Szalmák vagyunk most egy ideje, meg még egy ideig, és nincs olyan reggel, hogy ne aludjunk el. Fél 10-re érünk be a bölcsődébe, mert hiába csörög a telefon, egy mozdulattal némítom le, és húzom a fülemre-orromra a paplant. Éjszaka népvándorlunk itthon, és valamelyik alkalommal már annyira halott voltam, hogy hallottam ugyan, hogy felsírt Lóci, de egyszerűen nem bírtam kikelni az ágyból. Gyűjtöttem az erőt, hogy na mindjárt-mindjárt, közben szerintem be is aludtam, aztán pedig Lóci szunyált vissza. Nem vagyok híve a kisiratásnak, ez volt az első alkalom az ő esetében, hogy nem engedelmeskedtek a tagjaim. Egyébként azt játsza most, mint Mózi anno: óránként kelek hozzá, sőt. Valamikor elég az, hogy kiveszem, és némi tekergés, rimánkodás cici után bealszik. Olyan, mintha ilyenkor nem is lenne ébren. Van olyan, amikor leszerelhetetlen, és sír nagyon, ilyenkor aztán eszik mint aki tankol az elkövetkezendő szűkös, ínséges időszakra, raktározza a bálnazsírt. Alapból, amikor Attila is van, akkor már próbálom nem magunk között etetni, hogy ne ragadjon ott, de olykor-olykor megesik. Hiába terveztem el, hogy kialszom magam mire Attila hazajön, és fekszem is időben, egyszerűen lehetetlen.
Mózi mikor beteg volt, és Apa későn járt haaza, olyan békés, meleg szimbiózist béleltünk ki, hogy állandóan Anya van, és vegyél fel, és meséljél, és stb. Volt megint fütyi húzás.. :(, egy szó mint 100 velem alszik vasárnap óta. Abban állapodtunk meg, hogy csak addig, amíg beteg, és hogy utána csak reggel jön át. Már most, ha ő fél 12-kor megébred, akkor hozza a kis párnáját, paplant is néha, és már fészkel is... Mellé pedig fészkel Lóci .). Ha a másik ágyon szoptatom meg, hogy ne aludjak el vele, akkor Mózi is költözik oda. Pl ma hajnalban, ötkor bújt(unk) át, és kérte, hogy meséljem el a Malacokat (kis malac és a farkasok). Fél álomban, leragadó szemmel igyekeztem rövidítve mesélni, de ő kérte, hogy ne csukjam be közbe a szemem.... Ahhha, persze. Így kelek aztán 8-kor (persze addigra visszarendeződünk majdnem esti fektetési pozícióba).
Lócika picit tüskés korszakában van, úgy érzem nehezebb eset lesz, mint a bátyja. Az hogy nem eszik, nem tudom elhinni. Próbálkozom. Úgy megörültem, hogy a Sinlacos, tejpépes kiskanalat gondolkodás nélkül bekapta. Majd mint aki rájött, hogy ja én nem eszek tejen kívül mást a többit trükközve rejtettem bele. Ma már alig sikerült. Forog, hadonászik, kitolja, hátrafeszíti magát, összevissza maszatol mindent. Számomra ez nem ismerős még. Utál öltözni, utálja, ha az orrához érek bármivel takonytalanítás céljából, ha nem lát sír, nehezen alszik, sokat ébred. Nem szereti a babakocsit, pontosabban, ha megáll alatta. Nehezedik a pelenkázás, és közben fájdalmasan harap. Nem csak olyan babásan, hanem élesen, erősen.
Mózi pedig egyrészről mese korszakát éli, mindenhol és mindig mesélni kell neki. Mindegy hogy hallotta ezerszer, mindegy ha könyvből, ha fejből, ha képről, napszaktól függetlenül. Másrészt ragad rá a bölcsődei szleng. Utcán is mondja a szembejövő embernek, ha éppen olyanja van, hogy TE KAKA VAGY! Nekem is mondja, ha olyat kérek, amit nem akar vagy kér valamit, de nem szabad. A másik, hogy toppant a lábával, és mutogat, hogy MÉRGES VAGYOK! NAGYON. Hozzá még nyög is egyet :).
Rám a legjellemzőbb mostanában (na jó...), hogy mindenbe zabpelyhet teszek. Pontosabban műzlit (az ALDIban szoktuk venni az 1 kg-os mogyoróst), ami a következő stációkat járja be, mire kiürül a köcsögből:
1. lépésben, néha már a kocsiban elkezdem kienni belőle a mogyorót és mandulát. Ez a java, de nem simul bele a tartalomba, kicsit idegenül hat a joghurtban, mert nem puhul meg stb ;-) Ezt ki kell enni idejében. Még este is erre vadászok a vásárlás napján, amikor már beletöltöm az üvegedénybe
2. lépésként kiválogatom a mazsolát. Ha túl sok van benne, akkor nem szeretem, Mózi viszont magában is imádja.
3. lépésben a corn flakes darabkákat válogatom ki, de ezt nem egyszerre, hanem menet közben, mikor úgy tartja kedvem.
Szóval ezt a megmaradt formációt szórom bele a palacsinta tésztába (---> hmmmm, főleg a sült mazsolával), a tejbegrízbe, de a kefíres sütemény tésztába is. Abszolút az előnyükre válik. A kenyérbe sem szimpla zabpelyhet szórok, hanem keverem ezzel.
Ma délután pedig bandázni megyünk Mesiékhez, mert 4 után már nem jó a sötétben szabadtéri programot szervezni. Beindul a babás-mamás körtúra, és verseny, hogy kinél szedjük szét, dúljuk fel legjobban a lakást.
