2015. október 27., kedd

4D UH - csak saját felelősségre olvass tovább, dagály van Nyál-tengeren... ;-)

Ilyenkor extrán... :D
A gömbölyű kiskemencét pedig 'csakazértis'
 felteszem, hogy ugyanúgy meglegyen,
mint Lócikával anno
Amíg ülepszik bennünk a borsófőzelék, addig beszámolok, hogy 25-26 hetesen gyönyörű AranyKépeket és moziműsort kaptunk. Lola a sztár!! Na jó, inkább szerényen belebújt a lepénybe, és a kezét igyekezett begyömöszölni a szájába vagy takargatni vele magát, viszont így is minden fontos kiderült. Tökéletesen rendben van mindene, működik, lüktet, mozog, ásít, nyel, pisil, nem szorongatja a köldökzsinór, nincs dongalába, nyúlszája, szabályos gyönyörű kis szíve és szervei vannak. Az hogy még gyönyörűséges is, és mosolygott csak ráadás. Illetve nekem az is, hogy továbbra is kislány. Mert 6 hét midig elég ahhoz, hogy felmerüljön bennem a gyanú, hogy biztos, hogy kislány lesz. Biztos :). Itt biggyesztgeti a száját az asztalomon, igazi kis tornász fazon. Végig bicska pózba vágta magát. Nem ám, csak felhúzta a térdecskéit, hanem totál fent voltak a tappancsai a feje, arca előtt :)). Olyan jó ez az UH időszak. Kötelezővé tenném a kismamáknak, hogy minimum fél nap szabadságot kapjanak utána, hogy csak merengjenek ki párás tekintettel a fejükből, és folytassák azt az intenzív kapcsolatépítést és befelé-figyelést, ami ilyenkor annyira evidens. Automatikusan lelassulok (még inkább) és csak ezen jár az eszem, hogy milyen lehet neki bent, biztosan a legjobb helyet béleltem-e ki neki. Az hogy ő úgy érezze, hogy a legjobb barlangba fészkelt, azért nagyon dolgozni fogok továbbra is. Lóci szerint Ő barlangban lakik a hasamban. És mennyire jól elképzeli... Tegnap is beszállt mellém fürdés közben, és simogatta óvatosan a hasam, hogy ugye ez egy barlang :). Ebben a mindent ellepő szerelmes hangulatban megbánom az összes korábbi kimerültségemet és ideggyengeségemet, hogy nem tudatosul bennem minden pillanatban, mennyire rettenetesen, elképzelhetetlenül sokat adnak hozzá a családhoz és hozzám. 

2015. október 25., vasárnap

Óraátállítás



Az égegyadta világon semmi, de semmi értelme és haszna ennek az óraállítgatásnak ide-oda. Hacsak annyi nem, hogy az eltolódott időzónában élő gyerekek napi ritmusát segít visszazökkenteni. Egy ideje küzdök az esti fél 10 és még későbbi fektetéssel, és harcolok a reggeli 7, negyed 8, fél 8-most-azonnal-ki-az-ágyból!! ébredésekkel. Kb egy hete jutottam oda, hogy ezt kőkeményen neki kezdjek, kezdjünk megreformálni, és be is tartani, mert túl sok a felesleges vita belőle a gyerekekkel. Este nem lehet lelőni őket, reggel meg nem lehet kipiszkálni, és mindig én vagyok a buta és büdös, amiért fel kell kelni, és kibújni a jó meleg ágyikóból, nem jut idő reggeli mesélésre, kényelmese készülődésre, csak űzött villámcsapkodásra. Ma a negyed 10-es fekvés új időszámítás szerint még csak negyed 9, bízom a reggelben is....
Hután voltunk. Rövid volt, nyúlfarknyi, de annál jobb. Ezt nem lehet elrontani. Még Mózinak sem sikerült, pedig este/éjszaka hányt egyet, meg 100* felkelt, és nem tudott elaludni, valamint hazafelé is nyüszített hol ezért, hol azért: nyom az ülés, szomjas vagyok, hányingerem van, pisilni kell, ne olyan gyorsan, mikor érünk haza, folytathatnám.... Remélem, nem lesz semmi komoly baja, láza nem volt, pénteken éjszaka Lóci is hányt egyet, de azt betudtuk az autózásnak, mert autóban hányós típus, mint anyjuk volt gyerekként. Egész úton meg sem szólalt kb Nyíregytől, csak Mikóházán kellett kikapni, mert öklendezett. Persze nem hányt, ezért gondoltam, hogy ez még annak a hatása. Valszeg csak volt kapcsolat a 2 gyerek között. Nálunk divat mostanában a félnapos vödörölelgetés hétvégente Mózi esetében. Erősen gyanítom, hogy pszichés dolog :(. Ha Lóci most nem hányt volna, ezt is annak számlájára írtam volna, ezért várok még a komolyabb következtetés levonásával. 
Ezt félretéve imádom az őszi Zemplént ;-). Attila csúfolódik is, ha felhozom, hogy olyan, mint másnak a Hortobágy, és börtönéből szabadul sas lelkem... Olvasás minimális volt, de cserébe társasoztunk a gyerekekkel és nélkülük, bicajoztak, sétáltunk, malacnézés is kipipálva (azt ki nem lehetne hagyni a domb oldalon). Kifaragtam életem első töklámpását, ami az udvaron nagyon jól mutatott a sötétben. A kicsik is élvezték, főleg a Mózi kedvéért eresztettem bele a bicskát. Neki ígértem meg, hogy majd Hután faragunk. Egyre jobban ordít bennem az igény egy édeskettes hétvégére, sőt valóban sokkal, de sokkal több időre, mint egy hétvége, de nem leszek telhetetlen. Nagymamák kössétek fel a gatyát!!

