SzabadságON roadshow 2. állomás - Nagykopasz

 Hazafelé Ági (most nem Kollár, másik :D): “Bevallom a Blacksheep-ben még nem láttam magunkat a Nagykopaszon 😁.”

Hát az úgy volt, hogy múlt héten, amikor bent a végső ámen rákerült a tavalyi szabijaimra, akkor már körvonalazódni látszott, hogy a csütörtök esélyes lehet, hogy Szolnokra megyek, és írtam Áginak, hogy tök jó lenne ha együtt vonatoznánk, mert ő csütinként hajnalban mindig megy Pestre kutatni, és mondtam, hogy veszek ki szabikat, és pénteken lazzerkodunk-e valahol. Mondta, nagyon oks, de utána nem fixáltunk semmit. A héten fésültük össze, hogy szabit is vett ki, így miénk a nap. Viszont még tegnap este is csak kb volt meg, hogy valahova nem messze kiránduljunk is, akár. Délelőtt 9-fél 10-kor még csak a Blacksheepben jártunk reggelizni, majd utána vittem be Mózinak a suliba a buszbérletét és kulcsát, utána tankoltam és cseréltük Józsán egy kocsira a kettőt. A Fórum előtt az a ragyogó napsütés volt, amiben csak bíztunk, hogy hátha Tokajban is az lesz… Aztán Nyírtelken már görbült a szánk, amikor a köd mellett valami esni is elkezdett. Tokajban aztán nem esett, de a Nap is elég takarékon tolta. Az én összes barátnőm olyan hálás, velem egyetemben, hogy ha éppen szakadt volna az eső, mint az egyik hetes kerótúrán is tette, mi úgy élveztük mégis, hogy épp csak annyira esik 😂. Szóval szerintem itt is mindegy lett volna. 

Megint ittunk egy csínót, aztán neki a hegynek. Darab emberrel nem találkoztunk felfele. Ez volt az idei nyitó túra, tavaly is volt EGY ilyen 😂😂😂 (az picit nagyobb). Volt szuszogás, továbbra is jó lenne gyúrnom erre az erőnlétre.

A természet erőssen a dísztelenebbik, kert végében összegyűlt sufni felét mutatta (na jó, nem 😁), de így is hozta az ‘annyira joooo’ érzést. Mire felértünk a Kopasz tetejére a TV-toronynál már a Nap is ragyogott.

Kellett ez a csend és oxigén. Vezetni pedig nagyon szeretek, megint megállapítottam :).

Durva flash. Ez ma volt???

SzabadságON roadshow 1. állomás - Otthon, Kollár Áginál - öltöztetés

Felütöm a posztot egy mondattal Orvos-Tóth Noémi könyvéből, amit Szolnokra zötyögve olvastam, és tudom, közhely, de tetszett a megfogalmazás: “(…) Egyszerűen nem marad fölösleges vegyértéke, amit bárkinek fel tudna kínálni”. Pontosan. Ezért van szükségem a SzabadságON roadshowra, amire idén különös figyelmet fordítok, és nem bízom a véletlenre. Mert utána megint olyan anya/nő tudok lenni, aki szeretnék lenni, mert kipihent és termelődik fölösleges vegyértéke :).

Otthon, Kollár Áginál

Rég vártam ezt az eseményt, és nem mondom, hogy teljesen felnőttem a stúdióhoz, sőt. Épp, hogy átszakítottam az alsó szalagot. Vannak még mindig bennem ősrégről dédelgetett paradigmák, címkék, kategóriák, amik általában arra valók, hogy egyszerűsítsék az életet, csökkentsék a bizonytalansági faktort. Ezek közül még mindig tartok a zsebemben, pedig talán ki is ürült már a tartalma, csak valamiért nem tudom ledobni. Olyan görcsösen kapaszkodom bele, mintha azt hinném saját magam csalom meg, ha elhagyom ezeket. Ilyen pl saját magam leszólása, aminek része lehet a bőröm, az izomzatom, az alakom, agyam, tempóm, de ezt tudom kreatívan bővíteni, variálni, ha épp nem tudok belekötni magamba semmiért. Ezek szinte reflexszerűek. Sőt! Nem csak szinte. Nem tudom lazán fogadni a dícséretet, mert egy pavlovi reflex egyből átveszi az uralmat, és elbagatellizálja, mintha nem lenne szabad megérdemelnem. Pedig miért is ne? Addig már eljutottam, hogy kedvesen meg tudom köszönni, de belül azért még mindig megy lightos hadakozás saját magammal, hogy ne tartsam fent magam a felszínén, merüljek is bele, sőt, kortyoljam is el a bókot, nem ördögtől való. Rengeteget javult a helyzet, érzem, hogy sokszor már üresbe kapcsol a reakció, de kimúlt mögüle a lekicsinylő szarkazmus felém. Sokszor körbe nyaldos a remény, hogy alakul ez, és elérek egy egészséges önbizalmi szintet, és lentebb merem engedni a mércét saját magam számára. Főként azt a mérőszámot, hogy békében lenni magammal a legtöbb, amit adhatok magamnak. Imádom azt az önismereti utat, amire jegyet váltottam egy éve. Imádom ezeket az őszintén nyíló ajtókat, amit tényleg úgy érzékelek, mintha vigyorgó, boldog-eufórikus fejjel kitárnám az ajtót és ömlene rám a meleg fény.

