Dear Followers... ;-)

My energy is currently out of office, and have limited access to it until 27th July 2020.

Best regards:

Sara

(A jövő hét már jobb lesz)

Baromira belassultam. Július második felére különösen. Az okok egyik részét tudom, a másikat csak sejtem. Ráadásul valamit benyaltam, mert a héten 3-4 Neocitránt is elkortyoltam, ami tovább lassította az egyébként is leállt tevékenységeimet. 

Az egyik reggel elvittem a gyerekeket 7-re a tábori buszhoz, majd itthon visszabújtam olvasni (=elaludtam), és 10-kor keltem, amikor Attila indult a városba. Majd 1 körül megint bebújtam olvasni mert annyira gyengének éreztem magam, hogy kb állni sem volt erőm. Lola is lefeküdt, és 4 után keltem, amikor Attila robogott le, hogy szalad a gyerekekért a buszhoz... Én is kikászálódtam, de csak azért, mert már durvának éreztem ezt az elesettséget, de szívem szerint másnap reggelig fel sem álltam volna. Az ivásra extrán figyelek, mert ez az egyik fő kolompos az erőtlenségemben, hogy baromira nem érzek szomjúságot, és napokig elvagyok folyadék nélkül kávéval. Ebben a gyengélkedő állapotban kihívásnak láttam azt is, hogy a pulton sorakozó cukkinik és patisszonok miként kerülnek be a fagyasztóba télire. Annyira szét kellett cincálnom az egész folyamatot aprócska lépésekre fejben is, hogy egyáltalán addig eljussak energiában, hogy hozzákezdjek. Vasárnap van, és jelentem kész vagyok. Bepanírozva, reszelve, kockázva kész. Folyt. köv. Cukkinit eszünk cukkinivel. Bevált receptekkel bombázzatok. 

A jövő hetem remélem eredményesebb lesz már. Ja, még a kerti bútorokat is volt erőm több lépésben lefesteni.

Cukinis-gombás quiche bébi spenóttal

Együtt Könnyebb...

A nyarat sok apró mini programmal, találkával szinezem, és eddig nagyon élvezem.

Teli a facebook ilyen-olyan apropóból "céhekbe" tömörülő mamikkal, akik valamilyen közös ügy mentén egymásba szeretnek. 

Fotó: Babakukk Adri (gépe egy játszótéri anyuka kezében ;-)

Nem emlékszem pontosan, hány éve lettem tagja az Együtt Könnyebb!... -  zárt (ajánlás és közös szavazás útján építkező) facebook csoportnak, ahol pár 20 fő fölötti vállalkozó anya tömörült egymásba. Az ismerettség Pici Piacos berkekből eredt, én Nobile Rózsának köszönhetem a tagságom, akivel az egyik vásáron egymás mellett árultunk. Nem mindenki pesti, vagy Pest környéki (Hatvan, Vác, Monor, Szentendre), páran el vagyunk szórva a szélrózsa minden irányába a pesti agglomeráción kívül (Gyula, Völcsej, Debrecen, Tatabánya). Mindenkiben közös volt és van, hogy kezdő pár éves (egyéni) vállalkozó ennek rugalmas gyönyörűségével, és magányos elkerülhetetlenségével. A csoport idénre érte el végső formáját. Aki nem volt aktív kiszállt vagy ahol összeférhetetlenség, konkurens tevékenység ütötte fel a fejét. A tagfelvételt már rég kizártuk, mert egy olyan jól összerázódott közeg keletkezett, ami egy ideje túlmutatat a marketingen. Mára kibővült funkciókkal üzemelünk. Vállalunk lelki támogatást, barátkozást, kiborult bili közös felitatását, bizonytalanság kivesézést és kétségek eloszlatását, jövőbeli tervek megosztását megőrízve az optimuzmusunkat. Vannak viccek, könyv és workshop ajánlók, jogi és egyéb tapasztalat megosztása, közös együttműködések. Én élő találkozón egyszer vettem részt, mégis olyan, mintha évek óta ismernék mindenkit személyesen. A facebookon napi szinten zajlik az élet. Karácsonyi, nyári gyulai, pesti reggelik, kisvonatozások egyéb programok szinesítik a csoport életét. Az idei nyári gyerekes programba pénteken most sikerült úgy beszállnom, hogy összekötöttem egy szükséges pesti menetellel, és rugalmasan nyitva hagytuk a programot. 

Csütörötök este felvonatoztam a gyerekekkel, fent aludtunk, reggel le tudtuk amit nekem le kellett, és 10-re már a Millenárison voltunk. Annyira szeretem nézni a gyerekeket, hogy milyen könnyen barátkoznak, mennyire lazán tudnak egymásra kapcsolódni. Nagy szám volt a metro, a fogaskerekű, de be voltak tojva a hajléktalanoktól, és a bolondoktól, amiből extrán sok van a fővárosban. Mindig mondom nekik, hogy egy nagy városban sokkal több a JÓ, és sokkal több a lepukkantság is. Egyelőre nem fogunk felköltözni, Ondód szimpatikusabb volt nekik :). Én nagyon szeretem egy-egy napra, hétre, visszahozza azt a pezsgést, amikor fent laktam bő 2 évet, de egyelőre én is lassúnak érzem magam ehhez a városhoz ;-).

Jövök még majd képekkel.

Most pl.

Berkenye

Tegnap (már most tenapelőttöt írhatok...) estére szántam ezt a posztot, az autópályán vezetés közben olyan jól meg is írtam, de későn értünk haza. Ma vitt a sodrás, most pedig jó eséllyel be fogok aludni - érzem. Be is aludtam (a szerk.).

Szoktam szorongani, amikor 3-nál több terület klappol az életemben éppen vagy hosszan és összefüggően érzem a hálát és a kiváltságos állapotot. Félek, hogy ez túl idilli, túl nem valóságos, és hogy innen óriásit lehet esni, inkább legyen kevésbé jó. Tudom, ez így elég kifacsarodottnak tűnik leírva, de valami ilyesmi... Már az is megfogalmazódott bennem, hogy nem én generálom-e, rombolom-e le olykor az idillt, teremtve megoldandó feladatot, feszültséget, nyűgöt, hogy ne legyen túl sima ügy, túl unalmas az élet :D. 

Az évet eddig különösen eufórikusan élem meg, de nálam ez kétélű fegyver. A szorongásomnak meg keresek helyet. Nem tudatosan, de valahol keletkezik. Hol a gyerekek miatt, iránt érzek erősebb aggodalmat, hol egészségügyit, hol egzisztenciálist, hol bármit. Kreatív vagyok a témában (is) sajnos. Nem kell annyira "betegnek" érezni :D, nem mániákus a helyzet, de észrevétlen fut egy ilyen program bennem, és ha figyelek magamra, akkor észreveszem.

A hétvégén Berkenyén voltunk Juditkáéknál, és ezt is olyan jónak éltem meg. Mindig azok a programok jók, amik nincsenek szervezve, tervezve, csak spontán kiborulnak. Egy karantén alatt befoglalt hétvégénk felszabadult, és a hét közepén mondta Apa (az enyém), hogy tervezik meglátogatni Juditkáékat. De jóóó, pont hívott a szülinapomon, és hogy milyen jó lenne ha nyáron tudnánk menni valamikor stb. Pont jó!!! Megyünk akkor mi is. Sőt ha mi is, akkor jön Dóri is Bendivel. Az hogy hol és hogy alszunk mindegy, majd megoldjuk. Juditkáék 5 gyerekkel és Marika mamával vannak 8-an, illetve mi plusz 8-an, az 16 :D.

Összecuccoltunk. Egy napra annyi motyóval, mint egy hétre kb. Én vittem Dórit és Bendit (Attila maradt itthon a kutya és a munkások miatt, illetve Barna is élvezte a nyugit), Anyáék vonatoztak hajnal 6-kor.

