Malac a jégen

 A lehető legpozitívabb értelemben :). 

Nincs mese, Mózi egyértelműen tőlem örökölte az újdonságra/változásra való igényét. Nekem (is) ez az erőforrásom. Mindig szükségem van bizonyos időközönként új dolgok/készségek tanulására, akár kétkezi, akár szellemi. A könyvelés épp úgy érdekel, mint a CNC maró. De komolyan :D. Ha olyat látok, hallok, tanulok, amihez nem értek, akkor eleve el vagyok hűlve a másiktól, hogy ő szakértője, és ha ebből a tudásból akár csak általános szinten részesülhetek, totál felpumpál energiával.

Így telik a szeptember. Bőven van hova néznem. Sőt, I have too much on my plate... Nem bánnám, ha jobban szét tudnám húzni a folyamatokat, mert lassú vagyok kicsit. A munkába kezdek belerázódni, már, ami a technikai részt illeti, de volt az elmúlt két hétben kétségbeesés jószerével :D. Leporoltam az excel tudást, jöhetnek az újabb kunsztok, hogy gyorsabb legyen a munka. Vannak még elveszett perceim, főleg az ITval és az ilyen-olyan jogosultság kérésekkel, van már száz ticket-em, pörög rajta keleten Ahmud, helyi szinten Tamás, a világ másik végén Tracy, szóval ebbe simán bele tudok bonyolódni, főleg, hogy több válllalatirányítási rendszerrel is dolgozunk, és több felületen, chat ablakon is tudok requestet indítani, de persze nem mindegy, melyiket hol. Én Amcsiból kaptam  Moosicot (Pennsylvania), és egy kis Kanadát. Ezt a site-ot egyedül fogom vinni, mert Dalma megy szülni, ezt a zárást még közösen daráljuk, pontosabban mondtam hogy én szeretném, mert muszáj lesz megjegyeznem nagyon, és nincs több lehetőség. Magamhoz méltón okozok vicces. szitukat, főleg, mert nem használunk kamerát sehol, és ennek fényében reggel spórolok is időt, öltözéket :D. A héten volt egy webinár, ahol persze jóóó sokan bent voltunk a világ minden részéről, mint egy boldog UNICEF reklám,. Nekem uccsó pillanatban jött a meghívó, hogy bár valszeg semmit nem fogok még vágni belőle, de azért csatlakozzak be. A csatlakozáskor eszméltem, hogy még nincs telepítve az eszköz a gépemre, gyorsan telepítettem is. Kb 2 perc késéssel csatlakoztam, és az alapbeállítás nyilván hozta a kamerát is... Ebből a tanulság, hogy muszáj homeoffice alatt is szalonképesnek lennem. Ja és kicsit stréber is akarok lenni. Pl a holnap délelőtti riportokat kivételesen ma este még megcsinálom, hogy azzal ne menjen az idő :D.

Lóci tündér az iskolában. És amennyire nincs önbizalma Mózinak, Lócinak annál több. Egyértelműen úgy érzi, hogy Ő a SZTÁR az osztályban, és azért, mert vicces és jóindulatú. Hatalmas szivecske :). Így is van :))). Egyébként dícsérik is, ügyesen gyűri, és a heti 'arany magatartást' azt mondta, év végégig akarja tartani. Vmelyik nap a héten a rajztanár "lefokozta" ugyan zöldbe egy napra, mert vicceskedett órán. Egyemmeg, el is pityeredett itthon :(. Másnap már újra ott virított, minden pénteken az összesítő alapján arany kerül az üzenőbe. Óriási könnyebbség, hogy ügyesen boldogul.

Móziról kevesebb info áramlik, onnan nem kapunk esténként levelet, ezt nehezményezem. Nem a levelet, hanem hogy tájékozatlannak érzem magam. A kis iskolában vannak "elzárva", mert abba az épülebe, csak a 3. évfolyam jár, meg a nyolcadikosoknak vannak óráik. Azt hittem, utálni fogja, mert kevésbbé nyüzsög a hely, de abszolút nem. Azt mondja, sokkal jobban szereti. A kondiparkban játszanak főleg, az első 2 hétben bőrkeményedéses volt a tenyere  a sok függeszkedéstől és átfordulástól, lógástól :D.

Lola (is) Isten ajándéka. Főleg ha nem visít és hisztizik :D. Az a fajta gyermek, akivel könnyű vattacukor az élet, és egyelőre semmi aggodnivalót nem produkál. Maradjon is így!!!

Ezer bocs, pocsék a helyesírásom... Sokszor utólag visszaolvasva tűnik fel, hogy mennyi elgépelés, elírás van benne. Javítgatom is, de nem tökéletes így sem.

Attila második hétvégén van Hután vmelyik gyerekkel. Ezek szoktak lenni az Apa-napos szeptemberi hétvégék. Lola is volt idén először, és nagyon élvezte. Most Lócika a soros, Titus mindig velük tart. Múlt héten Mózi Anyával Szintimrén volt, és mi csak Lócikával vasárnap értük mentünk. Sajna itthon nem tudom igazán megadni a módját a full gyerekes programoknak, mert igyekszem utolérni magam, ami a héten nem megy, elmard. Október 10-én lesz a számvitel modulzáró vizsga, ami SZOMBAT :D!!!, itt vannak kétségeim magammal szemben. Vannak még varrnivalóim is, ezeket nagyon csíján fogom bevállalni a jövőben, mert bár baromira szeretem, tud a határidő nyomasztani.

Covid? Néha észre sem veszem hogy van. Mármint eddig is itthonról dolgoztam, és a maszk az ami igazán napi szintű változás. Illetve hogy kevesebb a találkozás, ami nem feltétlenül csak a covid miatt van. Ettől függetlenül nagyon nem bánnám, ha visszatérne az élet a régi kerékvágásba.

Ja. Olvassatok feltétlenül lszi!!! Siralmas stasztikára ébredtünk reggel :(.

Fényképekben is alulmaradok szeptemberben. Minimálisat csattintottam. Hála Sanyikámnak. Megmentette ezt a posztot :). 

Heti bejelentkezés

Szolgálati közleménynek gyorsan annyit, hogy nagyon erős bennem az igény egy ideje a kirakati spaletták árnyékosabbá tételére, sőt bezárására. Ami annyit jelent virágnyelven túl, hogy privátra fogom állítani a blogot, és csak mail cím alapján lesz hozzáférhető. Jövök majd részletekkel.

