És természetesen...

... tegnap a fiúkkal beszereztük az első kislány babaruha szettet. Nem mondom, hogy nem fogja felütni a fejét a rózsaszín itthon, mert kikerülhetetlen, meg mert én magam is hordok ilyen színt és szeretem is, de ezt az elsőt már csak azért sem annak akartam. Hanem nyuszisnak... :).

Név nincs a tarsolyunkban, ne is kérdezzétek. Ha itt lesz az ideje, Ti is tudni fogjátok. Addig is Attila után szabadon pikk-pakk beépült a Minisári :).

Vitamin vs. még több vitamin

Annyira vitamin-ellenes vagyok, hogy csak na. Mégis nyúlok hasonló szerekért olykor. Most is. Mert egyetlen "panaszt" említettem az orvosnak, és ez a fáradtság... Minden eredményem nagyon szép, oké a vas alacsony, de nem vészesen, sőt áprilisban határértékek között mozogtam nem is alatta, ami nem tudom, mikor volt így utoljára. Kb soha. Azt mondta, ne lepődjek meg. És nem feltétlenül a felszínen lévő gyerekekre és feladatokra gondolt. Azt mondta, gondoljak bele, hogy egy ekkora szervezetnek 5 év alatt 3 várandósság egy ilyen remek genetika mellett is megterhelő (a remek genetikát én szúrtam most oda ;-)). Ez pont így ebben a formában, felállásban nem fogalmazódott meg bennem, pedig elég evidens. Nem szeretek a könnyebb dolgokba kapaszkodni, de ezt elég kielégítő magyarázatnak találtam ahhoz, hogy feltankoljak némi vitaminnal, vassal, magnéziummal, C-vitaminnal. Még az is megeshet, hogy párszor kimegyek megmutatni magamat a futópályának. Várom a hűvösebb napokat, és akkor teszek egy próbát, mert csak hiányzik. Utána úszás, mert azt kifejezetten kívánom most :).

Örülj, hogy... egészséges!

Szakítva a 10 év óta érvényben lévő nagy családi hagyományokkal, ez a gyermek márpedig kislány lesz :)!!! Mózi és Lóci komoly bátyus szerepében tündökölhet mostantól, az én oldalamra pedig érkezik az erősítés. Na nem mintha eddig bármi gondom lett volna ezzel a felállással, sőt.

Hajni (néni) sas szeme nem bandzsított a 12. héten, de én azt akkor még majdnem elengedtem a fülem mellett. Most akkor már tuti a tuti. Hamarosan felszínen a 7. unoka, a hat fiú után a sorban egy belevaló csajszi.

Tudom, tudom...

Elég nagy az elmaradás és a témák eloszlása legkevésbé sem egyenletes. Pl a harmadik gyermekről egyelőre nem sok szó esett itt a blogon. Több oka is van, még ha később ezt zokon is fogja venni.... :). Ez már a harmadik állapot... Folyamatosan eszemben van, folyamatosan gondolok rá, hogy vajon ki van bent, vajon hogyan fog kinézni, kire fog hasonlítani, de azért nagyjából ismerős a helyzet. Nem kell felhívnom az orvost Attila unszolására azért sem, hogy zötykölődhetek-e vonaton, és a rolót is én húzom fel, nem pattan oda Attila, hogy ne erőlködjek :D.  Tegnap elég intenzíven álmodtam is róla, hogy mocorog bent, de nem kicsit, és minden kis hasamnak feszülő végtagja átütött a vékony bőrömön. Általában este van időm, szabad agyi kapacitásom, hogy igazán figyeljek rá, és ilyenkor el is kap az aggodalmas kíváncsiság, hogy miként fog ez működni. Hogyan fognak zajlani a napok, hogyan fognak viszonyulni a fiúk hozzá, hogyan fogjuk/fogom bírni a strapásabb időszakokat. Melyek azok a most fölöslegesbe elfolyó idők (néha úgy érzem, ilyen már nem sok van :)), amelyeket ügyesen és még hasznosabban meg kell művelnem.

Mózi nagyon érdeklődő. Látszik, hogy ő felfogja már. Sokszor kérdezi, ha eszem-iszom, hogy ezt érzi-e a pici baba a hasamban, ízlik-e neki, szereti-e. Érzi-e ha simogatja a hasam, jólesik-e neki... :). Vagy ha éppen haragos vagyok, akkor ezt is megkérdezi, hogy ezt hallja a baba is. Egyből tükröt tart... Okos ;-). 

Nyilván minden várandósság más, és csak 5 évvel ezelőtt történt az első, így semmi alapom nincs, hogy összemérjek egy totálisan más helyzetet ezzel. Viszont keveslem az energiámat. Sőt zavar, hogy takony vagyok. Estére rendszeresen. Alig várom az enyhébb őszi időt, mert erre is fogom :). Mint az öregek. Holott a hőmérséklet régen nem volt kifogás. 2 napja bizton állíthatom, hogy mozog, és azt is érzem. Már voltak erre utaló sejtéseim korábban is, de most tuti, hogy az. Gyakran érzem az ismerős motoszkálást bent. Hihetetlen mennyit jelent. Mennyire be tudja indítani az érzelmeket is. El is hiszem, hogy egy apának nehezebb dolga van, aki sokáig semmit nem érzékel, csak annyit, hogy asszony használhatatlanul fáradt és egyre szaporodik a bálnazsír rajta :). Na de hamarosan kívülről is érzékelhető lesz. Mózi is várja, tapogatja a hasam, hogy milyen érzés. Ezzel szemben Lóci nem sokat fogad be. Mondja ugyan, hogy azért nem szabad kalimpálni a hasam körül a lábával, mert pici baba van benne, de a bölcsiben pl "letagadja", ha kérdezik, hogy kistestvére fog-e születni. Mózi szépen meséli bent az oviban, hogy nem tudjuk még, hogy kisfiú vagy kislány lesz, mert majd most az ultrahang (!!  azért ez a szó az ő szájából még olyan szokatlan, de igyekeztem az ő értelmezése szerint elmesélni, miről van szó) fogja megmondani.

Holnap ez is kiderül biztosra. Már izgatott vagyok... Bármilyen kimenetelnek ugyanúgy örülnék. Ezt 100%-osan állíthatom. Kb 24 óra múlva visszatérek. Bírjátok ki addig Ti is!

Adok Neked diót...

Mint a legnagyobb gyermeki elismerés, szeretet és elfogadás jeleként :). Vagy ennek épp ellenkezője jó durcásan, véresen komolyan hangsúlyozva, érzékeltetve a villámló haragot és Világ ellen fordulást: Nem adok Neked diót!!!

Szeretném, ha ezek nem vesznének el, nem bújna meg a ködben. Mert ezek komoly dolgok ám itthon. Mózi vezette be, amikor már jócskán óvodás volt, tavaly ősszel. Onnan eredt, hogy van egy nagy diófa az ovi udvarán, és ősztől tavaszig mindig diót tör valaki a kövön. Ott kucorognak a gyerekek, és bármilyen évszakban találnak még lehullott, eltemetett, de használható diót. Pont egy ilyen időszakban mentem Móziért, és valamit nagyon nem akart csinálni. Nem emlékszem, min dühödött be, de ezzel büntetett. Ez volt a puffogásának utolsó záróakkordja, amikor már látszott, hogy szavakkal igazán nem tudja kifejezni, de még nagy a feszültség odabent :). Nem adok Neked diót...!

Annyira bevonult, hogy azóta főként Lóci használja. Ő maga nem tudja az eredetét, de ha büntetni akar bárkit, akkor ezt mondja. Ha pedig nagy a szerelem vagy hálás, akkor bújik, hogy Adok Neked diót...!

Most pedig elrámolok kicsit, mert jön a védőnő, hamarabb, mint ígérte, ez csak a kv szünet volt.

Mózi az irgalmas szamaritánus :)

Eddig is gyanús volt, hogy hóónnnan van ennek a gyermeknek ekkora nagy hatalmas szíve, kitől örökölte a jó lelkét. Mert természetes, hogy minden gyerek JÓ, de Mózi valahogy annyira önzetlen, annyira segítőkész, annyira szamaritánus, hogy már elgondolkoztam rajta. Pont az ő saját megfogalmazásán. Hogy főleg honnan tudja így megfogalmazni a tettét anélkül, hogy érdek vagy szándék fűződne hozzá. Mert nem. Az ilyen fajta összefüggésektől még mentes, szűzies teremtés. Nem feltétlenül gondolok világmegváltó tettekre, de mint a gumilabda ugrik, ha bárkin segíteni kell, ha bárki kér. Nem is kell szóval kérni. Csak érzékeli a kis csápjaival, hogy neki itt szerepe van, és segítsen. Vasárnap este az esti meséhez fészkelődve Lóci mindig hozza a Kisrókáját (néha a Barit is) és az elmaradhatatlan takaJót. Le se lehet vakarni róla, ha itthon vagyunk. A 100 fokos lakásban is magára tekeri éjszaka, alábújik, lába közé gyűri vagy hentereg rajta, de olyan élvezettel vagy éppen rágcsálja. Általában nem szabad nekünk ki és bevinni, csak ő hurcolhatja. Most este nem akarta, hanem engem kért meg, hogy hozzam ki az ágyából. Nem ugrottam egyből, mert nem akartam, hogy sírás legyen belőle. Visszakérdeztem, hogy nem Te hozod, Lócika? Nem. Mózi már ugrott is, és szaladt. Gyorsan újabb kérdést szellőztettem meg? Lócika, nem baj, ha Mózi hozza ide? Nem... Ok :)

