Bárányfelhős borsóleves

Sündörögnek körülöttem folyamatosan a szentimrei nagyszülők emlékei. Akik nem nagyszülők, mert ez olyan hivatalos. Ők Nagyi és Nagyapa ❤️. 

Állandóan visszatérő képek, hangok, ízek, illatok, érzések kapkodnak fel a lábamnál vagy ülnek a vállamra, futnak utánam, ha szaladok előlük. Pedig csupa jók. Mind. De nekem nem volt dolgom eddig végleges emlékekkel :( . Azt sem tudom, hogy zsebre tehetőek-e. Méltó-e csak úgy eltenni, egy szimpla zsebbe, ahol viszont egyből kéznél vannak és folyamatos testközelben. Vagy illene hozzá teátrális csomagolás? Június 22 óta tolom őket magam elől, és tolom, hogy leírjam, mert leírva, kimondva csak eltolni lehet. Visszaadni pont úgy nem, hiába akarom.

Este könyvet olvastam, és eldönteni sem tudtam, hogy tetszik-e. Amikor ezen gondolkozom, amikor a filmekből is kiérzem a ‘játékot’, akkor az veszett fejsze nyele. Ennél a novellás kötetnél is olyan vékony a határ a tetszik/tetszik? oldal között. Az egész egy felázott, szétrancsírozott, majd megkövesedett földút, ami biciklivel nem járható egyenletesen, mert a kerék kisiklik a barázdákból. Ilyenek ebben a mondatok is. Az egyik felébreszt, elkezd bennem valamit, akarom, hogy jó legyen, tekerek, zötyögök...., egyensúlyozok..., de már a vége nem tetszik. Kibicsaklik és ‘too much’. Elhasaltunk.

Ezért toltam/tolom, hogy Nagyusról és Nagyapáról bármilyen szinten szóljak. Mert nincs meg hozzá a finomságom, az a pókfonálnyi tehetség, ami a lényeg, amivel úgy tudnám őket láttatni, amilyennek az én Nagyim-Nagyapám voltak.

Az biztos, hogy nyári meleg van. Ragad a petúnia bibéje, és két taktust csak azért is koppintok rajta mutatóujjal, mielőtt felérek a lépcsőn. Ha jobban megkocogtatnám a cipőm orrával  a terasz szegély első két csempéjét, végleg elválna a faltól. És levegősen konnnng a vakolat az odatámasztott kinti partvis alatt is. 

Nótaszó száll a konyhai kis rádióból, incselkedve megpördíti a borsóleves illatát - éppen érzem. Be sem kell lépnem a konyhába, látom, most Nagyi hangjával kapaszkodnak össze. Közösen szólnak. Mosolyogni kell tőle. Sőt. Kicsit kamaszosan kinevetni. Tudom, hogy fog üdvözölni Nagyi. Leves a tűzhelyen, ő kezéből épp eldobja a konyharuhát, amivel előbb a legyeket hesegette a pultról, vigyorogva megörül, széttárja a két karját, picit félre biccenti a fejét, és megölel vékony testével. A háta mögé kacsintok, és szurkolok: ez azzz! Bejött. Kezdenek felbukkani a borsó leves tetején a felhőszerű lágy sárga nokedlik. Megérkeztem. Itt kezdődik Nekem Szentimre. És a kettő között sok minden volt. 

Fogok írni, ha megint hosszan csend lesz bennem, és a templom déli harangozása igazán rezeg belül. Ha nem csak tudom, hogy a kerti csapnál óvatosan mossam meg az epret, mert Nagyapa méhei is onnan isznak, hanem tényleg a markomban lesz a csap műanyag karja... Hiányoznak. Ők így együtt. Így  mindennel együtt.

Elvitte a cica a nyelvemet

Egy oviban a dadus néni biztosan azzal csipkedné az arcomat, hogy miért nem hallja a hangomat mostanában. Talán elvitte a cica a nyelvemet? :)

Szimplán csak azt mondom, hogy ebben a nem embernek való, gatyarohasztó kánikulában kiizzadtam a grafomán hajlamomat is :). Valószínűleg. Most itt az enyülés, jött a szürkébb reggel, a lightosabb meló, és amíg generálódik a riport máris a sorok közé csapok.

Visszapörgettem, és a nyárból eddig egy szelfi sorozattal örvendeztettem meg magunkat, illetve 2db kétkerekű poszttal. Lola első tekerése videóval és egy régi emlékeket feltépő (:D) Tiszta-tó körbetekeréssel.

Erősen úgy tűnik, hogy ez a június két keréken közlekedik, mert volt itt még/lesz itt még más is.

A sulit gyorsan lekevertük, egyből toltak a fiúk egy Erzsébet tábort sulis társasággal programokkal, Lola pedig oviban volt. A tábori hét közepét még egy iskolára emlékeztető bizonyítványosztás tarkította, de utána maximálisan eldobtuk a gyeplőket: torna, angol óra, Szabi bácsi. Büszke vagyok a fiúkra, az elmúlt tanévre, amit végigvittünk online és offline is. Mózinál szépen nő a követelmény, egyre önállóbbak, és nagyon jól veszi az akadályokat. Rengeteget ért a felelősségtudata, javult a koncentrációja, nem maradt nyoma tanulással kapcsolatos hadakozásnak. Ha esetleg volt is, nem harapott mélyeket belém. A suli végére viszont gyakran panaszkodott fejfájásra, ami egyértelműen a stressz miatt van. Az utolsó utáni pillanatban is írtak még témazárót, már nekem is nagyon sok(k) volt. Most így július derekán, ha csak eszébe jut a negyedik osztály egyből az angol vizsgától fél :(. Próbálom nyugtatni, hogy addig még bőven van idő, ráadásul szisztematikusan készülnek rá a suliban, nem egyben tálalják fel az elefántot. Külön angolra is azért jár, hogy részeire tudjuk/tudják cincálni az - elsőre emészthetetlennek tűnő - állatot, és ne rémítse el az, hogy MOST éppen nem menne még a negyedikes anyag, de addig egy éve van. És ez az egy év rengeteg fejlődésnek ad teret. Amit csak el tud képzelni. Az viszont biztos, hogy ez az első vizsga az életében, még akkor is ha csak sulin belül. Ügyes lesz. 

Az iskolai első éve neki elég nagy törés volt önbizalom terén. Akkor torpant meg benne az a lendület, hogy nem ismer lehetetlent, és hogy elhiszi magáról, hogy bármire képes. Ezt nagyon rossz volt kívülről is megélni, azóta is dolgozunk ezen, most már külső segítséggel is, hogy visszahozzuk az önmagába vetet hitét, mert addig mi hiába próbáljuk a fészek szélőről lökdösni kifelé, csak a félelmetes rettegést és zuhanást látja :(. Menet közben azért az is szépen kirajzolódott a szemem előtt, hogy mi nagyon erősen össze vagyunk húrozva. És hiába mondom, hogy higgyen magában, ha én pont úgy nem tudok hinni magamban :(. Szóval párhuzamosan rajtam is folyik a munka, csak mással. Ez Mózinak is segítség, hogy ne érezze úgy, hogy ő már megint nem jó valamiben, hogy neki megint kell valahova járni. Különben meg mindig mondom neki, hogy csak akkor kell járnia, ha úgy érzi, hogy valahol megrekedt, ha érzi, hogy akadályba ütközött, ha nem tud úgy haladni, ahogy szeretne. Végül is miről szól az élet ha nem erről a folyamatos csiszolódásról, kopásról, rekonstrukcióról és face-liftingről, upgradelésről. Szóval előttünk az élet.

