Hamarosan pár új darabbal

Menthetetlenül szentimentális vagyok...

Tegnap volt a hathetes kontroll Lolának és a hallásvizsgálat, valamint meglátogattuk és megmutattuk magunkat a szülésznőnek. De ahogy áttoltam a babakocsit a klinikatelep kapuján megrohantak az érzések :). Ide most fel se nyalom, de tény, hogy nagyon szeretek kismama lenni, nagyon szeretek szülni, szoptatni. Lehet, fajtája válogatja, és nem feltétlenül kell mélyebbre ásnom, hogy miért is van ez. Nem vagyok benne biztos, hogy végleges formáját öltötte magára az Ádám-Seres alom Lola érkezésével... 

Amennyire hasonlóan zajlik minden terhesség és szülés nálunk, ugyanolyan hasonlóan alakulnak a napjaink. A fiúk is 4-6 hétig az égvilágon nem kívántak extra energia fröccsöt, szépen hagyták, hogy mindig eszméljünk az új helyzetre, észrevétlenül simultak bele a napjainkba. Utána viszont beindult az esti-éjszakai zokogás. Ezzel mindig sikeresen átfordítottuk a napok egy részét. Mert valamikor ki kellett heverni a sírás-rívást. Legfőképp a gyerekeknek, mert én örültem, hogy olyankor tudok haladni, bármi mással foglalkozni. Pár napja beindult Lolánál is az esti ramazuri. Bizakodó vagyok, hogy ezek is csak kiugró esetek, de nem építünk belőle rendszert. Egy-egy már korábban is felütötte a fejét, de az még inkább az én táplálkozásom miatt volt. Mostanra viszont nagyon szépen kirajzolódott, hogy mit ehetek-mit nem. Kb semmit :(. Legalábbis mindig erre fogtam azt a pár nyűgösebb estét. Most viszont már nem tudom erre fogni. Általában a hat óra környéki szoptatás után nem alszik már vissza egyből. Elnézeget egy darabig, hallgatja a fiúk ugrálását és csatakiáltását, simogatják, ölelgetik. Viszont nyolc környékén már jön a nyefegés. Még nem az ordítás, csak a szakaszos nyugtalanság. Esetleg 10-15 percekre még vissza is alszik. Mire jön a következő szoptatás már pont eléri azt az állapotot, hogy a legjobbkor esedékes, mert egy picit megint lenyugszik. Bezzeg utána... Ilyenkor már feszíti a hasát ez-az, és hiába levegőztet alul-felül, csuklik, feszeng, és indul a sírás. Egyikünk kezéből vándorol a másikba, a fiúk (ha még ébren vannak) húzgálják a zenélő ketyerét. Szakaszosan megint nyugalom van. És mire feküdnénk, addigra biztosan ott tart a harci helyzet, hogy kínkeservesen zokog... :( Úgy sajnálom, mert látszik, hogy fáj neki. Kap pocak cseppet is, vannak trükkök, amik ideig-10 percig (mert nem óráig) hatnak, utána megint ordítás. 11-től éjjel egyig. Majd nagy nehezen max egy óra szunya (vagy még annyi sem), és megint másfél óra sírás. Tegnap mikor bementem a fiúkhoz, hogy megnézzem be vannak-e takarózva, nem lógnak-e le az ágyról, észrevettem, hogy Mózi úgy alszik, hogy betapasztja a két fülét. Ma viszont olyan gyönyörű napos időre keltünk, hogy babakocsival, rollerrel, futóbicajjal mentünk oviba. 25 perc alatt be is értünk, én annyi alatt vissza is értem gyalogosan nagyon szaporán kapkodva a lábam, hogy ezzel kipipáljam a bemelegítés részét a napi mozgásnak.

