Advent negyedik vasárnapja

 ... sőt, Szent Este árnyéka. Azt hittem, keresek majd ide egy ütős ünnepi idézetet, utána elvetettem. Nem kell most ide. Nem hiányzik nekem.

Békés, nyugis készülődés van bennem, pedig még mindig van híjam, de már ezt is elfogadtam, hogy én így működök. Csak utolsó pillanatig tudok készülni. Ha most derülne ki, hogy még van egy hetem, akkor elkezdeném kifesteni a hálónkat is. Vagy bármit alkotnék, főznék, sütnék, vásárolnék, magamat kozmetikáznám, futnék stb. A héten még dolgozom. Köhömm... A napi riportokat megcsinálom, némi zárásra való előkészületek, közben sütés, Harry Potter 4. rész nézés a gyerekekkel, amíg ők aludtak délután hajtogattam és Nagy Katalinokat néztem. Közösen bejglit sütöttünk, közben szól Óz a nagy varázsló vagy Harry Potter hangoskönyv, Lócika non-stop gyurmázik, Mózi Legozik, Lola meg hol így-hol úgy. Attila még segít a Jézuskának, tegnap Pesten volt, ma az irodában még személyes átvételek. Én reggel 7-kor kijutottattam futni Ágival, nagyon jó volt. Csendes-ködös-szomorkás :( Mégis azzal zártuk, hogy a 2020-as sok fos mellett ebben az évben egymást köszönhetjük magunknak. Mert tavaly kb ilyenkor jött az ötlet, hogy áprilisban indulunk a Gerecse 50-en, amit még márciusban is úgy reméltünk, hogy megtartanak... Ami késik nem múlik. És kb ebből az apropóból melegedtünk még jobban össze, és a látható közös párhuzamok mellett láthatóvá váltak a rejtettek is.

Mindenkinek rendhagyó az év és a karácsony. Én az uccsó pillanatig bíztam benne, hogy a mikro környezetünkre ennek nagyon nem lesz hatása, de DE. Attila vonalával megbeszéltük, hogy nem is találkozunk. Jenő Papa is felhívott, hogy megbeszéljük ezt, hogy bármennyire is nehéz, ne bontsunk szabályt. Poszika sem tudott haza jönni, ő is távol lesz :(. Én még a múlt héten is úgy voltam, hogy olyan nincs, hogy legalább én haza ne ruccanjak a Piac utcára, de van. Nem fogok. Anya Szentimrére ment múlt héten, mert Nagyi kórházba került kiszáradással. Miután hazamentek, kiderült, hogy pozitív is :(((. Nagyapát nem tesztelték, de nagyon gyönge, nagyon kedvetlen, nagyon étvágytalan. Anya így odaszorult karanténba. Apa Dóriékhoz fog átmenni, illetve Ő attól készül. Mennek az angyalok, süt, díszít, csomagol (szivecske).

Dózsapetivel, Lolával sem igen találkozunk, mert abban maradtunk, hogy akkor senki sehova :(((. 

Itthon leszünk hatosban (és a halak... :))) - Lola mindig hozzászámolja a családhoz őket is). Jó lesz, lassabb lesz.

Gondoltam, lövök még a gyerekekről valami összeszedett képet advent alkalmából, aztán letettem róla. Nem rántok ki senkit (majd max karácsonyra), mert anélkül is annyira jók itthon, annyira élvezik és várják a Karácsonyt. Annyira jó gyereknek lenni, látom rajtuk :). Ilyenkor különösen.

A körülményekhez illeszkedő Legbékésebb és Legmeghittebb Ünnepeket kívánunk Nektek!!!

Találtunk még itthon bontatlan formákat, így hajó, helikopter és
LEGO figura mellett készült karácsonyi tematika is ;-)

Idén nem fértem hozzá a második adag mézeshez sem.
A gyerekek szaggatták, én csak begyúrtam.

Olyan nincs, hogy az én bejglimet ne lássátok :D

 

Olyan jó íg dolgozni. Főleg, mert ez már csak lightos lekeverése
az évnek munka fronton. Na majd a január...

Advent harmadik vasárnapja...

 ... sőt a negyedik árnyéka.

Képzeljétek, meg van az esélye, hogy nem vesznek fel az IKEÁhoz bútorszerelőnek. Megbuktam a pályamunkámmal :D.

Nagyon hiányzik a kétkezi alkotás, a szellemi munkán túl. Ezért is nem engedtem ki a kezeim közül a festést és a bútor szerelést. Szeretem látni, ahogy kerekedik, és ahogy elkészül. Annál jobban idegbe tudok jönni, és tudom magam taposni, ha valamit elkefélek. Miután kifestettem a gyerekek korábbi játszó szobáját, elkezdtem összerakni a bútorokat. Eladtam a Lola kiságyát, így szabadult fel némi hely. Így is elég búúútor raktár kinézetünk volt, mert van a két kicsi szobára 2 összerakott (korábbi) ágy, két (új) asztal, egy nagy (régi) háromajtós ruhásszekrény, 2 (új) ruhás szekrény, 2 könyvespolc. Próbáltam sakkozni úgy a hellyel, hogy ne kelljen sokat tologatni a bútorokat, de legyen hely összekarni 2 db emeletes ágyat. A másik szobát is kifestettem, ez már haladt szépen. Leszámítva, hogy elfogyott a szegőző csík. Csak két nap késéssel fejeztem be a plafon egyik sarkát. Nagy boldogan húztam aztán le óvatosan a ragasztót, és két sarokban persze, hogy felszedte a plafont. Pedig ennek nem lenne szabad. Ez nem jött jól, utáltam, mert kezdhettem megint glettelni, ragasztani, festeni azt a részt. Az egyik ágyat hibátlanul összehoztam Mózival. Leszámítva, hogy az egyik szekrényt nem mi raktuk össze, és mivel a bútorok kombinálhatók jobbról, balról, az ágy alá nyilhat a szekrény vagy kifelé, nem mindegy hogyan forgatjuk a lapokat, lyukas minden oldala, lehet felülről és alulról, jobbról és balról is használni. Utolsó lépésként a létrát hozzá kellett volna csavarozzam a szekrény oldalához, de jött a ménykű, hogy az az oldal az általunk választott kombinációhoz képest fejjel lefelé van. Na ettől lettem morci. Mert ehhez kb szét kellett (volna) bontani az egészet. Végül jó pár lépést visszabontottam, alá toltam a másik összerakott szerkényt, hogy vmi tartsa az ágyat, és nagy kinlódással kidöntöttem annyira, hogy nyilván a szekrény legalján lévő csavart is ki tudjam tekerni, és meg tudjuk fordítani az oldalát. Ezek után pipa. Ablak pucolással, függönymosással, és kis karaácsonyi hangulattal, játékok selejtezésével, szőnyegek, matracvédő mosásával.

Ez a kis baki még el is ment volna, na de itt úgy elbíztam magam valszeg, hogy a másik ágyat rendesen elb@sztam. Két szar csavart csavartam be. Ráadásul az akkus csavarhúzónak brutál ereje lehet/van, mert különösebb megeröltetés nélkül becsavart egy olyan csavart az anyába, ami abszolút nem kompatibilis, valszeg esztergáltam neki egy mozdulattal új menetet. És innen se ki, se be(senyő). Ez az a derékszögű oldalakat összetartó csavar, amelyiket egyik oldalról tartani kell a lapos csavarhúzóval, a másik oldaláról meg betekerni a kurblival. Az egyik beszaladt, bár nem tudott befeszülni, a másik be sem ment. Ott tűnt fel.... Modelleztem magamnak a maradék csavarral, hogy hogy a búbánatba tudtam ezt így betekerni, mikor kézzel esélytelen. És innen nem volt elmozdulás. Napok teltek el, hogy megemésszem az eseményeket, és egyértelművé váljon, hogy szét kell vésővel túrnom az egészet, és ezzel nem lesz még megoldva semmi. Kivésőztem a műanyag védő valamit, ami látni engedte, hogy a másik csavar is beletekeredett az anyába, csak az megállt félúton, és innentől kezdve azzal együtt forgott, de nem lehetett ráfogni, kitekerni. Ajjj.... Szomszed Zsolt(i bácsitól) elkértem a fémfűrészt,. Kérdezte, pontosan mire kell, milyen vastag valamit szeretnék elvágni. Elmeséltem az esetet :)). Mondta, hogy megnézi, és segít ha kell. Azzal az egy feltétellel jöhetett át, ha nem teszi fel vmi kandikamerába, hogy milyen az ha egy asszony kezébe szerszám kerül :). Elmondtam neki a tervet, azt mondta, nincs más út szerinte se. Segített új furatot csinálni, kimérte profin, hozott olyan 'derékszög csavart', fúrt bele még 2 másikat is hogy ne aggódjak, nem esik össze a gyerek alatt. Mózi kétségbe volt esve, hogy nem lesz kész az ágya karácsonyig, pedig ő azt szeretné kérni.

Tegnap este a mérlegképes online tanfolyam közben összeraktam, befejeztem, ma meg kitakarítottam, elpakoltam, amíg vadászni voltak. Nem tudom, ti hogy működtök, nekem ezek az erőkifejtések ez a rászánt idő rengeteget lendít a karácsonyi hangulatomon. Most éppen azon - itt advent idején. Mert miközben szerelek, annyit járnak a fejemben pl a gyerekek. Nem mondom, hogy kompletten kész minden. Sok játékot összeraktam szeretetotthonnak, többgyerekes családnak. Fogantyúk és az asztal alsó nagy fiókjának az előlapja hiányzik még, de a gyerekek így is boldogan birtokba vették. Mózi van egyedül, Lóci pedig Lolával. A szobabeosztást nagyban meghatározta a bútor és a szobák mérete. Bár hiába nagyobb picit az egyik, béna hogy az egyik falon van az ajtó és a másik hosszú oldalán két ablak. A kisebb szobában szembe van az ajtóval a két ablak, így a hosszanti falakon elférnek az ágyak.

Múlt hétvégén, amikor Attila nem volt az egyik nap, akkor szereltem össze a Lóci ágyát és festettem ki az ő szobájukat. Mózi kérdezte, mikor szoktuk kiszedni a postaládát. Tudom is, hogy kiment, de aztán úgy elfelejtettem, hogy talán kedden néztem bele, és vettem ki ezt. Annyira meghatódtam rajta. Mózi továbbra is ennyire kifejező. Úgy imádom. Valszeg azért is hatódok meg rajta mindig, mert nekem ez a vonal nehezen megy, és mert tudom, hogy neki az írás nem az erőssége a legnagyobb igyekezet ellenére sem. Mindig megkérdezi, ha ír valamit vagy csak figyel messziről, hogy radírozok, írok-e még a könyvébe, mert átnézéskor szoktam. Vagy kérem őt, hogy hogy javítsuk ki.

A boríték másik oldalán a cím

A decemberi FORBSból kiszedett képeslap :)

(szétolvadó szivecske...)

A másik Lócika. Mindjárt írom azt is. A sulinak vége. Tegnap olyan felszabadultam röpködött még este is a lakásban, hogy olyan jó, hogy nem kell most tanulni, és lazíthat, mert nehéz az iskola, és Lolának könnyű, hogy ő még csak ovis és játszhat. Továbbra is rápörög minden "kötelezőre". Utolsó nap nem kellett táskát vinni már, csak egy kis hátizáskot némi elemózsiával, innivalóval és tolltartóval (max rajzfüzettel), mert a tantó nénijük vitt be egy mini sütőt, gyúrt be otthon mézes tésztát, és mézeskalácsot sütöttek. Mekkora jófej!!! Ezt tudtuk is előre, de hogy pontosan mit kell vinni, nem. Lócika egész este ezen izgult, hogy megjött-e a levél Edina nénitől, mert Gabi néni napköziben azt mondta, fog írni. És akkor most biztosan nem kell nagy táskát vinni? Biztos, hogy csak enni és innivaló kell, mi lesz ha kell könyv és nála nem lesz. Még esti puszinál is kérte, hogy ellenőrizzem nem kaptam-e levelet. Ezek után baromira átérzem, mekkora megnyugvás neki is most ez, hogy nem kell attól rettegnie, valamit elfelejtett, valami nem lesz maximális.... Tegnap este is éreztem, mennyit 'simult', mikor mondtuk neki, hogy Apának is volt beírása, anyának is már elsőben. Akkor azt kérdezte megkönnyebbülve, hogy nem baj, ha neki is lesz. Azt hiszem egyértelmű, hogy a Mózival való hadakozásunk hagyott benne ennyire mély nyomokat, ami miatt ő szeretne 'makulátlan' lenni.

Amit még Lócival kapcsolatban akartam, hogy vmelyik este (talán csüt) annyira ki voltam már fingva a mindentől, hogy mondtam, hogy este a nagyágyban mesélek, ott adok már jóéjtpuszit is, mert én ki nem bújok utána, hanem bealszom. Ez a kijelentésem akkor simán átment, de a mese végével jött a hiszti, hogy de takarjam be őket. Lola és Mózi el is fogadta, be is bújtak, de Lóci csak kiabált fél sírva, hogy de takarjam be-takarjam be. Minden egyes kurjantása csak tolt egyet a hangulatomon és a fárdtságomon, hogy nem igaz, hogy nem bírja felfogni... Miután csak nem hagyta abba, kirobbantam az ágyból, és mondtam neki, hogy hogy lehet ennyire önző, hogy majd szétrohad a hátam, ki vagyok fingva, és be tud takarózni, puszit adtam és stb. Ezek után nyilván nem engedte hogy betakarjam. Dirrel-durral visszafeküdtem, és nem tudom mennyi idő telt el, de csak hallom, hogy még mindig sír az ágyban... Így viszont annyira nem szeretek, sőt nem is szoktunk lefeküdni. Csak felkeltem, felmásztam hozzá. Egyszer kérette magát, durcogva befordult, utána csimpaszkodott a nyakamba, beszélni sem tudott a szaggatott sírástól, hogy ő nem akart nekem rosszat... Mondtam, hogy nem csinált rosszat, húzós pár hónap van a hátunk mögött. Kettőnknek különösen nagy újdonság, és extra magas megfelelési kényszerrel van megspékelve, ami nagyon fárasztó tud lenni. Kimerültünk, de jön a szünet, és hogy ne haragudjon, anya is csattant, stb. Ilyenkor olyan jó lenne csak úgy ott maradni a puha kis maki pizsama oldalában, nyakamon az összekulcsot gyerekmancsok... 

Az ovi is nagyon jól tartja magát a korona idején. Ettől is meg vagyok mindig hatódva, hogy bár az egyik oszlopos óvónénink szeptember óta nincs, a másik novemberben lett covidos, és már nem jöttek idén. A dadusok és a ped asszisztens Réka néni úgy állták a sarat, hogy nocsak. Itt is voltak alkotásk, kézműveskedés, ajándék, Mikulás, mindig meggyújtották az adventi koszorún a gyertyákat nap közben is, szólt a zene, énekeltek, szóval olyan jó volt érte menni, és minden egyes nap érezni, hogy jó helyen van. Köszönjük Nekik itt is!

Hát így buddognak bennünk az érzelmek, sőt ennél még sokkalta jobban jobbra-balra. Mégis úgy érzem, rég volt ilyen nyugis karácsony előtti időszakom. Mert a héten 4 napot szabin voltam. Mikor volt ilyen? Gyerek óta soha. Hogy nem kell varrnom, nem érzem azt, hogy na még ezt bevállalom, ezt még megvarrom, feladom, lefotózom stb. Ezt az anyagi, kiszámítható biztonságot egyelőre baromira élvezem, főleg hogy a 11 nap szabiból 10-et decemberben vettem ki. Ágival és találkoztunk sok hét kihagyás után, és egy délelőttöt ellófráltunk a városban kávézva, ajándékokat becserkészve közben. Még egy karácsony előtti futást is összehozunk csakazértis.

Elkészült a papír betlehemünk is, majd mutatom. Néztünk csütörtökön Reszkessetek betörőket projektorral a gyerekekkel (én közben kivasaltam mindent), este megsütöttem az örök klasszikus cantuccinit, ma a mézest és a bejgliket fogjuk. Lóci még szeretne képviselőfánkot, és mivel sosem csináltam kipróbáljuk azt is. Szent estére csak töltött káposztát és fácán levest csinálok, utána pedig átlépve önnön magamon rendelni fogom étteremből a tálat. Nem szeretném az egész karaácsonyt a konyhában tölteni. Rendhagyó lesz az idei ünnepi forgatókönyv, de ezt majd a következőben.