Ágihoz nem kintről estem be, és nem először jártam nála. Ági egyértelműen Attila 2017(?)-ben kezdett üzleti coaching programjának pozitív externáliája. A több hónapos/éves programnak voltak anno olyan alkalmai, ahol a partnerek is részt vettek. A párokkal felturbózott eseményeken ismertem meg Ágit, és hogy stúdiója van Szolnokon, és öltöztetéssel, divattal foglalkozik, aminek sarkalatos pontja az önbizalom. Coachként tréningekkel indít, aminek az öltöztetés csak a pontja az I-nek. Jártam nála szárnya-szegett madárként régen, kulcs (vagy híd) volt egykor pl Attila működése és köztem. Aki a legtaknyabb állapotomban is videó-hívásban tartotta bennem a lelket éjszaka. Akinek a modern női, párkapcsolati, anyai bölcsességére, tapasztalatára tudtam támaszkodni, tudtam benne bízni, amikor már erősen kezdett inogni bennem az otthonról hozott minta. SZÓVAL ez nem egy ‘sima’ öltöztetés volt. Nekem ehhez érnem kellett. És alap, hogy ez nem pénzkérdés. Az a rövidebbik vége a botnak. Nagyon szeretem benne (túl azon, hogy profi ;)), hogy távol marad a színtípusoktól, hogy annak köszönhetően, hogy ismerjük egymást valamennyire egy több órás beszélgetéssel, kávéval/teával, ebéddel hangolódtunk egymásra. Kíváncsi volt, milyen elvárással jöttem, mi él bennem arról, hogy ki fogja a végén elhagyni a szalont. Melyik funkciómra szeretnék főleg koncentrálni. Beszélt közben arányokról, anyagokról, színekről. Észrevétlenül hosszúra nyúlt, majd össze kellett kapkodnom 5 olyan darabot, amit egyből hazavinnék, ha nem számítana semmi. (Megsúgom, én úgy mentem most pont oda, hogy nem számít semmi, hogy nem nézek árakat, és csak azt választom, amiben jól érzem magam, és azt a Sárit látom benne viszont, aki belül már megszületett, csak erősödnie kell. Közben Ági is összeválogatott olyan alapdarabokat, ami ALAP. Majd megkezdődött az öltözködés. (Itt újból ujjonganék egy zárójeles hangosat, hogy fürdőruhát is szoktam már felvenni, pedig ezek is kb tiltólistás darabok voltak nálam, ráadásul az öltözködés sem feszélyezett már a végére.) Totálisan megadtam magam, hogy olyan ruhát is felpróbáljak, amihez én nem nyúltam, mert sok címkém és kategóriám alá besorolható :(. Felvéve mégis feltűnt a szemem kékes-zöldje és csillogása. A végére különösen belelazultam a dologba, úgy éreztem, mintha egy-egy páleszt bekaptam volna egy-egy szett között :))). Nagyon eltelt az idő a tervezetthez képest, gyorsan kellett döntenem, bár magamban ezek hamar megszülettek Áginak köszönhetően. És mivel próba közben sem néztem, fittyentettem árcímkét, hogy ne befolyásoljon semmiben, 6 alap darab hazajött velem Debrecenbe ❤️.

Amikor fizettem, és megkérdezte Ági, hogy milyen érzés ennyit kifizetnem ruhára, csak sóhajtani tudtam. Hogy ALIG VÁRTAM. Hogy elégedettséggel tölt el, mert azt érzem, ez megint egy természetesen érkező fennsík, nem megerőszakolt “átváltoztató” program, hanem egy megdolgozott fejlődésnek a megállója. Köszönöm, jól érzem magam tőle :).

Ági hozott-vitt, várt reggeli üzenet, kísért esti ❤️. 

Házi gyerekkönyvtár

 Rég írtam kedvenc gyerekkönyvről, de ma délelőtt ahogy bepakoltam párat az ágyunk végéből, és kikerestem a helyüket a polcon, elhűltem :). Kis falatokban, de nagyon sok-sok mesét felfaltuk közösen. Soksok folytatásost, és ‘magányos farkast’. Magyart és nem magyart. Voltak kevésbbé telitalálatosak, és volt soook, amit alig akartunk letenni. Mostanában megsuhint, hogy kifut ez a mesélő-hallgató időszak… Egy-egy alkalmat éltem meg kipipálandó napi rutinként, amikor az időbeosztás nem engedte volna, mert alapból ez a legtáplálóbb és leghidratálóbb tevékenységem, ami engem is tölt és én is a gyerekeket és iszonyatos vasaló, lecsendesítő hatása van ránk. Ha túl háborús a hangulat a fiúk között, akkor bár a kezdésig az utolsó pillanatig tudnak veszekedni, hogy ki melyik oldalamon fekszik/ül, ki ült/feküdt már visszamenőleg többet egyik-másik oldalamon, melyik párna, takaró kell nekik, milyen szögben világít a lámpa, kinek a meséjével kezdem ha nem közös, kinek hova lóg a lába, karja és hozzáér-e a másikhoz, szuszog-e, taknyos-e, közbeszól-e, kérdez-e stb…. Mese után ezek a fölöslegesen túlgerjesztett érzések eltompulnak, sokszor még kooperációt is szül. Ez a legtisztább, legönzetlenebb cselekedetem feléjük. Nincs bennem menet közben jobbító, tanító szándék, csak az ott és akkor élmény.

Van olyan sorozat, ami az én életemből totál kimaradt, mert nem hozott lázba, és valszeg csak a magam kedvért most sem olvastam volna, de még sem tudtuk letenni, és nagy bizonytalanságot hagyott maga után, hogy mi lesz a következő, ami ennyire jó lesz nekünk. Leginkább a fiúknak és nekem, mert Lolának még külön mesélek, és próbálok újakat levadászni, hogy nekem se legyen uncsi. Ilyen volt a Harry Potter összes kötete például. Vagy annak idején az összes Rumini. Az összes Pathera (itt Lócika volt aktívabb hallgató), de a Matyi és Sári, Berg Judit dínói, a Berg Judit-Kertész Erzsi kollabok. Lolával a legkedvesebb felfedezésünk Pettson és Findusz. Mind annyira cuki. 