2015. október 21., szerda

Hogy én mennyire rettenetesen örülök annak, hogy 2011-ben elkezdtem felskiccelni kis családunk apró-cseprő mindennapjait.... Ott kezdődött a felfokozott örülés, hogy átfutottam az idei októberi posztokat. Majd a 2014 októberit. Utána a 2013-at, 2012-et és végül a 2011 októbert és decembert. Első blikkre az tűnt fel, hogy mennyivel választékosabban tudtam fogalmazni :D. Még volt szókincsem, nem csak tőmondatok. Lehet felzárkózni saját egykori jómagamhoz. Az összes lényegtelen(nek tűnő) mozzanat olyan jó, hogy meg van örökítve. Hálásan meghajlok magam előtt, hogy visszatükröztem egy-egy megőrülős időszakot is. Nem sajnálom, hogy annak is nyoma maradt, sőt. Egész hitelesen képviselem a családot :). Belevaló lakmuszpapír vagyok... Most pedig bekuckózok én is a fiúk után azzal az érzéssel, hogy én mindig pont jókor vagyok jó helyen :)).

Ez még a 2 héttel ezelőtti mézeskalácssütés. Csak olyan régen raktam képet is. Szép álmokat!



2015. október 18., vasárnap

Rainbow Party ;-)



Hónapok óta tudjuk, tervezzük, hogy lesz végre egy lányos esti kihágásunk. Ami nem ÖTYE, nem otthon valakinél (főleg Marikáéknál :))) lesz traccsolás és teázás, hanem amolyan igazi rákészülős 21:00 óra utáni felnőtt program. Persze, amint közeledett a kijelölt nap, aminek apropója örömteli és komoly dolog volt ;-), úgy kezdett repedezni a lelkesedés két asszony-tagban is. Végül győzött a győzedelmes mondat, hogy nehogy már Nyuggerek legünk, igenis 9 - fél 10 körül fogunk csak egyesülni, mert valaki altat, valaki készül, valaki Pestről érkezik haza, valaki takarít stb :). Az örömteli de komoly dologból függvényszerűen következett, hogy a piros a fő szín az este folyamán. Legalább egy körömlakk, egy piros rúzs, egy ruha, egy kabát vagy cipő kötelező. Ehhez képest egész jók voltunk :D. Annyi volt a bibi, hogy én az ivás részéből nyilván nem akartam/tudtam kivenni a részem, és másfél deci vörösbort szopogattam egész este, amíg a többiek megittak vagy 18 speed-et és egy kör tequilát.... Helyszínnek is olyat választottunk, ahol még nem jártunk, amit még nem próbáltunk, de már kacsingattunk felé. Így jött el a MASZEK ideje, és nem csalódtunk. Pontosabban kellemesen. Egyedül az ejfélkor záró konyha törte le a kedvünket mert a sültkrumpli jobban fogyott, mint az első rendelésnél felmértük. Mire új kört rendeltünk volna közölte a pincér fiúcska, hogy bezárt... :(.

Olyanok voltunk, mint a viháncoló tinik (dehát azok is vagyunk...), fényképezkedtünk (mondjuk azt szoktunk), és csak kellene Kiskatának a selfibot, mert egyre nehezebben vesz be minket a fókusz :)). Meg is kértünk egy jó kedélyű embert, hogy lőjön már rólunk egyet, neki pedig egyből feltűnt, hogy valamit ünneplünk, és mi ez a Rainbow Party vagy Loki drukkerek vagyunk-e :))). Mondtuk neki is, hogy jó okunk van rá.
Úgy ahogy kell, dőlt a speed, tört pohár az asztalunknál, nevetgéltünk hasfájósan, ettünk sültkrumplit aztán a Roncsban, és egészen fél 3-ig elnyúlt az ágyba bújás határideje. Már jönni akartak a lányok is pogácsát sütni, mert hajnal fél 6-kor én beidőzítettem, hogy Attilának a vadászszezon nyitóra sütöm a jól bevált tökmagvas pogit, amit immár harmadik alkalommal dicsér és díjaz a közönség ;-). Nem szeghetek holmi hagyományt csak azért, mert pont egybe esett a két esemény. 
Hát pont így telnek a napok. Barátnőkkel sokkal ritkábban, mert mindenkinek 100 egyéb dolog között kell mérlegelnie, de nincs is ezzel baj, ha összejön egy-egy ilyen este.




2015. október 17., szombat

Helyzet

A következő nyúlfarknyi párbeszéd azért tetszett annyira nekem, és azért került fel a blogba, mert olyan nagyon rettenetesen sok lenyomatot tárol az itthoni helyzetről, gyerekek helyéről, erejéről, mentalitásáról szerepéről - számomra.
Pénteken délután ovi után, Apjok még a bányában, Anya főz a konyhában, gyerekek bent díbolnak, szétpakolnak. Jön ki Mózi lóbálva a kis piros iPodomat, hogy Anya, bekapcsolod a fülhallgatót? Hallgathatom?? Nézem az összegabalyodott zsinórt, az elcsúszott füleseket, és a.... gumijától megfosztott jobb és bal dugaszt. Mondom neki, hogy de Mózikám erről leszedtétek a gumi dugaszt, amitől megáll a fülemben, meg a tiédben is, keressétek meg, tegyétek rá. Mózi kicsit megadóan közli a tényeket, hogy Lócika lerágta róla.... Pfűűűű, akkor hozd ide, majd én visszarakom rá. Beszalad a szobába, nem látom, csak hallom, hogy nem fér, csetlik-botlik a szétgórált játékok és kiborított vezetékek, telefon és egyéb töltők között, majd sajnálkozva jön ki, hogy nem tudja rátenni, mert tiszta karalábé és husi. :)))) 

2015. október 10., szombat

Hogy én mennyire szeretem az őszt

De nem írok sem olyat, hogy HELLO ŐSZ!, sem olyat, hogy HELLO OKTÓBER! Most korán reggel negyed 9-kor (és a fiúk még alszanak!) újból rájöttem, hogy én nagyon élvezem ezeket a szürkés reggeleket, korábban sötétedést, köntösbe burkolózást, hűvösebb napokat. Végleg elmúlt belőlem az a gyerekkori élmény, hogy az ősz lehangoló és a(z) ÁCIÓ, KÁCIÓ, VAKÁCIÓ!! végét jelenti szimplán. Öregszem? Biztosan. Egyszer még azt is kiírom majd lehet a FB-ra, hogy HELLO NOVEMBER ;-)
A múlt héten a klinika telepen gesztenyét gyűjtöttünk, és annyira előjött belőlem az ovis, madárfejű Sári-lét. Mikor a klinikai oviba jártam, Anyáék a klinikán dolgoztak és a Lehel utcán laktunk. Sétáltunk haza a Nagyerdő mellett, és gyűjtöttük a gesztenyét a klinikán a forgó ajtó mellett, reggelente meg sokszor hatalmas köd volt. Annyira, hogy a 13. emeletről nem lehetett látni a szomszéd házakat. De szó szerint. Anyáék ilyenkor mindig azzal ébresztettek, hogy "Gyerekek, ellopták a házakat :)!" És a konyha ablakból kinézve bambán szívtuk magunkba a meleg kakaót... Lehet, hogy csak nagyon terhes vagyok ezért e sok nosztaligia :))? Az is lehet. Van ficánka odabent rendesen.

2015. október 8., csütörtök

Hormonjaim hálójában

Amíg emésztem a Kis Padlizsán fenséges menüjét délről gyorsan idevetem már, hogy nyoma legyen, mennyire ingadozónak érzem a kedélyállapotomat :) ezalatt a várandósság alatt. Kezdek rájönni, hogy ez hormonális.... Egyik nap majd szétvet a szerelem, ide nekem az oroszlánt és a világot keblemre ölelő önzetlen Teréz Anya érzés, másik pillanatban viszont váratlanul rájövök, hogy annyira nem haladok semmivel, mindenben tök béna vagyok, türelmetlen vagyok, a tököm tele van mindennel, hagyjatok békén, ne szóljatok hozzám. Úgy kb ebben a sorrendben :). És ma valószínűleg az első dominál, mert reggel óta azt érzem mióta a fiúkat széthordtam az intézményekbe, és reggel 7-kor már jöttek velem az OTIba cukorterheléses vérvételre is (!!), hogy olyan nagyon jó lenne, ha itt lennének körülöttem. Ma már 100* megjelent előttem a két kis golyófejű ábrázata, amint ülnek bent a laborban a lefóliázott betegágyon, valamit csacsognak, és várják, hogy anyából lecsapoljanak némi vért majd pótoljam a förtelem porcukros teával.... grrr. Azon jár az eszem, hogy mennyivel menjek hamarabb értük, és mit főzzek (!!!), és hogy milyen jó lesz, mikor a család összes hímtagja itthon lesz. 

2015. október 5., hétfő

Olyan evidensnek tűnik leírva minden...

Egy kis kapaszkodó nekem (is), bár Mózi még nem iskolás, a tüneteket produkálta az elmúlt hetekben...

http://wmn.hu/2015/10/05/szorongo-iskolasok-mi-okozza-hogyan-vedd-eszre-mikent-segits/