Mózi Mikulásvárása

 Még egy hozzáfűzés ehhez a poszthoz, Mózi mikulásvárásához, hogy mennyire elveszíti a realitását, holott baromi jó megfigyelő, és technikai segítséget is tőle szoktam kérni, mert jobban látja a dolgokat. VISZONT. Hozott neki Miklós egy vadász nadrágot, mert kinőtte a korábbit. Attila a biztonság kedvéért vett két méretet is, mert másabb a méretezése, túl szűk a dereka. A nagyobbat csempészte be a csizmába, de reggel (hajnal 3-kor kelt Mózi, és ébresztett mindenkit, bár senki nem akart még kelni. Úgy kellett visszaterelni, hogy még szunyáljon kicsit. Végül 6-ig bírta, de addigra 2* felkelt, és átfeküdt hozzánk - ÉDES :))) próba után látszott, hogy ez nagy lesz még. Mondtam, kacsintva Attilának, hogy nem baj, betesszük a szárítóba, az első szárításoknál mindig mennek össze a cuccok. Na jóóó, nem egy számnyit, de.... Mindegy. Betette, nem tűnt fel neki, hogy szárazon van, és hogy csak elfordítottam a gombot, de nem indítottam rá szárítást. Mint ahogy azt sem vette észre, hogy kicseréltem közben a kisebbre, és fél óra sem telt el, szóltam, hogy szerintem lejárt, nézze meg. Nagy boldogan vette, ki, hogy na így már jó lett :D.

Advent második vasárnapja

 Megint kezd belémszorulni a szó. Ilyenkor nehezebben tudok írni is. Valahogy nem kívánkozik ki, szeretnék mindent betartani. Ha van olyan, hogy grafomán hajlam, akkor kell legyen akut vagy krónikus literális szorulás is. 

Ami egyből beugrik az elmúlt napokról: Mózi és a Mikulás. Tavaly biztosra vettem, hogy az utolsókat settenkedjük Miklósként, de nem. Még az iskolába is jár! Igaz, ott csak beöltözött, meg Judit néni az vagy Gabi néni teszi ki a csomagokat :). Hétvégén mondtam Neki, hogy hétfőn tuti, nem lesz írás/felelés, csak Télapó volt hétvégén. Aztán kedden jön a szemrehányó morgolódás: Judit néni kérdezte sorban a gyerekeket, kinek mit hozott a nagyszakállú, DE (!!!) képzeljem el, csak párat hallgatott meg, utána mondta, hogy vegyük elő az olvasó könyvet, ÉÉÉÉS (!!!) nem is Mikulásos történetet olvastunk, hanem az Isten kardját :D :D. Ezen legbelül nagyon elkezdtem cicongni :))). Annyira érezhető volt a csalódása, hogy az ünnepi hangulatot egy honfoglaló olvasmánnyal ennyire ünneprontó módon lemosták, és slussz. Nem úgy itton. (egy darab csizma pucolós és ujjóngós nem készült idén. Még szerencse, hogy Attila mindig videózik)

A helyzet most totál más nekem a munka miatt, amit picit kihasználok, hogy valahogy átmenetet képezzek a gyermeki csodavárás és a felnőttként értelmezett ünnep között.  Illetve nem is tudnánk napi programokat zsákolni az adventi kalendáriumba sem, mert kb ki sem mozdulunk. Próbálom hétvégére szorítani ezeket. És amíg az adventi kalendárium az angyalok asztala volt, addig idén már az egyéb meglepetések a kalendáriumon túl a miénk. A tavaly bevált kész kalendárum idén is bevált. Lolának LEGO Friends, Lócinak Hot Wheels, Mózinak távirányítós helikoptert kell apránként építeni, ami december 24-re fel fog tudni szállni.

Egyik reggelre csoki rénszarvasokat csináltam meglepiként, aztán sütöttünk sós pereceket és adventi vásároztunk itthon a teraszon. Lóci elsírta magát novemberben, amikor felolvastam Papp Laci polgármester bejelentését, hogy idén nem lesz karácsonyi vásár. Legalábbis nem úgy. Lóci nagyon várta. Kérdeztem, hogy miért várta annyira, sosem szoktunk a vásárban venni semmit (semmi maradandót). Az első a kürtőskalács volt, amit említett, meg az egésznek a hangulatát (szivecske). Ezen felbuzdulva vasárnap délután a 2. gyertyát a teraszon gyújtottuk meg. Visszatekertem a nyári lampionfüzért, kivittük a fénylő fenyőtobozos üveget, egyéb gyertyákat, füzéreket, és sütöttem sütőtököt vettem kürtőskalácsokat, főztem forraltbort és sűrű pudingos forró italt a gyerekeknek. Attila Mózival volt vadászni még vasárnap, én meg a gyerekekkel Géza papát leptem meg a klinikán. Ünnepi moziztunk szombat este, délután pedig a Mesepostát olvastuk el, csináltuk meg. A kakaóvajas masszázs tetszett nekik a legjobban. Nem csoda :). Ezt a pakkot Ágiék küldték, olyan jók ezek a kiszakadások a kötelező dolgok közül. 

Meseposta Ágiéktól

Géza papának tojta Miklós, csak kicsit félre szaladt :D.
Ezt vittük be a gyerekekkel

Tényleg, szombaton még a téren is voltunk kicsit

Adventi vásár a teraszon

Ezen kívül még közös betlehem készítés van, mert nincs betlehemünk, és a családi papíralapú fotóalbumok közös berendezése. A betlehemet úgy terveztem, hogy profin fából megcsináljuk, de a rengeteg kibontott IKEA bútor dobozban olyan sok jó karton volt, hogy abból fogunk valamit ügyködni az újrahasznosítás jegyében. Az Anyaparadicsomos Móni kampánya jött szembe velem már több oldalon #azidődetadd címmel, amiben pont erre a kiszakított időre szretné felhívni a figyelmet. 

Az itthoni kupi nem alakul, sőt egyre rosszabb a helyzet. Nyomaszt a rendetlenség, közben annyira szeretnék elereszteni minden kötelezettséget, és csak élvezni ezeket az ünnepváró napokat munkán-sulin-ovin túl, ami általában a kedvencem. 

A nap, amikor Mózi megtanult fonni (októberben),
és mindent befont, ami a kezeügyébe került :D

Titus-jóga

David H. fodrász előtt felpelyhesített hajjal :D

Boldog focista - köszi Miku

"Legyen minden magyar utód,
különb ember, mint apja volt"

A első fekete pont - ‘egyemmmeg’... :(

 Tegnap Lócinak már a tartásán láttam, ahogy baktatott ki az iskola épületéből a sötétbe, hogy valami VAN... Aztán oda söndörödött, és lehajtott fejjel beszorított síró torokkal mondta, hogy kapott ma egy fekete pontot. Úgy megsajnáltam. Mi gyűlhetett fel benne azóta, hogy ez megtörtént. Ennek még óóriási súlya van. Teljesen hazavágta a napját, iskolába sem akart ma menni, betakarásnál-esti puszinál is kapaszkodott még a nyakamba, hogy ő nem akar fekete pontot, és hogy lehet visszacsinálni. Amiért ez a pont becsúszott, mert napköziben nem tudta, hol járnak olvasásnál... Azt mondta, elkalandozott. Mózi vállrándító tanácsa: radírozd ki Lócika. Ő nem stresszeli túl. Én pedig totál átérzem. Azt mondta már többször is, hogy ő egész évben nem akar feketét és mindig mosolygós fejet akar kapni magatartásra. És amikor a legnagyobb igyekezet ellenére is becsúszik a tiszta lapra egy ilyen, az kaki. Hiába mondtuk neki, hogy tojja le. Hogy meg kell tanulnia súlyozni az ilyeneket. Nehéz erre azt mondani, hogy sz@rja le, mert tudom, hogy neki ez fontos, és nem akarom, hogy azt higgye, elbagatellizálom. Viszont lazítani kell a hurkot a nyaka körül. 

Hát így esett, hogy a mai/tegnapi estére ráült a lelkére a súlyos elefánt, mi pedig répahúzó meseszerűen próbáltuk lerángatni róla mind.

Mindennél jobban...

 Befejeztem mára a blog visszaolvasását, mert rendesen meghatódtam, szorul a torkom :(. Mindennél jobban szeretnék visszamenni az időben. Rendesen fáj a gondolata. Nem vagyok biztos benne, hogy elmondtam, átadtam a gyerekeknek ott és akkor, hogy mennyire imádtam a pici korukat (is) az összes kimerültség és ventilálás ellenére. A legjobb időszaka volt az életemnek. (Bazi nagy piros szivecske.) És biztos, ami biztos, holnap elmondom nekik szóban is. Szép álmokat.

Advent első vasárnapja

Ha akarnék sem tudnék (pedig valójában akarnék... :))) meghatóan meghitt, békességgel átitatott fenyőillatú adventi képeket csatolni, mert nem alkalmas a helyzet, nincsen meg minden hozzávaló. Amivel napok óta hangolom magam az, hogy a blogból visszaolvastam a karácsonyi menüpontot... Annyi mindenért tudom nyomorgatni magam, de a blogot akármikor visszaolvasom úgy érzem, óriási emlékanyagot gyűjtöttem össze magunknak, amit imádok, és nagyon örülök magamnak.