Lócika is kézhez kapta az első bizit, ügyes volt Ő is nagyon. Szöveges értékelést kapnak még ilyenkor, és ő nem nagyon tud a sorok között olvasni, így kicsit elkámpicsorodva jött ki, ahhoz képest, hogy azt vártam fülig fog érni a szája. Itthon nyugtattam meg, hogy ennél jobb értékelést más sem kapott, sőt nem is tudtak volna adni, mert nagyon ügyes volt. Itt kezdett fellélegezni. Egyébként év végére ő eléggé beleunt ebbe a maximalizmusba hál' Istennek. Az egyedüli, amit gyakorolni fogunk az az olvasás.

Lola és az ovi az aranyélet kategória. Nagy árnyas fás udvaron pocoltak pokrócokon, homokozóban, új rollerekkel, bicajokkal leredőnyözött szobákban aludtak ventilátorok mellett, volt hogy fagyiztak, bábszínház vert sátrat az udvarra. Amíg csak el lehet dugni az óvoda falai közé, nem vesszük ki innen. Az fix. 

Az Erzsébet tábor után volt egy pár nap szusszanás, viszont utána élete első kerótúrájára készült Mózi a Bükkbe. Onnan jött a füles, hogy Éva néni, akihez régen tornázni járt emlékezett rá, hogy Mózi mondta, őt csak a biciklizés érdekli. Akkor említette, hogy szokott lenni tábor negyedikeseknek kb. Így keveredtünk utolsóként a Bringás Vándor csapatába. Talán egy iskolából, két osztályból fel is töltötték a létszámot, Mózi volt a legkisebb és legfiatalabb a csapatban. Amikor megtudtam, hogy ez egy iskolából szerveződött, akkor volt bennem egy pici félsz, hogy vajon mennyire fog tudni beilleszkedni ilyen rövid idő alatt Mózi egy kb kész társaságba, ahol a lányok vannak többségben (bár ez nem szokott gondot okozni, sőt), és a fiúk vele együtt pont páratlanul lesznek. Még szerencse, hogy az egyik kis fiú az első nap után feladta, így nem volt gond. Abban is biztos voltam, hogy ha lesz férfi tanár vagy túravezető, akkor Mózi inkább oda fog csapódni. Nem lőttem nagyon mellé :). Egy fiatal srác ment a 2 női tanár mellett, és nagy cimbik lettek. A végén külön kihagsúlyozták, hogy Benire különösen büszkék, mert ő volt a legkisebb, és milyen ügyesen végig gyűrte a 150 km-t. Az első nap esőben földúton hegymenettel kezdtek, ami elég elrettentő volt. Sokan estek, volt hogy mindenkinek tolni kellett a kerót. 3. nap volt egy 50 kmes szakasz, ami le a kalappal, de izomláz nélkül kipipálásra került, pedig soha sehol nem tekert ennyit Mózi. Annyira büszke vagyok rá. És Ő is magára, ami még fontosabb. 

Minden napra jutott program: pólót batikoltak, íjászkodtak, jurtában is aludtak, üvegművesnél voltak, erdésszel találkoztak, cseppkő barlangot kémleltek, szóval eseménydús hét volt gyaloglábas túrázással együtt. Attila vitte fel a kerót Bükkszentkeresztre, de Mózi vonattal ment a többiekkel, hogy tudjon ismerkedni, én pedig Jósvafő-Aggtelek vasútállomáson cserkésztem be kipurcanva. Olyan jó, hogy pakoltak fel képeket a zárt csoportba, így mentettem le, hogy megőrízzek párat erről a páratlan hétről (szivecske szivecske hátán).

Kráter-tó - Nagyhegyes

Rákészülés Apával

Bemelegítés túra előtt Anyával

ilyen jurtábal is aludtak

Ilyen egy büszke biciklitúrázó (<3)

batikolás

KÉZ :))) - batikolás eredménye

Oklevéllel a túra végén

Aggtelek-Jósvafő állomás - itt a vége, fuss el véle

Folyt. köv, és remélem, nem kell ennyit várnunk a következő posztig.

365 szelfi - folyamatosan frissülő

Az úúgy vooolt... Ne ijedjetek meg, nem lesz belőle 365. 

