Azt hiszem, ez hiányzik mindannyiunknak...

Csak hosszú ez a december... Még szerencse, hogy mindenki ilyen fene nagy kitartással van megáldva a családban. Kibírjuk Hutáig ezt a pár 10 napot már fejen állva is AttilApa nélkül.

Ez még Advent első vasárnapja volt

A két kis szuszogi

Ezt AttilApának küldjük még.

Lócika pár napja így alszik, hogy az összes fellelhető párnát a szobában maga köré gyűjti, és fészket rak. Szó szerint :).

Mózi remélhetőleg szebbet álmodik, mint amennyire a mozdulata kifejezi :)

Mára elfáradtam....

Most érzem elsőnek, hogy gyors ez a december, és én meg öreg vagyok ehhez a ritmushoz. Szuszogok, és alig várom, hogy a kicsik bebújjanak az ágyba, és csak én maradjak és a pipálandó feladatok. Vagy még az se.

Takarítónőt keresek, üzenjetek, írjatok, ha van megbízható ismerős, aki rendszeresen tud jönni és segíteni x órát a háztartás ganézásában. Elértem ezt a szintet, hogy nem akarok én ezzel foglalkozni. Bőven sok a hét közbeni pakolás és a többi.

Azért ezek mindig feldobnak :)))

Mózi száj

Múlt szombaton reggel elég kómásan ültünk autóba, Attila vezetett sorozatos 3 órás alvások után, viszont én sem lettem volna jobb egy Transporter volánjánál... :). Mózi nagyon örült, hogy elől és magasan ül, lelkesen csacsogott. Igyekezett Attilát ébren tartani a következővel: Apa, Te csak vezessél és aludjál, majd én nézem az utat :D. Szerencsére apa nem fogadott szót.

A másik, amit találtam egy októberi Huta volt. Reggeli után nem sokkal:

- Anya, én nagyon éhes vagyok.

- Most ettél Mózikám, majd ebédre eszel.

- De én nem tudom visszatartani az ebédet

:))

Télapóka, jujj, jujj, jujj...

Az arcomba havat fúj.
Szakállából szerteszét
Rázza a sok pelyhecskét.

Kacagnak a gyerekek
Kapkodják a pelyheket.
Nem baj, nem baj, ez a jó,
Rázd a havat Télapó!

Ilyet nem szoktam, de most párhuzamosan eszem, és írok. A délelőttöm eddig nem sok tárgyiasult eredménnyel telt, viszont széthordtam reggel a fiúkat, aztán haza jöttem. Majd fél 10 után elrobogtam Lóciért a bölcsibe, elvittem az oviba a Miku várásra. Megnéztünk egy bábelőadást, egyedül nem akart maradni, sőt érezhetően tartott a sok gyerek tapsikolástól és kiabálástól. Vigyázzz, mögötted!!! Kb :)

Aztán a csoportszobába mentek, mert letakarva ott várta őket egy hatalmas kipic-kupac ajándék, amit az oviba hozott Miklós. Majd azzal játszottak kb 3/4 órát, én itt lógtam ki a városba legalább elintézni, amit el akartam, de pucoltam vissza, hogy Lóci ne ijedjen meg a Télapótól, mivel ő direktbe még nem találkozott vele, és mondta, hogy nem is akar... Visszaértem, bár 100* lefőttem addigra. Ott csücsültek a szőnyegen, kivéve Lóci, mert ő az én ölembe telepedett, és mondták-mondták a gyerekek a verseket, dalokat. Amiket Lócika ismert azt fennhangon ő is kántálta, énekelte. Olyan cukik voltak. Majd ..... dörömbölés az ajtón. Lóci felugrott az ölemből,  hogy kitárja a kis kaput, de mondtam neki, hogy ez már biztosan a Mikulás. Nem szerettem volna, ha megijed, így tudtam, hogy nem fogja kinyitni az ajtót, és visszaiszkolt hozzám :). Jó fej volt az öreg, énekeltek neki a gyerekek, Lóci volt az első, aki rázendített a Hull a pelyhesre... De végül közösen nem azt énekelték, ami láttam, hogy picit kedvét szegte. Mert ahogy vége lett a dalnak, megint belecsapott a húrokba a hull a pelyhessel, de megint nem az volt... Sutyorogtam neki, hogy nem baj, majd Mózika megtanítja velünk ezeket az újakat is. Utána Miklós kiporciózta a csomagokat, nagy bátran állt fel Lóci is, és vette át vigyorogva. Úgy vettem észre, hogy nagyon jó volt, hogy ott voltam neki, de szerencsére jó élményként csapódott le benne, nem félelem és rettegés a következő évi miklós-váró. Kb felmarkoltuk a csomagot, és iszkoltunk vissza a bölcsibe, hogy legalább az ebéd végét elkapjuk. Még éppen jó időben estünk be. 

Úgy veszem észre, a beszoktatással nem lesz gondunk, ismeri már az össze gyerek, illetve Ő is a többieket, óvó néniket, dajka néniket, a terepet, játékokat. Pont ideális lesz a január eleji kezdés, mert akkor még nem tervezek szülni, akkor még át tud állni, és én is tudom támogatni ezt a fene nagy projektet ;-).

Ebédidőnek pont vége, búcsúzom gyerekek! Ho-ho-hóóóó

Lócika hamarosan ballag...

Próbálom magam körül rendezni az elmaradásokat, mint pl a bölcsis üzenő füzet, amit a nyár végi gondozó (néni) váltás után eléggé elhanyagoltunk. Most visszaolvastam a füzet tartalmát, és nagy kár volt... Tudom,  hogy én ilyen vagyok, nem is kell megállítani, de annyira rettenetesen meg tud hatni valaminek a lezárása és annak elképzelése, hogy hol is kezdtük, milyen is volt akkor az élet, a helyzet, a gyerek, a személyiség, a körítés. Tök mindegy, hogy tudom, mi jön utána, tök mindegy, hogy mi volt előtte, tök mindegy, hogy tudom, hogy jó lesz, nem befolyásolja a torokszorító és felbugyogó belsőmet. Csak ez a fránya lezárás és elbúcsúzás, megköszönés ne lenne... Olyan nagyon megbíztam a bölcsiben, olyan jó helyen volt, olyan szépen belesimult a napjainkba, hogy látom lesznek itt még párás szemek az elkövetkező hónapokban. A szülésről és az újabb lépcsőfokról már ne is beszéljünk... Úgy érzem, hogy szó szerint lépcsőn mászok felfele a gyerekekkel és a családdal, nem szimplán egy emelkedőn. És ezekben az érzékelhető "töréspontokban" eszmélek, hogy nincs ráhatásom az időre. Különben is olyan tyúkanyó típus lettem (meg valójában voltam is), hogy hiába vágyom néha gyermektelen programra is, annyira tudnak hiányozni. Azt szeretem, ha minden családtag karnyújtásnyira van, ha melengethetem a szárnyaim alatt. Utána max kicsit besokallok :).

Na megyek, mert még lenne mit tevékenykedjek itthon. Holnap jön az oviba a Mikulás, ahova már Lócit is várják, megyünk is. Valszeg ezért, de még mindig megy a szobában a karattyolás, nem aludtak el, hiába tudtam 9 után kiosonni.

Állomási budi (?)

Csak három férfi él a családban, aki közül kettő vagy viccből, vagy magasságból adódóan, vagy figyelmetlenségből elég jól körbe szokta jelölni a WC-ben a területét... Néha háborgok, főleg mikor látom, hogy elmerengés miatt túl céloznak a csészén, és elkapják a mosógép oldalát vagy ami "útban van". Ok, fog ez a technika még finomodni.... Reméljük :D.

Annak, hogy Lóci éjszaka sem pisil már be, hanem kibírja vagy nagy ritkán felkel, nagyon örülök, dicsérem is érte minden reggel. Ma viszont... Mikor elkezdtem reggel öltöztetni, az ágya lábvégében a parkettán gyanús nedvességre lettem figyelmes. Ami már picit száradásnak indult körben, de volt még jócskán csillogó felülete is. Nem hatalmas mennyiség, de ott volt rendesen. Néééézem, hogy mi a manó folyhatott ide, bent nem szoktak inni, max az ágyban este, de viszem is ki egyből a poharat, meg ezen látszott, hogy nem víz... Kérdezem Lócit kíváncsian, hogy ez itt mi, tud-e róla. Ő pedig Akelaként a világ legtermészetesebb módján közli, mintha ez itthon bevett szokás lenne, hogy este, amikor már Mózika elaludt odapisilt!!!! Hmmmmmm........???!!! Kérdezem, hogy mit csinált???! Azóta is eszembe jut, hogy honnan jött az ötlet, hogy a pucér parkettára az ágya végébe pisiljen a földre. Mondom neki, hogy ilyet nem csinálunk, ébresszen fel nyugodtan, kiabáljon, szóljon, stb. Most vagy annyira nagyon kellett neki, hogy addig jutott. Bár utóbbit erősen kétlem, mert 2* jött ki pisilni még este, és nem volt szétfröcsögve se, szóval azt sem tudom elképzelni, hogy csak úgy előhalászta a kis szerszámot, és odalőtt vele :)). Viszont mindig állva pisil, nadrág nem volt nedves. Talány és döbbenet, hogy ezt így is meg lehet oldani. Állatias ösztönökkel. Egy igazi kis Maugli. Lesz itt még mit csiszolni :D.

Hát az úúúúgy volt,....

....hogy hozzánk idén 1 nappal hamarabb jött Miklós. Mivel hétvégére esett, nem csináltam belőle semmi extra lelkiismeret fOrdulást, mert tudtam, hogy a gyerekek még nincsenek képben, hogy hányadika is van, az oviban sem lövi le Mózi a poént a többiek előtt, hogy ez még korai, a bölcsiben meg egyébként is pénteken járt. A december felénk sűrű szezon, és ez volt az a reggel, amikor mindenki itthon aludt és itthon kelt. Az más kérdés, hogy Mózi annyira izgatott volt, hogy este fél 11-ig nem tudtam "lelőni" őket, mert ment a nyüzsgés és kijárkálás, hogy ő ugyan már elaludt, meg Lócika is, de most felébresztette, és megnézték, és még mindig nem jött a Mikulás... :). "Reggel" pedig fél 5!!!-kor jött, hogy Anya, eltűnt a csizmája a konvektor mellől (túl vizes lett, és muszáj volt szárítás alá venni mielőtt Miklós belepakol), biztosan itt járt a Mikulás... Mondta, hogy kinézhet-e a konyhába. Na ez volt az a pontja az ünnepvárásnak, amit soha nem szeretnék elfelejteni. Vagy ami számomra az egész gyermeki csodában való hitet és őszinte lelkesedést, boldogságot takarja. Az ágyból ráláttam, ahogy kisettenkedik a sötétben pizsiben olyan kíváncsisággal telt lopakodó mozdulatokkal, amiben azért benne volt picit a kétely még, hogy vajon tényleg jött-e, és mire számíthat... Hallottam, ahogy nyújtózkodik a villanyért, kattan, és kint világos lett. Látom az egész kis testét ahogy meglátja az ajándékokat. Látszik az örülés, hogy egyből felkiáltana, de semmihez nem nyúl... Lekapcsolja a villanyt, és szalad be hangosan, hogy Anyaaaaa, SZÍNÜLTIG vannak a csizmák!!! Lócika, színültig vannak a csizmák! Mert éjszaka vmikor Lóci is átcuccolt, és fél 5-kor 4-en feküdtünk az ágyban. Mondtam Mózinak, hogy próbáljunk még meg egy picit aludni, és még ne költse fel Lócit. Bebújt közénk és ficergett. Hol erre-hol arra. Nyilván olyan izgatott volt, hogy nem tudott visszaaludni. 5-kor végleg feladta, és kitrombitált mindenkit az ágyból. Ő volt a legfürgébb, így sajnálom, hogy most nem teljesen elölről van megörökítve videón a Mikulásra eszmélés, de azt a mozdulatsort nem akarom soha elfelejteni annyira rettenetesen cuki volt osonva-örülve a konyhában. Azért most is felvette Attila, utána próbáltam még visszaterelni őket az ágyba, mert tudtam, hogy alapból hosszú nap vár ránk. Nem sikerült :). A legnagyobb öröm Mózinak a PEZ cukoradagoló volt, amilyet eddig még nem kaptak, de szeretett volna már, Lócinak meg egyértelműen a HEXBUG robot bogár volt.

Azóta is ezzel alszik, viszi magával, és mindenhol üzembe helyezné :). Ma pl leesett az első emeletről a bogárka a Városháza pince szintjére, de köszöni szépen, jól van...

IMÁDOM a Decembert!!! Még annál is jobban, mint gyerekként. Hát még ha hullna nagy lusta pelyhekben a hó is.

Adventi Kalendárium

Még ezt fel sem tettem, pedig a gyerekeknek hatalmas öröm. Főként Mózinak. És most érzem először, hogy nagyon számon tartja, emiatt kel, egyből ez az első dolog, amit meg kell nézni. Idén a kalendárium "bélése" Prém Legó lett a fiúknak. Abból is a karácsonyi kalendárium fajta, ráadásul kettő, és minden nap tökéletesen egyforma, hogy ne legyen vita. Nekem ez a napi meglepim, hogy nem gerjed a visíttatási forrás :). Ezen túl minimális édesség is került bele. A lakás dekoráció csak ma került ki, de Mózi számára sem eldöntött, hogy akkor ezeket ki hozza, ki díszíti. Én pedig még ezen a területen sem akartam kihúzni alóla a csodát. Annyira látszik rajta, hogy hisz benne, persze elég furmányos, és kérdez jókat. Pl hogy hány Mikulás van a világon, és hogy ér oda mindenhova... Az, hogy a téren ki van állítva egy fa szán, ami elvileg a Mikulás szánja, meg sem próbáltam neki azt mondani, hogy ez tényleg az. Helyette csökkentettem a támadási felületet, hogy ez csak a mása annak. Mert egyébként mivel közlekedne, ha ki van állítva. Okos... :). A fő, hogy vannak olyan egyértelmű helyzetek itthon, amikre még nem figyel, viszont vannak olyanok, amikre meg én nem elég jól :D. 

Sikerült csatolnom a hanganyagot :))

Az előző posztba szúrtam be, én már kismilliószor meghallgattam, annyira cukik.

Ma volt egy "bónusz" UH-unk a Klinikán, mert kedden éjszaka egy tűzzáró vasajtó szembe találkozott a pocakommal. Meglehetosen nekem ütközött, pontosabban az éle a hasam bal oldalát kapta el. Sejtettem, hogy nem lehet nagy gáz, elég jól ki van ez a pacakban albérletezés találva, de összerándított, és egy szakaszon még most is fájdogál. Baba mozog szépen, de a szülésznő javaslatára ma reggel csak ott kezdtem, hogy mindenki nyugodt legyen. Valóban nem sérült senki és semmi. Lola Baba 2 kg-nál tart a mérések alapján, ami azért remélem, nem pontos, mert 2 hónap alatt még hatalmasak leszünk. Szerintem én cirka 3 kg-os gyerekekre vagyok kalibrálva, és jönni fog hamarabb. Judit is úgy gondolja, hogy a február 5-öt biztosan nem várja ki :D. Ezt a kis ütközést leszámítva minden szép és jó, itthon szalad a lakás, este picit rendbe kell rántanom, babaruhákat is ráncba kellene szedni, hogy pontosan lássam, mi hiányzik még. No és persze, a kicsi fiúknak még holnap futnom kell egy fél kört a Mikulás csomag miatt. Mert vannak már meg dolgok, apróságok (nem is szoktunk ilyenkor nagyot lőni), de még hiányzik némi elemózsia a csizmába. Jelentem ide a nagyszülőknek is, hogy 2016 a visszatérés éve lesz. Mármint nekem a szigorúbb, minőségibb táplálkozás és tudatosabb fogyasztás irányába. Minden felesleget felajánlok szorgalmasan a REFOMIX rászoruló konténernek, ahogy ezt egyébként már eddig is tettem :).

Ünnep a földön, ünnep a mennyben....

Elérkezett advent. Olyan jó látni a fiúkat, hogy várnak valamit. Hogy érzékelik a készülődést, az ünnepre hangolódást és várakozást. Hiába van Attila kevesebbet itthon, ha van, akkor azt ki is használjuk. Pl Nem szoktunk (egyszer voltunk mióta a két fiú megvan) abszolút cukrászdába járni, de már ígértem a fiúknak, hogy majd egyszer elmegyünk. Tökéletes időzítés volt vasárnap délutánra, advent első vasárnapjára. Kb 7 percig ültek is egy helyben és majszoltak, majd megindultak összetapogatni az üveg vitrineket, Lócika odahúzott egy széket a PRIVÁT bejárathoz, és nyomogatta a beléptető kódot az ajtón, így nagyon sokáig nem ücsörögtünk a Kismandulában :). Vasárnap délelőtt befejeztük az adventi "koszorút", szombat estére felkerültek a gesztenyék az ajtó díszre is, amit ragasztott pisztollyal Lócika is, Mózi is, én is. Elmentünk a térre az adventi gyertyagyújtást is megnézni, de olyan tömeg volt, és olyan sokat kellett várni, hogy a lényeg előtt elfogyott a gyerekekből a türelem, hazamentünk, majd 6 után újra kimentünk, amikor már világítottak a fények is. Futkorásztunk kicsit a szökőkútban, megnézegettük a vásárt és este pedig körbeültük a koszorút, és énekeltünk, mint szokták Sereséknél advent idején. Olyan lelkesen, ragyogó szemmel énekelnek Télapós és Jézuskás dalt, kivéve Attila, amit Mózi szóvá is tett :))). Remélem tudom a hanganyagot csatolni, mert azóta szállóige lett, hogy Ha Apa még egyszer nem énekel, akkor kiáll a sorból. 

.......

Sajna ezt nem sikerül csatolnom, majd nézek más módozatot hozzá, ha otthoL leszünk. Addig meghallgatom még egyszer, még sokszor :D
.
.
.
S I K E R!!!

Mózi jókat mond, kérdez továbbra is... :) - gyerekszáj

- Anya, Petőfi Sándor volt az első ember?
- :))))

Ezt tegnap kérdezte vacsora közben, de Petőfi Sándor nagyon piszkálja a fantáziáját, nem igen tudta még helyre tenni. A múltkor kijelentette, hogy Kiskőrösön született, de hol van most? Hol temették el? Miért esett el a csatában? Hogy? És tényleg gatyában táncolt :D?
Ennek a gyökere a leleményes ovis mondóka, amit remélhetőleg mindenki ismer:

Petőfi Sándor gatyában táncol,
Felesége bugyiban,
úgy mennek a moziba

Éreztem, hogy itt rendet kell tenni (akkor meséltem neki, hogy Kiskőrösön született). Mert ismeri az Anyám tyúkját, a Szeptember végént, a Szeget szeggelt és még párat, de nem kötötte össze, hogy a kettő személy ugyanaz. A költő, aki gatyában táncolt. Azóta még jobban viháncolnak rajta :).

Van, hogy hozzáteszi utána vagy annyit kérdez csak, hogy:

- Anya, a munkások voltak az első emberek?

Na, ezt nem értettem először, de aztán rávezetett. És okos a gondolatmenet... Valakinek ugye fel kellett húzni a Világot. Nála még a természeti erők és Isten képe halovány. Sokkal inkább a manifesztálódott dolgokra kérdez, gondol. Nem síkság és büszke bérc érdekli, folyó és vadvirág, hanem hogy valaki utakat épített, házakat, villanyt szerelt, autót rittyentett stb. Itt gyökerezik a kérdés  tehát :). Mert valaki előttünk ezeket már megcsinálta. Imádom, ahogy teker az agya mindig valamin. És hogy olyan egyértelműnek tűnik az ő világa, mégis annyira távol esik a valóságtól. Cuki.

Ja...

... és köszönöm az ebédet az IT Bistronak, így erre sem kell a héten gondolnom :). Az óriás menü + desszerttel az egész család jól lakik. Pipa a fiúk vacsorája is ;-). Böff...

Helyzetjelentés

Nincsen semmi extra fennforgás, szépen morzsolgatjuk a napjainkat, közelít a karácsony, de alig várom. Lóci tegnap azt mondta, Hutát kér karácsonyra :). Ami meg is lesz, hiszen idén is fent tervezzük a zsákfaluban, a világvége-parasztházban. Most jön majd az igazán zúzós rész, amikor is egyedül leszek többnyire a fiúkkal és a pocakkal, de elég jól szoktak működni ezek a napok is. Sajnos az úszás kiesett a kedvtelésből, és nem akarom egyelőre erőltetni. Max azon trükközni, hogy a kedvét újra meghozzam, meghozzuk. Így ez sem "emészt föl" plusz energiákat.

Én egyre nagyobb kemence vagyok, sőt :)). Haladni még egész jól tudok, no nem gyorsan szaladva, viszont a lehajlás sosem volt ennyire nyögvenyelős :). Én nem éreztem eddig egyik gyereknél sem, hogy miért nehéz felhúzni a csizmát vagy körmöt vágni a lábunkon, pedig nálam a csizmás időszak mindig az utolsó 2 hónapban jön el. Na most igazi dugong vagyok. Azt hiszem némileg eleresztettem magam torna, mozgás és evés tekintetében. Máson volt a fókusz, győzött a lustaság és kényelem, így rendesen lesz munkám szülés után... Valahogy ez sem zargat. Jó lett volna megint úgy kijönni a szülőszobáról, hogy sudárabb vagyok, mint az első szülés előtt, de annyira nincs ez már reflektorfényben nálam. Majd csak lekopik utána.

Mózi (is) le van lassulva, meg van szelídülve, dicsérik az oviban is, hogy magától fest (ráadásul felismerhető lombos fákat barna törzzsel, zöld lombbal és piros gyümölccsel/levéllel), épít. Itthon is vannak összefüggő negyed órák (valamikor több is, ha igazán belemerül), hogy elvonul építeni, és nem kell könyörögni, hogy most hagyjanak picit, hogy megcsináljam a vacsorát vagy a tornyokban álló vasalnivalóból pusztítsak. Tegnap felbugyogott bennük a farsangi láz, és elő kellett venni a NÉMO jelmezt. Lóci pedig felvette a korábbi oroszlán jelmezét Mózinak, így ebben ugrándoztak (szerintük judoztak) az ágyon. Lefekvéshez is alig akarták levenni. Mózi kelt is korán ma, hogy még reggel, indulás/öltözés előtt a pizsamára is ráhúzzuk a jelmezt. Simogatja a polár anyagot, hogy Anya nézd milyen puha, ugye? De a legpuhább a farkam, megmutassam...? Ezeket ilyenkor nehéz megállni vigyorgás nélkül.

A héten közösen készítjük az Adventi koszorút, Mózi már nagyon lelkes. Ő a gesztenyéket szeretné felragasztópisztolyozni egy kisebb koszorúra, amit kiakasztunk majd valamelyik ajtóra. Itthon dúl a betlehemes, mert én még kívülről fújom az összes szerepet és dalt, ami anno rám ragadt a betlehemezős időszakból. Reggel is azt kántáltuk az autóban, én a szöveges részeket, a fiúk meg az énekeket. Az ovi területén én már csendesebbre vettem :), de Mózi csak dalolt-dalolt. Mondták is a szülők, hogy húúú, de karácsonyi hangulata van itt már valakinek :). Most újból simulékony a gyermek, szelíd kisbárány, de azért ő a főnökhelyettes a csoportban, szigorúúúan.

Ezzel szemben Lóci viszont picit dúvad, és a napi 3 hiszti minimum megvan. Ha nem hiszti, akkor durcázik valamin. Ildikó néni is mondta a bölcsiben, hogy valamelyik nap negyed órát állt letolt gatyával a kis WC mellett, mert nem pisilt, de lehúzta a wc-t. Erre ennyit mondott Ildikó neki, hogy Lócika, nem kell lehúzni, mert nem pisiltél. Na ezen lebiggyesztette a száját, és nem moccant, annyira zokon vette. Aztán elmúlt belőle, felöltözött, és mintha mi sem történt volna folytatta a játékot. Nála továbbra is erős az Apa-makkos (= Apa maki) szerelem, reggel mikor kijön húzva a takarót azt kérdezi elsőnek tőlem, hogy Apa hol van? Kint kucorognak utána a maki fészekben (fotelben) úgy ébredeznek. 

Ez az időszak most annyira jó nekem. Bizonyos dolgokba belelazultam, eleresztettem (mint takarítás és vasalás), hogy nem lehet minden fronton tökéletes. Igyekszem a fontosra koncentrálni. Már, ami az én számomra fontos. Ott viszont nem engedek. Ha pedig abba belegondolok, hogy hamarosan 3, azaz három Ádám gyerek lesz a családban úgy meg tudok magam előtt is hatódni, hogy bárhol van az energia szintem ettől olyan szerelmetes állapot fog el. Mi lesz itt szülés után...? Nem állítom, hogy a kimerültséget is a türelmetlenséget kint fogom tudni tartani ajtón kívül, de miért is kellene mindig csak a jónak és szépnek, tökéletesnek beférkőznie.

A héten elkezdem varrogatni a karácsonyi Tűkkelütötteket, pakolom majd fel ide-oda. Ti pedig válogassatok, osszatok meg, inspirálódjatok és alkossatok.

Mózi és a változás szele II.

Mert ez volt az I., ha  Marika, netán lemaradtál volna róla... ;-)

Még néha engem is meglep,  hogy már nem arról kell írnom, hogy beszél, forog stb, hanem, hogy

számol, szótagol. Ez a legújabb kedvtelés. Hogy szótagolva beszél, mint a robot vagy csak bizonyos szavakat szótagol, és számolja, hogy éppen mennyi az annyi. Kérdezget engem is, hogy mi mennyi, és összead. Oké, nem másodfokú egyenleteket old meg, Isten ments, de olyan jó látni, ahogy magától fedezi fel a dolgokat. Pl hogy hány pohár van az asztalon, és ha kiveszünk még kettőt a szekrényből, vagy a pultról oda is viszi, akkor mennyi lesz. Vagy ha egy ebből eltörik, mi marad stb. Látszik, hogy számok repkednek a fejében, mert az autókat, pickupokat számolja út közben, kiflit, kekszet, mazsolát. Kér engem is, hogy mutassam meg a kezemen mennyi a 10, a 8, a 36, 75, 200... A másik újdonság egy ideje, hogy különféle szavakat keres, amelyek 1-1 hanggal térnek el egymástól. Vagy a szó elején vagy valahol a szó közben. Pl bOci-bAci vagy Boci-Poci stb. És úgy örül, amikor ilyenekre eszmél egy-egy mondatban. Ha tudatosan akar párokat keresni, akkor gyakorta abszolút nem a hangzást nézi/hallgatja, hanem a kinézetét a dolgoknak. Ezeken jókat szoktunk rötyögni még lefekvéskor vele az ágyban. Mert sokszor nem bírom kacaj nélkül :).

Ma az oviban is mondták, hogy milyen gyönyörűen elszavalta a Cinege cipőjét. Én ezen nem lepődtem meg, mert bár egy időben nem mondta vissza a dolgokat, de látszott rajta, hogy ettől függetlenül pöpecül áll minden rím a fejében, és tudja, csak nem mondja. Az autóban lelkendezett nekem is, hogy tényleg milyen jó dolog az éneklés az oviban, és látom rajta, hogy valamitől megjött a kedve, bátorsága a szerepléshez. Én pedig imádom a hangját (legyen az ének vagy szavalás), és ahogy vissza-visszakérdez, hogy Jóóóó, Anya?. Jó hát!

Lehet, picit elkiabáltam valamit az Agyő Libero, Pampers posztban..., de egyelőre nem helyesbítek még semmit :).

Viszont jó, hogy van beépített lesifotósunk a bölcsiben, aki tegnap megörökítette, ahogy Lócika készül a lefekvéshez délután...

1. - már szépen ül az ágy szélén

2. - benti cipőt szépen az ágy mellé

3. - (Anya) betakarsz...?

4. - bevágott szunya

Köszönjük Barbinak a képeket ;-)

Ágyőőő Libero, Pampers...!!!

Egészen februárig... :)

Makk-makk...
reggeli "telefonos" lövés

Kicsit hosszabbra nyúlt a teljes éjszakai szárazság, mint én nyár végén hittem/reméltem, de így sem késtünk le semmit. A déli alvások aránylag hamar "kiszáradtak", de biztos, ami biztos egy darabig felcsatoltuk a pelenkát. A bölcsiben volt olyan hét, hogy a váltó néni nem tudta, hogy még fel teszik alváshoz, nem is csomagolt Lóci alá, és abszolút nem folyt semmi semerre. Az éjszakáról viszont most egy huzamban 3-4 alkalom után merem azt mondani, hogy oké. Volt előtte egy '3-4 éjszakás sorozat' (illetve nyár végén is pár heves tiltakozás és bizakodó próbálkozás), amikor Lóci már mondta ugyan, hogy nem kér pelenkát, és minden alkalommal fél 6 körül totyogott a fejemhez húzva a takarót és a párnát, hogy Anya, valamitől vizes a nadrágom... Annyira cuki volt. Nem akartam letörni a lelkesedését este, inkább mostam, de ő meg volt győződve, hogy már nem kér csomagolást. Amíg Hután voltunk Attilával Anya se tett alá, mert azt hitte, már nem szoktunk, és nem is volt gond. Azóta sem. Azt mondja, már nagyfiú, nem sokára oviba megy, nem kell pelenka. És így igaz.
Jön viszont egy kislány, aki még nagyon pici lesz, és cirka 3 évig biztosan megint pelenkázhatunk és gyűjthetem a LIBERO Klub pontokat :D.

Itt más a rezgés, másképp múlik az idő...

Hogy ezt a találó mondatot pont Hután találtam meg...? Ez az, amiért Attila incselkedik velem mindig, és ez az, amit Hutában és a Zemplénben szeretek. Most végre van egy PR mondat rá, amit egyébként a Forbes-ból loptam. És, hogy mit szeretek még? Hogy Encs is közel van, a vargányás pármai sonkás pizza ruccolával pedig épp jóóó közel :).

Kipécéztük magunknak ezt a hétvégét, hogy gyermektelenül pocolunk, mert rég volt ilyen link dolgunk. Aminek nincs apropója és nincsenek kis utánfutók. Na nem mintha ne emlegetnénk őket állandóan, azért felettébb egyszerűnek és "unalmasnak" tűnik most a nászutas felállás. Hihetetlen, hogy nem kell három percenként felugrani valamiért/valakiért vagy kifogást találni és időkérést kieszközölni a fiúkból, hogy a három percből legalább hatot csaljak a magam javára egy helyben ülve vagy egyazon tevékenységet folytatva. Most pedig jut minőségi idő csupa slow megmozdulásra, valamint jó vagyok vízszintes tevékenységekben is. Holnap azért két lábra állok, és megnézzük közelebbről is a 'safarit'. Annyi őzet láttunk már úton-útfélen az autóból, beelőzött egy fehér fenekű bambi is Telkibánya és Bózsva között elég merészen... Majdnem lekaszáltuk a kis pipaszár gidalábait.

Apa, képezd eeel...!

Makk-makk...

Lócika elég intenzív maki-korszakba jutott. Erről sem szeretnék itt megfeledkezni. Pontosabban egy ideje tart, és nem oldódik, sőt :)

Olyan szintre fejlesztette, hogy az autó is maki-autó, Attila a maki-apuka (=Apa makkos), ő a kis maki. A hutai ház a múltkor maki-lak volt, de előszeretettel tűzi be ezt a jelzőt bármi elé. Maki-keksz, maki-vonat, maki-Kubu bármi... Még rémlik is honnan ered a maki-szerelem: egészen pici volt, és van 2 állatkölykös könyvünk, amiben a koala maci, oroszlán, pingvin stb között egy hatalmas szemű maki gyerek is kapaszkodik az egyik oldalon. Pont akkora szemekkel, mint amekkorával Lóci tud néha nézni ki a fejéből meglepettségében. Szóval ebből az időből származik egyáltalán az, hogy tudja mi fán terem ez az állat. De akkor még csak annyi volt, hogy örökösen ahhoz a laphoz kellett lapoznunk, majd ez apránként el is maradt. Attilától is kapott egyszer egy kis műanyag-gumi maki figurát, az újságosnál hamar kiszúrta a HVG Állatok világa Magazint, majd az állatkertben is néztük őket egy darabig még tavasszal, és kb nyár óta makog itthon ezerrel, ezzel kel, csimpaszkodik Apán, és nagy szerelemben ölelgetik egymást, mint maki-apa és a kis maki. Ezzel köszönti, ha nyílik este az ajtó, hogy makk-makk, és tartja a kezét mint egy kis csimpánz, és fel kell húzni ölbe :). A bölcsiben is szoktak kis makisat játszani Domival és Szabikával, de ezt nem tudom pontosan mit takar. Szerintem tök egyértelmű, hogy ezek után milyen lesz a születésnapi dizájn... ;-).

Mózi és a változás szele

Habár tudom, hogy nem szabad siettetni semmit, nem is szoktam, hanem eljön mindennek a maga ideje, főleg a gyerekek fejlődése szempontjából. Mózi, amíg egyedüli gyermek volt, rengeteg mesét, dalt, mondókát hallgatott. Azóta is, de Lóci születésétől fogva, pontosabban inkább mióta elkezdett beszélni Lóci, olyan lett, mint egy feneketlen kút. Csak töltöttük bele a dolgokat, de vissza nem nagyon mondott semmit. Korábban énekelt, versikélt itthon, aztán befagyasztotta. Tudtam, hogy azért van, mert Lóci viszont nagyon szeretett szerepelni. Énekel, mondókázik, és jól, ügyesen egész régóta. Mózi meg ugye, csakazértsem... Nincs is ezzel baj. Buzdítottam, dícsértem mindig, ha mégis megeredt a nyelve, de nem volt jellemző. Szerepeltetni meg nem is akartam. Most pár hete viszont észlelem, hogy előszeretettel mondja, hogy ezt és ezt a verset, dalt tanulták, el is mondja, énekli. Beszél az óvodai történésekről, napi rutinról és szokásokról. Hogy pl milyen sorrendben mennek ebédelni, majd pisilni, fogatmosni, aztán leülnek kint a kispadon, amíg Moncsi néni összesöpröget, az ágyakat már kiteszik hamarabb, utána éneklés, mese, alvás, majd uzsonna, és mennek az udvarra :)). Bemutatja, hogy tornaórán miket tanulnak, hogy gurulnak, ugrálnak, indián-szökdelnek, katicabogarat utánoznak stb. Ezek nagy lépések, vagy inkább nagy változások, mert nem nagyon lehetett kérdezni semmit. Nem is akartam direktbe, tudtam, hogy késleltetve csöpögtet ő információt. 

A másik ilyen változás az éneklésen, mondókázáson túl a rajzolás. Még nincs kiforrott stílusa ;-), sőt vannak olyan korabeli piccasso-k a csoportban és ismerőseink körül, hogy sejtem, van még hely hova táltosodni... :))) Én már annak örülök hogy itthon is rajzol, próbálkozik, térképet kanyarít és színez a maga módján. Ezt igyekszem most elkapni, és meglovagolni, mert kedves elfoglaltságnak tűnik a a szemében. A gyurmázás is egyre élvezhetőbb, mert nem csak ledarálják és széttapossák, hanem nyújtanak, szaggatnak, sütnek, tekernek.

Ez pedig hétvégén született. Mikor Attila megmutatta a rajzot hangosan felkacagtam, annyira cuki volt. Meg persze, mert ismerem mögötte Mózit, látom magam előtt, ahogy fogja a filctollat és büszkén kijelenti, hogy ez egy ISUZU D-MAX (csak azért linkelek alá, hogy aki kevésbé tapasztalt az is lássa a hasonlóságot (?) a kettő között. Cuki :D. Hát itt tartunk most.

ISUZU D-MAX, 2015.11.01 - Mózi