Pár hete a gyerekeknek megrendeltük az új ágyakat, asztalokat, szekrényeket, mert szeptember elején és aug végén készlethiány volt, viszont pont egy hete megérkezett (van még hiányossága, mert a fogantyúk, és 2 fiók előlap szintén nem volt, várjuk). Ebben a 36 db lapjára pakolt dobzban bukdácsolunk, és addig nem akartam összeszerelni, amíg nincsen meg a helye. Viszont ahhoz két ágyat ki kell ebrudalni és átrendezni a szobákat. És ha már új bútor, akkor egy gyors tisztasági festét is csináljunk már. Felhívtam Ferit tegnap, mert éreztem magamban az energiát :D, aki festeni szokott nálunk legalább 10 évre visszamenőleg, hogy mennyi festéket vegyek, milyen hengert, adjon pár praktikus jó tanácsot, mert akkor én erre ráugrom gyorsan. Így is lett. Három gyerekkel felkerekedtünk a festékboltba, bekevertettük a korábbi halovány szürke árnyalatot, megvettük a takarófóliákat, szegőragasztót, hengert, és négyeseben kirámoltuk az első gyerek szobát. Attila Pesten szív, így a gyerekek voltak a segítségek. Kiszedtem a tipliket a falból, a lázcsillapító szirup adagolójával befecskendeztem gipsszel a lyukakat, kigletteltem a párkányt, leszedem és kimostam a függönyöket, körbe ragasztóztam a kapcsolókat, szegőlécet, és nekiduráltam magam. Az első fél óra után kétségbe voltam esve, mert baromi foltos volt az egész, és nem emlékeztem, hogy Ferinél is így nézett-e ki. Féltem, hogy esetleg a festék nem volt jól elkeverve, hiába kevertem rajta én is. Ez elég jól kirántotta alólam az önbizalmat és a lendületet, ráadásul a plafon fehér, ott is szegélyezni kellett, mert itt ott, belefestettünk Mózival (Ő picit jobban is :D). Vártunk egy kicsi, és látszott, hogy ha megszárad, akkor szép lesz, így tovább hengereztünk létráról és alóla. A létra kint rohadt a kertben, így először azt is le kellett pucolni. Estére készen lettünk több rétegben is (az egyik fal annyira retkes volt, Mózi még a villanykapcsolókat is körbe rajzolta tanulás helyett, és neon festék pacák vannak rajta, amit 6 réteg sem fed le :(. Mára maradt a plafon széle, ahol a két szín találkozik, és az ablak pucolás, romeltakarítás. Ez eddig jó. Viszont a másik szobát is ki kellene, de nem férek.

Amit tudok bútort, pl az asztalokat össze is rakom, és beteszem a helyére, utána a romok felett lehet mézeskalácsot sütünk inkább. Kata olyan tündér vagy inkább angyal volt, hogy a szomszédjuk méhészetéből rendelt mézet házhoz is szállította nekünk. Óriási köszönet érte, mert ez most rengetegett le vett a vállamról.

 A hét megint húzós lesz a zárás miatt, nem látom egyelőre a végét és a karácsonyt.

A túltengő energiát este még levezettük egy kis futással, amit nem is a futás aprópójából űzök már, pusztán azért, hogy a napi lépésszám gyűljön, mert siralmasan keveset mozgok, ez pedig gyorsabb, mint a sétálás.

Egyébként 10 éve pont így éreztem magam Mózival a hasamban, amikor betonozták, parkettázták, felújítottuk a Kossuth utcát karácsonykor Mózi érkezése előtt még egy szűk hónappal.

ezt a WC-n ülve csattintottam, ide is jutott motyó :D

Elmúlt napok-hetek (hónapok? - nem is tudom, mióta alszom)

Olyan vérmes reményekkel kezdtem a szeptembert, olyan jól egyenesbe rántottam magam szellemileg, fizikailag, érzelmileg (ami persze, sosem egy kész állapot, mindig van mit gömbölyíteni rajta), aminek most töredékét érzékelem, töredéke tart ki. Grincs megérkezett, de a karácsonyt és az adventet nem adom!! Ellopta a 2020-at, bár én lekopogom, mert most kezd csak kaksi lenni, eddig nem érzékeltük a közvetlen hatását. Most is csak saját magamon nem tudok túllépni, a saját energiámat nem tudom visszapótolni. Benne vagyok a csőben, előre látok csak munka fronton, de máshoz nincs ingerenciám. Kimozdulni, mozogni se. Sőt kb semmi olyat, ami korábban töltött. Most max az olvasás. 

Ehhez képest, amikor kb egy bő hete ezt a posztot elkezdtem írni, picit jobban állok. Hála Lolának talán, hogy itthon van nap közben, és annyira drága, hogy elmondani nem lehet. Csak úgy alapból. Ilyen. Illetve picit magamnak, mert megbeszéltük, hogy muszáj a munkán és pár muszáj dolgon túl erölködnöm, mert anélkül nem megy. Mert ha ráveszem magam, utána belendül az energia. Ilyen a mozgás. De akár csak a sétálás, gyaloglás és a munkán túli hobbi, ami türelmesen vár és értem van. Belefogtam egy Immunkihívás online jóga sorozatba, ami már a végéhez közelít, és bár nem csináltam meg minden nap, de már az sokat segít. És vagy puszta agykontroll vagy tényleg így van, hogy bennem a futás indítja el a vérkeringést. Legyen 10-15 perc szaladgálás Lolával a gumisnál, amíg a téligumit felteszik, és kint fogócskázunk, de egyből azt érzem, hogy élek, és hogy közvetlen előtte nem. Hiába tudom, hogy nekem ez szinte gyógyító erejű, kakibb időszakomban nem bírom rávenni magam. Biztosan köze van ezeknek a keringésemhez, a vérszegénységemhez, pont úgy mint a rendszeres ivásnak. Alap helyzetben baromi fázós vagyok. De szó szerint meg tudok fagyni, ha 20 fok alá megy a hőmérséklet, és a fázáson túl egy kétségbeesett sötét világvége, védtelen állapot lesz úrrá rajtam, ad hoc sírást is be tud indítani. Nem tudom az okát. De ez lehet nyáron is, ha azt érzem, fázom. Piros az orrom, hideg a kezem, lekékül az ujjam hegye. Futás, mozgás után és közben nyilván beindul bennem az élet. 

A munka - zárás és mérlegszámla egyeztetés után a következőig - egyelőre laza. Jeleztem is itthon és az amcsi partnernek is, hogy adjon valamit nekem, amivel a keze alá tudok dolgozni, mert kitelik még belőlem. Azt viszont szeretem, hogy kezdek otthonosabban mozogni. Azért ma hangosan felröhögtem (most másik gépen pötyögök, de lehet bemásolom majd a képet), mert bemutatták az új termékeket, fejlesztéseket, és hát szivattyúk, szelepek, alkatrészek voltak terítéken, hogy mennyivel jobb felhasználói élményt nyújtanak. Egy kb szürke-piros keresztmetszeti kép (nyilván szöveg is és paraméterek) egy szivattyúról. Na ilyenkor azért eszembe jut, hogy mekkora boldogsággal olvasnám, ha varrógép fejlesztés vagy szabasminta szerkesztő programról lenne szó :D. Ez pedig csupán egy hasznos háttér infó, hogy tudjam, mik is vannak a több ezer soros riportok mögött. 

Rettenetesen hiányoznak az emberi kapcsolatok. A szüleim, testvéreim, anyós-após, sógornő, unokahugok, öccsök, barátok, munkatársak, ovis-sulis anyukák, szomszédok. HOL VAGYTOK?

Lola egy hétig megint karanténba került, mert két óvó néni pozitív lett :(, így leredukáltam a gondolatban betervezett találkákat is. A 'legtestközelibb' koronás élményünk Kiskata anyukája (Gitta Mami), unokatesóm-keresztapu és Ági+ családja. Én annyira szeretném ha megúsznánk. Covid-szűz akarom, hogy maradjon a család. Gondolom, más is így van/volt ezzel :(.