Fél 10 óta pedig ébren van Lola, nézeget, fülel. Ölbe kapom, megszorongatom, puszilgatom. Nem tudok huzamosabb ideig koncentrálni valamire, mert mindig bele akarok szippantani meg akarom ölelgetni, hogy érezzem a puha pofiját, meleg "pamut" testét. Tettem mellé könyvet azt nézegeti, hallgatja Rúzsa Magdi Április számát (tééényleg. hát azért merült le reggelre a telefonom, mert már olyan nagyon sírt, és sehogy nem aludt el, hogy éjjel fél kettőkor úgy szoptattam fekve, hogy oda tettem magunk mellé a telefont, arról szólt a hipnotikus white noise. Ebbe aludtunk bele aztán mind a ketten :)).

Az egész család szerelmetes hangulatban

Ma valami szülés körüli mámor lengi be a családot :). Készen lettek a Marcipánfotós képek, amelyek a kéthetes Lola főszereplése köré csoportosultak. Azóta párás szemekkel lapozgatjuk, gyönyörködünk. Köszönjük nagyon Leának. 

Persze mindenkiből más váltja ki ezt a melengető érzést. Móziból a ma délután újonnan vásárolt Szarvasi Vasaló. Boldogan lapogatja vele a ruhákat, simogatja, toszigatja. Este lefekvéskor úgy engedett utamra, hogy a lelkemre kötötte, hogy puszilja a vasalót, de tényleg adjam is át Neki :D. Erre kontrázott Lócika, hogy ő pedig puszilja a mosógépet. Remélem ez a fajta rajongásuk és töretlen imádatuk megmarad később is a háztartási gépek irányába, és jócskán lesznek levegőbe lendülő segítő kezek, amikor jelentkezőket toborzok háztartási munka kivégzésére.

Mozogj újra velem!

Na Mamik! Szülés utáni tökéletes torna. Ez számomra (is) új volt, de a heti hármat be fogom tudni iktatni. Mindent átmozgat, nem csak sóhajtozás, némi erőlködés is kellett bele. Sőt :D. Itt-ott hangosan nevettem magamon. 

• 60 perc torna
• 7 perc extra gerinc- és intim torna
• 9 perc extra hasizom (a has részeket én még elég felületesre vettem...)

De hát innen szép nyerni. Próbálgassátok, én megyek addig zuhanyozni.

Jöhet a tavasz, jöhet a mozgás

A fiúk nagy elánnal tolják a babakocsit. Fürtökben lógnak rajta, én meg igyekszem nem beavatkozni, csak ha már vészesen közelítünk a padkához, parkoló autókhoz, járókelőkhöz. Lóci előszeretettel áll fel a hátsó nagy kerékre, és úgy csodálkozik be hatalmas nagy szemeivel a mózesba. Legutóbb hangosan megjegyezte, még a mellettünk haladó fiatalok is elnevették magukat, hogy:

- Anya, ez a kocsi (a babakocsi -  szerk.) olyan, mint egy trágyaszóró...

:))

Nem tudom, honnan jött ez a szó, de már a múltkor DUPLOból is ilyet épített. Remélhetőleg nem a sárossága miatt mondta ;-). Azt hiszem, le kell csutakolni kicsit.

Tegnap letudtuk a kontrollok egyik felét (csípőszűrés és én), de még a hallásvizsgálat és Lola kontroll a jövőhétre fért. Pontosabban mi fértünk időpontilag akkorra. Minden rendben van, kezdődhet a mocorgás, lightos kocogás. A futásra direktbe rákérdeztem, és azt mondta az orvos, hogy minden további nélkül, de csak érzéssel. Semmitől nem tilt, hiszen régen is az maradt életben, aki elfutott a mamut elől. Hát akkor a hétvégén már kipróbálom, hogy felfalna-e a mamut. Attól tartok, most még biztosan. Addig tolok egy itthoni próba Alexandrát. Olyannak érzem magam, mint egy 80 éves. Picit ideje visszarázódni, megolajozni a derekam, gerincem, lábaim. A hasamról nem is beszélek egyelőre...

6 hét

Éééés a Kis Nokedli ma már hat hetes...

Már akkor látszott...

Volt korábban egy bejegyzés, kb 2 éve, amiért Mózinak megszavaztuk a Nobel békedíjat itthon... :). Már akkor kitűnt, hogy olyan szociálisan érzékeny a gyermek. Legutóbb azzal lepte meg Nagyanyát (és bennünket), mikor kettesben maradtak egy családi banzáj alkalmával éppen, hogy megkérdezte Mózi:

 - Nagyanya, milyen a munka? Hogy érzed magad az optikában?