2015. október 3., szombat

Ez most ilyen

Nem is tudom, melyik végén fogjam meg a posztot, mert bennem is katyvaszos az elmúlt pár nap, hét... Próbálom megbolondult kismama hormonjaimra is fognia a helyzetet, de ez a múltkori Mózi ovis kiborulása, és az azóta eltelt időszak néha kicsit kikezd. A sírós ovis reggelek napjaiban Mózi úgy viselkedett mintha átugrottunk volna pár évet, és kamaszkorba zuhant. Az hogy az élő fába is belekötött, és semmi nem volt jól, csak a hangulata eleje volt. Követelőzés volt, és erőszakos hiszti, csúnya beszéd (ami nála a sz@r-ig terjed, és egyszer egy b@ssza meg is elhagyta a száját...), kötekedés, Lóci piszkálás, és semmihez sem volt semmi kedve. De még a fele se. Még úszás sem volt. A mesét is úgy hallgatta este, hogy falnak fordult, néha kitekintett (de azért kérte, hogy meséljek), és reggel sem akart felkelni. Ráadásul éreztem, hogy ez nem megjátszás, hanem olyan volt kicsit, mintha a korábbi gyereket egy tollvonással kikapták volna a családból, és újat kanyarítottak volna a helyére. Aztán kezdett, kezd bontakozni a helyzet. Ráéreztem, hogy velem van baj(a). Mindig én voltam 'büdös' és 'nem-szeretem-anyát', és 'kaka' és minden. Szófogadatlan volt és csak nekem parádézott a reggeli elválásnál az oviban. Hülyeségeket vágott hozzám, utána meg csak sírt, hogy öleljem meg vigasztaljam meg, mert nem gondolta komolyan, így szeret-úgy szeret. Majd kibukott belőle, mikor előre felkészítettem, hogy jövő héten is lesz egy nap, amikor Pestre megyek, megyünk Apával, de este jövünk is. Erre kibuggyant, hogy de én mindig csak elmegyek, és soha ne csináljam ezt többet és nem akarja stb...
Tegnap megint csúnyán összekaptunk, ma viszont nagy szerelemben telt a nap velük. Délután hátulról jól nekem szaladt, de nem bántásból, csak vehemenciával ölelt meg hátulról, és mondtam, hogy finomabban, mert nem esik jól a pici babának sem.... Majd dőlt belőle, fröcsögött, hogy ő nem akar másik testvért, és ne legyen pici baba, és ő már most utálja, és büdös lesz meg hányás és stb... :(((
Ez annyira meglepett, mert ez volt az első kirohanása a téma ellen. Eddig mindig annyira szerette volna, kérdezte, simogatta stb. Közben uszítja Lócit is mindenben. Többek között ebben is, hogy ugye Lóci, Te sem akarod a pici babát. Lóci meg szalad a "megmentésemre" legörbült szájjal, mintha Mózi után próbálná a romokat helyreállítani, de ő maga sem tudja hova kapjon, hogy minél kisebb legye a zúzás. Anya, nem vagy büdös, se hányás..., Anya, adtam puszit a hasadra stb :).
A két gyerek sosem mozog egy irányba, ami egyértelműen a féltékenység jele, és valszeg én nem lavírozok jól közöttük, mert hol az egyik, hol a másik elégedetlen. Lóci részéről van viszont jóóókora Apa-szerelem, ami Mózi idején nem emlékszem, hogy ennyire intenzív lett volna. Ami persze könnyebbség, csak, amikor Attila nincs, akkor szívás, mert csak Apa kell, kéne, Apa csinálja, Apa adja, Apa vigyen bölcsibe, miért nem Apa jött értem stb.
Estére elértem azt az állapotot, hogy csak arra vágyjak, hogy nesze Nektek Kossuth utca, én holnap haza húzok a Piac utcára, és csak nézek bele a nagyvilágba könyvvel a kezemben és némi számítógéppel. 