Két hét telt el ebben az új felállásban covidon túl, hogy újra kötött időben, alkalmazotti létben szinesítem az egyébként is baromi színes multik világát. Nem fogok titkot elárulni, hogy 10 év veszett nagy idő tud lenni. Amikor felálltam, és elköszöntem, akkor egy NOKIA (?) nyomógombos telót adtam le (vagy nem...), és szerintem ebben minden benne is van, hogy kb hova fejlődött/gyorsult/személytelenedett/célszerűsödött/produktivizálódott (a megfelelő aláhúzandó) akármi is.

napjaim

Hogy érzem magam? Kb, mint egy kihalt folyosón bóklászó magassarkúban tipegő, aki ide-oda bekopog, kérdez, ahol ismerős terepen van, ott feloldódik, és megkönnyebbül, majd megy a következő épületbe, ott szintén síri csend(nek tűnik), de a falakon túl veszettül zajlik az élet. Valahova konkrét meghívóval, ajánlással érkezem, és x-y-t keresem, aki mesél, és irányba tesz, utána megint magamnak nyitogatom az ajtókat, és próbálok minél több mindent felszívni. Van nap, amikor úgy érzem, hogy eddig képben vagyok, és megkönnyebbülök, nem lesz itt gond, utána jön egy meeting, tréning, ahol villámgyorsan nyílnak az excelek, potyognak a nyakamba a rövidítések, a company code-ok, nevek, felelősök, országok, tevékenységek, diviziók, pivot táblák. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy mindenzt itthoLról skypeon, arcok nélkül, csak hangokkal. Az onboarding tréningeket letudtam az elején, ami az angol miatt jól jött, de se a hepatitisz, se a létrehasználat nem hozta közelebb a való világot. A héten viszont kezd bontakozni a való világ... Van egy baromi jó tulajdonságom :D, ami tovább lassítja a folyamatot, főleg amikor szűz szemmel érkezem, és nem elég csak annyi, hogy ezt így kell csinálni, hanem azt is akarom tudni, hogy miért. Keresem hozzá a megfelelő kontaktot cégen belül, aki tud mesélni a miértekről is. Illetve nyilván lecsapok az önként jelentkezős melókra is, hátha abból is kerekedik az összkép.

Elég nagy bizonytalansági faktor az angol, mert azt sem használtam 10 kerek éve. Online angol órákra is bejelentkeztem, és ott is meglepett, hogy Gabi mondta, hogy van olyan diákja, akinek az arcát még nem is látta. Videón SE. Szóval ezek nekem sokkolók. Mert én sem szeretem se viszontlátni, se viszonthallani a hangom ezeken a videókon, de valahogy alap, hogy nem rejtem el. Ez segítene pl rengeteget, ha nem csak egy-egy 3*3 cm-es képkockával beszélgetnék vagy ha nem csak a hangot hallanám.

100 év 'eltemetettség' után az első sokkhatásból remélem hamar kicsókol a pörgés és a kihívás, hogy kerek egészben lássam az egész céget és a világot átszövő működését.

Ja, és igen. Újra folytatódik a nyár után a mérlegképes tanfolyam, ahol szintén szoktam úgy órára érkezni (nyilván fél 3-ra sosem érek oda), hogy úgy ülök le, hogy megfordul a fejemben, hogy hány előadásról maradhattam le, mert se kép-se hang :D. Pedig járok mindenre :D:D.

Excel Expert_Backup (EEB1_001) kerestetik a korai időszakra, akit tudok riadóztatni, ha valamit gyorsan meg kell csinálnom, és nem tudom hova kell nyúlni, milyen függvényt kell írni. Aztán fokozatosan elengedem a kezét, mert bele fogok jönni újból. A hello@tukkelutott.hu címre várom a jelentkezéseket. Nem kell ticketet nyitni, közvetlenül hozzám érzkezik be

El nem bliccelném az első heti benyomásokat - #start to school & #back to school

Lóci iskolás lesz. Sőt. Lett... - kezdjük ezzel. 

Van egy bozótvágó bátyja, aki taposott már az első élményen, így jóval tapasztaltabb és informáltabb voltam, ami jól jött, és azt a fene nagy meghatódottságom is kontroll alatt tartotta. Könnyebb volt a nulladik szülői értekezlet, ismerősek a szabályok, szokások, amibe Covid ugyan  most beleköpött, de még így is jók vagyunk.

Azt írtam az uccsó nyári posztban, hogy nagyon megkönnyebbültünk, hogy felvették Lócit is a Lillába, így reggel csak 2 felé kell gurulni, nem 3 fele. Lóci is olyan boldog, megkönnyebbült. Szeptember elsejére az volt a terv, hogy jó korán megyünk, mert a középső padsor, első sor, ablak felöli helyét nézte ki magának. Azt sejtettem, hogy a keléssel nem lesz gond, mert olyan izgatott lesz, és számítottam arra is, hogy nehezen fog elaludni. De nem ennyire. Szegény produkált egy kiborulást. Mivel nem tudott elaludni, de nagyon akart, zavarta minden. Főleg a szúnyog. Hiába dugtuk be a riasztót, kiakadt, hogy abban már nincs, és az nem jó. Sírt ezért-azért is, melege volt. Egyszóval izgult. Mi fektetés után a teraszra akartunk még kicuccolni Attilával sörrel, Aperollal, pléddel, hogy méltón zárjuk le a nyárat, de vagy ő mászkált be Lóci miatt vagy én Lola miatt, mert őt is felsírta  Lóci, és nem tudott visszaaludni. Átbújt Lóci hozzánk, Lolát visszaénekeltem az ágyba, de ezek után mi is eltettük idő előtt magunkat, volt legalább 10 perc, amivel lekevertük a nyarat :).

Reggel klappolt minden. Majdnem. Nem értünk be elég hamar, Lóci kinézett helyén már ült egy kislány. Kénytelen volt az ablak melletti padsorra módosítani az elképzelését. Ivánka sem mellé ült, mert nem tudtuk, hogy az ovis nagy cimbije ebbe az osztályba fog kerülni, így egy kislány ült mellé, Zsuzsi, akinek az egész évnyitó alatt el sem engedte a kezét. Kézen fogva mentek le, és jöttek vissza :)). Az évnyitó pont annyi volt, amennyire máskor is szükség lenne. Pár elsős verselés, 2 mondat igazgatói beszéd, elsősök avatása, és pont. 

A héten még bemehettünk. Mi első nap bevittünk egyben minden cuccot, minden dobozt, hogy ezzel már ne legyen gondunk, viszont a könyv fedést nem csapattam le egy szuszra, hanem a Móziéval együtt apránként 3 estére lebontva. Mindig ezzel a víztiszta tapétával fedem őket, és sokszor eszembe jutott közben egy ismerős, aki 2 üveg borral kezdi ezt a melót. És hát ja... Most nem élveztem annyira :). Attila szept 1-én este már ment is fel Pestre, és csak csüti este jött vissza, szigorúan kapaszkodtam percre pontosan az esti rutinba és a reggeli kelésbe, esti ruhakikészítésben, hogy ne legyen csúszás. Profik voltunk. Volt (és még mindig van) olyan ábrándom, hogy este nekem majd siekerülni fog úgy lefeküdni, hogy minden el van pakolva, ki van készítve, és reggel sem hagyunk bomba támadást magunk mögött. Hááát... Előttünk az év (akarom mondani kb a hónap...), hogy ezt gyakoroljuk és tökélyre fejlesszük ;-).

Imádom, hogy Lóci ennyire lelkes. Jönnek már a zöld és arany csillagok és pontok, matricák. Olyan őrületes könnyebbség lenne, ha a felelősségtudata erősebb lenne, mint a Mózié, és magától csinálná a dolgokat, nekünk max vissza kéne tartani, hogy lassítson :D. Cipeli mindig a táskát, nem engedi, hogy segítsünk benne, és minden nap úgy megyek érte, hogy boldogan újságolja, hogy ma is lett egy új barátja. Amikor itthon végig zongorázok a két táska tartalmán, elhűlök, hogy itt tartunk. 2 db, az két darab iskolás fiú... (szivecske).

Lóci melett Mózi komoly harmadikos. Titkon továbbra is reménykedek, hogy ráharap a tanulás ízére, mert minden porcikája tiltakozik ellene. Azt mondja, ő már azt várja, hogy fizikát tanuljanak :D. Jesszus, Isten ments, hogy eljöjjön a kémia és fizika órák ideje. Az él benne, hogy ott csak kísérleteznek. Mondtam, hogy addigra a matekot kennie-vágnia kell. Nehéz évünk lesz - ez fix. Anélkül, hogy ördögöt tagelnék a falra. A harmadikosok másik épületben vannak, szokatlan, hogy a vírus miatt nincs szülői, nem ismerem az új tanárokat, levélben kapjuk az instrukciót, de arcot sem tudok társítani mellé.

Lolka még ovis. A boldog békeidők utolsó morzsái.

Lehunyja sok szemét a ház...

A kedvenc pillanatom az este, amikor az utolsó gombot is begombolom a családon. amikor a döntéssel a zsebemben elteszem magamat holnapra, és eleresztem az aznapot. Beletörődök, hogy ebbe már többet nincs erőm tölteni. Az utolsó mozzanat fogmosás előtt, hogy a gyerekekhez bemegyek... Olyan fantasztikus ereje van a szobának. Szószerint a Föld sem forog abban a pár percben. Imádom nézni őket, ahogy alszanak. Betakargatom Őket, lakapcsolom a füzért és a diffúzort. Van időm meghatódni, és hálálkodni Értük. Annyira megnyugtató és csendesen lassú ez a pár pillanat. Végig futnak a napi történések bennem, hallom a hangjukat. Annyira védtelenek és átlátszóak éjszaka, hogy tisztán átsüt rajtuk a személyiségük. Vajon ezt pont így fogom érezni akármeddig örökkön-örökké? Én akarom.

Jövök még egy utolsó poszttal

Valszeg senkit nem lepek meg azzal a közhellyel, hogy piszok gyorsan telik az idő, én mégis mondom/írom mindig itthon is. Az őszi ruhavásárlások eredményeként Mózi látványa 'kiakaszt'. A kapucnis pulcsikban olyan kamasz nagyfiú képét ölti, hogy ... hüpp :((... Ráadásul simán a 152-es méret kell neki, sőt. Ez a méret az ő szülétése után simán jó volt rám is. Most a 152-es gyerekméretbe nadrágügyileg már nem férek el, de a többi kb még stimmel :D. Haladok szépen sorban, és ebbe a nyári utolsó posztba beletolom az utolsó augusztusban megélt napjainkat, a bennem vibráló energiát, és már fel-felbukkanó berezeléseimet.

A doce vita érzést az utolsó hetekben felváltotta a tisztalappal indulni vágyó törekvésem, ami ilyenkor kamrától a padlásig tart(ana), de nem kivitelezhető ilyen rövid idő alatt egyszerre. Ettől függetlenül egy alapos kamra takarítás (a molylepkék miatt különösen muszáj volt), fűszeres szekrény, konyhaszekrény és fiókok takarítás, mosó konyha legkritikusabb polcának rendszerezése, iskolás motyók összefogása, gyerekek ruhájának újbóli átforgatása meg is történt. Híjján vagyok még sok mindennek sajna.

1. ISKOLA - A legnagyobb öröm augusztus végére futott be. Sok-sok telefonálás, üzengetés után LÓCIT IS FELVETTÉK A LILLA TÉRI ISKOLÁBA. Ami elmondhatatlan kényelemmel fog járni, és ne kérdezzétek, hogy elsőre, sőt második nekifutásra, hogy a manóba nem fértünk be... Amikor nyár elején ez kiderült, sírt mind a két gyerek. Lóci nem tudta elfogadni a Szoboszlói Úti iskolát, ahova automatikusan tovább ajánlottak, mert mi máshova nem is készültünk, más opciót meg sem jelöltünk. Vittem magammal júliusban a 0. szülőire Lolával együtt, mert nem tudtam hova elsütni őket éppen, de örültem is neki, hogy legalább látni fogja a tanító nénit, a sulit, az osztálytermet, és barátkozik a gondolattal. Nem sikerült :(. Hallani sem akart róla, elutasította a szeptembert, és az egész iskolakezdést. Ami annyira rossz érzés volt, mert nagy általánosságban azt tapasztalom, hogy nagyon szokták várni a gyerekek az új helyzetet, a tanszerek beszerzését, az iskolatáskát stbt. Na ő nem. És minden alkalommal elmondta, hogy Ő nem akar idejárni, ő csak a Lilla téribe szeretne. 