...

Nagyanyát ugyanis egy ideje visszahívták dolgozni, és félállásban az optikában van. Mikor melyikben. De hogy ezt így megkérdezze egy ötéves MAGÁTÓL. Egy 18 éves nem képes sokszor ilyen felvezető mondatra beszélgetés kezdeményezése kapcsán. Ámulok-bámulok... Csipp-csupp Csodák :)

itt épp szóval tartja Lolát az ágyában, hogy ne aludjon el :))

A csoda nem csak három napig tart

A közhely, így tehát nem igaz :). Azért nem nagyon jelentkeztem beszámolóval Lola felől, mert nem akartam mindig csak ömlengeni, legalábbis nem olyan gyakran itt nagy pódium előtt, hogy nekünk milyen jó dolgunk is van, milyen jól veszem/vesszük az akadályokat (amik nem is léteznek, illetve a rutin és profizmus ;-) nem engedi láttatni). Illetve annyira áldott jó cserepes növény, hogy azon túl, hogy kiszóródik a földje..., (= felfosik a háta közepére) nem sok tennivaló akad körülötte. Belenőtt a pelenkákba, így nem használ napi 3 szettet, kíméli a rókákat és őzikéket, kiskacsákat a bodykon, rugdalózókon. A sok szunyának és eszegetésnek látszik az eredménye. Konkrétan eltűnt a nyaka :D, és belehízott a bőrnadrágba. Édes kis fodros combijai vannak, 3950 grammot mértek és 52 cm-t az egy hónapos státuszon. Ezzel bekúszott a normál súlycsoportba. Olyan jó látni, hogy ennyit változik, értelmes a tekintete, látszik, hogy nem csak néz, hanem lát is. Szépen tartja a fejét, már-már meglepő módon számomra, hogy egy újszülött kis rezgő puding, akit minden oldalról tartani kellett, most hogy lehet ilyen összeszedett kis csomag. Akinek vannak határai, nem nyeklik-nyaklik, folyik ki a kezünkből, ujjaink közül. Hihetetlen, hogy a fiúk mennyire oda vannak érte még mindig. Mózi rendszeresen megkérdezi pont ezzel a szópárral, amikor megyek értük vagy hazaérnek az oviból, hogy Anya! Lola csukva vagy ébren? Sokszor felsejlik bennem az érzés, amikor odatelepszik a bölcső mellé vagy az ágyba, és várja, hogy felkeljen vagy nem engedi, hogy lecsukja a szemét :), mint mikor én akartam, hogy Dóri ébren legyen anno. Nem sok mindent tudtam még kezdeni vele 10 évesen ha ébren is volt, de akkor csak néztem, beszéltem hozzá. Mózi is elváltoztatott hangon válaszol Lola helyett, amikor kérdez tőle valamit. Én is szoktam vele (Lolával) "bábozni". Hogy beszélek helyette a fiúkhoz, mintha ő kérdezné, hogy milyen volt az oviban, de jó, hogy már itthon vannak stb-stb :). Ezt fejleszti tovább Mózi is. Lóci sem díbolja, pedig ettől tartottam. Neki továbbra is a testkontaktus kell, kéri hogy adjam az ölébe, hogy megölelje, illetve ha meglátja, hogy az én ölemben van vagy fekve szoptatom, akkor sündörög oda gyorsan mellém, alig várja, hogy kikerüljön a kezemből, és betelepüljön a meleg ficakba. Iszonyatosan ki van éhezve a dicséretre, szeretetre. Ha Mózit megdicsérem (vagy éppen Mózit dicsérem meg elsőnek), akkor hatalmas gazdit keresünk szemekkel, legörbült szájjal jön, hogy Anya, engem is szeretsz...? A dadogása 3 nap után visszarendeződött, de most csak érződik némi kilengés az alapállapothoz képest. Hetente járunk vele, hogy megnyugtassam saját magam, hogy nincs vész. Mondták is, de akkor is :). Pár alkalommal eljátszanak M. nénivel, én addig sétálok 40 percet Lolával, utána majd meglátjuk, hogy szükség van-e tartós "megfigyelésre". Ezt leszámítva eléggé fiú a két fiú... Bekukkolnék néha más családba, hogy ott is ennyit gyapálják-e egymást a fiúk. Mert itt jóóó sokat. Viszont olyan jól megérzik, mikor kell védeni egymást. Ha bárhol meg vannak illetődve, akkor meg olyan édesen fogják egymást kezét, és bátorítják, fényezik egymást, hogy dübörög a kis szívem. Várjuk a meleget, hogy a fölös energiát feleméssze a roller és a bicikli, futás, homokozás, trambulin. Mert hogy itt 8 után csendes foglalkozásra alkalmatlan még a társaság az biztos. Fél 10-kor alig tudjuk ledugdosni őket, és a reggeli kelés sem annyira nehézkes most. Mózi nem alszik már délben. Vagy nem minden délben. Ez érződik. Ha kimarad, akkor estére már ő mondja 9-kor, hogy álmos. 

