Alalkul

Szépen alakulunk. Hála a sok segítségnek.

Lóci szereti a hasát

Már pici korábban látszott, hogy olyan lesz, mint én. Aki élvezi az evést, nem csak a túlélésre megy, mint Attila és Mózi. Olyan beleéléssel cuppogott, röfögött cicizés közben is, hogy haajjj :)).
A hozzáállása most sem változott. Vannak dolgok, amiket nem szeret, de maga a tény, hogy enni lehet vagy főétkezés jön különös fontossággal bír nála.
Bútor és stb híján a teraszon ebédeltettem őket, utána/közben a konyhát jöttetek szétszerelni. Röpködtem jobbra-balra hol Lolával az ölemben, hol nélküle, amikor hallom Mózit, hogy Fúúúj, Lócika, azt nem szabad!! Megyek oda, hogy mit nem szabad, látom, hogy valami kenyér csücsök félét majszolgat. Mondom Mózinak, hogy de, azt a teraszról hozta el.

- Nem anya, azt most vette ki a konyha pult alól...
...
Nézem, és valóban. Egy szottyos régi, előző lakó által itt hagyott sajtos tallér volt. Ohh, Lócika, atz ne edd meg - szólok rá én is, Ő meg nagy maki szemeit lesütve mondja, hogy de tiszta, mert alaposan megmosta.

:D:D azért volt hát olyan szottyos :)

Most még sz@r...

Nálunk ez nagy családi bölcsesség, mindenre, mindenbe szórunk belőle, ami még folyamatban van :)

G.I Jane vagyok a napokban. 

Még mindig nem vagyok igazán az a fajta, aki mindenért büszke magára, sőt. Amint bármit teljesítek, amire korábban azt gondoltam, hogy kihívás, ahelyett hogy büszke lennék magamra, elbagatellizálom a dolgot, leminősítem, hogy na ez nem is nagy szám. Még akkor sem, ha nekem az (volt) egyébként :). Független szerkesztői hozzászólás, felvezetés volt, hogy súlya legyen annak a büszkeség érzésnek végre, hogy 3 gyerekkel és 4 munkással állom a sarat, távkapcsolatban Attilával és még egy-egy szakemberrel felújítás terén. Beton van alattunk, már csak a wc-ben van áram, dobozban mindenünk. Olyan kempingezős feeling. Eltérő alvási ciklusukkal működük, de egy bokorban alszunk laticelen, ágymatracon.

Elsőnek úgy terveztük, hogy bár nem annyira a mi ízlésünk a ház, kell tisztasági festés féle (bár tapéta van mindenhol :)), és eklektikussá tesszük a régi és a leendő új bútorainkkal, amit már olyan elképzelés alapján szerzünk be, ami most tetszik, aztán majd több ütemben alakítjuk. Mindenkinek van tapasztalata felújításban, mindeninek van ismerőse, storyja, hogy a valóságban hogyan is zajlik ez :). Mi sem hazudtoljuk meg a sort, nekünk sem lesz gyorsabb, kevesebb, könnyebb, mint első blikkre, felmérésre tűnt. Ha meg már belenyúlunk, akkor most koszoljunk... Összes helyiségből lehámozták a tapétát, felkapták a parkettát (ehhez az egyetlen fixnek gondolt szigetet is - konyha - szét kell kapni, és újra rakatni). Akkor már legyen csempe, akkor már legyen jobb világítás, ízlésben passzentosabb kilincs, másik függöny, fessük át a bútort, húzzuk ki a fölös vezetékeket (van belőle bőőőőőven), vizsgáltassuk át a konyhagépeket, ha már kiszerelik, tisztíttassunk légkondit, verjük le a dobozolásokat a plafonokról. Legyen minden egyszerűbb, természetesebb, hozzánk közelebbi. Hihetetlen egyébként, hogy ennyire otthon érezzük magunkat a kezdetektől. Max a Kossuth utcára vissza-visszajárva suhan át rajtam egy 'korcs' honvágy.

Már nyilatkoztam korábbi posztban, hogy Lolával abszolút nem érzem sokkolóbbnak az életet, viszont a szellemi kapacitásom nem konstans. Gondolkoznék valami "szünetmentes tápon", ami átsegít a kaotikusabb időszakokon is. A lehető legjobb igyekezetem ellenére sem sikerül egyszerre kijönni a kapun induláskor még akkor sem, ha több fordulóval mindenre figyelve készülök. Vagy elmarad a bevásárló nagy-nagy szatyor vagy telefon, babakocsi alja, popsikrém vagy pelenka (mert nem feltétlenül készülök arra, hogy a DIEGOban fossa össze magát Lola nyakig. Van nekem is jó válaszom rá. Tartsuk mindig szatyrot az autókban, legyen minden autóban pelenka, törlő, krém, zsepi stb, és akkor ezek kiküszöbölhetők. Olykor igen, de mindig szorul szösz a rendszerbe. Túl sok piszlicsáré dologra kell figyelni a fontosabbak mellett. Mert szeretném egy füst alatt elvinni refomixbe a dolgokat, anyáékhoz, dóriékhoz, mamáékhoz, ami itt maradt, elhoztuk, nem kell stb. Szerencsére ez nem a rendes működést akadályozza, csak én turbózom magamban a szétszórtságérzetet ettől. Hogy nem tudok ennyi gyeplőt egyformán feszesen tartani. Ami zavar. Hiába buy me a pie, evernote, és bármi app ha éppen a telefont hagyom otthon :))

Lola ma fél éves. És bármennyire naptárhoz igazítottam a fiúknál csakazértis a hozzátáplálás kezdetét, most inkább elhalasztom, mert mindig Attila kezdte (és ő most nincs), és inkább kivárok egy nyugodalmasabb időt, amikor azon túl, hogy elvileg kezdhetné igazán oda tudok koncentrálni. 