Marika gyeremekágyas ideje alatt az Ötye viberen felvetetette, hogy minden nap küldjünk egy-egy szelfit magunkról, hogy éppen mit csinálunk. Ő ugyanis annyira belejött az élménymegosztásba a vattacukros időszak alatt, hogy mi a gép elől nehezen tudunk ringbe szállni. Kiskata szokott ugyan videókat készíteni kertből, út közben innen-onnan, de Sanyikám totál alul teljesít mindnyájunkat. Azóta is.

Én aznap, június 8-án, lőttem magamról a gép elől egy előnyöset, és mivel a szemem elég hangsúlyos lett :D, ráírtam a képre, hogy A SZEM. Még itt nem fogant meg a sorozat gondolata. Másnap délelőtt viszont selfie-time volt, produkálnom kellett valamit, így küldtem egy fülest. Valahol innen indult... 

Utána mögé szőttem az aktuális hangulatom, kis dolgaimat, érzéseimet. Pl bemutatva Kata 'pasijának'. Volt nap, mikor vendégelőadót hívtam, aki az IZMOT kölcsönözte a képre (június 18).  Egy máR-máN beszólás indította meg bennem a gyanú lavináját, hogy valakinek igencsak kilóghat a szájából a kapanyél és a jele is szalonna lehetett az oviban, így aznap befigyelnek a szalonna lábujjaim is:). A mellszűrés fontossága mellett kampányolva az emlőcentrumból küldtem a napi penzumot 16-án. Nincs minden napra. Pedig kezd lassan pont a kreativitása vonzani a rutinnak.

2021 június 8
Minden itt kezdődött...
Lelkesedésem határtalan :)

2021 június 9
- Azt hiszem, el kell mennem a fülészetre.
- Miért kell szülészetre menned..? (Apukám kérdése:))
- Hát pont ezért. Mert nekem is SERES-fülem van, és a fele süket

2021 június 10
- Andris kapja be!

2021 június 11
Nem a külső, hanem a belsőőő :D

2021 június 12

Ööööö - felnőtt tartalom - A SZÁJ

2021 június 13
szabadnap - nyilván

2021 június 14
Örökös babahaj.
Valamikor napocska fejem sugarait látom benne.
(most épp nem :D)

2021 június 15
... mely bölcsőd ringatá

2021 június 16
Szűréssel megelőzhető
Emlőcentrum, mammográfia

2021 június 18
Vendégelőadót hoztam, hogy a kép hiteles legyen ;-)

2021 június 21
máN mindegy...
itt döntöttem el, hogy a képeket legalább ide felpakolom, ha már ennyire jófej vagyok :D
egyébként júni 21 a szelfi világnapja (info Katától)

2021 június 22
Nagymamám ma az angyalokhoz költözött... :(
82 éve ismerték egymást Nagypapámmal.
Milyen lehet ennyi idő együtt valakivel?

2021 június 23
Bizonyítványosztás utáni bicajozás a Kráter-tóhoz.
Előző nap Mózi nagyon bedurcizott, és hozzá vágott a fejemhez is ezt-azt verbálisan mérgében.
Pl, hogy Velem aztán tuti, ki nem teker soha a Kráter-tóhoz...
(Hétfőn Attilával és Lócival ment).
Azóta kéri a bocsánatot, hogy ezt mondta, és szét van olvadva, hogy kimentünk.
A június 22 napi hír dolgozott aznap benne mélyen, este el sem tudott aludni, zokogott :(

2021 június 25
3 napig bírták egymás nélkül ... :( <3
Ma reggel ugyanabban az órában Nagypapám is útra kelt.
Nem tudok egyelőre itt többet írni Róla/Róluk, csak hogy annyira megható :(((

2021 június 26
Reggeli futás után.
A héten harmadjára aludtam el...
3/7 nem jó arány.

Itt nem jött össze a családi szelfi, az 5 éves költözésünk és Titus egyéves családtagságának emlékére. Ami iésik, nem múlik ;-)

A gravitáció meghökkentően hat az arcomra is... Próbáljátok ki magatokon Ti is :D

2021 június 29
Nem is fűzök ehhez többet. Nekem a legjobb <3

2021 június 30
Nagyon nyár van, nehezen megy a munka...
Ilyenkor kezdek el költözni házon belül, és hol innen dolgozom, hol onnan.

2021 július 1
A hónap első 3-5 munkanapjában több funkciómból is  kibújok. A gyerekeknek is ez a pár nap fekete lyuk. Van hogy mesélni sincs időm este vagy van, csak későre (még későbbre) csúszik minden. Ez kicsit a ne szóljatok hozzám, ne kérdezzetek pár nap :)

2021 július 3
Varrok <3

Első kétkerekűzés - Lola

 És ha már bicó, hogy a csudába ne olvadoznék fel ide Tündér Loláról egy videónyi szösszenetet június 7-ről, ahogy leszedtük a pótkereket, felült és tekert. Szivecskék röppennek szerteszét...

Sejtettem, h nem lesz nehéz dolgunk, egyik gyereknél sem volt, a futó canga adott biztos alapokat. Mivel a futó bicikli és e között volt méretbeli eltérés, még csak most ért le annyira a lába, h bepróbálkozzunk. Hogy örült-e magának? Nagyon!!! Nyilván mi is, örömködtem is neki sokat :))). Nem tudom, mitől vagyok annyira, de úúúgy elolvadva, amikor vagánynak és életrevalónak látom. Ahogy kiállva teker a kis pipaszár lábain és rázza a fenekét behajlitott könyökkel rárogyasztva a kormányra és a szőke kis göndör borzas haját fújja a szél... - végem van :)). Egy kis Dennis, a komisz lányban. Majd megpróbálok olyan videót is pakolni. Itt csak a megerősítő bizonyíték (közben sikerült összefűzni a videót, így 2in1).

ezt meg csak úgy <3

Két keréken a Tiszán

 Program ilyen hamar még nem született meg, amiben én is részt vettem :D. Báááár..., érnek meglepetések.

Mindjárt vissza is tekerek az előzményig. Talán Mózi kerótúrás tábor említésére jött egy reakció Esztertől (egyelőre nem merem itt a blogban leírni többet, hogy Sanyikám, mert az előzőben jó sokszor megtettem :)), hogy olyan jó lenne megint tekernünk, mint anno. Egy-két üzi váltás, és le is zsíroztuk június 18-at, az első szóbajöhető opciót. Szinte bele sem mertem élni magam. Már csak azért sem, mert én azóta kb nem bicikliztem. Ok kisebbeket Tiszaszőlős-Szentimre környékén max, illetve a városon belül, de 5 éve kb az is a nullához konvergál. Megszakad a szívem (itt is éppen), ha a németországi dunamenti, vagy osztrák (Salzkammergut) túrákra, de akár balcsis kerótúrákra gondolok. Életem meghatározó élményei ezek. Olyan szeletek, amik rengeteget adtak ahhoz a személyiséghez, aki akartam lenni. Kezdve a sok-sok röhögéssel, útvonal  tervezéssel/nem tervezéssel, cígöléssel vonatról fel-le, megszakadással, lejtőn ereszkedéssel, szakadó esővel, sátrazással, májkrémes pufi búzán éléssel, gyönyörködéssel és a végére egy vegyi fegyver arzenállal a batyuban, ami a minimál felszerelés miatt gyűlt be :D:D. 

Az 5. ilyen csajos-hármas (Eszter, Pata - Paál Kata) kerótúra Franciaországba már miattam nem valósult meg, mert jött Mózi. És azóta is jön, jönnek, hol nálam, hol Sanyikámnál, hol Patánál. Lassan viszont elérjük azt az állapotot, ami annyira belém égett vmelyik német (?) vonat állomáson, ahol a cuccunk lent maradt, amíg a kerókat felpakoltuk a vonatra. Az ajtó becsukódott, és elment velünk, a fekete kerós táskák pedig ott maradtak a peronon. Visszavonatoztunk, és ott láttunk olyan 'idős' (akkor annak vélt) vidám asszonyokat, akik szintén keróztak beöltözve. Akkor megállapítottuk, hogy mennnnnyire nagyon jó ez, és hogy mi is ilyenek leszünk. És annyira jó lenne. Van bennem nyilván félsz: hogy ne várjam majd vissza azt a gondtalan fiatalságot, mégis úgy érzem: hamarosan REUNION!

Sanyikámmal kb az összes mérvadó élményünk a fiatal 20-as éveinkhez köthető. Gimis barátság, közös albérlet, Milánó, kerótúrák gyöngysora, így aztán különösen vártam, tudunk-e mit kezdeni egymással kettesben egy napon keresztül. Na jó, sejtettem, hogy menni fog.

Annyira hirtelen szerveztük le, hogy bele sem mertem a gondolatba helyezkedni, aztán már itt is volt. Én vettem fel fél 9 körül, mert a Galaxyba befér két keró, ha le vannak fektetve az ülések, illetve Gyula segített betetriszezni őket, a vonatos élmény így kimaradt :). Amit lefixáltunk, hogy Aperollal indítunk egyből vhol Tiszafüreden az olasz körutunk emlékére. Jöjjön hát egy then and now fotó (2008-2021)

THEN

and...

NOW

Persze itt még annyira frissek voltunk és olyan könnyű dolga volt az aperolnak is, hogy felmerült a gondolat, hogy az autót ott hagyjuk, végig koccintunk ahol csak tudunk, utána vagy Gyula értünk jön vagy vonatozunk, és holnap az 5 gyereket felpakolva a vonatra visszajövünk majd az autóért :D. Neki is lódultunk karattyolva, tök jó volt hogy alig volt forgalom, így lekerültek a textilek felülről, és maradt a fürdőruha. Abádszalókon viszont, amikor a lejtőn legördülve bekerekeztünk az étterem mellé, és venné fel Eszter a pólót jön rá, hogy hát Ő azt ide tette a kis szíj alá... Elhagytuk. Valahol. Nem baj, menjünk vissza, kb emlékszünk arra kis öböl szerűségre az úton, ahol lehúzódtunk vetkőzni. Egészen 12 km-t visszakarikáztunk, de nem lett meg. Sem a biztos pont, hogy na itt álltunk meg, sem a póló... Kitikkadva megebédeltünk Szalókon, előtte megáztattuk a lábainkat a Tiszában. Nem volt bőséges az ebéd, de annyira meleg volt, és ez már csak picit később derült ki nálam, hogy elfogyott az üzemanyag, gyorsabban égetem, mint anno, és egy műzli szelet kevés reggelire. Sarud körül éreztem, hogy már baromira fáj a fejem, pedig inni sokat ittam, nem csak magamhoz képest, de olyan bizonytalannak éreztem magam, és hányingerem is lett. Megmegálltunk inni, de volt egy pont, amikor tényleg felmerült bennem, hogy megérezném-e előre, ha el akarnék ájulni. Lefeküdtem kicsit a fűbe, nagyon kényelmesre vettük a tempót, szaporodott az árnyék is, és a végére egész jól magamhoz tértem :D. A Mózi új cangáját vittem el, mert az enyém annyira koszos volt, illetve felavattam, mielőtt ő megy. Úúúúgy feltörte a fenekemet, hogy a törölközőn kellett ülnöm, de a lekeverő hekkezés után már vissza sem bírtam csüccsenni, csak kiállva tekertem :D. Hát, mit ne mondjak. Az állóképességem kb negyede marad meg korábbról. A felére jó lenne azért visszatornázni. Mindezekkel együtt annyira nagyon jó(k) volt(unk).

pólókereső +24 km-rel együtt,
végül 94 km után hányás és ájulás nélkül :) - COMPLETED

Megpróbálok CD-ről visszakeresni pár kerótúrás kedvenc képet, ne menjetek messzire.