2015. szeptember 24., csütörtök

Kezdem ezzel a napot,

...mert ez most mélyre szaladt bennem. Annyira, hogy az óvodai csoportszobában ketten sírtunk Mózival :(((. Az öltözőben még csak éreztem, hogy meg-meg ránt már belül a feszültség, aztán a legjobb helyen, már bent a szobában óvó néni és terítő dadus néni előtt végleg kibuggyant.
Olyan jó hullámok lovagolnak körülöttem, hogy kicsit tehetetlen vagyok a gyerekek bármilyen negatív irányú kilengéseivel szemben, mert úgy érzem, most nem bennem, bennünk kell keresni az okot. Mózival nem éltem át az ovis beszoktatás kellemetlenségeit, mert bölcsi után kb semmi nem történt, nem kellett levakarni rólam, nem mondta, hogy nem szeret járni stb. Max a viselkedésében volt változás, hogy nagyon kereste a határokat, olyanokkal bepróbálkozott, ami abszolút nem volt rá jellemző korábban, illetve elkezdett malackodva enni. A bölcsi szoktatásnál anno felvérteztem magam, bár így is okozott szorongató érzést, de legalább nem tudta szóval kifejezni. Aztán emlékszem egy pici törésre itt, az oviban is, amikor valamelyik gyerekkel összeakasztott a a bajszát vagy tudta, hogy valami olyat csinált, ami nem szép. Most viszont új óvó nénit kaptunk nyár végétől, és eddig az égegyadta  világon nem volt gond, nem panaszkodott semmire. Most viszont pár napja, múlt hét vége óta valami történt odabent. Odabent az oviban vagy "odabent" nála. Pénteken reggel Attila vitte 8-ra, és 9-kor már haza is, mert hányt. Tartott egy fél napig a tisztító kúra, alaposan kipucolta. Valami vírus leteperte... Hétfőn én vittem, én hoztam, de nem észleltem még semmit. Kedden Mama vitte és hozta, nem volt gond, csak hogy hányingerre panaszkodott, kedvetlen volt, de se láz, se hányás, látszólag külső tünetmentes. Szerdán én vittem, és már reggel jelezte, hogy nem szeret oviba járni, mert sokat kell ott lenni (??). Éreztem, hogy van valami... Hogy történt valami. Az autóból kiszállva, mondta, hogy nem akar bemenni, nem szeretne soha oviba jönni. Közelítve az épülethez, már mondta, hogy vigyem haza, és kicsit már nyöszörgött. Az öltözőben aztán jött a krokodil könny eregető zokogás, de nem mondott semmit, csak mint a koala maci kapaszkodott belém, hogy vigyem haza. Kérdeztem, hogy mi a baj, elmondja-e, tudok-e segíteni neki. És sírva sutyorogta, hogy az új óvó nénire azt mondta hogy Kaka vagy, I****ó, és megszorított a kezét az óvó néni... Passz. Nem akarok ebből nagy következtetést levonni. Valóban  ezt mondja mostanában, ha nem az van, amit szeretne. Hogy Kaka vagy, Anya!; Kaka vagy, Mama! stb. Nem is szoktuk mellre szívni. Most már egyre jobban tud, próbál érzelmileg zsarolni, hogy Nem szeretlek, Anya, ha nincs ez vagy az, de ezzel nem szoktam különösebben foglalkozni, max annyit, hogy Én attól, igen. Szóval ez gyerekbeszéd, szerintem tudják bent is kezelni. Remélhetőleg... Megígértem neki, hogy hamar megyek érte, és már 3 előtt ott voltam, hogy ahogy kinyitja a szemét kéznél legyek. Lehet, nem ez a megoldás, de elvileg ezért (is) szerettem volna rugalmas munkát, hogy a gyerek legyen a legfontosabb, és ha kéznél kell lennem, akkor én legyek az, aki elhajít mindent a kezéből. Rendszert nem szeretnék építeni ebből, de nagyon jól meg tudom különböztetni, és nagyon jó ráérzéssel bírunk egymás irányába a gyerekekkel, hogy tudjam, mikor van rá tényleg szükség, és mi a mesterséges hiszti. Most valamitől összedőlt a kis világa.
Ma reggel már nem akart felkelni. Mufurckodott mindenkivel, leginkább Lócin tudja levezetni. Én vittem, és már az autóban sírt, és mondta, hogy haragszik rám, mert nem tudok vigyázni rá, és ő itthon akar maradni, és csak velem akar lenni, és úúútálja az ovit, és a gyerekeket, játékokat stb. (Olyan jó lenne kinyitni benne/rajta valami biztos szelepet, ahol ki tudná ereszteni a gőzt, így meg próbálom én tekergetni a csapokat, hátha éppen szerencsém lesz, és beszél, kizúdítja, mi a baj.). Bent aztán zokogott, kapaszkodva az ölemben, kint ücsörögtünk egy darabig, igyekeztem megnyugtatni, közben jöttek-mentek anyukák-apukák, és elkámpicsorodva nézték, hogy Ádámbeni, mi a baj...? Csak azt hajtogatta, hogy nem szereti az új óvó nénit, és nem megy be, mert nem engedték botozni (ez nagy fegyver ellene, mert az autó és a lakás bejárat is tele van bottal, Mama külön dobozban gyűjti, amit rábíz megőrzésre.) Mondtam, neki, hogy beszélek majd Emőke nénivel, hogy engedjék meg, de csak akkor ha nem hadonászik, nem szurkál senkit vele (nem mintha ezt csinálta volna, de gondoltam, ezért nem engedték, pedig általában fúr, szegélyvágózik, porszívózik, szerel, tankol vele...). Annyira rossz érzés volt, hogy tudtam, hogy ott kell hagynom, és tudtam, hogy nem fogok tudni neki olyat mondani, amitől meg is nyugszik, és úgy tudom nyugodt szívvel ott hagyni, hogy mosolyogva kalimpál utánam az ablakból. Végül azt hiszem a tehetetlenség hozta felszínre a sírást bennem, hogy próbálva lefejteni a kezét magamról, Emőke néni valami jó játékot ajánlgatva csábította, de nem volt nyerő a helyzet. Még az autóban próbálkoztam értelmes felnőtt ember módjára meggyőzni, hogy az nem megoldás, ha nem jövünk, inkább béküljön ki az új óvó nénivel. Próbáltam mesélni róla, hogy I. néni már sok-sok éve ebben az oviban dolgozik, csak éppen másik csoportban volt korábban, és hogy olyan nagy gyerekei vannak, mint Dodó, és szereti nagyon a csoportban az összes kislányt, kisfiút.
Mindegy, ma megint próbálok hamar menni, még akkor is, ha tudom, nem ez fog célba vezetni minket. Viszont látom, hogy őt pillanatnyilag ezzel tudom "megmenteni". Bízom bennem, hogy gyorsan rendeződik a helyzet, és újra vidám kiscsikóként nyargalászik bent. Addig viszont jó élménynek és programnak és eseménynek megmarad az úszás, amit azóta is rendületlenül szeret, és alig várja, és ügyes és cuki, és imádom.

2015. szeptember 15., kedd

Hjjaajj...

... nem vagyok egy FB-ra kipakolós fajta, de évente egy-egy képet feltűzök a két kis majomparádéról. Sok kedvenc kép közül jöjjön ez a kettő imádnivaló boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó...



2015. szeptember 14., hétfő

Tibi bá

Olyan reg ereztem ezt az elso gyerek-elso elmeny erzest.... Vallalom, es beismerem, hogy pont ezt a fajtat a tobbi gyerek mar nem tudja kivaltani. Ez csak az elso privilegiuma :). Persze, ha valamit nem az elso csinal elsonek, akkor az mas. Mint egy tulbuzgo anyuka settenkedek a medence oldalanal, es figyelem az elso úszásoktatást. Minden mozzanatat hallani es latni akarom, ezert kezdtem inkabb irni, h ne legyek mar hulye ;). De annyira cuki, annyira ugyes, annyira el vagyok olvadva tole, h szerintem ezt az itt ulo par anyuka is latja, illetve Tibi ba. Olyan erzesem van, mint a bolcsi szokatasnal, h minden reakciojat megmagyaraznam, h miert mondja, mire gondol, kirol van szo. De csak nyelem, nem hozom kinos helyzetbe. Tartottam az elso alkalomtol, mert hol nagyon akart jonni, es buvar szemcsiben aludt, hol kijelentette, hogy SOHA nem akar uszni tanulni. Attila is 5 evesen kezdte, meg is neztuk eremmel a nyakaban, mikor elso lett, h hangolodjon Mozi. Ovi utan viszont ugy tul volt porogve, annyira felspanolta magat, h alig tudtam visszafogni, mivel hamarabb erkeztunk. A nyaron egyszer Telkibanyan eltunt a medence aljan, ami para volt, es persze egyikonk sem volt a vizben, hanem Nagy Zsolt kapta ki. A nevet is aranyba foglalom. Illetve lehet a Tibi bajet is, aki akkora turelemmel fordul felejuk, h nem tudom hol, kin es mikor vezeti le a faradt gozt :D. Mivel az elmenyfurdoben van az oktatas es meg sosem voltunk a gyerekekkel, folyamatosan kerdezi, h mikor mennek a barlangba es a csuszda parkba. Persze majd a vegen. De tulzas nelkul fel percenkent megkerdezi :)).
Na otthon meg csapok hozza nemi benyomast, ez csak az elso, h eltereljem a figyelmem picit, es ne legyek annyira égőőő...

Reszketett, de alig tudtam még 7 után is kicsalogatni a medencéből. Úgy örültem neki, hogy jól sült el az első alkalom, és hogy már holnap is jönni szeretne. Olyan buzgó és boldog volt, úgy szeretem látni ezt az állapotát. Ami még igazi gyermeki vonás. Mi felnőttek már ennyire nem merjük/tudjuk így kifejezni a lelkesedést. Ez olyan ösztönös nyálcsorgatás még. Alig tudtam féken tartani, hogy 6 előtt, amíg a másik csoport a vízben van, és nem mondja el Tibi bácsi a menetet, bevesse magát a habokba. Persze az volt az első, hogy megint elmerült. Én meg kintről integettem, hogy kapják már el, mert lesétált a lépcsőn, és eltűnt alóla a csempe... Szerencsére ez sem szegte kedvét, pedig megijedtem...
A fő, hogy hetente 2* úszás!!


2015. szeptember 8., kedd

PrémLego

Attila az egyik termékbemutatón kapott mintának két Playmobil figurát, ami zsákbamacska. Itthon még mindig a DUPLO dívik, hiába van sok jó fajta Lego. Úgy veszem észre, hogy Mózi kevésbé az építkezős fajta, de lehet, hogy csak még nála nem jött el az ideje. Néha vérzik a szívem a sok jó játékért, ami a polcokon várja sorsuk jobbra fordulását, mert a legnagyobb öröm a kanapén ugrálás, a takarók, plédek szétcincálása, párnák és kanapépárnák szétdobálása, vetődés, kuckózás, fészekrakás. Ez a Playmobil figura remélhetőleg elindított valamit. Mózi nehezen jegyezte meg a nevét, rosszul ejtette ki, így lett először PRaymobil, majd PlaymoDil, de a befutó, a saját alkotásból összeállt PrémLego :D. A termékbemutatóval egy időben jött az ötlet, hogy vegyünk nekik egy-két ilyen készletet is. Megrendeltem hát egy mentőhelikoptert (mert mindig emlegeti Mózi a Kende zenélő, recsegő járművét) és egy kalózszigetet. Mint a messiást vártam a pakkot, de tegnap nem hozzánk adta be a futár, hiába rostokoltam itthon, és ígérték pontos időintervallumra, hogy hozzák. Hozták, csak nem ide :(. Ma aztán becserkésztük, és ovi után egyből bontották a pakkot. Ahogy vártam...  :) Visítás felváltva, hogy kié melyik legyen éppen, és segélykérő tekintetek, hogy tegyek igazságot... Lóci elég hamar lepattant a témáról, Ő most (is) Babóca lázban ég, és örökösen olvas, nézeget, így Mózi lassan egy órája játszik motyogva szerepjátékozva, amit oly régen áhítok. Valószínűleg kicsik még hozzá, meg Lóci miatt nem nagyon tud elcsendesedve koncentrálni még ha ő akarna is. Szóval most nagy az öröm. Lóci a fürdést várja, mert rákaptak, hogy a kiflis, gyümölcsös zacskókat behordják a kádba, és azzal játszanak. Nem kell sok nekik. Csak Mózi most nem partner...

2015. szeptember 7., hétfő

Horog a hasam...

Ha Lóci meglát a hűtőben, boltban, asztalon, szatyorban valami fogára valót (és ez gyakran megesik, főleg a szénhidráttal...), akkor egyből mondja, hogy Anya, horog a hasam... Jóllakottan pedig azzal zárja, hogy Anya, már nem horog a hasam.
Ez csak onnan jutott eszembe, hogy tegnap délután estig édes kettesben voltunk otthon Lócival, mert szombaton belázasodott estére. Annyira szeret labdázni, focizni, és egészen kicsi kora óta különös vonzódása van a labdák irányába. Ügyesen céloz, nagyokat dob, és rákapott a focizásra. Itthon is focizunk a lufival, de akkora elánnal rúgja, olyan boldogan. 
Tegnap megint annyira rácsodálkoztam, hogy olyan cukik, olyan jó időszak ez, olyan jó lenne megállítani. Attila szokta mondani, hogy ne adjak nekik enni :), hogy ne nőjenek meg... És hát ja. Kb.

2015. szeptember 3., csütörtök

És természetesen...

... tegnap a fiúkkal beszereztük az első kislány babaruha szettet. Nem mondom, hogy nem fogja felütni a fejét a rózsaszín itthon, mert kikerülhetetlen, meg mert én magam is hordok ilyen színt és szeretem is, de ezt az elsőt már csak azért sem annak akartam. Hanem nyuszisnak... :).
Név nincs a tarsolyunkban, ne is kérdezzétek. Ha itt lesz az ideje, Ti is tudni fogjátok. Addig is Attila után szabadon pikk-pakk beépült a Minisári :).

Vitamin vs. még több vitamin

Annyira vitamin-ellenes vagyok, hogy csak na. Mégis nyúlok hasonló szerekért olykor. Most is. Mert egyetlen "panaszt" említettem az orvosnak, és ez a fáradtság... Minden eredményem nagyon szép, oké a vas alacsony, de nem vészesen, sőt áprilisban határértékek között mozogtam nem is alatta, ami nem tudom, mikor volt így utoljára. Kb soha. Azt mondta, ne lepődjek meg. És nem feltétlenül a felszínen lévő gyerekekre és feladatokra gondolt. Azt mondta, gondoljak bele, hogy egy ekkora szervezetnek 5 év alatt 3 várandósság egy ilyen remek genetika mellett is megterhelő (a remek genetikát én szúrtam most oda ;-)). Ez pont így ebben a formában, felállásban nem fogalmazódott meg bennem, pedig elég evidens. Nem szeretek a könnyebb dolgokba kapaszkodni, de ezt elég kielégítő magyarázatnak találtam ahhoz, hogy feltankoljak némi vitaminnal, vassal, magnéziummal, C-vitaminnal. Még az is megeshet, hogy párszor kimegyek megmutatni magamat a futópályának. Várom a hűvösebb napokat, és akkor teszek egy próbát, mert csak hiányzik. Utána úszás, mert azt kifejezetten kívánom most :).

2015. szeptember 2., szerda

Örülj, hogy... egészséges!

Szakítva a 10 év óta érvényben lévő nagy családi hagyományokkal, ez a gyermek márpedig kislány lesz :)!!! Mózi és Lóci komoly bátyus szerepében tündökölhet mostantól, az én oldalamra pedig érkezik az erősítés. Na nem mintha eddig bármi gondom lett volna ezzel a felállással, sőt.
Hajni (néni) sas szeme nem bandzsított a 12. héten, de én azt akkor még majdnem elengedtem a fülem mellett. Most akkor már tuti a tuti. Hamarosan felszínen a 7. unoka, a hat fiú után a sorban egy belevaló csajszi.

2015. szeptember 1., kedd

Tudom, tudom...


Elég nagy az elmaradás és a témák eloszlása legkevésbé sem egyenletes. Pl a harmadik gyermekről egyelőre nem sok szó esett itt a blogon. Több oka is van, még ha később ezt zokon is fogja venni.... :). Ez már a harmadik állapot... Folyamatosan eszemben van, folyamatosan gondolok rá, hogy vajon ki van bent, vajon hogyan fog kinézni, kire fog hasonlítani, de azért nagyjából ismerős a helyzet. Nem kell felhívnom az orvost Attila unszolására azért sem, hogy zötykölődhetek-e vonaton, és a rolót is én húzom fel, nem pattan oda Attila, hogy ne erőlködjek :D.  Tegnap elég intenzíven álmodtam is róla, hogy mocorog bent, de nem kicsit, és minden kis hasamnak feszülő végtagja átütött a vékony bőrömön. Általában este van időm, szabad agyi kapacitásom, hogy igazán figyeljek rá, és ilyenkor el is kap az aggodalmas kíváncsiság, hogy miként fog ez működni. Hogyan fognak zajlani a napok, hogyan fognak viszonyulni a fiúk hozzá, hogyan fogjuk/fogom bírni a strapásabb időszakokat. Melyek azok a most fölöslegesbe elfolyó idők (néha úgy érzem, ilyen már nem sok van :)), amelyeket ügyesen és még hasznosabban meg kell művelnem.
Mózi nagyon érdeklődő. Látszik, hogy ő felfogja már. Sokszor kérdezi, ha eszem-iszom, hogy ezt érzi-e a pici baba a hasamban, ízlik-e neki, szereti-e. Érzi-e ha simogatja a hasam, jólesik-e neki... :). Vagy ha éppen haragos vagyok, akkor ezt is megkérdezi, hogy ezt hallja a baba is. Egyből tükröt tart... Okos ;-). 
Nyilván minden várandósság más, és csak 5 évvel ezelőtt történt az első, így semmi alapom nincs, hogy összemérjek egy totálisan más helyzetet ezzel. Viszont keveslem az energiámat. Sőt zavar, hogy takony vagyok. Estére rendszeresen. Alig várom az enyhébb őszi időt, mert erre is fogom :). Mint az öregek. Holott a hőmérséklet régen nem volt kifogás. 2 napja bizton állíthatom, hogy mozog, és azt is érzem. Már voltak erre utaló sejtéseim korábban is, de most tuti, hogy az. Gyakran érzem az ismerős motoszkálást bent. Hihetetlen mennyit jelent. Mennyire be tudja indítani az érzelmeket is. El is hiszem, hogy egy apának nehezebb dolga van, aki sokáig semmit nem érzékel, csak annyit, hogy asszony használhatatlanul fáradt és egyre szaporodik a bálnazsír rajta :). Na de hamarosan kívülről is érzékelhető lesz. Mózi is várja, tapogatja a hasam, hogy milyen érzés. Ezzel szemben Lóci nem sokat fogad be. Mondja ugyan, hogy azért nem szabad kalimpálni a hasam körül a lábával, mert pici baba van benne, de a bölcsiben pl "letagadja", ha kérdezik, hogy kistestvére fog-e születni. Mózi szépen meséli bent az oviban, hogy nem tudjuk még, hogy kisfiú vagy kislány lesz, mert majd most az ultrahang (!!  azért ez a szó az ő szájából még olyan szokatlan, de igyekeztem az ő értelmezése szerint elmesélni, miről van szó) fogja megmondani.
Holnap ez is kiderül biztosra. Már izgatott vagyok... Bármilyen kimenetelnek ugyanúgy örülnék. Ezt 100%-osan állíthatom. Kb 24 óra múlva visszatérek. Bírjátok ki addig Ti is!