Az unokatestvérek nagyon jól elvoltak minden korosztály megtalálta a magáét. Alig várták a találkát. Regő mint rangidős (15) óriási példakép, főleg Mózinak. Ettől azért szoktam félni, mert csak van köztük pont egy lényeges 6 év különbség. Fostam is rendesen, mikor elmentek quadozni úgy, hogy Regő vezetett, és Mózi kapaszkodott mögötte.... De akkora öröm és boldogság volt, hogy csuda. A kamaszkodást is nagyon jól másolja Mózi. Amennyire itthon bújós és szerelmes, ilyen helyzetekben felesel, durcog, próbálgatja a szárnyait. Ezzel együtt én is próbálgatom a zsinóros automata pórázt. Hol kiengedem, hol visszarántom. Utána tesztelem magam, és még távolabb kieresztem, de markolom, kezem a gombon :D. (Pedig nem is tartom magam helikopter szülőnek. Mit élhetnek át azok a szülők :)) 

Amíg elmentünk Lolával a kecskefejést nézni, hol bedugta a fejét valamelyik gyerek az akolba, hol nem. Egyszer Dóri jön cuppogva gumicsizmában, hogy menjek, mert Mózi elesett a rollerrel. Gondoltam, elnyalt az udvaron a füvön. Hát nem pont :(. Kimentek az utcára, és mivel dimbes-dombos, füves, lépcsős, repedezett az út, valahol ereszkedett le nagy sebességgel, a fék nem fogott (annyira, mint elképzelte), következett egy lépcső, attól befosott joggal, ráadásul kanyar is volt és egy fémhálós kerítés, így leugrott menet közben. Átbukfencezett a rolleren az aszfalton, és a füvön végig csúszva (szerencsére az ott pont egy bucka volt) megállt a kerítés előtt... Karjait, lábait lenyúzta, az egyik térdét elég csúnyán... Ordított. Szeret is kicsit jobban kétségbeesni, mint ami kívülről indokoltnak tűnik. Hidrogén peroxiddal leöblítettük, lekezeltük, ragasztottuk, de nem volt szép. Nem nagyon zavarta akkor semmiben. Itthon persze most biceg, botorkál, h nagyon fáj, és Lócival meg Lolával 'szolgáltatja ki' magát ;-)

Regő pont annyira gépi és szerszámos beállítottságú, mint Mózi. Így ment a karburátor tisztítás, kompresszorozás a garázsban alkoholmentes sörözéssel kísérve. Mózit is érdeklik ezek a gépek és működésük. Most is éppen medence tisztító rendszereket néz a youtubon. Valamelyik reggel a múlt héten akkorát derültem magamban. Kitámolyog korán, felüti a gépet, látni még alig lát, de hallom a háttérből a mély "szaki" hangot és akcentust, hogy: Az automata mosógép-dob kiszerelését mutatom... :D:D:D

Lóci kapaszkodik erősen :)

Berci-Mózi páros

Volt egy farmom Afrikában...

Felkészül: Lóci!

Itt még lovon. A villámlástól a ló megijedt, és a két fiút
 ledobta a hátáról... Nem lett semmi bajuk - szerencsére...

Voltunk a határban lovagolni. A gyerekek ültek fel, csak úgy szőrén. Ez is izgi volt, mert látszott, hogy lóg az eső, és a vihar 45-ös lába. Vagy megússzuk vagy nem. Az egyik elkerült, de jött szemből nagy széllel a másik... Nálunk pedig volt babakocsi, két roller, két bicaj, valaki autóval jött (Zsolti, Apa és menet közben bepattant Mózi és Lola is). A falu végén van egy erdősáv, amin már eleve necces volt babakocsival átjönni, de a tisztás szélén egy régi teherautó konténerébe bepakoltuk a járműveket, és gyalogoltunk tovább. Visszafele viszont beültünk mind a 13-an az autóba!!! Zsolti vezetett ölében egy gyerekkel, mellette Apa, hátul Én+Lola, Dóri+Bendi, Anya, Juditka+Delila, a csomagtérben meg Mózi, Lóci, Berci. 2 gyerek quaddal ment, Marika mama otthon maradt. Elvitt Zsolti az erdőszélig, ott Juditkával átfutottunk az erdő sávon, ahogy kiértünk a tisztásra a konténerhez villámlott egy nagyot (már akkor szürkület is volt), és leszakadt az ég. Úgy istenigazából. Mint a filmekben :). Verte a konténert, pont annyi időnk volt, hogy beugrottunk. Fosás volt. Hirtelen azt méregettem, mi a jobb. Ha bent maradunk és abba csap a villám vagy ha a szabadban vagyunk. Addigra Zsolti átverekedte magát az autóval, és elkezdtük a járműveket bepakolni. Géza papa kapott egy bicajt az ölébe előre, a babakocsi összecsukva és a rollerek, plusz az egy biciklit még be tudtuk gyömöszölni a csomagtartóba. Zsolti csak tolatva tudott menni, viszont csúszott, szűk volt, és nyilván volt egy árok szerű szélen. Az izgalom a tetőfokra hágott :))). Ezt fogjuk még emlegetni, Apa nagyon vicces volt hátulról nézve egy bicajjal az ölében.