Mózi boldogan kuckózta vissza magát (már előtte is segített valamikben), és mondta, hogy Anya, én mindig meghallom, ha segíteni kell, és egyből megyek is. ... Fáradhatatlanul, tényleg.

Vmelyik korábbi posztban írtam, hogy milyen jó és szükséges néha csak az egyik gyerekkel lenni. Tegnap volt időm picit Mózival is gyakrolni ezt. Neki még nem volt ovi, Lóci már bölcsiben volt. Együtt vittük el, utána egyből piac, főzés, játék, kuckózás, alvás, ébredés, takarítás stb. Mindenben ott akart lenni és segíteni. De nem tolakodó módon. Olyan boldog és büszke volt, hogy ő hámozta meg a répát és a hagymát, ő karikázta fel a virslik felét a levesbe. Ellágyult vonásokkal élvezte, hogy közösen isszuk hatalmas poharakból a vizet (mert szoktam mondani, hogy milyen fontos, és hogy mégis milyen rettentő keveset iszom), hozta nekem bizonyos időközönként, hogy ne felejtsem el. Segített csillogó szerelmetes szemmel takarítani, törölgetni. Olykor szünetképpen odaszalad megölelt vagy a világ legtermészetesebb módján közölte, hogy nagyon szeretlek, Anya... Hihetetlen, hogy fér el benne ennyi érzelem.

Amilyen felgyorsult és szeleburdi volt kicsinek, most olyan megfontolt, okos. Olykor az egész gyereket egy szívnek látom csak. Az összes vonását és nézését. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy nincs néha bajusz-összeakasztás, de most ez az első gondolattársítás, ami eszembe jut az elsőszülöttemről. És ide képzeljetek legalább egy piros szívecske karakter ;-)

egy kora reggeli ébredezés (visszaalvással) a konyhában...

Lóci várja a sült krumplit a Street Bistro teraszán. Közben olvas, mert a tájékozottság magabiztossá tesz ;-)

Anya, Te szép vagy!

Mint egy kis majom... :)))                          /by Lóci/

Megpróbálom picit felgöngyölíteni a jelenlegi Lócit, aki annyira cukorfalat. Mindezek mellett erősen vannak olyan dolgai, amit nem tudunk kordában tartani és megregulázni. Szó szerint sz@rik a fejünkre :). Benne nem működik csöppnyit sem egyelőre a megfelelési kényszer vagy hasonló. Cserébe be nem áll a szája. Mesél, kitalál, kombinál, és úgy adja elő, mintha megtörtént esemény lenne, hogy pl Hután elment futni, és vaddisznóval találkozott és sárkányt űzött el. Összemontázsolja a mesékben hallottakat, szereplőket, tárgyakat (ami éppen hatással van rá) kiegészíti valós cselekménnyel, amit mondjuk Attila mesél Nekik vagy nekem. Minden mondat végén és közben meggyőzően beleszúrja, hogy IGEN..., IGEN..., és égnek emeli nagy barna szemeit. Olyan, mint a visszhang. Ismétli Mózit, de bizonyos fáziskéséssel, sokszor csak a mondat végét, amit utána tovább fűz és kiszínez. 

Ahogy sejtettem, Hután elhagytuk a pelenkát. Nappalra teljesen, alvásokhoz még felcsatoljuk. Olyankor is előfordult már, hogy szárazon kelt a délutáni szunyából vagy éjszaka felsírt, hogy pisilni kell, de ezt még nem kockáztatnám. Ügyesen intézi bölcsiben is. Élvezi, hogy le tudja húzni, itthon is inkább a fellépő+WC kombót használja, mint a bilit. Nem is bánom. Imádom a kisgatyás seggét és a kis birkózó alkatát.

Körömrágást jó ideje elhagyta, amit akkor szinte közvetlenül felváltott az orrtúrás, pituszkálás. Most egy ideje ez sem számottevő, csak ha tényleg van benne valami. 

A hajigálással még most sem vagyunk sokkal előrébb. A szandált, papucsot is leveszi, és eldobja. Most talán ez a favorit. Törékeny dolgokat nem górál, viszont ha valamit talál az ennivalóban, ami beazonosításra szorul, azt is kihajítja a szájából. 

Mózival hol így vannak, hol úgy. Ez a közösen megférésre vonatkozik. Általában Lóci kezdi a csipkelődést, Mózi kitart, tűr, aztán visszacsap, csíp, de azt erősen. Vagy csak törleszt, és a fejét veri... Hol flakonnal, hol ami a kezébe akad. De nem a fenekét vagy kezét vagy hasát. Szegényt annyiszor leteremtettük már ezért, mert Lóci annyira "fejnehéz" :). Mindig azt érik a sérülések, azt vágja be, az lesz zöld és dudoros, és ragasztani való, röntgenezni való. Lekopogom, de most ezzel is jól állunk, senkivel nem kell szaladni semerre. 

Tudom, hogy annyi mindent begyűjtöttem a fejembe, hogy na majd ezt se felejtsem el leírni, meg azt se, de kicsit szita az agyam. Majd pótolgatom még. Ez úgy is csak a tegnapi restanciám volt.

A képek egy hutai reggelizés pillanatát örökítik a meg a lépcsőn éppen a tettetett mufurc arcát mutatva:)

Most férnék a bloghoz...

... dög vagyok. Pedig Lócárt napja is volt ma. A család csorba, mert Mózi visszament repetázni Hutából Nagyanyáékkal. Lócika ma bölcsit is kezdett, de már fél 10-kor telefonáltak, hogy vigasztalhatatlanul zokog :(((, érte tudnék-e menni délben, mert látszik, hogy ez most hirtelen sok neki... Érte is mentem délben, itthon szunyált a kis kópé. Viszont annyira nagyon élveztem ezt a töredék napot vele. Annyira nincs ilyen alkalom, hogy kettesben legyek akár pár napot is a fiúkkal külön-külön, pedig szerintem nagyon kellene. Nekem biztosan :). Annyira könnyűnek és idillinek éreztem, mint anno, mikor még csak Mózi volt (természetesen ezt csak utólag érzem könnyűnek, akkor nem :))). Minden figyelmem és türelmem csak rá fókuszált. Közösen szitáltuk, dagasztottuk, sütöttük az aranygaluskát, belepte a liszt a konyha felét szó szerint. Adtam neki egy tálat, hadd szitáljon kedvére. Úgy is tett :D. Először katonásan a tálba, majd kezdte magasabbra emelni a szitát, utána ment mellé, majd a kezére, székre, és élvezte, hogy szóródik, nyalta az alkarjáról. Egyébként ritka jó lett a kelt tészta, és az egész galuska. Isten éltessen Lócika! Holnap ez a blog lesz a fő fókusz. Szép álmokat!

ezt meg csak azért ide, mert most mentettem le

Nem tűntem/tűntünk el!

Jelentkezem hamarosan.

Hi-hííííjj!!!

Úgy döntöttem, ma már szabad... Itt az első és legfrissebb bejelentésem az útban lévő harmadik Ádám gyermekről :)!!!

Nem írtam most párhuzamos piszkozatokat, mint Lóci idején, mert ahogy öregszem egyre aggályoskodóbb leszek. Azt szerettem volna, ha a 12. héten Hajnika hangja, tekintete, "vonalkód leolvasó feje" a kezében nyugtat meg harmadjára is, hogy itt bizony minden rendben, és egy genetikailag tökéletes, formás (de hát nekünk mindig formás) bontakozó csoda lüktet bennem. Olyan vigyorgó, elvarázsolt vagyok különösen ezekben a ultrahangos napokat követő időszakokban. Számomra újdonság, hogy a klinikán a KAÁLI-ban csinálják az AFP helyett szolgáló kombinált vérvételt, és hogy nyilván nem bírtam megállni azt sem, hogy a szülésznőhöz bejelentkezés nélkül próbáljak meg bejutni a szomszédba, csak hogy elújságoljam a hírt neki :)). Ledöbbent. Láttam először kicsit az értetlen riadalmat, hogy mit keresünk mi a KAÁLI-ban, meg is nyugtattam, hogy kb semmit, csak a kombinált vérvételt :). Így aztán fellélegzett ő is, és velem örült, felelevenítettünk egy-két régi történést, fél szememmel láttam kimágnesezve a mi képünket is a falán. Annyira elkapott az a sóvárgó nosztalgia a szülészet épületét meglátva, és feltekintve az emeletre, ahol a fiúkkal kezdtük a közös életet. Annyira intenzíven ugráltak fel bennem a szülészetre érkezésünk alkalmai. Már most érzem, hogy simán zsarolható leszek ezekkel, hogy egy negyedikbe még beadjam a derekam, mert most folyamatosan lebeg bennem az "utolsó" alkalmak melankóliája... Hogy ez az utolsó 12 hetes UH, és többet nem jövünk, ez az utolsó várandósságom stb :)
Az hogy a külvilág egy része már a hetedik héten, és onnantól fogva a másik része folyamatosan ismerte fel a "néma" helyzetet, elég jól kigömbölyödött alakomnak köszönhető... Hányinger ide vagy oda. Sokat eszem nyakló nélkül. Akár este fél 11-kor is... Bármit, amit korábban nem. Nutellás croissant, vaníliás croissant, sajtos croissant, lakodalmas mennyiséget mindenből. Majd csak lekopik utána :). Ha meg nem, akkor 3 gyerek után leszek 45-46 kg. Uccu neki. Alig várom, hogy kiderüljön, hogy mi lapul a kinder meglepetés tojásban ;-).

Kb mindenki tisztában volt már a hírrel a közelünkben, de a gyerekeknek nem akartam elárulni, szerettem volna megvárni a biztosat. Most Attilával úgy jöttünk haza, hogy akkor megosztjuk velük is a tutit. Mózin látszik, hogy érti, miről van szó, bár a rokoni kapcsolódások kicsit bezavarták :). A klinikáról úgy jöttünk haza (ők addig a Békás tónál játszottak Nagyanyával), hogy azt kérdezte, Anya! akkor nekem most ki lesz az anyukám...? illetve Anya! Akkor Te most nagymama leszel...?
Itthon tapsikolt, vigyorgott, simogatta a hasamat. Lóci inkább egyből felkérte magát az ölembe. Igaz, hogy most osztottuk meg velük, de korábban már tapogatóztunk. Mózi akkor is azt mondta, hogy szeretne nagyon egy kistestvért, Lóci meg eléggé elutasító volt a témával kapcsolatban. Ő csak azt mondogatja, ha bárki kisgyerek hozzám szól (vagy fordítva), hogy Ő az én anyukám!. Nyilván ez a testvér neki lesz "ellenfél". Mózinak meg ő. Mindenki megharcolja a magáét. Olyan is volt már, hogy meseolvasás közben Mózi egyszer csak elkezdte simogatni a hasam, hogy Anya, neked nem volt ekkora pocakod, kisbabánk lesz...? Erre nagy örömködve Lóci is elkezdte, hogy de jó, pici babánk lesz. Arra a kérdésre pedig, hogy mit szeretnének, Mózi egyértelműen azt a választ adta, amit kb egy 4-5 évestől várnék, hogy: Anya, ami jön... :))

Alig várom, hogy az OTIba kelljen megint menni. Én nagyon szeretek várandós lenni, nagyon szeretem a vizsgálatokat, mert mindig minden rendben.

TV nincs

De a pattogatott kukorica jól fogy a lakás bármelyik szögletében. Várjuk a babazsúrt, Borika 2 éves!!!

Holnap jelentkezem.

(A kép csak illusztráció, 1 hete készült ;-)

A szobatisztaság kapujában...

Lóci úgy élvezi a meleget itthon. A szünet óta különösen. Bár egyre jobban azt hiszem, hogy nem ezért vetkőzik neki. A piacról megérkezve ma is egyből kérdezte, hogy levetkőzhet-e pucérra :). Persze segíteni kell még neki, de lehámoztam róla minden ruhát. Reggel is így ugrándozik, mire végre sikerül rábírni némi textilt. Az hogy pelus nincs rajta nem bánom. Erősen ez az érzésem, hogy ezt élvezi mostanában. Hogy szó nélkül végzi a dolgát, ha kell, és utána olyan ragyogó arccal hozza elénk a bilit és produktumát. Nincs baleset. Ha pucin van alul, akkor érzi. Hután bepróbálkozunk majd a kisgatyós változattal is. Mert itthon azon még egy hónapja által szűrte a dolgokat... Most viszont érzem, hogy lépcsőfokot ugrottunk. Látom a szobatisztaság elejét és a pelenkáskor végét!!! Yeee!!!

ez még hutai karácsony bilivel a fején

Nagyus 90 éves

Szentimrei nagyi 90 éves volt a héten, ezt ünnepelte a család Tiszaszentimrén és Pusztakettősön. Hál' Istennek vidám, dalos kedvében van ő is :). Finomságokban nem volt hiány, és a gyerekek is olyan jól elvoltak az állomásétteremben. Isten éltessen Nagyus még sokáig ilyen jó kedvűen!!!

