Jövök még egy utolsó poszttal

Valszeg senkit nem lepek meg azzal a közhellyel, hogy piszok gyorsan telik az idő, én mégis mondom/írom mindig itthon is. Az őszi ruhavásárlások eredményeként Mózi látványa 'kiakaszt'. A kapucnis pulcsikban olyan kamasz nagyfiú képét ölti, hogy ... hüpp :((... Ráadásul simán a 152-es méret kell neki, sőt. Ez a méret az ő szülétése után simán jó volt rám is. Most a 152-es gyerekméretbe nadrágügyileg már nem férek el, de a többi kb még stimmel :D. Haladok szépen sorban, és ebbe a nyári utolsó posztba beletolom az utolsó augusztusban megélt napjainkat, a bennem vibráló energiát, és már fel-felbukkanó berezeléseimet.

A doce vita érzést az utolsó hetekben felváltotta a tisztalappal indulni vágyó törekvésem, ami ilyenkor kamrától a padlásig tart(ana), de nem kivitelezhető ilyen rövid idő alatt egyszerre. Ettől függetlenül egy alapos kamra takarítás (a molylepkék miatt különösen muszáj volt), fűszeres szekrény, konyhaszekrény és fiókok takarítás, mosó konyha legkritikusabb polcának rendszerezése, iskolás motyók összefogása, gyerekek ruhájának újbóli átforgatása meg is történt. Híjján vagyok még sok mindennek sajna.

1. ISKOLA - A legnagyobb öröm augusztus végére futott be. Sok-sok telefonálás, üzengetés után LÓCIT IS FELVETTÉK A LILLA TÉRI ISKOLÁBA. Ami elmondhatatlan kényelemmel fog járni, és ne kérdezzétek, hogy elsőre, sőt második nekifutásra, hogy a manóba nem fértünk be... Amikor nyár elején ez kiderült, sírt mind a két gyerek. Lóci nem tudta elfogadni a Szoboszlói Úti iskolát, ahova automatikusan tovább ajánlottak, mert mi máshova nem is készültünk, más opciót meg sem jelöltünk. Vittem magammal júliusban a 0. szülőire Lolával együtt, mert nem tudtam hova elsütni őket éppen, de örültem is neki, hogy legalább látni fogja a tanító nénit, a sulit, az osztálytermet, és barátkozik a gondolattal. Nem sikerült :(. Hallani sem akart róla, elutasította a szeptembert, és az egész iskolakezdést. Ami annyira rossz érzés volt, mert nagy általánosságban azt tapasztalom, hogy nagyon szokták várni a gyerekek az új helyzetet, a tanszerek beszerzését, az iskolatáskát stbt. Na ő nem. És minden alkalommal elmondta, hogy Ő nem akar idejárni, ő csak a Lilla téribe szeretne. 

Én könnyebben elfogadtam, mert szimpatikus volt, viszont az az utolsó pillanatig nem állt össze a fejemben, hogy a logisztikát hogy fogjuk megoldani 3 fele, ha szeptembertől én is kötött időben dolgozom, és a Szoboszlói suliban negyedórával hamarabb kezdődik a tanítás, és hamarabb is ér véget minden móka. Hogy fog ez kinézni délután, mikor össze kell szedni őket, különórára hordani, hazaérni, túlélni. Ahhoz hogy én egy helyzetet át tudjak keretezni (mert én inkább ebben érzem jónak magam, mint hogy körmöm szakadtáig menjek, telefonáljak, kapcsolatot keressek, szivességet kérjek, holott én hiszek a több létező jó megoldásban) találnom kell benne kihívást. Általában valami olyan dolgot, amiben nem vagyok elég erős vagy épp jónak érzem magam, de eddig nem volt szerencsém kipróbálni éles helyzetben. Szóval elkezdtem várni vegyes kíváncsisággal, hogy miként fogom pl áthidalni ép ésszel, ha Attila hetekre nincs, és a nagyszülőkről se kelljen több rétegnyi bőrt lehúzni. 

Szerencsére mindig minden úgy van jól, ahogy kikerekedik. Múlt héten hétfőn voltam bent az igazgatónál, mert kaptunk egy fülest, hogy egy kisfiú nem abban a suliba megy, mi pedig egyből le akartunk csapni. (Augusztusban már érdeklődtünk többször, sikertelenül.) Ennyire nem egyszerű az ámen, mert a tankerület az illetékes. Oda is telefonáltam, míg végül ezen a héten kedden eldőlt, hogy Lóci kapta meg a megürült helyet!!! Azóta napjában többször elmondja, hogy milyen jó, hogy oda fog járni, és hát mi is jól megölelgettük egymást, hogy sikerült. Épp befértem erre a nulladik szülőire, és a hetem nagy része azzal telt, hogy 

