Tegnap úgy éreztem magam, mint érettségi vagy államvizsga után. Olyan felszabadult elégedetten :). Megírtuk a francia szintfelmérőt, ami jól sikerült, és nem kellett se ma reggel, se este tanulnom. Negatív lett az AFP vérvétel eredménye, sőt meglepő módon a vasam is oké, ami sosem szokott. Rend volt körülöttem, így amíg Mózi aludt, csak cirkáltam a neten, élveztem, hogy lehet :). Ez az érzés még ma is folytatódik, így már szedem is elő a varrógépet. Az eredményt majd látni fogjátok. Előbb vagy utóbb biztosan...

És természetesen boldog névnapot Nagybetónak!!!

Itt lebeg körülöttem az akarás, hogy írjak, csak általában vannak fontosabb, tűzoltásra váró tevékenységek. Most kicsit utolértem magam vagy legalábbis közelítek. Hatalmas része van ebben Katika néninek, aki eljött, és szinkronban vasaltunk, így végre az a nyomasztó 10 m3 ruha, és kis millió ing eltűnt a fotelből, és környékéről. Ilyenkor megfogadom, hogy nem hagyom elszabadulni a poklot, és azon nyomban, ahogy megszáradtak a dolgok, teszem a vasaló alá, és mennek rendben a szekrényben. Simán én vagyok a hülye, aki az atlétának való fehér pólókat is vasalja, meg a pamut pizsama nadrágot... Úgy tűnik kezdek megzuhanni, "elkorcsulni", és nem lesz időm/erőm/kedvem/kapacitásom ezt majd így is folytatni. Vagy csak segítséggel, mint most. Sikerült kiganézni a nappalit is, átpakolni a polcokat, felszabadítani újabb részeket a gyerek keze alól/elől, átrendszerezni és elsimítani. Ma talán a francia elmaradásom végét is elcsípem, és marad kedvem sütni valamit a héten.

Pénzt felvenni robogtunk Mózival délután az eső lógó lába elől, és a Liszt Ferenc utcán összeakadtunk egykori kedves szülésznőnkkel. El volt olvadva, hogy Mózi egyből teli vigyorral fogadta. Nem akartam lelombozni, hogy többnyire így áll az emberekhez :). Annak ellenére, hogy jóformán nem is ismerjük egymást életem olyan fontos pillanatában volt jelen, és segített, hogy ilyenkor a nyakába borulnék, és úgy érzem, még szülnék 10-et, ha Ő is ott lenne Attilával. Lestipi-stopiztam a januárt már most nála, de természetesen majd konkretizáljuk a dátumot és a részleteket, ha közelebb leszünk. Neki is elnyafogtam, hogy tök nagynak érzem a hasam, meg ezáltal magam, és kb 22 hetesnek sacccolta a mostani 18-19-emet.... Még akkor is ha ez második. Mindegy. Jövő hét elején talán okosabbak leszünk, és hallunk majd egy 4. variációt méretre, korra, tervezett születésnapra.

Se vasalás, se ablakpucolás egyelőre. Gyöngécskén nyomjuk az ágyat itthon.... Olyan jól benyalta Mózi csütörtökön azt a nyavalyát, hogy sikeresen tovább ajándékoztuk sunyiban másnak is. Komoly felnőtt emberek hevernek a lába előtt, pl én is, Attila is, Nagymama, nagynénink, barátok is. Nem kímélve kicsiket nagyokat, mindenki tisztítókúrán van. Tegnap a biztonság kedvéért megnéztük, milyen a gyeremekorvosi ügyelet, és azóta semmi vész. Én is kezdek erőre kapni, nem is feküdtem vissza Mózi negyed 7-es ébresztője óta. Elővarázsoltam a kis listámat, amit mindig írok és frissítek, és aminek első helyén áll mindig a lakás rendbetétele. Éééés természetesen általában a lakáson nincs nyoma két kis kacsóm munkájának, most mással próbálkozom. Biztos, ami zicher ma még csak alma, keksz, banán, rizs, krumpli lesz terítéken, mert a holnapi első karneválra Mózinak rendbe kell jönnie. Olyan nincs, hogy mi ne vigyük ki valahova a tömegbe a 3 lábú kis horgászszéket (vagy tavaly még jobbat láttam: alumínium  3 fokos létra) és ne nézzünk bele a tiri-tarka áradatba. A képeket azért nem sikerült feltennem, mert az irodában maradt a pendrive. Csak hogy magyarázzam kicsit a bizonyítványomat :). Lesz majd, mert régen teregettem ki magunkról. 

Illetve egyszer régen nagyon régen, ígértem képet a fakanál bábokról is. Az elefánt sokáig nem készült el, csak részleteiben hevert a konyha asztal sarkán vagy hánykolódtak a pulton poháralátétként, de most célba ért ő is. Ezek felnőtt kézbe készültek. Gyerek csak nézheti belőle a produkciót :). Egyszer talán lesz báb paraván is....

Tegnap annyira aranyos volt Mózi meg a kutya. Olyan kitartóan tűri szegény pára, sőt lehet még élvezi is. Elkezdett lovacskázni rajta úgy, hogy a kutya fekszik a földön, és szemből a nyakára ráül, és csetteg. Utána pedig teljes hosszában ráfeküdt, és átölelte. Mire a gépet lövésre állítottam, elszállt a pillanat. Talán legközelebb.

Durva, hogy ma már péntek

És mindig csak azt érzem, hogy mennyi mindent szeretnék még csinálni. Mózi megfigyelés alatt áll, miután tegnap a délutáni alvásból felébredve fél 5-kor kihányta az ebédet, majd este is művelt egy hasonlót... Azóta semmi, remélem, csak valami gyorsan múló vírus talált ránk, és már további is állt. 

Hután sikeresen összerakta első komoly mondatát, ami teljesen érthető, de teljesen az ő kis konyhanyelvén szólt. Valahogy így: Dabda, va-vaú, hamm-hamm!. Kétségbeesve esett be a konyhába ezzel a felkiáltással nyomában a kutyával, aki a szájában hozta a labdát :). Fordítanom nyilván nem kell, mert ti is megértitek. Elég sokat kotyog, változnak a hangok és a szótagok, néha azt hiszem, titokban valami japán kurzusra jár, és ott tanulja ezeket. Elég jól ki tudom hámozni a lényeget belőle, mert a magánhangzók már sokszor stimmelnek, de távol állunk még nagyon a valóságos magyar nyelvtől. Ami fel sem tűnt, hogy mikor történt, hogy szépen iszik pohárból. Nem ömlik már a nyakába orrába, ruhára, földre. Június vége óta kint van mind a 16 foga, és a hutai hét óta különösen partner mindenben. Volt időm, időnk és türelmem, mert a fél napban, ami júliusban a francia után maradt, csak a zabolázás jutott, meg mellette a nyomás, hogy ezt is, meg ezt is, meg még azt is meg kellene csinálnom/tanulnom stb. Most ez oldódott, és nem volt nyüszörgés minden felett, nem kellett könyörögni, nem akartam kifutni a világból. 

Este megpróbálok még pár képet is feltenni, illetve a hétvégén végre itthon leszünk, és frissítem a picassát is. Meg jó lenne ablakot pucolni és vasalni is.

Különben meg menjetek ki a Békás-tóhoz, mert most van az első hazai és cseh kézműves sörök fesztiválja, ami tényleg jó. Én csak sóvárogva dugdostam a nyelvem a csokoládés barna sörbe és a gyömbéres mézesbe, de vigasztalásként fogyasztottam sajt poharat.

Azt sem tudom, hol csapjak a lecsóba, mit és mennyire osszak meg a közzel.