A hétköznapok (sőt, nem csak azok) pont annyira egysíkúak, mint egy ködös november. Reggel arra nyílik a csipa, hogy Attila behozza a kávét, Ő elviszi a gyerekeket (most csak a fiúkat), én összernántom a lakást (nem minden reggel), utána elkezdek egyből dolgozni, majd a napi meeting után 10 előtt fürdök, öltözök, aztán munka. Közben evés itt-ott. Du én megyek a gyerekekért, itthon gyakorlás, mert muszáj. Lócika kezd rástresszelni az iskolára. Ráadásul bünteti magát. Ha valamit nem tud, azon túl, hogy mondja magának, hogy buta, a fejét is üti :(((. Mondanám, hogy az iskola hibája, de tudom, hogy alapból ilyen, viszont nem lazít, könnyít ezen az iskola sem. Egy olyan gyereknek, aki nem tudott még olvasni, hirtelen sok a sok betű, amit olvasni kell. A kiosztott olvasó gyakorlólapokat ELVILEG háromszor kellene elolvasni, viszont annyit mondtak, hogy napi 15-20 perc gyakorlás elég. Ez nálunk akkora ellentmondás, mert 3* elolvasni Lócinak kb egyelőre bő másfél óra. Közben pedig haragszik magára, hogy lassú (más miért gyorsabb, ő béna, ő a legrosszabb stb. - fúúú, nem tudom, hogy vajon ezt az anyatejjel szopta-e át :(). Pluszba még Mózi miatt is aggódik. Ezeket nagyon szeretném "gyógyítani" benne, de azt hiszem magammal kellene kezdeni :). Mindig kérdezem tőle, hogy ezt csak ő érzi így vagy így is van, és mondja-e neki Edina néni, mert a visszajelzések és a munkája alapján abszolút nem ez jön le. Sőt. Ez meg Móziban növeli a bánatot, hogy neki ez miért nem ment ilyen jól, és hogy olyan ciki, hogy neki ez nehéz volt, pedig bébi könnyű. Most. De ezt már csak én teszem hozzá mindig.

A mai nap rövid kocogással indult, majd rövid hasizmozással, 20 perc jógával Lolával, este 5 órányi adózási tanfolyammal, délután Lolával szunyálással. Ő aludt, én mellette közben pár kötelező tréninget zörgettem le. Holnap pont így indítom a napot, mert ez a sorrend bevált. Vigyázzatok magatokra, tartsatok ki. Keresek majd képeket is, mert úgy mindig izgibb egy poszt  ;-)

Szög a zsákból

Nálatok milyen formában bújik elő a stressz vagy a szorongás? Produkáltok testi tüneteket?

Én nagyon ritkán álmodok rosszat vagy olyat, amire emlékszem vagy olyan, aminek egyből látom az okát.

Pont a napokban oldoztuk fel egymást Ágival, és erre tessék másnap megjelent álom formájában is. Annyira szörnyű volt.

kép forrása

Azt álmodtam, hogy Anyáéknál a Piac utcán voltunk, de már jöttünk el, ők nem is szerepeltek az álomban, csak hogy a másodikról jövünk le. Nem volt korlát a gangon, és Lola ott vicceskedett a szélén. Én meg rászóltam, hogy jöjjön bentebb, mert leesik. Tudtam, hogy nem fogom tudni elkapni, így csak abban bíztam, hogy szót fogad... Ő meg vigyorogva lesz@rta, mit kérek, és a virágos kis nyári ruhájában direkt rám mosolyogva lelépett a másodikról... Nyilván hiába rohantam oda, nem tudtam elkapni. Nem tudom leírni azt a gyomor reakciót és remegést. Néztem le, és azon szurkoltam, hogy csak mozduljon meg. Csak egy pillanatra legalább... És megmozdult. Rohantam hívni a mentőt, utána csak az rémlik, hogy lent állunk a ház előtt, várjuk a mentőt fogom Lóci kezét, és szintén ökörködik, és kérem, hogy ne csinálja. Érzem magamban azt a feszültséget, amit nem tudok visszanyelni, de csak nem fogad szót. És ahogy fogjuk egymás kezét visszatöröm a kézfejét egy hirtelen pici mozdulattal, hogy nyomatékot adjak a szavamnak. De ez úgy sikerül, hogy hallom azt a filmekből ismert csonttörés/reccsenés hangot.... Vááááá.... Konkrétan kitörtem a gyerekem csuklóját :(((. Olyan iszonyat bűntudatom volt, hogy erre, ezzel keltem.

Jajj... nyilván a korábbi időszakhoz képest "el vannak hanyagolva". Legalábbis én annak élem meg, és itt kiütközik. Lehet holnapra Attilát nyírom ki.

A másik álom, ma reggelre futott be. Ez vicces, de van alapja. Kb egész nap trenyában nyomom itthon, alig mozdulok ki, és sport tevékenységi szintre ugrott a szelektív elvitele, és a kutya kivitele a mezőre (ide nem is szoktam mindig csatlakozni a családhoz, Attilához).

Na de azt álmodtam, hogy az ÖTYÉvel strandra megyünk, pont mint itt, és az öltözőben jöttem rá már kint a strandon, hogy baromira nem vagyok strandképes :D. És ezt értsétek a lehető legátfogóbban :D :D :D. Annyira szégyelltem magam, hogy ők meg olyan tipp-toppok :D. ÖTYE, valljatok színt! Ugye nincs így mindig otthon ;-)?

Gyerekes lenne azt mondanom toppantva egyet a lábammal, hogy legyen már vége ennek a korona vírusnak, de attól még jó lenne (toppantás nélkül is :))

Miért szeret(t)ek olvasni?

Gondolkoztatok már ezen? Hogy miért vagy miért nem? Mit ad nektek egy-egy jó könyv, és milyen  szubjektív vélemény alapján soroljátok 'tetszett-nem tetszett' kategóriába?

Én 'jó' könyv olvasás közben rájövök, hogy vak vagyok a világra. Legalábbis nagyon sok vakfoltom van. Annyi féle árnyalt rétege van mindennek, aminek én csak a felszínét kapirgászom. Ezt a fajta “alkotói” érzékenységet 'jó könyv' olvasáskor érzem át leginkább.  Képi és metaforákkal tompított világban élek, de imádom ezt fokozni, stimulálni. Ilyenkor valami rácsodálkozó irigység üti fel a fejét bennem, hogy nekem ezek hogy nem mennek, hogy nem jutnak az eszembe? Hogy tud valaki így írni, ilyen storykat kitalálni, és ennyire átélhetővé tenni. Elgondolkozom közben, hogy vajon mennyi kutatómunka előzi meg, hogy egy-egy lázán odavetett történelmi utalás, szóhasználat, öltözködés, eszközhasználat és bármi megállja a helyét ott és akkor. Nem csak rommá aggatott jelzős szerkezetek és hasonlatok jelennek meg előttem, hanem egy szeletnyi beirdalt szerzői lélek, ami egy jó könyvben kinyílik számomra, mint egy sárga húsú bevagdosott mangó. 

Pont egy ilyen kép ugrott be vasárnap olvasás közben, amikor megint el voltam hűlve :)

Őszi szünet

Azon veszem észre magam, hogy szorongok. A gyerekekkel is olyan irányba terelődik a beszélgetés, hogy mi a próbaidő, hogy elküldhetik az embert ilyenkor egyik napról a másikra a munkahelyéről vagy komolyabb indoklás nélkül én is távozhatok. 

Lócikával hasonló cipőben járunk. Ő este sutyorogja nekem vasárnap, hogy fél, hogy valamiből megbukik. Hogy le fog maradni, hogy nem tud egyenletesen koncentrálni órán, és csak egyszer mondják el, és nem fogja megtanulni. Itthon is kéri, hogy gyakoroljunk. Érzem, hogy a dicséret mélyebb nyomot hagy benne. Indulat feszíti, hogy a barátja feladata mindig hibátlan. De hogy csinálja? Neki nem mindig az, de azt szeretné ő is. 

Nem rémlik, hogy bármikor számon tartottam volna, hogy a próbaidő alatt elküldhetnek. Most kb ettől rettegek. Hogy mi van, ha tényleg. Lehetek vajon annyira szétszórt vagy bamba, hogy ez megtörténjen? Mi az a türelmi idő, ami alatt természetes, hogy nem vágom oda-vissza az egészet. Tudom, hogy hülye vagyok :). Olyan visszajelzés érkezett, hogy ‘hard worker‘ vagyok. De én arra fogom, hogy valójában arra gondoltak, hogy lassú vagyok, és ezért sokáig tart. 

Ebből a fajta minden téren tökéletességre törekvő énemből valahol el kellene hagyni egy darabot. Mert persze nyilván közelében sem vagyok az általam kikiáltott tökéletesnek, viszont fáraszt, ingerültebbé, türelmetlenebbé tesz a katona énem. 