Augusztusra szééépek leszünk, és nyaralunk. ITTHON ;-). Ha pedig az emeleti rekonstrukció is befejeződik, feltolok egy jelzésértékű posztot - ígérem.
Ugye, megmondtam ;-)

Költözés, felújítás három gyerekkel ovi szünetben?

A legjobb nyári vakáció nintendon edzett kötélidegzetű Super Marioknak - Level 6

Ne vegyetek komolyan. Másszatok fel egy kilátóba, dobjatok be pénzt egy messzelátóba, jól jegyezzétek meg a hangját a lepottyanó érmének, és a sötét távcső elől lehulló fekete ellenzőnek, miközben megvilágosodik a kukker. Ezzel a hanggal potyognak a hangulati filterek a szemem elé napjában gyakran, és már éppen ideje, mert hónapok óta my little pony illatú és színű a levegő körülöttem, jókor jön a zsibbasztó ideg. Még megunnám lapozgatni IKEA katalógus-szerű napjainkat, ami mindig gyanús.

Minden napra egy pipa a gyerekek láthatatlan bakancslistájáról a nyárra:

- pisiljetek közösen (minimum ketten) játék dömperbe

- intelligens gyurmázzátok össze alaposan a csaptelepet olvadó gleccser és aquamarin kék óceán színnel (!!!)

- zárjátok be a garázst és dugjátok el a kulcsot a felújítás közepette, és derüljön ki időre-indulás előtt

- kenjétek fel szappanbuborékos sárral a teraszt és az üveg ablakokat

- építsenek két rekesznyi dobozos tejből Pilos-kuckót (Lidl látogatók előnyben)

-készítsetek és használjatok közös duri-puki tartó dobozt

...

Még csak egy hete tart a nyári vakáció.

Folyt.köv holnap is a kamrából, ahol még van áram és konnektor az éppen lemerült telefonomhoz.

Sándor Csúcstalálkozó ;-)

A cím találó Sanyikám emlékei alapján, és milyen jó, hogy lelkes fotós, így élvezhető képek is születtek végre itt.

Még a lakásavató után megbeszéltük, hogy szerdán eljönnek Borikával játszani munka után, de Bobek lerobbant, így azon a héten a szerda kiesett, csütörtökön viszont Barbi jött a fiúkkal és Mesi Esztivel Ivánnal, pénteken Zsuzsi Vincével és Dindivel. Leülni és beszélgetni nem nagyon volt alkalom :) vagy inkább alkalom :(, de majdcsak megszokja mindenki a környezetet, és picit csitulnak a kedélyek. Olyan ritka eseményszámba megy mostanság, amikor a felnőttek is eszmét cserélhetnek, de úgy tűnik, én képzeltem túl, hogy amíg asszonyok a teraszon limonádéznak a gyerekek párhuzamban házi fagyiznak, kint homokoznak, ugrálnak, saraznak vagy bicikliznek, kuckóznak. Tegnap azért a szeánsz végére egész jól belassultak, összesimultak a gyerekek, Lola ölben csendben volt, és tudunk tanyázgatni 10 percet biztosan egyben anélkül, hogy valamelyikőnknek fel kellett volna ugrani. Bori és Lóci olyan cukin eljátszott, érződött, hogy a fél év különbség nem különbség. Sütöttem nutellás palacsintát, mert bár a gyerekeknek eddig nem vettünk ilyen csábítást (most is ajándékba kapták Dózsapetitől) és ezután sem tartunk itthon a kamrában, be kell látni, fincsi volt. Jó palacsintát tudok sütni, na :). 3-4 napja különben a kamrában lakom. Mióta 'kíszen' vagyok a gyerekektől megfigyeltem, hogy az ideget ott vezettem le markolva a ropit, corn flakes-t, sonkát mindegy, csak harapjak valamibe :D. Hamar rákapok a napi három kávéra is, ha így haladunk

A napokban kanyarítok majd mindegyik gyerekről egy statikus bejegyzést, mert rájöttem, hogy jó ezeket összegezve visszaolvasnom, hogy éppen ki milyen fázisában jár az életének.

Tiszaszentimrén

Tegnap délben már bele kiabáltam volna a klaviatúrába, hátha magától bepötyögi, hogy na most merjétek megkérdezni, hogy ... Négy gyerek, esetleg? vagy Hogy boldogulsz a hárommal? Vááá....!

Nem sikerült igazán megfejtenem magam, biztosan hormonális is, hogy miért van az, hogy olykor már reggel úgy ébredek, hogy az első 30 perc után tudom, legjobb lenne skippelni a napot. Passz. Minden idegesít. Talán magam a legjobban :). Olyan vagyok mint Garfield.

Ilyenkor úgy érzem, hogy a gyerekek is direkt engem akarnak szekálni, rólam fejtegetik le a bőrt, amiből se perc alatt ki tudok ugrani. Tudtam, és nem adtam fel, hogy a gyerekeknek szabályokkal feszített víztükrös medret ássak a kertes ház körül, hogy mit szabad és mit nem (inkább csak kitartok abban a pár rend-pontban). Legfőképp azért, hogy a saját dolgomat megkönnyítsem persze. Mert nem akarom, hogy sárral kenjék be a hatalmas ablakokat, utána spriccolóval lefújják, felkenjék vastagon a teraszt szappanbuborékos sárral, majd dől a hiszti, hogy 'kiborult' a buborék.... Trutymós lábbal végig csoszognak, és az éppen frissen kitakarított fürdőszobát összehomokozzák. Veszekedés miatt Lola nem tud aludni, elaltatni esélytelen, hiszen nem tudok vele elvonulni, mert Lócinak nem tudom megmondani, hogy ne jöjjön be, mert Én csak anyát szeretem a legjobban... Ha pedig behívom, és bebújik ő is Lola mellé, akkor persze, hogy nincs csendben, és Lola csak sír, csak sír... Jön Mózi, hogy ő is bebújhat-e ő is? Be hát. Kezdetét veszi a rúgkapálás, ki nem fér, kitől. Kiküldöm őket, Lola pedig konstans sír, mert álmos, és kb 10 nyugodalmas percre lenne szükség, hogy elcsendesedjen, de nincs. Én pedig úgy érzem, hogy tőlünk hangos az utca :(

Aztán mikor Attila elviszi őket tankolni vagy szivattyút szerelni a kertbe, vagy bármi, és Lola vigyorogva figyel, akkor elcsitul bennem a vasorrúbába.

