Jön, jön 2023

 Na jó! Maholnap muszáj leszek írni, mert sok a kattintás az oldalra, ami tudom, hogy csalódás, hogy semmi nincs a kirakatban. Megemberelem és nekidurálom magam egy évzáró, évadnyitó posztnak. Tartsatok ki!! Velem az élen :). 

Jön-jön-jön.... a lanyhuló munkakedv :) :( - csak így nehéz dolgozni még egy hetet

 Megint annyi mindent kellene csinálnom, hogy amikor hirtelen nagyon sok, és fullaszt, akkor egy erős karmozdulattal eltolom egy kicsit, és lazzerkodok 10-15 percet. Tudom, a problémát nem oldottam meg, de ez egy háttérben, észrevétlen történő energiagyűjtő tevékenység. Pihenésként elintéztem pár utalást, közben láttam hogy jött egy hozzáférés kérés a 2016-os NAGY KARÁCSONYI tervezőhöz. Na akkor már ránéztem a tervezőre, és arra, hogy mennyire profi is vagyok, ez a fajta jól záródó rendszer igényem azóta sem lappadt, max idő nem jut rá :))). Akkor már ránéztem a 2016 novemberi posztokra, hogy mikor is kommunikáltam ezt az oldalon (mellesleg idén is használható lett volna, mert a mögötte húzódó naptár pont ugyanaz, mint 2016-ban. - link benne), és találtam egy űber cuki Mózi posztot, majd egy Mikulás-bulit, amit sajnálok nagyon, hogy kapacitás híjan hagytam kicsúszni a rendszeres szervezést a kezemből, pedig még idén is volt rá érdeklődő kérdés, hogy lesz-e. És a képet látva megint annyira megállapítottam, hogy 

1. baromira szeretek szervezkezdni, excelkedni :D

2. szeretem a társaságot, és tyúkanyó módjára magam köré gyűjteni az embereket (ez egyébként szintén változott a fáradtság függvényében, mert sokszor csak magamra zárnám az ajtót, de amikor kipihent vagyok, akkor élvezem)

3. szeretem a szokások/ hagyományok biztonságot adó folyamatosságát, amin érzékelhető az idő és bármi más függvényszerű kapcsolata

4. jó társasági és vendéglátó ember vagyok, különösen, ha szívemhez közelállók vesznek körül.

(+1 nagyon nincs kedvem mr dolgozni :D)

Azért ez a kép....
(olyan vagyok, mint a sorozatok, hogy visszaemlékezéssel töltök meg egy-egy részt, csak legyen újabb epizód :D - bocs)

Kinek van kölcsön csúnya pulcsija egy napra?

Mikulás

 Ilyen sem volt még soha, hogy december derekán, mi Attilával ünnep előtti kikapcsolódásra szökjünk meg pár napra. Hát most lesz. Igaz nagyon rövidke, de lesz :). 

Tegnap este (vasárnap) a lassuló időnek egy rég nem érzett fajtáját értem utól. Bármennyire is nem normális az örökös tempózás, az életünknek ez a szakasza három gyerek, különórák, saját vállalkozás, munka, kutya, hobbyk mellett ez most mindig ilyen. Viszont tegnap egyszerre több pici I-re került pont, ami elhozott bennem egy olyan érzést, mintha nem lennék mindig lemaradva 2-3 lépéssel/testhosszal magam mögött, és csak kergetném körbe a farkam. Ez azért is volt nagy szó, mert szinkronban jött az érzés Attilában is. Este ő is úgy summázta a napot, hogy ez egy jó nap volt. Pedig dolgos, mozgalmas, festés utáni takarítás, pakolás, dolgok végleges helyükre mozgatásával, szereléssel telt. És, még mindig nincs vége :D.

Idén a karácsony 'rekeszembe' még nem sokat tudtam pakolni, de most ez sem számít. Itt leszünk, együtt leszünk, várjuk és meg fog találni. Lehet csak egy suhintásra, lehet nem egyszerre fogjuk mind akkor átélni, de tudom, hogy az akkor ott pont nagyon fog tetszeni.

