Annyira cikáznak bennem a gondolatok, kicsit olyan érzés, mintha folyamatosan rázna az áram. Mindig jut eszembe újabb valami, bármi, amit vagy leírni, vagy megcsinálni, vagy kikészíteni, felhívni, kell/szeretnék. Rengeteget fejlődtem halogatás terén, sőt kinőttem pár számmal Pató Pál gúnyáját. Muszáj volt, mert az idő rettenet szűkös jószág, és fojtogat ha nem csinálom egyből. Lola a napokban nagyon fogzik, ezért annyi a félbemaradt dolog körülöttem nap közben, hogy estére is jut jócskán belőle. Ma este mikor leültem vacsorázni Lócikával szembe, szétömlött pillanatra bennem a nyugalom, hogy mennyire jó ülni, és egy dologra koncentrálni. Semmi másra. Közben ott ült velem a Kis Maki hatalmas szemeivel  betöltve a látóteremet, annyira szívta a tekintetem, mint egy szerelmes kamasznak, és kifüstölte a fejemből a zsibvásárt. Olyan nagyon bújós-puszilós mostanában, amennyire Mózi tüske böki. Ezt érzem mese olvasás közben is. Kikapcs és nyugalom. Mert bármi van, ha mesélek, közben nem tud rotálni az agyam (már ha igazán mesélek, és nem csak felolvasok).

Valszeg nem fogom utólag bőlére ereszteni a beszámolókat, de volt Lóci névnap, Telkibánya kalandparkozással sok gyerekkel jó muri, ami nem fog ide férni max pár képben.

Elindult a nehezített pálya, most már tényleg három gyerekünk van, Lolát sem elég locsolni. Szenved a foga miatt, de olyan jól elvan 10-20 percekre a fiúkkal játszadozva a gyerekszobában. Sőt észnél kell lenni, mert elér dolgokat ha nem figyelünk, és elfelejtjük, hogy mozog. Öröm etetni, eddig alma-barack nagy kedvenc. Végre mennyiségeket is eltűntet nem csak maszatol. Ok, még azért óvatosan olvassátok ezeket a nagy szavakat, de tényleg :). Imádom az összes kis porontyot, minden fáradtságot és heveny idegbetegséget megér ;-).

... és KÚSZIK

Vége a röghöz kötésnek. Látványosan halad Lola, nem csak körbe, mint a napraforgó, de gyorsabban mint a trombitafolyondár. Annyira cuki, ahogy a pucér lábujjhegyén tolja el magát :). Ő is örül neki, bár ma pont elég nyűgi pók, viszem sétálni őket a faluba.

van KARIZMA...
illetve befőttes gumival elszorított csukló és egyéb hajlatok ;-)

KIADÓ

Eladó, kiadó most a szívem..., NOT

Viszont a Kossuth utca kiadó sorba került. Ma végre ki is takarítottuk Marcsival, ki van festve, kipakolva. A napokban beélesítem a hirdetést is, addig is ha valaki vagy valakinek a valakije vágyik a belváros lüktetésére, karnyújtásnyi közelségben postára, FÓRUMra, térre, szökőkútra, mozira, színházra, finom fagyizókra, éttermekre, kantinokra, orvosi rendelőre, buszra, villamosra, trolira, ovira-iskolára, nem szeretne sokat cipekedni, lépcsőzni emeletre, szereti a nagy belmagasságot az fontolgathatja, hogy becuccol hozzánk lakni vagy dolgozni.

Azért most rendesen sajgott a szívem... Nagyon szerettem itt lakni kettesben, hármasban, négyesben, ötösben élére... :)), és ez így nagyon szerencsés felállás, hogy a miénk maradhat.

Posztolom majd ide (is) a hirdetés linkjét.

Ritka, hogy a firkász Sári a billentyű fölött vacillál, és nem kezd egyből klimpírozni rajta, ha írni akar :). Most épp az igény kapott el, de hamarabb, mint az ihlet, így inkább Orange is the new black lesz belőle, mint posztmodern poszt. Holnap hátha.

Opel, sosesem Popeye ;-)

Ez a remek csak úgy bevillant  Mózi gyakori szó és mondatszerkezeteiből, amit félre hall, vagy ő alkot. Hallom a hangját, ahogy harsogja, kántálja, dünnyögi ezeket.

Ilyen még az örök felvezető mondat, amivel Lola mellé kucorodik. 

Baba Lola, finom volt a cici tejcsi?

Csi-csing, Büdös Láb!

Nem mindnek emlékszem az eredetére, de ha jó a kedv, akkor pl ez a csi-csing büdösláb sokszor mandínerezik a négy fal között vagy a játszin.

Néha csiklandoz a fény az alagút végéről, hogy elkészülünk valahára. Van még híja, van még finomítanivalója bőven, ami majd halad apránként, de nagy-nagyon imádjuk, ami kész. A lehető legjobbkor fogtunk bele a felújításba, mert a fiúkra elég egy kisgatya, mert könnyen szárad minden, mert meleg van és sokáig világos. Nem tűntem el, nem estem le a létráról, nem buggyantam meg, csak kevesebb a lézengő energia, amit blogolásra fordíthatok. Pedig fejben írok mindig, most is, és sajnálom, hogy főként ott, hogy hiányos a Lola beszámoló, pedig tapsikol, ha mondjuk neki, hogy TAPSI-TAPSI, tartja a kezét a csip-csip csókára, örökösen vigyorog, én meg úgy-de-úgy imádom, hogy ennél jobban nem lehet. A fiúk is kezdenek picit lenyugodni, elég volt hozzá 2 nap türelem és játék egyből érződik a hatása, egyből ömlik belőlük a hiány, hogy Anya, ugye milyen jó, hogy játszunk? Most már minden nap fogunk? Újra simulékonyak vagyunk, picit bennem/bennünk is laposodik a tajték, mert Attila is feszült, csúcsra járatott rendesen.

Pár kép a strandról:

Folytatom is a ruha pakolást, olyan jó érzés mindent tisztán, újracsavarozottan, filckorongokkal ellátva, rendszerezve, kijavítva elpakolni. Ennél már csak nagyobb kihívás meg is őrizni, fenntartani.

Lola is kanalazgat

Lola hétvégén átesett a tűzkeresztségen, elnyammogta az első kanálka almát. Tűkkel ütöm ezeket a képeket is az oldalra. Nem volt különösebb fintorgás, forgolódás, inkább csak a kanalat akarta megkaparintani az Attila kezéből. Négyen szurkoltunk körülötte :)). Móziról most nem tudom prezentálni a féléves képet, utólag bepótolom, de Lóciról csatolom. Cuki Makik...

Lola 2016 07 30

Lóci 2013 07 04

Több haszontalan ennivaló fogy

Pár napja keresztül-kasul rág a rozsdás bűntudat. Egyetlen ponton éreztem feloldozást. Köszönöm Kollár Ági :). Mert az élet tánc... Néha egy lépés előre, kettő hátra. És nem működik a robot-pilóta üzemmód menedzser zsebkönyv mintájára. Hús-vér ember vagyok, és feloldoztam magam, hogy igenis olykor nagyon idegesítenek a saját gyerekeim. Borzasztóan sok tud lenni. Ráadásul elértem olyan erősen azt a szintet, hogy szeretnék egy hét full gyermekmentes övezetet, hogy nagyon rettenetesen. Tudom, hogy nem "rosszabbak" egy rizsszemnyivel sem a többinél, tudom, hogy csak több figyelemre, több anyára, több közös időre és játékra vágynak ezért fejtegetik a bőrt rólam, tudom, hogy cukik és imádom őket, de olyan hamar kihoznak a sodromból a fiúk. Annyit szófogadatlankodnak vigyorogva a képembe. Főleg Mózi. És ki is mondta. Hogy ő velem akar lenni... A helyi nagyik nélkül sehol nem lennénk, viszont ez azzal is jár, hogy nincs 1 hetes falun levés, tyúkokkal szaladgálás, nudli söndörgetés, fólia sátor építés, meggyszedés, eper kacsolás 10 fillérekért. Tévedés ne essék. Nem elégedetlen vagyok, csak belül mélységesen fáradt és türelmetlen. Magammal, hogy nem bírom, és hogy erre vágyom. Máskor is jártam már ilyen nem akarok pelenkázni, nem akarok etetni, fürdetni stb állapotban. Most egyszerűen csak nyugodt olvasásra, tervezgetésre, saját ténykedésre vágyom, de nem egy-egy napra. Baj az, ha valaki ki/lemerül? Kukacosabb vagyok azért, mert ezt be merem vallani? Most már mindegy :))

Tegnap azért megálltunk a ZUZUnál fűnyírókat nézegetni, az AXIÁL-nál mezőgazdasági géepket, mert már sokat emlegették. A hétre iktatunk strandot, voltunk állatkertben, játszin, de most ennyi a kapacitás. A többi energia eloszlik a földön evésben, fürdőszobában mosogatásban, egyeztetésben. Este annál jobb a nyugiban leülni, és rálátni a folyosóra vagy arra, ami kész és szép. 

Képeket mellékelek, ha átjött a telefonról. Bocs, most ennyi.

(a színek teljesen véletlenek, fel sem tűntek akkor)

Alalkul

Szépen alakulunk. Hála a sok segítségnek.

Lóci szereti a hasát

Már pici korábban látszott, hogy olyan lesz, mint én. Aki élvezi az evést, nem csak a túlélésre megy, mint Attila és Mózi. Olyan beleéléssel cuppogott, röfögött cicizés közben is, hogy haajjj :)).
A hozzáállása most sem változott. Vannak dolgok, amiket nem szeret, de maga a tény, hogy enni lehet vagy főétkezés jön különös fontossággal bír nála.
Bútor és stb híján a teraszon ebédeltettem őket, utána/közben a konyhát jöttetek szétszerelni. Röpködtem jobbra-balra hol Lolával az ölemben, hol nélküle, amikor hallom Mózit, hogy Fúúúj, Lócika, azt nem szabad!! Megyek oda, hogy mit nem szabad, látom, hogy valami kenyér csücsök félét majszolgat. Mondom Mózinak, hogy de, azt a teraszról hozta el.

- Nem anya, azt most vette ki a konyha pult alól...
...
Nézem, és valóban. Egy szottyos régi, előző lakó által itt hagyott sajtos tallér volt. Ohh, Lócika, atz ne edd meg - szólok rá én is, Ő meg nagy maki szemeit lesütve mondja, hogy de tiszta, mert alaposan megmosta.

:D:D azért volt hát olyan szottyos :)

Most még sz@r...

Nálunk ez nagy családi bölcsesség, mindenre, mindenbe szórunk belőle, ami még folyamatban van :)

G.I Jane vagyok a napokban. 

Még mindig nem vagyok igazán az a fajta, aki mindenért büszke magára, sőt. Amint bármit teljesítek, amire korábban azt gondoltam, hogy kihívás, ahelyett hogy büszke lennék magamra, elbagatellizálom a dolgot, leminősítem, hogy na ez nem is nagy szám. Még akkor sem, ha nekem az (volt) egyébként :). Független szerkesztői hozzászólás, felvezetés volt, hogy súlya legyen annak a büszkeség érzésnek végre, hogy 3 gyerekkel és 4 munkással állom a sarat, távkapcsolatban Attilával és még egy-egy szakemberrel felújítás terén. Beton van alattunk, már csak a wc-ben van áram, dobozban mindenünk. Olyan kempingezős feeling. Eltérő alvási ciklusukkal működük, de egy bokorban alszunk laticelen, ágymatracon.

Elsőnek úgy terveztük, hogy bár nem annyira a mi ízlésünk a ház, kell tisztasági festés féle (bár tapéta van mindenhol :)), és eklektikussá tesszük a régi és a leendő új bútorainkkal, amit már olyan elképzelés alapján szerzünk be, ami most tetszik, aztán majd több ütemben alakítjuk. Mindenkinek van tapasztalata felújításban, mindeninek van ismerőse, storyja, hogy a valóságban hogyan is zajlik ez :). Mi sem hazudtoljuk meg a sort, nekünk sem lesz gyorsabb, kevesebb, könnyebb, mint első blikkre, felmérésre tűnt. Ha meg már belenyúlunk, akkor most koszoljunk... Összes helyiségből lehámozták a tapétát, felkapták a parkettát (ehhez az egyetlen fixnek gondolt szigetet is - konyha - szét kell kapni, és újra rakatni). Akkor már legyen csempe, akkor már legyen jobb világítás, ízlésben passzentosabb kilincs, másik függöny, fessük át a bútort, húzzuk ki a fölös vezetékeket (van belőle bőőőőőven), vizsgáltassuk át a konyhagépeket, ha már kiszerelik, tisztíttassunk légkondit, verjük le a dobozolásokat a plafonokról. Legyen minden egyszerűbb, természetesebb, hozzánk közelebbi. Hihetetlen egyébként, hogy ennyire otthon érezzük magunkat a kezdetektől. Max a Kossuth utcára vissza-visszajárva suhan át rajtam egy 'korcs' honvágy.

Már nyilatkoztam korábbi posztban, hogy Lolával abszolút nem érzem sokkolóbbnak az életet, viszont a szellemi kapacitásom nem konstans. Gondolkoznék valami "szünetmentes tápon", ami átsegít a kaotikusabb időszakokon is. A lehető legjobb igyekezetem ellenére sem sikerül egyszerre kijönni a kapun induláskor még akkor sem, ha több fordulóval mindenre figyelve készülök. Vagy elmarad a bevásárló nagy-nagy szatyor vagy telefon, babakocsi alja, popsikrém vagy pelenka (mert nem feltétlenül készülök arra, hogy a DIEGOban fossa össze magát Lola nyakig. Van nekem is jó válaszom rá. Tartsuk mindig szatyrot az autókban, legyen minden autóban pelenka, törlő, krém, zsepi stb, és akkor ezek kiküszöbölhetők. Olykor igen, de mindig szorul szösz a rendszerbe. Túl sok piszlicsáré dologra kell figyelni a fontosabbak mellett. Mert szeretném egy füst alatt elvinni refomixbe a dolgokat, anyáékhoz, dóriékhoz, mamáékhoz, ami itt maradt, elhoztuk, nem kell stb. Szerencsére ez nem a rendes működést akadályozza, csak én turbózom magamban a szétszórtságérzetet ettől. Hogy nem tudok ennyi gyeplőt egyformán feszesen tartani. Ami zavar. Hiába buy me a pie, evernote, és bármi app ha éppen a telefont hagyom otthon :))

Lola ma fél éves. És bármennyire naptárhoz igazítottam a fiúknál csakazértis a hozzátáplálás kezdetét, most inkább elhalasztom, mert mindig Attila kezdte (és ő most nincs), és inkább kivárok egy nyugodalmasabb időt, amikor azon túl, hogy elvileg kezdhetné igazán oda tudok koncentrálni. 

Augusztusra szééépek leszünk, és nyaralunk. ITTHON ;-). Ha pedig az emeleti rekonstrukció is befejeződik, feltolok egy jelzésértékű posztot - ígérem.
Ugye, megmondtam ;-)

Költözés, felújítás három gyerekkel ovi szünetben?

A legjobb nyári vakáció nintendon edzett kötélidegzetű Super Marioknak - Level 6

Ne vegyetek komolyan. Másszatok fel egy kilátóba, dobjatok be pénzt egy messzelátóba, jól jegyezzétek meg a hangját a lepottyanó érmének, és a sötét távcső elől lehulló fekete ellenzőnek, miközben megvilágosodik a kukker. Ezzel a hanggal potyognak a hangulati filterek a szemem elé napjában gyakran, és már éppen ideje, mert hónapok óta my little pony illatú és színű a levegő körülöttem, jókor jön a zsibbasztó ideg. Még megunnám lapozgatni IKEA katalógus-szerű napjainkat, ami mindig gyanús.

Minden napra egy pipa a gyerekek láthatatlan bakancslistájáról a nyárra:

- pisiljetek közösen (minimum ketten) játék dömperbe

- intelligens gyurmázzátok össze alaposan a csaptelepet olvadó gleccser és aquamarin kék óceán színnel (!!!)

- zárjátok be a garázst és dugjátok el a kulcsot a felújítás közepette, és derüljön ki időre-indulás előtt

- kenjétek fel szappanbuborékos sárral a teraszt és az üveg ablakokat

- építsenek két rekesznyi dobozos tejből Pilos-kuckót (Lidl látogatók előnyben)

-készítsetek és használjatok közös duri-puki tartó dobozt

...

Még csak egy hete tart a nyári vakáció.

Folyt.köv holnap is a kamrából, ahol még van áram és konnektor az éppen lemerült telefonomhoz.

Sándor Csúcstalálkozó ;-)

A cím találó Sanyikám emlékei alapján, és milyen jó, hogy lelkes fotós, így élvezhető képek is születtek végre itt.

Még a lakásavató után megbeszéltük, hogy szerdán eljönnek Borikával játszani munka után, de Bobek lerobbant, így azon a héten a szerda kiesett, csütörtökön viszont Barbi jött a fiúkkal és Mesi Esztivel Ivánnal, pénteken Zsuzsi Vincével és Dindivel. Leülni és beszélgetni nem nagyon volt alkalom :) vagy inkább alkalom :(, de majdcsak megszokja mindenki a környezetet, és picit csitulnak a kedélyek. Olyan ritka eseményszámba megy mostanság, amikor a felnőttek is eszmét cserélhetnek, de úgy tűnik, én képzeltem túl, hogy amíg asszonyok a teraszon limonádéznak a gyerekek párhuzamban házi fagyiznak, kint homokoznak, ugrálnak, saraznak vagy bicikliznek, kuckóznak. Tegnap azért a szeánsz végére egész jól belassultak, összesimultak a gyerekek, Lola ölben csendben volt, és tudunk tanyázgatni 10 percet biztosan egyben anélkül, hogy valamelyikőnknek fel kellett volna ugrani. Bori és Lóci olyan cukin eljátszott, érződött, hogy a fél év különbség nem különbség. Sütöttem nutellás palacsintát, mert bár a gyerekeknek eddig nem vettünk ilyen csábítást (most is ajándékba kapták Dózsapetitől) és ezután sem tartunk itthon a kamrában, be kell látni, fincsi volt. Jó palacsintát tudok sütni, na :). 3-4 napja különben a kamrában lakom. Mióta 'kíszen' vagyok a gyerekektől megfigyeltem, hogy az ideget ott vezettem le markolva a ropit, corn flakes-t, sonkát mindegy, csak harapjak valamibe :D. Hamar rákapok a napi három kávéra is, ha így haladunk

A napokban kanyarítok majd mindegyik gyerekről egy statikus bejegyzést, mert rájöttem, hogy jó ezeket összegezve visszaolvasnom, hogy éppen ki milyen fázisában jár az életének.

Tiszaszentimrén

Tegnap délben már bele kiabáltam volna a klaviatúrába, hátha magától bepötyögi, hogy na most merjétek megkérdezni, hogy ... Négy gyerek, esetleg? vagy Hogy boldogulsz a hárommal? Vááá....!

Nem sikerült igazán megfejtenem magam, biztosan hormonális is, hogy miért van az, hogy olykor már reggel úgy ébredek, hogy az első 30 perc után tudom, legjobb lenne skippelni a napot. Passz. Minden idegesít. Talán magam a legjobban :). Olyan vagyok mint Garfield.

Ilyenkor úgy érzem, hogy a gyerekek is direkt engem akarnak szekálni, rólam fejtegetik le a bőrt, amiből se perc alatt ki tudok ugrani. Tudtam, és nem adtam fel, hogy a gyerekeknek szabályokkal feszített víztükrös medret ássak a kertes ház körül, hogy mit szabad és mit nem (inkább csak kitartok abban a pár rend-pontban). Legfőképp azért, hogy a saját dolgomat megkönnyítsem persze. Mert nem akarom, hogy sárral kenjék be a hatalmas ablakokat, utána spriccolóval lefújják, felkenjék vastagon a teraszt szappanbuborékos sárral, majd dől a hiszti, hogy 'kiborult' a buborék.... Trutymós lábbal végig csoszognak, és az éppen frissen kitakarított fürdőszobát összehomokozzák. Veszekedés miatt Lola nem tud aludni, elaltatni esélytelen, hiszen nem tudok vele elvonulni, mert Lócinak nem tudom megmondani, hogy ne jöjjön be, mert Én csak anyát szeretem a legjobban... Ha pedig behívom, és bebújik ő is Lola mellé, akkor persze, hogy nincs csendben, és Lola csak sír, csak sír... Jön Mózi, hogy ő is bebújhat-e ő is? Be hát. Kezdetét veszi a rúgkapálás, ki nem fér, kitől. Kiküldöm őket, Lola pedig konstans sír, mert álmos, és kb 10 nyugodalmas percre lenne szükség, hogy elcsendesedjen, de nincs. Én pedig úgy érzem, hogy tőlünk hangos az utca :(

Aztán mikor Attila elviszi őket tankolni vagy szivattyút szerelni a kertbe, vagy bármi, és Lola vigyorogva figyel, akkor elcsitul bennem a vasorrúbába.

Összeszokunk mi pár nap alatt, de a szünet tavaly is így kezdődött...

Mára ennyire van bennem szufla, holnaptól pedig ovi szünet, biztosan ritkábban jövünk még ennél is. Viszont ez  a kép már elcsattintáskor gyanús volt, hogy kedvencem lesz. Ugye...?

Anya, ma ki ül a dugón?

ilyen volt :)

Hahh, kitoltunk a fiúkkal ;-). Mózi azt mondta, olyan házba költözzünk, ahol van komposztáló, de titokban én a dugót figyeltem. Vége a vitának, hogy melyik nap ki ül a dugón, ki tekergeti a zuhanyt, mert KÖZÉPEN van mind a kettő :D. A felszabaduló energiában, hogy mostantól nem kell naptárban vezetnem, és már csak a ki ül elől az autóban, és kinek mesélek elsőnek, kihez bújok be elsőnek számontartása a fontos (épp csak ennyi, nem több...) konyhakertet nevelhetek. Nem félek, hogy hoppon maradnak a lapok a jegyzetelőben, számtalan lehetőség kínálkozik itt is rivalizálásra. Kíváncsian várom az ovi szünetet, mert van több tervem is a kerti játékhoz, most végre megvalósíthatjuk. Tavaly olyan 90-10%-ban ment a visítás a nem visítás ellen, ez mára átlagban 80-20%, de meg merném kockáztatni a 70-30%-ot is. Javuló tendencia. Már-már BáLNUlatos ;-).

Megyek, Lola nem tud elaludni...

Ennek bolti változata

Ennek. És nem rontom a renomémat tovább ;-). Nem az öregség jelei ezek, mert régi téma, csak eddig hallgattam róla itt. 

A boltban is a futószalagra úgy szeretem felpakolni a motyót, hogy tejtermékek egy kupacban, ha időm engedi, akkor a joghurtok ízenként, vaj, túró stb. Italok, tisztítószerek, zöldségek, pékáru és egyéb apróság. A főbb csoportoknál nincsen sorrend. Még szerencse ;-). Pont felkívánkozott a blogba, mert most vásároltam, és pakoltam fel így a joghurtokat ízenként, fajtánként. Ezért szereti annyira az egyik felem a számvitelt és könyvelést és adminisztrációt. A másik viszont őrült fizikus, és nem bírja a szabályokat (másokét főleg nem) és kőbevésett struktúrákat.

Ja. És ha már Születés Hete :D

hűűűű, ez itt maradt a vázlatok között... Passz.

Ez még a Gyerekszigeten készült, pont passzol a témához :)

Abnormális tulajdonságok - ez is a csomag része

Tudom, hogy vannak ilyen, és ehhez hasonló kényszeres szokásaim még akkor is, ha nagyon nem beszélek róla, csak mélyen lappang, és a felszínen némi frusztrációként jelentkezik, ha nem tud így működni :). Az egyik ilyen a rendszerező mániám. Hogy szeretnék mindent csodálatosan mozdulatlan formában, élére állítva látni magam körül úgy, hogy az összes tudomásom szerint létező darab és alkatrész egyben van, nem hiányzik. Ezt az oldalamat azért három gyerek erősen trenírozza vagy inkább kikezdi. Ezért élvezem a pakolást és költözést, mert új rendszereket építhetek, másrészről előtérbe kerülnek, hogy merre járhatnak a hiányzó darabok, ha a költözés során sem kerültek elő... 

Ennek a rendszerezésnek az egyik fel-felbukkanó kényszere a gyerekjátékok pakolásánál szokott felsorakozni, főleg mikor a tekintetem erősen fókuszál a darabszámokra :D. Ilyenkor úgy pakolom, hogy számolom a 100 darabos fakockát (amiből 96 db van csak...) vagy a kirakót és a társasjáték tartozékokat. Fájdalmasan jajgat a szívem, amikor kiborul vagy hiszti célpontja egy-egy doboz, és szóródik szerteszét a sok mütyűr. Elég jól tudom kezelni a felszínen ezt a belül buddogó Mónika-énemet, de azért most is itt egy kísértés, hogy neki álljak a LEGO City doboznak, hogy kiderítsem, mennyi darab hiányzik, és tegnap miért nem tudtam a Shell-es lenkerekes versenyautókat Lócinak tökéletesen megépíteni, miért nem volt elég sárga egysoros kettes elem és lapos-piros :)).

Engem pl abszolút nem rázott meg az a hír sem, hogy van olyan háztartás, ahol a zuhany alól kiszállva maga után mindenki üvegmosó lehúzóval tisztára húzza a csöppös zuhanykabint. Nálunk ez kivitelezhetetlen lenne, mert egyelőre csak én (és szerencsére Móziban vélek még felfedezni hasonló géneket) vagyok ilyen elfajzott. Annyira még éppen nem elvetemült, hogy mindenki után én csináljam meg. Csak azt érzem, hogy amikor rend van, akkor legszívesebben meg sem mozdulnék, csak felhúzott lábbal kucorognék egy laptoppal az ölemben a fotelben jó zene és kávé meg csicsergés mellett, és nekem az a tökéletes nyugalom állapota. Na ebből van kb 0,1% a hétköznapokban. És szó se róla, inkább pont ennyi legyen, mint máshogy legyen, tudom, hogy nem megvalósítható. Ez csak egy frappáns válasz, ha megkérdezné tőlem a Hajdú-Bihari Napló, hogy Mikor vagy mitől éri el a teljes külső-belső békét? Akkor ha az összes LEGO darabot megszámoltam, és stimmel :D

Alszik körülöttem a ház, hátha jutok valamire.

Egy ideje foglalkoztunk már a költözés gondolatával, belőttük az aranyközéputat a tanya és az óváros között, nézegettük a hirdetéseket, voltunk terepszemlén pár helyen Lola érkezése előtt, de valami hibádzott mindig. Olyat szerettünk volna, ami már egyből a mi stílusunk, és nem kell egetverő átalakításokat eszközölni, építkezésbe semmiképpen nem akartunk fogni, szerettünk volna nagy kertet ha már van szomszéd, hogy ne ő keverje meg a reggeli kávénkat. Attila kettőnk közül az "antiszoc", ő ellenne a kietlen tanyán emberek nélkül, nekem viszont szükségem van a társaságra vagy inkább annak lehetőségére, még ha nem is bandázunk az utcában mindenkivel. Ilyen ismérvek és szűrők mellett 2 ház maradt fent a rostán és végül győzedelmeskedett a nagyobb hosszútávú potenciállal rendelkező, amiben hihetetlen, hogy 3 nap után otthonosan mozgok és magunkénak érzek, és nem mardos a vágy a belváros után. Oks, tudom, hogy ez még most a nyaralós feeling rész, de az hogy fény van és tér körülöttünk hihetetlenül felemelő. Pedig olyan nagy emberek vagyunk, hogy nem is tudom, miért igényeljük ezeket a méreteket. Lehet az intellektuális részünk kívánja ;-). Mózi is felállított egy fontos szempontot. Azt mondta, olyan házba költözzünk csak, ahol van komposztáló!!! Fontos :). Így ezt már ki is alakítottuk a kert végében.

Egy hét alatt összepakoltam a lakást, a konyhához volt segítségem, és tudtam selejtezni, szortírozni, hogy ne kelljen az összes dobozt feltépni már az első éjszakához. Feliratoztam, és csupán egy-két vegyes doboz maradt a végére, mert vasárnap délben megjött a négy fős költöztető csapat, és olyan pöpecül, olyan tempósan, olyan szakszerűen betetriszezte a motyót a teherautóba három óra alatt, hogy úgy képzeltem lesz időm a maradékot még normálisan bepakolni, mert már nem fértünk, így is olyan lett a lakás az utolsó napokra, mint egy labirintus. Annyi hely maradt, hogy lapjával tudjunk közlekedni. Nagyon nem bántuk meg, hogy nem barátokkal, ismerősökkel kínlódtunk a cuccolással, hanem profikra bíztuk. Egy kör nem is volt elég, de csapok egy reklám blokkot GÁSPÁR JÓZSEFnek és CSAPATÁnak, akik belfi és külfi fuvarozók, költöztetők. Elérhetőség: +36 20 9511 068, fuvarpakkolj12@gmail.com. Természetesen a kontaktot Sanyikáméktól kaptuk, akik januárban tesztelték a csapatot és nagyon elégedettek voltak. Köszönjük a fülest. A pakolás elején a kicsi fiúk is segítettek olyan lelkesek voltak. Vitték egyesével a darabokat, illetve Mózinak megígértük, hogy a toronyventilátort ő teheti be az autóba. Utána Mamánál pocoltak. Vasárnap estére pedig itt volt minden fontos, pár apróság maradt még a Kossuth utcán, amiből már csordogált is át azóta. Videóra vettük a fiúkat, ahogy meglátják a házat, és szaladgálnak a felfedező túrán. Vettünk nekik fiús pálinkát (= gyerek pezsgő :)), este már itt volt fürcsi, vacsora, fekvés. Szerintem nagyon jól alkalmazkodtak az új helyhez, Lócin érzek több hisztit, bújósabb, ölelgetősebb, többször mondja, hogy szeretem anyát (néha megnyalja a nadrágomat, és azt mondja, azért csinálja, mert nagyon szeret :)). Egy este volt, amikor nehezebben aludt el vagy mondta, hogy velünk akar, de aztán bebújtam hozzá, és azóta sincs gond. A játékokat ma bontotta ki Mózi, egyébként fel sem tűnt nekik, hiszen annyira élvezik még a kertet, hogy ovi után is egyből kint vannak, illetve reggel is. Korán keltek a hét első felében, viszont feküdni későn fekszenek. Remélem, sikerül még most vasárnap bepótolni belőle valamit. Lola gyönyörűen debütál, neki még tényleg csak a cici és anya az elsődleges. Ha az van, akkor nagy baj nem lehet. A többiek pedig habcsókok a tortán :). Egyetlen szív-fájdalmam van (de nem is kell ilyen nagyon komolyan venni), hogy nem szopik éjszaka. Nekem ezt még meg kell szoknom, hogy akármiért felkel éjszaka, isten ments, hogy cicit dugjak a szájába. Akkor inkább elkezd sírni. Megkeresi a kiskezét, simogatom a hátát-hasát, és ez pont elég neki, hogy visszaaludjon...

És hát mi? Mi is nagyon-nagyon. Első éjszaka, este füleltük az új hangokat, mi sípol, mi kattog, mi puttyog. Húzgáljuk még a fiókokat, nyitogatjuk még az ajtókat, keressük a dolgok helyét, a dobozokból csak a legfontosabbakat szemezgettük ki, mert több lépcsőben, de szeretnénk magunkra igazítani a házat. Elsőként a belsejét. A belsejének egy részét. Csutakolom  bútorokat, edényeket, hogy minden tisztán kerüljön be, de itt sem lesz másként, folyik a cseresznye lé a konyhabútor oldalán, tükröződik a sok pracli nyom a sütőn, mikrón. Sebaj :).

Egy darab képet nem készítettem még, ezen a fronton is felzárkózom. 

Ígértem, és készülődik a bővebb eresztés, de az idő és a tér körülöttünk még elég Dali-féle lágyan értelmezett. Olyan, mintha üdülnénk. De tényleg :). Csúszik a fekvés, csúszik az oviba beérés, zajlik a lomolás, szerelés. Kicsit módosultak a napi sarkpontok, csend van, csicsergés van, illetve ha a gyerekek itthon, akkor 'cincogás' és olaszos élet. A rendezkedés, felújítás neheze majd most jön a nyáron, de ez már mind-mind könnyebbség, mert végre FÉRÜNK. És persze NYARALUNK, koccintunk minden este egy kis gyöngyöző ezzel-azzal ;-). Jó lenne, ha nem fogyna ki soha ez a különlegesség érzés...