• logopédia Lócinak 2*, 
• Mózinak utolsó BagolykaLand, 
• sulis cuccokat megvettük Mózinak hétfőn (Lócinak addigra a másik suliban az ofő mindent megvásárolt, ami oda kell, felmatricázott, befedett stb), 
• felpróbáltattam az összes ruhát, hogy lássam mire van szükség, bevásároltunk családilag, 
• elvittem a családok átmeneti otthonába a kinőtt cumót, 
• befogadási nyilatkozatért mentem a Lillába, átvittem a Szoboszlóiba, 
• kérlemet írtam, hogy ott szüntessék meg a tanulóviszonyát, 
• adatlapokat töltöttem 3 iskolára, 
• diákigazolvány (Lolának és nekem közben személyi, mert lejárt), 
• a tanító nénivel összefésültük, mi az a tanszer, amit el tudok onnan hozni, mennyi pénzt ad vissza, mit kell még akkor a másik iskolába megvenni, 
• Anyát vittem Szentimrére, hogy ne kelljen állandóan vonatozni, 
• közben Apáért (az enyémért) izgultunk a klinikán, a héten kiengedték végre, én vittem haza, és 
• közben a saját beléptetésemhez szükséges papírokat is töltögettem, küldtem. 
• Péntekre a gyerekeknek még fodrász is volt, hogy suli-kompatibilisek legyenek, és 
• a hétvégén még Lócinak be tudom fedni a tankönyveket, fel tudom könyvjelzőzni. 
• A Szoboszlói suliban nyáron a szülőin elvállaltam, hogy megvarrom az osztálynak én az egyen tisztasági zsákot és az uzsis zsákokat, így 50 db zsák önkétes kivitelezését is bonyolítottam kvázi fölöslegesen. 
• Ja, és Lóci szemét is megvizsgáltattuk, fogja-e látni a betűket :). Fogja. Sas szeme van.

Ezt a fajta rugalmasságot nagyon sajnálom, hogy odalesz, és nem lehet mindent akkor intézni, amikor én tudom/akarom. 

Tegnap a Lócika iskolatáskája is befutott, mert ahonnan augusztusban megrendeltük kiderült, hogy hiába várjuk, így sos Csehországból érkezett (ugyanolyan, mint a Mózié, csak más szinű), és úgy örült neki, hogy pillekönnyűnek érezve magam imádom végre látni ezt a lelkesedést. Ő írta alá az átvételit :D

Amíg a héten a befogadó nyilatkozatra vártunk a suliban vele, addig az új osztályfőnökkel ismerkedett, a teremben kinézte a helyét, és a tanító néni felől is nyugodt vagyok, teljesen újonnan érkezett a suliba, de nem pályakezdő, kedves, őszintén mosolygós, gyerekcentrikus(nak tűnik).

Szóval az utolsó hétre minden klappolt, elmentek mamáékhoz, hogy 3 napot mi is szusszanjuk az előttünk álló meghódításra váró út előtt ;-)

2. EGYÉB - most jön hétvégére a szusszanás rész. Ami nálam inkább még az elvarratlan szálak tisztázása, átnézése, hogy szeptember egytől ezek már ne vonjanak el figyelmet.

A héten Ágival smink oktatáson voltunk. Az ihletet egyértelműen Kiskatának, és rajta keresztül Marikának köszönhetjük, mert olyan régóta tervezek valami hasonlót, és most kerek perec léptem is. Tök jó volt. Semmi túlhájpolt esemény vagy extra kellék. De pár személyre szabott kivitelezési jótanács + gyakorlat, kézzelfogható eredmény. Ezt szeretem :).

Múlt szombaton Bettivel találkoztunk a Kispadli teraszán, mert a közelben járt, és még este is itt örömködtem Attilának, hogy olyan jó volt találkozni, és hogy bár nem rendszeres, de tartjuk a kapcsolatot, és mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A köztes időben telefon és chat.

Hétfőn este Barbival és Mesivel ültünk be a Maszekba. Ilyenek kb már csak évente jönnek össze, és a gyerekeket 2 éve nem eresztettük össze, max a Lidlben vagy a suliban futnak össze (jó sok lett az össze :)). Volt is itthon háborgás Mózi részéről, hogy ő már 2 éve nem találkozott Kendével :). A fő téma a #homeoffice és #homeschool volt, ki hogy lavírozott. Barbival megint munkatársak leszünk :).

3. KUTYI - mert ez is izgalmas volt a múlt hétvégén. Attila kint nyírta a füvet, sövényt, mi éppen bent, Titus pedig az új kenneljét és kifutóját tesztelte. Mózi kiment, és kis idő múlva iszonyatos vonyítás. Totál kimegy belőlem az erő, amikor szenvedő állathangot hallok vagy beszorult magatehetetlen vergődő állatot látok (nem mintha sok ilyet látnék). A lényeg, hogy Titus átdugta a fejét megörülve Mózinak a 10*10-es betonacél hálón, viszont sehogy sem tudta visszahúzni. Rángatta a nyakát, vonaglott, de látszott egyből, hogy ő ezt nem fogja tudni egyedül megoldani. Attila is rohant, ahogy Mózi kiabált, de a füle be volt dugva. A szomszédok is kiszaladtak. Ő lefogta a testét, én pedig próbáltam átmozgatni, masszírozni a füleit. Nem ment. Betüsfürdőztem a fejét, de ezzel sem volt könnyebb, mert mindig akkor rántotta el, amikor már csak kicsit kellett volna tolni rajta. Lefőttem nagyon. Közben vagy vonyított, vagy megadóan tűrte. Szomszéd Zsolti bácsi jött át fogókkal, és szétfeszítette, így masszíroztuk át a füleit és a kis redőit a fejebúbján, állán... Bele sem merek gondolni, mi lett volna ha nem vagyunk itthon :(. És hogy egy ekkora résen átfér a feje... Egyelőre jegeljük a kennel témát. Kell rá csirkeháló, de én egyelőre akkor sem merném kint hagyni.

4. OVI - Lola keddtől már gyűri az ovit. Nagyon várta, én pedig kaptam az alkalmon, hogy csúsztatva indítsuk az új tanévet. Az első nap reggel picit elanyátlanodott, mert másik pavilonban voltak még másik nénikkel, de már délután nem érzékeltem ebből semmit, a csoportjukból is jártak kislányok, nagyon jól elvolt, várta a másnapot is. Kiskutyásat-kiscicásat játszanak és homokoznak főleg.