Lócikát továbbra is baromira élvezem. Az a fajta elsős, akit kívánni lehet a Nagy Könyvben, mert akadálymentes iskolás éveket jósol előre. Ragyogva meséli, hogy mikyen betűt tanultak, alig várja a következőt, teli van lendülettel, és van ott a sarokban jó adag megfelelési kényszer. Még nagyon nem önmaga. Egy DISC elemzés lényeges különbséget mutatna a természetes és a felvett viselkedés között. Nálam pl ez a kontroll sosem működött. Én ‘átlátszó’ vagyok elég hamar.Nincs különbség vagy csak nagggyon minimális. Tényleg, lehet csináltatok év elején megint egy ilyet. Kb 5 éve készült pont az első és utolsó ilyen részletes elemzés rólam.

Meglett az újabb modulzáró vizsga. Persze már azon agyalok, milyen újabb tudás lesz a következő, holott a neheze még hátra van. Akár ezt a szakmát mélyítve, akár valami tök újat megkóstolva.

Mi mással lazítanám le a hetet? Gyerekeknek bedugtam a ‘villanypásztort’, Attila maratoni több napos tréningen van (az emeleten). Én pedig olvasok.

Máglya

Mózinak köszönhetem Dragomán Györgyöt. Ez volt az első, amit tőle olvastam. Érte bóklásztam hasonló tartalmat keresve már elsőben, hogy ismerkedjek a másságnak ezzel a fokával. Azóta is ha elolvasom óriási szimpátiát/empátiát ébreszt bennem az irányába. Mózi irányába, mert nekem ilyennel nem volt problémám, így figyelmeztetnem kell magam néha. És rettenetesen büszke vagyok minden napjára, mert tudom, hogy hasonlókat él meg.

A napokban így dolgozom. A reggeli riportokig az ágyból. A napi meetingre kelek fel. Lola még akkor is szunyál. 10-kor kel magától. Tudom, hogy hiányozni fog ez. 

Dragomán György: Máglya

Kiszállni sem merek az ágyból, pedig mindjárt lemerül a telefonom, hogy ne dőljön össze bennem az írni akarás. Tudom, hogy nem akarok nagy dolgot. De nem akarom, hogy az elképzeltek elboruljanak bennem. Mert fejben mindig előrébb vagyok. Mindig ügyesebb es gyorsabb. 

Ma a riportok értem ilyen lassúak. hogy közte is tudjak olvasni. Pár mondatot, de iszom. Így szeretek olvasni. Ennyire szomjasan egy könyvre. Ami megmagyarázhatatlan okból, de szív.

Ki kellett kelnem, befejeztem a piszkozatot, megszakadt egyelőre a könyv varázsa...

Októberi ősz

Pénteken Attila szabin volt, és Lolával kóricáltak erre-arra, felavatták az új gumicsizmát, én pedig nyugiban haladtam pénteken.

“Nagy fagyizásokban kicsimmel:)” - küldte a képet Attila :D

A hétvégén hosszú idő után megint egyszerre van minden kimosva, kivasalva, összehajtogatva és bepakolva a szekrényekbe. Béke belém. Aludtam nagyokat reggel és délben, simultak a gyűrődéseim. 

Viszont hiányzik a program. Hogy már többedik ilyen-olyan esemény marad el vagy mondjuk le a covid miatt. Most egy Révfülöp :(. Tudom, hogy ez most a legkevesebb, de mégis. Csütörtökön bentről dolgozott a csapat, kivéve én, aki nagyon vágyott volna arra, hogy arcot pakoljak a kollégák neve mellé, viszont Lola a héten még itthon volt, és lesz is. Nem érzem biztosnak a helyét az oviban, ahol 3 óvó néni és 3 szülő lett koronás. Pedig egyszer csak vissza kell eresztenem :). 

Vasárnap kimozdultunk ebédelni, mert bár Attila bőszen grillez és vásárolgat/rendel hozzá, én ezt már beígértem a Családnak, hogy felavatjuk a Szép kártyámat, ha fel lehet. A gyerekek is annyira igénylik a (helyszín és esemény) változást. Legyen az bármi. 

Nagyon szeretem az őszt. Abból is kedvencem az indiános, de a szürke esős is annyira jó. Amikor lámpa kell nap közben, és olyan jó egy bokorban lenni.

A hétfő reggel pedig ha így indulhat, csak jó hetet ígér.

Dragomán György: Máglya

Mondanám, hogy hajam szála sem rezzent...

 ... de DE. Szombaton fél 1-kor felemelkedett a mellkasomon ülő elefánt - egy időre. 

Az elmúlt 9-10 munkanap húzós volt a javából késői fekvéssel, bizonytalankodó tapogatózással megspékelve aggodalommal, hogy mi lesz velem, ha magamra maradok Moosicon (a fő amcsi site-on, amit könyvelek, riportálok). Nem is simulhattam volna szebben bele a munka sodrába:én sok év kihagyás után evezek vissza pont egy olyan 30-as leányzó helyére, aki szülni indul... (pont így tettem én is 10 éve). Ő leteszi a stafétát az egyik fronton, én leteszem a másikon, és csere. Szeretem az ilyen folytonosságot :).

Amit viszont nem szeretek az az űzöttség. Hogy egyik frontvonal sem maximális, mindenhol vagyok egy kicsit, de nagynak érzem a ‘zajt’ körülöttem (=bennem). Ezt fokozza, ha valamit elfelejtek. Pl online angol óra. Amire még délelőtt készülök, amivel még tervezek, de munkából startolva a gyerekekért megszűnik az itthon hagyott feladat, és kb se kép-se hang 1,5-2 órára. Szégyenteljes az ébredés ebből... Meg jelzésértékű, hogy valami egyelőre túlnőtt rajtam, és ritkítanom kell a feladatokon és elvárásokon magammal szemben. Mérlegképes modulzáró meg volt szombaton, zárás lezajlott, gondoltam, jön a megérdemelt béke érzés belül, de még nincs itt. Várom. Ovi nincs, Lola itthon, ez is nyilván nyomaszt, hogy zavargálom el magamtól, pedig egy szavam nem lehet olyan türelmes és alkalmazkodó ehhez a helyzethez. 

Vizsga után Lolával és Lócikával elmentünk Glamour-napozni, mert megérdemlem :D. Pár nagyon hasznos női csacskaságot vettem + vasalót, festéket, hígitót. Vasárnap pedig Ágival csapattuk a jól megérdemelt futást. Durvák vagyunk, hogy végig bírjuk pofázni az utat megállás nélkül. Inkább megfulladnánk, mint hogy csendben csoszogjunk egymás mellett. 

A gyerekek űber cukik, segítenek sokat, Mózi tanulása továbbra is egy fekete lyuk, ahol elvész sajna a szülők és az ő energiája. Itt muszáj katonának lenni :(. Lócin és Lolán érzem leginkább, hogy igényelnének belőlem még jóval többet, és talán Attilán. Mózi pedig Apát igényelné többet. Nehéz egy egyensúly ez. 

 

Nem tudok elég hálás lenni...

 (bocs, telefonról írtam gyorsan elalvás előtt, képeket gépen majd elforgatom :)). 

... Covidnak, hogy focimeccsen és próbaidő alatt nem terjed. Eltelt egy hónap a munkaba állásom óta, és lehet, vért pisiltem volna, ha még két gyereket tanítani is kellett volna az első hónapban. Így viszont szimplán csak azt érzem, hogy rég éreztem ennyire szétfeszítve magam. Egyértelmű, hogy most is az újdonság varázsából, és a csakazértismegtudomcsinálni érzésből táplálkozom, viszont muszáj leszögeznem, hogy ez zárás idusán korántsem ennyire evidens. Sőt. Kétségbeesett kérdőjelek mandinereznek bennem, hogy lehetek tényleg ennyire lassú felfogású vagy alap, hogy egy hónap alatt nem vágom az egészet kisujjból? Ha visszanézek, így is sokra jutottam, valszeg a köv havi zárás is jóval gyorsabb lesz. Bár még bőven van hátra

Óriási háttértáncos brigád tolja mögöttem, én pedig 4 napja szinte megállás nélkül a gép előtt ülök, és rágom a kefét. Vagy a laptop vagy a varrógép előtt. Barátom a tejberizs, amit gép előtt is kanalazhatok, Attila hordja a kávét, teszi alám a széket, hozza-viszi a gyerekeket, bevásárol, logopédiázik, angolozik, Lolával táncol. Én meg csak fogyok. Aminek egyébként örülök, mert a bekövesedett 46 kg-ból egy fél zárás már levitt másfelet. Se kocogás, se okos mérleg, se kevesebb evés nem mozdított a dolgon.

Sajna továbbra sem tudok párhuzamosan kettőnél több dolgot végezni. Pl vasalás közben nézem a mérlegképes vizsgatételeket videón, daily huddle-ön festettem a nihil időszakban a körmöm, szedtem a szemöldököm, mosogatás közben gyakorlom az angol házit. De ez még mindig kevés ahhoz, amennyi vége van egy napnak. A mese szent és sérthetetlen, már ha valaki nem trollkodja szét hisztivel, akkor a gép elől is felpattanok.

Lolika ma itthon volt, ’kovidos’ az óvó neni, bár ő már két hete nincs, ez egy s.o.s. kötelező ovimentes nap volt mindenkinek. Annyira isten-császár gyerekeink vannak (leszámítva a tanulás elleni hisztit és kiborulást - ezt elcserélném) akkora szívvel-lélekkel, hogy... ez olyan jó. Nem is tudom, hogy megérdemeljük-e őket. 

Malac a jégen

 A lehető legpozitívabb értelemben :). 

Nincs mese, Mózi egyértelműen tőlem örökölte az újdonságra/változásra való igényét. Nekem (is) ez az erőforrásom. Mindig szükségem van bizonyos időközönként új dolgok/készségek tanulására, akár kétkezi, akár szellemi. A könyvelés épp úgy érdekel, mint a CNC maró. De komolyan :D. Ha olyat látok, hallok, tanulok, amihez nem értek, akkor eleve el vagyok hűlve a másiktól, hogy ő szakértője, és ha ebből a tudásból akár csak általános szinten részesülhetek, totál felpumpál energiával.

Így telik a szeptember. Bőven van hova néznem. Sőt, I have too much on my plate... Nem bánnám, ha jobban szét tudnám húzni a folyamatokat, mert lassú vagyok kicsit. A munkába kezdek belerázódni, már, ami a technikai részt illeti, de volt az elmúlt két hétben kétségbeesés jószerével :D. Leporoltam az excel tudást, jöhetnek az újabb kunsztok, hogy gyorsabb legyen a munka. Vannak még elveszett perceim, főleg az ITval és az ilyen-olyan jogosultság kérésekkel, van már száz ticket-em, pörög rajta keleten Ahmud, helyi szinten Tamás, a világ másik végén Tracy, szóval ebbe simán bele tudok bonyolódni, főleg, hogy több válllalatirányítási rendszerrel is dolgozunk, és több felületen, chat ablakon is tudok requestet indítani, de persze nem mindegy, melyiket hol. Én Amcsiból kaptam  Moosicot (Pennsylvania), és egy kis Kanadát. Ezt a site-ot egyedül fogom vinni, mert Dalma megy szülni, ezt a zárást még közösen daráljuk, pontosabban mondtam hogy én szeretném, mert muszáj lesz megjegyeznem nagyon, és nincs több lehetőség. Magamhoz méltón okozok vicces. szitukat, főleg, mert nem használunk kamerát sehol, és ennek fényében reggel spórolok is időt, öltözéket :D. A héten volt egy webinár, ahol persze jóóó sokan bent voltunk a világ minden részéről, mint egy boldog UNICEF reklám,. Nekem uccsó pillanatban jött a meghívó, hogy bár valszeg semmit nem fogok még vágni belőle, de azért csatlakozzak be. A csatlakozáskor eszméltem, hogy még nincs telepítve az eszköz a gépemre, gyorsan telepítettem is. Kb 2 perc késéssel csatlakoztam, és az alapbeállítás nyilván hozta a kamerát is... Ebből a tanulság, hogy muszáj homeoffice alatt is szalonképesnek lennem. Ja és kicsit stréber is akarok lenni. Pl a holnap délelőtti riportokat kivételesen ma este még megcsinálom, hogy azzal ne menjen az idő :D.

Lóci tündér az iskolában. És amennyire nincs önbizalma Mózinak, Lócinak annál több. Egyértelműen úgy érzi, hogy Ő a SZTÁR az osztályban, és azért, mert vicces és jóindulatú. Hatalmas szivecske :). Így is van :))). Egyébként dícsérik is, ügyesen gyűri, és a heti 'arany magatartást' azt mondta, év végégig akarja tartani. Vmelyik nap a héten a rajztanár "lefokozta" ugyan zöldbe egy napra, mert vicceskedett órán. Egyemmeg, el is pityeredett itthon :(. Másnap már újra ott virított, minden pénteken az összesítő alapján arany kerül az üzenőbe. Óriási könnyebbség, hogy ügyesen boldogul.

Móziról kevesebb info áramlik, onnan nem kapunk esténként levelet, ezt nehezményezem. Nem a levelet, hanem hogy tájékozatlannak érzem magam. A kis iskolában vannak "elzárva", mert abba az épülebe, csak a 3. évfolyam jár, meg a nyolcadikosoknak vannak óráik. Azt hittem, utálni fogja, mert kevésbbé nyüzsög a hely, de abszolút nem. Azt mondja, sokkal jobban szereti. A kondiparkban játszanak főleg, az első 2 hétben bőrkeményedéses volt a tenyere  a sok függeszkedéstől és átfordulástól, lógástól :D.

Lola (is) Isten ajándéka. Főleg ha nem visít és hisztizik :D. Az a fajta gyermek, akivel könnyű vattacukor az élet, és egyelőre semmi aggodnivalót nem produkál. Maradjon is így!!!

Ezer bocs, pocsék a helyesírásom... Sokszor utólag visszaolvasva tűnik fel, hogy mennyi elgépelés, elírás van benne. Javítgatom is, de nem tökéletes így sem.

Attila második hétvégén van Hután vmelyik gyerekkel. Ezek szoktak lenni az Apa-napos szeptemberi hétvégék. Lola is volt idén először, és nagyon élvezte. Most Lócika a soros, Titus mindig velük tart. Múlt héten Mózi Anyával Szintimrén volt, és mi csak Lócikával vasárnap értük mentünk. Sajna itthon nem tudom igazán megadni a módját a full gyerekes programoknak, mert igyekszem utolérni magam, ami a héten nem megy, elmard. Október 10-én lesz a számvitel modulzáró vizsga, ami SZOMBAT :D!!!, itt vannak kétségeim magammal szemben. Vannak még varrnivalóim is, ezeket nagyon csíján fogom bevállalni a jövőben, mert bár baromira szeretem, tud a határidő nyomasztani.

Covid? Néha észre sem veszem hogy van. Mármint eddig is itthonról dolgoztam, és a maszk az ami igazán napi szintű változás. Illetve hogy kevesebb a találkozás, ami nem feltétlenül csak a covid miatt van. Ettől függetlenül nagyon nem bánnám, ha visszatérne az élet a régi kerékvágásba.

Ja. Olvassatok feltétlenül lszi!!! Siralmas stasztikára ébredtünk reggel :(.

Fényképekben is alulmaradok szeptemberben. Minimálisat csattintottam. Hála Sanyikámnak. Megmentette ezt a posztot :). 

Heti bejelentkezés

Szolgálati közleménynek gyorsan annyit, hogy nagyon erős bennem az igény egy ideje a kirakati spaletták árnyékosabbá tételére, sőt bezárására. Ami annyit jelent virágnyelven túl, hogy privátra fogom állítani a blogot, és csak mail cím alapján lesz hozzáférhető. Jövök majd részletekkel.

Két hét telt el ebben az új felállásban covidon túl, hogy újra kötött időben, alkalmazotti létben szinesítem az egyébként is baromi színes multik világát. Nem fogok titkot elárulni, hogy 10 év veszett nagy idő tud lenni. Amikor felálltam, és elköszöntem, akkor egy NOKIA (?) nyomógombos telót adtam le (vagy nem...), és szerintem ebben minden benne is van, hogy kb hova fejlődött/gyorsult/személytelenedett/célszerűsödött/produktivizálódott (a megfelelő aláhúzandó) akármi is.

napjaim

Hogy érzem magam? Kb, mint egy kihalt folyosón bóklászó magassarkúban tipegő, aki ide-oda bekopog, kérdez, ahol ismerős terepen van, ott feloldódik, és megkönnyebbül, majd megy a következő épületbe, ott szintén síri csend(nek tűnik), de a falakon túl veszettül zajlik az élet. Valahova konkrét meghívóval, ajánlással érkezem, és x-y-t keresem, aki mesél, és irányba tesz, utána megint magamnak nyitogatom az ajtókat, és próbálok minél több mindent felszívni. Van nap, amikor úgy érzem, hogy eddig képben vagyok, és megkönnyebbülök, nem lesz itt gond, utána jön egy meeting, tréning, ahol villámgyorsan nyílnak az excelek, potyognak a nyakamba a rövidítések, a company code-ok, nevek, felelősök, országok, tevékenységek, diviziók, pivot táblák. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy mindenzt itthoLról skypeon, arcok nélkül, csak hangokkal. Az onboarding tréningeket letudtam az elején, ami az angol miatt jól jött, de se a hepatitisz, se a létrehasználat nem hozta közelebb a való világot. A héten viszont kezd bontakozni a való világ... Van egy baromi jó tulajdonságom :D, ami tovább lassítja a folyamatot, főleg amikor szűz szemmel érkezem, és nem elég csak annyi, hogy ezt így kell csinálni, hanem azt is akarom tudni, hogy miért. Keresem hozzá a megfelelő kontaktot cégen belül, aki tud mesélni a miértekről is. Illetve nyilván lecsapok az önként jelentkezős melókra is, hátha abból is kerekedik az összkép.

Elég nagy bizonytalansági faktor az angol, mert azt sem használtam 10 kerek éve. Online angol órákra is bejelentkeztem, és ott is meglepett, hogy Gabi mondta, hogy van olyan diákja, akinek az arcát még nem is látta. Videón SE. Szóval ezek nekem sokkolók. Mert én sem szeretem se viszontlátni, se viszonthallani a hangom ezeken a videókon, de valahogy alap, hogy nem rejtem el. Ez segítene pl rengeteget, ha nem csak egy-egy 3*3 cm-es képkockával beszélgetnék vagy ha nem csak a hangot hallanám.

100 év 'eltemetettség' után az első sokkhatásból remélem hamar kicsókol a pörgés és a kihívás, hogy kerek egészben lássam az egész céget és a világot átszövő működését.

Ja, és igen. Újra folytatódik a nyár után a mérlegképes tanfolyam, ahol szintén szoktam úgy órára érkezni (nyilván fél 3-ra sosem érek oda), hogy úgy ülök le, hogy megfordul a fejemben, hogy hány előadásról maradhattam le, mert se kép-se hang :D. Pedig járok mindenre :D:D.

Excel Expert_Backup (EEB1_001) kerestetik a korai időszakra, akit tudok riadóztatni, ha valamit gyorsan meg kell csinálnom, és nem tudom hova kell nyúlni, milyen függvényt kell írni. Aztán fokozatosan elengedem a kezét, mert bele fogok jönni újból. A hello@tukkelutott.hu címre várom a jelentkezéseket. Nem kell ticketet nyitni, közvetlenül hozzám érzkezik be

El nem bliccelném az első heti benyomásokat - #start to school & #back to school

Lóci iskolás lesz. Sőt. Lett... - kezdjük ezzel. 

Van egy bozótvágó bátyja, aki taposott már az első élményen, így jóval tapasztaltabb és informáltabb voltam, ami jól jött, és azt a fene nagy meghatódottságom is kontroll alatt tartotta. Könnyebb volt a nulladik szülői értekezlet, ismerősek a szabályok, szokások, amibe Covid ugyan  most beleköpött, de még így is jók vagyunk.

Azt írtam az uccsó nyári posztban, hogy nagyon megkönnyebbültünk, hogy felvették Lócit is a Lillába, így reggel csak 2 felé kell gurulni, nem 3 fele. Lóci is olyan boldog, megkönnyebbült. Szeptember elsejére az volt a terv, hogy jó korán megyünk, mert a középső padsor, első sor, ablak felöli helyét nézte ki magának. Azt sejtettem, hogy a keléssel nem lesz gond, mert olyan izgatott lesz, és számítottam arra is, hogy nehezen fog elaludni. De nem ennyire. Szegény produkált egy kiborulást. Mivel nem tudott elaludni, de nagyon akart, zavarta minden. Főleg a szúnyog. Hiába dugtuk be a riasztót, kiakadt, hogy abban már nincs, és az nem jó. Sírt ezért-azért is, melege volt. Egyszóval izgult. Mi fektetés után a teraszra akartunk még kicuccolni Attilával sörrel, Aperollal, pléddel, hogy méltón zárjuk le a nyárat, de vagy ő mászkált be Lóci miatt vagy én Lola miatt, mert őt is felsírta  Lóci, és nem tudott visszaaludni. Átbújt Lóci hozzánk, Lolát visszaénekeltem az ágyba, de ezek után mi is eltettük idő előtt magunkat, volt legalább 10 perc, amivel lekevertük a nyarat :).

Reggel klappolt minden. Majdnem. Nem értünk be elég hamar, Lóci kinézett helyén már ült egy kislány. Kénytelen volt az ablak melletti padsorra módosítani az elképzelését. Ivánka sem mellé ült, mert nem tudtuk, hogy az ovis nagy cimbije ebbe az osztályba fog kerülni, így egy kislány ült mellé, Zsuzsi, akinek az egész évnyitó alatt el sem engedte a kezét. Kézen fogva mentek le, és jöttek vissza :)). Az évnyitó pont annyi volt, amennyire máskor is szükség lenne. Pár elsős verselés, 2 mondat igazgatói beszéd, elsősök avatása, és pont. 

A héten még bemehettünk. Mi első nap bevittünk egyben minden cuccot, minden dobozt, hogy ezzel már ne legyen gondunk, viszont a könyv fedést nem csapattam le egy szuszra, hanem a Móziéval együtt apránként 3 estére lebontva. Mindig ezzel a víztiszta tapétával fedem őket, és sokszor eszembe jutott közben egy ismerős, aki 2 üveg borral kezdi ezt a melót. És hát ja... Most nem élveztem annyira :). Attila szept 1-én este már ment is fel Pestre, és csak csüti este jött vissza, szigorúan kapaszkodtam percre pontosan az esti rutinba és a reggeli kelésbe, esti ruhakikészítésben, hogy ne legyen csúszás. Profik voltunk. Volt (és még mindig van) olyan ábrándom, hogy este nekem majd siekerülni fog úgy lefeküdni, hogy minden el van pakolva, ki van készítve, és reggel sem hagyunk bomba támadást magunk mögött. Hááát... Előttünk az év (akarom mondani kb a hónap...), hogy ezt gyakoroljuk és tökélyre fejlesszük ;-).

Imádom, hogy Lóci ennyire lelkes. Jönnek már a zöld és arany csillagok és pontok, matricák. Olyan őrületes könnyebbség lenne, ha a felelősségtudata erősebb lenne, mint a Mózié, és magától csinálná a dolgokat, nekünk max vissza kéne tartani, hogy lassítson :D. Cipeli mindig a táskát, nem engedi, hogy segítsünk benne, és minden nap úgy megyek érte, hogy boldogan újságolja, hogy ma is lett egy új barátja. Amikor itthon végig zongorázok a két táska tartalmán, elhűlök, hogy itt tartunk. 2 db, az két darab iskolás fiú... (szivecske).

Lóci melett Mózi komoly harmadikos. Titkon továbbra is reménykedek, hogy ráharap a tanulás ízére, mert minden porcikája tiltakozik ellene. Azt mondja, ő már azt várja, hogy fizikát tanuljanak :D. Jesszus, Isten ments, hogy eljöjjön a kémia és fizika órák ideje. Az él benne, hogy ott csak kísérleteznek. Mondtam, hogy addigra a matekot kennie-vágnia kell. Nehéz évünk lesz - ez fix. Anélkül, hogy ördögöt tagelnék a falra. A harmadikosok másik épületben vannak, szokatlan, hogy a vírus miatt nincs szülői, nem ismerem az új tanárokat, levélben kapjuk az instrukciót, de arcot sem tudok társítani mellé.

Lolka még ovis. A boldog békeidők utolsó morzsái.

Lehunyja sok szemét a ház...

A kedvenc pillanatom az este, amikor az utolsó gombot is begombolom a családon. amikor a döntéssel a zsebemben elteszem magamat holnapra, és eleresztem az aznapot. Beletörődök, hogy ebbe már többet nincs erőm tölteni. Az utolsó mozzanat fogmosás előtt, hogy a gyerekekhez bemegyek... Olyan fantasztikus ereje van a szobának. Szószerint a Föld sem forog abban a pár percben. Imádom nézni őket, ahogy alszanak. Betakargatom Őket, lakapcsolom a füzért és a diffúzort. Van időm meghatódni, és hálálkodni Értük. Annyira megnyugtató és csendesen lassú ez a pár pillanat. Végig futnak a napi történések bennem, hallom a hangjukat. Annyira védtelenek és átlátszóak éjszaka, hogy tisztán átsüt rajtuk a személyiségük. Vajon ezt pont így fogom érezni akármeddig örökkön-örökké? Én akarom.