2015. augusztus 27., csütörtök

Adok Neked diót...

Mint a legnagyobb gyermeki elismerés, szeretet és elfogadás jeleként :). Vagy ennek épp ellenkezője jó durcásan, véresen komolyan hangsúlyozva, érzékeltetve a villámló haragot és Világ ellen fordulást: Nem adok Neked diót!!!

Szeretném, ha ezek nem vesznének el, nem bújna meg a ködben. Mert ezek komoly dolgok ám itthon. Mózi vezette be, amikor már jócskán óvodás volt, tavaly ősszel. Onnan eredt, hogy van egy nagy diófa az ovi udvarán, és ősztől tavaszig mindig diót tör valaki a kövön. Ott kucorognak a gyerekek, és bármilyen évszakban találnak még lehullott, eltemetett, de használható diót. Pont egy ilyen időszakban mentem Móziért, és valamit nagyon nem akart csinálni. Nem emlékszem, min dühödött be, de ezzel büntetett. Ez volt a puffogásának utolsó záróakkordja, amikor már látszott, hogy szavakkal igazán nem tudja kifejezni, de még nagy a feszültség odabent :). Nem adok Neked diót...!
Annyira bevonult, hogy azóta főként Lóci használja. Ő maga nem tudja az eredetét, de ha büntetni akar bárkit, akkor ezt mondja. Ha pedig nagy a szerelem vagy hálás, akkor bújik, hogy Adok Neked diót...!

Most pedig elrámolok kicsit, mert jön a védőnő, hamarabb, mint ígérte, ez csak a kv szünet volt.

2015. augusztus 25., kedd

Mózi az irgalmas szamaritánus :)

Eddig is gyanús volt, hogy hóónnnan van ennek a gyermeknek ekkora nagy hatalmas szíve, kitől örökölte a jó lelkét. Mert természetes, hogy minden gyerek JÓ, de Mózi valahogy annyira önzetlen, annyira segítőkész, annyira szamaritánus, hogy már elgondolkoztam rajta. Pont az ő saját megfogalmazásán. Hogy főleg honnan tudja így megfogalmazni a tettét anélkül, hogy érdek vagy szándék fűződne hozzá. Mert nem. Az ilyen fajta összefüggésektől még mentes, szűzies teremtés. Nem feltétlenül gondolok világmegváltó tettekre, de mint a gumilabda ugrik, ha bárkin segíteni kell, ha bárki kér. Nem is kell szóval kérni. Csak érzékeli a kis csápjaival, hogy neki itt szerepe van, és segítsen. Vasárnap este az esti meséhez fészkelődve Lóci mindig hozza a Kisrókáját (néha a Barit is) és az elmaradhatatlan takaJót. Le se lehet vakarni róla, ha itthon vagyunk. A 100 fokos lakásban is magára tekeri éjszaka, alábújik, lába közé gyűri vagy hentereg rajta, de olyan élvezettel vagy éppen rágcsálja. Általában nem szabad nekünk ki és bevinni, csak ő hurcolhatja. Most este nem akarta, hanem engem kért meg, hogy hozzam ki az ágyából. Nem ugrottam egyből, mert nem akartam, hogy sírás legyen belőle. Visszakérdeztem, hogy nem Te hozod, Lócika? Nem. Mózi már ugrott is, és szaladt. Gyorsan újabb kérdést szellőztettem meg? Lócika, nem baj, ha Mózi hozza ide? Nem... Ok :)
Mózi boldogan kuckózta vissza magát (már előtte is segített valamikben), és mondta, hogy Anya, én mindig meghallom, ha segíteni kell, és egyből megyek is. ... Fáradhatatlanul, tényleg.

Vmelyik korábbi posztban írtam, hogy milyen jó és szükséges néha csak az egyik gyerekkel lenni. Tegnap volt időm picit Mózival is gyakrolni ezt. Neki még nem volt ovi, Lóci már bölcsiben volt. Együtt vittük el, utána egyből piac, főzés, játék, kuckózás, alvás, ébredés, takarítás stb. Mindenben ott akart lenni és segíteni. De nem tolakodó módon. Olyan boldog és büszke volt, hogy ő hámozta meg a répát és a hagymát, ő karikázta fel a virslik felét a levesbe. Ellágyult vonásokkal élvezte, hogy közösen isszuk hatalmas poharakból a vizet (mert szoktam mondani, hogy milyen fontos, és hogy mégis milyen rettentő keveset iszom), hozta nekem bizonyos időközönként, hogy ne felejtsem el. Segített csillogó szerelmetes szemmel takarítani, törölgetni. Olykor szünetképpen odaszalad megölelt vagy a világ legtermészetesebb módján közölte, hogy nagyon szeretlek, Anya... Hihetetlen, hogy fér el benne ennyi érzelem.

Amilyen felgyorsult és szeleburdi volt kicsinek, most olyan megfontolt, okos. Olykor az egész gyereket egy szívnek látom csak. Az összes vonását és nézését. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy nincs néha bajusz-összeakasztás, de most ez az első gondolattársítás, ami eszembe jut az elsőszülöttemről. És ide képzeljetek legalább egy piros szívecske karakter ;-)

egy kora reggeli ébredezés (visszaalvással) a konyhában...