3 nap szabin leszek, amiből ez a mai nem lesz szabi, mert határidős munkának van még megterítve, de kerítek időt minimál dekorálásra, kardiózásra, öszepakolásra, mosásra-hajtogatásra mielőtt eltesszük magunkat a Bükkbe.

Járt nálunk a Mikulás. A munkahelyemen is, ami azért is vastagbetűs, mert még sosem volt ilyen. Amikor multinál dolgoztam, nem volt gyerek a háznál, így nem volt céges Miku, vagy karantén és covid volt, amikor már voltak gyerekek. Ebből a legmaradandóbb kép az vot, hogy Barbi gyerekeivel is bandáztak a fiúk, mert sok év kihagyás után megint egy helyen dolgozunk. Egy helyről álltunk fel 12 éve, 10 nap különbséggel szültünk először, és sokat tologattuk a fiúkat egymás mellett a babakocsiban, bandáztunk itt-ott, játszótereztünk, piacoztunk, zenebölcsiztünk, néha pancsontunk vagy csak lazultunk EAST 17 koncerten :D, éltük a friss kezdő anyák örömét és nehézségét. Majd sűrűsödtek a napok, szaporodtak a gyerekek, fogytak a találkozási pontok és lehetőségek, de bő két éve megint egy helyen dolgozunk, már nyáron is összeeresztettük a gyerekeket kétszer. Szóval ez most különösen megfogott, ahogy láttam a fiúkat együtt... Hüpp. Pl itt is.

Hazafelé a kocsiban aztán nagy bőszen részletezték, hogy ez beöltözött Miku volt, nagy volt a bajsza, Lola szerint nem volt göndör a szakálla, és hullott is, mert ő látta közelről, hogy a kabátján vannak szálak :D... bezzeg itthon nagy csizmapucolásba fogtak, és Mózi aggódva kérdezte, hogy szerintem, ha most ír a Mikulásnak, hogy ő egy Zippo benzines öngyújtót szeretne, akkor fog kapni...? Mondtam, hogy a Mikulásnak nem is szoktunk levelet írni, Ő csak apróságokat hoz, főleg édességet és gyümölcsöt. De azt mondták, nem igaz, mert mindig hoz könyvet vagy rotringot, vagy robotbogarat stb... És az öngyújtó nem is nagy dolog :D. Erre Lóci is kiírta a csizma mellé, hogy szeretne egy VB-s foci labdát, Lola pedig a karácsonyi listájából kivágta a fülbevalók szekciót :D. Mózin és Lócin nem aggódtam, mert ezek az ajik addigra a puttoyunkban voltak, Lolának meg annyi mozgó kívánsága van mindig, hogy képtelenség lekövetni pont ott és akkor.  Nagy volt az öröm. Szivecske-szivecske-szivecske.

Mózi bő hetet beteg volt, itthon maradt, pedig járt a suliban, a focin, az oviban és Nagyanyáéknál (Mama Mikulás Brüsszelben van/volt most) is a ngyszakállú, így nem szenvedünk szénhidrát hiányban...

Már most nem pakol a gyerekek szobáiba közvetlenül a Mikulás,
mert nem stresszeli magát a zörgéssel, matatással :D

Ezen túl pénteken volt a céges kari party, ami nekem hétfőn esett le, hogy már most lesz, és hogy "beöltözős"... Ez most nagyon nem volt ínyemre, mert éreztem, hogy nincs időm lélekben még erre is hangolni magam, ruhát, kiegészítőt vadászni/varrni... Aztán bent a cégnél kiderült, hogy a többiek részéről azért van készülődés, fodrászhoz, pilláshoz foglalt időpont, kölcsönkért, vett, varratott/igazíttatott ruha stb-stb. Én az utolsó befutó lettem. Attila a héten többször is volt/aludt Pesten, ami ilyenkor nyilván több fuvar és szervezés nekem, több estére maradt munkával. Pénteken írtam be reggel a keresőbe, hogy mi a legközelebbi turi a munkahelyhez és hogy mikor nyit. 3 gyereket elfuvaroztam, majd irány a turi. Belépve az előtérbe rámugrott a ruha, gyorsan vettem egy műanyag gyöngysort, ami szintén ott volt, írtam gyorsan anyának, hogy megvan-e még a tollas kis kalap, amiben Dóri 'királylánykodott' kiskorában, és elvihetem-e az ezüst szipkáját. Du Mózit elvittem matekra, addig Lolával vettünk rojtot a ruhámra és flitteres gumit fejpánthoz (tollak voltak otthon), felkaptam Anyától a kiegészítőt, Dóritól a flitteres bomber dzsekit, visszarobogtunk Móziért, bevásároltunk, felvettük Lócit, és kb negyed 6-ra értünk haza. Amíg melegedett a ragasztópisztoly, felvarrtam a rojtot a ruha aljára, összevarrtam a gumit, rárgasztottam a tollat, díszt, gyors fürdés-hajmosás, smink, öltözés, és fél 8 előtt ott voltam a Kölcseyben :D. Vicces este volt. Én a bölcs szemlélődő és táncoló voltam :)). Azt hiszem teljesen kipipálhatom, hogy jelen voltam. Ettem, ittam, táncoltam, nem rúgtam be, jöttem, láttam, hazamentem. 

A csapat debreceni fele, a pestieknek a héten lesz a muri

Első decemberi betekintő

 Mindjárt ráharapok gyorsan a munkára, csak a hétvégi blogolás elmaradt. Próbálom belül nagyon trenírozni magam, hogy lazuljak bele az itthoni és körülöttünk lévő örökös hullámverésbe, és fogadjam el, hogy ezeket a hullámokat mi gerjesztjük magunk körül, és vannak nem várt kis átnyalintások is, amikkel együtt már soknak szoktam érezni olykor a hétköznapokat, de a hétvégéket is. Viszont a pufferidő hiánya ilyenkor mindig kiderül, hogy nem valódi hiány, mert mindent át tudunk hidalni :D. 

Ilyen díszt vettem az előszobába. Hirtelen ez a legadventibb képem,
ami nem is az enyém :))). 

A mi adventi valóságunk kb :))

Advent árnyékában, amolyan elő-meglepiként Lola észrevétlen hazacsempészett néhány óvodai tetvet...Egyébként azon csodálkozom, hogy ezt eddig megúsztuk. Egyik pénteken nem is volt oviban, majd hétfőn tették ki a csoportban, hogy vki talált a gyereken, és legyünk észnél. Hát én voltam, mert amint olvastam rájöttem, hogy basszus, tegnap vakaróztam és fel is tűnt, h nem szoktam, de meg nem fordult volna a fejemben, hogy az lehetek. Ahogy becserkésztem a gyerekeket (pont fodrászhoz vittem volna a fiúkat tervezett fotózás előtt - erről később) Lolát átnéztem, és találtam benne flangáló kis jószágokat. Áttetűpuskáztam a családot, és csak csajokra fanyalodtak. Viszont volt itt pár nap, hogy mindenkit tetvészkedtem, samponoztunk, fésültünk, állandó törölköző mosás, párnahuzat, ágynemű mosás, kanapék/fotelek porszívózása... Én ugye tudtam itthonról dolgozni, Attila meg kiköltözött mellőlem az ágyból, hogy ő a karácsonyi leghúzósabb időszakban nem tetvesítheti el a csapatát. Meg is úszták a fiúk, viszonylag gyorsan tetűmentesítettem, de meglepően lazán kezelték az oviban és a gyerekorvosnál is. Lehet, Covidhoz voltam szokva az utóbbi időben, mert senkit nem kellett hermetikusan elzárni. Időhiányában nem osztom meg az én gyerekkori tetű élményemet :D.

Mózi minden hónapban lebetegszik :(. Valamikor egy-két nap láz mutatkozik csak, levertség, hányinger, szédülés/fejfájás. Hányásig nem szokott fajulni, de nem megnyugtató, hogy soha nem hiányzott ennyit, és mindig ő volt a legstrammabb az oviban, suliban is kb. Az, ha valaki itthonragad, borítja az én ünnepi készülődésemet, elképzeléseimet is. Pl minden évben hoznak az angyalok a gyerekeknek bolti kalendáriumot, amit nagyon várnak, de szeretek mellé én is készülni valamivel. Hát idén eddig ez nem jött össze még, pedig Lóci különösen szereti és mondja is ezt az adventi lelassulást. Valamiért úgy él benne, hogy nekünk ez legalább adventkor szokott sikerülni, idén még nem, nagyon kell dolgoznunk rajta, hogy legyenek olyan kis emlékmorzsák, amik ezt építik benne.

Hétvégente mindig van valami
Bozsikhoz hasonló vagy MCC

A tetvesedés miatt csúszott a beltéri festés. Most a felső szint pipa, végre készen lett kompletten a fenti fürdő, ami mióta ideköltöztünk nem lett beüzemelve. Ott egy totál vakolatlan, beton helyiség volt a vízkiállásokkal. Nyárra lezajlott a neheze, és most már van világítás, tükör, szellőző, üzemelő radiátor is. Lehet pakolni, takarítani... Lent a folyosó kész, lócafestés van betervezve még nekem, de a szín, amit kevertettem, nem adja vissza azt a hangulatot, amit szerettem volna, így megrekedt hétvégén ez is, hétközben meg nincs rá idő :(. A lenti egybefüggő nappali-konyha rész ki van festve, még a tavalyi Jézuska hozta tv kerül fel a falra, és annak a kábelezése, felbavésése nem 100%-os, hét közben pedig esnek neki a szobáknak... Vasárnap összeraktam gyorsan egy polcot a gyerekek szobájába, amíg Lóci Pallagon DVSC akadémiázott, mert nagyon sok játék volt a földön, közben titokban megvettem a Miku ajándékokat, megvarrtam az ovinak 16 db lenvászon szerű Miku zsákot, mert nem adta le mindenki tavaly, így hiányzott. Ezek mind fektetés utáni események, mert Lola nem láthatja még. A fiúk is nagyon hisznek a mesebeli csodában, ami annyira cuki. Szoktam kérdezni pszichológust, hogy mennyire 'eshetnek nagyot', ha ez sokáig él még ebben a formában, és mondta, hogy ne aggódjak. Hozzá még nem hoztak gyereket azért, mert csalódott a Jézuska-Advent intézményében, viszont olyat, akinek nem volt gyerekszobája, és elhanyagoltak igen :(((. 

Az állandó fáradság érzés mellett mégis úgy érzem, sosem voltam ennyire nyugodt és stabil, mint az elmúlt pár évben. Lehet a bölcsességem teszi :D. Ja, és tényleg! Idén kaptam életem első adventi kalendáriumat :)). Én évek óta meglepizek a gyerekeknek, főleg a gyerek előtt Attilának (volt, hogy 24 Pilsner Urquellt számoztam fel, és tettem nagy piros masnis kosárba, amit anyával mentem el megvenni, és autó hiányában kis piros gurulós bőröndben húztunk haza. Ez még az egyetemi évek alatt volt). De volt, hogy pici fém vödröcskéket rendeltem, számoztam fel, és fenyő girlandra akasztgattam vagy régi Cosmopolitanből vágtam ki káma szútra pózokat a napi meglepik mellé. Hát most én is kaptam egy szépen dobozolt motyót, amit fáradság ide vagy oda, de izgalommal bontogatunk ;-).

Szombatra fotózás volt tervezve Pestre. Van egy fickó, aki Mózi születésének évében, vmikor ősszel fotózott bennünket. Bónusz Brigádon vagy hasonló oldalon találtam a kupont, és kb a fingér-hugyér kategória volt. Akkor még kevésbé volt divatja a life style fotózásnak, és egy szimpla fehér háttér előtt fotózott, amiből talán 6-ot választhattunk, azt retusálta, elküldte előhívva és digitálsian is. Visszajártunk pár éven keresztül, és azóta is annyira szeretem, mert látszik az idő változása a családon. Egy nagyon egyszerű ülő/álló kép volt. Lola születése óta és Lea fotózása óta nem jutottunk el (mindig betemette más fontosabb). Tavaly pl a covidunk köpött bele a lefoglalt időpontban, most meg majdnem Mózi láza. DE felmentünk. Közben itthon hagytuk a villányszerelőt és a festőt (a villaszerelő pénteken nálunk is vacsorázott este :D). A kocsiban merült fel bennem a gondolat, és mondtam is Attilának, hogy remélem, nem fejlődött a fickó semmit, mert én pont ezt a stílust és egyszerűséget szeretném tovább vinni, semmi extra hókusz-pókuszt... Elég szűkösen értünk fel, parkolni meg lehetetlenség. Távolabb tudtunk csak, kutya, gyerekek, ruhák... Titusra rájött a fosás a pesti belvárosban :D :D, de úgy nagyon masszívan... Új helyen volt most a terem, korábban csak feltekert hátterek voltak, amikor mentünk. Nem úgy most.... Azt sem tudtam, hova nézzek :D. Karácsonyi  - az ötyének szeretném kiemelni, Dobó-szerű miliő, a beállításokon, Attila is vágta a pofákat: Nézzünk egymásra, én tegyem a kezem a szívére, csók, a gyerekek takarják el a szemüket stb :D :D. Mondtam, hogy mind ezek mellett, nekem nagyon fontos lenne egy sima fehér háttér előtt is. Picit úgy éreztem, mindegy is, mi kerekedik ki a többiből, megpróbálom átsorolni a poén kategóriába, csak a fehér hátteres idő múlását konstatáló családi kis kép legyen meg. Se több, se kevesebb. Még ha nem is fog mindenki egyszerre tetszeni magának, de fixáljunk egy olyan pillanatot, hogy mind egy helyen vagyunk egyszerre és ha megállna az idő, akkor ott álljon, pont akkor. Mózi lázas lett hazafelé megint, vittem a lázcsillapítót szegénynek, de az IKEÁba még be akart jönni ő is. Illetve beígértem, hogy a fotózás után mindenki választhat hol szeretne enni. Lola-Lóci-Attila a Burger Kingben, Mózi a KFC-ben, és pedig vettem lila káposztát gombával-karfiollal. Itt olyan sokszor eszembe jutott, hogy pont ott ültünk, mint mikor Mózival voltam terhes, és utolsó este még az ARÉNA Plázában voltunk, és én kelkáposzta főzeléket kívántam :D :D, majd éjszaka pesten beindult a szülés, úgy robogtunk éjjel 3-4 körül haza... Istentelen nagy szívecske és meghatódás ezért a sok emlékért. 

Lola a Jézuskától (sokadik listát gyártjuk neki... Mindig kéri, írjuk újra, mert nem elég lehúzni és mellé írni az újabb ötletet, mert akkor a Jézuska véletlenül nem fogja tudni. Éééédes, hogy ne tudná.) fényképezőgépet kért, mert a fiúk tudnak a telefonjukkal fotózni (Lócinak egyelőre csak egy leselejtezett telója van sim nélkül), de ő nem. A pakolás során a festés előtt, rátalált az én egyik régi gépemre, amin sooook kicsi kori, kossuth utcás kép és videó is van. Sokat nézegetjük, esténként néha az Attila telefonján is, vagy küld nap közben valamelyikről rég elfelejtett képet... Legjobb, hogy vannak ❤️.

Lola egyik/sokadik/most éppen legaktuálisabb karácsonyi kívánsága ❤️

Na. Ez most ilyen kusza, szerkesztés, finomhangolás-mentesre sikeredett, talán kihámozható a lényeg mögüle. Ma céges Mikulás lesz, Mózi még itthon durmol, én meg munka mellett megpróbálom a nappalit annyira összepakolni, hogy holnap takarítható legyen.

Uccsó novemberi update

 Csak pár képpel jöttem, mert  ez a legbiztosabb pont, hogy egyben, időrendben, ha nem is teljeskörűen, de megmaradjanak az emlékek (egy teljes blogger összeomlásig). Holnap elkezdődik a beltéri festés itthon, és most még nagyon nyugodt vagyok, hogy ez kb észrevétlenül fog tudni történni, és részünkről nem is kíván semmi extra erőfeszítést :D. Mert bennem az nincs. Szabim az van sok, ami megint bent fog maradni, mert képtelenség kivenni még kb 15 napot... Nem baj, valahogy csak elfogyasztom ;-).

Szabadtéri családi kiruccanás mostanában nem  volt, mert vagy valaki beteg volt, vagy Attilának volt pesti kötelező vagy Mózinak MCC vagy Lócinak futsal, Bozsik. Békástavat összehoztunk azért a gyerekekkel, meg lazulós vasárnapot vagy két hete Ágival, volt egy színházi esténk Dórival, amit Kiskata szponzorált, mert elvileg vele mentem volna, csak ő áttette a székhelyét 6 hétre Máltára. Pihenésnek marad a terasz és a négy fal (amit egyébként nagyon tudok élvezni, néha büntetésnek érzem, mikor látom, hogy valaki nagyon él, nagyon buddog :D), a varrás, a főzés-olvasás, futás-termál nagyon minimálban. Teker az agyam az adventi dolgokon, mert a gyerekek nagyon várják, nagyon számontartják. Minden ötletet szivesen fogadok, nálatok hogyan zajlik ez gyerek mellett, zajlik-e még.

Tényleg, most ugrik be, hogy itt az oldalon szerintem nagyon nem is írtam, hogy Mózi elkezdte szeptemertől a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), ami egy tehetséggondozó program, és kb ilyennek kellene lennie az alapoktatásnak is... :(. A szülői jelentkezésen és jellemzésen túl, hogy szerintünk, miért lenne jó neki ez a közeg, egy fél napos válogatással zárult, csoportos és egyéni feladatokkal, pszichológiai "alkalmassági" meghallgatással/megfigyeléssel. Nagyon büszkék voltunk, ő is, mi is, hogy bejutott, kellett ez az önbizalmának. Annyira passzentos egyelőre hozzá, főleg a téma (pénzügyi tudatosság, kísérleti alkalmak, hogy egyedül a politikai részt kérjük minden alkalommal, hogy bele ne csússzon valami vitába, nincs Gyurcsányozás-Orbánozás, nincs Pénztáros Lölő, se brüsszeli szankció...) Annyira érdekli minden, ami a felnőttek körül zajlik, akkora füle van a felnőtt kommunikációra bárhol-bármikor, hogy nem is emlékszem, az én agyam, fülem, hol járt ennyi évesen, de hogy nem itt, az tuti :D. Attila volt alsóban farsangon Jasszer Arafat, és nagyon csalódott volt, hogy senki nincs képben, ki is ő. Valszeg Mózi tőle hozza ezt a kíváncsiságát. Szívja magába, és érdeklődik, kérdez. Vannak fotók, de ezeket itt nem akarom kitenni, mert csak a zárt FB csopiba kerül fel, és a többi gyerek/szülő miatt itt nem plakátolom/plakátolhatom ki. 

A suliban Mózi nagyon felsős lett... Aminek örülök, hogy megtalálta a helyét, nagyon jó osztályfőnöke van (egy fiatal férfi, aki mellesleg a korábbi iskolában halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozott, így Mózinak a diszes másságát szívmelengetően kezeli a számomra. Ötletel, hogyan tud vele boldogulni, türelmes és elfogadó, jelzi a tanároknak, velük is egyeztet, differenciált órán szóban kérdezi, mert arra hamar rájött, hogy nem az értelmi képességével van akadás, hanem a koncentrációval, és az írásbeli visszaadással). Mózi is nagyon csipázza, viszi őket múzeumba, Pestre, biólógia-kémia laborba sejtgyorsítást vizsgálni-kísérletezni, Mikulás bulit szervez, szóval ez óriási pálfordulás két nyugdíj előtt álló nő után. Pár hete Crazy Hair day volt az iskolában, az első két kép ekkor készült róluk.

már nem emlékszem, honnan indult ez, de a videóból 

csak a befutót osztottam meg :D.

Mami-gyíkok futás-termál után az őszi napsütésben

Lola nagyon csaj, az én fülbevalómra pályázik,
itt épp csak felpróbálhatta

Az egyik albérlő hagyta a lakásban ezt a 'csuda' strasszköves csizmát,
Lola azt kérte ne dobjam ki, ő ebbe bele fog nőni :D :D - no way

mondtam már, hogy imádok varrni?

készülő kis blézer és piros szoknya, amit azóta többszörösen felavattam

Peti szülinapjára csináltam a tálat - yummi...