Töltök egy kis üzemanyagot Lolába, aztán felcsipegetjük őket az oviból. Megyünk megpuszilgatni Nagyanyát a születésnapja alkalmából. Ígérem, hamarbb jelt adok, mint a két hónapos státusz...

Letölthető pdf - Tavaszi nagytakarítás

Lányok, Asszonyok és Dolgos Férfiak!

Nyakunkon a tavasz. Ideje nekifeküdni a tavaszi nagytakarításnak. Egy kis letölthető segítség iránytűnek.

Reggeli ébredés

Addig is, amíg sort kerítek egy következő posztra...

Illetve amíg Lola elszunnyad vagy böffent egyet az ölemben :)

Farsangra hangolva - DIY gyerekjelmez ötletek

Tudnék most szunyálni, de akkor megint nem lenne poszt... 

Hétfőn nem voltunk itthon, kedden pedig végre neki mertem ereszteni az ollót a 2 hete megvásárolt anyagoknak. Érlelődött addig a fejemben a jelmez, de nem volt se konkrét szabásmintám, se tökéletes, végleges forgatókönyv, hogy miként is fog kinézni a végeredmény. Tartottam a dologtól. Mind a kettőtől. A mackótól azért, mert az elég dísztelen, egyszerű jószág :), nem egy karakteres jelmezötlet, a makitól pedig azért, mert nem voltam benne biztos, hogy elég jól vissza tudom tükrözni a makiságát. Aztán mikor Lóci szerda este felvette, és le sem akarta venni, akkor már éreztem, hogy nem csak neki jön be, hanem én is majd megzabáltam a testére feszülő puha szürke anyaggal együtt. Itt ugrált a szőnyegen, pedig senki nem mondta neki, hogy hogyan kell, de a hosszú csíkos farkincáját húzva már láttam, hogy ezt az utolsó öltésekkel sem fogom tudni elszúrni. Elégedett voltam vele. A mackónak is kiszabtam a részeit addigra, megvarrtam a kapucnit, de még nem volt arca, ezáltal jelleme. Annak csak gyerekfektetés után duráltam neki magam, és már éjjel egy magasságában a szoptatáskor ruhástól bealudtam... Nagyon cuki lett az arca, ez a szőrös jószág is elnyerte a tetszésemet, pedig nem sok volt benne a brummogás. Egy picit csak sikerült elszúrnom a testét. Hiába volt kiszabva, és részben összevarrva, mikor reggel Mózira rápróbáltam úgy ítéltem meg, hogy az ülepe nagyon lent van, így segítettem a dolgon. Olyannyira, hogy felvételkor Mózi megjegyezte, hogy szorítja a fütyijét :). Menet közben, illetve mire belebújt az egészbe nem volt vészes a helyzet, de ebbe már 0,5 cm-nél többet nem fog tudni semmije nőni.

Olyan cukin festettek mind a ketten benne, hogy tényleg úgy éreztem, hogy az ő jelmezük a legjobb ;-). Nem feltétlenül az ötlet, hanem a házi megvalósítás. És most eltekintek a gyári ügyes kezektől és gépektől. Itthon, este egyből fel kellett venni, és eljátszani a farsangot, énekléssel, táncolással, amihez ott nem volt affinitásuk élesben. Maradt bennük még levezetetlen farsangi érzés, mert fürdeni, vacsizni kellett, szoptatni, varrás utáni romokat felszámolni (az még most is tart... Ennyi "gyeplő elengedés", nem mosogatás, nem mosás-teregetés stb elég ahhoz, hogy megint úgy fest a lakás, mint aminek se füle, se farka. Kibírjuk még ezt a picit benne ;-)). Így reggel is mackóbőrt öltött Mózi, Lóci pedig csak azért nem mert, nem akartam, hogy le maki kávézza (= Maci kávé, de ugye minden maki jelzőt kapott már itthon, és ez is maki kv), joghurtozza egyebezze. Ma délutánra marad az igazi itthoni farsangozás. De ez olyan jól esik nekem. Ennél nagyobb öröm nem is hiányzik "cserébe", hogy ennyire tetszik nekik :).

Bár DIY, de az etapokról nem készítettem a kivitelezés közben fényképet, cserébe szoptattam olyankor. Most csak a végfelhasználói státuszról csatolok képeket. 

A muri jól sikerült az oviban. Kíváncsian vártam, hogy mennyire fognak/kívánnak részt venni az eseményekben, és úgy mint korábban Mózi, most sem igazán. A bevonuláskor szépen jöttek be énekelve kézen fogva láncban, de utána nem a kispadra ültek a többiek közé, hanem az anya-apa ölébe. Aztán néha leültek, néha vissza. A kis padok U alakban voltak lerakva, azon tanyázgattak az ovisok, és mögöttük voltak a székek elhelyezve az ülő szülőknek. Álló utasok kapaszkodtak vagy fotóztak ;-), babakocsit leparkíroztuk oldalra. Középen a szőnyegen pedig egyesével vagy egyéb ismérvek alapján párosával (testvér vagy hasonló jelmez ötlet vagy visszatérő, már iskolás gyerekek) mutatkoztak be. Mózi és Lóci együtt mentek ki. Bemondták, hogy minek öltöztek, és be is mutatták. Itt jött meg a bátorságuk, és Mózi két kéz-két lábon mackójárásban körbe járkált, Lócika meg két kéz-két lábon ugrált mögötte :D. Na ilyenkor kellene az anyukákról/apukákról egy-egy kandi kamera. Olvadozva vigyorogtunk. Lola végig szunyálta mind a három órát közben. Már csak itthon kelt fel enni. A jelmezesek felvonultatása után jött a nagybőgős, hegedűs, néptáncos mulatság, majd a terülj-terülj asztalkám fánkokkal, zserbókkal, sós-édes nasikkal, zsíros vagy lekváros deszkákkal szörppel, egyéb finomságokkal. Gondolatban végig ettem több mint a felét, gyakorlatilag meg pár sajtos tallérnyit és kukinyit kurtítottam a felhozatalon. Közben volt a gyerekeknek zsákba macska, majd az udvaron a végén a kiszebábu elégetése, aminek készítésében a gyerekek is részt vettek, és pár napja vagy hete már bent kuksolt a bábu a csoportszobában. 

Nagyon remek farsangi mulatság volt, és örülök, hogy újból volt kapacitásom saját jelmezt készíteni, és nem vettünk/kölcsönöztünk. És tudjátok miért? Mert én ezt szeretem csinálni. A PXT is megmondta ;-))).

Jöjjenek a képek:

némileg kitérdelve, éles bevetés után

Igyekeztem a képeket annyira körülvágni, hogy más gyereke ne lógjon bele. Lócikáról pont ezek a képek olyan elmélázósak, de majd csekkolom a videót is, ahol annyira cukin ugrabugrálnak. :)

Most pedig alszom egy órácskát.

