
Lolika szegény pont abban a fázisában tart, hogy leteszem, és belekezdek valamibe, addigra már borul is nála (vagy benne) a mécses. Nagyon jön a foga, nyáladzik rendesen, de még mindig nem bökte át az első fogacska az ínyét. Gyakran altatom rövidke időkre, mert felsír, felzajoljuk. Bízom az ovikezdésben, hogy picit nyugodtabb lesz ő is. Olyan cuki ahogy halad, ma pl amíg Attila füvet nyírt, én a függönyökből próbáltam felvarrni odaaraszolt a - konyha híján földön beüzemelt - kávégéphez, darálóhoz, és összeszopogatta a kiszóródott kávé morzsákat, és a tömörítő tamperrel "pecsételt". Fincsi illata lett. Kis cappuccino baba :)).
Pénteken nyomtunk egy Pagony játszit Borikával és Sanyikámmal, mert mindjárt szül, és örültem, hogy még össze tudtuk hozni, és láttam utoljára nagy pocakkal frissen és üdén. Javasolnám én is a harmadikat, ha valaki ilyen jól bírja és még mindig ilyen rengeteg türelme van ;-). Ne vacillálj a gondolattal, még egyszer babázhatnánk közösen :D. Vagy nem. Lóci és Bori között is 7 hónap van, pont mint Lola és Panka között lesz. Ez mind jól bevált sorminta. Tényleg 40-hez közelítve már ilyen ünnepszámba megy egy-egy ötye, egy-egy találka. Mindenkinél havazás van. Kiskatát pl egyszer láttam a nyáron! Ok, kétszer. Jó lenne már egy kis nyugodalom. Egy nagy büdös SEMMI. - Mózi szerint :). Sokszor használja ezt mindenre, bármire.
milyen jó, hogy Sanyikám lelkes fotós!!! köszönjük a kukorica jancsi képeket ;-)
Sanyikám, folytassátok a sormintát :) Aztán meglátjuk, becsatlakozunk-e még :))
VálaszTörlésok, erős görcsöt kötöttem a minta elejere, le ne szaladjon. A többiből még bármi lehet :)
VálaszTörlésSanyik várjatok már be a 3-al, 4.-el es akkor egész nyáron OTYEzunk :) Sárikám még megvagyok, remete multis lettel, de Te is hinyzol nekem :)
VálaszTörlésLettem, hiányzol :) a nagy valtozasokban csak a "helyesirasom" maradt a régi :)
VálaszTörlés