Zsolti Tardossal a kormánynál :)

Lolival szunyáltunk

Mi felnőttek ettünk-ittunk. Az alváshoz terítés még kihívás volt. Mi vittünk egy felfújható ágyat, én Lolával azon aludtam, a téli kertben "felvertünk egy kétszemélyes sátrat, mert kint nem tudtak aludni a gyerekek, anyáék és mi is vittünk még egy vékony matracot, hálózsákokat, Dóriék is plédet, ágyneműt. Mi a nappaliban a kemence tövében aludtunk. A gyerekek még éjfélkor titkoban chipseztek a takaró alatt, meg Mózi Regővel Family Guy-t nézett. Vasárnap játszótér, csüngőhasú malacok nézése a másik telken. Szerintetek mennyire volt kedve haza jönni a társaságnak, és mennyire voltak kinyúlva? Szinte végig szunyálta mindenki az utat, én meg hasítottam haza. Szeretek vezetni. Ezt sem gondoltam volna magamról, hogy valaha én fogok szeretni. De egy ideje már így van ez (is). Csupa meglepetés vagyok ;-)

Tipikus eset, ha pici baba van a képen ;–)

Mesélés + mornin' pálesz a kezemben :D

... :) - K.O.

Apa (Gáza papa) a fiú unokák egy részével
 (itt már nagyon be voltak sózva, mint egy zsák bolha)

100 évente készül családi kép

Anya a lányaival

Anya (Nagyanya) a fészekhintában

HVCS

féléves Delila :) Marika mamával

Nyári Tábor - Szlovákia

Első ottalvós tábor

Mózinak integetünk induláskor

Mikor összepakoltuk szerdán a bőröndöt Mózival, és felmentek Attilával Pestre, hogy onnan tovább induljanak hajnalban Szlovákiába, lefényképeztem a csomagot, mert annyira belémhasított, hogy most még kb 99%-ban képben vagyok, hogy mi kerül a gyerek bőröndjébe (a zsebébe mindig csempészett iskolaidőben is valami tekerőt, valami kezdetleges szerszámot, mágnest egyebet, így ezzel tisztában voltam, hogy talán utazik ismeretlen eredetű cumó is, amiről nem tudok. Nyilván nem is kell mindenről. Viszont érzem, hogy nálam ezek a lépcsőfokok mind okoznak érzelmi megmoccanást. Amikor érzem, hogy egyre kevesebb dologról tudok, egyre kevesebb dologra van ráhatásom. Ennek pszichológiájába nem megyek bele, biztosan dolgom lesz még ezzel később is, mert rohamosan omlanak le a falak körülöttünk. Ezért hatottak meg a bölcsi-ovi, ovi-iskola váltások, mert mind egy-egy érési, önállósodási fázis, ahol az én fizikai szerepem egyre kisebb, és van bennem bizonytalanság, hogy az érzelmit elég erősre húroztam-e ahhoz, hogy összekössön akkor is, ha a fizikai törvényszerűen pattog szét közöttünk. 

Valszeg benne(m) volt, hogy az indulás előtti napokban olvastam a Kaleta-ügyről, ami akkora belső indulatot, tehetetlenséget, ezáltal némi depressziót nyomott rám, illetve a korábbi no-i hasonló ügy taglalása, hogy rendesen vitte magával a gyerek a hangulatom és energiám java részét. (bocs egyből ez a kávés csésze ugrott be, ahogy leírtam ezt a szót... :D. Valszeg ez egy elég jó logó akkor ;-)).

Tudom, hogy nem kellene hagyni, hogy ez befolyásoljon, a felszínen úgy gondolom, nem is hagytam, de mikor hazaérkezett, éreztem a megnyugvást, illetve egy - talán jogtalan - haragot. Mindjárt mesélem azt is.