Összeszokunk mi pár nap alatt, de a szünet tavaly is így kezdődött...

Mára ennyire van bennem szufla, holnaptól pedig ovi szünet, biztosan ritkábban jövünk még ennél is. Viszont ez  a kép már elcsattintáskor gyanús volt, hogy kedvencem lesz. Ugye...?

Anya, ma ki ül a dugón?

ilyen volt :)

Hahh, kitoltunk a fiúkkal ;-). Mózi azt mondta, olyan házba költözzünk, ahol van komposztáló, de titokban én a dugót figyeltem. Vége a vitának, hogy melyik nap ki ül a dugón, ki tekergeti a zuhanyt, mert KÖZÉPEN van mind a kettő :D. A felszabaduló energiában, hogy mostantól nem kell naptárban vezetnem, és már csak a ki ül elől az autóban, és kinek mesélek elsőnek, kihez bújok be elsőnek számontartása a fontos (épp csak ennyi, nem több...) konyhakertet nevelhetek. Nem félek, hogy hoppon maradnak a lapok a jegyzetelőben, számtalan lehetőség kínálkozik itt is rivalizálásra. Kíváncsian várom az ovi szünetet, mert van több tervem is a kerti játékhoz, most végre megvalósíthatjuk. Tavaly olyan 90-10%-ban ment a visítás a nem visítás ellen, ez mára átlagban 80-20%, de meg merném kockáztatni a 70-30%-ot is. Javuló tendencia. Már-már BáLNUlatos ;-).

Megyek, Lola nem tud elaludni...

Ennek bolti változata

Ennek. És nem rontom a renomémat tovább ;-). Nem az öregség jelei ezek, mert régi téma, csak eddig hallgattam róla itt. 

A boltban is a futószalagra úgy szeretem felpakolni a motyót, hogy tejtermékek egy kupacban, ha időm engedi, akkor a joghurtok ízenként, vaj, túró stb. Italok, tisztítószerek, zöldségek, pékáru és egyéb apróság. A főbb csoportoknál nincsen sorrend. Még szerencse ;-). Pont felkívánkozott a blogba, mert most vásároltam, és pakoltam fel így a joghurtokat ízenként, fajtánként. Ezért szereti annyira az egyik felem a számvitelt és könyvelést és adminisztrációt. A másik viszont őrült fizikus, és nem bírja a szabályokat (másokét főleg nem) és kőbevésett struktúrákat.

Ja. És ha már Születés Hete :D

hűűűű, ez itt maradt a vázlatok között... Passz.

Ez még a Gyerekszigeten készült, pont passzol a témához :)

Abnormális tulajdonságok - ez is a csomag része

Tudom, hogy vannak ilyen, és ehhez hasonló kényszeres szokásaim még akkor is, ha nagyon nem beszélek róla, csak mélyen lappang, és a felszínen némi frusztrációként jelentkezik, ha nem tud így működni :). Az egyik ilyen a rendszerező mániám. Hogy szeretnék mindent csodálatosan mozdulatlan formában, élére állítva látni magam körül úgy, hogy az összes tudomásom szerint létező darab és alkatrész egyben van, nem hiányzik. Ezt az oldalamat azért három gyerek erősen trenírozza vagy inkább kikezdi. Ezért élvezem a pakolást és költözést, mert új rendszereket építhetek, másrészről előtérbe kerülnek, hogy merre járhatnak a hiányzó darabok, ha a költözés során sem kerültek elő... 

Ennek a rendszerezésnek az egyik fel-felbukkanó kényszere a gyerekjátékok pakolásánál szokott felsorakozni, főleg mikor a tekintetem erősen fókuszál a darabszámokra :D. Ilyenkor úgy pakolom, hogy számolom a 100 darabos fakockát (amiből 96 db van csak...) vagy a kirakót és a társasjáték tartozékokat. Fájdalmasan jajgat a szívem, amikor kiborul vagy hiszti célpontja egy-egy doboz, és szóródik szerteszét a sok mütyűr. Elég jól tudom kezelni a felszínen ezt a belül buddogó Mónika-énemet, de azért most is itt egy kísértés, hogy neki álljak a LEGO City doboznak, hogy kiderítsem, mennyi darab hiányzik, és tegnap miért nem tudtam a Shell-es lenkerekes versenyautókat Lócinak tökéletesen megépíteni, miért nem volt elég sárga egysoros kettes elem és lapos-piros :)).

Engem pl abszolút nem rázott meg az a hír sem, hogy van olyan háztartás, ahol a zuhany alól kiszállva maga után mindenki üvegmosó lehúzóval tisztára húzza a csöppös zuhanykabint. Nálunk ez kivitelezhetetlen lenne, mert egyelőre csak én (és szerencsére Móziban vélek még felfedezni hasonló géneket) vagyok ilyen elfajzott. Annyira még éppen nem elvetemült, hogy mindenki után én csináljam meg. Csak azt érzem, hogy amikor rend van, akkor legszívesebben meg sem mozdulnék, csak felhúzott lábbal kucorognék egy laptoppal az ölemben a fotelben jó zene és kávé meg csicsergés mellett, és nekem az a tökéletes nyugalom állapota. Na ebből van kb 0,1% a hétköznapokban. És szó se róla, inkább pont ennyi legyen, mint máshogy legyen, tudom, hogy nem megvalósítható. Ez csak egy frappáns válasz, ha megkérdezné tőlem a Hajdú-Bihari Napló, hogy Mikor vagy mitől éri el a teljes külső-belső békét? Akkor ha az összes LEGO darabot megszámoltam, és stimmel :D

Alszik körülöttem a ház, hátha jutok valamire.

Egy ideje foglalkoztunk már a költözés gondolatával, belőttük az aranyközéputat a tanya és az óváros között, nézegettük a hirdetéseket, voltunk terepszemlén pár helyen Lola érkezése előtt, de valami hibádzott mindig. Olyat szerettünk volna, ami már egyből a mi stílusunk, és nem kell egetverő átalakításokat eszközölni, építkezésbe semmiképpen nem akartunk fogni, szerettünk volna nagy kertet ha már van szomszéd, hogy ne ő keverje meg a reggeli kávénkat. Attila kettőnk közül az "antiszoc", ő ellenne a kietlen tanyán emberek nélkül, nekem viszont szükségem van a társaságra vagy inkább annak lehetőségére, még ha nem is bandázunk az utcában mindenkivel. Ilyen ismérvek és szűrők mellett 2 ház maradt fent a rostán és végül győzedelmeskedett a nagyobb hosszútávú potenciállal rendelkező, amiben hihetetlen, hogy 3 nap után otthonosan mozgok és magunkénak érzek, és nem mardos a vágy a belváros után. Oks, tudom, hogy ez még most a nyaralós feeling rész, de az hogy fény van és tér körülöttünk hihetetlenül felemelő. Pedig olyan nagy emberek vagyunk, hogy nem is tudom, miért igényeljük ezeket a méreteket. Lehet az intellektuális részünk kívánja ;-). Mózi is felállított egy fontos szempontot. Azt mondta, olyan házba költözzünk csak, ahol van komposztáló!!! Fontos :). Így ezt már ki is alakítottuk a kert végében.

Egy hét alatt összepakoltam a lakást, a konyhához volt segítségem, és tudtam selejtezni, szortírozni, hogy ne kelljen az összes dobozt feltépni már az első éjszakához. Feliratoztam, és csupán egy-két vegyes doboz maradt a végére, mert vasárnap délben megjött a négy fős költöztető csapat, és olyan pöpecül, olyan tempósan, olyan szakszerűen betetriszezte a motyót a teherautóba három óra alatt, hogy úgy képzeltem lesz időm a maradékot még normálisan bepakolni, mert már nem fértünk, így is olyan lett a lakás az utolsó napokra, mint egy labirintus. Annyi hely maradt, hogy lapjával tudjunk közlekedni. Nagyon nem bántuk meg, hogy nem barátokkal, ismerősökkel kínlódtunk a cuccolással, hanem profikra bíztuk. Egy kör nem is volt elég, de csapok egy reklám blokkot GÁSPÁR JÓZSEFnek és CSAPATÁnak, akik belfi és külfi fuvarozók, költöztetők. Elérhetőség: +36 20 9511 068, fuvarpakkolj12@gmail.com. Természetesen a kontaktot Sanyikáméktól kaptuk, akik januárban tesztelték a csapatot és nagyon elégedettek voltak. Köszönjük a fülest. A pakolás elején a kicsi fiúk is segítettek olyan lelkesek voltak. Vitték egyesével a darabokat, illetve Mózinak megígértük, hogy a toronyventilátort ő teheti be az autóba. Utána Mamánál pocoltak. Vasárnap estére pedig itt volt minden fontos, pár apróság maradt még a Kossuth utcán, amiből már csordogált is át azóta. Videóra vettük a fiúkat, ahogy meglátják a házat, és szaladgálnak a felfedező túrán. Vettünk nekik fiús pálinkát (= gyerek pezsgő :)), este már itt volt fürcsi, vacsora, fekvés. Szerintem nagyon jól alkalmazkodtak az új helyhez, Lócin érzek több hisztit, bújósabb, ölelgetősebb, többször mondja, hogy szeretem anyát (néha megnyalja a nadrágomat, és azt mondja, azért csinálja, mert nagyon szeret :)). Egy este volt, amikor nehezebben aludt el vagy mondta, hogy velünk akar, de aztán bebújtam hozzá, és azóta sincs gond. A játékokat ma bontotta ki Mózi, egyébként fel sem tűnt nekik, hiszen annyira élvezik még a kertet, hogy ovi után is egyből kint vannak, illetve reggel is. Korán keltek a hét első felében, viszont feküdni későn fekszenek. Remélem, sikerül még most vasárnap bepótolni belőle valamit. Lola gyönyörűen debütál, neki még tényleg csak a cici és anya az elsődleges. Ha az van, akkor nagy baj nem lehet. A többiek pedig habcsókok a tortán :). Egyetlen szív-fájdalmam van (de nem is kell ilyen nagyon komolyan venni), hogy nem szopik éjszaka. Nekem ezt még meg kell szoknom, hogy akármiért felkel éjszaka, isten ments, hogy cicit dugjak a szájába. Akkor inkább elkezd sírni. Megkeresi a kiskezét, simogatom a hátát-hasát, és ez pont elég neki, hogy visszaaludjon...