Zöldséget bármikor, bármivel, reggel-délben-este, kávéhoz is :D

Let the sunshine in... :)

HAIR a Főnixben ultra tiszteletlen nézősereggel a környékünkön....

Lolával tegnap megcsináltuk az adventi koszorút is. Öntöttünk gyertyákat, mert sok a maradék (szép rózsaszín lett a piros külsők-fehér belsők miatt 😁). Már tavaly sem vettem, hadd kopjon a maradék is. Szalma koszorú alapra drótoztuk fel a fenyőágakat (én ciprust is tekertem, hogy fedje a ledfüzér okozta ‘csalfa fényeket’, ha éppen nem a gyertyák égnek, majd. Lola a terméseket ragasztópisztolyozta fel. Lehet, nem egy virágkötő ízlése-munkája, de a miénk ❤️.

Nagy gyertyaöntésbe’ kicsimmel

Megint fennsík - itt vagyok

 Amikor egy-egy zúzósabb dolgos-munkás időszaknak vége van, és lazul a torkom körül a hurok, feláll az elefánt a mellkasomról kicsit (egyébként nem bírja az elefánt túl sokáig combizommal tartani magát, és újra visszacsüccsen rám...), akkor van időm látni, és az addig legátolt, bőröm előtt kívül álldogáló érzéseket átereszteni magamon, akkor jön az átszellőztetett könnyedd, illatosan libegő, száradó ruha érzése a Napon. Ami nem a kínnyában száradt, megerőszakolt nedvesség. Nálam ez lett az egyensúly. Amíg van módom arra, hogy legyenek ilyen kieresztő időszakaim, addig nincs baj. Viszont a red-flag fel-felvillan, hogy ezek ritkulnak és rövidülnek, szóval dolgom van vele. 

Továbbra sem a munkával van bajom, 

-> hanem az idővel és a 

-> maximalizmust okozó bizalmatlansággal, hogy akkor hiszem el hogy valami jó, ha én csináltam, ha ott voltam, ha benne voltam, ha száz százalékig képben vagyok az előzményekel, utózmányokkal (ez az érzés dominál, amikor nem a robotporszívóra bízom a dolgot, hanem szeretek a seprű, klasszik porszívó végén állni, és látni, ahogy beszippantja a porcicát, morzsát stb. Akkor nyugszom meg hogy valami jó, ha odahajoltam/guggoltam/néztem letörölni az alját is, a belső 'láthatatlan' felületeket :( ) 

-> Illetve, nagyon csak arra fókuszálok, hogy van egy feladat, aminek meg kell lenni. Akkor is ha szar a folyamat, ha valaki kicsit félvállról veszi, és megakad ettől, én úgy érzem, hogy ilyenkor nem mutogatni kell a másikra, hogy ki a hibás, hanem tolni, hogy kész legyen - akár más helyett is. 

És igen. Így nem tud ordítóan világítani egy folyamat hibás pontja. Szóval nálam ez a következő lécsőfok, hogy vonódjak ki, és ne legyek a hustle culture áldozata. De most megint látom annak szépségét, hogy mennyire jó, hogy ha akarom, itthonról dolgozom, és élvezem a nyugalmat, reggel összerántom a lakást egy-egy jó podcast alatt (utána jönne a mozgás, de erre már nincs sajna affinitás. Ma pl azt álmodtam, hogy olyan spinning és edzőterem bérletet javasoltak nekem, ami prémium kategóriás (értsd: fókuszvesztett 😉) vendégeknek való, ahol az árban az is benne van, hogy taxi jön értem, és hoz haza az edzés után, így azt is ki tudom védeni ezzel, hogy a kocsibaszállást megússzam, és lemaradjak :D. Azért durva, hogy tudat alatt mennyire dolgozik az agyam és keresi a megoldást, hogy mozgásba lendítsen. Ezt hálásan köszönöm neki, teszek is érte picit, hogy értékeljem.)

Sokszor olvasok esténként régi posztokat a gyerekekről, és mindig brutál erővel tör rám a dac, hogy annyi minden szir-sz@r dolgot feltaláltak már, de azt hogy az időben vissza tudjunk menni ideig-óráig, még mindig nem :D. Olyan jó volt, hogy annyi hétköznapi dolgot leírtam akkor, ami életrekelti vmennyire bennem, főleg hogy itt advent árnyékában gyűlnek az érzések. 

Jelenleg nagyon kamaszodás van, és határpróbálgatás, egymás szivatása, bosszantása. Lola általában ebből kimarad, ez főleg a fiúk meccse. Lóci ennek a fő váza, és ő továbbra is csipkelődve viccesnek képzeli, főleg azt, hogy mekkora érzéseket tud kiváltani. Ezt felém is gyakorolja. Elég ügyesen tartjuk a reggeli kelést, és indulást, és az ehhez szükséges korai (9 óra) fekvést, de vannak napok, amikor nem működik. Pl tegnap, mert Loki meccsen volt Lóci, és Mama hozta haza már későn. Viszont amerikai palkót sütöttem, mert már kérte a napokban, és most belefért,  de fél 10-kor már nem kezdtem mesélésbe, és nagyon rákezdett a magás C kivágására, amíg meg nem állítottam, hogy hékás. De ilyenkor Ő olyan tipikusan túlzó módon reagál, ami karikatúrába, rajzfilmbe illő :).  Viszont, ami megmaradt és örülök neki, hogy utána olyan jól ki tudja mondani, hogy haragszik rám. Én pedig tudok rá józanul reagálni, hogy lehet dühös, de ez és ez az én oldalam és feladatom ebben a helyzetben, amit utána elfogad, feloldja a feszkót, bújik, lenyugszik, belát. 

Mózinál is megmaradt a bizalom, de ott érzékelem, hogy, amit szégyell vagy cikinek érez, azt nem köti az orromra egyből. Aztán ha kiderül, akkor mondom neki, hogy nem muszáj, hogy én legyek az az ember, akivel tud beszélni, sőt az lesz a jó irány, hogy nem velem beszél ki mindent, hanem lesz korabeli bizalmasa, de valaki legyen, és nekem megtisztelő, ha tud segítséget kérni tőlem. (ez az eltitkolt rosszjegyek kapcsán jött most elő, illetve felvilágosító óra lesz a suliban decemberben, és olyan kamaszosan megy a viháncolás ezen, de kérdeztem, hogy mennyire szeretné, ha Apa vagy én már előtte úgy isten-igazából képbe hoznánk. A kocsiban nem adott egyértemű, választ, de mikor Lóci kiszállt, mondta, hogy amit említettem korábban, azt szeretné majd tőlem :). Aztán terítéken van a pornó, amivel nőként/anyaként egy ennyire súlyosan férfi oldalról domináló, fals képet alkotó világban baromi nagy dolgom és felelősségem van. Erről is beszéltünk minap az autóban, csak Lóci elbohóckodta. Minden hétre jön új kérdés, mi az a vibrátor, mi a körszakáll stb :D :D :D. Szóval Na. Elememben érezhetem magam itt az elkövetkező időben, amikor tudást és tapasztalatot adhatok át ;-)). 

Fúú, na megyek dolgozni. Várom a delet, a kutyi sétáltatást itt a mozdulatlan-ködös mező melett. Ahh... legjobb. Már ha nem húz a kutya, mert másik kutya van a közelben. Na azt nem bírom, mert nincs erőm tartani a jószágot :))

Lóci-múmia

Girl-power

almás lepény készül az oviban ❤️

Férfiak is a fedélzeten. Helyes!!!

kalákában almareszelés :)

Őszi kézműves délután - anya volt a masiniszta
 (répa-krumpli vonatot csináltunk)

Nagyszülőkkel, unokatesókkal Mózi Hután

Az egyes pihenő :)

a csapat vándorkupája végre Lócinál

Bozsik - kiemelt játékos

Büszke kis makim (én is az vagyok Rá)