Anno pár éve, amikor Attila csinálta a coachingot, akkorról maradt pár ember, akikkel a kapcsolatot master mind és/vagy családi éves hétvégék alkalmával ápolják, ápoljuk. Az egyik házaspár fiatalok tehetséggondozásával, motiválásával foglalkozik, és 5 éve már hogy tartanak pár napos életmód tábort. Mózit eddig kicsinek éreztük hozzá, és még most is az ő korosztálya volt kisebbségben. Ami nem feltétlenül baj, őt amúgy is igazán a felnőtt társaság vonza. Mivel nincs telefonja, laptopot nem engedtünk hogy vigyen, nem tudtunk felőle semmit. Csak bíztunk benne, hogy jól van, és élvezi. Két forgatókönyv vibrált bennem. Vagy úgy éreztem, hogy nagyon fel van dobva, és minden porcikája tényleg élvezi, a másik szerint pedig mindenkit 'fogyatékosnak' képzel, és nem igazán csipázza :). (Ahol nem találja a hangot a többiekkel, onnan általában úgy jön el, hogy lefogyatékosoz valakit. Ezt nem szeretem, hangot is adok ennek minden alkalommal.)

élmény a mekis reggeli

a gyerek leszállítva :)

Attila vasárnap délben indult a többi gyerekkel érte, és Pesten megálltak a raktárban, hogy a kicsik is targoncázzanak a raktárban, ne csak Mózi :)).

8 óra vezetést nem cseréltem volna most el Attilával :D. Felnyalábolták egyben a gyereket, és a kocsiból hívva tényleg úgy tűnt, hogy élvezte a tábort. Alig van/volt hangja, totál be van rekedve, sokáig ébren voltak, és teli van mesélnivalóval.

A "jegyzeteibe" nem engedett bepillantást nyerni, azt mondta, ezek mindenkinek a sajátjai, nem is forszíroztam. Még az autóból újságolta, hogy vmelyik este nem tudott elaludni, és átmnet bandázni a másik szobába a nagyobbakhoz.... És hát ja. Ezt rettenetesen szerettem volna elkerülni, ha nem történik meg. Hogy 9 évesen szembesül videón felcsatolható műfütyiről. Ettől sírni lenne kedvem, hogy a 'tisztasága, ártatlansága' - legalábbis annak előszobája - 9 évesen illan el egy táborban. Nem részletezte, én itthon nem firtattam, tudom, hogy fog még erről mesélni, kérdezni, és akkor kiderül számomra is, hogy mit és mennyit látott, és hogy hova tudta elhelyezni a dolgot. Itt haragszom a szervezőkre, hogy ez megtörténhet. Letojom a nagyobbakat, de voltak kicsik is a táborban. Erre ki kell találniuk valamit. Megy is véleményezésre. Azt mondja Mózi, jövőre is megy. Lócinak pedig azt mondta, hogy Lóci, nekem is kell a pihenés, kikapcsolódás, Te nem jöhetsz. Itthon az ágyban Kelemen kabátban énekelt, pontosabban a Nyári gyerekek a Balaton partont, ma már Lóci is. A reggeli ébredést követően fél 10-kor visszabújt olvasás címen, és fél 1-kor kelt. Ki van merülve, látszik rajta :).

Visszaszámlálás indul... - #maholnapnegyven, 3-2-1...

Nem hagyom, hogy tovább gyűljenek és torlódjanak az elmaradt események, egy huszárrántással kikapom alóluk a talajt immár 40 (!!!) évesen.

#kutyi

A kutyi neve: TITUS

A kutyi neme: kan

A kutyi kora: 8 hét

A kuyti fajtája: munka labrador - working retriver

Imádjuk? - igen

Fél tőle valaki? - naná :)). Lola nyilván. Ha valami nem n(y)uszi, akkor az félelmetes ;-). 

Több, mint 4 éve nincs kutya a családban. Egyértelmű volt, hogy nem én leszek az, aki szeretne vagy aki beindítja a folyamatot, és az is, hogy nem fogom 'gáncsolni', ha Attila megért rá újból.

Iszonyatosan cuki, főleg, mert kelni sem nekem kell hozzá éjszaka, ha nyüszít :D.

