Megint olyan szerelmetes szép szeptember van, hogy csuda. Vasárnap gyanútlanul próbáltunk autóval átkelni az Oktogonnál, mikor is leállítottak minket, és elhömpölygött a NIKE félmaratoni tömeg az Andrássyn. Jaaaaaaj, úgy akartam én is egy tarka pontja lenni az áradatnak, de ez most annyira kiesett egyébként is a fejemből, hogy totálisan tudatában sem voltam, hogy ez ezen a szeptemberi hétvégén lesz. Valószínű az agyturkász okosok azt mondanák, hogy én nem is tudom élvezni a várandósságot, mert már most azon gondolkozom, és fejben azt logisztikázom, hogy két gyerek mellett hogyan oldható meg majd a futás télen, amikor későn világosodik, és hajnalban még a mutogatósok is alszanak a Nagyerdőn. Az meg hogy este a fürdetés (inkább esti etetés) után hova megyek futni a setétségben, passz. Marad a spinning a szomszédos teremben (már az órarendet is megnéztem), sőt Attilát is felkészítettem/készítem, hogy én már pedig el szeretnék járni spinningre vagy padon futni télen is. Pedig ez hülyeség. Mármint hogy ne élvezzem ezt az állapotot. Az örökös nyavalygás magamban, és olykor kihallatszódva bálnásodó testemből, hogy csak híííízok, és JAJJJ!!, ez sem annak szól, hogy ne élvezném. Ez csak műhiszti, mert mellette nem teszek komoly erőfeszítést, hogy ne így legyen. Majd viszi rólam a szoptatás. Ebbe kapaszkodok most, hogy valszeg ezért tartalékol ennyire a szervezetem, hogy a fenekem jó kis zsírjából finom CSUPA TEJ legyen a gyerek számára. Akkor meg nem megéri :)? Ráadásul most nem a testemből élek ;-). A francia nyelvvizsgára gyúrok, az a fontos. Utána lesz megint más.

Megmutatom, hogyan szoktunk 13 óra körül haza érni Mózival. Nekem délig tart az óra, ők addig játszótereznek vagy mikor mi, utána megyek érte anyáékhoz. Ebéd, majd iparkodunk haza, mert addigra álmos a fél 7-es kelés miatt (amit magának állított be, én nem keltem, sőt).

 A lufit próbálta felfújni az úton (úgy, hogy már fel volt, és be is volt kötve :)), majd szopogatta a végét. Aztán a kapuban vettem észre, hogy a Batthyány utcán beszunyált. Így jártunk a múltkor is, csak nem ugrik be, akkor mi lógott így a szájából.... Ezért a sok olvadozó mosolygó tekintet szemben az utcán. Azt már feldolgoztam, hogy nem nekem szól :).

Ezek csak telefonos, pizsamás pipi képek, idővel lesz jobb minőségű is.

Félidő

Tegnap voltunk UH-on, csak nem akartam róla a tegnapi posztban beszámolni, csak úgy mellékesen. Most már az én számomra is biztos, hogy nagyon fiú Mózi testvére, így bátran beleveszhetünk a fiú nevek tárházába. Magzat és anyuka is jól vannak - köszönik szépen. Megnyugodtam, hogy a hasam nem azért extra nagy, mert óriás fogja kirúgni a ház oldalát. Azt kell, hogy mondjam, formás egy emberke, mindig megnyugszom ilyenkor. Gyorsabban telik az idő sokkal, mint anno. A fáradság nem múlik. Nem adom fel továbbra sem a délutáni durmolásokat. Az is lehet, hogy a fél 12-es fekvés nem fér össze igazán a fél 6 körüli keléssel, és ezért vagyok dög, de akkor is nagyon szokatlan a számomra. Nincs mese, kevésbé bírom a strapát, olyan jó vízszintben lenni. Az emelgetésekkel óvatos vagyok, ha csak megoldható, akkor nem én veszem-teszem ki-be, fel-le, hanem Attila. Ez is olyan furcsa, hogy szólnom kell vagy csak állni tehetetlenül és nézni, hogy Attila pakolja jobbra-balra. A hasamban viszont olykor-olykor áramütés szerű rándulást érzek, ami nem annyira ismerős, így muszáj vagyok takaréklángon égni és inni a magnéziumot.

Ezek a külsőségek. És hogy belül mi van? Úgy érzem, hogy már sokkal ismerősebbek az anyai érzések, reakciók bennem, ezért természetesebbnek, néha közelibbnek, valódibbnak érzem az eseményt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nap 24 órájából 20-at ezen legel az agyam, mint korábban, mégis úgy érzem jobban megy a kommunikáció fejben. Orvosilag szólva koponyavégű fekvésben helyezkedik el a bébi, és mint Mózit már most győzködöm őt is, hogy maradjon is ebben a pozícióban. Jobb és biztosabb mindenkinek :). Hiába mondják, hogy az utolsó félórában is megfordulhat még... én nem szeretném ezt ennyire a végére hagyni. Próbálom azt is szuggerálni, hogy itthon, normál módon (értsd: fájásokkal) indul a szülés, és nem úgy, mint Mózinál képzelegtem amerikai filmes in medias res becsapódással, Attila riasztással valahonnan, hogy ELFOLYT A MAGZATVÍZ!!!! Amit elképzel az agyam, azt elég jól bevonzza - úgy tűnik. Egyelőre ennyit tehetek magunkért a többi várandós formaságon túl. 

Mózi most a legjobb jó barátom :). Annyira cuki az utóbbi időben, annyira yofej és kezelhető és vicces, persze az is bejátszhat, hogy én kerültem át valami ZEN állapotba, és nagyon jól kijövünk egymással. Van türelmem hozzá, sok. Meg se kottyan bő 2 óra a játszótéren még fekete riasztású parlagfű invázió okozta folyamatos orrfújás mellett sem. Olyan jó látni, ahogy kezd játszani a gyerekekkel, és már nem csak mellettük szöszmötöl. Eddig max a sokkal kisebb dedek érdekelték vagy az érettebb korosztály, az idén iskolába vonuló 6-7 évesek. Valamelyik nyár-végi, legalább 2 hetet átugró találkozáson Kendével olyan aranyosak voltak, hogy az egymás mellett guruló sportkocsiból fogták egymás kezét.... Anyával (mármint az enyémmel) rendszeresen járnak délelőttönként a játszótérre, amíg én a francia tudásnak tágítom a teret a fejemben, hogy most délután jól esett hallani, hogy anyukák-gyerekek ismerik és imádják Mózit, és emlegetik, hogy pl. Mózi ne enne meg valamit :) ? Vagy amint megláttak engem, elkezdik keresni és kérdezni, hogy Mózi hol van? Nekem meg persze jó esetben ismerős a szokásos "homokos" társaság. Nem lehet úgy elvinni, még akkor sem, ha megtömöm indulás előtt, hogy ott ne nézné ki boci szemekkel valakinek a szájából, kezéből a kekszet, pogácsát, akármit. Én nem szeretek vinni semmit. Pontosabban szoktunk, mert ciki, ha felzabáljuk a többiek csemegéjét, de akkor sem értem, hogy miért kell egy gyereknek a játszótéren a csúszdán keksszel a kezében egyensúlyozni, vagy homokos pogácsával félkézzel libikókázni. Miért érzi mindenki kényszernek, hogy a játszótéren (is) etesse állandóan a gyereket valamivel? Mindegy mivel, de legyen a kezében valami. Úúúúútálom. Itthon is. Ha eszik, üljön az etetőszékben. És egyen reggelit, ebédet, vacsit és max ezek között valami szolidabbat. Na mindegy, erre most nem térek ki. 

Tegnap viszont borítékba került az első levágott tincs. Ledózeroltuk a haját. Most még inkább olyanok Attilával, mint 2 tojás. És mintha érezné ezt Mózi is. Napról-napra apásabb, puszilgatós, bújós, felkapaszkodós. Rettentő cuki. Nem tudom, lehet-e ezt még tovább fokozni :).

Hogy mire nem jó a youtube...?

Mózi bimm-bamm lázban ég :). Előbb-utóbb felmegyünk a Nagytemplom tornyába is megvizsgálni a harangot. Addig pedig egész délután hallgatjuk különféle városok, különböző templomainak harangjátékát, harangkavalkádját, itt-ott káoszát. Szerencsére vannak hosszabb videók is, így elindítjuk, és mintha itthon harangoznának a szobában közben játszani is tudunk. Ha kikapcsolom, az nyilván nem tetszik. Csak az a járható út, ha elfelejti... A háttérben most is ez szól, amíg pakolom a fel a fényképeket... Itt csak ízelítőül, a Picasán bőségesebb voltam.

Tegnap úgy éreztem magam, mint érettségi vagy államvizsga után. Olyan felszabadult elégedetten :). Megírtuk a francia szintfelmérőt, ami jól sikerült, és nem kellett se ma reggel, se este tanulnom. Negatív lett az AFP vérvétel eredménye, sőt meglepő módon a vasam is oké, ami sosem szokott. Rend volt körülöttem, így amíg Mózi aludt, csak cirkáltam a neten, élveztem, hogy lehet :). Ez az érzés még ma is folytatódik, így már szedem is elő a varrógépet. Az eredményt majd látni fogjátok. Előbb vagy utóbb biztosan...

És természetesen boldog névnapot Nagybetónak!!!

Itt lebeg körülöttem az akarás, hogy írjak, csak általában vannak fontosabb, tűzoltásra váró tevékenységek. Most kicsit utolértem magam vagy legalábbis közelítek. Hatalmas része van ebben Katika néninek, aki eljött, és szinkronban vasaltunk, így végre az a nyomasztó 10 m3 ruha, és kis millió ing eltűnt a fotelből, és környékéről. Ilyenkor megfogadom, hogy nem hagyom elszabadulni a poklot, és azon nyomban, ahogy megszáradtak a dolgok, teszem a vasaló alá, és mennek rendben a szekrényben. Simán én vagyok a hülye, aki az atlétának való fehér pólókat is vasalja, meg a pamut pizsama nadrágot... Úgy tűnik kezdek megzuhanni, "elkorcsulni", és nem lesz időm/erőm/kedvem/kapacitásom ezt majd így is folytatni. Vagy csak segítséggel, mint most. Sikerült kiganézni a nappalit is, átpakolni a polcokat, felszabadítani újabb részeket a gyerek keze alól/elől, átrendszerezni és elsimítani. Ma talán a francia elmaradásom végét is elcsípem, és marad kedvem sütni valamit a héten.

Pénzt felvenni robogtunk Mózival délután az eső lógó lába elől, és a Liszt Ferenc utcán összeakadtunk egykori kedves szülésznőnkkel. El volt olvadva, hogy Mózi egyből teli vigyorral fogadta. Nem akartam lelombozni, hogy többnyire így áll az emberekhez :). Annak ellenére, hogy jóformán nem is ismerjük egymást életem olyan fontos pillanatában volt jelen, és segített, hogy ilyenkor a nyakába borulnék, és úgy érzem, még szülnék 10-et, ha Ő is ott lenne Attilával. Lestipi-stopiztam a januárt már most nála, de természetesen majd konkretizáljuk a dátumot és a részleteket, ha közelebb leszünk. Neki is elnyafogtam, hogy tök nagynak érzem a hasam, meg ezáltal magam, és kb 22 hetesnek sacccolta a mostani 18-19-emet.... Még akkor is ha ez második. Mindegy. Jövő hét elején talán okosabbak leszünk, és hallunk majd egy 4. variációt méretre, korra, tervezett születésnapra.

Se vasalás, se ablakpucolás egyelőre. Gyöngécskén nyomjuk az ágyat itthon.... Olyan jól benyalta Mózi csütörtökön azt a nyavalyát, hogy sikeresen tovább ajándékoztuk sunyiban másnak is. Komoly felnőtt emberek hevernek a lába előtt, pl én is, Attila is, Nagymama, nagynénink, barátok is. Nem kímélve kicsiket nagyokat, mindenki tisztítókúrán van. Tegnap a biztonság kedvéért megnéztük, milyen a gyeremekorvosi ügyelet, és azóta semmi vész. Én is kezdek erőre kapni, nem is feküdtem vissza Mózi negyed 7-es ébresztője óta. Elővarázsoltam a kis listámat, amit mindig írok és frissítek, és aminek első helyén áll mindig a lakás rendbetétele. Éééés természetesen általában a lakáson nincs nyoma két kis kacsóm munkájának, most mással próbálkozom. Biztos, ami zicher ma még csak alma, keksz, banán, rizs, krumpli lesz terítéken, mert a holnapi első karneválra Mózinak rendbe kell jönnie. Olyan nincs, hogy mi ne vigyük ki valahova a tömegbe a 3 lábú kis horgászszéket (vagy tavaly még jobbat láttam: alumínium  3 fokos létra) és ne nézzünk bele a tiri-tarka áradatba. A képeket azért nem sikerült feltennem, mert az irodában maradt a pendrive. Csak hogy magyarázzam kicsit a bizonyítványomat :). Lesz majd, mert régen teregettem ki magunkról. 