Egyik elmaradásom, amit már többször pótolni szándékoztam, hogy a különféle csatornákon érkezett gratulációkat majdani baba érkezésével kapcsolatban megköszönjem. Azóta is jól vagyunk, szépen gömbölyödünk, simán leöthónaposterheseztek a fodrásznál a minap, ami lehet, nem áll távol a két évvel ezelőtti valóságtól. Múlt hétvégén már mozogni véltem magamban, ami persze simán lehet még más egyéb is, de azóta is vannak ilyen jellegű sejtéseim, hogy egyik-másik rezdülés már nem szimpla hasmotyorgás. A hetek számolásával néha megvagyok csúszva. Nehéz ez így, hogy nincs konkrét dátum, amihez vissza tudom számolni, csak egy - orvos által kijelölt - pont, hogy na ekkor lehetett. Az sem segít, hogy ehhez képest az UH-on hozzácsaptak még laza 6 napot, így általában 2 számot jegyzek meg, és olvasok utána, hogy mi történhet most bennem, hogyan festhet a kis kölyök. Mózit is szoktatom a témához, még akkor is, ha valószínűleg felesleges, mert nem sokat ért a dologból, és nem sok viszonyítási alapja van azzal kapcsolatban, hogy testvére érkezik majd januárban. Több sebből vérzik a mondat, mert nem tudja mi az, hogy testvér (a babát még csak-csak érti), nem tudja mi az, hogy MAJD, sem azt, hogy január vagy tél vagy hó vagy hideg. Sebaj, rendíthetetlen vagyok. Ha kérdezzük, hol a baba, akkor mutat a hasamra, elkezd vetkőztetni, mert ő a babát és a köldököt összeköti. Ma már ott tartunk, hogy a kérdésre azzal válaszol, hogy a saját hasát mutatja, hogy ott a baba :D. A "Baba Bibliát" alig lehet eltenni előle, mert szereti nézegetni, mutatni kell benne a képeket, én meg keresem azokat a részeket, amik ismerősek már a számára. Sokszor emlegetjük kíváncsian, hogy vajon hogyan fogja lereagálni, mennyire zakkan meg a féltékenységtől, mekkora gyamálásnak lesz kitéve az öcskös. Mert egyelőre a kutyába is kapaszkodik, piszkálja a szemét, fülét, száját, de Tolsztoj hűségesen tűri a megpróbáltatásokat. Mozgást illetően nagyon a szülés utáni időre készülök, hogy na majd akkor úgy sem nyugszom. A lelkem simogatása végett Hután 1 hét alatt elmentem 5* futni meg 2* lebicikliztünk Kőkapura és vissza. Ezek nem nagy távok, de 35-40-50 perc kocogások, ameddig bírom, és ameddig jól esik. Továbbra is álomkóros vagyok. A délutáni alvásokat már csak azért sem adom, mert felburjánzik bennem a kép, hogy mi lesz velem 5-6 hónap múlva. K.O :)! Attilát is szoktatom a gondolathoz, hogy lehet megbolondulok, és idegbeteg leszek őrült, zavaros tekintettel, kitépkedett szemöldökkel, örökké összebüfizett trenyában. Ő megvan róla győződve, hogy dehoooogy.... 

Nem vesztem el! Leszek hamarosan.

(majd ha beugrik vmi találó...)

A nyelviskolával szemben van egy antikvárium. A szünetben, hogy kicsit megsétáltassam magam, átruccantam felmérni a kínálatot, illetve nagyon antik Andersen meséskönyvet nézni, amilyet anno elhagytam egy prózamondó versenyen az általános iskolában. Azóta sem találtam olyan jó fordítást és olyan bőséges gyűjteményt, főleg nem olyat, amiben apa kicsi kori írásával, kajla betűkkel, grafittal benne lenne a neve. Most sem lettem gazdagabb :(. Viszont rá kellett jönnöm sokadszorra, hogy mennyire szeretem a könyvtár - és antikvárium-szagot. Hasonló ez a nagyiék könyvespolc környékének illatával. Ki is válogattam egy-két említésre méltó példányt Mózinak. Annyival sokkal jobban tetszenek, mint a mai csiri-csáré gyerekkönyvek rózsaszín vágtázó pónikkal. Ebben kevesebb a rajz, azok is főleg ceruza rajzok fekete-fehérben egy-egy mese közé csempészve. Színes kép pedig alig jut 3 mesénkként. Tudom, hogy még korai. Hogy most még a képek az érdekesek, a csiri-csáré részek, viszont később ezeket fogom előnyben részesíteni. Hadd gondolkozzon, képzelje el, táguljon a fantáziája, színezze ki fejben, találjon ki hozzá új arcokat, helyszíneket stb. Az én egyik kedvenc könyvem (persze az Andersen után) Az ezüst hegedű volt. Ezeket is hamarosan elő kell ásni. Ja, és nem szeretem a kifestőket sem. Az is korlátozza a gyerek fantáziáját. Sőőőőt! Akkor dicsérik meg, ha vonalon belül marad. Értem én, hogy az lenne a célja, hogy a kézügyessége is fejlődjön, ráhangolódjon a finom részletekre, de ne innen csipegessük fel ezt a tudást/érzéket. Szóval a kifestőktől kíméljetek (majd) :))!!

És ha már illatok és emlékek, a múltkor, mikor Sarudon voltunk, és elvittem babakocsizni Mózit, hátha beszunyál, akkor csapott meg az a nagyon jó nedves, vízparti erdőszag, mellé a kerti bográcsozás illatával. Nem mindegyikről villan be a gyermekkori vadkempingezés a Tiszánál, de akkor totálisan. Úgy gyűjtöm és préselem ezeket, hogy hasonlót tudjak tovább örökíteni majdan a gyerkőcöknek.

Előbb-utóbb rakodok fel sok-sok képet is villás targoncával, de addig is valszeg picit ritkábban jövök majd a jövő héten.