Tudom, hogy vannak ilyen, és ehhez hasonló kényszeres szokásaim még akkor is, ha nagyon nem beszélek róla, csak mélyen lappang, és a felszínen némi frusztrációként jelentkezik, ha nem tud így működni :). Az egyik ilyen a rendszerező mániám. Hogy szeretnék mindent csodálatosan mozdulatlan formában, élére állítva látni magam körül úgy, hogy az összes tudomásom szerint létező darab és alkatrész egyben van, nem hiányzik. Ezt az oldalamat azért három gyerek erősen trenírozza vagy inkább kikezdi. Ezért élvezem a pakolást és költözést, mert új rendszereket építhetek, másrészről előtérbe kerülnek, hogy merre járhatnak a hiányzó darabok, ha a költözés során sem kerültek elő...
Ennek a rendszerezésnek az egyik fel-felbukkanó kényszere a gyerekjátékok pakolásánál szokott felsorakozni, főleg mikor a tekintetem erősen fókuszál a darabszámokra :D. Ilyenkor úgy pakolom, hogy számolom a 100 darabos fakockát (amiből 96 db van csak...) vagy a kirakót és a társasjáték tartozékokat. Fájdalmasan jajgat a szívem, amikor kiborul vagy hiszti célpontja egy-egy doboz, és szóródik szerteszét a sok mütyűr. Elég jól tudom kezelni a felszínen ezt a belül buddogó Mónika-énemet, de azért most is itt egy kísértés, hogy neki álljak a LEGO City doboznak, hogy kiderítsem, mennyi darab hiányzik, és tegnap miért nem tudtam a Shell-es lenkerekes versenyautókat Lócinak tökéletesen megépíteni, miért nem volt elég sárga egysoros kettes elem és lapos-piros :)).
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése