Roald Dahl: Tanács a televíziózással kapcsolatban

Az a legfontosabb dolog

(A gyerekekre gondolok),

Hogy SOHA, SOHA nem szabad,

Hogy tévéműsort lássanak –

Sőt, legjobb, ha a bárgyú láda

Már be sem kerül a szobába.

Amerre csak jártunk, a tévét

A gyerekek szájtátva nézték.

Két-három óra meg se kottyan,

Csak néznek, míg a szemük kipottyan.

(Múltkor is láttunk egy helyen

Tíz szemgolyót a szőnyegen.)

Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,

Míg hipnózisba nem kerülnek,

S a sok szennytől, mit egyre néznek,

Olyanok lesznek, mint a részeg.

Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,

A falnak fejjel nem rohannak,

Nem kezdik egymást hasogatni,

Hagynak nyugodtan mosogatni,

Míg fő az étel, hűl a lekvár –

De azon eltűnődtetek már,

Hogy ez a rémséges doboz

Miféle dolgokat okoz?

ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!

MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!

Az észt betömi, eldugítja!

A gyereket úgy elbutítja,

HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG

TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!

Az agya lágy lesz, mint a sajt!

FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!

NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!

„Na jó! – mondjátok majd. – Na jó!

De ha a televízió

Nincsen, mivel foglaljuk el

A drága gyermekünk, mivel?
”
Ezt fogjuk akkor válaszolni:

Míg nem volt még e bamba holmi,

Míg e szörnyet fel nem találták,

Mit csináltak vajon a drágák?

Hát elfelejtettétek volna?

Ezt mondjuk lassan, szótagolva:

OL… VAS… TAK…! És OLVASTAK és

OLVASTAK, s még ez is kevés

Volt nekik, OLVASTAK tovább!

Fél napjuk olvasásból állt!

A polc könyvekkel volt tele,

A föld, az asztal is vele,

S az ágy mellett, a kisszobába

Még több könyv várt elolvasásra.

Sok szép mese, volt benne sárkány,

Volt indián, cet és királylány,

Kincses sziget, és messzi partok,

Hová sok csempész lopva tartott,

Kampó kezű, komor kalózok,

Egy elefánt, ki csak hallózott,

És rémes, éhes kannibálok,

Üstbe ki tudja mit dobálók…

Mily könyveken busult-vidult, ó,

Az a sok régi-régi lurkó!

Hát kérve kérünk titeket,

A tévékészüléketek

Dobjátok el, s mi hely marad,

Oda tehettek polcokat,

A polcra végig könyveket,

Hadd ontsanak csak könnyeket,

Hadd rúgkapáljanak a kölkök,

A nyelvük hadd legyen csak öltött –

Ígérjük, nem kell félnetek,

Ha vártok egy vagy két hetet,

A drágalátos gyermekek

Egyszercsak rájönnek maguktól:

Egy könyvtől lennének nagyon jól.

S ha már olvasnak ők – juhéj!

Szívükben árad szét a kéj,

Érzékeik kiélesednek,

Nem értik majd, hogy mit szerettek

Az émelyítő, a silány,

Hülye, idétlen masinán.

S azok a drága gyermekek

Hálásak lesznek majd neked.


Sanyikám küldte, és nagyon megtetszett, kitapasztásért ordított :)

Az önbizalom vajon mi?

Ha szeretsz vajon mi? :))

Megint felrobbantottuk a viber csoportot a lányokkal. Önbizalom vs maximalizmus és elfogultság témakörében. Kellemes szokásos esti beszámolásnak indult. Újra kezdtük (noha foghíjasok a napok hol egyikőnk, hol másikónk részéről) a napi győzedelmi lista megosztást, ami lehet bármi, de járjon büszkeséggel, sikerélménnyel. Ez három db/nap :). És annál több kell legyen, hogy reggel felkeltünk :). Megint csak annyira jó, hogy négyen elég mások vagyunk, mást és máshol csinálunk. A legszembetűnőbb viszont, a léc magassága, a kihívás küszöbe, ami kiváltja a jó érzést. Tudatosan, évek alatt rengeteget fejlődtünk, de kudarcaink felismerésében még mindig született profik vagyunk - sajna. Éppen ezért a lista mellé egyikünk sem írhatja oda zárójelben, hogy de ez-meg-ez-elmaradt, eltoltam, átugrottam, kikerültem, elblicceltem, nem sikerült stb. Csak a pozitívat, a melengető érzést rögzítjük. Nehezen indul be egyébkent. mert egyből nagy dolgok után kutatunk. Olyan sikerekhez mérjük magunkat kimondatlanul minden nap, mint könyvírás, Guinness világcsúcs, hegy elmozdítás. Kelljen dolgozni érte. Viszont csalóka. Nincs egyenes arány a megdolgozás és a siker között. Ezt is másként kezeljük. Én biztos, hogy különösen rosszul, ha valamibe beletolom az energiát, az időt, az egész magamat, és alatta marad az elvárt eredménynek. Akkor megtorpanok, nek egyre jobban hasítani akarok. Az ölembe pottyant véletlent pedig nem érzem sajátomnak. Ráadásul sok mindent tekintek ölembe pottyant adottságnak, hiába van közöm hozza, nem jön az elégedettség megnyugtató jó érzése (de tanulom, és alakul). A teljesítmény hiába egyéni tulajdonság, a siker a közönségtől fog függni, hogy mit lát belőle, hogyan értékeli. Eszterrel közös erővel elég kishitűek vagyunk, és ha sikerül valami, azt is elbagatelizáljuk, hogy nem nagy szám, másnak is simán menne. Kata például irigylésre méltóan megadja a módját az ünneplésnek, és a végsőkig elfogult velünk szemben :D. Ettől lett 200 a vérnyomása, hogy mi ezt elfogultságnak érezzük, ő meg komolyan gondolja. 

Csupa tanulás vagyunk. Árgus szemmel igyekszünk észrevenni és elhinni, ha valamit megcsináltunk és jól csináltunk. Tudatosítjuk a munkánk felett született szabad örömöt és megkönnyebbülést, büszkeséget. Mert ezt a "luxust" csak azok engedhetik meg, akiknek kellő önbizalma van - ÁLLÍTÓLAG... 

Ti ebben jók vagytok?

Murakami - ... mert szeretjük

Hogy szolgál az olvasottságotok? (Kis)gyerek mellett is jut belétek elég építő betű? Nekem ez nagyon tud(ott) hiányozni. Azt mondanám, muszáj, ez kötelező. Novellát hozhatok? Jöhet? Eddig úgy tudtam, hogy én nem szeretem... Lehet, abban a kanyarban szerettem meg, amikor bedőltem a sütőtök és cékla csábításának is. Mi volt a bajom vele korábban? Röviden: rövid. Mire kialakulnak a fejemben a karakterek, mire megépül bennem a körítés a leírtak alapján, mire az apró, le nem írt részlettel felöltöztetem a történetet, vége is. Nem tud hozzám nőni. Nem tudok ezek alapján később egy aktuális életérzést, hangulatot visszaidézni. Nem úgy most Murakami Férfiak nő nélkül című novellás kötete. Murakamit egyébként is szeretem, rövidebb-hosszabb munkáiról őrzök benyomást.  Könyvei egyébként nagyon hasonszőrű hangulatatot váltanak ki belőlem, mint Kunderaé. Igaz könnyebb, és 21. századibb. A  nevező a visszafogott, talányos stílusban lehet. Amennyire eddig a rövidségével volt bajom, most annyira ez tetszik benne. Reggel, délben,  este  kerek kis történetekkel gargalizáltam a napszakok között, mert nem kell hozzá túl sok idő. Nem kell félbehagyni és újra felvenni a fonalat. Ráadásul a 7 kis történetből mindig az aktuálisnál éreztem azt, hogy a legjobb a kötetből. 