5. MOZGÁS - végre elértem azt az állapotot idénre, hogy tervezzek, és helyet szorítsak, hagyjak ennek is. Futás továbbra is a barátom. És végre a heti 2-3 7 km-nek látom másnap az árnyalatnyi értelmét. Hátha be tudom ezt valahova suvasztani majd akár beltéren, ami annyira nem izgi...

Debrecenb-Pallag - 42 perc alatt megy sorompótól ‘árkontúlig’ és vissza :)
(lesz ez még jobb újra)

6. SZOCIÁLIS KAPCSOLATOK - Lócika ovis barátja, Martin volt itt valamelyik nap, itt partiztak, medencéztek, legoztak, majd meghívták ottalvásra is, aminek egyelőre nem tettünk eleget, mert Lóci nem csinált még ilyet, és nagy falatnak érezte.

Múlt szombaton Attila egyik vadász társa volt itt a családjával két kisfiúval grillezni, bölcsis társak voltak mellesleg Lolával. Ez főként Attila 'nyitása' volt, és én az ilyesminek mindig örülök ;-).

7. MUNKA - és hát itt lennék én is a sor végén (tudatosan hagyva utolsónak). Eddig sok energiával töltött fel az új érkező szitu, és ez a várakozás visszaadta a 10 év alatt megkopott önbecsülésem, ami leginkább támogatta a döntésem. Egyelőre nem is akarok itt kétségeket, negatív bármit hagyni, fogok írni, jelentkezni menet közben feltétlenül.

"Ez volt a legjobb Szentimre" /gyerekek/  :D

99. éves nagypapám megkocsikáztatta a gyerekeket. Nagyon sok ilyen roki-kocsi tunningoló videót néztek a fiúk a nyáron, így ez a program most mindent vitt :)).

A 'dolce vita' érzés folytatódik augusztusban (is)

Évek óta nem jártam nyilvános strandon, max eldugottabb kerekestelepin, berettyóújfaluin, de barna is kb biciklitúrán voltam ennyire barna. Tudatos volt, mert fosok a Naptól, nincs jó tapasztalatom vele :(. Idén viszont a 'Több Ondód, kevesebb Adria!', valamint a #nyaraljitthon szlogeneket magunkévá téve itthon maxoljuk a nyarat. Már nem sok van belőle - sajna, érzem is a bőrömön. Vegyes izgatottsággal, kíváncsisággal állok a szeptember előtt. Lóci iskolakezdése, és az én szorosabb menetrendbe szorított munkám, illetve a bizonytalan covid helyzet miatt.

a korszakalkotó ötlet eredménye :)

Az ÖTYÉvel és Ágival is megünnepeltük a közelgő változást. Egyik vasárnap du csobbant a viber csoportba a korszakalkotó ötlet, hogy menjünk ki négyen a Nagyerdei Strandra koktélozni, lazulni. Ilyen SOHA nem volt még, hogy 4-en egyszerre és közösen menjünk ki forgalmas strandra. 11-re értünk ki kb, mert előbb Kata felvett engem Ondód suburb-ben legurítva egy jó kávét, majd Sanyikámat kaptuk fel a város másik végén, utána Katáékhoz mentünk autót cserélni, és Gitta mama fuvarozott ki bennünket. Katáéknál gargalizáltunk egy - induláskor  még Attila által a hónom alá csapott - hibiszkuszos Tatrateaval, és ezt vittük is magunkkal. Manyival a strand bejáratnál találkoztunk, pont egyszerre futottunk be.

Megvettük a jegyeket, feltöltöttük az órákat, és irány az öltöző. Én a fülkében ahogy a táskámat letettem a padra, a Tatratea kiugrott belőle a földre, eltört a kupakja, és ki is borult vmennyi a táskámra, földre, pénztárcámra... :D. Úszással indítottunk, hogy nagyon fittipaldinak érezzük magunkat. Nem sokkal, de még szerencse, hogy az elején letudtuk az egészségmegőrzést részt ;–). Utána felcuccoltunk a napozóra, bekenekedtünk, és felhajtottuk az első Aperolt. Én kicsit lassabban. Aztán jött is a második... :). Ez még mind a medencében, és mellette. Kezdett alalkulni a hangulat a melegben, és hozta a fánkos csúszda ötletét. Hát ez nagyon király volt. A sorban már kezdtem érzékelni, hogy lehet az a tipikus szabadlábon garázdálkodó enyhén spicces, - meg merem kockáztatni, hogy idegesítő :D:D ... - negyvenhez közeliek, negyvenesek vagyunk, akik épp lazítanak. A harmadik mojitonak majd' a felét megittuk, mire feltűnt, hogy gyanúsan finom, valszeg kifelejtették belőle a lényeget. Marikával felgöngyölíttetük a folyamatot, hogy rémlik-e neki, hogy belemérték a lelkét a mojitonak. Arra jutottunk, hogy NEM, így visszament jelezni :D. Én utána sem voltam meggyőzve, hogy van-e benne :)). Ezzel a lendülettel, simán lehetett benne 2 adag Bacardi. Nem is tudom, merre üldögéltünk még, mert egész nap kint voltunk zárásig. Nagyon jó ötlet volt, ezt rendszeressé kell tennünk :).

Ágival pedig másnap mentünk el este vacsorázni szintén a Nagyerdőre. Takarosan kirántottuk magunkat (egyébként ezt nagyon élvezem, hogy van alkalom öltözni, és hogy varrhatok magamnak. Tervezem, hogy egy mini gardróbot összevarrok, mert olyan jó érzés ebban lenni :D). Ez is nagyon jó volt. A rötyögéssel, "csipegetéssel", utolsónak álltunk fel 11-kor. Ez is rendszeres lesz.

Attila már hétfőn, amikor a lányokkal strandoltunk írta, hogy péntekre megvette a jegyeket az éjszakai fürdőzésre. Tegnap ott voltunk egész végig, este fél 12-ig. A gyerekek különösen nagyon élvezték. Nekem csak annyi bajom volt, hogy baromira tudok fázni, és a termálból nagyon nem akaródzott nekem kiszállni, hogy még átmenjünk másik medencébe is :D. Most is úszással kezdtünk, és Lola bátorsága is kinyílt. Hosszan beteszi a fejét úszószemüveggel is a vízbe, ugrál, csapkod, vízalatti masszázst adott, élvezte a hullámot, és a csúszdán is miattam nem csúszott le, mert én nem engedtem még. Estére a gyerekmedence csak a miénk volt, és az ugráló is. Ott a fiúk tolták egyszerre szinkronugrásban, én meg videóztam őket. Lola olyan volt, mint, aki be van csípve, de Attila azt mondta, hogy neki olyan emléke van, hogy az egész gyerekkor ilyen érzés. És valóban. Táncolni is lehetett, és Lola gyűrődött, hogy ő szeretne. Riszált, ugrált. Mózi bátorsága is visszatért az ugráláshoz, mert a múltkor produkált 3 méterből egy fél hasast, ami elvette a kedvét. Az öltözőben már elkezdte Lola szopni bőszen az ujját, és látszott, hogy elfáradt. Viszont itthon még megéheztek, és kentem pár kenyeret fél 1-kor.  Nagyon jó ötlet volt ez is.

Most hiányzik még egy 3-4 napos édeskettes pocolás, és igazán feltöltődve csapok a szeptemberbe.

ezt meg csak úgy

A vasárnapi posztot a szokás hatalma szüli ;-)

Jenő Papa bevállalta a gyerekeket tegnap du, hogy mi is szusszanjunk megint. Én bevittem őket, utána futottam egyet a standionnál, majd megkezdtük a lazulást. Brutál mennyivel hosszabbnak és nyilván nyugisabbnak hatnak a napok, órák ilyenkor. Tudunk összefüggően kommunikálni, halljuk egymás hangját. Annyira jó, és annyira kell. Haladok visszafelé, mint a rák. 

1. A nyár legjobb döntése a medence volt. Több Ondód, kevesebb Adria jeligére ;-). Attila uralja a gyerekekkel a leggyakrabban, de én is be-becsobbanok. 

2. Reggel megint az erdőn kezdtünk, ez is tankolt a kis puttonyomba. Nem hosszú futások ezek abszolút, de elégedett vagyok a viszonylagos rendszerességével. Korábbi spártai önmagam, nem lenne elégedett ezzel a teljesítménnyel, és néha én is letörök, mert semmi javulást nem látok se fizikumban, se látványban. Mindegy is. 'Anya egy NAGYSZERŰSÉG' (by Lóci).

Szeretem ezeket a képeket, mert bár csak 1-et csattintunk,
nincs repeta, de az érzés benne van, hogy megint megcsináltuk :)

3. A héten, szerdán annyira jó fej voltam, hogy bevállaltam a Kerekes csajokat egy napra, hogy Sanyikám haladjon a melóval gyerekmenetesen, illetve Lolának és a fiúknak is jó volt a társaság. Win-win. Panka és Lola egyből olyan cukin egymásra találtak, már a szülinapomon is, mintha legalább egy csoportba járnának. Egész délelőtt babáztak, gyurmáztak, hancúroztak. A nagyok Legoztak, közben Rumini hangjátékot hallgattak (ezredjére), medence, játszótér, nyalóka, nutellás palkó, rágó. Megadtuk a módját :). 

4. Kedden ballagott Lócika az oviból... :(. Már délelőtt mentünk be (reggel még a virágpiacot is útba ejtettük), hogy segítsek a díszítésben, a kislányok koszorújának a fonásokban, és a fiúk kitűzőjét kötni. Ez évek óta tartó hagyomány, mint a lányok egyen szoknyája is. A karantén beleköpött a menetrendszerű ballagásba, de így is megtanulták a gyerekekek a verseket, dalokat, és nagyon örültem, hogy Lócika is méltón tudta lezárni az ovis 4 évet. Annyira szeretem ezeket a szokásokat az oviban. A dalokat, a faragott kaput, amin átbújnak, az egész ovinak a szellemiségét még mindig. Idén sem éreztem még azt a végletes torokszorító búcsút, amit majd 2 év múlva a Lola ballagóján fogok érezni, hiszen ő még marad.

Aranytulipán csoport - Utolsó nap az oviban...

Két ovisom (szivecske)

A dombon

Imádom

Oroszlán jel

szünet előtti utolsó ovis nap

5. A héten voltunk 2* az új strandon. Itt nem készült piktúra, mert a telók a szekrényben maradtak, de mondanom sem kell, hogy a gyerekek főleg az első nap írtózatosan nagy eksztázisban voltak. Oda-vissza voltak. Ugráltak 3 méterről, úsztak a 2 méteresben, csúszdák, fánkozások, sodró medence, lángos, fagyi, sör, minden volt :)). Lola is nagyon belejött, már bele mert a medencébe ugrani úgy hogy lemerült, beleteszi az arcát is. Vele főleg a gyerek tocsogóban kell lenni, azt élvezi, de nagyon.

6. Alapoztunk is, idén is jártak/járnak a fiúk úszni. Lóci extrán küzdő alkat most is. Leúszott a strandon 6 hosszt a 2 méteresben, gyakorolja a fejeseket. Mózi a kényelmes, ha nem kell meggebedni, mert miért kellene :), akkor ő takarékon tolja.

7. Múlt hétvégén Tiszacsegén voltunk a halászcsárdában nagy Lola (nagynéném) 70. szülinapján. Váltó ruhát végül nem tettem be, mert hát csak étterembe megyünk, nagy baj nem érhet. Nagy baj nem is, de Lóci az Lóci. Elmerült szandálostól, lenvászon nadrágban az iszapban. Nagyon pipa lettem rá, mert mondtam, hogy a víz közvetlen közelébe a partra nem menjenek le. Ahha. Azt hitte az még nem az....

8. És a nap, amikor este 8-kor vettem észre, hogy nem ittam meg a második kávémat. Velem ilyen még nem fordult elő, hogy át se suhant az agyamon, így kihasználva ezt a helyzetet, bő másfél hete csak 1 kávét iszom, cserébe sok vizet. Még applikációt is töltöttem le, és vezetem (!!!).

9. Egyelőre nincs telefonja a gyerekeknek, de a Mózié érik. Azt mondtam, akkor lesz, ha egyedül közlekedik már. Addig nincs szükség rá. Az ilyen lehetőségekre viszont mindig lecsapnak. Pont ezért nincs. Nem akarom ezt a látványt otthonra még 1-2 évig.

A negyven éppoly' meghatározó

A negyven éppoly' meghatározó, mint a harminc. Nálam. Talán a hétéves periódusok az én esetemben 10-et jelentenek? Simán el tudom magamról képzelni :). (Csak hogy kb érthető legyek - a 30 éves szülinapomat már Mózival a hasamban ünnepeltem akkor még iker gyermeknek tudva, a negyvennél pedig hosszas dilemma, sírás és coacholás után magamévá tettem a gondolatot, hogy visszaevezzek (egy időre?) az alapokhoz: alkalmazotti lét, könyvelés-pénzügy)

Megint kusza ezzel az érzéssel kapcsolatban az elmém és a lelkem, de muszáj felvezetnem impulzusszerűen, hogy legyen időm letisztázni. Jó adag változás zajlik belül a kis testben. Tudom, hogy apránként és fokozatosan történik ez már egy ideje, - azért is tudok róla itt is említést tenni - de az elmúlt évtizedben (jesszus ezt a 10 évet így leírni...) most érzem legközelebb magam ahhoz, aki akkor voltam mielőtt a gyerekek kidugták a fejüket belőlem. Ugyanolyan nem is akarnék, sőt talán megfordítva olvasni/értelmezni szerencsésebb: Ha akarnék sem tudnék ugyanolyan lenni, mint egykori jómagam, de az a belső mag, az a Sári-origo mostanában tér vissza. Ok. Nyilván nem tér, mert végig itt volt, de a burjánzó, önhibán kívüli (hormonális vagy egyéb fókusz átcsoportosulás? ... passz ) belső kontrollvesztés, ami benőtte (ami az erőfeszítések ellenére sem járt mindig tartós, fenntartható, megelégedettséget hozó eredménnyel, mert sokkal inkább hedonista énem kerekedett felül) most mintha némi fazonírozással a gyeplőt újra visszaadná a kezembe. És én ezt szeretem. Nem kell óriási dolgokra gondolni. Lehet ez egy szimpla nap szervezése és hibátlan levezénylése vagy dolgok gyorsabbi, azonnali kivitelezése, erősödő szokástevékenységek, és legfőképpen kevesebb önmarcangolás, önhibáztatás. Ezt nem csak az elmúlt egy hét eredményezni, de biztosan hozzájárul ahhoz, hogy most újabb fennsíkra érve látom magam az elmúlt 10 évben masszív anyamedveként.

Egyre több mindenbe tudok megint beleállni, amivel régen (itt most a 10 évnél régebbre gondoljon a kedves olvasó ;-)) nem volt gondom. Ami megmaradt vagy még erősebb az az önismereti kíváncsiság, hogy mi miért alakul bennem, mi formál, mi hat, mi az amit észre sem veszek. Szeretem magam, és akik nekem vannak.

Éjjeliszekrényem 2020.08.02. Aktuálisan olvasott 
A szokás hatalma, és a könyv toronyban van olyan,
amit már elolvastam, és ami még várakozik a sorára

Megint olyan napok járnak rám, hogy szívem szerint csak olvasnék. 