Illetve egyszer régen nagyon régen, ígértem képet a fakanál bábokról is. Az elefánt sokáig nem készült el, csak részleteiben hevert a konyha asztal sarkán vagy hánykolódtak a pulton poháralátétként, de most célba ért ő is. Ezek felnőtt kézbe készültek. Gyerek csak nézheti belőle a produkciót :). Egyszer talán lesz báb paraván is....

Tegnap annyira aranyos volt Mózi meg a kutya. Olyan kitartóan tűri szegény pára, sőt lehet még élvezi is. Elkezdett lovacskázni rajta úgy, hogy a kutya fekszik a földön, és szemből a nyakára ráül, és csetteg. Utána pedig teljes hosszában ráfeküdt, és átölelte. Mire a gépet lövésre állítottam, elszállt a pillanat. Talán legközelebb.

Durva, hogy ma már péntek

És mindig csak azt érzem, hogy mennyi mindent szeretnék még csinálni. Mózi megfigyelés alatt áll, miután tegnap a délutáni alvásból felébredve fél 5-kor kihányta az ebédet, majd este is művelt egy hasonlót... Azóta semmi, remélem, csak valami gyorsan múló vírus talált ránk, és már további is állt. 

Hután sikeresen összerakta első komoly mondatát, ami teljesen érthető, de teljesen az ő kis konyhanyelvén szólt. Valahogy így: Dabda, va-vaú, hamm-hamm!. Kétségbeesve esett be a konyhába ezzel a felkiáltással nyomában a kutyával, aki a szájában hozta a labdát :). Fordítanom nyilván nem kell, mert ti is megértitek. Elég sokat kotyog, változnak a hangok és a szótagok, néha azt hiszem, titokban valami japán kurzusra jár, és ott tanulja ezeket. Elég jól ki tudom hámozni a lényeget belőle, mert a magánhangzók már sokszor stimmelnek, de távol állunk még nagyon a valóságos magyar nyelvtől. Ami fel sem tűnt, hogy mikor történt, hogy szépen iszik pohárból. Nem ömlik már a nyakába orrába, ruhára, földre. Június vége óta kint van mind a 16 foga, és a hutai hét óta különösen partner mindenben. Volt időm, időnk és türelmem, mert a fél napban, ami júliusban a francia után maradt, csak a zabolázás jutott, meg mellette a nyomás, hogy ezt is, meg ezt is, meg még azt is meg kellene csinálnom/tanulnom stb. Most ez oldódott, és nem volt nyüszörgés minden felett, nem kellett könyörögni, nem akartam kifutni a világból. 

Este megpróbálok még pár képet is feltenni, illetve a hétvégén végre itthon leszünk, és frissítem a picassát is. Meg jó lenne ablakot pucolni és vasalni is.

Különben meg menjetek ki a Békás-tóhoz, mert most van az első hazai és cseh kézműves sörök fesztiválja, ami tényleg jó. Én csak sóvárogva dugdostam a nyelvem a csokoládés barna sörbe és a gyömbéres mézesbe, de vigasztalásként fogyasztottam sajt poharat.

Azt sem tudom, hol csapjak a lecsóba, mit és mennyire osszak meg a közzel.

Egyik elmaradásom, amit már többször pótolni szándékoztam, hogy a különféle csatornákon érkezett gratulációkat majdani baba érkezésével kapcsolatban megköszönjem. Azóta is jól vagyunk, szépen gömbölyödünk, simán leöthónaposterheseztek a fodrásznál a minap, ami lehet, nem áll távol a két évvel ezelőtti valóságtól. Múlt hétvégén már mozogni véltem magamban, ami persze simán lehet még más egyéb is, de azóta is vannak ilyen jellegű sejtéseim, hogy egyik-másik rezdülés már nem szimpla hasmotyorgás. A hetek számolásával néha megvagyok csúszva. Nehéz ez így, hogy nincs konkrét dátum, amihez vissza tudom számolni, csak egy - orvos által kijelölt - pont, hogy na ekkor lehetett. Az sem segít, hogy ehhez képest az UH-on hozzácsaptak még laza 6 napot, így általában 2 számot jegyzek meg, és olvasok utána, hogy mi történhet most bennem, hogyan festhet a kis kölyök. Mózit is szoktatom a témához, még akkor is, ha valószínűleg felesleges, mert nem sokat ért a dologból, és nem sok viszonyítási alapja van azzal kapcsolatban, hogy testvére érkezik majd januárban. Több sebből vérzik a mondat, mert nem tudja mi az, hogy testvér (a babát még csak-csak érti), nem tudja mi az, hogy MAJD, sem azt, hogy január vagy tél vagy hó vagy hideg. Sebaj, rendíthetetlen vagyok. Ha kérdezzük, hol a baba, akkor mutat a hasamra, elkezd vetkőztetni, mert ő a babát és a köldököt összeköti. Ma már ott tartunk, hogy a kérdésre azzal válaszol, hogy a saját hasát mutatja, hogy ott a baba :D. A "Baba Bibliát" alig lehet eltenni előle, mert szereti nézegetni, mutatni kell benne a képeket, én meg keresem azokat a részeket, amik ismerősek már a számára. Sokszor emlegetjük kíváncsian, hogy vajon hogyan fogja lereagálni, mennyire zakkan meg a féltékenységtől, mekkora gyamálásnak lesz kitéve az öcskös. Mert egyelőre a kutyába is kapaszkodik, piszkálja a szemét, fülét, száját, de Tolsztoj hűségesen tűri a megpróbáltatásokat. Mozgást illetően nagyon a szülés utáni időre készülök, hogy na majd akkor úgy sem nyugszom. A lelkem simogatása végett Hután 1 hét alatt elmentem 5* futni meg 2* lebicikliztünk Kőkapura és vissza. Ezek nem nagy távok, de 35-40-50 perc kocogások, ameddig bírom, és ameddig jól esik. Továbbra is álomkóros vagyok. A délutáni alvásokat már csak azért sem adom, mert felburjánzik bennem a kép, hogy mi lesz velem 5-6 hónap múlva. K.O :)! Attilát is szoktatom a gondolathoz, hogy lehet megbolondulok, és idegbeteg leszek őrült, zavaros tekintettel, kitépkedett szemöldökkel, örökké összebüfizett trenyában. Ő megvan róla győződve, hogy dehoooogy.... 

Nem vesztem el! Leszek hamarosan.

(majd ha beugrik vmi találó...)

A nyelviskolával szemben van egy antikvárium. A szünetben, hogy kicsit megsétáltassam magam, átruccantam felmérni a kínálatot, illetve nagyon antik Andersen meséskönyvet nézni, amilyet anno elhagytam egy prózamondó versenyen az általános iskolában. Azóta sem találtam olyan jó fordítást és olyan bőséges gyűjteményt, főleg nem olyat, amiben apa kicsi kori írásával, kajla betűkkel, grafittal benne lenne a neve. Most sem lettem gazdagabb :(. Viszont rá kellett jönnöm sokadszorra, hogy mennyire szeretem a könyvtár - és antikvárium-szagot. Hasonló ez a nagyiék könyvespolc környékének illatával. Ki is válogattam egy-két említésre méltó példányt Mózinak. Annyival sokkal jobban tetszenek, mint a mai csiri-csáré gyerekkönyvek rózsaszín vágtázó pónikkal. Ebben kevesebb a rajz, azok is főleg ceruza rajzok fekete-fehérben egy-egy mese közé csempészve. Színes kép pedig alig jut 3 mesénkként. Tudom, hogy még korai. Hogy most még a képek az érdekesek, a csiri-csáré részek, viszont később ezeket fogom előnyben részesíteni. Hadd gondolkozzon, képzelje el, táguljon a fantáziája, színezze ki fejben, találjon ki hozzá új arcokat, helyszíneket stb. Az én egyik kedvenc könyvem (persze az Andersen után) Az ezüst hegedű volt. Ezeket is hamarosan elő kell ásni. Ja, és nem szeretem a kifestőket sem. Az is korlátozza a gyerek fantáziáját. Sőőőőt! Akkor dicsérik meg, ha vonalon belül marad. Értem én, hogy az lenne a célja, hogy a kézügyessége is fejlődjön, ráhangolódjon a finom részletekre, de ne innen csipegessük fel ezt a tudást/érzéket. Szóval a kifestőktől kíméljetek (majd) :))!!

És ha már illatok és emlékek, a múltkor, mikor Sarudon voltunk, és elvittem babakocsizni Mózit, hátha beszunyál, akkor csapott meg az a nagyon jó nedves, vízparti erdőszag, mellé a kerti bográcsozás illatával. Nem mindegyikről villan be a gyermekkori vadkempingezés a Tiszánál, de akkor totálisan. Úgy gyűjtöm és préselem ezeket, hogy hasonlót tudjak tovább örökíteni majdan a gyerkőcöknek.

