Az augusztus 20-ai hétre még terveztünk egy rövid szlovéniai kiruccanást, mert a Júliai-Alpok tavaly is bejött, és az idei családi nyaralás alkalmával csak átutaztunk Szlovénián, de nem álltunk meg egyáltalán. A fiúk ide már nem akartak jönni, mert hosszú az út, és ők inkább maradnak, Lola viszont még olyan lelkes résztvevő, hogy öröm vele utazni (is).
Hétfő délutánra/munka utánra céloztuk be az indulást, a fő, hogy eljussunk Zalakomárig, ahol a múltkor is megaludtunk a kamionos parkoló részen júliusban a benzinkúton. Elég későn értünk már ide, mert eleve később indultunk. Bevásároltam a gyerekeknek, Mózi brassóit is tervezett főzni, de hagytunk itthon ennél könnyebben és/vagy gyorsabban elkészíthető kajákat is. Ők sétáltatták Titust felválltva és locsolták a kertet, húzták ki a kukát, más nem volt rájuk bízva. Nagyon várták, kérték, hogy ne jöjjön senki itt aludni rájuk vigyázni, boldogulni fognak. Tudtam is, de ettől függetlenül mindig van bennem olyan érzés, hogy magukra hagyom, holott tudom, hogy nem hagyom magukra őket :).
Az első észrevételem az volt, hogy mennyire nyugiban utazunk, mindenféle feszkó nélkül, nincs veszekedés a gyerekek között, nem kell moderálni a beszélgetést, nem kell tompítani a viták élét.
 |
| Camp Danica |
Ugyanazt a kempinget foglaltam le, ahol tavaly is jártunk Bohinj melett, és még mindig nem untuk meg, legközelebb is ezt célozzuk be valszeg. A franciaországi vezetés után ez olyan belátható kis kiruccanásnak tűnt, hogy pofán verés volt a távolság, hogy azért nem egy 4 órás útról van szó, főleg 100-zal :). A placcunk nagy volt, kényelmesen belakható, a táj szerelem nekem mindenestől. Attila első nap egyből el is ment bicajozni, mi Lolával bóklásztunk, lementünk a patakhoz, bejártuk a kempinget, megkerestük a tavalyi helyünket, speed mintonoztunk a csarnokban, ahova egy új 'gyerekhülyítő' települt ki, lehetett trambulinon ugrálni, dodgemezni (kicsit lebutítottabb verzióban), volt ugrálóvár, pénzes kis guruló állatok, amőba, óriás legó szerű építő, foci, kosár stb. Ez a csarnok óriási ötlet, mert eső esetén is van fizetős és ingyenes programlehetőség, tér.
Lola tényleg olyan hálás közönség. Finoman kér, türelmesen kivár, utalásokkal emlékeztet, mit szeretne, h beleférjen a pár napba. Ő még lesi a mozdulatainkat, tanulja a reakcióinkat, még tudunk újat mutatni neki, még vágyik ránk. Annyira nyugis, meghitt, lassú és kényelmes pár napot töltöttünk együtt, hogy visszaadta a hitem, hogy nem én/mi rontottuk el, hogy három gyerek mellett ez a csendes ős-egymásrafonódás nem a mi ügyetlenségünk miatt nem tud megvalósulni, hanem tényleg családi dinamika az ‘oka’, hogy kevésbé - valóságtól elrugaszkodott - tökéletes napokban élünk. Pont életszerű ahhoz a felálláshoz képest, ami Mi vagyunk.
 |
| Karnyújtásnyira a felhők 😍 |
Voltam futni kétszer (jajj, de imádtam a látványt), voltunk közösen hármasban bicajozni (21 km tóval, lankával, harapnivaló zölddel, friss levegővel, kolompoló bocival, dolgos vidám kis gazdaságokkal út közben, jégkrémmel, dimbbel/dombbal, büszkeség érzéssel Lolában!!), volt szürke nyomott idő, eső, lehetett várni hogy kisüssön, lehetett ajándékként kihasználni, nem elillanni hagyni. Volt grillezés, éttermezés, volt bosszúság és tanulság (eső miatti anyagi kár), majd mindset change és felülkerekedés. Volt bóvli gömbautomatából vásárolt szilikon dinó-boldogság, ping-pong, és minden játék kipróbálás a csarnokban. Maradt sok visszavágyódás, született meggyőződés Szlovénia-szerelemmel, Triglav Nemzeti Parkkal kapcsolatban. Még nem fejeztünk be, visszajövünk.
 |
| Bohinj |
 |
| ❤️ |
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése