2021. június 22., kedd

365 szelfi - folyamatosan frissülő

Az úúgy vooolt... Ne ijedjetek meg, nem lesz belőle 365. 

Marika gyeremekágyas ideje alatt az Ötye viberen felvetetette, hogy minden nap küldjünk egy-egy szelfit magunkról, hogy éppen mit csinálunk. Ő ugyanis annyira belejött az élménymegosztásba a vattacukros időszak alatt, hogy mi a gép elől nehezen tudunk ringbe szállni. Kiskata szokott ugyan videókat készíteni kertből, út közben innen-onnan, de Sanyikám totál alul teljesít mindnyájunkat. Azóta is.

Én aznap, június 8-án, lőttem magamról a gép elől egy előnyöset, és mivel a szemem elég hangsúlyos lett :D, ráírtam a képre, hogy A SZEM. Még itt nem fogant meg a sorozat gondolata. Másnap délelőtt viszont selfie-time volt, produkálnom kellett valamit, így küldtem egy fülest. Valahol innen indult... 

Utána mögé szőttem az aktuális hangulatom, kis dolgaimat, érzéseimet. Pl bemutatva Kata 'pasijának'. Volt nap, mikor vendégelőadót hívtam, aki az IZMOT kölcsönözte a képre (június 18).  Egy máR-máN beszólás indította meg bennem a gyanú lavináját, hogy valakinek igencsak kilóghat a szájából a kapanyél és a jele is szalonna lehetett az oviban, így aznap befigyelnek a szalonna lábujjaim is:). A mellszűrés fontossága mellett kampányolva az emlőcentrumból küldtem a napi penzumot 16-án. Nincs minden napra. Pedig kezd lassan pont a kreativitása vonzani a rutinnak.

2021 június 8
Minden itt kezdődött...
Lelkesedésem határtalan :)

2021 június 9
- Azt hiszem, el kell mennem a fülészetre.
- Miért kell szülészetre menned..? (Apukám kérdése:))
- Hát pont ezért. Mert nekem is SERES-fülem van, és a fele süket

2021 június 10
- Andris kapja be!

2021 június 11
Nem a külső, hanem a belsőőő :D

2021 június 12
Ööööö - felnőtt tartalom - A SZÁJ

2021 június 13
szabadnap - nyilván

2021 június 14
Örökös babahaj.
Valamikor napocska fejem sugarait látom benne.
(most épp nem :D)

2021 június 15
... mely bölcsőd ringatá

2021 június 16
Szűréssel megelőzhető
Emlőcentrum, mammográfia

2021 június 18
Vendégelőadót hoztam, hogy a kép hiteles legyen ;-)

2021 június 21
máN mindegy...
itt döntöttem el, hogy a képeket legalább ide felpakolom, ha már ennyire jófej vagyok :D
egyébként júni 21 a szelfi világnapja (info Katától)

2021 június 22
Nagymamám ma az angyalokhoz költözött... :(
82 éve ismerték egymást Nagypapámmal.
Milyen lehet ennyi idő együtt valakivel?

2021 június 23
Bizonyítványosztás utáni bicajozás a Kráter-tóhoz.
Előző nap Mózi nagyon bedurcizott, és hozzá vágott a fejemhez is ezt-azt verbálisan mérgében.
Pl, hogy Velem aztán tuti, ki nem teker soha a Kráter-tóhoz...
(Hétfőn Attilával és Lócival ment).
Azóta kéri a bocsánatot, hogy ezt mondta, és szét van olvadva, hogy kimentünk.
A június 22 napi hír dolgozott aznap benne mélyen, este el sem tudott aludni, zokogott :(

2021 június 25
3 napig bírták egymás nélkül ... :( <3
Ma reggel ugyanabban az órában Nagypapám is útra kelt.
Nem tudok egyelőre itt többet írni Róla/Róluk, csak hogy annyira megható :(((

2021 június 26
Reggeli futás után.
A héten harmadjára aludtam el...
3/7 nem jó arány.


Itt nem jött össze a családi szelfi, az 5 éves költözésünk és Titus egyéves családtagságának emlékére. Ami iésik, nem múlik ;-)

A gravitáció meghökkentően hat az arcomra is... Próbáljátok ki magatokon Ti is :D

2021 június 29
Nem is fűzök ehhez többet. Nekem a legjobb <3

2021 június 30
Nagyon nyár van, nehezen megy a munka...
Ilyenkor kezdek el költözni házon belül, és hol innen dolgozom, hol onnan.

2021 július 1
A hónap első 3-5 munkanapjában több funkciómból is  kibújok. A gyerekeknek is ez a pár nap fekete lyuk. Van hogy mesélni sincs időm este vagy van, csak későre (még későbbre) csúszik minden. Ez kicsit a ne szóljatok hozzám, ne kérdezzetek pár nap :)

2021 július 3
Varrok <3


5 megjegyzés :

  1. Annyira jók! Simán látom egy kiállításon őket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 😂😂😂 Akkor gyúrnom kell a kiállítás anyag mennyiségére, hogy legalább egy kis termet megtöltsek. Hátha a Mai Manóba bekerülök 😁

      Törlés
  2. Situs Judi Slot Online Deposit Pulsa 5000 / 5000 / 10000
    Gacor Deposit Pulsa 5000 / 5000 / 5000,000 & 10000 Situs Judi Slot Online Terpercaya No 1 luckyclub Indonesia, Agen Judi Bola Sbobet, Bola Online, IDN Poker Online.

    VálaszTörlés