"Öregszem. Metafora és hasonlat között is különbséget tudok tenni.

(...) Persze eljött a pillanat, amikor újra szem elől tévesztettem. Hiszen nyomában voltak a földkerekség összes tengerészei. Egyedül nem tudtam megvédeni. Mindenkivel előfordul, hogy nem figyel oda egy pillanatra. Hiszen aludni is kell, a vécére is ki kell menni. A kádat is ki kell mosni. Hagymát is aprítunk, a zöldbab végét is lecsipegetjük. Meg a légnyomást az autónk gumijában, azt is muszáj ellenőrízni. Így aztán elszakadtunk egymástól.

Gyorsan, addig ameddig tart

Az orrom már hámlik, belőlem a csí remélem lassabban repedezik majd. Úgy hozta a vizsganaptár és Attila (Tőle kaptam meglepetésként), hogy a péntek-szombat-vasárnap-hétfő az enyém volt magamért a gyerekek nélkül... (a többi része párhuzamosan gyerek mellett). És nagyon rettenetesen jól telt. Egy Anya szájából talán a legcsúnyábban elhangzó mondat, hogy erre a gyermek-mentes övezetre a legnagyobb szükségem volt (és lesz is ;-)). 4 napon keresztül felnőtt emberek között voltam, és valami olyanba szagolhattam bele, ami tetszik. Nem titok, magamtól soha eszembe nem jutott volna, és nem vagyok biztos benne, hogy maximálisan ki fogom használni :)), de maga a tanulás élménye, egy új készség elsajátításának a ténye már önmagában üdítő. Főleg, hogy minden passzentosan elsőre sikerült. Tetszett, hogy egyedüli nőként vagyok ott, és a női statisztikát szépítem. Motoros kisgéphajó és vitorlás vizsgát tettem hétfőn gyakorlatból, múlt hétfőn elméletből. Olyan jó érzés, hogy az agyamba valami teljesen új kuckózik. Hogy videókat nézek, és fejben vitorlázok. Nyilván fényévekre vagyok tőle. Pont annyira, mint a jogosítvány esetében anno. De van rálátásom, némi fogalmam, hogy vízen, szélben hogyan lehet előrébb jutni. Ha nagyon szabályosan negyed szélben estek ki a vitorlásból, akkor jó eséllyel azonnal kikaplak benneteket, de megoldanám szerintem háromnegyedben is. Imádom a csomózást, tök jól látszott, hogy pl ebben jó vagyok. Egyszer megmutatták láttam, visszacsináltam. Sőt emlékeztem is rá. A kormányzás picit neccesebb volt :). Több idő volt ráérezni, hogy mennyit kanyarítok rá, mikor és mennyire tartok ellen, hogy ne legyen ökörhugyozás az irány.

A géphajós csoportban volt még két nő. Tőlük is jó volt hallani, hogy már azon ledöbbentek, hogy 3 gyerekem van. Azt mondták, három gyerek után nem ilyen nyugodt és kisimult egy anyuka, és hol vannak a lestrapált ráncok, nem látják, hogy tikkelne a szemem :D. Mondtam, hogy engem ez a vizsgázás és 4 nap jobban kisimított, mint bármi otthon. Hízelgő volt, hogy azt mondták, én olyan nyugodt vagyok, és belőlem kinézik a vitorlás vizsgát, ők nem lennének rá alkalmasok. De tök mindegy, mit mondtak volna még, most olyannak érzem az egész elméleti-gyakorlati felkészülést, mint egy jól sikerült gyerekkori tábort, hogy nem akarom, hogy vége legyen. 

Könyv és betű - szeretem

És ez már löttyint is ki belőlem egy következő posztot. Ez most olyan erős érzés, és úgy szeretném, ha ti is pont így éreznétek a dülöngélő sok viaskodás közepette, hogy mettől-meddig vagyunk jó anyák (apák), azok vagyunk-e, elég jók vagyunk-e. Igen. Még így is.

Ideiglenesen odaadja magát, ő lesz az én lábam és kezem, rajta keresztül érem el mindazt, amire szükségem van. (...)

Szoktatok olyat érezni pl gyereknevelés - épp valami "harci" helyzet - közepette, hogy egy pillanat töredékére ugyanabban a szituációban találjátok magatokat, mint anno gyerekként a saját szüleitekkel? Én egyre gyakrabban észlelem. Sokszor abszolút nem tudom körbehatárolni az élményt, nincs konkrét képem az eseményről, csak nagyon erősen érzem az akkor, gyerekként érzetteket. Ez ugyanígy igaz a jóra és a rosszra is. Nem is mutogatni, felhánytorgatni akarok, inkább csak letaglóz, hogy honnan a mélyből kerülnek elő. A legutóbbi ilyen olvasás közben kapott el. Gyerek sem volt a közelemben. Rettentő analitikus típus vagyok. Legfőképpen magamat analizálom. Nem könyv vagy más közbenjárásával, csak figyelek erősen, és keresem a miértjét. 

A "legakutabb", hogy rettentő nehezen kérek segítséget, sőt inkább szívességet. A végsőkig elhúzom a kérés idejét, amikor viszont már kellemetlen, hogy az utolsó pillanatban kell összeegyeztetni más programjával, és könnyen dugába dől a rendszer, nem hagyok felkészülési, alkalmazkodási időt a másiknak. Nagyon így vagyok a gyerekek körüli és saját magam körüli egyensúly megvalósításával. Hiába érzem, hogy valami nagyon-nagyon jól esne nekem, egyszerűen lemondok róla, mert több nagymamát vagy bárkit kellene mozgósítanom, és tudom, hogy nekik is van bőven egyéb másuk. Abszolút nem tudom a belső okát, de erősebb a szégyenérzet bennem az empátiánál. Olyan nagyon nem megy a kérés, hogy utána roppantul nyomaszt és rosszul érzem magam tőle. És a program vagy bármi amiért igénybe veszem a segítséget jóóóval jóval kecsegtetőbbnek kell lennie, hogy túlérjen ezen a nyomasztó szégyenérzeten. Mert egyébként nem éri meg nekem. Nem működik jól az sem, hogy 'de hát nagymama bármikor unokázik, neki az felüdülés' vagy 'neked is kell a kikapcsolódás' stb. Van ennek egy másik vége is, amikor excel táblában vezeti a család, hogy melyik nagyi mikor és hol lesz a gyerekkel, megkapják a táblázatot, és KÉSZ. Nekem ez a véglet a masszív kihasználást súrolja, de több helyről is hallottam már ezt a verziót. Ez csak egy kis háttér infó, hogy értsétek, miért fogott meg a következő pár sor.

Feldmár Andrást olvastam. És ugye, ami megfog, ott van a kutya általában elásva. Kimondatlan vágyainkról volt szó. Illetve az anya - (kis) gyerek kapcsolatról, hogy sok nő paranoid módon kihasználva érzi magát a gyerek által, és hamarabb elválik tőle mintha teher lenne. Ekkor jelenik meg a szeparálódás ördöge. Ez még az ősbizalom kialakulás ideje, majd jön az aktív Activity korszak mutogatással, mikor az Anya érzi a gyereket, mit akar, mire vágyik. Kérnie sem kell, nem is tudná még. Ebben eddig nem volt újdonság, de valahogy mégis...

Ideiglenesen odaadja magát, ő lesz az én lábam és kezem, rajta keresztül érem el mindazt, amire szükségem van. Ha ez is simán működik, ha szülők örömmel szolgálják a gyereket (korának megfelelő módon és mértékig), akkor kibontakozik benne a bizalom és a rokonszenv az őt körülvevő világ iránt.... Viszont vannak olyan családok, ahol megszégyenítik a gyereket, ahol félnek a hatalmától, és arra nevelik, hogy ne kérjen, ne akarjon semmit. Ennek a vége mély szégyen lehet a gyerek számára. A gyerek nem tudja, hogy a szülők, a család az őrült, hanem elhiszi, hogy jobb lenne, ha ő nem kérne semmit, és szégyellje magát azért az impulzusért, hogy kérni akar.

Hát ez volt az. És csak egyetlen mondat visszahangzik ezzel kapcsolatban a fejemben. Fogalmam sincs, mikor hallottam, de már nagyobbacska voltam. És az a baj, hogy ilyen bármikor elhangozhat dühből, kimerültségből, csak később előjön, és makacsul észrevétlenül gyökeret ereszt... 

"TE CSAK NE AKARJÁL SEMMIT!"

Idő lesz, mire a többi poszt kikerekedik, mert hirtelen úgy érzem, szűk áteresztőképességű tölcsér az agyam, és túl sok tapasztalat, élmény, minta akar egyszerre a témával kapcsolatban átpréselődni, én pedig nem tudom elég gyorsan és frappánsan rendszerezni. Hétvégén 4 napig a szentimrei nagyszülőknél aludtam, ingáztam, és ez is váltott ki belőlem pár kérdőjelet. Ráadásul ezek már nálam azok a morális pontok, ami ahogy észlelem sokat változott, változik mostanában, és erősen az egyén egyedüli igénye felé mozdul (számomra picit az önzőség irányába), nem annyira a kollektív érdek felé. Ezek bennem nagyon nehezen kimozdítható pontok, paradigmák, mert ha a hatékonyság oldaláról közelítek, akkor elég szomorú eredmények születnek. 

Ahhhh, lehet, lehúzom a wc-n a posztot, hogy ne legyek már ennyire okoska törp. Most viszont ebéd a Kis Padliban, és azért fogok mégis posztolni, mert utána a gépem rehabilitáción lesz, napokig nem lesz ujjbegynyi, normális méretű karakter a kezem alatt

 - nagyszülők-kisbabák hasonlatai

 - teher-e egy idős szülőt gondozni?

 - teher-e egy pici babát gondozni?

 - miként érhetjük el azt, amit akarunk, és ez hogyan függ össze azzal, ahogy kezdetben érzékeltük a világot

 - hogyan válik szégyenné a kérdés/kérés (nagyszülőktől való segítség kérés)

 - empátia (nem használom ki őket maximálisan a saját érdekem miatt)

Ezer bocs. Öregszem ;-)

Egy ajándék

... vagyok a számotokra és a sajátomra is ;-). Visszaolvastam itt-ott magam Lola altatás közben, és tökre szeretem Tűkkelütött jómagamat ezzel az ákom-bákom szívritmussal és fel-fellángoló szívzörejjel együtt itt, a cybertérben.

Mióta nem szopik intenzíven Lola (június) olyan periodikusan visszaköszönő hangulati ingadozásom van, aminek könyv/net szerint nem néztem alaposabban utána, de nyilvánvalóan tudunk a létezéséről nők esetében, de rajtam ilyen kegyetlenül nem ütközött eddig ki. Most annyira mellbevágó már, hogy csinos excel táblában vezetem, mert nem akarom elhinni, hogy ez tényleg rendszeresen és pontosan ismétlődik. Majd szép grafikont is rajzolok, mert van rajta a hangulati változáson túl, aktvitás, önbizalom, elfogyasztott kalória és szénhidrát (kb... na jó ez annyira nem számszerű - habár :), mert utálom számolgatni). stb. Már csak saját magam kedvéért rajzolom és írom, hogy tudjam, mi következik, mikor legyen kéznél a muszáj-dzseki. Nagyon meglepem és elkeserítem magam a vérszegény 'szürke egér' érzéssel, amikor rá két nappal meg tényleg úgy érzem, hogy páromat ritkítom :D (vonjatok megfelelő számú gyököt belőle - én is megtettem...). Most viszont szunya - alattam még mindig ringatózva hullámzik a szék és dől az ágy - holnaptól kezdődik az ovi. Hogy ez most yippiii vagy 'ez a dolgok rendje', döntse el mindenki maga. A végsőkig kihúztuk a szünidőt, a gyerekek nagyon tiltakoznak az ovi miatt, biztos kell pár nap/hét, hogy felvegyék a fordulatot. Én várom az őszt. Imádom. Írtam már...?

Közzététel mint SÁRI

Nem fog a tollam, nincs bennem önként kiguruló betű. Nálatok jobban csak engem keserít el. Biztosan visszatér majd, és dalban mondom el. Két napja pl átsuhant bennem pár szótag, éreztem, hogy közel járok ahhoz, hogy klimpírozzak a billentyűkön, mert rózsaszín felfújt mókus lufi voltam, de ahogy vártam-vártam, hogy Isten igazából leterítsen az ihlet, azzal a lendülettel ki is került. Szoktam rajta erősen gondolkozni, hogy mennyire fogom/nem fogom bánni, hogy ez az időszak kimarad a blogból, de ez sem hozza közelebb a témát hozzám. Közben lepereg a nyár, ide-oda jegyzem a fiúk cuki beszólásait, Lola minden rezdülését, arcát, baba-voltát igyekszem tartósítani, és elrakni 'télire', illetve telefonban rendszerezetlenül gyűlnek a képek. Ha éppen gyűlnek. Én meg leginkább a pete-lárva-báb-kifejlett rovar/pillangó stádiumokon osztozom. Leginkább az első kettő lépcsőfokot gyakorlom, majd úgy kelek reggel, hogy ebben a kérdéskörben már nincs bizonytalannak minősített kérdésem, és a vizsgaszimulátor tovább enged a következő fokozatra. Ehhez a kérdéscsoporthoz már csak akkor akarok visszatérni, ha másik gyakorlómódban hibás választ adok a kérdések valamelyikére. Aztán jöhet a pille szálldosás. 

Néha olyan érzésem van, engem hamarabb utolért a midlife crisis, és nyűglődés van belül rendesen. Egyik pillanatban minden kérdés számomra, ami eddig történt velem, másik pillanatban meg tök evidens, és tisztán egyértelmű a következő lépés, és következő x év. 

Szóval ha megvártok, ha kibírjátok várni a pillangót, és még akkor is itt lesztek, akkor majd utólag lehet elkap a hagyjunk nyomot az utókornak lendület, és ráncba szedve, értelmesen magam számára is kivasalom ezt a sok vasalnivalót. 

Biztos megnyugtatnátok, ha azt mondanátok, pont ilyen nyűglődős, holdtölte és fogyatkozós időszakon átvertétek már magatokat, és az elkövetkezendő 7 év majd megint nyugis és egyértelmű lesz. Biztosan... :))

No para, ez lehet, algásabb színűre sikeredett, és távolról olvasva megint homályosabban fest, mint ami, de van valóságtartalma. Annyi biztosan, mint a KUFLI meséknek.

Kiskatám! Gondoltam Rád menet közben. Hogy vaj' a nyelvtantanárnéni forog-e az ágyában a sok stilisztikai blődségtől, amit ideeresztettem :D ?? Bevenné a gyomra, hogy szépen körbefolyja, és kielemezze? ... Blöeee

Hűűű, de rég kacagtam ennyit

Folyik a könnyem, nem akarom, hogy vége legyen :D

Altatom Lolát, közben 444 telefonról. A MÁV kabala pályamunkákat nézegetem a kommentekkel együtt.

Nyilván ehhez kell egy adag kialvatlanság is, akkor kacagok vég nélkül 😂

Nézzétek meg: https://444.hu/2017/08/18/peckes-bajszu-tulgyurt-szuperhos-lett-a-mav-uj-kabalafiguraja

https://m.facebook.com/media/set/?set=a.1983145201922971.1073741855.1920000621570763&type=3

A.W.S.O.M.E.

Na hi!

☀️ Felétek is tombol a nyári szünet...? 

🍉 Gondoltam, egy kedvcsináló esemény borítókép szerkesztése csak belefér az ebédfőzés (örök hála a sajtos-tejfölös tészta feltalálójának 🙏), gyerekorvos-oltások 💉, úszásoktatás 🏊‍♂️, ebédfőzés, meseolvasás 📚 közé, és most már - köhömmm Lola... - a hamutakarítás közé is 😂valamelyik kanyarban.

🍉 Tudjátok mit? Szusszanjunk rá a sokkezes nyári hőségre!

GYERTEK el augusztus 10-én a Kis Padlizsán vegán étterembe, ahol a Mini Natura márkával közösen tartunk egy nyári <<< gyerekruha vásárt >>> hatalmas akciókkal 🤸‍♀️.

🍉 Igyál közben egy finom smoothie-t, limonádét vagy válasszatok a Kis Padlizsán mennyei vegán sütijei, nyári menüje közül.

Augusztus 10 már nincs is olyan messze. Debrecen Pesti utca 7, a TESCOval szemben.

!!! Játszunk is hamarosan !!!.

Szóljatok minél több - átmenetileg megfáradt - anyának, akinek jól eshet a társaság és a sok szép színes, organikus 'brutál' leakciózott gyerekruha.

Az esemény linkjét itt találjátok:

Hello August

És ez most csak saját magam kicikizése, ha már bevillant ;)

Higgyétek el, sokkal jobb benne lubickolni, mint olvasni a meghatódós Coelhoval átitatott bódult életszakaszokat, na de hogy ez a három gyerek mi érzelmet ki tud még tornázni belőlem - hihetetlen. Eddig sem voltam kőszívű ember fiai, de amikor már nem hallom, hogy mit mond a valamelyik gyerek, mert csak azt érzem, hogy mennyire tökéletes ez az egész anya-gyerek szimbiózis, és hogy a két fiú után Lola még mit ki tud hozni belőlem lányos anyukaként... - az már nekem is sok(k).. Sanyikám, alias Kató Eszter Photography küldött át még este pár képet az úszás utáni és alatti limonádézásról, amikor is megint hangosan megfogalmazódott bennem, hogy mennyivel kevesebb lennék Lola  (és természetesen a többi gyerekek) nélkül... Vááá, könnymorzsoló anyjuk leszek minden megható, és hétköznapi eseményen???

A júliusnak annyi...

Háziorvosnál ülök orvosi igazolásért (hál 'Istennek van légkondi, bár az asszisztens elég kétségbeesett ábrázattal el akart tántorítani, hogy nézzem meg, KETTEN is vannak előttem, és nekem EKG-től kezdve még pisilnem is kell majd. ??? háromnegyed háromkor ez elég nagy kihívásnak tűnik úgy, hogy hatig van rendelés :))...), és szabadon eljárt a kezem, végre előkotorta a telefont, hogy nyomott hagyjak magunkról. Sok minden van fejben, töredéke nem fog felszínre kerülni, de az pont elég hír,

Bendegúz az legifjabb kis császár
... és természetesen Dóri úgy néz ki másfél nappal a szülés után, mintha
statisztának ugrott volna be szülni valaki helyett, aztán egyelőre ott ragadt ;-)

hogy megszületett Bendegúz, Dóriék kisfia, így teljes az unokákból álló vizilabda csapat. Gondoltam, hogy beszámolok a fiúk úszás oktatásáról/tanulásáról/lelkesedésérről. Lassan két éve, hogy elkezdtük Mózival Tibi bácsi óráit látogatni, és egy hónapnyi lelkesedés után (heti két alkalom), jött egy mélypont, majd még lelkesítő beszéddel mesterségesen fenntartott kb kéthétnyi részvétel után kategórikusan kijelentette Mózi, hogy soha többet nem akar menni, mert nagyon hideg a víz és fázik, illetve az orrába ment... Annyira hárított, én meg abszolút nem éreztem, h bármiről lemaradna és erőltetnünk kellene tompítva ezzel esetleg a későbbi lelkesedését, hogy abbahagytuk. Én akkor Lolával a hasamban október végén már annyira nem bántam. Azóta is ellenállásba ütköztünk ha neki futottunk a témának, át is tértünk Lóci fűtésére, hogy hátha kedvet kapnak közösen. BINGÓ!!! Egy hetet lezörgettünk, és annyira élvezem a lelkesedésüket. Minden alkalommal, amikor átperdülünk az Aquaticum forgóajtaján hazafelé jövet, felsóhajtanak, hogy de jó lenne ha még csak most jönnénk, illetve hogy holnap is jövünk e. 

Mózi egyértelműen azért bátrabb, mert már leér a lába, Lóci meg ettől függetlenül is stramm legény ;). Mózi ott tart, hogy már a mellúszás levegővételét gyakorolják, Lóci meg bátran siklik a Tibi bácsi ölébe be a mélybe, majd vissza. Az hogy a fejüket betegyék, lebukjanak nem volt problémás, ennyire szokva voltak a vízhez. Otthon eszkábálok majd fel képeket is.

úszás után mindig csemege
 (Lola itt még elég robbantott mazsola
az egyhetes betegség után)

UPDATE: 

• Javítottam a helyesírási vagy inkább elgépelési hibákon.
• legszembetűnőbb szóismétlés a 'lelkesedés' szó, de ez most így marad...
• csatoltam képeket
• Tényleg fél 5-re végeztem az orvosnál, pedig csak ketten voltak előttem... 
• Egy kis mellékes murphy... Az EKG papír pont nálam/közben fogyott el, és a helyettesítő asszisztens nem tudta egyből hova kell nyúlni, szaladt fűhöz-fához, addig én ott pislogtam félpuckosan a légkondi alatt. Majd fújtatva, bűnbánóan visszatért, és a kezdő pénztárosok gépszalag cserélésének ügyetlen mozdulatával próbálta belezörgetni a tekercset a résbe. Valamelyikbe. Nyomogatott hozzá pár pittyógó hangot, aztán egy-két ON/OFF, de semmi. Félszegen kérdeztem a "piócákkal" a mellem alatt és a négy csipesszel a végtagjaimon, hogy tudok esetleg segíteni...? Végül felkászálódtam, mint egy újjászülető robot, és befűztem a masinát :D. 

Egyébként le a kalappal a néni előtt, mert elég jól állta a sarat a két rendelő és a receptírás, igazolások, papírkeresés-és majdnem befűzés között. Kérte az elnézést is tőlem. Pedig én nem vagyok egy hepciáskodó beteg/várakozó. Mindenben hosszas kezdeti birkatürelmem és empátiám  és őszinte kedvességem van, de kibillenthető pöccre....

Te melyik fajta vagy?

Te melyik selejtező típusba tartozol. Úgy Isten igazán...

a) szőrös szívű racionális - Abszolút nincs feles motyó(m) otthon, tényleg csak az aktuális, az éppen szükséges minimális és/vagy picit több.

b) gyűjtögetek, de egy alapos selejtezés alkalmával a felesleget* ki tudom górálni

c) évek alapos munkájával sok-sok "ez még valamire jó lesz" hasznosat ;-) eltároltam, nehezen válok meg tőle, mert nem szemét - Sok-sok újabb tároló alkalmatosság jelzi, merre járok a lakásban.

d) gyűjtögető kis mókus vagyok, mert nincs szívem kidobni, ami másnak még jól jöhet vagy új életet kezdhet - VISZONT más családtagnál, rokonnál, ismerősnél éles látásom van, kegyetlenül tudnám nyírni a felesleget ;-)

e) mi az hogy selejtezés...?

* a számomra, saját mércém szerint ítélt felesleg

Ezt kérdeztem magamtól folyamatosan, miközben pakoltam a "műhelyben"... ;-)

A hullámfürdő 5 perc múlva üzemel...

Ugyanaz a néni mondja be a nagyerdei strandon, ugyanazon a hangon, aki 32 éve is. Tegnap hallottuk a Stadion oldalában... - nem akartam elhinni :)))

Szokott pofán nyalni Benneteket az a megnyugtató hullám, hogy épp most, épp jó helyen vagytok, épp azt csináljátok, ami Nektek jó? Én éppen pont ezt érzem, amikor bütykölök, varrok. Szülinapomra kaptam egy varrógépet. Sőt. A varrógépet kaptam meg. Fény van a szobában, és most, hogy Lola elaludt odatelepedtem az asztalhoz, hogy ismerkedjünk. A széket még magam alá sem húztam, amikor azt éreztem, hogy ez lenne az egyetlen dolog, amit magammal vinnék egy lakatlan szigetre. Nyilván végig sem ért a gondolat bennem, mire beférkőzött a racionalitás, hogy nem ennek venném a legnagyobb hasznát, vagy minimum el kellene végeznem előtte egy Mac Gyver tanfolyamot, hogy ebből ehetőt, ihatót is tudjak facsarni, és harcba szálljak a bennszülöttekkel - ha szükséges, és nem kenyerezhetem le őket pár aktuális divat szerint varrt fűszoknyával. Szóval ez kikezdhetetlen szerelemnek tűnik, és nem tudom, honnan hozom. Sokszor beugrik a Széchenyi utca pincéje, asztalos kis műhelye, ahol apa farigcsálta, esztergálta Juditkának az emeletes ágyat, nekem a galériát, és én mentem vele ráspolyozni. Hulladék fába mintáztam különböző alakzatú reszelést, szögeltem, forgácsot szedtem, figyeltem. Mózit érzem még picit ilyennek. Nem nagyon tud elmélyülni legózásban, viszont imád szerelni, barkácsolni, öntözőberendezést rittyenteni pár felújításból kimaradt gégecsőből és valami műanyag lefolyó alkatrészből. De mindig alkot valami turpisságot. Kis széket szögel magának a kertben, tegnap pedig életében először kezébe adtam a fűrészt. Picit tartottam tőle, hogy az elején kibicsaklik a fűrész, de frászt... Akkora boldogság volt, hogy azt mondta, ő favágó szeretne lenni, és a favágásért cserébe a királytól rengeteg aranyat kapna :D. Tanulom, fejlesztem, ellesem tőle az imagináció képességét. Miután tegnap beszálltunk a Nagyerdőn a kocsiba, és méretre vágtuk a maki lámpa tartóoszlopát (és a bagolyét) behunyta a szemét, hogy ő most arra gondol, hogy van egy saját fűrésze.... És tényleg láttam az agyában azt a fantasztikus erőt, amivel rajzolja a képernyőre magát saját fűrésszel a kezébe, ahogy fát vág/nyiszál. Egyszerűen nem tudok neki nem venni egy saját kis szerszámot, annyira látom, tapintom a boldogságát. 

Egy Campus-ozós képet kerestem vissza a napokban a blogban, és lassan ment... Több posztba is beleolvastam, és hát a szívem szakad meg. Mármint, hogy így nőnek a gyerekek, hogy lassan kinövöm a kisgyermekes GYES-es anyuka képét, hogy annyira jó, hogy írtam ezeket, és megvannak képek, beszólások, benyomások, viszont nagyon megfogyatkoztak. Lola már annyira lazán nő velük, hogy bár ledöbbenek, hogy mennyire értő, de még nem beszélő lény, aki jár, fut, visít, kooperál, utánoz, és annyira lány a két fiú után, hogy nagyon. Nem mondom azt, hogy az ő fejlődését nem követem, vagy nem örülök a lépcsőfokoknak, mérföldköveknek, de olyan természetesen jönnek, annyira nincs körülöttem sorvezető, hogy mit mikor kellene tudnia, hogy nem akarom saját magát sem leköröztetni magával, hanem minden jön, ha jönnie kell. A szoptatással és a velünk alvással is így voltam. Tudtam, hogy nem fog így maradni, és minimalizálva a fáradságomat nem is pörögtem rá az ügyre. Most júni közepétől a szoptatást kezdtem tudatosan visszaszorítani, mert a napi és éjszakai 4-4 adagot/megszokást már én sokalltam. Még akkor is ha soha többet nem fogok szoptatni. Apránként tudatosan iktattam ki a nap közbeniket, hogy elég a reggel és este, majd kikopik az éjszakai is. Most ott tartunk, hogy este sem kéri, a reggelt is elhagytuk rögtön ébredés utáni reggelizéssel kiváltva, és egyelőre egyetlen éjszakai maradt. Hogy ettől-e vagy sem, elkezdtem látni hirtelen a fényt az alagút végén. Hogy semmi nem örök, de legalább forgandó. Egyre közelebb kerülök magamhoz, ami néha megijeszt, mert a fiúk is annyira önállósodnak, hogy sok helyen kopik a szerepem. Ami természetes, és nem akarom visszatartani a folyamatot, sőt. Érzem is, hogy erre most nekem hatalmas szükségem van, hogy visszatérjek fejben is saját magamhoz. Akarva és akaratlanul tudok nagyon alázatosan viselkedni a gyerekek kedvéért. Pontosabban annyira, amennyire a saját mércém szerint szükségük van, és amit végső soron nem is alázatnak élek meg, hanem zsigerből szorítom magam háttérbe. És mivel tudom, hogy ez nem örök, nem is sajnálom. Alapozok nekik, láthatatlan pufi fóliával tekerem őket körbe, hogy a lehető legrugalmasabban tudjanak reagálni majd a külvilágra. Hiszek a sok-sok befektetett energiába, hiszem, hogy ettől sem elkényeztetettek nem lesznek, sem anyámasszony katonái. A teret, a szabadságot és a választás lehetőségét egy bizonyos szintig meghagyom körülöttük, az idő előrehaladtával egyre tágítva. Hiszek rettenetesen a mesélt, eljátszott, kitalált mese erejében és a szabad játékban. Sőt, talán ebben hiszek a legjobban a látott minta mellett. Aztán hogy kamaszkor körül magamban, illetve az alapozásban bízva mennyire tudom majd elereszteni őket, később derül ki. Nem sok mindenben vagyok annyira eltökélt és határozott és magabiztos, mint a gyereknevelésben és a gyerekeimben. Egyetlen közeli vagy távol ismerőst családot, vállalkozó/dolgozó és/vagy "ős"anyát sem érzek ügyesebbnek, követendőbbnek, sőt. És erre most döbbenek rá. Hogy 7 éve tudom, hogy én ebben jó leszek, jó vagyok, mert maximálisan az akarok lenni. Nekem ez egy olyan kőkemény hivatás, és nem mellékállás, hanem egyelőre minden más egyéb mellékes ehhez képest. Ha ciki ezt bevallani, ha nem. Tényleg úgy érzem, hogy 50-60 év múlva is végig nézve majd az életemen minden egyéb annyira el fog törpülni a gyerekek (és család) mellett. Ééés itt most ne azt érezzétek, hogy csak ennyi az életcél. Sőt. Nálam ez kiindulási alap. Ha ez normálisan működik, csak akkor tudok rápakolni érdemben. Ha minden lépcsőfokon beleadom a maximumot. 

Ez most csak egy hirtelen kibuggyanás volt, mert a víztoronynál nagyon kipihentem magam :). Meg úgy és egyáltalán. Az elmúlt egy hónapban ez a pihenés jól ment, muszáj volt, tudatos volt, nem bántam meg, kellett. Futni is elmentünk a fiúkkal párszor, sőt régi torna videó is előkerült, cardio ellipszis is becsúszott. A Campus után, és egy édeskettes hétvége után remélem kitehetem magamra, magamnak a WELLCOME HOME feliratot ;-)z

A KARE Design pedig elbújhat mögöttem

:))

Volt egy lámpa, szépreményű. Képzeletben elsőrendű.

Amíg nem költöztünk el, és nem volt terítéken lakber. projekt, kezembe akadt egy magazin, amiben lámpák voltak különféle stílusban. Itt akadt meg a szemem egy-két stílusos varrott gyerek lámpán. Rettenetesen megtetszett az ötlet, mert addig ez fel sem merült bennem, hogy akár én is varrhatok. Akár... Nem tudtam még, hogyan és mikor, csak hogy a gyerekeknek (vagy az unokáknak) varrok valamilyeNt.

Tavaly aztán elköltöztünk, és továbbra sem volt élesebb képem a leendő lámpáról, csak hogy a gyerekek szobájába ÉN varrom. Nyilván nem csillárt, és szerencsésebbnek érzem gyerek esetén a falra rögzített falikart, mint az éjjeliszekrényen, kis asztalon elhelyezett világítást. A villanyszerelőnek akkor böktem kettőt a falra, hogy itt és itt hagyja ki a helyet, a LEHETŐSÉGET, mert bizony azt ÉN fogom oda VARRNI :)). Majd. Amikor megszáll az ihlet. Az ő tanácsára nem vezettünk bele 220-at, mert bár egyik gyerek sem pitiszkált bele soha, én is nyugodtabb vagyok, ha kevesebb a veszélyforrás körülöttük. 

Attila minden egyes alkalommal, ahogy haladt a felújítást rákérdezett, hogy állok, mert nem akarja nézni azt a 1,5 cm átmérőjű lyukat a falon a gyerek szobájában... 

Van sok közös vonás bennünk Attilával, és van sok 'válóokra' hajazó. Ez az egyik. Ő robotpilóta módjára a folyamat maximális végeredményre, kipipálására koncentrál, és nem tűr halasztást egyetlen félrehajló fűszálban sem. Legyen jó, legyen tökéletes de inkább legyen befejezett. Az ő erejét szívja, figyelmét szétforgácsolja a befejezetlen ügy, ezzel szemben, én az ilyenek mellett, ilyen "főbenjáró bűnökkel" együtt is vígan tudok, tudnék maximális életet élni, és ha eljön az ideje (és eddig mindennek el is jött vagy el is fog), akkor apránként alakítom, befejezem. Mint ezt a lámpát. 

Sokszor eszembe jutott, lépésenként bontakozott a képe, hogy egyáltalán mije lesz varrva, mije lesz esetleg papírmaséból, hogyan lesz a falhoz rögzítve, állat lesz-e vagy nonfiguratív lófitty. Eltelt egy év. Sokadik nyomasztó kérdésre, hogy lesz e bármi is a lámpából, eleresztettem haragosan a gondolatát, hogy leszarom, így nincs kedvem hozzá, jöjjön a villanyszerelő, és a kültéri lámpák szerelésével együtt hányjon a falra két valami bóti fényforrást... Persze ez sem lett volna egyszerűbb menet, de Lócika észrevétlenül megszülte a fejemben a problémát. Illetve a midsummer costum project (majd erről s bővebben) öntött belém annyi önbizalmat, hogy úgy érezzem, letörlöm a táblát, amit lámpaügyben már Attlával ketten rátaknyoltunk, és tisztalappal, pusztán a Lóci és az alkotás öröméért összehozom. 

Egyik reggel azt mondta Lócika (nem rémlik az előzmény és a körítés), hogy ő egy olyan makit (nem sushit, hanem lemurt) szeretne egyszer (nem feltétlenül tőlem, és nem lámpában, csak úgy általánosságban), amelyiknek banán van a kezében. És itt jött a HEURÉKA érzés!!! Ilyen lesz A lámpa. Egy faág lesz a falra erősítve, és egy farkincájával lefelé csüngő makit varrok, ami banánt tart a kezében félig meghámozva, és a banánba vezetem a vezetéket és a G4-es izzó a banán végéből fog kikandikálva világítani  - A KARE Design pedig lehúzhatja a rolót :))). Tervezésben jó vagyok, és azt kell mondjam, érnek kellemes meglepetések megvalósítást illetően is. Így hát nekiláttam, amíg Lola szunyált.

1. Elkezdtem rajzolni. Én... Hogy kb lássam magam előtt, mi vár rám. Mivel a rajzolás nem erősségem (de gyanítom azt is meg tudnám tanulni, ha vezetést így összehoztam) tényleg csak egy csüngő test formájú állatot vázoltam a papírra kezében egy banánnal :).

2. Olyan régóta szeretnék totál a nulláról figura szabásmintát tervezni. Hogy nem valahol levadászok hasonlót és átalakítom, hanem én, csakis én csinálom. Letelepedtem az asztalhoz / mellé, és megpróbáltam átlátni, hogyan is fogok hozzá. Nem csaptam fel a laptopot szabásminták után kószálva, csak egy lemur félprofilt nyitottam. Hamar rájöttem, hogy nem látok térben annyira jól még, mint amennyire Beethoven hallott jól belülről. Viszont begyűrűzött hamar az a pont, amikor már tök mindegy hogy és miből, de azonnal össze akarom hozni a dolgot, a dolog lebutított modell mását. Látni, mert ha leteszem és abbahagyom, akkor nem tudom felvenni a fonalat még egyszer ilyen jól.

3. Gyorsan leszaladtam a fiúk szikkadó házi só-liszt gyurmájáért, hogy szobrászkodok egy gyors maki fejet. Hogy mennyire lett hirtelen arányos és hasonló - mindegy. Tetszett, így azt mondtam, ez lesz a feje, erre, ehhez kell szabásmintát gyártani. Nem tudom, hogyan zajlik ez komolyban. A számítógép  és tervezőprogram segítsége nélkül, én viszont olyan jól rágombostűzögettem a kritikus pontokon a fejre az anyagot, majd azok mentén kivágtam, aztán finomítottam három "lögybölésen" át, majd megvarrtam a próba anyagból egyszer, utána kézzel az eredeti anyagból tovább csiszolva a szabásmintát, majd varrógéppel ÉS kézzel élesben :D.

Közben felkelt a délutáni szunyából Lola, mentem az oviba a fiúkért, így a testet és végtagokat éjszaka kezdtem el. Annyira örültem neki, hogy amit elképzeltem kb meg is tudtam rajzolni, varrni.

4. Fejben erősen bekábeleztem a maki testét, és ahol a vezeték fog kanyarogni benne, ott nem varrtam össze. Most ott áll a Maki (mostantól egyértelműen nagy M betűs Maki), hogy a posta meghozta a biztonsági szemet is hozzá, amit az első nekifekvő napon megrendeltem, hogy mire odaérek kéznél legyen.

5. Kész a meghámozott banán, amit arányában direkt nagyobbra terveztem.

6. AMI MÉG HÁTRA VAN - még bele kell varrnom a markába, karjába, rögzítenem a hiányzó végtagokat, alkalmas fa dorongot keresni, amiről farokkal kapaszkodva lefelé fog csüngni, sőt fejen állni, így egy pici polcnyi alátámasztásra is szükség van. Azt kell még kiötölnöm, erre hogyan és mivel rögzítem a fejet, hogy ha nagyon kell, akkor én szét tudjam szedni, de Lócinak eszébe ne jusson leszeretgetni a falról. A villanyszerelővel összedolgozva bejelölte, hogy egy gyufásdoboznyi helyet faragja, faragtassak a faág vagy polc belsejébe, hogy ő oda tudjon tenni valami villamossági kütyüt. A polcot úgy szeretném a falhoz fogatni, hogy ne a gyorsabb, de csúnyább megoldás nyerjen, vagyis egy derékszög polctartó fém pöcökkel odafogatom, hanem mint a lengő polcok, aminek külön kell a konzolját a falra csavarozni, és ráhúzni a polcot. BUMM.

Minden lépését imádom, és hogy Lócika felismerte az állatot már félkarúan, fél lábúan . Megszorongatta, alig tudtam kifejteni a fércelt tagokat a karjai közül :)...

A kapcsoló a falban van vezetve, csak az ágyuk között félúton van egy dupla billentyűs kapcsoló, mert a Mózi feje fölé is készül lámpa. Azt egyszerűbbnek remélem, ő a bagoly mániás, neki az készül.

Napi cuki - Lóci

Gurulunk haza az oviból, Mózi kérdezi, hogy a kutyakaka lebomlik-e. És az ember kaka? stb. Mondom neki, hogy le, persze, azért szokta érezni néha a földek körül a kaka szagot, mert az állatok kakájával trágyáznak is, és igen, lebomlik.

- Anyaaa, mi az hogy lebomlik? - kérdezi Mózi

- A-aaa-aa, én tudom..., hogy-hogy, amikor az állatkának a keze lebomlik. Pl a Rókucinak, de Anya visszavarrja. - mondja Lóci

:)))

Van visszatérő kedvenc

momentuma a napjaitoknak? Azon kívül, hogy sok-sok, egy visszaterő állandó?

Nekem egyertelműen lefekvés előtt, amikor bemegyek a fiúk szobájába lekapcsolni a gömblámpa füzért. Leteper az összes nap közben éppen nem bejárt érzelem is. A tény, hogy a két alvó, tökéletes fiú gyermek a miénk, bármikor meghat. Szeretem az alvó gyereket. És abszolút ne abból a szemszögből nézzétek, hogy éppen nyugi van :). Annyira gyönyörű, annyira tökéletes, annyira védtelen és ártatlan. Mindig megállok picit, és csak figyelem őket, megpuszilom, és rettenetesen imádom, hogy vannak, és hogy minket választottak. 

Slow life

Ha sikerül kifüstölnöm minden világmegváltó tenni akarásomat, és eleresztem a kényszert és a nyomást, hogy én most itt azonnal akarok hatalmasat alkotni és maradandó nyomot hagyni, akkor annyira bele tudok olvadni a gyerekekbe és a világukba. Általában, amikor ennyire és ilyen hosszan hagyom magam felszippantani általuk, olyankor érzem, hogy "Hello, 'rég' jártam nálatok..." Nem mindig tudok ennyire kirekeszteni mindent, és jelen lenni. 

Attila hétvégi legénybúcsún nyomja, baromira rá is fér, lehet alsó hangon egyhetesre kellett volna szervezni, hogy kupálódjon, töltődjön kicsit.

Csak a legszükségesebbeket csináltam meg ma, mint főzés, mosogatás, mosás (a teregetés még vár...), ezeken túl az esős idő miatt végig bent bandáztunk. És annyira jó volt. Nem volt versengés a gyerekek között, meséléssel indítottunk, de volt duplózás, báb készítés és bábozás, ebéd előtt mesélés, kuckózás, autózás, segítettek a főzésben, délután szunyáltak mindhárman egyszerre, elmentünk négyesben futni. Én toltam Lolát kocsiban, ők meg jöttek bringával. Tornáztunk, táncoltunk bömbölő Kicsi Krokodil és Tompeti zenére. Lola is riszál, forog, nagyon élvezi. Vacsi után is meséltünk, fürdés, közös elpakolás, területrendezés, és imádás. Folyamatosan ölelgetnek, fürtökben lógnak rajtam, vagy inkább lógunk egymáson :).

A napokban, hetekben gyakran megállapítom magamban, hogy Mózi megint nőtt, komolyodott, lépcsőfokot ugrott. Meglep az önállósága még mindig, pedig már jó ideje ilyen ügyes. Reggelire is ha hamarabb kel, megterít magának, kipakol a hűtőből, eszik, és még el is rakja!!!! Nem mellesleg annyira gyönyörű, hogy egy fiúnak nem is lenne szabad ilyen szépségesnek lennie. Hihetetlen, hogy ekkora nagy fiú. 

A bábozás arról szólt, hogy papírból vágtunk ki és rajzoltunk/tam királylány, szegény ember és majom bábokat a kérésükre, felragasztottuk hurkapálcikára, és előhozták a bábparavánt, rajzoltunk jegyeket, Lola volt a pénztáros, majd ők adtak elő nekem egy történetet. A lényeg, hogy a királylánynak jó barátja volt a szegény ember, aki ott lakott a kastélyban a királylánnyal, és mivel a királylány mindig mosogatott, mosott, kertészkedett, pakolt, ezért jött a szegény ember segíteni neki. Mert csapatban könnyebb...

Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Ugye nektek is egyértelmű, hogy a királylány én vagyok, a szegény ember meg maga Mózi, aki örökösen sündörög körülöttem, hogy Anya mit segítsek neked?. Ha megcsináltad a dolgozást játszunk...? Ezt a bábozást fogom még óvatosan nyomatni itthon, mert nagyon jó tükör.

Szeretem Dániát. És a gyerekeket is. Könyvélmény

Látatlanban is :). Sosem jártam, de egyszer eljutok. Már maga a Dánia szó annyira jó a vegyes tüzelésű magánhangzóival, szeretem a LEGOt, a sok-sok Andersent, nem beszélve a hyggeről ;-).

Azt hiszem, magamtól nem rendeltem volna meg a Gyereknevelés dán módra könyvet, mert ha egy könyvnek kifejezetten az a címe, hogy gyermeknevelés, akkor az 'fokhagyma' és 'feszület' nekem. Mert nem hiszek benne. Pontosabban azt hiszem, hogy ami így kezdődik, ennyire konkrétan az felületes léhaság. Pedig a téma hajjj, de kedvencem. Sőt. A legtöbb. Gyerek és Pszichológia. Ebben minden idősík és lehetőség benne van. Sőt annyi irányba hajlítható a tér körülötte, hogy bekapnám. 

Attila rendelte meg, és még úgy sem hittem benne. Ami biztató volt Vekerdy kékre szedett ajánlása a hátoldalon: 

"A könyv kitűnő! Tartsd be minden szavát, és boldog gyereked lesz!"

Nyilván ez elsőre úgy hangzik, mint a fitnesz gépek, kütyük, fogyókúra ajánlások és bölcs bagoly "ORAVECZ-COELHO" idézetek... Pedig ha belegondolunk egy idézet is működik, működhet, ha betartjuk. Ha nem kezdjük okoskodás címen kifogásokkal terhelni. Épp csak elkezdtem olvasni, amikor annyira lelkes lettem, hogy végre egy újabb kedvemre való könyv, hogy írtam egy rövid posztot. Lelkesítő öröm, amikor valaki kvázi idegen visszacsatol, hogy csak azért vitte haza, mert az írásom/megosztásom miatt kíváncsi lett... És én is az voltam.

