Támadás az anyai hormonok ellen

Vasárnap hazafuvaroztam Tiszaszentimrére a család hölgy tagjait és a fiúkat, hogy Dédik, Nagymama, Nagynénik, Keresztapák is egy helyen legyenek. Nagyon szép idő volt a kertben, ezek mindig pozitív energiával töltenek fel. Tudtam anyák napja alkalmából pedikűrözni, futni, teraszon ebédelni, aztán pedig késő délután itthon és a másik nagymamánál folytattuk a napot.

Tartozok viszont egy igazmondással :). Mózit csak azért szerettem volna bölcsibe adni áprilisban, hogy május első vasárnapjára legyen esélye megtanulni egy szép anyák napi verset... Még akkor is ha csak most kezd el ragozni és igeidőket használni :). 

Nem így történt. Egy hetet megint itthon volt láz, csúnya köhögés és takony miatt. Tegnap újra kifutott a porondra. Ott is aludt, ott is uzsonnázott. Azért ennyire nem megy könnyen, mint leírva, de csak belejövünk. Reggel sír, hogy nem megyünk, utána, mint aki tudja a dolgát, és a helyzetébe beletörődik, mossa a kis kezét, törölközik, fésülködik (!), aztán a puszinál rákezd, hogy Hazaaa, nem bölcsibe. 

Tegnap be is hívtak a csoportszobába, és kaptam tőle kis virágot (Anyaaa, hapci! - így hívja a virágokat), illetve egy kis piros papír szívet, amire ő ragasztgatta fel a formalyukasztóval kivágott színes virág és szívecske motívumokat... 

Olyan rettentő cuki volt. Az üzenőfüzetbe Márti néni írt anyák napi verset, meg ragasztott virágot a nagymamáknak és az anyukának is. Csak az orvosi rendelőben olvastam el, amíg vártam hogy Lócival bebocsátást nyerjünk, és hát még így is megkönnyeztem :). Mi lesz itt később...

Mentovics Éva: A legdrágább anyukának

Ezernyi kis apró jellel
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat,
vajon mikor érkezem?

Később aztán ágyam mellett
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.

Mint napfény a fellegek közt,
szivárvány a rét felett,
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.

Akárhányszor születnék is,
nem kellene más nekem,
azt kívánnám századszor is,
mindig, mindig légy velem.

Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom:
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon.

Lóci a kis úthenger

Május elsején, a munka ünnepén, a nagy többség nem dolgozik... Nem úgy Lóci. A héten már nekikezdtem megörökíteni, hogy megfordul hátról hasra, de nem sikerült, mert nem fordult meg. Szinte biztos voltam benne, hogy lemaradok az eseményről, csak ott találom meg valahol hősi hasonfekve, mert én közben Mózi körül intézkedek. A két legidősebb férfi délután aludt, Lócival mi a szőnyegen sütkéreztünk. Én sütkéreztem, ő kőkeményen dolgozott. Harapdáltam a számszélét, de nem akartam segíteni. Nagy erőlködések révén meghajlította maga körül a teret! Közel 7 kg-ot nem egyszerű megfordítani közel négy hónaposan ... :D

(majd tolom a videót is róla)

Spenótos kifli

Amikor kipróbálok valami újat, és ízlik, akkor mindig érzem a belülről fakadó késztetést, hogy megosszam veletek is. Ilyen volt ez a kiflicske, amit a Bébik, Kicsik és Nagyok című patikáknál lenyúlható újságból szakajtottam ki. És azért sikerült kivitelezni különösebb rákészülés nélkül, mert két tök jó fej fiam van ;-). A tetejére szórtunk még lenmagot, és nem vajjal kentük meg sütés előtt a tetejét, hanem felvert tojással. És tényleg. Még az is egyéb hozzáadott érték, hogy valószínűleg mivel fél adagot csináltam kicsit több lett a folyékony állagú hozzávaló, így kevertem hozzá rozslisztet is.