Jaaaa, és még kettő. Mózi reggel így ment el az oviba:

... befektette az ágyába a jelmezt, hogy ne hűljön ki. :))

Várjátok már a farsangot...?

Itt, a blogon :)?

Bennem már kedd óta csárdást jár a habverő, ma délután pedig farsangi mulatozunk az oviban immár öt fővel, két beöltözött kis főszereplővel. 

Már csak az egyik ujját kell bevarrnom a Mózi jelmezébe, befércelve már be is van. Szerintem két nagyon aranyos házi készítésű kedvenc született. Lóci este már ebben is akart aludni. Ők választottak ötletet, én pedig jó munkás ember módjára kiviteleztem. Tudjátok, nem áll távol tőlem az újrahasznosítas, de ez most nem az. Este vagy holnap pakolok képeket, mert megint túl sok minden gyűlik a fejemben, amit szeretnék lejegyzetelni :). Bírjátok ki picit még. Fánk evés után visszatérünk. Holnap pedig a blog élvez prioritást.

Így vártak ma délután az oviban...

Itthon aztán bekerült végre a fogtartó dobozba... :)

És hogy hogyan esett ki? Beleharapott Lóciba...

Mozog a rozoga foga I. :))

A vasárnap reggeli kalácsevéskor vettem észre, hogy Mózi tökéletes kis rizsfogai alul furán állnak... Lett egy kis rés az alsó metszők között. Először csak arra gyanakodtam, hogy nő az állkapcsa, és kezdenek a fogacskák kicsik lenni bele :). Akkor megnéztük közelebbről, megtapogattuk, ééés hát mozog!!! Itt tartunk már. Újabb lépcső. Hamarosan igazi Rémfőnök lesz belőle. Most itt kuksol mellettem ahogy írok, Lola szuszog az ölemben, és közben kérdezgeti a betűket, hogy melyik a RÉMFŐNÖK, és hova írtam azt, hogy MOZOG A ROZOGA FOGA. Ez a Berci mesében van, most pedig valóság Tűkkelütött életünkben.

Blogos kimaradásomnak nagyon prózai oka van: Annyi mindent szeretnék mindig csinálni. Természetesen csak töredékét sikerül. Holnap bővebben jövök, kerítek rá időt, mert ma inkább fekszem hamar (remélhetőleg...), holnap meg már 1 hónapos lesz Lola... 

Kell ennél jobb?

A februári tavasznál? Sétánál, anyagvásárlásnál, farsangi jelmez varrásnál :)?
...és kép letöltésnél ;-)?

"Lábára lehajtja fejét, alszik a bogár..."

na, ők viszont nem... :)

Lola felett az ég...

... és az első árnyék. Mert megjelent ez is a nagy eufóriában. És nem tudok nem nyomot hagyni róla. Még akkor sem, ha nem feltétlenül akarok nagy feneket keríteni neki, és különben sem biztos, hogy súlyos és hosszútávú dologról van szó. Viszont a hatása bennünk mély :(. Lócika péntek délután óta dadog. Ok, hozzáértő már-már rokon-ismerős azt mondta, ne is hívjam annak, mert ezt csak fél év után fennálló beszédhiba esetén szokták kijelenteni. 