• Kb gimnazistaként haraptam rá ennek az izére, és egy tiszaszentimrei - nagyszülőknél töltött - nyárhoz kötöm. Onnantól nem volt érvényes Édes jó apám állítása, miszerint, ha el akarnak dugni előlünk valamit, akkor azt a könyvespolcra teszik, mert nagyívben elkerüljük, félünk a könytől, mint ördög a szentelt víztől :D. A könyvek minősége sokat változott, bár gimnazistaként is igyekeztem Nagyinál az Én könyvtáram érett műveit leemelni. 
• Egyetem vmelyik évfolyamán emlékszem az előadóban hasító néma csendre, amikor az egyik képzővűvész-közgazdász tanárnő, aki mellesleg európai uniós integrációt tantíott feltette a kérdést, hogy ki olvasott már Kunderát? Fogalmam sincs, hogy jött képbe, valahogy a "mai fiatalok olvasási szokása és az olvasott könyvek minősége" volt a mellékes téma. Utána belekóstoltam Kunderába 4-5 könyv erejéig, és rájöttem, hogy abszolút olvasható, sőt.. a korábban 'biztos bazi nehéz és unalmas filozofálgatós ipse' előítéletem után üdítő és bátorító felismerés volt.
• Másik egyetemi élményem, hogy a tanulási kinlódások közepette felfaltam egy du alatt Szabó Magda Mondják meg Zsófikának könyvét, ami annyira tetszett, hogy egyből neki estem a Für Elise-nek. Az is bejött. Attilával járkáltunk akkor régiség vásárba, még Pestre az Ecseri bolhapiacra is felutaztunk többször célirányosan, mert ő régi mechanikus órákra vadászott, én közben Szabó Magda és egyéb könyveket illetve parfümös üvegcséket kerestem, ami a majdani közös fürdőszobánkba milyen jó lesz :). 
• Volt olyan is, hogy én statisztika szigorlatra készültem, és nem tudtam Attilával menni a debreceni régiségvásárra, de kincs vadászat után felcsengetett, hogy csak egy pár pillanatra szaladjak le a kapu elé pihenésképpen. És hozott egy adag frissen lőtt Szabó Magda könyvet (óriási szivecske - olyan jó, hogy ezek az emlékek sorba porolják le magukat). 

Azóta bennem két irányra oszlik az olvasott tartalom. Nagyon szeretem a regényeket, a novellákat nem igazán. Egyertelműen az a bajom vele, hogy mire megformálom magamban a karaktereket, magamévá teszem a történetet, BUMM...! vége, és jön egy következő teljesen új szereplőgárdával és helyszínnel. A könyvekhez élményeket, érzéseket társítok. Sokszor nem is emlékszem évekkel utána (részletesen) a tartalomra, de hogy akkor mi volt-hogy volt, hogy éreztem magam a bőrömben, igen. A regényeken túl pedig vonz az "okos" irodalom, sőt vénségemre még az emészthető filozófiai is. Nem beszélve a minőségi gyerekirodalomról. Bőven rengeteg van mögöttünk. Most nyáron többször előfordult (már legalább 3*), hogy este nem meséltem, mert annyira későre nyúlnak a napok, és nem tudok 2 oldalt olvasni, még akkor sem, ha annyit ígérek :).

Ti mit olvastok épp? 

Dear Followers... ;-)

My energy is currently out of office, and have limited access to it until 27th July 2020.

Best regards:

Sara

(A jövő hét már jobb lesz)

Baromira belassultam. Július második felére különösen. Az okok egyik részét tudom, a másikat csak sejtem. Ráadásul valamit benyaltam, mert a héten 3-4 Neocitránt is elkortyoltam, ami tovább lassította az egyébként is leállt tevékenységeimet. 

Az egyik reggel elvittem a gyerekeket 7-re a tábori buszhoz, majd itthon visszabújtam olvasni (=elaludtam), és 10-kor keltem, amikor Attila indult a városba. Majd 1 körül megint bebújtam olvasni mert annyira gyengének éreztem magam, hogy kb állni sem volt erőm. Lola is lefeküdt, és 4 után keltem, amikor Attila robogott le, hogy szalad a gyerekekért a buszhoz... Én is kikászálódtam, de csak azért, mert már durvának éreztem ezt az elesettséget, de szívem szerint másnap reggelig fel sem álltam volna. Az ivásra extrán figyelek, mert ez az egyik fő kolompos az erőtlenségemben, hogy baromira nem érzek szomjúságot, és napokig elvagyok folyadék nélkül kávéval. Ebben a gyengélkedő állapotban kihívásnak láttam azt is, hogy a pulton sorakozó cukkinik és patisszonok miként kerülnek be a fagyasztóba télire. Annyira szét kellett cincálnom az egész folyamatot aprócska lépésekre fejben is, hogy egyáltalán addig eljussak energiában, hogy hozzákezdjek. Vasárnap van, és jelentem kész vagyok. Bepanírozva, reszelve, kockázva kész. Folyt. köv. Cukkinit eszünk cukkinivel. Bevált receptekkel bombázzatok. 

A jövő hetem remélem eredményesebb lesz már. Ja, még a kerti bútorokat is volt erőm több lépésben lefesteni.

Cukinis-gombás quiche bébi spenóttal

Együtt Könnyebb...

A nyarat sok apró mini programmal, találkával szinezem, és eddig nagyon élvezem.

Teli a facebook ilyen-olyan apropóból "céhekbe" tömörülő mamikkal, akik valamilyen közös ügy mentén egymásba szeretnek. 

Fotó: Babakukk Adri (gépe egy játszótéri anyuka kezében ;-)

Nem emlékszem pontosan, hány éve lettem tagja az Együtt Könnyebb!... -  zárt (ajánlás és közös szavazás útján építkező) facebook csoportnak, ahol pár 20 fő fölötti vállalkozó anya tömörült egymásba. Az ismerettség Pici Piacos berkekből eredt, én Nobile Rózsának köszönhetem a tagságom, akivel az egyik vásáron egymás mellett árultunk. Nem mindenki pesti, vagy Pest környéki (Hatvan, Vác, Monor, Szentendre), páran el vagyunk szórva a szélrózsa minden irányába a pesti agglomeráción kívül (Gyula, Völcsej, Debrecen, Tatabánya). Mindenkiben közös volt és van, hogy kezdő pár éves (egyéni) vállalkozó ennek rugalmas gyönyörűségével, és magányos elkerülhetetlenségével. A csoport idénre érte el végső formáját. Aki nem volt aktív kiszállt vagy ahol összeférhetetlenség, konkurens tevékenység ütötte fel a fejét. A tagfelvételt már rég kizártuk, mert egy olyan jól összerázódott közeg keletkezett, ami egy ideje túlmutatat a marketingen. Mára kibővült funkciókkal üzemelünk. Vállalunk lelki támogatást, barátkozást, kiborult bili közös felitatását, bizonytalanság kivesézést és kétségek eloszlatását, jövőbeli tervek megosztását megőrízve az optimuzmusunkat. Vannak viccek, könyv és workshop ajánlók, jogi és egyéb tapasztalat megosztása, közös együttműködések. Én élő találkozón egyszer vettem részt, mégis olyan, mintha évek óta ismernék mindenkit személyesen. A facebookon napi szinten zajlik az élet. Karácsonyi, nyári gyulai, pesti reggelik, kisvonatozások egyéb programok szinesítik a csoport életét. Az idei nyári gyerekes programba pénteken most sikerült úgy beszállnom, hogy összekötöttem egy szükséges pesti menetellel, és rugalmasan nyitva hagytuk a programot. 