És hát mi? Mi is nagyon-nagyon. Első éjszaka, este füleltük az új hangokat, mi sípol, mi kattog, mi puttyog. Húzgáljuk még a fiókokat, nyitogatjuk még az ajtókat, keressük a dolgok helyét, a dobozokból csak a legfontosabbakat szemezgettük ki, mert több lépcsőben, de szeretnénk magunkra igazítani a házat. Elsőként a belsejét. A belsejének egy részét. Csutakolom  bútorokat, edényeket, hogy minden tisztán kerüljön be, de itt sem lesz másként, folyik a cseresznye lé a konyhabútor oldalán, tükröződik a sok pracli nyom a sütőn, mikrón. Sebaj :).

Egy darab képet nem készítettem még, ezen a fronton is felzárkózom. 

Ígértem, és készülődik a bővebb eresztés, de az idő és a tér körülöttünk még elég Dali-féle lágyan értelmezett. Olyan, mintha üdülnénk. De tényleg :). Csúszik a fekvés, csúszik az oviba beérés, zajlik a lomolás, szerelés. Kicsit módosultak a napi sarkpontok, csend van, csicsergés van, illetve ha a gyerekek itthon, akkor 'cincogás' és olaszos élet. A rendezkedés, felújítás neheze majd most jön a nyáron, de ez már mind-mind könnyebbség, mert végre FÉRÜNK. És persze NYARALUNK, koccintunk minden este egy kis gyöngyöző ezzel-azzal ;-). Jó lenne, ha nem fogyna ki soha ez a különlegesség érzés...

Jó sok minden

... felgyűlt bennem, és most - mint a Duna deltája - ide borítom egybe, majd akkurátusan körülfolyom, csordogálom.
1. Elköltöztünk. Köszönjük profi költöztető brigád. Név és telefonszám a szerkesztőségben.
2. Gyerekekben lecsapódás, bennünk lecsapódás. Kőkemény 4 napos tapasztalatok.
3. Szülinap
4. Házavató kerti össz.röff
5. Nyár

Hamarosan bővebben is. Ha a laptop töltője is megvan...

Itt kezdődött...

Huhúúú, de szeretem a pakolást, selejtezést. Előkerült az a Napló is, ami még (merített) papíralapú, és már kóstolgatom a blogolás ötletét, valamint leírom benne Mózi érkezését. Még a klinikán kívüli részét. Ugye azt tudjuk, hogy ez maratoni szülés volt, 24 órát meghaladóan? Be fogom ide másolni, mert a Mózi első 5 hónapjáról még nincsen nyom, csak emlékeimben, és Attila CEWE fotókönyvében. A születését annyiszor elmeséltem "lebutított" formában neki(k), hogy most olyan jó volt kvázi az eredetit olvasni. Áldom a kezem, hogy ezt írom. Olyan jó visszaolvasni, mindenkit buzdítanék, hogy körmöljön!

Június 21 - 5 hó, mínusz egy fog

5 hónapos nagylány
az a száj... 

Lola tegnap volt 5 hónapos és 37,8 fokos hőemelkedéses. Az oka egyelőre nem ismert. Lóci is taknyos és köhög, de csak úgy a semmiből hirtelen a hétvége óta. A védőnőnk még éppen elcsípett a Kossuth utcán, utána másikat kapunk. Sajnálni fogom, mert ragaszkodtam már hozzá és megbíztam benne. Csak az elmúlt egy hónap alatt annyit változott Lolika, hogy még a múltkor azon morfondíroztam, van-e akkora önbizalmam, hogy ne aggódjak azon, hogy még nem hasazik jól, és indokolt-e, hogy szaladjak megmutatni szakembernek, addigra most hétfőn elkezdett kúszni hernyó mozgással (a sebesség még kezdetleges, a technika már jó, felügyelet nélkül egy-egy aktívabb időszakában már nem javallt a nagy ágyon hagyni). Nem ugrotta át a hasas verziót sem, ügyesen forog oda-vissza, de aludni továbbra sem szeret így. Húzogatja a lábát a fejéhez a kezével, de még nem jött rá, hogy azon is van pár szopogatni való ujjacska, nem csak 10. Ami késik, megtalálja... :). Bő nyállal utánozza a brümmögést, a hangja az továbbra is jégtörő, Viledával szétmázgálható halmazállapotba zuhanok tőle. Igencsak mozognak a fogcsírák, mert zúdul a nyála, és nem mindig a hüvelykujját szopogatja, hanem rágja az egész öklét, a gumi fogkefét, én kezemet, karomat. Mellé pedig meglepő módon nyűgös, megnyugtathatatlanul sírós éjszaka is a héten. Ez a része újdonság nekem. A fiúk olyanok voltak, hogy bárhol bármikor ciciztek. Nem feltétlenül ettek, de az gyógyír volt mindenre. Lola abszolút nem kér belőle(m), csak ha enni akar. Nem cuclizik rajta, nem is alszik el vele. Ha jól lakott, lecsatlakozik, ujját betolja, és azon alszik el. Ha nem sikerülne, és éppen nem is éhes, akkor sem kellek. Pontosabban csak annyira, hogy jó szorosan összebújunk, szopja az ujját, megnyugszik, és elalszik. Most éjszaka nagyon nem értettem, mi fáj és hol. Olyan alvajáró módjára sírt nagyon. Csak még jobban begerjedt, ha felkínáltam magam neki :). Elfordult, és egész testtel megfeszülve sírt. Ha kinyitott a szemét, olyan volt, mintha félne. A félhomályban riadtan nézelődött, mint aki nem tudja, hol jár. Fel is kapcsoltam a villanyt, attól megnyugodott, kizökkent. Persze újra indult egy kis szünet után. Semmi, de semmi nem hatott. Dobálta a fejét fekve, tolta be a kezét a szájába, de más nem kellett. Persze az ujja sem volt jó, se az ökle. A szünetet kihasználtam a white noise-ra, el is aludtunk, de vmikor megint felkelt, nem tudom az időt, mert lemerültem közben. Akkor is eljátszottuk ezt, és végül nagy nehezen megpihent a cicin. De akkor úgy, mintha ez lett volna a baj, csak éppen annyira kizökkent, hogy mindent elutasított. Ha megöleltem, ölbe vettem, akkor is feszítette el magát :((. Látom rajta, hogy most nem oké valami.

Mindeközben, amíg az ő fogai készülődnek, a Mózié potyognak. Tegnap azzal a nagy örömujjongással fogadott, meg este Attilát is, hogy kiesett a foga. Így a fogtartó dobozkában már két kis egér fog zörög :))

képet nem tudok csatolni, nem reagál az sd kártya :(((( hüppp, vannak rajta le nem mentett képek

szőrös szívem

Nehéz eset vagyok pakolás terén... Mindenhez kötődik valami emlék, de most szőrös a szívem., jót tett a Lényeglátó könyv :)). Próbálom úgy nézni, hogy mikor volt a kezemben utoljára, kerestem volna-e ha most nem kerül elő, és hiányzott volna-e... Régi CD-k, amin pl megtaláltam Alicia Keys-t, amire futottam egykor jól felhangosítva. Superwoman, mi más ;-). És a No oNe. Ilyenkor tényleg rájövök, hogy múlik az idő. Mégis annyira érzem a neon zöld nike futó atléta anyagát, feszülését, a kedvenc adidas futó gatyót, a piros ipodot, azt a legyőzhetetlen érzést, hogy minden akkori fos ellenére két szárny van a hátamon. Azt hiszem, akkor szerettem meg magamat igazán. Tényleg. Ez valahogy most tudatosul. Akkor lettem örök jóbarátom. Akkor tudatosult, hogy nem hagy cserben, becsüljem meg. Sokat megfejtettünk Sárival egymásból akkor. Nem is akarok most beljebb ásni, mert várnak a selejtezésre váró fiókok. Muzsikáljatok ti is a jégeső ellenére.

újabb Bécs

Szombaton újra felkerekedtünk Bécsbe, vásárra. Izgalmas volt, és több figyelmeztető lövés is dördült, hogy vegyem komolyan az ismétlődő hiányosságaimat vagy építsek be szorosabb kontrollt, visító szirénákat. :). Attila szerda óta nem volt, ami nem volt gáz alapból, csak ilyenkor több mindenre kell nekem figyelni, és nem mindig győzedelmeskedek :). Sorolom. Egyébként már fel sem vettem, nem bosszankodtam egy pillanatra sem, de látszik, hogy erősítenem kell. Vásár előtt extra varrás, szaladgálás, intézkedés, nyomtatás, szeletelés a napirend és Attila híján a gyerekek reggeli elvitele, délutáni begyűjtése, fürdetése, és az esti szeánszok főszervezője, főszereplője is vagyok. Ez is működik, néha kicsit több a hiszti, néha kicsit kevesebb a türelem, néha űzöttebb versenyfutás a reggel (vagy éppen laza, mert ilyenkor általában elalszunk, és akkor már hova siessünk, jut reggeli mese, összebújás, bandázás). Péntekre csúcsosodtak a dolgok, és kikristályosodott a hétvége mikéntje. Két fiút este elvittem Nagyanyához aludni fürdés és pizsama után, megvártuk Lolával Dóri táncversenyét, mert ő jött most velem Bécsbe Lolát pesztrálni (Attila a Gyerekszigeten segédkezett). Autóval mentünk fel. Ráadásul én voltam a sofőr. Talán ez volt az első alkalom, hogy Attila nélkül vezettem fel (vagy lehet, nem...), és hogy bemerészkedtem a városba is. Általában az utolsó kútnál átadom a volánt Attilának, de most nem volt kinek. Én voltam most a gondos tankoló, pályamatrica vásárló, szélvédőmosó, és este fél 10-kor már el is indultunk. Felértünk szépen minden baj nélkül, és mikor leparkoltam az albi előtt hasított belém,  hogy a gondos csekklista ellenére is a virágos válltáska (a Lola pelenkáival, ruhájával, pizsamánkkal, én holnapi szerelésemmel, pampucokkal stb) otthon maradt a konyhában a széken. Igaz hogy fordultam sokat, mire minden cuccot kivittem, és a vásárhoz szükséges dolgokat pipáltam sorban, az utolsó fogast összeszerelő csavartól, hivatalos papírtól, személyik, lakcímkártyák,, váltópénz blablabla. Gondoltam a fiúknak váltásruhára, alvókára, kulcsra hozzánk, mert második éjszaka mama jött volna ide a fiúkkal... :)

Ok, virágos táska minden személyessel otthon maradt, de ez a vásárt nem befolyásolta. Annyiban csupán, hogy nem éppen a legcsinosabb nadrágban mentem, és most TEVA szandál volt rajtam :)). Mire becuccoltunk éjfél volt. Utána kerekedtem csak fel Attilával, hogy vmelyik éjjel-nappaliban pelenkát és popsitörlőt vegyünk. Éjjel egykor bújtunk ágyba, négyre húztuk a telefonokat, mert 5-kor indult a busz a kiállítóknak, árusoknak közös szervezésben. Mondanom sem kell Lola egy mesebeli álom. 

A buszsofőr egy nőgyűlölő lógómellű, strandpapucsos pohos alak (és szelíden fogalmaztam), de ez rólam lepereg. A társaság tök jó volt. Úgy éreztem magam mint egy kilencvenes évekbeli osztálykiránduláson, annyi meghasonlással, hogy Lola is velem volt. Szilveszter, a sofőr telefonjáról konstans folyt a Republik, Charlie, Álomhajó, Rózsi és a Honfoglalás stb. 

Bécs fele lezárva a Pride miatt és az 50 fős busz némileg araszolt az idióta Szilveszterrel az élen. Nagy nehezen kicuccoltunk a buszból, felpakoltunk a Lofficeba, aki rutinos az méltatlankodott hol ezért, hol azért, de 11-re kb berendeztük az irodát, és vártunk... 

Nem akarok ide részletezni semmit, elég sok posztot, körlevelet szült a FB zárt csoportban az esemény, hogy kinek a szervezési és/vagy kommunikációs hiányosságából fakadt a gyér látogató közönség. Mert a konverzió nem volt rossz, csak a látogatók nem voltak sokan. Mindenkinek bukó volt az anyagi része, de annál családiasabbra sikerült. Sok remek alkotóval, anyukával ismerkedtem meg, és külön felemelő érzés volt, hogy míg itthon a körülöttem lévő emberek elismerően bólogatnak vagy hümmögnek, hogy 3 gyerek mellett még ilyenbe is fogok, és hogy bírom, és hogy le a kalappal és UFÓ vagyok, addig itt olyan jó volt látni hogy mindenki anyuka 1-2-3-4 gyerekkel, akit a párja támogat, és gyűrik, és akarják és csinálják. Olyan anyuka is volt, aki egyedül neveli a kisfiát, és mégis. És óóó-jajj, remélem, nem süt át falsul az üzenete ennek. Minden más anyuka vásártól, melótól függetlenül brillírozik, amiben tud, csak nekem most olyan jó volt a hasonló közeg, az alkotó, a kézzel alkotó, tervező, megvalósító "sorstársakkal" beszélgetni, és látni, hogy kiből, hogyan telnek ezek ki. Ki mit áldoz be érte, hogyan egyensúlyozik. Ilyenkor sajnálom, hogy nem Pesten (inkább Budán ;-)) élünk, mert ott koncentráltabban vannak ilyen anyák, meg minden más is - nyilván tudooom. 

Jó volt látni a sok-sok gyereket, mert nem én voltam az egyetlen, aki pici gyerekkel volt, most is voltak nagy pocakos kiállítók, és olyan szimpatikus volt, hogy mindenki hordozta a gyerekét. (ez lehet, csak bennem csapódott úgy le korábban, hogy ez a hordozós téma olyan tarisznyarákos dolog, olyan ősanyás, ami rendesen osztotta az anyatársadalmat, és itt inkább kicsit a designer mamák voltak, akik éppoly lazán szoptattak ha kellett, éppoly lazán hagyták a gyereket kúszni-mászni a földön, nem kézfertőtlenítettek folyamatosan, szóval ez is egy olyan nagy piros pont volt a nap margójára) 

A vásár végeztével elindultunk haza, és már hívott Apa (az enyém), hogy a lakáskulcsunkat, amit elvileg kitettem, nem találnak. Nem lehet, hogy mégis elhoztam? És ja. Nem kellett sokat kotornom a táskámban, felleltem. Egy reflex-szerű mozdulattal indulás előtt eltettem azt is. Bocsi. Ez már a második ~hiba, figyelmetlenség az út kapcsán. A dugó miatt bő órát vártunk a buszra, és nem minden gyerek volt már olyan türelmes, mint Lola, és a felnőttek is kezdtek fáradni. Mégis jókat nevetgéltünk. Befut Szilveszter, begóráljuk a cuccainkat, épp hallom még az utolsó csomagtartó lecsapódásakor, hogy valaki húzza a száját, hogy persze, hogy csak most nyitja ki a végén a harmadik csomagtartót a sofőr, amikor már egy gombostűt nem lehetne beszuszakolni a többi kettőbe a csomagok közé...

Végre kikeveredtünk Bécsből, átértünk a határon, és mikrofonba közli Szilveszter, hogy mostanra esik a 45 perces pihenője... Hiába kérték a határhoz közel lakók, hogy legalább vagy 20 km-t guruljon már odébb, hogy ők le tudjanak szállni, nem. Mert most jött el a 4 vagy 5 órás vezetést levezető pihenője... Lola is elfáradt. Nem tudott elaludni így, hogy nem folyamatosan ment a busz, hol ezért, hol azért felkelt sírva :(. A mosoni pihenőt elhagyva szunyált csak be végleg. Eközben Pest lezárva a meccs miatt. Bíztunk benne, hogy Attila azért autóval ki tud jönni, mert sok a motyó. 3/4 12-re értünk be a Blahára. Szilveszter köcsög módjára állt háttal a csomagtartók mellett, és még véletlenül sem segített senkinek kivenni semmit. Fáradtak voltunk. Berámoltunk az autóba, futottam még egy kört fent a buszban, hogy nem maradt-e ott valami, átnéztem a két csomagtartót is, oké minden, mehetünk szunyálni. Most is jó későn. Attila reggel mire mi Dórival kikászálódtunk már kiment a Szigetre. Azt terveztük, hogy jövünk is haza hamar délelőtt. 11-kor mire mindent kicuccoltunk (meg ami maradt Pesten azt be) rájöttem, hogy BASSZUS, a babakocsi alja hol van? Píííjj-pííjjj, 3. hibapont! A figyelmes olvasó rájöhet. Igen, a harmadik (!!!) csomagtartóban. Ekkor kezdtem el telefonálni, és nyilván nem volt más, minthogy kikússzunk a Határ útra, a busz parkolóba. Az még rendben is van, hogy éjszaka, lapos kúszásban felmerészkedek Pestre olyan úton, amit százszor bejártunk, és kb csukott szemmel kéne levezetnem, de egy ismeretlen pesti, városi út izgalomba hozott... De hát 4C. Tanultuk ;-). Önbizalmat csak a bátorság szül :D. GPS-szel nekiveselkedtem. Fosok a sok kis utcában lévő kereszteződéstől, hogy hirtelen kinek van elsőbbsége, mert hol így vált, hol úgy. Fosok a bátran lavírozó, kivágódó autósoktól, mégis kitaláltunk egy kisebb hurok után, meglett a kocsi alja, Szilveszter hozta a formáját megint... BLÖEEE.