Pénteken ovi után egyből elkezdtünk építeni. Olyan kevés kapcsolatom volt a fiúkkal mostanában, mert nem én viszem, nem én hozom őket, sokszor ovi után mamánál vannak, vagy unokatestvéreztek nagyanyáéknál, utána vacsi, fürdés, mese, fekvés. Olyan jó volt most így játszani, hogy tényleg játszani akartam én is. Nem csak belekaptam, nem járt máshol az agyam, hanem, csak erre koncentráltunk. Ekkor tűnt fel, hogy valamit moondani szeretett volna Lóci, és megakadt az elején... Ennek még próbáltam nem nagy jelentőséget tulajdonítani, de jött egy következő. Hogy pár szótag erejéig ismételte az elsőt, és nem jutott egyből tovább. Annyira megsajnáltam :(. Hirtelen olyan elkeseredés fogott el, mintha valami orvosolhatatlan bajra bukkantam volna. Elpityeredtem rajta, de nem előtte. Mert tudtam, hogy őt ez az időszak meg fogja viselni. Tudtam, hogy valamilyen formában kikezdi az ovikezdés és testvérérkezés, és nagyon jó, hogy valami költözést nem produkáltunk még pluszba. Ilyen szintű érzelmi sokkra viszont nem készültem. Azt hittem, kimerül abban, hogy erőszakosabb és hisztisebb lesz, több türelem kell és megértés a részünkről. Valami miatt úgy tűnik, pont ezekre lesz szükségünk, csak talán mélyebb és hosszabb szinten. Este aztán bevettem a netet. Nem szeretek fórumokon bóklászni, most is összesen 2 cikket olvastam el ezzel kapcsolatban, az egyik különösen találó volt. Az eddig is hiperérzékeny gyerek több fronton is ki van téve: 2-3 éves kor, kisfiú, érzékeny idegrendszer, gyors beszédfejlődés, ovikezdés, testvér. 

Közben elkezdtem egy könyvet olvasni, pont egy időben, amikor ez előbukkant pénteken. Témájában abszolút nem idevágó, de a bevezető részében annyira magamra ismertem, hogy tényleg azt hiszem, ez nem véletlenül van... A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása Dr Stephen R. Covey-tól.

Alapból az a fajta vagyok, aki ha gyerek nem működik jól, akkor magamban keresem a hibát. És nem azért, mert önostorozni akarom magam vagy áldozatként tetszelegni, hanem hiszem, hogy a gyerek erős lenyomata a szülőnek (kicsi korban inkább az anyának)  vagy a legközelebbi kapcsolatban állókénak. A könyv bevezetője kitér a személyiségetika és jellemetika különbségére, mint a siker (egyik) kulcstényezőjére. A kettő között szemléletmódbeli különbség van. Napjainkban a személyiségetika irányába tolódott a 'siker' megítélése, amelynek titka egyre inkább a személyiségben, a társadalmi megítélésben, a hozzáállásban és viselkedésben rejlik. A készségek és technikák tökéletesítését javasolják mások befolyásolása érdekében, bizalmuk elnyeréséért. Két területre összpontosít: kapcsolattartás és pozitív lelki beállítottság. A hangsúly a gyors és látványos sikereket ígérő önérvényesítési stratégiákon, eredményes hatáskeltő mechanizmusokon, manipulatív kommunikációs technikákon  és a pozitív hozzáállás módszerein van.

A jellemetika ezzel szemben sokkal mélyebb meggyőződésekből, alapelvekből táplálkozik. Olyanokból, mint tisztesség, alázat, egyszerűség, szerénység. És hogy ezeket alapelvű szokásokká, mélyen gyökerező jellemvonásokká tegye.

Ezt a kettőt boncolgatva a szerző IS rájött, hogy feleségével a személyiségetikában gyökerező módszereket próbálták meg alkalmazni, és hogy társadalmi tekintélyük növekedését várták egy mintagyerek révén (volt nekik egyébként 9...), de az egyik fiuk (akik kapcsán felmerült ez a része a könyv bevezetőjének) mindig elmaradt ezektől az elvárásoktól. Viszont önmagukról mint ideális, gondoskodó szülőkről kialakított szereptudatuk mélyebben gyökerezett, mint a fiukról alkotott képük, amit szülői énképük is formált. 