Gyűlt viszont olyan félelmem, hogy nem kényelmesítem-e el őket, és fognak-e akarni majd maguktól olvasni, de pszichológus nyugtatott meg, hogy ilyentől nem kell tartanom és ha ez mindannyiunknak ilyen jó, akkor miért ne lehetne minél tovább. Móziban egyébként már felsejlik, hogy nem mindig ez a legkecsegtetőbb opció, nem is szoktam erőltetni. Pont ezt a zökkenőmentes ‘elfogyást’ szeretném. 

Január, január, Te hónapok legnehezebbike...

 Idén sem úsztam meg, hogy súroljam azt az alja, - és szerencsére ritka - állapotot, és remélem, nem is hosszú. Amikor NAGYON nincsen SEMMIHEZ se kedvem IS! Amikor próbálom dugdosni az orrom alá azokat a tevékenységeket, embereket, eseményeket, amik egyébként töltenek és lázba hoznak. Mint egy rosszevő gyereknek, húzgálom el az orra előtt az ínycsiklandó falatokat, hogy Naaaaa, egyél már! Csak egy kicsit ebből, csak egy kicsit abból, de NEM. Hiába villantom fel magamban, milyen lelkes tudok lenni az anyagok tapogatásától, a varrástól, olvasástól, Attilázástól, meséléstől, gyerekezéstől, barátnőzéstől, futástól. Tegnap eljött ez az állapot, hogy SEMMI. Ilyenkor már tudom, hogy nálam a 'megadom magam!' stratégia válik be. Hagyom magamnak, hogy totál ne csináljak semmit. Annyira semmit, hogy azt sem tudom ebédelünk-e valamit. Januárban eddig még a munkát is zokon vettem, hogy dolgozni kell :D. Ma pedig Mózi Géza papával kovács műhelybe ment szülinapi ajándékként, Lola szülinapi zsúron van, Lóci FIFA után gyurmázik itthon, én pedig ülök a fotelben géppel az ölemben, és élvezem ezt a luxust. Mikor befejezek egy jó könyvet, főleg ha egymás után több is volt, és még dolgoznak az olvasottak a mélyben, nehezen merülök bele újba. Pedig általában egyből tudnom kell, mi lesz a következő, mert szeretem azzal a kíváncsisággal, várakozással morzsolni a napokat, hogy vagy reggel, vagy este újra tudok olvasni. Hogy alig várjam, hogy hozzáférjek. 

Kedvenc. Puffasztott kukorica
bármi kenőkével, zöldséggel nyersen-párolva reggelire,
ebédre, vacsira főétéezésként, mellékesként, desszertként :D

Legjobb pénteken este még ágyból dolgozni. NOT!

Ágyi poloska leszek farsangon lehet.
Januárban ki sem szállnék a takaró alól 😁

Most a ventilálással kezdtem, pedig történt még olyan, hogy:

- Mózi 11 éves lett. Visszakerestem, és jesszus, a 10-ről nem írtam, nem tettem fel képet, utólag fogom pótolni, A 10 éves videót is most töltöttem fel IDE...

Abban a pár napban megragadtam érzelmileg a születése körüli érzésekben. Lapozgattam a lepréselt benyomásokat magamban, és nincs akkora sóhaj, amit ide tudnék írni. A boldogságnak és a naív, gyakorlatlan, de önbizalomtól duzzadó büszke-fáradt anyukának az a magas rezgésű energiaszintje jut eszembe, amit az 'első' élmény leng be. Soha nem éreztem utána már annyira biztosnak magam, hogy én baromi jó anya vagyok/leszek :D. Ez mára, inkább olyan kérdéssé fordult át, hogy ‘Remélem, nem vagyok nagyon sz@r…’.Mózi nem szereti az édes tortákat, ezért általában pizzatortát kér. Most variáltunk, és rakott tészta-torta volt :D.

Isten éltessen Mózikám ❤️!

- Családi Aquaticum. Lola azt kérte szülinapjára, hogy menjünk családilag fürcsizni. És mentünk is. De bevallom, nekem ez nem jön csuklóból. Ez az ázás, lebegés a vízben. Picit céltalannak érzem :). Csúszdáztunk, ettünk-ittunk, bugyborékoltattunk, Attila szaunázott is, és tényleg az hajtott, hogy a gyerekeknek ez nagy élmény.

- Felavattam magam futásban, október óta először merészkedtem ki Covid után. Ment az 5 km csigusz tempóban végig karattyolva. Valszeg menne egyébként több is, de nem akarom feszíteni, amíg ez a fura homály el nem múlik a mellkasomból, garatom körülről. Valszeg, amikor a nagy generálra megyek majd, akkor megint megnézetem, de a röntgen, a hallgató, az orvosi vizsgálat nem mutatott semmit, viszont az érzés nem olyan, mint Covid előtt, és nem pszichés, azt is érzem. Ezeket a vasárnapokat azért is szeretem, mert extra korán kelek magamhoz képest, senki nincs a városban, erdőben, futunk egyet (vagy ha nem futottam, akkor csak séta), majd Termál, termálban túrós batyus - cappuccinos reggeli, és mire végzünk még mindig marad idő a délelőttből.

- február-márciusra és májusra is meg vannak már a pihenő napjaim/napjaink, amire eddig kb sosem volt példa, hogy ennyire előre fixáljak valamit. Tegnap pl felröhögtünk. Kaptam Marikától karácsonyra Burda előfizetéseket, és az egyik már megjött, de a másik még nem. Mondta, hogy egyeztet akkor a Burdával, de mondtam, hogy várjon újra csekkolom a postaládát, vagy hogy Attila nem vette-e ki és csapott le rá ;-). Ahogy kikotortam, a láda aljában találtam egy szétázott borítékot... Még szerencse, hogy nem dobtam ki egyből, hogy szórólap. Lola kapott szülinapi meghívót. Az egyik Anyuka kérdezte is múlt hétvégén a címünket, hogy bedobnák, de miután elküldtem el is felejtettem. Szárítgattam a radiátoron, és lebegtettem Attilanak is, hogy remélem, nem maradtunk le róla, vagy nem most hétvégén van. Nem :))) Március 5!!!. Számomra ez a hihetetlen mentalitás, hogy ennyire előre tervez valaki bulit.