Csütörötök este felvonatoztam a gyerekekkel, fent aludtunk, reggel le tudtuk amit nekem le kellett, és 10-re már a Millenárison voltunk. Annyira szeretem nézni a gyerekeket, hogy milyen könnyen barátkoznak, mennyire lazán tudnak egymásra kapcsolódni. Nagy szám volt a metro, a fogaskerekű, de be voltak tojva a hajléktalanoktól, és a bolondoktól, amiből extrán sok van a fővárosban. Mindig mondom nekik, hogy egy nagy városban sokkal több a JÓ, és sokkal több a lepukkantság is. Egyelőre nem fogunk felköltözni, Ondód szimpatikusabb volt nekik :). Én nagyon szeretem egy-egy napra, hétre, visszahozza azt a pezsgést, amikor fent laktam bő 2 évet, de egyelőre én is lassúnak érzem magam ehhez a városhoz ;-).

Jövök még majd képekkel.

Most pl.

Berkenye

Tegnap (már most tenapelőttöt írhatok...) estére szántam ezt a posztot, az autópályán vezetés közben olyan jól meg is írtam, de későn értünk haza. Ma vitt a sodrás, most pedig jó eséllyel be fogok aludni - érzem. Be is aludtam (a szerk.).

Szoktam szorongani, amikor 3-nál több terület klappol az életemben éppen vagy hosszan és összefüggően érzem a hálát és a kiváltságos állapotot. Félek, hogy ez túl idilli, túl nem valóságos, és hogy innen óriásit lehet esni, inkább legyen kevésbé jó. Tudom, ez így elég kifacsarodottnak tűnik leírva, de valami ilyesmi... Már az is megfogalmazódott bennem, hogy nem én generálom-e, rombolom-e le olykor az idillt, teremtve megoldandó feladatot, feszültséget, nyűgöt, hogy ne legyen túl sima ügy, túl unalmas az élet :D. 

Az évet eddig különösen eufórikusan élem meg, de nálam ez kétélű fegyver. A szorongásomnak meg keresek helyet. Nem tudatosan, de valahol keletkezik. Hol a gyerekek miatt, iránt érzek erősebb aggodalmat, hol egészségügyit, hol egzisztenciálist, hol bármit. Kreatív vagyok a témában (is) sajnos. Nem kell annyira "betegnek" érezni :D, nem mániákus a helyzet, de észrevétlen fut egy ilyen program bennem, és ha figyelek magamra, akkor észreveszem.

A hétvégén Berkenyén voltunk Juditkáéknál, és ezt is olyan jónak éltem meg. Mindig azok a programok jók, amik nincsenek szervezve, tervezve, csak spontán kiborulnak. Egy karantén alatt befoglalt hétvégénk felszabadult, és a hét közepén mondta Apa (az enyém), hogy tervezik meglátogatni Juditkáékat. De jóóó, pont hívott a szülinapomon, és hogy milyen jó lenne ha nyáron tudnánk menni valamikor stb. Pont jó!!! Megyünk akkor mi is. Sőt ha mi is, akkor jön Dóri is Bendivel. Az hogy hol és hogy alszunk mindegy, majd megoldjuk. Juditkáék 5 gyerekkel és Marika mamával vannak 8-an, illetve mi plusz 8-an, az 16 :D.

Összecuccoltunk. Egy napra annyi motyóval, mint egy hétre kb. Én vittem Dórit és Bendit (Attila maradt itthon a kutya és a munkások miatt, illetve Barna is élvezte a nyugit), Anyáék vonatoztak hajnal 6-kor.

Az unokatestvérek nagyon jól elvoltak minden korosztály megtalálta a magáét. Alig várták a találkát. Regő mint rangidős (15) óriási példakép, főleg Mózinak. Ettől azért szoktam félni, mert csak van köztük pont egy lényeges 6 év különbség. Fostam is rendesen, mikor elmentek quadozni úgy, hogy Regő vezetett, és Mózi kapaszkodott mögötte.... De akkora öröm és boldogság volt, hogy csuda. A kamaszkodást is nagyon jól másolja Mózi. Amennyire itthon bújós és szerelmes, ilyen helyzetekben felesel, durcog, próbálgatja a szárnyait. Ezzel együtt én is próbálgatom a zsinóros automata pórázt. Hol kiengedem, hol visszarántom. Utána tesztelem magam, és még távolabb kieresztem, de markolom, kezem a gombon :D. (Pedig nem is tartom magam helikopter szülőnek. Mit élhetnek át azok a szülők :)) 

Amíg elmentünk Lolával a kecskefejést nézni, hol bedugta a fejét valamelyik gyerek az akolba, hol nem. Egyszer Dóri jön cuppogva gumicsizmában, hogy menjek, mert Mózi elesett a rollerrel. Gondoltam, elnyalt az udvaron a füvön. Hát nem pont :(. Kimentek az utcára, és mivel dimbes-dombos, füves, lépcsős, repedezett az út, valahol ereszkedett le nagy sebességgel, a fék nem fogott (annyira, mint elképzelte), következett egy lépcső, attól befosott joggal, ráadásul kanyar is volt és egy fémhálós kerítés, így leugrott menet közben. Átbukfencezett a rolleren az aszfalton, és a füvön végig csúszva (szerencsére az ott pont egy bucka volt) megállt a kerítés előtt... Karjait, lábait lenyúzta, az egyik térdét elég csúnyán... Ordított. Szeret is kicsit jobban kétségbeesni, mint ami kívülről indokoltnak tűnik. Hidrogén peroxiddal leöblítettük, lekezeltük, ragasztottuk, de nem volt szép. Nem nagyon zavarta akkor semmiben. Itthon persze most biceg, botorkál, h nagyon fáj, és Lócival meg Lolával 'szolgáltatja ki' magát ;-)

Regő pont annyira gépi és szerszámos beállítottságú, mint Mózi. Így ment a karburátor tisztítás, kompresszorozás a garázsban alkoholmentes sörözéssel kísérve. Mózit is érdeklik ezek a gépek és működésük. Most is éppen medence tisztító rendszereket néz a youtubon. Valamelyik reggel a múlt héten akkorát derültem magamban. Kitámolyog korán, felüti a gépet, látni még alig lát, de hallom a háttérből a mély "szaki" hangot és akcentust, hogy: Az automata mosógép-dob kiszerelését mutatom... :D:D:D

Lóci kapaszkodik erősen :)

Berci-Mózi páros

Volt egy farmom Afrikában...

Felkészül: Lóci!

Itt még lovon. A villámlástól a ló megijedt, és a két fiút
 ledobta a hátáról... Nem lett semmi bajuk - szerencsére...

Voltunk a határban lovagolni. A gyerekek ültek fel, csak úgy szőrén. Ez is izgi volt, mert látszott, hogy lóg az eső, és a vihar 45-ös lába. Vagy megússzuk vagy nem. Az egyik elkerült, de jött szemből nagy széllel a másik... Nálunk pedig volt babakocsi, két roller, két bicaj, valaki autóval jött (Zsolti, Apa és menet közben bepattant Mózi és Lola is). A falu végén van egy erdősáv, amin már eleve necces volt babakocsival átjönni, de a tisztás szélén egy régi teherautó konténerébe bepakoltuk a járműveket, és gyalogoltunk tovább. Visszafele viszont beültünk mind a 13-an az autóba!!! Zsolti vezetett ölében egy gyerekkel, mellette Apa, hátul Én+Lola, Dóri+Bendi, Anya, Juditka+Delila, a csomagtérben meg Mózi, Lóci, Berci. 2 gyerek quaddal ment, Marika mama otthon maradt. Elvitt Zsolti az erdőszélig, ott Juditkával átfutottunk az erdő sávon, ahogy kiértünk a tisztásra a konténerhez villámlott egy nagyot (már akkor szürkület is volt), és leszakadt az ég. Úgy istenigazából. Mint a filmekben :). Verte a konténert, pont annyi időnk volt, hogy beugrottunk. Fosás volt. Hirtelen azt méregettem, mi a jobb. Ha bent maradunk és abba csap a villám vagy ha a szabadban vagyunk. Addigra Zsolti átverekedte magát az autóval, és elkezdtük a járműveket bepakolni. Géza papa kapott egy bicajt az ölébe előre, a babakocsi összecsukva és a rollerek, plusz az egy biciklit még be tudtuk gyömöszölni a csomagtartóba. Zsolti csak tolatva tudott menni, viszont csúszott, szűk volt, és nyilván volt egy árok szerű szélen. Az izgalom a tetőfokra hágott :))). Ezt fogjuk még emlegetni, Apa nagyon vicces volt hátulról nézve egy bicajjal az ölében.

Zsolti Tardossal a kormánynál :)

Lolival szunyáltunk

Mi felnőttek ettünk-ittunk. Az alváshoz terítés még kihívás volt. Mi vittünk egy felfújható ágyat, én Lolával azon aludtam, a téli kertben "felvertünk egy kétszemélyes sátrat, mert kint nem tudtak aludni a gyerekek, anyáék és mi is vittünk még egy vékony matracot, hálózsákokat, Dóriék is plédet, ágyneműt. Mi a nappaliban a kemence tövében aludtunk. A gyerekek még éjfélkor titkoban chipseztek a takaró alatt, meg Mózi Regővel Family Guy-t nézett. Vasárnap játszótér, csüngőhasú malacok nézése a másik telken. Szerintetek mennyire volt kedve haza jönni a társaságnak, és mennyire voltak kinyúlva? Szinte végig szunyálta mindenki az utat, én meg hasítottam haza. Szeretek vezetni. Ezt sem gondoltam volna magamról, hogy valaha én fogok szeretni. De egy ideje már így van ez (is). Csupa meglepetés vagyok ;-)

Tipikus eset, ha pici baba van a képen ;–)

Mesélés + mornin' pálesz a kezemben :D

... :) - K.O.

Apa (Gáza papa) a fiú unokák egy részével
 (itt már nagyon be voltak sózva, mint egy zsák bolha)

100 évente készül családi kép

Anya a lányaival

Anya (Nagyanya) a fészekhintában

HVCS

féléves Delila :) Marika mamával