A fiúk is oda vannak érte, Mózi foglalkozik vele napközben egyelőre a legtöbbet, mert a kicsik még máig oviba jártak. Sokszor mondja, hogy jó fárasztó egy kiskutya gondozása, én meg mindig mondom neki, hogy egy kisgyerek is az, főleg 3 ;–).

Egyelőre bent van a lakásban a kuckójában, mármint ott alszik, napközben meg egyre hosszabb szakaszokat kint tölt, még most őrizve, megfigyelve. Csetlik-botlik, ugrándozik, aztán hátra bukfencezik pár lépcsőfokot, kergeti a hangyákat, ugrál/kapkod a ruhák hullámzó végei után, és természetesen rágcsál... Tudom, hogy amint felszállt a rózsaszín köd, ezzel lesz bajom, hogy mindenben kárt tesz, de hát ki nem :D.

Lócika első reggel 5:14-kor már kint volt a kertben vele. Ez azért is nagy szó, mert ő kb akkor kel, amikor már jár a motor, és indulunk/indulnánk az oviba... Totál fel volt pörögve. Ennek másik fokmérője, hogy hangos. Mit hangos? Kiabálva beszél. Úgy érzem, jó helyre került, jó gazdikra talált Titus (szivecske).

Ezek a kutyás első napok voltak csütörtök-péntek. És akkor itt volt a szombat. a SZOMBAT, JÚNIUS 27, ami nem péntekre esett ;-) A lányos meglepetés napja. Utolsó információm az volt, hogy negyed 9-re legyek készen, mert akkor jönnek értem. És én addigra kész is lettem. Még egy kávé, egy kutya-néző, és akkor a tök hintó előállt ;-) Mondtam már? Emlékeztem már meg itt a blogon konkrétan arról, hogy nekem mennyire nagyszerű barátnőim vannak? Van, aki 37 éve (!!). Van, aki nem tudott elriasztani az első gimnáziumi nap után sem, miután nővérem "előszűrte" számomra [a gimnáziumi beiratkozásra nem tudtam elmenni, mert valahol voltam, és Juditka ment el helyettem, akinek az egyik benyomása az volt a sulival, leendő osztállyal kapcsolatban (ő nem ide járt), hogy van egy jófej lány, akivel megismerkedett vmennyire, Kató Eszter...], és én ezt nem osztottam az első benyomás után :D. Marika pedig egy katyvaszos életszakasz ajándéka volt Eszter által rengeteg nevetéssel a kinlódás közepette. Azóta is úgy él bennem, hogy abban az időben nevettem/sírtam, spinningeltem és hot ironoztam a legtöbbet. 

Hát így vagyunk mi az ÖTYE, négyen. Ebből én vagyok a rangidős tyúk (balközép), aki lefölözte az első negyvenes élményt. Jövőre Sanyikám=Eszter (jobb szél), utána Manyi (bal szél), majd Kata (jobbközép) zárja a kiskaput. Mondanám, hogy ők hárman ismernek a legjobban nőként magamon kívül, de egy kvíz bebizonyította este, hogy én csak a 3. vagyok a sorban :D.

Nem tudtam, hova megyünk, és nem is akartam nagyon kémlelni az utat. Az sem tűnt fel hátul, amikor lekanyarodtunk az M3-ról. Még Miskolcra beérve se vágtam, hogy a cél a kisvasút lesz :))). Általános iskolásként jártam utoljára itt és Lilafüreden. A vonaton már hoztuk a formánkat, én a sört véletlenül kiborítottam a Kata papucsába, meg a nadrágomra... (akkor lehet, nem is hozTUK, hanem csak hozTAM... :D). Az idő is tökéletes volt. Minden szervezés klappolt. A sinek mellől integető motoros banda, a kidőlt fa a tavon, az épp jókor érkező eső stb-stb. Lilafüreden az első (a pisilés után) a csónakázás volt. 4-en ültünk egy csónakba, és mi gályáztunk Sanyikámmal. Meg kell hagyni, jól kormányoztuk a ladikot a fél szemünkkel, csupa vakok csónakáztak a tavon :D:D. A félórából lazán csináltunk egyet. Még az időkapun is át mertünk evezni, magunk mögött hagytuk a bólyákat IS! Kata és Marika közben napoztak, Kata fényképezett, Manyi meg mindbe beletrollkodott szerencsére a háttérben :D. Meglepően sokan voltak a vizen, kicsit dodgem hangulata volt. Valahol lágy zene szólt, mi csak néztük a vizet...

Evezés után betértünk enni-inni a MEDVETALP bisztróba, ami nagyon kellemes meglepetés volt, utána Libegőztünk. Kata és Marika hős volt, mert ők tériszonyosak, és Kata se jobbra-se balra nem mert nézni, csak markolt a korlátot. Lefele már megjött a bátorsága, és kimert tekinteni a DH-s fiúkra ;-).

A meglepi sorozatnak még nem volt vége, mert időre kellett valahova érnünk. A kisvonaton kapott el a zuháré. Nyitott kicsikban ültünk, egy esernyő és egy poncsó társaságában :). Eleinte elég volt a nyitott ernyőt az ablak helyébe tartani, csak Eszter és Marika hátát verte néha a víz, aztán annyira neki lódult, hogy négyen bújtunk a poncsó alá, és az én hátam ázott :D. Kata közelebb állt az autóval, mi addig az üres vonaton várakoztunk, majd irány valahova... Valahova Encsre az Anyukám mondta étterembe... ;-). Őrzök innen egy-két kulináris élményt, de ezt a vargánya levest is viszem magammal. Brutál finom volt. Ide késve érkeztük, és az asztalfoglalásokat elég szigorúan veszik, de szerencsére az idő kiderült, és 7-től ki tudtunk ülni az udvarra kávéval, borral, Aperollal, málnaszörppel, desszerttel, laptoppal. Estére díszkivilágítást is kaptunk, kezdtett oldódni a társaság. Kata vállalta azt az áldozatos szerepet, hogy 'száraz' marad végig. Köszönöm Neki itt is. Bepótoljuk az alkohol részét az ő közelgő szülinapján ;-)

Itt az Anyukám mondtában kaptam egy olyan megható ajándékot (az egész napon túl), ami lényegében egy cimkefelhő szivecskébe rendezve szépen kasírozva és bekeretezve. A családom és barátaim írtak szavakat, amik eszükbe jutnak rólam, és a szavak mérete függ az elhangzott gyakoriságtól. Minél többen írták, annál nagyobb méretben jelenik meg. Nagyon sok olyan szerepel közte, amit úgy szeretnék ha igaz lenne rám... Már csak ezért össze kell kapnom magam (szivecske). És itt még mindig nem volt vége. Játék következett laptoppal telefonnal. Egy kvíz. 21 kérdés rólam, velem kapcsolatban, amire 20 mp volt megválaszolni :). A kérdések a laptopon jelentek meg, a telefonon meg a válaszokat (a válaszokhoz tartozó színt) kellett nyomni gyorsan. Nagyon jó kérdések voltak benne. Én harmadik lettem csupán. Annyira jó volt és kerek volt így együtt. KÖSZÖNÖM!!!! 

Kata tolta az esti vezetést is kaputól-kapuig. Fél 12 után értünk haza. Aludni nem tudtam még egyből.

Mellékelek több képet :).

Reggel elaludtunk. Attila kint hagyta a telefont, amikor 5-kor kelt a kutyához, így fél 9-kor másztunk elő. Közben a háttérben ő is szervezkedett ;-). Mama csak egy picit buktatta le :D. Na de hogy súroló kefével pizsamában fognak érni a vendégek reggel azt nem sejtettem volna, főleg mert Ő is baromi nyugis volt. Este az sem tűnt fel, hogy ment a grill, semmi illatát nem éreztem. Este 8-ig ettünk-ittunk, és elszórva mindig érkezett még valaki :). Én úgy szeretem (mint Mózi), amikor nyüzsgés van itthon, amikor körülöttem vannak a számomra fontos emberek. Tagadhatatlan 'rák' vagyok :).

Hétfőn sem ért véget a fieszta, mert az volt a hivatalos napja, akkorra is jutott családi vacsora, köszöntés, sok telefon, üzenet. KÖSZÖNÖM NEKTEK nagyon-nagyon!!!