Előbb-utóbb rakodok fel sok-sok képet is villás targoncával, de addig is valszeg picit ritkábban jövök majd a jövő héten.

Nagggyon jók vagytok!

Újabb rekordot generáltatok itt az Olimpiai Játékok hevében, és a versenyszellemnek köszönhetően az olvasottságotokért/tájékozottságotokért aranyéremmel jutalmazlak Benneteket. Magamat pedig egy jó nagy kád paradicsomos káposztával!!! 

KÁKÁ

Lehet, kicsit naturalisztikus vagyok, de csak megírom már Nektek is, hogy ma Mózi, amíg francián voltam és anyáék vigyáztak rá, szólt, hogy ká-ká (~ kaka), anya már vitte is a WC-be, és odacselekedett!!!! Nem rossz!

Kezdem aktivizálni magam. Jól esik a heti 3*-i laza 7,7 km futás, a biciklizés, de csak lassan. Nem alszom el úton-útfélen, sőt vágyom egy kis leterhelt pezsgésre. Nem a tipikus lazzer kismama létre, sétára, piacra, játszótérre, képeskönyvre, főzőcskére. Agytágítóra vágyom, és gyermekmentes hétvégére Attilával. Ez most megint az utolsó lehetőségünk az elkövetkező 2 évben kb. Mózit már itt merem hagyni 1-1 éjszakára, nekem meg hatalmas felüdülés lenne. Nyár végére hátha bevállalunk egy teljes hétvégét kettesben valahol. - 2012. július 3. (aztaaa, Nagyapám tegnap volt 97 éves!!! Isten éltesse!).

Júli 18-ra kaptunk időpontot a 12 hetes UH-ra, amit nagyon vártunk. Én legfőképp azért, hogy megnyugodjak, hogy minden a lehető legjobban alakul odabent, valamint lecsapoljanak pár fiola vért stb labor. Meg is nyugodtunk, gyönyörűen látszott mindene a kis "tökösnek", mert ez is kiderült!!! bár én még óvatos vagyok ezzel. Hajnika már borítékolta nekünk. A 12 hétnél előrébb járunk a mérések alapján, már akkor majdnem betöltöttem a 13-at. Szóval mozognak még a dátumok, egyre közelebb van a kiírt is a Mózi szülinapjához (2 nap eltéréssel :)). Minden része ragyogóan látszott, még a szíve négy kis kamrája is. Ilyenkor úgy megnyugszom a következő vizsgálatig. Kaparászást nem érzek még, pedig nagyon aktív kis ember volt már korán reggel. Kilókról nem beszélek...., köhömmmm.... Majd lekopik utólag. REMÉLEM :).

A futás persze csak egyszer valósult meg ebben a tetszetős heti 3* felállásban eddig. Lejjebb tettem a mércét, és elég 2 alkalom is, amíg bírom.

Szusszanásnyi szünet

Mesivel a minap jól kiveséztük a stilisztikát, mint olyat, így félve kezdek bármit írni, hogy vaj' nálam mi és mennyi keveredik, kihoz-e bármilyen olvasható elegyet, vagy jobb ha mostantól inkább csak felsorolok szépen vesszővel elválasztva. Abban nem nagyon van mit elrontani :). Nagyon megjött a kedvem újra az íráshoz, mert kezd az agyam kopni (még aztán hamar :)) az esti francia tanulásban. Olyannak érzem ezt, mint a vizsgaidőszakot, hogy kijelölöm, hogy eddig kell még elolvasni/megtanulni/felfogni stb, és csak utána mehetek el pisilni/kvt főzni/ vagy ehetem meg a következő adag Kinder csoki rudat. Csak most kisebb adagok is leterhelnek, de azért 1-2 tételt, témakört át tudok rágni még most is. Pl már olyat is tudok, hogy kötőhártya-gyulladás (la conjonctivite). Ilyenkor gyűlik, és írom fejben, meg papíron a bakancs listát, hogy ha újra lesz szusszanásnyi idő, akkor mit akarok megcsinálni. Pl már tudom, milyen lesz Mózi adventi kalendáriuma :D és kb a 2 éves szülinapi meghívója. Mert előre kell gondolkoznom. Ki tudja lesz-e közös családi szülinapozás vagy én akkor már itthon leszek 2 gyermekes anyukaként vagy éppen élvezem a még könnyű helyzetet a klinikán. Közben főzöm a holnapi zöldbab levest is, és most éppen letelt a kiporciózott időm, visszarágom magam a L'état de santé szivacsos témakörébe.
Ho-hóóó, és holnap CAMPUS!!! 22:00-tól Quimby, de ott a helyünk minden nap, ha esik, ha fúj. Legyek megint koszos talpú fesztiválozó! Sörözni most csak csaló módjára valami szerény alkohol tartalmút vagy tartalmatlant fogok. Erről jut eszembe, Sarudon a kis 5-6 éves gyerekek alkoholmenetes ízesített dobozos sörökkel flangáltak. Hova lesz a világ?! Mózi max a kamrából halássza ki az üres sörös üveget - ha éppen van - és jól meghúzza a végét, majd fintorog, de újból megpróbálja :). Mondtam is, hogy ez nem Ádám, hanem Seres.

Pótlás

Tegnap megint eljutottam thai masszázsra. Mondanom sem kell, most maga a kis ördög masszírozott. Most nem volt olyan nagy szerencsém, mint a múltkor. Próbáltam lazítani, de csak fura volt egy idegen férfival a lábam között. Orvossal konzultáltam, minden további nélkül lejárhatom még ezt a pár alkalmat (meg akár többet is), illetve futni is enged már most. Mennék is, ha lenne bennem erő. De olyanokat alszunk Mózival délután :). 2-2 és fél órákat. Hiába használhatnám hasznosan ezt az időt, alig várom, hogy letegyem én is a fejem. - 2012. június 14.

Ma kellett visszamennünk kontrollra, hogy megerősítsék a tutit, meg mérjenek egy újabbat, és betájoljuk a születés dátumát. Csak elfoglalt egy kismama, addigra szabaddá kell tennem magam. A helyzet felettébb vicces, de 2 év eltéréssel minden dátum megegyezik eddig. 2013. január 29-30-ra vagyunk kiírva, aztán a többit majd meglátjuk. Most nem képzelgek a terhességről, egy fix gyerek mellett ez már nehezebb. Max este működik az igazán befelé figyelés, vagy futás közben. Egyébként meg a januáron és az utána következőkön gondolkozok. Hogy pl amíg én kórházban leszek, Attila hogyan oldja meg a helyzetet Mózival. Nem azon, hogy hogyan boldogulnak. Az nem kérdés. Csak fura lesz, hogy én nem vagyok otthon. Szokatlan még a gondolat, hogy tovább kell osztani a figyelmet és a mindent.  Egyelőre elképzelhetetlen, hogy két gyereket is fogok tudni ugyanúgy imádni, még akkor is ha erőssen bízom benne, hogy ez létezik, hiszen én is 2. vagyok a sorban :). Mellékesen 2 kg-ot már híztam is. Nem csoda. Nem kívánok se zöldséget, se gyümölcsöt. Helyette sajtos croissant-t kakaóval, subway szenyát, pizzát, pogácsát, sajtos-tejfölös tésztát, rakott krumplit egy kis kerekítéssel bárhol-bármikor..... - 2012. június 19.

Ökocentrum

2012 májusában megnyílt Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum. Most, hogy arra jártunk a hétvégén, vasárnapra beiktattuk ezt a programot is. Elsősorban a földalatti édesvizű akváriumrendszer érdekelt, ami tényleg pofás egy építmény. Pont jókor váltottunk jegyet, mert "Ember a vízben" produkció volt, ami annyit tesz, hogy egy búvár lemerül, és úgy eteti, puszilgatja a halakat. Ezen kívül persze van kilátója, egyéb kétéltű terrárium-kiállítás, mozi, kinti kalandpálya a gyerekeknek, játszótér stb. Mózi is nagyon gerjedt a témára, értékelte a hatalmas halakat, őzet, de talán legjobban az ismerős billentős szemetest és konnektor rendszert üdvözülte az alagútban :).

Szerintem ha a környékre vetődtök, ne hagyjátok ki: http://tiszataviokocentrum.hu/hu/.

Ezen túl pedig Sarudon voltunk és Tiszaszentimrén. Jól lefárasztott Mózi szombaton, de nagyon jó fej volt  azt a - fáradtságból eredő - minimális hisztit leszámítva. Meg sem állt, hanem mint egy felhúzhatós játék, vagy inkább egy friss elemes, mert a felhúzható néha lassít. Jön-megy, mászik, most kitalálta hogy ráharap a kavicsokra, ismerkedik, tökön-paszulyon közlekedik, nem számít ha Tisza, nem számít ha gát, ha kerítés. Átmászna, átesne mindenen, de utána feláll, és megy tovább, darálja a kilométereket, és ha meg akarom állítani, eltéríteni, megfékezni, akkor jajj!!! Néha muszáj :(. Csak akkor ül le, ha homokozik. Akkor legalább 2-3 percre vagy ha eszik. Ezzel szerencsére nincs gondunk továbbra sem. Nagy kedvenc most a dinnye (egymás elől faljuk :)) és a kukorica csövestől, nem ám szépen levagdosva a csőről. Itthon, lakásban erőteljesen unatkozik, úgy veszem észre. Nem abban a korban van, hogy egyedül szöszmötöljön, a játékok nem érdekesek. Csak a pakolás, de szerencsére az oda-vissza működik. Továbbra is reggel azzal kezdünk, hogy Mózi pisilsz WC-be? És már csattog is be pucér seggel a fürdőszobába vagy a kis budiba, és úgy örül neki :). Aztán vagy sikerül vagy nem. De nagyobb arányban jön a siker. Ezt napközben is csináljuk, sőt ha nem merül bele nyakig a pakolásba, akkor jelez is, és mancsikázza a szerszámot. Olyan sokat volt mostanában mezítláb a szabadban is (kertben, fűben, kavicson), hogy olyan lett mint Maugli. A szandál alig marad meg a lábán. És hogy én hogy bírom ezt az iramot....:)? Attila néha rám néz... Úúúú Sári, eléggé kivagy! 

És ja. Pusztán a tempótól. De nyugtatom magam, hogy ez csak egyetlen fiúcska még. Mi lesz kettővel egyszerre :)? Alig várom, hogy kiderüljön, aztán a többit majd elolvassátok, vagy megírják az újságok, amíg muszájdzsekiben hűvösre tesznek valamelyik szanatóriumba.

Óóó jajj, parlagon hagyom heverni és elszáradni az olvasóimat. De ne menjetek el! Amint franciának vége, és lesz 1 hét kikapcs, jövök gyakrabban. Addig bírjátok ki még egy picit. Most is épp csak kidolgozok 2 tételt, elmosogatok, kiteregetek, lemosom a körmöm, elsimítom a napi tajtékokat, és Ti jöttök. Íííígérem!

És ha lesz időm, akkor bebarkácsolok még egy menüpontot az oldalra. Ezt viszont nem ma. Bocsi

Addig is, amíg fedésben nem hozom a két idősíkot, a korábbi bejegyzésekkel etetlek benneteket :). Hamar utolérem magam, és akkor kaptok az aktualitásokból is. Meg majd másból is, ne csak már baba legyen mindenhol.

A szolid hányinger, émelygés, mint kitűző pár napja nem mozdul a testemből. De így addig is biztos a tuti, amíg el nem jutok végre orvoshoz. Mózi manóval nem voltam émelygős, ezért ez fura. Főleg azért, mert elvileg nem kívánok enni. De amikor elkezdem, akkor észre veszem, hogy ho-hóóóó, nincsen itt semmi baj, csúsznak le szépen a dolgok. Miután befejeztem, hányinger ugyanúgy megvan. De evés közben nyoma vész. Elnyomom :). Csak a lendület kell, hogy elkezdjem. Pedig jó lenne nem elvetni a sulykot már az elején. Rubint Réka remek, szuper mami DVD-je is előkerült, mindjárt nyomok is egyet a 3 palacsinta után. Ami valljuk be, max a lelkemen segít :). - 2012. június 3.

Tegnap meglátogattuk az orvost családostól, olyan izgatott volt már mindenki. Különösen Mózi :).

Így kiderült a tuti. 6 hét 5 naposra saccolják a méretek alapján, így nagyon nagy az esély, hogy mi a januárt zsúfoljuk teli név- és szülinapokkal :). Ha végre elmúlna a fáradékonyságom, mehetnék ki kocogni a pályára. Alig várom, hogy gömbölyödjön a hasam, és ne csak úgy nézzen ki, mintha egy hete nem tojtam volna. Most viszont megyek feküdni. Mózi már szunyálja a délutáni porciót, szinkronba nyomjuk mostanában. - 2012. június 6.