Advent első vasárnapja

Ha akarnék sem tudnék (pedig valójában akarnék... :))) meghatóan meghitt, békességgel átitatott fenyőillatú adventi képeket csatolni, mert nem alkalmas a helyzet, nincsen meg minden hozzávaló. Amivel napok óta hangolom magam az, hogy a blogból visszaolvastam a karácsonyi menüpontot... Annyi mindenért tudom nyomorgatni magam, de a blogot akármikor visszaolvasom úgy érzem, óriási emlékanyagot gyűjtöttem össze magunknak, amit imádok, és nagyon örülök magamnak.

Pár hete a gyerekeknek megrendeltük az új ágyakat, asztalokat, szekrényeket, mert szeptember elején és aug végén készlethiány volt, viszont pont egy hete megérkezett (van még hiányossága, mert a fogantyúk, és 2 fiók előlap szintén nem volt, várjuk). Ebben a 36 db lapjára pakolt dobzban bukdácsolunk, és addig nem akartam összeszerelni, amíg nincsen meg a helye. Viszont ahhoz két ágyat ki kell ebrudalni és átrendezni a szobákat. És ha már új bútor, akkor egy gyors tisztasági festét is csináljunk már. Felhívtam Ferit tegnap, mert éreztem magamban az energiát :D, aki festeni szokott nálunk legalább 10 évre visszamenőleg, hogy mennyi festéket vegyek, milyen hengert, adjon pár praktikus jó tanácsot, mert akkor én erre ráugrom gyorsan. Így is lett. Három gyerekkel felkerekedtünk a festékboltba, bekevertettük a korábbi halovány szürke árnyalatot, megvettük a takarófóliákat, szegőragasztót, hengert, és négyeseben kirámoltuk az első gyerek szobát. Attila Pesten szív, így a gyerekek voltak a segítségek. Kiszedtem a tipliket a falból, a lázcsillapító szirup adagolójával befecskendeztem gipsszel a lyukakat, kigletteltem a párkányt, leszedem és kimostam a függönyöket, körbe ragasztóztam a kapcsolókat, szegőlécet, és nekiduráltam magam. Az első fél óra után kétségbe voltam esve, mert baromi foltos volt az egész, és nem emlékeztem, hogy Ferinél is így nézett-e ki. Féltem, hogy esetleg a festék nem volt jól elkeverve, hiába kevertem rajta én is. Ez elég jól kirántotta alólam az önbizalmat és a lendületet, ráadásul a plafon fehér, ott is szegélyezni kellett, mert itt ott, belefestettünk Mózival (Ő picit jobban is :D). Vártunk egy kicsi, és látszott, hogy ha megszárad, akkor szép lesz, így tovább hengereztünk létráról és alóla. A létra kint rohadt a kertben, így először azt is le kellett pucolni. Estére készen lettünk több rétegben is (az egyik fal annyira retkes volt, Mózi még a villanykapcsolókat is körbe rajzolta tanulás helyett, és neon festék pacák vannak rajta, amit 6 réteg sem fed le :(. Mára maradt a plafon széle, ahol a két szín találkozik, és az ablak pucolás, romeltakarítás. Ez eddig jó. Viszont a másik szobát is ki kellene, de nem férek.

Amit tudok bútort, pl az asztalokat össze is rakom, és beteszem a helyére, utána a romok felett lehet mézeskalácsot sütünk inkább. Kata olyan tündér vagy inkább angyal volt, hogy a szomszédjuk méhészetéből rendelt mézet házhoz is szállította nekünk. Óriási köszönet érte, mert ez most rengetegett le vett a vállamról.

 A hét megint húzós lesz a zárás miatt, nem látom egyelőre a végét és a karácsonyt.

A túltengő energiát este még levezettük egy kis futással, amit nem is a futás aprópójából űzök már, pusztán azért, hogy a napi lépésszám gyűljön, mert siralmasan keveset mozgok, ez pedig gyorsabb, mint a sétálás.

Egyébként 10 éve pont így éreztem magam Mózival a hasamban, amikor betonozták, parkettázták, felújítottuk a Kossuth utcát karácsonykor Mózi érkezése előtt még egy szűk hónappal.

ezt a WC-n ülve csattintottam, ide is jutott motyó :D

Elmúlt napok-hetek (hónapok? - nem is tudom, mióta alszom)

Olyan vérmes reményekkel kezdtem a szeptembert, olyan jól egyenesbe rántottam magam szellemileg, fizikailag, érzelmileg (ami persze, sosem egy kész állapot, mindig van mit gömbölyíteni rajta), aminek most töredékét érzékelem, töredéke tart ki. Grincs megérkezett, de a karácsonyt és az adventet nem adom!! Ellopta a 2020-at, bár én lekopogom, mert most kezd csak kaksi lenni, eddig nem érzékeltük a közvetlen hatását. Most is csak saját magamon nem tudok túllépni, a saját energiámat nem tudom visszapótolni. Benne vagyok a csőben, előre látok csak munka fronton, de máshoz nincs ingerenciám. Kimozdulni, mozogni se. Sőt kb semmi olyat, ami korábban töltött. Most max az olvasás. 

Ehhez képest, amikor kb egy bő hete ezt a posztot elkezdtem írni, picit jobban állok. Hála Lolának talán, hogy itthon van nap közben, és annyira drága, hogy elmondani nem lehet. Csak úgy alapból. Ilyen. Illetve picit magamnak, mert megbeszéltük, hogy muszáj a munkán és pár muszáj dolgon túl erölködnöm, mert anélkül nem megy. Mert ha ráveszem magam, utána belendül az energia. Ilyen a mozgás. De akár csak a sétálás, gyaloglás és a munkán túli hobbi, ami türelmesen vár és értem van. Belefogtam egy Immunkihívás online jóga sorozatba, ami már a végéhez közelít, és bár nem csináltam meg minden nap, de már az sokat segít. És vagy puszta agykontroll vagy tényleg így van, hogy bennem a futás indítja el a vérkeringést. Legyen 10-15 perc szaladgálás Lolával a gumisnál, amíg a téligumit felteszik, és kint fogócskázunk, de egyből azt érzem, hogy élek, és hogy közvetlen előtte nem. Hiába tudom, hogy nekem ez szinte gyógyító erejű, kakibb időszakomban nem bírom rávenni magam. Biztosan köze van ezeknek a keringésemhez, a vérszegénységemhez, pont úgy mint a rendszeres ivásnak. Alap helyzetben baromi fázós vagyok. De szó szerint meg tudok fagyni, ha 20 fok alá megy a hőmérséklet, és a fázáson túl egy kétségbeesett sötét világvége, védtelen állapot lesz úrrá rajtam, ad hoc sírást is be tud indítani. Nem tudom az okát. De ez lehet nyáron is, ha azt érzem, fázom. Piros az orrom, hideg a kezem, lekékül az ujjam hegye. Futás, mozgás után és közben nyilván beindul bennem az élet. 

A munka - zárás és mérlegszámla egyeztetés után a következőig - egyelőre laza. Jeleztem is itthon és az amcsi partnernek is, hogy adjon valamit nekem, amivel a keze alá tudok dolgozni, mert kitelik még belőlem. Azt viszont szeretem, hogy kezdek otthonosabban mozogni. Azért ma hangosan felröhögtem (most másik gépen pötyögök, de lehet bemásolom majd a képet), mert bemutatták az új termékeket, fejlesztéseket, és hát szivattyúk, szelepek, alkatrészek voltak terítéken, hogy mennyivel jobb felhasználói élményt nyújtanak. Egy kb szürke-piros keresztmetszeti kép (nyilván szöveg is és paraméterek) egy szivattyúról. Na ilyenkor azért eszembe jut, hogy mekkora boldogsággal olvasnám, ha varrógép fejlesztés vagy szabasminta szerkesztő programról lenne szó :D. Ez pedig csupán egy hasznos háttér infó, hogy tudjam, mik is vannak a több ezer soros riportok mögött. 

Rettenetesen hiányoznak az emberi kapcsolatok. A szüleim, testvéreim, anyós-após, sógornő, unokahugok, öccsök, barátok, munkatársak, ovis-sulis anyukák, szomszédok. HOL VAGYTOK?

Lola egy hétig megint karanténba került, mert két óvó néni pozitív lett :(, így leredukáltam a gondolatban betervezett találkákat is. A 'legtestközelibb' koronás élményünk Kiskata anyukája (Gitta Mami), unokatesóm-keresztapu és Ági+ családja. Én annyira szeretném ha megúsznánk. Covid-szűz akarom, hogy maradjon a család. Gondolom, más is így van/volt ezzel :(.

A hétköznapok (sőt, nem csak azok) pont annyira egysíkúak, mint egy ködös november. Reggel arra nyílik a csipa, hogy Attila behozza a kávét, Ő elviszi a gyerekeket (most csak a fiúkat), én összernántom a lakást (nem minden reggel), utána elkezdek egyből dolgozni, majd a napi meeting után 10 előtt fürdök, öltözök, aztán munka. Közben evés itt-ott. Du én megyek a gyerekekért, itthon gyakorlás, mert muszáj. Lócika kezd rástresszelni az iskolára. Ráadásul bünteti magát. Ha valamit nem tud, azon túl, hogy mondja magának, hogy buta, a fejét is üti :(((. Mondanám, hogy az iskola hibája, de tudom, hogy alapból ilyen, viszont nem lazít, könnyít ezen az iskola sem. Egy olyan gyereknek, aki nem tudott még olvasni, hirtelen sok a sok betű, amit olvasni kell. A kiosztott olvasó gyakorlólapokat ELVILEG háromszor kellene elolvasni, viszont annyit mondtak, hogy napi 15-20 perc gyakorlás elég. Ez nálunk akkora ellentmondás, mert 3* elolvasni Lócinak kb egyelőre bő másfél óra. Közben pedig haragszik magára, hogy lassú (más miért gyorsabb, ő béna, ő a legrosszabb stb. - fúúú, nem tudom, hogy vajon ezt az anyatejjel szopta-e át :(). Pluszba még Mózi miatt is aggódik. Ezeket nagyon szeretném "gyógyítani" benne, de azt hiszem magammal kellene kezdeni :). Mindig kérdezem tőle, hogy ezt csak ő érzi így vagy így is van, és mondja-e neki Edina néni, mert a visszajelzések és a munkája alapján abszolút nem ez jön le. Sőt. Ez meg Móziban növeli a bánatot, hogy neki ez miért nem ment ilyen jól, és hogy olyan ciki, hogy neki ez nehéz volt, pedig bébi könnyű. Most. De ezt már csak én teszem hozzá mindig.

A mai nap rövid kocogással indult, majd rövid hasizmozással, 20 perc jógával Lolával, este 5 órányi adózási tanfolyammal, délután Lolával szunyálással. Ő aludt, én mellette közben pár kötelező tréninget zörgettem le. Holnap pont így indítom a napot, mert ez a sorrend bevált. Vigyázzatok magatokra, tartsatok ki. Keresek majd képeket is, mert úgy mindig izgibb egy poszt  ;-)

Szög a zsákból

Nálatok milyen formában bújik elő a stressz vagy a szorongás? Produkáltok testi tüneteket?

Én nagyon ritkán álmodok rosszat vagy olyat, amire emlékszem vagy olyan, aminek egyből látom az okát.

Pont a napokban oldoztuk fel egymást Ágival, és erre tessék másnap megjelent álom formájában is. Annyira szörnyű volt.

kép forrása

Azt álmodtam, hogy Anyáéknál a Piac utcán voltunk, de már jöttünk el, ők nem is szerepeltek az álomban, csak hogy a másodikról jövünk le. Nem volt korlát a gangon, és Lola ott vicceskedett a szélén. Én meg rászóltam, hogy jöjjön bentebb, mert leesik. Tudtam, hogy nem fogom tudni elkapni, így csak abban bíztam, hogy szót fogad... Ő meg vigyorogva lesz@rta, mit kérek, és a virágos kis nyári ruhájában direkt rám mosolyogva lelépett a másodikról... Nyilván hiába rohantam oda, nem tudtam elkapni. Nem tudom leírni azt a gyomor reakciót és remegést. Néztem le, és azon szurkoltam, hogy csak mozduljon meg. Csak egy pillanatra legalább... És megmozdult. Rohantam hívni a mentőt, utána csak az rémlik, hogy lent állunk a ház előtt, várjuk a mentőt fogom Lóci kezét, és szintén ökörködik, és kérem, hogy ne csinálja. Érzem magamban azt a feszültséget, amit nem tudok visszanyelni, de csak nem fogad szót. És ahogy fogjuk egymás kezét visszatöröm a kézfejét egy hirtelen pici mozdulattal, hogy nyomatékot adjak a szavamnak. De ez úgy sikerül, hogy hallom azt a filmekből ismert csonttörés/reccsenés hangot.... Vááááá.... Konkrétan kitörtem a gyerekem csuklóját :(((. Olyan iszonyat bűntudatom volt, hogy erre, ezzel keltem.

Jajj... nyilván a korábbi időszakhoz képest "el vannak hanyagolva". Legalábbis én annak élem meg, és itt kiütközik. Lehet holnapra Attilát nyírom ki.

A másik álom, ma reggelre futott be. Ez vicces, de van alapja. Kb egész nap trenyában nyomom itthon, alig mozdulok ki, és sport tevékenységi szintre ugrott a szelektív elvitele, és a kutya kivitele a mezőre (ide nem is szoktam mindig csatlakozni a családhoz, Attilához).

Na de azt álmodtam, hogy az ÖTYÉvel strandra megyünk, pont mint itt, és az öltözőben jöttem rá már kint a strandon, hogy baromira nem vagyok strandképes :D. És ezt értsétek a lehető legátfogóbban :D :D :D. Annyira szégyelltem magam, hogy ők meg olyan tipp-toppok :D. ÖTYE, valljatok színt! Ugye nincs így mindig otthon ;-)?

Gyerekes lenne azt mondanom toppantva egyet a lábammal, hogy legyen már vége ennek a korona vírusnak, de attól még jó lenne (toppantás nélkül is :))

Miért szeret(t)ek olvasni?

Gondolkoztatok már ezen? Hogy miért vagy miért nem? Mit ad nektek egy-egy jó könyv, és milyen  szubjektív vélemény alapján soroljátok 'tetszett-nem tetszett' kategóriába?

Én 'jó' könyv olvasás közben rájövök, hogy vak vagyok a világra. Legalábbis nagyon sok vakfoltom van. Annyi féle árnyalt rétege van mindennek, aminek én csak a felszínét kapirgászom. Ezt a fajta “alkotói” érzékenységet 'jó könyv' olvasáskor érzem át leginkább.  Képi és metaforákkal tompított világban élek, de imádom ezt fokozni, stimulálni. Ilyenkor valami rácsodálkozó irigység üti fel a fejét bennem, hogy nekem ezek hogy nem mennek, hogy nem jutnak az eszembe? Hogy tud valaki így írni, ilyen storykat kitalálni, és ennyire átélhetővé tenni. Elgondolkozom közben, hogy vajon mennyi kutatómunka előzi meg, hogy egy-egy lázán odavetett történelmi utalás, szóhasználat, öltözködés, eszközhasználat és bármi megállja a helyét ott és akkor. Nem csak rommá aggatott jelzős szerkezetek és hasonlatok jelennek meg előttem, hanem egy szeletnyi beirdalt szerzői lélek, ami egy jó könyvben kinyílik számomra, mint egy sárga húsú bevagdosott mangó. 

Pont egy ilyen kép ugrott be vasárnap olvasás közben, amikor megint el voltam hűlve :)

Őszi szünet

Azon veszem észre magam, hogy szorongok. A gyerekekkel is olyan irányba terelődik a beszélgetés, hogy mi a próbaidő, hogy elküldhetik az embert ilyenkor egyik napról a másikra a munkahelyéről vagy komolyabb indoklás nélkül én is távozhatok. 

Lócikával hasonló cipőben járunk. Ő este sutyorogja nekem vasárnap, hogy fél, hogy valamiből megbukik. Hogy le fog maradni, hogy nem tud egyenletesen koncentrálni órán, és csak egyszer mondják el, és nem fogja megtanulni. Itthon is kéri, hogy gyakoroljunk. Érzem, hogy a dicséret mélyebb nyomot hagy benne. Indulat feszíti, hogy a barátja feladata mindig hibátlan. De hogy csinálja? Neki nem mindig az, de azt szeretné ő is. 

Nem rémlik, hogy bármikor számon tartottam volna, hogy a próbaidő alatt elküldhetnek. Most kb ettől rettegek. Hogy mi van, ha tényleg. Lehetek vajon annyira szétszórt vagy bamba, hogy ez megtörténjen? Mi az a türelmi idő, ami alatt természetes, hogy nem vágom oda-vissza az egészet. Tudom, hogy hülye vagyok :). Olyan visszajelzés érkezett, hogy ‘hard worker‘ vagyok. De én arra fogom, hogy valójában arra gondoltak, hogy lassú vagyok, és ezért sokáig tart. 

Ebből a fajta minden téren tökéletességre törekvő énemből valahol el kellene hagyni egy darabot. Mert persze nyilván közelében sem vagyok az általam kikiáltott tökéletesnek, viszont fáraszt, ingerültebbé, türelmetlenebbé tesz a katona énem. 

Lócikát továbbra is baromira élvezem. Az a fajta elsős, akit kívánni lehet a Nagy Könyvben, mert akadálymentes iskolás éveket jósol előre. Ragyogva meséli, hogy mikyen betűt tanultak, alig várja a következőt, teli van lendülettel, és van ott a sarokban jó adag megfelelési kényszer. Még nagyon nem önmaga. Egy DISC elemzés lényeges különbséget mutatna a természetes és a felvett viselkedés között. Nálam pl ez a kontroll sosem működött. Én ‘átlátszó’ vagyok elég hamar.Nincs különbség vagy csak nagggyon minimális. Tényleg, lehet csináltatok év elején megint egy ilyet. Kb 5 éve készült pont az első és utolsó ilyen részletes elemzés rólam.

Meglett az újabb modulzáró vizsga. Persze már azon agyalok, milyen újabb tudás lesz a következő, holott a neheze még hátra van. Akár ezt a szakmát mélyítve, akár valami tök újat megkóstolva.

Mi mással lazítanám le a hetet? Gyerekeknek bedugtam a ‘villanypásztort’, Attila maratoni több napos tréningen van (az emeleten). Én pedig olvasok.

Máglya

Mózinak köszönhetem Dragomán Györgyöt. Ez volt az első, amit tőle olvastam. Érte bóklásztam hasonló tartalmat keresve már elsőben, hogy ismerkedjek a másságnak ezzel a fokával. Azóta is ha elolvasom óriási szimpátiát/empátiát ébreszt bennem az irányába. Mózi irányába, mert nekem ilyennel nem volt problémám, így figyelmeztetnem kell magam néha. És rettenetesen büszke vagyok minden napjára, mert tudom, hogy hasonlókat él meg.

A napokban így dolgozom. A reggeli riportokig az ágyból. A napi meetingre kelek fel. Lola még akkor is szunyál. 10-kor kel magától. Tudom, hogy hiányozni fog ez. 

Dragomán György: Máglya

Kiszállni sem merek az ágyból, pedig mindjárt lemerül a telefonom, hogy ne dőljön össze bennem az írni akarás. Tudom, hogy nem akarok nagy dolgot. De nem akarom, hogy az elképzeltek elboruljanak bennem. Mert fejben mindig előrébb vagyok. Mindig ügyesebb es gyorsabb. 

Ma a riportok értem ilyen lassúak. hogy közte is tudjak olvasni. Pár mondatot, de iszom. Így szeretek olvasni. Ennyire szomjasan egy könyvre. Ami megmagyarázhatatlan okból, de szív.

Ki kellett kelnem, befejeztem a piszkozatot, megszakadt egyelőre a könyv varázsa...

Októberi ősz

Pénteken Attila szabin volt, és Lolával kóricáltak erre-arra, felavatták az új gumicsizmát, én pedig nyugiban haladtam pénteken.

“Nagy fagyizásokban kicsimmel:)” - küldte a képet Attila :D

A hétvégén hosszú idő után megint egyszerre van minden kimosva, kivasalva, összehajtogatva és bepakolva a szekrényekbe. Béke belém. Aludtam nagyokat reggel és délben, simultak a gyűrődéseim. 

Viszont hiányzik a program. Hogy már többedik ilyen-olyan esemény marad el vagy mondjuk le a covid miatt. Most egy Révfülöp :(. Tudom, hogy ez most a legkevesebb, de mégis. Csütörtökön bentről dolgozott a csapat, kivéve én, aki nagyon vágyott volna arra, hogy arcot pakoljak a kollégák neve mellé, viszont Lola a héten még itthon volt, és lesz is. Nem érzem biztosnak a helyét az oviban, ahol 3 óvó néni és 3 szülő lett koronás. Pedig egyszer csak vissza kell eresztenem :). 

Vasárnap kimozdultunk ebédelni, mert bár Attila bőszen grillez és vásárolgat/rendel hozzá, én ezt már beígértem a Családnak, hogy felavatjuk a Szép kártyámat, ha fel lehet. A gyerekek is annyira igénylik a (helyszín és esemény) változást. Legyen az bármi. 

Nagyon szeretem az őszt. Abból is kedvencem az indiános, de a szürke esős is annyira jó. Amikor lámpa kell nap közben, és olyan jó egy bokorban lenni.

A hétfő reggel pedig ha így indulhat, csak jó hetet ígér.

Dragomán György: Máglya

Mondanám, hogy hajam szála sem rezzent...

 ... de DE. Szombaton fél 1-kor felemelkedett a mellkasomon ülő elefánt - egy időre. 

Az elmúlt 9-10 munkanap húzós volt a javából késői fekvéssel, bizonytalankodó tapogatózással megspékelve aggodalommal, hogy mi lesz velem, ha magamra maradok Moosicon (a fő amcsi site-on, amit könyvelek, riportálok). Nem is simulhattam volna szebben bele a munka sodrába:én sok év kihagyás után evezek vissza pont egy olyan 30-as leányzó helyére, aki szülni indul... (pont így tettem én is 10 éve). Ő leteszi a stafétát az egyik fronton, én leteszem a másikon, és csere. Szeretem az ilyen folytonosságot :).

Amit viszont nem szeretek az az űzöttség. Hogy egyik frontvonal sem maximális, mindenhol vagyok egy kicsit, de nagynak érzem a ‘zajt’ körülöttem (=bennem). Ezt fokozza, ha valamit elfelejtek. Pl online angol óra. Amire még délelőtt készülök, amivel még tervezek, de munkából startolva a gyerekekért megszűnik az itthon hagyott feladat, és kb se kép-se hang 1,5-2 órára. Szégyenteljes az ébredés ebből... Meg jelzésértékű, hogy valami egyelőre túlnőtt rajtam, és ritkítanom kell a feladatokon és elvárásokon magammal szemben. Mérlegképes modulzáró meg volt szombaton, zárás lezajlott, gondoltam, jön a megérdemelt béke érzés belül, de még nincs itt. Várom. Ovi nincs, Lola itthon, ez is nyilván nyomaszt, hogy zavargálom el magamtól, pedig egy szavam nem lehet olyan türelmes és alkalmazkodó ehhez a helyzethez. 

Vizsga után Lolával és Lócikával elmentünk Glamour-napozni, mert megérdemlem :D. Pár nagyon hasznos női csacskaságot vettem + vasalót, festéket, hígitót. Vasárnap pedig Ágival csapattuk a jól megérdemelt futást. Durvák vagyunk, hogy végig bírjuk pofázni az utat megállás nélkül. Inkább megfulladnánk, mint hogy csendben csoszogjunk egymás mellett. 

A gyerekek űber cukik, segítenek sokat, Mózi tanulása továbbra is egy fekete lyuk, ahol elvész sajna a szülők és az ő energiája. Itt muszáj katonának lenni :(. Lócin és Lolán érzem leginkább, hogy igényelnének belőlem még jóval többet, és talán Attilán. Mózi pedig Apát igényelné többet. Nehéz egy egyensúly ez. 

 

Nem tudok elég hálás lenni...

 (bocs, telefonról írtam gyorsan elalvás előtt, képeket gépen majd elforgatom :)). 

... Covidnak, hogy focimeccsen és próbaidő alatt nem terjed. Eltelt egy hónap a munkaba állásom óta, és lehet, vért pisiltem volna, ha még két gyereket tanítani is kellett volna az első hónapban. Így viszont szimplán csak azt érzem, hogy rég éreztem ennyire szétfeszítve magam. Egyértelmű, hogy most is az újdonság varázsából, és a csakazértismegtudomcsinálni érzésből táplálkozom, viszont muszáj leszögeznem, hogy ez zárás idusán korántsem ennyire evidens. Sőt. Kétségbeesett kérdőjelek mandinereznek bennem, hogy lehetek tényleg ennyire lassú felfogású vagy alap, hogy egy hónap alatt nem vágom az egészet kisujjból? Ha visszanézek, így is sokra jutottam, valszeg a köv havi zárás is jóval gyorsabb lesz. Bár még bőven van hátra

Óriási háttértáncos brigád tolja mögöttem, én pedig 4 napja szinte megállás nélkül a gép előtt ülök, és rágom a kefét. Vagy a laptop vagy a varrógép előtt. Barátom a tejberizs, amit gép előtt is kanalazhatok, Attila hordja a kávét, teszi alám a széket, hozza-viszi a gyerekeket, bevásárol, logopédiázik, angolozik, Lolával táncol. Én meg csak fogyok. Aminek egyébként örülök, mert a bekövesedett 46 kg-ból egy fél zárás már levitt másfelet. Se kocogás, se okos mérleg, se kevesebb evés nem mozdított a dolgon.

Sajna továbbra sem tudok párhuzamosan kettőnél több dolgot végezni. Pl vasalás közben nézem a mérlegképes vizsgatételeket videón, daily huddle-ön festettem a nihil időszakban a körmöm, szedtem a szemöldököm, mosogatás közben gyakorlom az angol házit. De ez még mindig kevés ahhoz, amennyi vége van egy napnak. A mese szent és sérthetetlen, már ha valaki nem trollkodja szét hisztivel, akkor a gép elől is felpattanok.

Lolika ma itthon volt, ’kovidos’ az óvó neni, bár ő már két hete nincs, ez egy s.o.s. kötelező ovimentes nap volt mindenkinek. Annyira isten-császár gyerekeink vannak (leszámítva a tanulás elleni hisztit és kiborulást - ezt elcserélném) akkora szívvel-lélekkel, hogy... ez olyan jó. Nem is tudom, hogy megérdemeljük-e őket. 

Malac a jégen

 A lehető legpozitívabb értelemben :). 

Nincs mese, Mózi egyértelműen tőlem örökölte az újdonságra/változásra való igényét. Nekem (is) ez az erőforrásom. Mindig szükségem van bizonyos időközönként új dolgok/készségek tanulására, akár kétkezi, akár szellemi. A könyvelés épp úgy érdekel, mint a CNC maró. De komolyan :D. Ha olyat látok, hallok, tanulok, amihez nem értek, akkor eleve el vagyok hűlve a másiktól, hogy ő szakértője, és ha ebből a tudásból akár csak általános szinten részesülhetek, totál felpumpál energiával.

Így telik a szeptember. Bőven van hova néznem. Sőt, I have too much on my plate... Nem bánnám, ha jobban szét tudnám húzni a folyamatokat, mert lassú vagyok kicsit. A munkába kezdek belerázódni, már, ami a technikai részt illeti, de volt az elmúlt két hétben kétségbeesés jószerével :D. Leporoltam az excel tudást, jöhetnek az újabb kunsztok, hogy gyorsabb legyen a munka. Vannak még elveszett perceim, főleg az ITval és az ilyen-olyan jogosultság kérésekkel, van már száz ticket-em, pörög rajta keleten Ahmud, helyi szinten Tamás, a világ másik végén Tracy, szóval ebbe simán bele tudok bonyolódni, főleg, hogy több válllalatirányítási rendszerrel is dolgozunk, és több felületen, chat ablakon is tudok requestet indítani, de persze nem mindegy, melyiket hol. Én Amcsiból kaptam  Moosicot (Pennsylvania), és egy kis Kanadát. Ezt a site-ot egyedül fogom vinni, mert Dalma megy szülni, ezt a zárást még közösen daráljuk, pontosabban mondtam hogy én szeretném, mert muszáj lesz megjegyeznem nagyon, és nincs több lehetőség. Magamhoz méltón okozok vicces. szitukat, főleg, mert nem használunk kamerát sehol, és ennek fényében reggel spórolok is időt, öltözéket :D. A héten volt egy webinár, ahol persze jóóó sokan bent voltunk a világ minden részéről, mint egy boldog UNICEF reklám,. Nekem uccsó pillanatban jött a meghívó, hogy bár valszeg semmit nem fogok még vágni belőle, de azért csatlakozzak be. A csatlakozáskor eszméltem, hogy még nincs telepítve az eszköz a gépemre, gyorsan telepítettem is. Kb 2 perc késéssel csatlakoztam, és az alapbeállítás nyilván hozta a kamerát is... Ebből a tanulság, hogy muszáj homeoffice alatt is szalonképesnek lennem. Ja és kicsit stréber is akarok lenni. Pl a holnap délelőtti riportokat kivételesen ma este még megcsinálom, hogy azzal ne menjen az idő :D.

Lóci tündér az iskolában. És amennyire nincs önbizalma Mózinak, Lócinak annál több. Egyértelműen úgy érzi, hogy Ő a SZTÁR az osztályban, és azért, mert vicces és jóindulatú. Hatalmas szivecske :). Így is van :))). Egyébként dícsérik is, ügyesen gyűri, és a heti 'arany magatartást' azt mondta, év végégig akarja tartani. Vmelyik nap a héten a rajztanár "lefokozta" ugyan zöldbe egy napra, mert vicceskedett órán. Egyemmeg, el is pityeredett itthon :(. Másnap már újra ott virított, minden pénteken az összesítő alapján arany kerül az üzenőbe. Óriási könnyebbség, hogy ügyesen boldogul.

Móziról kevesebb info áramlik, onnan nem kapunk esténként levelet, ezt nehezményezem. Nem a levelet, hanem hogy tájékozatlannak érzem magam. A kis iskolában vannak "elzárva", mert abba az épülebe, csak a 3. évfolyam jár, meg a nyolcadikosoknak vannak óráik. Azt hittem, utálni fogja, mert kevésbbé nyüzsög a hely, de abszolút nem. Azt mondja, sokkal jobban szereti. A kondiparkban játszanak főleg, az első 2 hétben bőrkeményedéses volt a tenyere  a sok függeszkedéstől és átfordulástól, lógástól :D.

Lola (is) Isten ajándéka. Főleg ha nem visít és hisztizik :D. Az a fajta gyermek, akivel könnyű vattacukor az élet, és egyelőre semmi aggodnivalót nem produkál. Maradjon is így!!!

Ezer bocs, pocsék a helyesírásom... Sokszor utólag visszaolvasva tűnik fel, hogy mennyi elgépelés, elírás van benne. Javítgatom is, de nem tökéletes így sem.

Attila második hétvégén van Hután vmelyik gyerekkel. Ezek szoktak lenni az Apa-napos szeptemberi hétvégék. Lola is volt idén először, és nagyon élvezte. Most Lócika a soros, Titus mindig velük tart. Múlt héten Mózi Anyával Szintimrén volt, és mi csak Lócikával vasárnap értük mentünk. Sajna itthon nem tudom igazán megadni a módját a full gyerekes programoknak, mert igyekszem utolérni magam, ami a héten nem megy, elmard. Október 10-én lesz a számvitel modulzáró vizsga, ami SZOMBAT :D!!!, itt vannak kétségeim magammal szemben. Vannak még varrnivalóim is, ezeket nagyon csíján fogom bevállalni a jövőben, mert bár baromira szeretem, tud a határidő nyomasztani.

Covid? Néha észre sem veszem hogy van. Mármint eddig is itthonról dolgoztam, és a maszk az ami igazán napi szintű változás. Illetve hogy kevesebb a találkozás, ami nem feltétlenül csak a covid miatt van. Ettől függetlenül nagyon nem bánnám, ha visszatérne az élet a régi kerékvágásba.

Ja. Olvassatok feltétlenül lszi!!! Siralmas stasztikára ébredtünk reggel :(.

Fényképekben is alulmaradok szeptemberben. Minimálisat csattintottam. Hála Sanyikámnak. Megmentette ezt a posztot :). 

Heti bejelentkezés

Szolgálati közleménynek gyorsan annyit, hogy nagyon erős bennem az igény egy ideje a kirakati spaletták árnyékosabbá tételére, sőt bezárására. Ami annyit jelent virágnyelven túl, hogy privátra fogom állítani a blogot, és csak mail cím alapján lesz hozzáférhető. Jövök majd részletekkel.

Két hét telt el ebben az új felállásban covidon túl, hogy újra kötött időben, alkalmazotti létben szinesítem az egyébként is baromi színes multik világát. Nem fogok titkot elárulni, hogy 10 év veszett nagy idő tud lenni. Amikor felálltam, és elköszöntem, akkor egy NOKIA (?) nyomógombos telót adtam le (vagy nem...), és szerintem ebben minden benne is van, hogy kb hova fejlődött/gyorsult/személytelenedett/célszerűsödött/produktivizálódott (a megfelelő aláhúzandó) akármi is.

napjaim

Hogy érzem magam? Kb, mint egy kihalt folyosón bóklászó magassarkúban tipegő, aki ide-oda bekopog, kérdez, ahol ismerős terepen van, ott feloldódik, és megkönnyebbül, majd megy a következő épületbe, ott szintén síri csend(nek tűnik), de a falakon túl veszettül zajlik az élet. Valahova konkrét meghívóval, ajánlással érkezem, és x-y-t keresem, aki mesél, és irányba tesz, utána megint magamnak nyitogatom az ajtókat, és próbálok minél több mindent felszívni. Van nap, amikor úgy érzem, hogy eddig képben vagyok, és megkönnyebbülök, nem lesz itt gond, utána jön egy meeting, tréning, ahol villámgyorsan nyílnak az excelek, potyognak a nyakamba a rövidítések, a company code-ok, nevek, felelősök, országok, tevékenységek, diviziók, pivot táblák. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy mindenzt itthoLról skypeon, arcok nélkül, csak hangokkal. Az onboarding tréningeket letudtam az elején, ami az angol miatt jól jött, de se a hepatitisz, se a létrehasználat nem hozta közelebb a való világot. A héten viszont kezd bontakozni a való világ... Van egy baromi jó tulajdonságom :D, ami tovább lassítja a folyamatot, főleg amikor szűz szemmel érkezem, és nem elég csak annyi, hogy ezt így kell csinálni, hanem azt is akarom tudni, hogy miért. Keresem hozzá a megfelelő kontaktot cégen belül, aki tud mesélni a miértekről is. Illetve nyilván lecsapok az önként jelentkezős melókra is, hátha abból is kerekedik az összkép.

Elég nagy bizonytalansági faktor az angol, mert azt sem használtam 10 kerek éve. Online angol órákra is bejelentkeztem, és ott is meglepett, hogy Gabi mondta, hogy van olyan diákja, akinek az arcát még nem is látta. Videón SE. Szóval ezek nekem sokkolók. Mert én sem szeretem se viszontlátni, se viszonthallani a hangom ezeken a videókon, de valahogy alap, hogy nem rejtem el. Ez segítene pl rengeteget, ha nem csak egy-egy 3*3 cm-es képkockával beszélgetnék vagy ha nem csak a hangot hallanám.

100 év 'eltemetettség' után az első sokkhatásból remélem hamar kicsókol a pörgés és a kihívás, hogy kerek egészben lássam az egész céget és a világot átszövő működését.

Ja, és igen. Újra folytatódik a nyár után a mérlegképes tanfolyam, ahol szintén szoktam úgy órára érkezni (nyilván fél 3-ra sosem érek oda), hogy úgy ülök le, hogy megfordul a fejemben, hogy hány előadásról maradhattam le, mert se kép-se hang :D. Pedig járok mindenre :D:D.

Excel Expert_Backup (EEB1_001) kerestetik a korai időszakra, akit tudok riadóztatni, ha valamit gyorsan meg kell csinálnom, és nem tudom hova kell nyúlni, milyen függvényt kell írni. Aztán fokozatosan elengedem a kezét, mert bele fogok jönni újból. A hello@tukkelutott.hu címre várom a jelentkezéseket. Nem kell ticketet nyitni, közvetlenül hozzám érzkezik be

El nem bliccelném az első heti benyomásokat - #start to school & #back to school

Lóci iskolás lesz. Sőt. Lett... - kezdjük ezzel. 

Van egy bozótvágó bátyja, aki taposott már az első élményen, így jóval tapasztaltabb és informáltabb voltam, ami jól jött, és azt a fene nagy meghatódottságom is kontroll alatt tartotta. Könnyebb volt a nulladik szülői értekezlet, ismerősek a szabályok, szokások, amibe Covid ugyan  most beleköpött, de még így is jók vagyunk.

Azt írtam az uccsó nyári posztban, hogy nagyon megkönnyebbültünk, hogy felvették Lócit is a Lillába, így reggel csak 2 felé kell gurulni, nem 3 fele. Lóci is olyan boldog, megkönnyebbült. Szeptember elsejére az volt a terv, hogy jó korán megyünk, mert a középső padsor, első sor, ablak felöli helyét nézte ki magának. Azt sejtettem, hogy a keléssel nem lesz gond, mert olyan izgatott lesz, és számítottam arra is, hogy nehezen fog elaludni. De nem ennyire. Szegény produkált egy kiborulást. Mivel nem tudott elaludni, de nagyon akart, zavarta minden. Főleg a szúnyog. Hiába dugtuk be a riasztót, kiakadt, hogy abban már nincs, és az nem jó. Sírt ezért-azért is, melege volt. Egyszóval izgult. Mi fektetés után a teraszra akartunk még kicuccolni Attilával sörrel, Aperollal, pléddel, hogy méltón zárjuk le a nyárat, de vagy ő mászkált be Lóci miatt vagy én Lola miatt, mert őt is felsírta  Lóci, és nem tudott visszaaludni. Átbújt Lóci hozzánk, Lolát visszaénekeltem az ágyba, de ezek után mi is eltettük idő előtt magunkat, volt legalább 10 perc, amivel lekevertük a nyarat :).

Reggel klappolt minden. Majdnem. Nem értünk be elég hamar, Lóci kinézett helyén már ült egy kislány. Kénytelen volt az ablak melletti padsorra módosítani az elképzelését. Ivánka sem mellé ült, mert nem tudtuk, hogy az ovis nagy cimbije ebbe az osztályba fog kerülni, így egy kislány ült mellé, Zsuzsi, akinek az egész évnyitó alatt el sem engedte a kezét. Kézen fogva mentek le, és jöttek vissza :)). Az évnyitó pont annyi volt, amennyire máskor is szükség lenne. Pár elsős verselés, 2 mondat igazgatói beszéd, elsősök avatása, és pont. 

A héten még bemehettünk. Mi első nap bevittünk egyben minden cuccot, minden dobozt, hogy ezzel már ne legyen gondunk, viszont a könyv fedést nem csapattam le egy szuszra, hanem a Móziéval együtt apránként 3 estére lebontva. Mindig ezzel a víztiszta tapétával fedem őket, és sokszor eszembe jutott közben egy ismerős, aki 2 üveg borral kezdi ezt a melót. És hát ja... Most nem élveztem annyira :). Attila szept 1-én este már ment is fel Pestre, és csak csüti este jött vissza, szigorúan kapaszkodtam percre pontosan az esti rutinba és a reggeli kelésbe, esti ruhakikészítésben, hogy ne legyen csúszás. Profik voltunk. Volt (és még mindig van) olyan ábrándom, hogy este nekem majd siekerülni fog úgy lefeküdni, hogy minden el van pakolva, ki van készítve, és reggel sem hagyunk bomba támadást magunk mögött. Hááát... Előttünk az év (akarom mondani kb a hónap...), hogy ezt gyakoroljuk és tökélyre fejlesszük ;-).

Imádom, hogy Lóci ennyire lelkes. Jönnek már a zöld és arany csillagok és pontok, matricák. Olyan őrületes könnyebbség lenne, ha a felelősségtudata erősebb lenne, mint a Mózié, és magától csinálná a dolgokat, nekünk max vissza kéne tartani, hogy lassítson :D. Cipeli mindig a táskát, nem engedi, hogy segítsünk benne, és minden nap úgy megyek érte, hogy boldogan újságolja, hogy ma is lett egy új barátja. Amikor itthon végig zongorázok a két táska tartalmán, elhűlök, hogy itt tartunk. 2 db, az két darab iskolás fiú... (szivecske).

Lóci melett Mózi komoly harmadikos. Titkon továbbra is reménykedek, hogy ráharap a tanulás ízére, mert minden porcikája tiltakozik ellene. Azt mondja, ő már azt várja, hogy fizikát tanuljanak :D. Jesszus, Isten ments, hogy eljöjjön a kémia és fizika órák ideje. Az él benne, hogy ott csak kísérleteznek. Mondtam, hogy addigra a matekot kennie-vágnia kell. Nehéz évünk lesz - ez fix. Anélkül, hogy ördögöt tagelnék a falra. A harmadikosok másik épületben vannak, szokatlan, hogy a vírus miatt nincs szülői, nem ismerem az új tanárokat, levélben kapjuk az instrukciót, de arcot sem tudok társítani mellé.

Lolka még ovis. A boldog békeidők utolsó morzsái.

Lehunyja sok szemét a ház...

A kedvenc pillanatom az este, amikor az utolsó gombot is begombolom a családon. amikor a döntéssel a zsebemben elteszem magamat holnapra, és eleresztem az aznapot. Beletörődök, hogy ebbe már többet nincs erőm tölteni. Az utolsó mozzanat fogmosás előtt, hogy a gyerekekhez bemegyek... Olyan fantasztikus ereje van a szobának. Szószerint a Föld sem forog abban a pár percben. Imádom nézni őket, ahogy alszanak. Betakargatom Őket, lakapcsolom a füzért és a diffúzort. Van időm meghatódni, és hálálkodni Értük. Annyira megnyugtató és csendesen lassú ez a pár pillanat. Végig futnak a napi történések bennem, hallom a hangjukat. Annyira védtelenek és átlátszóak éjszaka, hogy tisztán átsüt rajtuk a személyiségük. Vajon ezt pont így fogom érezni akármeddig örökkön-örökké? Én akarom.

Jövök még egy utolsó poszttal

Valszeg senkit nem lepek meg azzal a közhellyel, hogy piszok gyorsan telik az idő, én mégis mondom/írom mindig itthon is. Az őszi ruhavásárlások eredményeként Mózi látványa 'kiakaszt'. A kapucnis pulcsikban olyan kamasz nagyfiú képét ölti, hogy ... hüpp :((... Ráadásul simán a 152-es méret kell neki, sőt. Ez a méret az ő szülétése után simán jó volt rám is. Most a 152-es gyerekméretbe nadrágügyileg már nem férek el, de a többi kb még stimmel :D. Haladok szépen sorban, és ebbe a nyári utolsó posztba beletolom az utolsó augusztusban megélt napjainkat, a bennem vibráló energiát, és már fel-felbukkanó berezeléseimet.

A doce vita érzést az utolsó hetekben felváltotta a tisztalappal indulni vágyó törekvésem, ami ilyenkor kamrától a padlásig tart(ana), de nem kivitelezhető ilyen rövid idő alatt egyszerre. Ettől függetlenül egy alapos kamra takarítás (a molylepkék miatt különösen muszáj volt), fűszeres szekrény, konyhaszekrény és fiókok takarítás, mosó konyha legkritikusabb polcának rendszerezése, iskolás motyók összefogása, gyerekek ruhájának újbóli átforgatása meg is történt. Híjján vagyok még sok mindennek sajna.

1. ISKOLA - A legnagyobb öröm augusztus végére futott be. Sok-sok telefonálás, üzengetés után LÓCIT IS FELVETTÉK A LILLA TÉRI ISKOLÁBA. Ami elmondhatatlan kényelemmel fog járni, és ne kérdezzétek, hogy elsőre, sőt második nekifutásra, hogy a manóba nem fértünk be... Amikor nyár elején ez kiderült, sírt mind a két gyerek. Lóci nem tudta elfogadni a Szoboszlói Úti iskolát, ahova automatikusan tovább ajánlottak, mert mi máshova nem is készültünk, más opciót meg sem jelöltünk. Vittem magammal júliusban a 0. szülőire Lolával együtt, mert nem tudtam hova elsütni őket éppen, de örültem is neki, hogy legalább látni fogja a tanító nénit, a sulit, az osztálytermet, és barátkozik a gondolattal. Nem sikerült :(. Hallani sem akart róla, elutasította a szeptembert, és az egész iskolakezdést. Ami annyira rossz érzés volt, mert nagy általánosságban azt tapasztalom, hogy nagyon szokták várni a gyerekek az új helyzetet, a tanszerek beszerzését, az iskolatáskát stbt. Na ő nem. És minden alkalommal elmondta, hogy Ő nem akar idejárni, ő csak a Lilla téribe szeretne. 

Én könnyebben elfogadtam, mert szimpatikus volt, viszont az az utolsó pillanatig nem állt össze a fejemben, hogy a logisztikát hogy fogjuk megoldani 3 fele, ha szeptembertől én is kötött időben dolgozom, és a Szoboszlói suliban negyedórával hamarabb kezdődik a tanítás, és hamarabb is ér véget minden móka. Hogy fog ez kinézni délután, mikor össze kell szedni őket, különórára hordani, hazaérni, túlélni. Ahhoz hogy én egy helyzetet át tudjak keretezni (mert én inkább ebben érzem jónak magam, mint hogy körmöm szakadtáig menjek, telefonáljak, kapcsolatot keressek, szivességet kérjek, holott én hiszek a több létező jó megoldásban) találnom kell benne kihívást. Általában valami olyan dolgot, amiben nem vagyok elég erős vagy épp jónak érzem magam, de eddig nem volt szerencsém kipróbálni éles helyzetben. Szóval elkezdtem várni vegyes kíváncsisággal, hogy miként fogom pl áthidalni ép ésszel, ha Attila hetekre nincs, és a nagyszülőkről se kelljen több rétegnyi bőrt lehúzni. 

Szerencsére mindig minden úgy van jól, ahogy kikerekedik. Múlt héten hétfőn voltam bent az igazgatónál, mert kaptunk egy fülest, hogy egy kisfiú nem abban a suliba megy, mi pedig egyből le akartunk csapni. (Augusztusban már érdeklődtünk többször, sikertelenül.) Ennyire nem egyszerű az ámen, mert a tankerület az illetékes. Oda is telefonáltam, míg végül ezen a héten kedden eldőlt, hogy Lóci kapta meg a megürült helyet!!! Azóta napjában többször elmondja, hogy milyen jó, hogy oda fog járni, és hát mi is jól megölelgettük egymást, hogy sikerült. Épp befértem erre a nulladik szülőire, és a hetem nagy része azzal telt, hogy 

• logopédia Lócinak 2*, 
• Mózinak utolsó BagolykaLand, 
• sulis cuccokat megvettük Mózinak hétfőn (Lócinak addigra a másik suliban az ofő mindent megvásárolt, ami oda kell, felmatricázott, befedett stb), 
• felpróbáltattam az összes ruhát, hogy lássam mire van szükség, bevásároltunk családilag, 
• elvittem a családok átmeneti otthonába a kinőtt cumót, 
• befogadási nyilatkozatért mentem a Lillába, átvittem a Szoboszlóiba, 
• kérlemet írtam, hogy ott szüntessék meg a tanulóviszonyát, 
• adatlapokat töltöttem 3 iskolára, 
• diákigazolvány (Lolának és nekem közben személyi, mert lejárt), 
• a tanító nénivel összefésültük, mi az a tanszer, amit el tudok onnan hozni, mennyi pénzt ad vissza, mit kell még akkor a másik iskolába megvenni, 
• Anyát vittem Szentimrére, hogy ne kelljen állandóan vonatozni, 
• közben Apáért (az enyémért) izgultunk a klinikán, a héten kiengedték végre, én vittem haza, és 
• közben a saját beléptetésemhez szükséges papírokat is töltögettem, küldtem. 
• Péntekre a gyerekeknek még fodrász is volt, hogy suli-kompatibilisek legyenek, és 
• a hétvégén még Lócinak be tudom fedni a tankönyveket, fel tudom könyvjelzőzni. 
• A Szoboszlói suliban nyáron a szülőin elvállaltam, hogy megvarrom az osztálynak én az egyen tisztasági zsákot és az uzsis zsákokat, így 50 db zsák önkétes kivitelezését is bonyolítottam kvázi fölöslegesen. 
• Ja, és Lóci szemét is megvizsgáltattuk, fogja-e látni a betűket :). Fogja. Sas szeme van.

Ezt a fajta rugalmasságot nagyon sajnálom, hogy odalesz, és nem lehet mindent akkor intézni, amikor én tudom/akarom. 

Tegnap a Lócika iskolatáskája is befutott, mert ahonnan augusztusban megrendeltük kiderült, hogy hiába várjuk, így sos Csehországból érkezett (ugyanolyan, mint a Mózié, csak más szinű), és úgy örült neki, hogy pillekönnyűnek érezve magam imádom végre látni ezt a lelkesedést. Ő írta alá az átvételit :D

Amíg a héten a befogadó nyilatkozatra vártunk a suliban vele, addig az új osztályfőnökkel ismerkedett, a teremben kinézte a helyét, és a tanító néni felől is nyugodt vagyok, teljesen újonnan érkezett a suliba, de nem pályakezdő, kedves, őszintén mosolygós, gyerekcentrikus(nak tűnik).

Szóval az utolsó hétre minden klappolt, elmentek mamáékhoz, hogy 3 napot mi is szusszanjuk az előttünk álló meghódításra váró út előtt ;-)

2. EGYÉB - most jön hétvégére a szusszanás rész. Ami nálam inkább még az elvarratlan szálak tisztázása, átnézése, hogy szeptember egytől ezek már ne vonjanak el figyelmet.

A héten Ágival smink oktatáson voltunk. Az ihletet egyértelműen Kiskatának, és rajta keresztül Marikának köszönhetjük, mert olyan régóta tervezek valami hasonlót, és most kerek perec léptem is. Tök jó volt. Semmi túlhájpolt esemény vagy extra kellék. De pár személyre szabott kivitelezési jótanács + gyakorlat, kézzelfogható eredmény. Ezt szeretem :).

Múlt szombaton Bettivel találkoztunk a Kispadli teraszán, mert a közelben járt, és még este is itt örömködtem Attilának, hogy olyan jó volt találkozni, és hogy bár nem rendszeres, de tartjuk a kapcsolatot, és mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A köztes időben telefon és chat.

Hétfőn este Barbival és Mesivel ültünk be a Maszekba. Ilyenek kb már csak évente jönnek össze, és a gyerekeket 2 éve nem eresztettük össze, max a Lidlben vagy a suliban futnak össze (jó sok lett az össze :)). Volt is itthon háborgás Mózi részéről, hogy ő már 2 éve nem találkozott Kendével :). A fő téma a #homeoffice és #homeschool volt, ki hogy lavírozott. Barbival megint munkatársak leszünk :).

3. KUTYI - mert ez is izgalmas volt a múlt hétvégén. Attila kint nyírta a füvet, sövényt, mi éppen bent, Titus pedig az új kenneljét és kifutóját tesztelte. Mózi kiment, és kis idő múlva iszonyatos vonyítás. Totál kimegy belőlem az erő, amikor szenvedő állathangot hallok vagy beszorult magatehetetlen vergődő állatot látok (nem mintha sok ilyet látnék). A lényeg, hogy Titus átdugta a fejét megörülve Mózinak a 10*10-es betonacél hálón, viszont sehogy sem tudta visszahúzni. Rángatta a nyakát, vonaglott, de látszott egyből, hogy ő ezt nem fogja tudni egyedül megoldani. Attila is rohant, ahogy Mózi kiabált, de a füle be volt dugva. A szomszédok is kiszaladtak. Ő lefogta a testét, én pedig próbáltam átmozgatni, masszírozni a füleit. Nem ment. Betüsfürdőztem a fejét, de ezzel sem volt könnyebb, mert mindig akkor rántotta el, amikor már csak kicsit kellett volna tolni rajta. Lefőttem nagyon. Közben vagy vonyított, vagy megadóan tűrte. Szomszéd Zsolti bácsi jött át fogókkal, és szétfeszítette, így masszíroztuk át a füleit és a kis redőit a fejebúbján, állán... Bele sem merek gondolni, mi lett volna ha nem vagyunk itthon :(. És hogy egy ekkora résen átfér a feje... Egyelőre jegeljük a kennel témát. Kell rá csirkeháló, de én egyelőre akkor sem merném kint hagyni.

4. OVI - Lola keddtől már gyűri az ovit. Nagyon várta, én pedig kaptam az alkalmon, hogy csúsztatva indítsuk az új tanévet. Az első nap reggel picit elanyátlanodott, mert másik pavilonban voltak még másik nénikkel, de már délután nem érzékeltem ebből semmit, a csoportjukból is jártak kislányok, nagyon jól elvolt, várta a másnapot is. Kiskutyásat-kiscicásat játszanak és homokoznak főleg.

5. MOZGÁS - végre elértem azt az állapotot idénre, hogy tervezzek, és helyet szorítsak, hagyjak ennek is. Futás továbbra is a barátom. És végre a heti 2-3 7 km-nek látom másnap az árnyalatnyi értelmét. Hátha be tudom ezt valahova suvasztani majd akár beltéren, ami annyira nem izgi...

Debrecenb-Pallag - 42 perc alatt megy sorompótól ‘árkontúlig’ és vissza :)
(lesz ez még jobb újra)

6. SZOCIÁLIS KAPCSOLATOK - Lócika ovis barátja, Martin volt itt valamelyik nap, itt partiztak, medencéztek, legoztak, majd meghívták ottalvásra is, aminek egyelőre nem tettünk eleget, mert Lóci nem csinált még ilyet, és nagy falatnak érezte.

Múlt szombaton Attila egyik vadász társa volt itt a családjával két kisfiúval grillezni, bölcsis társak voltak mellesleg Lolával. Ez főként Attila 'nyitása' volt, és én az ilyesminek mindig örülök ;-).

7. MUNKA - és hát itt lennék én is a sor végén (tudatosan hagyva utolsónak). Eddig sok energiával töltött fel az új érkező szitu, és ez a várakozás visszaadta a 10 év alatt megkopott önbecsülésem, ami leginkább támogatta a döntésem. Egyelőre nem is akarok itt kétségeket, negatív bármit hagyni, fogok írni, jelentkezni menet közben feltétlenül.

"Ez volt a legjobb Szentimre" /gyerekek/  :D

99. éves nagypapám megkocsikáztatta a gyerekeket. Nagyon sok ilyen roki-kocsi tunningoló videót néztek a fiúk a nyáron, így ez a program most mindent vitt :)).

A 'dolce vita' érzés folytatódik augusztusban (is)

Évek óta nem jártam nyilvános strandon, max eldugottabb kerekestelepin, berettyóújfaluin, de barna is kb biciklitúrán voltam ennyire barna. Tudatos volt, mert fosok a Naptól, nincs jó tapasztalatom vele :(. Idén viszont a 'Több Ondód, kevesebb Adria!', valamint a #nyaraljitthon szlogeneket magunkévá téve itthon maxoljuk a nyarat. Már nem sok van belőle - sajna, érzem is a bőrömön. Vegyes izgatottsággal, kíváncsisággal állok a szeptember előtt. Lóci iskolakezdése, és az én szorosabb menetrendbe szorított munkám, illetve a bizonytalan covid helyzet miatt.

a korszakalkotó ötlet eredménye :)

Az ÖTYÉvel és Ágival is megünnepeltük a közelgő változást. Egyik vasárnap du csobbant a viber csoportba a korszakalkotó ötlet, hogy menjünk ki négyen a Nagyerdei Strandra koktélozni, lazulni. Ilyen SOHA nem volt még, hogy 4-en egyszerre és közösen menjünk ki forgalmas strandra. 11-re értünk ki kb, mert előbb Kata felvett engem Ondód suburb-ben legurítva egy jó kávét, majd Sanyikámat kaptuk fel a város másik végén, utána Katáékhoz mentünk autót cserélni, és Gitta mama fuvarozott ki bennünket. Katáéknál gargalizáltunk egy - induláskor  még Attila által a hónom alá csapott - hibiszkuszos Tatrateaval, és ezt vittük is magunkkal. Manyival a strand bejáratnál találkoztunk, pont egyszerre futottunk be.

Megvettük a jegyeket, feltöltöttük az órákat, és irány az öltöző. Én a fülkében ahogy a táskámat letettem a padra, a Tatratea kiugrott belőle a földre, eltört a kupakja, és ki is borult vmennyi a táskámra, földre, pénztárcámra... :D. Úszással indítottunk, hogy nagyon fittipaldinak érezzük magunkat. Nem sokkal, de még szerencse, hogy az elején letudtuk az egészségmegőrzést részt ;–). Utána felcuccoltunk a napozóra, bekenekedtünk, és felhajtottuk az első Aperolt. Én kicsit lassabban. Aztán jött is a második... :). Ez még mind a medencében, és mellette. Kezdett alalkulni a hangulat a melegben, és hozta a fánkos csúszda ötletét. Hát ez nagyon király volt. A sorban már kezdtem érzékelni, hogy lehet az a tipikus szabadlábon garázdálkodó enyhén spicces, - meg merem kockáztatni, hogy idegesítő :D:D ... - negyvenhez közeliek, negyvenesek vagyunk, akik épp lazítanak. A harmadik mojitonak majd' a felét megittuk, mire feltűnt, hogy gyanúsan finom, valszeg kifelejtették belőle a lényeget. Marikával felgöngyölíttetük a folyamatot, hogy rémlik-e neki, hogy belemérték a lelkét a mojitonak. Arra jutottunk, hogy NEM, így visszament jelezni :D. Én utána sem voltam meggyőzve, hogy van-e benne :)). Ezzel a lendülettel, simán lehetett benne 2 adag Bacardi. Nem is tudom, merre üldögéltünk még, mert egész nap kint voltunk zárásig. Nagyon jó ötlet volt, ezt rendszeressé kell tennünk :).

Ágival pedig másnap mentünk el este vacsorázni szintén a Nagyerdőre. Takarosan kirántottuk magunkat (egyébként ezt nagyon élvezem, hogy van alkalom öltözni, és hogy varrhatok magamnak. Tervezem, hogy egy mini gardróbot összevarrok, mert olyan jó érzés ebban lenni :D). Ez is nagyon jó volt. A rötyögéssel, "csipegetéssel", utolsónak álltunk fel 11-kor. Ez is rendszeres lesz.

Attila már hétfőn, amikor a lányokkal strandoltunk írta, hogy péntekre megvette a jegyeket az éjszakai fürdőzésre. Tegnap ott voltunk egész végig, este fél 12-ig. A gyerekek különösen nagyon élvezték. Nekem csak annyi bajom volt, hogy baromira tudok fázni, és a termálból nagyon nem akaródzott nekem kiszállni, hogy még átmenjünk másik medencébe is :D. Most is úszással kezdtünk, és Lola bátorsága is kinyílt. Hosszan beteszi a fejét úszószemüveggel is a vízbe, ugrál, csapkod, vízalatti masszázst adott, élvezte a hullámot, és a csúszdán is miattam nem csúszott le, mert én nem engedtem még. Estére a gyerekmedence csak a miénk volt, és az ugráló is. Ott a fiúk tolták egyszerre szinkronugrásban, én meg videóztam őket. Lola olyan volt, mint, aki be van csípve, de Attila azt mondta, hogy neki olyan emléke van, hogy az egész gyerekkor ilyen érzés. És valóban. Táncolni is lehetett, és Lola gyűrődött, hogy ő szeretne. Riszált, ugrált. Mózi bátorsága is visszatért az ugráláshoz, mert a múltkor produkált 3 méterből egy fél hasast, ami elvette a kedvét. Az öltözőben már elkezdte Lola szopni bőszen az ujját, és látszott, hogy elfáradt. Viszont itthon még megéheztek, és kentem pár kenyeret fél 1-kor.  Nagyon jó ötlet volt ez is.

Most hiányzik még egy 3-4 napos édeskettes pocolás, és igazán feltöltődve csapok a szeptemberbe.

ezt meg csak úgy

A vasárnapi posztot a szokás hatalma szüli ;-)

Jenő Papa bevállalta a gyerekeket tegnap du, hogy mi is szusszanjunk megint. Én bevittem őket, utána futottam egyet a standionnál, majd megkezdtük a lazulást. Brutál mennyivel hosszabbnak és nyilván nyugisabbnak hatnak a napok, órák ilyenkor. Tudunk összefüggően kommunikálni, halljuk egymás hangját. Annyira jó, és annyira kell. Haladok visszafelé, mint a rák. 

1. A nyár legjobb döntése a medence volt. Több Ondód, kevesebb Adria jeligére ;-). Attila uralja a gyerekekkel a leggyakrabban, de én is be-becsobbanok. 

2. Reggel megint az erdőn kezdtünk, ez is tankolt a kis puttonyomba. Nem hosszú futások ezek abszolút, de elégedett vagyok a viszonylagos rendszerességével. Korábbi spártai önmagam, nem lenne elégedett ezzel a teljesítménnyel, és néha én is letörök, mert semmi javulást nem látok se fizikumban, se látványban. Mindegy is. 'Anya egy NAGYSZERŰSÉG' (by Lóci).

Szeretem ezeket a képeket, mert bár csak 1-et csattintunk,
nincs repeta, de az érzés benne van, hogy megint megcsináltuk :)

3. A héten, szerdán annyira jó fej voltam, hogy bevállaltam a Kerekes csajokat egy napra, hogy Sanyikám haladjon a melóval gyerekmenetesen, illetve Lolának és a fiúknak is jó volt a társaság. Win-win. Panka és Lola egyből olyan cukin egymásra találtak, már a szülinapomon is, mintha legalább egy csoportba járnának. Egész délelőtt babáztak, gyurmáztak, hancúroztak. A nagyok Legoztak, közben Rumini hangjátékot hallgattak (ezredjére), medence, játszótér, nyalóka, nutellás palkó, rágó. Megadtuk a módját :). 

4. Kedden ballagott Lócika az oviból... :(. Már délelőtt mentünk be (reggel még a virágpiacot is útba ejtettük), hogy segítsek a díszítésben, a kislányok koszorújának a fonásokban, és a fiúk kitűzőjét kötni. Ez évek óta tartó hagyomány, mint a lányok egyen szoknyája is. A karantén beleköpött a menetrendszerű ballagásba, de így is megtanulták a gyerekekek a verseket, dalokat, és nagyon örültem, hogy Lócika is méltón tudta lezárni az ovis 4 évet. Annyira szeretem ezeket a szokásokat az oviban. A dalokat, a faragott kaput, amin átbújnak, az egész ovinak a szellemiségét még mindig. Idén sem éreztem még azt a végletes torokszorító búcsút, amit majd 2 év múlva a Lola ballagóján fogok érezni, hiszen ő még marad.

Aranytulipán csoport - Utolsó nap az oviban...

Két ovisom (szivecske)

A dombon

Imádom

Oroszlán jel

szünet előtti utolsó ovis nap

5. A héten voltunk 2* az új strandon. Itt nem készült piktúra, mert a telók a szekrényben maradtak, de mondanom sem kell, hogy a gyerekek főleg az első nap írtózatosan nagy eksztázisban voltak. Oda-vissza voltak. Ugráltak 3 méterről, úsztak a 2 méteresben, csúszdák, fánkozások, sodró medence, lángos, fagyi, sör, minden volt :)). Lola is nagyon belejött, már bele mert a medencébe ugrani úgy hogy lemerült, beleteszi az arcát is. Vele főleg a gyerek tocsogóban kell lenni, azt élvezi, de nagyon.

6. Alapoztunk is, idén is jártak/járnak a fiúk úszni. Lóci extrán küzdő alkat most is. Leúszott a strandon 6 hosszt a 2 méteresben, gyakorolja a fejeseket. Mózi a kényelmes, ha nem kell meggebedni, mert miért kellene :), akkor ő takarékon tolja.

7. Múlt hétvégén Tiszacsegén voltunk a halászcsárdában nagy Lola (nagynéném) 70. szülinapján. Váltó ruhát végül nem tettem be, mert hát csak étterembe megyünk, nagy baj nem érhet. Nagy baj nem is, de Lóci az Lóci. Elmerült szandálostól, lenvászon nadrágban az iszapban. Nagyon pipa lettem rá, mert mondtam, hogy a víz közvetlen közelébe a partra nem menjenek le. Ahha. Azt hitte az még nem az....

8. És a nap, amikor este 8-kor vettem észre, hogy nem ittam meg a második kávémat. Velem ilyen még nem fordult elő, hogy át se suhant az agyamon, így kihasználva ezt a helyzetet, bő másfél hete csak 1 kávét iszom, cserébe sok vizet. Még applikációt is töltöttem le, és vezetem (!!!).

9. Egyelőre nincs telefonja a gyerekeknek, de a Mózié érik. Azt mondtam, akkor lesz, ha egyedül közlekedik már. Addig nincs szükség rá. Az ilyen lehetőségekre viszont mindig lecsapnak. Pont ezért nincs. Nem akarom ezt a látványt otthonra még 1-2 évig.