Én könnyebben elfogadtam, mert szimpatikus volt, viszont az az utolsó pillanatig nem állt össze a fejemben, hogy a logisztikát hogy fogjuk megoldani 3 fele, ha szeptembertől én is kötött időben dolgozom, és a Szoboszlói suliban negyedórával hamarabb kezdődik a tanítás, és hamarabb is ér véget minden móka. Hogy fog ez kinézni délután, mikor össze kell szedni őket, különórára hordani, hazaérni, túlélni. Ahhoz hogy én egy helyzetet át tudjak keretezni (mert én inkább ebben érzem jónak magam, mint hogy körmöm szakadtáig menjek, telefonáljak, kapcsolatot keressek, szivességet kérjek, holott én hiszek a több létező jó megoldásban) találnom kell benne kihívást. Általában valami olyan dolgot, amiben nem vagyok elég erős vagy épp jónak érzem magam, de eddig nem volt szerencsém kipróbálni éles helyzetben. Szóval elkezdtem várni vegyes kíváncsisággal, hogy miként fogom pl áthidalni ép ésszel, ha Attila hetekre nincs, és a nagyszülőkről se kelljen több rétegnyi bőrt lehúzni. 

Szerencsére mindig minden úgy van jól, ahogy kikerekedik. Múlt héten hétfőn voltam bent az igazgatónál, mert kaptunk egy fülest, hogy egy kisfiú nem abban a suliba megy, mi pedig egyből le akartunk csapni. (Augusztusban már érdeklődtünk többször, sikertelenül.) Ennyire nem egyszerű az ámen, mert a tankerület az illetékes. Oda is telefonáltam, míg végül ezen a héten kedden eldőlt, hogy Lóci kapta meg a megürült helyet!!! Azóta napjában többször elmondja, hogy milyen jó, hogy oda fog járni, és hát mi is jól megölelgettük egymást, hogy sikerült. Épp befértem erre a nulladik szülőire, és a hetem nagy része azzal telt, hogy 

• logopédia Lócinak 2*, 
• Mózinak utolsó BagolykaLand, 
• sulis cuccokat megvettük Mózinak hétfőn (Lócinak addigra a másik suliban az ofő mindent megvásárolt, ami oda kell, felmatricázott, befedett stb), 
• felpróbáltattam az összes ruhát, hogy lássam mire van szükség, bevásároltunk családilag, 
• elvittem a családok átmeneti otthonába a kinőtt cumót, 
• befogadási nyilatkozatért mentem a Lillába, átvittem a Szoboszlóiba, 
• kérlemet írtam, hogy ott szüntessék meg a tanulóviszonyát, 
• adatlapokat töltöttem 3 iskolára, 
• diákigazolvány (Lolának és nekem közben személyi, mert lejárt), 
• a tanító nénivel összefésültük, mi az a tanszer, amit el tudok onnan hozni, mennyi pénzt ad vissza, mit kell még akkor a másik iskolába megvenni, 
• Anyát vittem Szentimrére, hogy ne kelljen állandóan vonatozni, 
• közben Apáért (az enyémért) izgultunk a klinikán, a héten kiengedték végre, én vittem haza, és 
• közben a saját beléptetésemhez szükséges papírokat is töltögettem, küldtem. 
• Péntekre a gyerekeknek még fodrász is volt, hogy suli-kompatibilisek legyenek, és 
• a hétvégén még Lócinak be tudom fedni a tankönyveket, fel tudom könyvjelzőzni. 
• A Szoboszlói suliban nyáron a szülőin elvállaltam, hogy megvarrom az osztálynak én az egyen tisztasági zsákot és az uzsis zsákokat, így 50 db zsák önkétes kivitelezését is bonyolítottam kvázi fölöslegesen. 
• Ja, és Lóci szemét is megvizsgáltattuk, fogja-e látni a betűket :). Fogja. Sas szeme van.

Ezt a fajta rugalmasságot nagyon sajnálom, hogy odalesz, és nem lehet mindent akkor intézni, amikor én tudom/akarom. 

Tegnap a Lócika iskolatáskája is befutott, mert ahonnan augusztusban megrendeltük kiderült, hogy hiába várjuk, így sos Csehországból érkezett (ugyanolyan, mint a Mózié, csak más szinű), és úgy örült neki, hogy pillekönnyűnek érezve magam imádom végre látni ezt a lelkesedést. Ő írta alá az átvételit :D

Amíg a héten a befogadó nyilatkozatra vártunk a suliban vele, addig az új osztályfőnökkel ismerkedett, a teremben kinézte a helyét, és a tanító néni felől is nyugodt vagyok, teljesen újonnan érkezett a suliba, de nem pályakezdő, kedves, őszintén mosolygós, gyerekcentrikus(nak tűnik).

Szóval az utolsó hétre minden klappolt, elmentek mamáékhoz, hogy 3 napot mi is szusszanjuk az előttünk álló meghódításra váró út előtt ;-)

2. EGYÉB - most jön hétvégére a szusszanás rész. Ami nálam inkább még az elvarratlan szálak tisztázása, átnézése, hogy szeptember egytől ezek már ne vonjanak el figyelmet.

A héten Ágival smink oktatáson voltunk. Az ihletet egyértelműen Kiskatának, és rajta keresztül Marikának köszönhetjük, mert olyan régóta tervezek valami hasonlót, és most kerek perec léptem is. Tök jó volt. Semmi túlhájpolt esemény vagy extra kellék. De pár személyre szabott kivitelezési jótanács + gyakorlat, kézzelfogható eredmény. Ezt szeretem :).

Múlt szombaton Bettivel találkoztunk a Kispadli teraszán, mert a közelben járt, és még este is itt örömködtem Attilának, hogy olyan jó volt találkozni, és hogy bár nem rendszeres, de tartjuk a kapcsolatot, és mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A köztes időben telefon és chat.

Hétfőn este Barbival és Mesivel ültünk be a Maszekba. Ilyenek kb már csak évente jönnek össze, és a gyerekeket 2 éve nem eresztettük össze, max a Lidlben vagy a suliban futnak össze (jó sok lett az össze :)). Volt is itthon háborgás Mózi részéről, hogy ő már 2 éve nem találkozott Kendével :). A fő téma a #homeoffice és #homeschool volt, ki hogy lavírozott. Barbival megint munkatársak leszünk :).

3. KUTYI - mert ez is izgalmas volt a múlt hétvégén. Attila kint nyírta a füvet, sövényt, mi éppen bent, Titus pedig az új kenneljét és kifutóját tesztelte. Mózi kiment, és kis idő múlva iszonyatos vonyítás. Totál kimegy belőlem az erő, amikor szenvedő állathangot hallok vagy beszorult magatehetetlen vergődő állatot látok (nem mintha sok ilyet látnék). A lényeg, hogy Titus átdugta a fejét megörülve Mózinak a 10*10-es betonacél hálón, viszont sehogy sem tudta visszahúzni. Rángatta a nyakát, vonaglott, de látszott egyből, hogy ő ezt nem fogja tudni egyedül megoldani. Attila is rohant, ahogy Mózi kiabált, de a füle be volt dugva. A szomszédok is kiszaladtak. Ő lefogta a testét, én pedig próbáltam átmozgatni, masszírozni a füleit. Nem ment. Betüsfürdőztem a fejét, de ezzel sem volt könnyebb, mert mindig akkor rántotta el, amikor már csak kicsit kellett volna tolni rajta. Lefőttem nagyon. Közben vagy vonyított, vagy megadóan tűrte. Szomszéd Zsolti bácsi jött át fogókkal, és szétfeszítette, így masszíroztuk át a füleit és a kis redőit a fejebúbján, állán... Bele sem merek gondolni, mi lett volna ha nem vagyunk itthon :(. És hogy egy ekkora résen átfér a feje... Egyelőre jegeljük a kennel témát. Kell rá csirkeháló, de én egyelőre akkor sem merném kint hagyni.

4. OVI - Lola keddtől már gyűri az ovit. Nagyon várta, én pedig kaptam az alkalmon, hogy csúsztatva indítsuk az új tanévet. Az első nap reggel picit elanyátlanodott, mert másik pavilonban voltak még másik nénikkel, de már délután nem érzékeltem ebből semmit, a csoportjukból is jártak kislányok, nagyon jól elvolt, várta a másnapot is. Kiskutyásat-kiscicásat játszanak és homokoznak főleg.

5. MOZGÁS - végre elértem azt az állapotot idénre, hogy tervezzek, és helyet szorítsak, hagyjak ennek is. Futás továbbra is a barátom. És végre a heti 2-3 7 km-nek látom másnap az árnyalatnyi értelmét. Hátha be tudom ezt valahova suvasztani majd akár beltéren, ami annyira nem izgi...

Debrecenb-Pallag - 42 perc alatt megy sorompótól ‘árkontúlig’ és vissza :)
(lesz ez még jobb újra)

6. SZOCIÁLIS KAPCSOLATOK - Lócika ovis barátja, Martin volt itt valamelyik nap, itt partiztak, medencéztek, legoztak, majd meghívták ottalvásra is, aminek egyelőre nem tettünk eleget, mert Lóci nem csinált még ilyet, és nagy falatnak érezte.

Múlt szombaton Attila egyik vadász társa volt itt a családjával két kisfiúval grillezni, bölcsis társak voltak mellesleg Lolával. Ez főként Attila 'nyitása' volt, és én az ilyesminek mindig örülök ;-).

7. MUNKA - és hát itt lennék én is a sor végén (tudatosan hagyva utolsónak). Eddig sok energiával töltött fel az új érkező szitu, és ez a várakozás visszaadta a 10 év alatt megkopott önbecsülésem, ami leginkább támogatta a döntésem. Egyelőre nem is akarok itt kétségeket, negatív bármit hagyni, fogok írni, jelentkezni menet közben feltétlenül.

"Ez volt a legjobb Szentimre" /gyerekek/  :D

99. éves nagypapám megkocsikáztatta a gyerekeket. Nagyon sok ilyen roki-kocsi tunningoló videót néztek a fiúk a nyáron, így ez a program most mindent vitt :)).

A 'dolce vita' érzés folytatódik augusztusban (is)

Évek óta nem jártam nyilvános strandon, max eldugottabb kerekestelepin, berettyóújfaluin, de barna is kb biciklitúrán voltam ennyire barna. Tudatos volt, mert fosok a Naptól, nincs jó tapasztalatom vele :(. Idén viszont a 'Több Ondód, kevesebb Adria!', valamint a #nyaraljitthon szlogeneket magunkévá téve itthon maxoljuk a nyarat. Már nem sok van belőle - sajna, érzem is a bőrömön. Vegyes izgatottsággal, kíváncsisággal állok a szeptember előtt. Lóci iskolakezdése, és az én szorosabb menetrendbe szorított munkám, illetve a bizonytalan covid helyzet miatt.

a korszakalkotó ötlet eredménye :)

Az ÖTYÉvel és Ágival is megünnepeltük a közelgő változást. Egyik vasárnap du csobbant a viber csoportba a korszakalkotó ötlet, hogy menjünk ki négyen a Nagyerdei Strandra koktélozni, lazulni. Ilyen SOHA nem volt még, hogy 4-en egyszerre és közösen menjünk ki forgalmas strandra. 11-re értünk ki kb, mert előbb Kata felvett engem Ondód suburb-ben legurítva egy jó kávét, majd Sanyikámat kaptuk fel a város másik végén, utána Katáékhoz mentünk autót cserélni, és Gitta mama fuvarozott ki bennünket. Katáéknál gargalizáltunk egy - induláskor  még Attila által a hónom alá csapott - hibiszkuszos Tatrateaval, és ezt vittük is magunkkal. Manyival a strand bejáratnál találkoztunk, pont egyszerre futottunk be.

Megvettük a jegyeket, feltöltöttük az órákat, és irány az öltöző. Én a fülkében ahogy a táskámat letettem a padra, a Tatratea kiugrott belőle a földre, eltört a kupakja, és ki is borult vmennyi a táskámra, földre, pénztárcámra... :D. Úszással indítottunk, hogy nagyon fittipaldinak érezzük magunkat. Nem sokkal, de még szerencse, hogy az elején letudtuk az egészségmegőrzést részt ;–). Utána felcuccoltunk a napozóra, bekenekedtünk, és felhajtottuk az első Aperolt. Én kicsit lassabban. Aztán jött is a második... :). Ez még mind a medencében, és mellette. Kezdett alalkulni a hangulat a melegben, és hozta a fánkos csúszda ötletét. Hát ez nagyon király volt. A sorban már kezdtem érzékelni, hogy lehet az a tipikus szabadlábon garázdálkodó enyhén spicces, - meg merem kockáztatni, hogy idegesítő :D:D ... - negyvenhez közeliek, negyvenesek vagyunk, akik épp lazítanak. A harmadik mojitonak majd' a felét megittuk, mire feltűnt, hogy gyanúsan finom, valszeg kifelejtették belőle a lényeget. Marikával felgöngyölíttetük a folyamatot, hogy rémlik-e neki, hogy belemérték a lelkét a mojitonak. Arra jutottunk, hogy NEM, így visszament jelezni :D. Én utána sem voltam meggyőzve, hogy van-e benne :)). Ezzel a lendülettel, simán lehetett benne 2 adag Bacardi. Nem is tudom, merre üldögéltünk még, mert egész nap kint voltunk zárásig. Nagyon jó ötlet volt, ezt rendszeressé kell tennünk :).

Ágival pedig másnap mentünk el este vacsorázni szintén a Nagyerdőre. Takarosan kirántottuk magunkat (egyébként ezt nagyon élvezem, hogy van alkalom öltözni, és hogy varrhatok magamnak. Tervezem, hogy egy mini gardróbot összevarrok, mert olyan jó érzés ebban lenni :D). Ez is nagyon jó volt. A rötyögéssel, "csipegetéssel", utolsónak álltunk fel 11-kor. Ez is rendszeres lesz.

Attila már hétfőn, amikor a lányokkal strandoltunk írta, hogy péntekre megvette a jegyeket az éjszakai fürdőzésre. Tegnap ott voltunk egész végig, este fél 12-ig. A gyerekek különösen nagyon élvezték. Nekem csak annyi bajom volt, hogy baromira tudok fázni, és a termálból nagyon nem akaródzott nekem kiszállni, hogy még átmenjünk másik medencébe is :D. Most is úszással kezdtünk, és Lola bátorsága is kinyílt. Hosszan beteszi a fejét úszószemüveggel is a vízbe, ugrál, csapkod, vízalatti masszázst adott, élvezte a hullámot, és a csúszdán is miattam nem csúszott le, mert én nem engedtem még. Estére a gyerekmedence csak a miénk volt, és az ugráló is. Ott a fiúk tolták egyszerre szinkronugrásban, én meg videóztam őket. Lola olyan volt, mint, aki be van csípve, de Attila azt mondta, hogy neki olyan emléke van, hogy az egész gyerekkor ilyen érzés. És valóban. Táncolni is lehetett, és Lola gyűrődött, hogy ő szeretne. Riszált, ugrált. Mózi bátorsága is visszatért az ugráláshoz, mert a múltkor produkált 3 méterből egy fél hasast, ami elvette a kedvét. Az öltözőben már elkezdte Lola szopni bőszen az ujját, és látszott, hogy elfáradt. Viszont itthon még megéheztek, és kentem pár kenyeret fél 1-kor.  Nagyon jó ötlet volt ez is.

Most hiányzik még egy 3-4 napos édeskettes pocolás, és igazán feltöltődve csapok a szeptemberbe.

ezt meg csak úgy

A vasárnapi posztot a szokás hatalma szüli ;-)

Jenő Papa bevállalta a gyerekeket tegnap du, hogy mi is szusszanjunk megint. Én bevittem őket, utána futottam egyet a standionnál, majd megkezdtük a lazulást. Brutál mennyivel hosszabbnak és nyilván nyugisabbnak hatnak a napok, órák ilyenkor. Tudunk összefüggően kommunikálni, halljuk egymás hangját. Annyira jó, és annyira kell. Haladok visszafelé, mint a rák. 

1. A nyár legjobb döntése a medence volt. Több Ondód, kevesebb Adria jeligére ;-). Attila uralja a gyerekekkel a leggyakrabban, de én is be-becsobbanok. 

2. Reggel megint az erdőn kezdtünk, ez is tankolt a kis puttonyomba. Nem hosszú futások ezek abszolút, de elégedett vagyok a viszonylagos rendszerességével. Korábbi spártai önmagam, nem lenne elégedett ezzel a teljesítménnyel, és néha én is letörök, mert semmi javulást nem látok se fizikumban, se látványban. Mindegy is. 'Anya egy NAGYSZERŰSÉG' (by Lóci).

Szeretem ezeket a képeket, mert bár csak 1-et csattintunk,
nincs repeta, de az érzés benne van, hogy megint megcsináltuk :)

3. A héten, szerdán annyira jó fej voltam, hogy bevállaltam a Kerekes csajokat egy napra, hogy Sanyikám haladjon a melóval gyerekmenetesen, illetve Lolának és a fiúknak is jó volt a társaság. Win-win. Panka és Lola egyből olyan cukin egymásra találtak, már a szülinapomon is, mintha legalább egy csoportba járnának. Egész délelőtt babáztak, gyurmáztak, hancúroztak. A nagyok Legoztak, közben Rumini hangjátékot hallgattak (ezredjére), medence, játszótér, nyalóka, nutellás palkó, rágó. Megadtuk a módját :). 

4. Kedden ballagott Lócika az oviból... :(. Már délelőtt mentünk be (reggel még a virágpiacot is útba ejtettük), hogy segítsek a díszítésben, a kislányok koszorújának a fonásokban, és a fiúk kitűzőjét kötni. Ez évek óta tartó hagyomány, mint a lányok egyen szoknyája is. A karantén beleköpött a menetrendszerű ballagásba, de így is megtanulták a gyerekekek a verseket, dalokat, és nagyon örültem, hogy Lócika is méltón tudta lezárni az ovis 4 évet. Annyira szeretem ezeket a szokásokat az oviban. A dalokat, a faragott kaput, amin átbújnak, az egész ovinak a szellemiségét még mindig. Idén sem éreztem még azt a végletes torokszorító búcsút, amit majd 2 év múlva a Lola ballagóján fogok érezni, hiszen ő még marad.

Aranytulipán csoport - Utolsó nap az oviban...

Két ovisom (szivecske)

A dombon

Imádom

Oroszlán jel

szünet előtti utolsó ovis nap

5. A héten voltunk 2* az új strandon. Itt nem készült piktúra, mert a telók a szekrényben maradtak, de mondanom sem kell, hogy a gyerekek főleg az első nap írtózatosan nagy eksztázisban voltak. Oda-vissza voltak. Ugráltak 3 méterről, úsztak a 2 méteresben, csúszdák, fánkozások, sodró medence, lángos, fagyi, sör, minden volt :)). Lola is nagyon belejött, már bele mert a medencébe ugrani úgy hogy lemerült, beleteszi az arcát is. Vele főleg a gyerek tocsogóban kell lenni, azt élvezi, de nagyon.

6. Alapoztunk is, idén is jártak/járnak a fiúk úszni. Lóci extrán küzdő alkat most is. Leúszott a strandon 6 hosszt a 2 méteresben, gyakorolja a fejeseket. Mózi a kényelmes, ha nem kell meggebedni, mert miért kellene :), akkor ő takarékon tolja.

7. Múlt hétvégén Tiszacsegén voltunk a halászcsárdában nagy Lola (nagynéném) 70. szülinapján. Váltó ruhát végül nem tettem be, mert hát csak étterembe megyünk, nagy baj nem érhet. Nagy baj nem is, de Lóci az Lóci. Elmerült szandálostól, lenvászon nadrágban az iszapban. Nagyon pipa lettem rá, mert mondtam, hogy a víz közvetlen közelébe a partra nem menjenek le. Ahha. Azt hitte az még nem az....

8. És a nap, amikor este 8-kor vettem észre, hogy nem ittam meg a második kávémat. Velem ilyen még nem fordult elő, hogy át se suhant az agyamon, így kihasználva ezt a helyzetet, bő másfél hete csak 1 kávét iszom, cserébe sok vizet. Még applikációt is töltöttem le, és vezetem (!!!).

9. Egyelőre nincs telefonja a gyerekeknek, de a Mózié érik. Azt mondtam, akkor lesz, ha egyedül közlekedik már. Addig nincs szükség rá. Az ilyen lehetőségekre viszont mindig lecsapnak. Pont ezért nincs. Nem akarom ezt a látványt otthonra még 1-2 évig.

A negyven éppoly' meghatározó

A negyven éppoly' meghatározó, mint a harminc. Nálam. Talán a hétéves periódusok az én esetemben 10-et jelentenek? Simán el tudom magamról képzelni :). (Csak hogy kb érthető legyek - a 30 éves szülinapomat már Mózival a hasamban ünnepeltem akkor még iker gyermeknek tudva, a negyvennél pedig hosszas dilemma, sírás és coacholás után magamévá tettem a gondolatot, hogy visszaevezzek (egy időre?) az alapokhoz: alkalmazotti lét, könyvelés-pénzügy)

Megint kusza ezzel az érzéssel kapcsolatban az elmém és a lelkem, de muszáj felvezetnem impulzusszerűen, hogy legyen időm letisztázni. Jó adag változás zajlik belül a kis testben. Tudom, hogy apránként és fokozatosan történik ez már egy ideje, - azért is tudok róla itt is említést tenni - de az elmúlt évtizedben (jesszus ezt a 10 évet így leírni...) most érzem legközelebb magam ahhoz, aki akkor voltam mielőtt a gyerekek kidugták a fejüket belőlem. Ugyanolyan nem is akarnék, sőt talán megfordítva olvasni/értelmezni szerencsésebb: Ha akarnék sem tudnék ugyanolyan lenni, mint egykori jómagam, de az a belső mag, az a Sári-origo mostanában tér vissza. Ok. Nyilván nem tér, mert végig itt volt, de a burjánzó, önhibán kívüli (hormonális vagy egyéb fókusz átcsoportosulás? ... passz ) belső kontrollvesztés, ami benőtte (ami az erőfeszítések ellenére sem járt mindig tartós, fenntartható, megelégedettséget hozó eredménnyel, mert sokkal inkább hedonista énem kerekedett felül) most mintha némi fazonírozással a gyeplőt újra visszaadná a kezembe. És én ezt szeretem. Nem kell óriási dolgokra gondolni. Lehet ez egy szimpla nap szervezése és hibátlan levezénylése vagy dolgok gyorsabbi, azonnali kivitelezése, erősödő szokástevékenységek, és legfőképpen kevesebb önmarcangolás, önhibáztatás. Ezt nem csak az elmúlt egy hét eredményezni, de biztosan hozzájárul ahhoz, hogy most újabb fennsíkra érve látom magam az elmúlt 10 évben masszív anyamedveként.

Egyre több mindenbe tudok megint beleállni, amivel régen (itt most a 10 évnél régebbre gondoljon a kedves olvasó ;-)) nem volt gondom. Ami megmaradt vagy még erősebb az az önismereti kíváncsiság, hogy mi miért alakul bennem, mi formál, mi hat, mi az amit észre sem veszek. Szeretem magam, és akik nekem vannak.

Éjjeliszekrényem 2020.08.02. Aktuálisan olvasott 
A szokás hatalma, és a könyv toronyban van olyan,
amit már elolvastam, és ami még várakozik a sorára

Megint olyan napok járnak rám, hogy szívem szerint csak olvasnék. 

• Kb gimnazistaként haraptam rá ennek az izére, és egy tiszaszentimrei - nagyszülőknél töltött - nyárhoz kötöm. Onnantól nem volt érvényes Édes jó apám állítása, miszerint, ha el akarnak dugni előlünk valamit, akkor azt a könyvespolcra teszik, mert nagyívben elkerüljük, félünk a könytől, mint ördög a szentelt víztől :D. A könyvek minősége sokat változott, bár gimnazistaként is igyekeztem Nagyinál az Én könyvtáram érett műveit leemelni. 
• Egyetem vmelyik évfolyamán emlékszem az előadóban hasító néma csendre, amikor az egyik képzővűvész-közgazdász tanárnő, aki mellesleg európai uniós integrációt tantíott feltette a kérdést, hogy ki olvasott már Kunderát? Fogalmam sincs, hogy jött képbe, valahogy a "mai fiatalok olvasási szokása és az olvasott könyvek minősége" volt a mellékes téma. Utána belekóstoltam Kunderába 4-5 könyv erejéig, és rájöttem, hogy abszolút olvasható, sőt.. a korábban 'biztos bazi nehéz és unalmas filozofálgatós ipse' előítéletem után üdítő és bátorító felismerés volt.
• Másik egyetemi élményem, hogy a tanulási kinlódások közepette felfaltam egy du alatt Szabó Magda Mondják meg Zsófikának könyvét, ami annyira tetszett, hogy egyből neki estem a Für Elise-nek. Az is bejött. Attilával járkáltunk akkor régiség vásárba, még Pestre az Ecseri bolhapiacra is felutaztunk többször célirányosan, mert ő régi mechanikus órákra vadászott, én közben Szabó Magda és egyéb könyveket illetve parfümös üvegcséket kerestem, ami a majdani közös fürdőszobánkba milyen jó lesz :). 
• Volt olyan is, hogy én statisztika szigorlatra készültem, és nem tudtam Attilával menni a debreceni régiségvásárra, de kincs vadászat után felcsengetett, hogy csak egy pár pillanatra szaladjak le a kapu elé pihenésképpen. És hozott egy adag frissen lőtt Szabó Magda könyvet (óriási szivecske - olyan jó, hogy ezek az emlékek sorba porolják le magukat). 

Azóta bennem két irányra oszlik az olvasott tartalom. Nagyon szeretem a regényeket, a novellákat nem igazán. Egyertelműen az a bajom vele, hogy mire megformálom magamban a karaktereket, magamévá teszem a történetet, BUMM...! vége, és jön egy következő teljesen új szereplőgárdával és helyszínnel. A könyvekhez élményeket, érzéseket társítok. Sokszor nem is emlékszem évekkel utána (részletesen) a tartalomra, de hogy akkor mi volt-hogy volt, hogy éreztem magam a bőrömben, igen. A regényeken túl pedig vonz az "okos" irodalom, sőt vénségemre még az emészthető filozófiai is. Nem beszélve a minőségi gyerekirodalomról. Bőven rengeteg van mögöttünk. Most nyáron többször előfordult (már legalább 3*), hogy este nem meséltem, mert annyira későre nyúlnak a napok, és nem tudok 2 oldalt olvasni, még akkor sem, ha annyit ígérek :).

Ti mit olvastok épp? 

Dear Followers... ;-)

My energy is currently out of office, and have limited access to it until 27th July 2020.

Best regards:

Sara

(A jövő hét már jobb lesz)

Baromira belassultam. Július második felére különösen. Az okok egyik részét tudom, a másikat csak sejtem. Ráadásul valamit benyaltam, mert a héten 3-4 Neocitránt is elkortyoltam, ami tovább lassította az egyébként is leállt tevékenységeimet. 

Az egyik reggel elvittem a gyerekeket 7-re a tábori buszhoz, majd itthon visszabújtam olvasni (=elaludtam), és 10-kor keltem, amikor Attila indult a városba. Majd 1 körül megint bebújtam olvasni mert annyira gyengének éreztem magam, hogy kb állni sem volt erőm. Lola is lefeküdt, és 4 után keltem, amikor Attila robogott le, hogy szalad a gyerekekért a buszhoz... Én is kikászálódtam, de csak azért, mert már durvának éreztem ezt az elesettséget, de szívem szerint másnap reggelig fel sem álltam volna. Az ivásra extrán figyelek, mert ez az egyik fő kolompos az erőtlenségemben, hogy baromira nem érzek szomjúságot, és napokig elvagyok folyadék nélkül kávéval. Ebben a gyengélkedő állapotban kihívásnak láttam azt is, hogy a pulton sorakozó cukkinik és patisszonok miként kerülnek be a fagyasztóba télire. Annyira szét kellett cincálnom az egész folyamatot aprócska lépésekre fejben is, hogy egyáltalán addig eljussak energiában, hogy hozzákezdjek. Vasárnap van, és jelentem kész vagyok. Bepanírozva, reszelve, kockázva kész. Folyt. köv. Cukkinit eszünk cukkinivel. Bevált receptekkel bombázzatok. 

A jövő hetem remélem eredményesebb lesz már. Ja, még a kerti bútorokat is volt erőm több lépésben lefesteni.

Cukinis-gombás quiche bébi spenóttal

Együtt Könnyebb...

A nyarat sok apró mini programmal, találkával szinezem, és eddig nagyon élvezem.

Teli a facebook ilyen-olyan apropóból "céhekbe" tömörülő mamikkal, akik valamilyen közös ügy mentén egymásba szeretnek. 

Fotó: Babakukk Adri (gépe egy játszótéri anyuka kezében ;-)

Nem emlékszem pontosan, hány éve lettem tagja az Együtt Könnyebb!... -  zárt (ajánlás és közös szavazás útján építkező) facebook csoportnak, ahol pár 20 fő fölötti vállalkozó anya tömörült egymásba. Az ismerettség Pici Piacos berkekből eredt, én Nobile Rózsának köszönhetem a tagságom, akivel az egyik vásáron egymás mellett árultunk. Nem mindenki pesti, vagy Pest környéki (Hatvan, Vác, Monor, Szentendre), páran el vagyunk szórva a szélrózsa minden irányába a pesti agglomeráción kívül (Gyula, Völcsej, Debrecen, Tatabánya). Mindenkiben közös volt és van, hogy kezdő pár éves (egyéni) vállalkozó ennek rugalmas gyönyörűségével, és magányos elkerülhetetlenségével. A csoport idénre érte el végső formáját. Aki nem volt aktív kiszállt vagy ahol összeférhetetlenség, konkurens tevékenység ütötte fel a fejét. A tagfelvételt már rég kizártuk, mert egy olyan jól összerázódott közeg keletkezett, ami egy ideje túlmutatat a marketingen. Mára kibővült funkciókkal üzemelünk. Vállalunk lelki támogatást, barátkozást, kiborult bili közös felitatását, bizonytalanság kivesézést és kétségek eloszlatását, jövőbeli tervek megosztását megőrízve az optimuzmusunkat. Vannak viccek, könyv és workshop ajánlók, jogi és egyéb tapasztalat megosztása, közös együttműködések. Én élő találkozón egyszer vettem részt, mégis olyan, mintha évek óta ismernék mindenkit személyesen. A facebookon napi szinten zajlik az élet. Karácsonyi, nyári gyulai, pesti reggelik, kisvonatozások egyéb programok szinesítik a csoport életét. Az idei nyári gyerekes programba pénteken most sikerült úgy beszállnom, hogy összekötöttem egy szükséges pesti menetellel, és rugalmasan nyitva hagytuk a programot. 

Csütörötök este felvonatoztam a gyerekekkel, fent aludtunk, reggel le tudtuk amit nekem le kellett, és 10-re már a Millenárison voltunk. Annyira szeretem nézni a gyerekeket, hogy milyen könnyen barátkoznak, mennyire lazán tudnak egymásra kapcsolódni. Nagy szám volt a metro, a fogaskerekű, de be voltak tojva a hajléktalanoktól, és a bolondoktól, amiből extrán sok van a fővárosban. Mindig mondom nekik, hogy egy nagy városban sokkal több a JÓ, és sokkal több a lepukkantság is. Egyelőre nem fogunk felköltözni, Ondód szimpatikusabb volt nekik :). Én nagyon szeretem egy-egy napra, hétre, visszahozza azt a pezsgést, amikor fent laktam bő 2 évet, de egyelőre én is lassúnak érzem magam ehhez a városhoz ;-).

Jövök még majd képekkel.

Most pl.