- Töredelmesen bevallom, hogy a 30 napos jóga journeyben el vagyok maradva. Jóóó sokat kell a hétvégén jógázni. Attilától kaptam kis jógamatracot, hogy el tudjak vonulni, mert ezt hiányoltam. Mondjuk Lola mindent velem szeret csinálni, nem csak a fürdést, így bekapcsolódik ő is. Miután ráunt, már csak engem instruál, hogy nem úgy nézek ki mint a képernyőn :D :D :D. Ok. elsőre én kértem, hogy fényképezzen le, hogy lássam mennyire hasonlítok az adott pózhoz.

- A 30 napos húsmentesség megy. Sőt. Szerintem kb búcsút mondhatok a húsnak. Az Aquatikumban ugyan egy fél dinót megettem :D. Dinó fasírtot kértek a gyerekek, és nem fogyott el minden, én meg az egyiknek a felén túl voltam, mire leesett, hogy jaaaaaa, én nem eszem most húst :D. Attila megnyugtatott, hogy ez nem hús volt, hanem tőgy :D. Szóval itt nincs görcsös célom. Ha kívánnám enném, és fogom is, de nem kívánom egyelőre.

- Mózi szemüveges lesz. Egy feles kell neki, az is inkább csak olvasásnál, tanulásnál, képernyőhöz. Ő már nagyon várta, mert szeretett volna szemüveget. Találtunk is olyat, ami tetszik. Ebben totál szabad kezet adtam neki, max értékhatárban korlátoztam be. 

- Kiesett Lola első foga, és nem vitte el a fogtündér ;-). Szerettem volna megkímélni a csalódástól, de nálunk ez nem volt divat. Szerencsére elfelejtette betenni a párna alá, pedig mondta, hogy be fogja. Se első nap, se második nap nem tette be, így ha ezek után betenné, már joggal mondhatjuk, hogy már nem friss a felhívás, vérszagra gyűl a Fogtündér (is) :D. A hétre még jutott 6 éves státusz, oltás (azt már korábban letudtuk).

Útban az oviba - 2022.01.27.

- Iskolakerülés. Nagyon szeretnénk, ha Lola nem menne még suliba. Ha nem sikerül elintézni, akkor sem fogok kétségbeesni, de mindenki 7 évesen ment, és az ovi egy Paradicsom nem csak egy gyerek parkoltató, így nagyon jó helyen van. Nagyon-nagyon nem vagyok elégedett a mai oktatással, így ameddig van esély rá, hogy az oviban és itthon fejlődjön, addig kihúzzuk. Rendesen felbőszít, hogy nem dönthetjük el mi szülők, és a gyerekekhez legközelebbi pedagógusok, hogy mi a legjobb nekik. Elvittem a BagolykaLandba Szandihoz, hogy csináljon egy részképességvizsgálatot. Nincsenek ordító problémák, sőt. A legerősebb szalmaszál a logopédia, ahova szintén mentünk. Gitta Mami megnézte, írt róla, és ott tényleg van 6 hang, ami nem stimmel, oviba is jár logopédus, és foglalkozik vele/velük. Elvittem szemészetre, gyerekorvoshoz, hogy ő is írjon bármit. Hogy pici még, hogy #mittudomén, csak hasson. Várjuk most a szakszolgálati behívót, ettől függetlenül a jelentkezést a suliba meg kell kezdenünk.

- Figyelitek, milyen jó vagyok? Januárban ez a 7. poszt!!! Évek óta nem volt ilyen aktiv hónapom.

Lola 6

 Tegnap este - egy darabig közösen a gyerekkel, majd csak én - visszakerestük a Lola születését a blogban és az utána következő posztokat, képeket. Csak néztem, és annyira távolinak éreztem azt az egész korszakot, ami szerintem a legjobb volt. A fiúkat ovisnak látva, borzasztóan szerettem volna visszamenni oda. Úristen annyira jó volt…

Tegnap este már lestük az időt, és 8 óra magasságában datáltuk, hogy ebben a pillanatban húzta ki Lola a dugót jelezve, hogy útra kész. Odamértük Lolát a hasamhoz, hogy hogyan is férhetett el bent, és milyen kis pöttöm Tündérként szállt le közénk, és mennyire tűzről pattant csaj lett belőle. Néha csak feküdnék velük szorosan hosszan összebújva, mint a kezdet kezdetén. Akarom azt a selymes pucér kis dobogó testet magamon. Hálás vagyok, hogy mind a mai napig annyira ölelgetős, bújós mind ❤️.

Isten éltessen Baba Lola ❤️

Első szülinapi zsúr a családin túl - Lóci 9

 Egy petite-t sokat kellett várni erre, de ehhez is fel kellett nőnünk, ki kellett nyílnunk - úgy fest, hogy egy ízig-vérig "igazi" játszóházas szülinapi partit szerveztünk. Lócikának ez volt kívánsága, hogy ne itthonra hívjuk a gyerekeket, hanem a játszóházba. Ahhoz, hogy a hétvégét megőrizzük magunknak és a többieknek is, péntekre szerveztük. Utólag is úgy érzem, ez jó ötlet volt, mert nem volt akkora csúcsforgalom, mint egy átlag szombaton, amikor pl elmentem lefixálni az eseményt. Akkor picit megijedtem, hogy akarjuk-e mi ezt, ezt a tömeget, ezt a fennforgást. Ahhoz, hogy legyen elég idejük tombolni fél 5-re foglaltuk a termet, viszont ez sokaknál necces lehet, hogy időben felvegyék a gyereket/gyerekeket, és pénteki csúcsforgalomban odaérjen mindenki, én viszont jeleztem, hogy pénteken kicsit kurta napot tartok.  Kitaláltam, hogy mi Attilával közösen elvisszük egy füst alatt egyből a suliból az összes gyereket (vagy amennyi befér), mert annak van egy külön hangulata. Lett is. Irigy is voltam :). Lóci beharangozta a héten, hogy van/lesz egy VIP autó és egy másik :D. A VIPval közlekedik Attila, ami azért érdemelte ki ezt a megkülönböztetést, mert van a műszerfalon egy színváltós led csík. A másik autó azért lehetett max érdekes, mert ott tudnak a csomagtartóban utazni. Volt olyan gyerek, aki összemontázsolta ezt a két feature-t, és a Skoda csomagtartójába akart tényleg utazni :D:D. Ha már autó és VIP, indulás előtt egy gyors porszívózást és tereprendezést csináltunk belül, én elgurultam a mosóba is, mert két oda-vissza út alatt úgy nézek ki városon kívül, mintha szafarin jártam volna. Előző nap fixáltam a szülőkkel, kiket hozunk el mi, és ki az akit nem kell. Írtam kis listát, nehogy valaki ott maradjon, jeleztük a tanító nőknek is. Attila délelőtt még vett Tutti juice-t és Dr Peppert, felszedtük Mózit, Lolának nem volt ovi, és 4 után picivel ott voltunk a sulinál. Mózi szaladt be szólni a gyerekeknek, időm sem volt utána kurjantani, hogy várjon, mert nem fogják tudni, kit hozunk, ki marad. 2 perc nem kellett vonultak ki a gyerekek, mint egy gengszter rapper videó klippben. Annyira cukik voltak. Viszont durva élmény volt, hogy én a karanténnak és a remek arc- és névmemóriámnak köszönhetően nem vágom a gyerekek nagy részének a nevét, ki melyik szülőhöz köthető, ki az aki a listán van, és elvisszük, meg van-e mindenki, nincs-e plusz. A szülinap jótékony támogató hatással bírt a memóriám szempontjából a jövőre nézve. Összeszámolhatatlanul nyüzsögtek, felpattintották az gyerek szötyit, és elosztották, ki hol ül. Annyira fel voltak dobva, ment a kajabálás, de ez a kemény mag kb mindig együtt szülinapozik, és én soha nem hallottam még nagy veszekedést, kiborulást, összeveszést.

a csapat egy része

A játszóházban azt hittem olyan éhesek lesznek, mert a suliból mindig úgy jövünk haza, de itt nyilván nem merült ez fel, alig lehetett összeterelni őket egy kis sültkrumplizásra, tortázásra. Zárásig maradtunk, lefőve jöttek el a gyerekek, és teljesen jó élményekkel, tapasztaltokkal zártuk az egészet. Olyan jó volt a szülőkkel is találkozni, Lócika nagy cimbijét mi vittük haza, mert egyébként is útba esnek, alig tudtak elválni egymástól. Kb ez az a korosztály, akivel még én is tudok mit kezdeni, a Mózi korosztálya már kicsit neccesebb nálam. Attila ilyenkor totál vissza tud csúszni gyerekbe, ő különösen élvezi, játszik velük.

Ma elvileg még felmerült, hogy menjünk be ebédelni, mert az elmaradt, de én ezt már túlzásnak éreztem, főleg, hogy ez az egész szülinapi sorozat még 2 menetben hasonlóan megtörténik januárban/február elején.

az egy szem Rózsaszín

9 éves lettem!!!

Fáradhatatlanul pihenek/pihenünk :)

 Nem mintha egyébként ennyire ki lennék merülve, de nálunk a január az még javában a karácsony és az ünnep meghosszabbítása. Volt a héten két ünnepeltünk is, Lóci 9 és Attila névnapja. Mivel mindenünk van, és sokallom az anyagi javakat, abból indultam ki, hogy gyermekmentes pocolásra vesszük a hétvégét. Attila és Mózi szombaton vadászik, utána elviszem a gyerekeket apáékhoz, mi pedig elmegyünk vacsizni, wellness-ezni. Wellness-ezni végül el sem jutottunk, aludtunk hatalmasat, Attila megspékelte még délben is, így hogy ne forduljon rohanásba a vasárnap, maradtunk csak itthon. Mennyire lassan hömpölyögnek így a percek, mennyire csendes, és nyugodt minden, fú de kellett már ez. Utoljára nyár végén volt szerintem ilyen. Lola szeptemberben kapta a kis kofferját névnapjára, amit még most tudott felavatni, azóta nem aludtak házon kívül. 

Isten éltessen Attilkó 😘

Január 30 napos jóga journey-vel indult, amit kb becsülettel csinálok is. Ok, volt olyan, hogy egy nap 2-t csináltam, de 31 nap  önkéntes húsmentesség is január privilégiuma. Nem vagyok nagy húsfogyasztó, de most úgy döntöttem, még azt sem fogyasztom el. Nem annyira szeretem az ilyen éles váltásokat, hogy decemberig ömlik az arcunkba a katalógusokból (főleg nyilván október-dec időszakban) az édesség, sütemény, kalács stb, utána snitt.., és januárban tolják az egészségmegőrzés vonalat. Szerintem nálam nincsenek túlkapások étkezésben, amitől januárban kétségbe kellene esnem, ez amolyan kíváncsiság, hogy érzem-e magam jobban tőle a placebo hatáson túl, érzem-e magam magamhoz vagy az univerzumhoz közelebb :D. Azt hiszem, nem. Nagyon jó a rendszeresség a napba, de egyszerűen a jóga nem az én sportom (ehhez képest két programba is csatlakoztam). Ezt is egy erős bemelegítésnek fogom fel. Nem lenézem a jógát, sőt. Abszolút nyannyer vagyok, és nagyon jól jön a nyújtás, lazulás, vannak pózok, amik erősen kényelmetlenek, baromi gyenge a karom, renyhe mindenem, ezért bőven van haszna, de a spirituális vonal, a magamra figyelés stb is jobban működik nálam jógán túl, mint jóga közben. Viszont annyira szimpatikus Adriene és Benji, hogy simán lehetnénk barátok :)). Egyébként most, hogy aránylag egyben érzem magam, és dolgozni is kevesebbet akarok egy darabig, szeretnék új sportot kipróbálni. Az állóképességemet brutál vissza kell hozni, de tavasszal lehet homokot fogok lapátolni és talicskázni, és attól ha akarom, ha nem visszajön a kondim :D.

Mindeközben, amíg én itt csacskaságokat beszélek, Apa azzal várta a gyerekeket, hogy gyúrt be mézeskalács tésztát, és sütöttek mézest, Mózi elment hajnalban Apával a napi sétára a havas Nagyerdőre, Anya és Dóri a kicsikkel az udvaron élevezték a havat. Vannak fenntartásaim Dórival kapcsolatban, hogy ő is élvezte-e a havat, mert ő kiskorában sem szerette :D. 

És ha már nem eszek húst, próbálok főzőcskézni. Nem nagy dolgokat, de pl csináltam vöröslencsés vagdaltat lila káposztával, fincsi zöldségkrém levest zöldséges kuszkusszal, zöldségfasírtot bulgurral. Nyamm. Ezekkel egy a baj, rendesen jelzésen túl tudom enni magam, annyira szeretem. Kis Padlizsán Marikát szoktam kérdezgetni, mit mivel tudok/lehet helyettesíteni. Nem akarok full vegán lenni, de nagyon szeretem beépíteni alternatívaként.

Az első tömegközlekedés havi bérlet - Mózi

 Említettem már itt, hogy októberben Mózi buszra szállt, január 3-án pedig megvettem neki az első havi bérletét... A sorban mögöttünk álló néni is hallotta, mert kértem a pult mögött ülőt, hozzon képbe, hogy mennek ma a dolgok, mert évtizedek óta nem vettem bérletet, és szerintem az utolsó is pesti volt. Feltöltötték a diákigazolványra, közben csevegtünk, bekapcsolódott a mögöttünk álló néni is, hogy nagy szó ez, 'kis gyerek- kis gond, nagy gyerek-nagy gond'. Mondta, ez még most jó, utána ki tudja, ki mellé ül be az autóba vagy lehet, ő vezeti az autót, akkor azon is lehet aggódni. Szóba hozta a szilveszteri fiatal balesetet, de én nem akartam a tőrébe dőlni, próbáltam a felhőket felhessenteni, hogy nem feltétlenül végződik minden vezetés halálos balesettel, de azért éreztem, hogy van még sok-sok lépcsőfok előttünk, és valóban kifogyhatatlan az aggódás tárháza. Kell szerintem ehhez egy olyan beállítottságú személyiség is. Én nem feltétlenül akarok mindent túl parázni. Eddig sem, és ezek után sem. Megtartom magamnak inkább a full meghatódást és büszkeséget, hogy itt tartunk, hogy ennyire megbízhatunk Benne.  Végezve, utánunk szólt még a néni, hogy gratulál! 

Hétfő óta busszal jár suliba és azzal is jön haza, azzal megy kori edzésre, és menne ő még több fele is, de egyelőre ennyit engedtem. Olyanba még nem mentem bele, hogy tök egyedül elmenjen Anyáékhoz, pedig egyébként simán menne neki az is 2-3 átszállással (busz, troli, villamos). Reggel 7 előtt Attila kikíséri Titussal a buszhoz, integetnek, és kb addigra beér, mire mi kocsival indulunk a többiekkel. Nagyon büszke magára ő is, lehetünk is ❤️

Lóci 9

Ebben nem lehet gyakorlatot szerezni. Ebben a meghatódásban. Hiába van előttem - egy gyors fejszámolást követően 23db - 10 + 8 + 5 szülinap, ma itt a 24., Lóci 9! Kis maki fiú ❤️. Sőt nagy maki fiú. Közben annyira bújós még. Az első, ami most eszembe jut róla, az a Szép Cica altató :D.  Egyik este, amikor felmásztam hozzá az emeletre jóéjtpuszit adni, akkor odahúzott a nyakához, elkezdte simogatni a fejem/hajam és a hátam, és rázendített erre a dalocskára Penny után szabadon az Agymenőkből. Kiszakadt belőlem a nevetés, és azóta minden este halálosan komolyan rákészülve, rágyújt erre a nótára, ráadásul Ő kibírja nevetés nélkül. Én nem, de minden este várom, h dalolja :).

Szép cica, jó cica, selymes a bundád. 

Kedves cica, álmos cica, bújj hozzám!

Idén Pettson és Findusz féle palacsinta tortát kért Lóci, így munka után neki is láttam. Szerencsére rövidebb idő alatt összehoztam, mint Pettson 😁. Reggel megköszöntöttük, alig várta, hogy hazaérjen a suliból és játszhasson. Le is fújta a reggel tervezett menetrendet, hogy bemegyünk vacsizni. Egy fotót még csatolok este.

Szeretjük ezeket a Findusz meséket

Isten éltessen Lócika ❤️

2022 01 02

 Egy darabig lehet, megint nem lesz lehetőségem írni, ha beindul a daráló. Most még jó ez az ágyban heverészés, olvasgatás, majszolgatás, kávézás, neten bóklászás, gyerekeknek olvasás, recept nézegetés, hogy mit is kívánok itt a januári első napokban, ami nem hús. Bevásárló lista gyűjtés (a legfontosabb a papír, amire a szabásmintákat rajzolom). Mozgolódásra hangolódás van, mert a covid óta, november 1, tudatosan nem mozogtam, vannak még pici visszamaradt érzések bennem/a tüdőmben ezzel kapcsolatban. A futást még most is távolinak érzem nagyon, de Alexandra általában téli barátném, valszeg vele fogok kezdeni és Adriene-nel.

Szeretem ezt a képet. Telefon igaz a kezemben, mint mindig.
Itt is épp tartalmat gyártottam :D

Újévi fogadalmat rég nem teszek, évet sem úgy tervezek, mint a nagy könyvben. Én ennél impulzívabb és hedonistább vagyok. A nagyon szükséges és nagyon vágyott dolgok megvalósulnak, ha eléggé kipihent vagyok hozzá. Ez az origó nálam. Ami nem kifejezetten alvást jelent. Persze vannak folyamatosan célok előttem, de ezek nem naptári napokhoz kötöttek, és nem annyira a megfogható, pipálható részei az életnek inkább állapotra, mentális fejlődésre vonatkozik, állandó önismereti kalapálással. Nem szeretem az évvégi számvetést, mert van bennem évközben egy állandó érzékelő, ami néha nagyon kileng ilyen-olyan irányba és a saját tempómban a pályán tart. Ennek a hegy és lejtőmenetnek szeretném a buckáit lapítani, bár ha jobban belegondolok inkább csak a lejtősöket. És ha még jobban belgondolok, az elmúlt időnek nem volt lejtős oldala bennem. 

Ilyen tájban mindig elolvasom a Lóci születése körüli bejegyzéseket, mert 2 nap múlva újra születünk. Ő 9 (!!!)  éves lesz, én 9 éve kétgyerekes anya. Nincs szív, ami ideférne. Tavaly, mikor lementek a januári szülinapok, akkor megígértem a gyerekeknek, hogy nem lesz több kikerázott szülinapi torta. Torta lesz, lehet, de nem lettem cukrász az elmúlt 10 évben, és nem győzök lépéstartani velük :D. 

Tegnap kicsit összerántottuk a lakást pont azért, hogy ma semmit ne kelljen csinálni a hétfő előtt. Éjszaka befejeztem Az ehető nő könyvet Margaret Atwoodtól, tetszett. Most vadászok még párat tőle. Irány a Libri. Utána podcast hallgatás közben szabok, de előtte rittyentek fini lencse fasírtot krumplipürével. Valamiért nagyon pürés hangulatban vagyok. Éttermekben is azon akad meg a szemem, ami püré. Legyen az krumpli vagy zöldborsó vagy sütőtök vagy bármi. És hozzá még kell ízben a lilakáposzta is :D. Mózi és Attila vadásznak, Lóci és Lola a képernyőt nyüstölik épp, én meg felszívtam magam ötlettel a nap háralevő részére. 

Titus is ott van a lábunknál, de művészet olyan képet összerakni,
amin mindenki odanéz és elégedett is magával :D

Videót is heggesztek csak hamarabb kinyír a technika ördöge, mint ameddig a türelmem kitart...

Belső Csend

 Tudom, hogy nem mondok újat azzal, hogy létezik az az állapot, ami a külső zaj ellenére is pihentető. Pontosabban, létezik az a kipihent állapot, amiben a külső zaj nem tud bent fennforgást, feszültséget okozni. Amikor olyan nagyon jóleső megelégedettséggel csak simán jól esik nézni a zajt anélkül, hogy máshol akarnék lenni :D. Mert tudok "fal" lenni, szigetelő anyag saját magam számára. És amit nem akarok átereszteni, azt van kipihentségem megakadályozni,  kizárni/szűrni, és nem frusztrál. Tudatosan vadászom ezt az állapotot. Szó szerint célommá vált. Nem könnyű még így sem, hogy tudom, mit keresek. De végre tudom, mit jelent számomra az elcsépelt egyensúly fogalom, tudom, mit keresek, és hogy hol találom. Amikor végre nem sok a minden, hanem pont jó, ami van. December 30-ra sikerült elérnem ezt az állapotot. Még éppen befutott év vége előtt. Kellett ehhez mesterséges pillanatnyi rásegítés (forraltbor, Tatra tea, rozé pezsgő, házi pálesz :))) és receptre felírt semmittevés, olvasás, barátkozás, családozás, aktív és passzív kikapcs. Jajjj, de jók voltak.

Ádám-Seres lak

Jól teltek/telnek az ünnepek. Jövőre még lesz dolgom ezzel az ajándékozás-dologgal, mert ez nekem továbbra is stressz. Szó szerint. Nem csak a karácsony. Bármelyik ünnep, és bárkinek. Úgy érzem, nem tudok olyat adni, kitalálni, amit kapva igazán szeretném, ha érezne az ajándékozott. Mindig kevésnek érzem már előre, és kb rettegek attól, hogy szó szerint csalódást okozok. Ez veszettül meg tud bénítani, és kb ha az ajándékozáson "túl vagyunk" tudok fellélegezni. Mindezek mellett, ahogy öregszem érzem azt őszintén, hogy semmire nincs szükségem, sőt hogy fulladunk meg (nem csak család szinten, hanem kb mindenki) a dologoktól/tárgyaktól. Szóval ez így elég sz@r kombó bennem :D.

Nem volt szokatlan érzés a fa alatt, hogy elkészültünk, hogy megnyugodtam, hogy befutottak a várt érzések, örömök, hogy semmi nem kevés, ezzel együtt én sem, sőt pont jó, pont ne mozdulj! Volt nagy lelkendezés, "ez a legjobb Karácsony!" felkiálltás, a nem tökéletes töltött káposzta is kupálódott még 25-re.

nem szakadt ki :D és nagyon fini lett idén is!

hiába megy elméletben 'A megfelelő káposzta kiválasztása' bekezdés,
gyakorlatban nem mindig jön össze, és túl nagy a levél, túl vastag

Otthonteremtési támogatás 2021 - Jancsi és Juliska építkezik,
nem találták a megfelelő kész mézeskalács házikót :)

Tető ácsolás

24-én Szent este csak mi voltunk, szűk család. Mindenki dolgozott az előkészületeken, főzés, takarítás, bevásárlás. Attila vitte el a gyerekeket du vezetni, amíg én Jenő papával fát állítottam. Én fejeztem be, én tettet fel az i-re a pontot, így tudtam, hogy minden úgy van, ahogy szeretném. Utána meglátogattuk 105. éves dédipapát (Attila nagypapáját), felugrottam ajándék-cserére Anyáékhoz, majd együtt gurultunk haza, ahol addigra jártak az angyalok... És tényleg. Azok az öröm kurjantások... (szivecske), amik az utolsókat rúgják, mert nyilván mocorog és füstöl a felszín alatt a ráció egy ideje, ami jövőre már lehet, vígan utat tör magának. Azon vagyok, hogy ez ne óriási durranással robbanjon, hanem valamennyire észrevétlen folyjon ki. Mózi kapizsgálja a lényeget. Ő pl teljesen függetlenül az iskolától is készült Lócinak és Lolának saját ajándékkal, be is csomagolta, elrejtette, és a fa alá csempészte. Lócika is hozott egy batyut a suliból, agyagoztak, mázazták, annyira szépet csinált. Lola feat. óvó néni egy asztal díszt csinált Mária és József áll a - dió héjban fekvő babszem - kis Jézus mellett. Akkora öröm ezeket a settenkedő készülődéseket látni.

A három muskétás

Kata a Suttogó

itt még piros bogyó tea-mentes a fehér szőnyeg... :D
Gyula 10 évet öregedett, amíg suvickoltuk (tuk= Sanyika kezdte, Kata végezte be :D:D)

Az évi egyetlen csók Sándoromnak Karácsonykor

ÖTYE 2021

25-én mentünk a Piac utcára hozzánk + én unokatesóim egy kis maroknyi része és családja, Poszikó és Jenő Papa. Majd utána mindenki átjött ide Mamával is kiegészülve (Ő addig dédipapánál volt). Szerintem nagyon jó házigazdák voltunk, itt már kellőképpen belelazultam a forgatagba, és jött a 'nekem olyan jóóó' érzés. 26-ot még szigorúan szűk körben töltöttük itthon, és 27-én du mentem az ÖTYE karácsonyra. Olyan jó, hogy ez 27, mert ez egy színtiszta plusz karácsonyi nap a naptárin túl. Ez mindig viháncolós, töltekezős, most pezsgőzős, Liza pici babázós. Aztán voltunk Kiskatával vacsizni, Sanyikámmal és gyerekekkel korizni (plusz ő bónusz elvitte az összes gyereket moziba), Poszikó jött Lilivel itt aludni, Ágival volt sétáló-termálozós-lelkizős délelőtt, és még a sornak itt sincs vége. Juditka Firtosát és Bendit raboltuk el Anyáéktól, hogy egyet még itt aludjanak, bandázzanak. Azt hiszem, most már csak az hiányzik, hogy mi leléceljünk valahova Attilával. Meg is ágyaztam ennek, elbújunk a Mátrába majd pár napra.... Januárban rommá pihenem magam a maradék szabimból, és végig szem előtt tartom ezt a fent leírt állapotot, amit 2022-ben különösen sokszor akarok érezni.

Karácsonyi falatozás a Maszekban 

Lola és Panka - annyira cukik

Korizás

Korizás után Piros kutya :)

Mindjárt csatolok képeket is, csak megkérdezem az illetékeseket, hogy szabad-e. Szabad. Nincs időrendben, és nincs még mind az én kezemben, bővítem még lehet párral majd.

Boldog trombitálós szilvesztert kívánok némi szesszel, családdal/barátokkal, szerény csipegetéssel és egy nagyon hétköznapi 2022-őt, amiben találjatok/teremtsetek minél több ünnepnapot a kötelező naptárin túl ;-). Jövőre Veletek újra ugyanitt!

Piac utca 🎄✨🌟✨

Igaz, nem Szenteste, de csak sikerült ❤️

Áldott Békés Ünnepeket kívánok Nektek!

 Reméltem, hogy a mai munkanap már olyan lesz, mint Kovácséknál a vasárnapi ebéd (bocsánat, de nálunk Bélának ez az egykori mondása szállóige lett :D), max csak beszélünk róla. Mára hagytuk a bejgli sütést és mézeskalács házikó összeillesztését, a töltött kápi előkészítést, hogy holnap csak be kelljen tolni, illetve nekem még van bőven angyalkás feladatom is. Pl éjszaka a csomagolás. Nagyon jól mondtam/írtam tegnap az Ötyének, hogy nekem lenne karácsonyi hangulatom, ha hagynák a munkában :). Ma már átsuhant az érzés rajtam, hogy el fogok készülni, és annyira, de annyira jó lesz az elkövetkező December. Pár napra nagyon minimalizáljuk a külső kapcsolatainkat, annyira csak pihenésre és egymásra van ‘fogalmunk’ (nem emlékszem kitől ered a családban a mondás, hogy Nekem csak lakkcipőre van fogalmam = csak azt kívánom :D- megkérdezetem a családi krónikást, és Dóritól ered ❤️). 25-én a Seres ágazattal ünneplőzünk, 26-án az Ádám vonallal, 27-én ÖTYE karácsony, két ünnep között pedig felszívjuk magunkat.

Van egy kedvencem képem, amit Sanyikám lőtt a lányokról a koripályán hétvégén. Panka és Lola elsőnek szerepelt a jégen, és nagyot futottak :D:D. Szó szerint. Már remekül megállnak, sétálnak, futnak a jégen, most jön az, hogy ezt a mozgást átkonvertáljuk csúszásba.

Elbúcsúzom az évre, kívánok Mindenkinek a lehető legvágyottabb (már ha ilyen szó létezik, most furcsának tűnik így leírva 😁) Ünnepeket, ezzel együtt egy ígéretes 2022-es évet 😘🎄!! Ez a 3 kis angyal már elhozta Nekünk a MINDENT ❤️.