És természetesen a család apraja-nagyjának köszönöm a közreműködést, Dórinak kiváltképp, aki kísért és Lolázott :). Pussz

Lola szunyált Debrecenig. Itthon első volt, hogy megfürdessem, és tiszta gúnyát húzzak rá, meg magamra is. Felcsipegettem a fiúkat, és éreztem leülve itthon, hogy hűűű, de tartalmas volt a hétvége :D. Mégis azt kell mondanom: TÖK JÓ!

Mától pedig dobozolunk. A konyha már kész is, és a gyerek játékai, én cuccaim is alakulnak. Most pedig szunyaaaa.

Babyhug

Jó dolog ez a babahordozás, bár az én hátam, elég rozzant, nem bírom mostanában. Viszont bármilyen csatos, megkötős, karikás szerkezet érdekelne, ami nem annyira az ölbehordozására szakosodott, hanem, a babapofi, babatarkó, bébinyak és feje-búbja állandó archoz és szájhoz simítása a hivatása . Mindig akarom érezni (most éppen) Lola simikás bőrét és illatát. Bekapnám az egész gyereket, hogy a lehető legközelebb legyen hozzám.

Lola a Bimba oroszlánnal

Bécs, de inkább Gyereksziget

Ez volt az első bécsi, sőt külfi vásár, amikor a kis Shumlee-t hosszú pórázon sétáltattam idegenben. Lesz ennek még folytatása :). Jött az egész család statisztálni. Mert az egy dolog, hogy Anya önmegvalósít, komoly háttértáncosok nélkül ez sem működhetne. Remélem, érti a család olvasni-tudó része, és ismer annyira, hogy ez itt is egy jóóó nagy köszönöm volt ;-). Még ha picit körülményesebb, macerásabb is volt gyerekkel a menet, nem bántam meg, hogy legalább látják, értik, mire készülnek a ruhák, miért megyek a varrodába, miért készülnek a képek stb. Mózi olyan lelkesen kasszázott, örökösen a kulcsot tekergette a kis 'mackóban', és mindig azt szerette volna ha az euro centekből adok vissza, mert annak van a legjobb színe. Ha elment az asztaltól, és visszajött, akkor megkérdezte, hogy Anya, vettek azóta? Belenézett a kazettába, hogy Úúúú, Anya, de sok pénzed van :D. Ha valaki nézelődött, akkor pedig büszkén bökdösött és óvatosan mutogatott, hogy figyeljek csak oda. Mögöttünk egy nagy füves placc volt, ott fetrengtek, játszottak, buborékot fújtak, LEGO katalógust nézegettek vagy Attila bóklászott velük. Osztogattak Activia joghurtot, probiotikus italt, ez is külön versenyszám volt, annyira örültek neki. Egyedül az alvás hiányzott belőlük, főként Lóciból, épp csak becuccoltunk este az autóba, és beindította a motort Attila, el is szunyáltak...

Cukik.

Vasárnap pedig IKEA, mert azt ki nem lehetne hagyni és Gyereksziget. A szombati zuháré miatt kevesen voltak, de ez nem volt baj. Olyan jót csúszdáztunk a Hajógyári Sziget hosszú csőcsúszdáin, hogy én sem hittem volna,  hogy ennyire fogom élvezni. Először Lóci miatt másztam fel, hogy ha berezelne, akkor ne tartsa fel a sort, ne kelljen kiállnia, hanem anya aláül, és csússsz. Amint felértem éreztem, hogy jujjj... De jó, hogy le mert menni Lóci egyedül, mert én nem biztos, hogy lemernék :D. Nagyon tetszett nekik. Mózi átnyargalt a basic csúszkáról a tekervényesre, ami magasabb is volt. Itt már kért segítséget, támogatást Lóci. Bevallom, nyeltem egyet az első lesiklás előtt. Mert nem láttam a végét, és nem tudtam, mire számítsak belül. Kész kis tréning volt nekem. Tudtam, hogy természetes úton születtem, akkor pedig nincs mese, azok a gyerekek állítólag gondolkodás nélkül csúsznak, másznak az ilyeneken át, be-le és keresztül-kasul. Tényleg jó volt. Finom volt a Cserpes TúróRudi is, mert verseny zabálás volt, mi nem álltunk be, de osztogatták. Ugrálóvár, vízipisztoly, vattacukor, kisautó vezetés, volt itt minden.

A legnagyobb találmányt a Zewa forradalmasította. Vettünk már mi is Aqua tube wc papírt, aminek a hengerét bele lehet hajítani a csészébe, és ezt reklámozták úgy, hogy a fűre két kis talapzaton felállítottak két WC-t tartállyal, mellette tátongott egy nagy karton doboz a tesztelésre váró gurigákkal, valamint a hátsó nagy lefolyó cső átlátszó volt, hogy az egész process-t lássák a gyerekek. Méééég jó, hogy minden 7 év alatti ott lebzselt, és tömködte a hengereket, húzogatták az öblögetőt. Nálunk főként nagy téma még mindig a kaka-pisi-hányás-fos (Lócika ki nem hagyná a végéről..) Ez a téma ilyenkor különösen erős, főleg ha vizezni is lehet, meg valamit (be)dobálni. Maxi respect, aki ezt kitalálta :).