Tudom, hogy ez így leírva erős, és nem minden szava igaz így pont rám, ránk, de a felismerés itt is hasított, hogy a mi/én saját jellemünk és indítékunk meghatározó hatást gyakorol Lóciról alkotott képünkre. És bármennyire is tudjuk, hogy tilos az összeméricskélés, csak bejátszik. Egészen születésétől fogva - na jó, addig nem mennék talán vissza - hordozom ezt. Hogy miért indult el később, miért nem mászott hamarabb, miért volt sokkal nagyobb kis buddha, mint anno Mózi. Miért közlekedett elesettebben a lépcsőn, holott Mózi olyankorra már futva meglépte. Hatalmas öröm volt, hogy jóval hamarabb beszélt. Úgy éreztem, valamit törlesztett a "lemaradásából". Megkönnyebbültem, amikor a mozgását vizsgálták, és megnyugtattak, hogy kutya baja, csak lazább izomzatú. Sokkal érzékenyebb bőrű, sokkal csúnyább volt a pofija a kiütésektől szoptatott csecsemőként, sokkal hisztisebb stb. És úgy érzem, az ilyen ingoványos pontokon mindig kintről vártam egy szakember megerősítését, mintha én nem hittem volna eléggé benne... Úgy éreztem, mindig ő a kicsi, mindig őt kell óvni, segíteni, tolni. Közben olyan hatalmas vehemenciával bír (aminek egy része egyértelműen kompenzálás).

Talán ennek felismerése, vagy inkább kimondása, bevallása magamnak is sokkal-sokkal közelebb hozott ahhoz, ami papíron mindig könnyen működik. Hogy olyannak fogadjam el ezer százalékig, amilyen. Úgy sajnálom, hogy ez csak most kerül bennem kimodásra. Nem is látom a betűket és a képernyőt tőle... Tudom, hogy nem katasztrófa ez a fellépő beszédzavar, és tudom, hogy a legkülönlegesebb Lóci Makkosról van szó, aki megbirkózik ezzel a feladattal is. Tudom, mert az anyja is középső, és a lehető legstrammabb Seres gyerek lett belőle ;-).

Primadonna

Lassacskán szívódik belőlem a főszereplő primadonna, az ünnepelt sztár-érzet és az ezt gúzsba kötő díszes hangulat. Napirendre térek a tény fölött, hogy az esőt felszárítani úúúúgysem tudooom. Hiába szeretném újból élni azt a csúcspont körüli pár napot, haladunk bele szépen a hétköznapokba. Előbb-utóbb megerősödök, mehetünk ki kóricálni babakocsival, építhetek hatékony rutint, válogathatok a tavaszi piaci vitamin-özönben. Ami viszont megmarad nekem, hogy jóóó közel húzom Lolát magamhoz a takaró alatt, és csak szívom be az illatát, mintha egy szelence lenne, és Ő tárolta volna el születésének összes momentumát, és az ahhoz kapcsolódó benyomásaimat.
Az utolsó pillanatig hordtam a fiúkat az oviba, és mentem értük, hogy ne csak itthon heverjek. Ez volt már az egyetlen fix pont, amihez igazodnom kellett, igazodni akartam. Azóta sem jártam az ovi körül. Már hiányzik :). Közeledik a farsang, bár dátumot illetően nem vagyok egyelőre teljesen képben, és a gyerekek még két naponta változtatják, hogy mik szeretnének lenni. Mondtam, hogy döntsenek gyorsan, mert így sem biztos, hogy saját jelmezben fognak tetszelegni. Benne van a pakliban, hogy valamelyik nagy áruház polcáról leakasztunk egy gyűrött nejlon kosztümöt, amit itthon max vasalni kell. Hátha nem olvad rájuk :D.

Február

Elkészültem teljesen a Lola születési értesítőjével is, tegnap mentem érte. Tetszik :).

Lola felett az ég

A hétvége elég pörgősre sikerült, picit beleszagoltunk, milyen a sok gyerek, ha közülük már mind túllépte a cserepes virág vagy vekni kenyér stádiumot :). Meglátogatott minket nővérem a 4 fiú unokatestvérrel és hazarepült egy hétvégi vizit erejéig Poszikó is Belgiumból. Cukik voltak a fiúk, ahogy körbe állták hatan (éppen mikor hányan) Lolát az ölemben :). Elég stramm leány lesz belőle... A hat fiúra 10 és 2 év között mindent lehetne mondani, csak azt nem hogy hamvába hótt ;-). Lassan tényleg kirúgjuk a házoldalát.

Olyan nehéz most elképzelni, hogy lesz ebből még dackorszak, hiszti és mufurckodó tinédzserkor is :)). Egy áldott jó lélek ez az Ádám gyermek is.