útban Szentimrére

egyenruhában persze...

Nagyi az unokákkal és a 90 darab mécsessel darab-gyertya helyett

A képeket majd még színesítem, bővítem.

Viziágyú

Szombaton, amíg én a Tiszán eveztem, addig Attila meglepte a fiúkat egy szerény vízipisztollyal... Sok pisztolyt és rövid időn belül elhasználnak a fiúk, nem tudom, hogy ennyire gagyit gyártanak (egyébként sajna) vagy túlnyüstölik. Persze eddig nem volt egyik sem komolyabb beruházás, most ez is megtörtént. Az arcuk valamit elárul :D.

Beindult ma a szünet mind a kettőnél, biztosan kimegyünk felavatni igazi strandon, nem csak pancsoló medencében.

fine-dining est

Úúúúgy szeretem, amikor valaki lelkes, és elhivatott. Pont, mint Béla és Marika! Szeretettel és minőséggel főz és vár Benneteket is a Randevuz6 Club lakásétterembe, hogy közelebb hozza Hozzátok is a vegán konyhát. Semmiről nem akarnak lebeszélni, csak alternatívát nyújtani. Hogy lehet másként is finomat enni. Ne hagyjatok ki egy ilyen lehetőséget, keressétek közvetlenül Őket a további részletekkel kapcsolatban.

Sajnos én abszolút nem fényképezek, de szerencsére Attila észnél van. Ráadásul az ő képein mindig átsüt a valóság... :D. A kaotikus lakberendezés, a lereggelizett pizsama, a kóc és gyűrődés. Na persze nem is publikálom mindet.

Most is csak azért jut ennyi kép, mert a napokban töltöttem le a telefonjáról a sok friss csemegét.

Reggelre tartogatom az utókornak Lócártot a bányászlámpával. Fekszem.

Ne kérdezzétek, kinek van ekkora szeme a családban...
Senkinek.
Mentségemre szóljon, hogy nem is ismerek hasonlót :)

A játszótéri keménymag

Kicsit tartok a párhuzamos bölcsi-ovi szünettől, de ez a kép mindig megnyugtat. Lesz kikkel elüssük az időt :). Csak Zalán hiányzik róla. Annyira cukik. Jó kis összenőtt, összeszokott csapat :)

Természetesen kell egy doboz alma vagy keksz, hogy egy bokorban maradjanak. De látszik is, hogy majszolnak valamit...

Semmi közöm

... és érdekem nem fűződik a cikkhez, de Magyarországon még mindig cikinek számít kempingbe menni. Mindig sajnálkozó pillantások érnek, ha kiejtem a "kempingezni fogunk 2 gyerekkel" mondatot. Érzem a tekintetből a fintort, hogy szegééény, nincs ennek elég baja, hogy még a pihenés is nyűglődés legyen... Nincs ;-)

És egy cikk, pár jó képpel, ötlettel, hogy a kempingezés jóóó dolog. És nem feltétlenül koszos, kényelmetlen sátrakat, közösségi zuhanyzást, szúnyogokat takar. Sokkal inkább szabadságot és természetközeliséget. Szemezgessetek, hátha kedvet kaptok jövőre vagy még idén. Gyerekkel IS!

Ezekkel pedig még adósotok voltam

Pár kép csak hogy ez is itt legyen:

utazáshoz elhagyhatatlan kellékek 1.

utazáshoz elhagyhatatlan kellékek 2.... ezért trutymós az autó mindig :))

hortobágyi kisvasutazás 1.

hortobágyi kisvasutazás 2.

szunya hazáig

egy nagyra nőtt TV Maci a Gyerekszigeten
sőt... kettő is ;-)

Szigorú KRESZ tanulás után forgalomban a tanulóvezető

könyékig a Konver (Pom-Bear) Macis zacskóban

Campona

Anya első csillámtetkója Mózinak
(és Lócinak egy traktor) :D

ELSŐ vattacukor

itt látszik a Lócika csillám trakija is ;-)

Delta Charlie reptetés/eregetés