Miért évtizedek óta a legboldogabb ország a Földön Dánia? (megsúgom, nekem ez így sosem elég. utána néztem, hogy egyáltalán mi alapján számítják a boldogságot, és hogy MO egyáltalán felfért -e erre a lajstromra? Létezik olyan, hogy World Happiness Report, amely az ENSZ kezdeményezésére jött létre és a Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (SDSN) 2012 óta évente publikálja a tanulmányt, melynek szerzői 155 országot rangsorolnak

• egy főre jutó GDP,
• várható egészséges élettartam,
• társadalmi támogatottság mértéke a bajban,
• döntési szabadság mértéke,
• társadalmunk szubjektív korruptsága,
• saját magunk nagylelkűsége alapján

Már a szempontokból kitűnik, hogy az emberi tényezők nyomnak a latba a legtöbbet, amelyek pedig gyermekkori élményekre és a szülői házban, iskolában bezsákmányolt ingerekre vezethetők vissza.

Hát ebben első Dánia évek óta (Ok, egyszer Norvégia beelőzte), és Magyarország TERMÉSZETESEN az első százba sem fér bele... :(  -2016-ban az első 80-ba bekerült, ami biztató is akár).

Szeretem ha egy könyv vagy személy szarkasztikus, érti a gúnyt, és szerintem ez csak úgy jön össze szerencsésen ha lapátolt mellé a Sors humorérzéket. A könyv szerzőpárosa egy amerikai nő, Jessica, aki Dániába házasodott, így rálátása lett az amerikai és a dán világra is, illetve egy dán pszichoterapeuta Iben Dissng Sandahl. 

Jessicát az kezdte foglalkoztatni, hogy hogyan lehetséges, hogy az USA miért csak ippeghogy  befér az első 20 legboldogabb nemzete közé, mikor egész sor pszichológiai iparág foglalkozik a kérdéssel. Jogos... A különbség a neveltetésre vezethető vissza. A gyermekkori versengés és SZABAD játék egyensúlytalanságára.

Bátrabban hiszem el azokat a könyveket, amelyek kutatásra épülnek, hitelesség, tapasztalat, sok-sok meggyőző munka és idő van mögötte. Ezt ilyennek éreztem. Nem politikai állásfoglalás (ezt a könyv előszava ki is köt), hanem egy évszázados hagyományokból eredeztethető gyereknevelési elmélet. Akár egyetért valaki a dán módszer minden aspektusával, akár nem, mindenképpen gondolatébresztő. Boldog gyerekekből boldog felnőttek lesznek, akik szintén boldog gyerekeket nevelnek, és így tovább...

Mivel iszonyatosan szívügyem a gyereknevelés a könyv boncolgatása nem marad ennyiben. Visszatérek az alappillérek mócsingolásával. 

Ki tart velem?

Játék, hitelesség, átkeretezés, empátia, ultimátumok nélkül, együttlét és hygge


Szeretném ha tudnátok, hogy semmilyen külső nyomás, inger, felkérés, megkeresés, reklám cél nincs a poszt mögött. Csak az én hitem és eltökéltségem a könyv irányába és  a könyv irányából a megvalósításába.

Titi sorozat - könyvélmény, ... mert szeretjük

Basszus, Nekem aztán jó dolgom van. Még csak kedd 1 óra, és már fürdőruhában süttetem magam a kertben, igaz a laptopba eléggé belesüt a nap. Dől a cseresznye a számba, Lola elvileg mindjárt szunyál, arra az időre viszont futást tervezek.

Miért nem szóltok, hogy mobilon olvasva túlságosan összefolyik a tartalom, és picit tagoljam jobban ;-)? Írni 90%-ban laptopon írom, így hiába olvasom vissza telefonon, nem tűnik fel igazán. Még szerencse, hogy érkezik építő kritika, hogy a bankban vagy itt-ott várakozva és olvasva így nehézkes. Pacsi!! Figyelek Rátok is mobilról követők.

  

Ismeritek Titit a toronyházból? Nem körítek, rettentő cuki mese. Egy kisfiú daruskocsival a toronyház legfelső emeletéről, akinek almahéj zabáló háziállata van, Zsazsa a csótány, aki gyufásdobozban szunyál Titi ágya mellett. 

A toronyház amolyan Mátyás király tér, és a lakói Barátok Közt :)). Itt pörög a történet ha kell légi híd összeköttetéssel Károly a féllábú sirály és Gerda a Gerle segedelmével. Titi teli van segítő szándékkal és a piros daruskocsi sok helyzetben kihúzza a csávából a lakókat vagy a hooosszúúúú testű Nyurgalovat.

Az én kedvencem a Trappolka család, ahol 6 kisfiút nevel az Édesapa egyedül, lazán és férfiasan ;-). Nem feltétlenül görcsölnek a tisztaságon, annál több a matracon sült-krumpli-evés, ketchup pecsét, bableves, kóc és pacuhaság, boldog gyerekkor...

A másik pólus Patyolatné, aki kórosan higiénia mániás, és rovarirtóval mászkál a parkban, 'priccolva a bogarakat. Ágica, Patyolatné lánya rózsaszínben, jólfésülten sóvárog a dorbézoló gyerek társaság után, és pöti csellel lejut Trappkolkáékkal a tengerpartra is.

A fiúk rátapadva a könyvre hallgatják a talpraesett Titit, akit gyereknapra választottam Mama nevében nekik. A Pagonyban ajánlotta Márti, mert a sok-sok könyv között elvesztem. Én. Szeretem a fogódzót, szeretem, ha valaki ajánlja, és nem pusztán a grafika miatt csapok vagy pont nem csapok le rá. Volt bennem félsz, hogy vajon nem nőttünk-e még ezen túl, de abszolút nem. Sőt. 100%-os volt a figyelem. Olyanon érzem, hogy nyerő választás, amiből 1-2-3-4 rész sem elég egyben, hogy amint kipattan a szemük reggel, már hozzák is, hogy meséljünk, és azt sem bánják, ha többször elővesszük. Vicces, nagyokat gurguláztak közben, ez sem elhanyagolható :). A könyvhéten már célzottan mentünk folytatást keresni, és úgy ölelgették a következő részt (Titi a parkban, Titi és az Időjós). Olyan hálásan szorongatták a kezem és puszilgattak a piacra menet, amiért egyből megvettük*. (A másik telitalálat Lócikának Berg Judit Dinói a zsírkréta korból :))

* a függvényszerű kapcsolat nem a puszilgatás irányából mutat a megvásárlás felé, hanem a vásárfia ténye felőle a hálás puszilgatás irányába. Ezt tisztáznom kellett - bocsánat ;-).

Lehet, Szutyoksárit jobban ismeritek, pedig a holland szerzőpáros csak a Titi után tátongó nemek közötti egyenlőtlenséget igyekezett betemetni egy kislány főszereplővel. De ez csak szubjektív vélemény :D. Fogjátok szeretni. 5-10 éves kor szerepel az ajánlásban, szerintem a 10 már sok, bár egyedül olvasva kisiskolásként hatalmas sikerélmény lehet.

Köszönjük debreceni Pagony. Nem, ez sem reklám, de a jó legyen még jobb, a játék még több, még szabadabb. Úgy érzem, ha csak átmesélem a fiúkat, gyerekeket a gyerekkorból a felnőtt létbe, már rengeteget tettem. Ráadásul ez őszinte élmény Nekem is. Fogyasszatok minél több mesét, legyen benne ilyen is-olyan is. Kicsit rágós, rostos, zamatos, nem szorul a fogatok közé.