Hozzávalók 32 darabhoz:

20 dkg fehér liszt,

15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt,

 1 tk só,

2 dl kaukázusi kefir,

5 dkg olvasztott vaj,

60 g finomra aprított spenót,

1 reszelt fokhagyma,
50 ml tej,

1 tk nádcukor,
25 g friss élesztő
+ 20 g vaj a kenéshez

A langyos cukros tejben futtassuk fel az élesztőt. A liszteket keverjük össze a sóval egy dagasztótálban. A kefirbe keverjük el a reszelt fokhagymát. Az összes hozzávalót tegyük a dagasztótálba, és alaposan dagasszuk ki. Takarjuk le egy tiszta ruhával, és kelesszük duplájára a tésztát. Osszuk 4 egyenlő részre, és mindegyiket nyújtsuk ki kb. 30 cm átmérőjű körré. Kettőt kenjünk át a maradék (20 g) olvasztott vajjal, és fedjük be őket a másik két tésztakörrel.

Egy kicsit nyújtsuk át a ragasztott tésztaköröket. Majd vágjuk fel őket egyenként 16 cikkre.
A szélesebbik részükről kezdve tekerjük fel a tésztacikkeket kifli alakúra, majd tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsire (2 tepsi mennyiség). Kenjük át őket a maradék olvasztott vajjal. Letakarva kelesszük újabb 20 percet a kifliket, majd 200 fokos előmelegített sütőben 13-15 percig süssük.

TIPP: A tésztába kedvünk szerint tehetünk aprított petrezselymet, medvehagymát, snidlinget, rukkolát, kaprot, ki mit kedvel.

Lóci Kapitány most először átaludta az éjszakát. Sőt! Amikor felébresztettem 10 után, nagyon törtem a fejem, hogy mit ettem-ittam, amitől ennyire húzza a lóbőrt. Elsőként a borra gyanakodtam :D, de az nem játszott, mert javában este tíz után, tizenegy fele sikerült eldobnom a kezemből, akkor is csak a járókába mertem tenni, hogy Mózit ne sírja bent fel, és mi csak ezután fogyasztottunk. Reggel fél hatkor arra eszméltem, hogy Jéééé, reggel van, és Lóci nincs a hónom alatt. Fél 7-kor felébresztettem (és lefényképeztem, hogy az ágynak mely szögletében feküdt, ahol jó a csí. - ma este is odateszem le ;-)),

a külsérelmi nyomokat maga okozta magán

állandóan összekaristolja a pofiját,
mert próbál betalálni a szájába...

hogy egyen, de tényleg csak annyit csinált, majd elvittük Mózit nyolcra a bölcsibe, és még utána is aludt. Ma különösen jó napja van, na nem mintha sírós lenne, de ma egyetlen negatív mukkja nincs. Gagyarászik vagy örül veszettül nekem, ha fölé hajolok. Hálásan sikongat, én meg majd' elolvadok a fogadtatástól. Ha kikerülök a látóteréből, majd újra vissza, megint sikongat, gőgicsél. Hamarosan lódulunk Móziért, ami megint nagy dózisú jó érzés az ereimben, mert Anyaaaa!!! Aztán hozzáteszi büszke őszinteséggel, hogy SÍ(r)TAM! 

- Sírtál?! Hát miért sírtál? 

- JA, SÍ(r)TAM... Anya után. :D

Annyira drága, ahogy beszél, és itt-ott helyesen ragoz és használja az igeidőket. A reggeli bölcsi még most sem az igazi. De már nincs nagy zokogás, részemről meg menekülés, hogy ne halljam, ne búcsúzkodjak sokáig. 

Meg csak fel ketto mult egy kicsivel, de ma mar harmadjara jarok Locival a bolcsiben... Tetszik a beszokatas ritmusa, tetszik, hogy eppen varom az ebredest es az udvaron a viragzo fak alatt korbe csiripelnek a madarak, mint egy giccses Disney rajzfilmben. Mondtam mar, hogy imadom a tavaszt es a tavaszi ablakpucolast :-)?

Az is újság még a kis lakban, hogy Mózinak jönnek sorban a fogai, jelenleg 19-nél tartunk, valamint állva pisil a bilibe. Most kérdezhetitek, hogy bele is talál vagy állomási budi szag van. Beletalál. Egy csepp sem megy mellé meglepő módon.

Hóci Baba (by Mózi) még nem forog a saját tengelye körül, csak rúgja magát fel, néha kicsit tekereg, mint az óramutató. Karattyol, és szórja a mosolyokat a kis gömböc. Durván jó súlyban van :D. Múlt hét közepe óta együtt fürdenek a nagy kádban, mert a kis babakádat kinőtte. Rugdossa a lábával itt is fel magát, hiába fogjuk, a fejét mindig bekocogtatja a másik végébe. Élvezik a nagy vizet közösen. Cukik :). Ezekről az eseményekről nem pakolok videót, túl intim ;-).

Szabó Lőrinc

Vettem könyvet. Lóci volt az apropója, de egyelőre én örülök neki a legjobban. Szabó Lőrinc nagy kedvenc. Bár nem ő ihlette a Lóci nevet, most azért vettem meg a Lóci óriás lesz verses könyvet, mert "Harminc év után Szabó Lőrinc gyerekversei végre ismét hazataláltak a Móra Kiadóhoz. Gyerekeknek vagy gyerekekről szól "A rádió", a "Lóci óriás lesz" vagy a "Hörpentő?". Fölösleges kérdés, hiszen mindannyiunk számára ismerős klasszikus vers mind. Szabó Lőrinc szemléletes képei, látása, játékos képzelete és nyelve utat talál a gyerekolvasókhoz, a felnőtt számára pedig megidézi a gyermeki fantázia, a gyermeki gondolkodás és a gyerekkor emlékeit, megmutatja a mindennapi tárgyak, események költészetét. Verseiben a legegyszerűbb víz- vagy mézcseppen, a kormos füstön, egy tönkretett rádión keresztül felragyog az egész mindenség: természet és ember alkotta világ, és benne az ember, az emberben pedig a halhatatlan gyerek. Szalma Edit rajzainak színei, formái gyerek és felnőtt számára megelevenítik ezt a teljességet.

"

Sok Lóci verset nem is ismertem. Amíg csatangoltam haza az Alexandrából este szemezgettem belőle, mert tudtam, hogy nem ezt fogja kérni esti mesének Mózi, vagy nem várja ki, amíg a végére érek egynek. Néha mondjátok nekem, milyen jó, hogy tudok szépen énekelni, és ez milyen jó a gyerekeknek (pedig semmi extra szépség nincsen benne, csak szeretek dudolászni :)), én meg arra gondolok, hogy milyen jó annak, aki így tud írni. Ilyen lazán, mintha csak rímekben mesélne. Ezért szeretem Szabó Magdát és a Bárány Boldizsárját is. 

A gyűjteményben benne van az Ima a gyermekekért (habár csak részlet), amit anya írt bele az emlékkönyvembe, és ami már akkor annyira valóságosnak és elképzelhetőnek tűnt. Ettől félve, ezt elképzelve nagyon közeli hozzátartozóm a vers.

Biztosra veszem, hogy minden kislánynak volt ilyene elemi iskolás korában. Színes vagy mintás, bársonyborítású, aranyozott bordűrös egyre megy. Csak az írhatott/rajzolhatott bele, aki a legszebben tudott vagy említésre méltó matrica gyűjteménnyel rendelkezett.
Kóstolónak pedig szóljon itt ez:

Sorsjegy

Sorsjegyet kapott Lóci; arcán

csak úgy tündökölt a remény,

(melynek, mint a neve mutatja,

rokona a főnyeremény.)

- Negyvenezer! - hirdette Lóci

és mosolygott rejtelmesen,

szórta a kincset és ígérte, 

hogy háromezret ad nekem.

- Háromezer pengőt, fizesd ki

az adósságod, - mondta és

mint egy kis mennyei pénztáros

úgy járt-kelt közöttünk egész

héten... Hiába magyaráztam,

érveltem, számoltam neki...

- Valaki nyer, - felelte, - mért ne

lennék én az a valaki?! -

Már untam a kérdést s a választ:

- Mért épp te? - Mért ne éppen én? -

és lefeküdtem a díványra,

de oly bűvös volt a remény,

hogy végül én is eltűnődtem

s míg Lóci rajongott tovább,

hogy biciklit vesz és nagy útra

indul hegyen s tengeren át,

lassan megfertőzött az álom,

a remény, az édes ragály,

gondoltam: gyáva az okosság

s kár félni attól, ami fáj,

a csalódástól, éreztem, hogy

a sorsot hajlítani kell,

akarni, hinni, megbűvölni,

a hit sziklákat mozdít el,

gondoltam: elgyengít a kétely

s Lócinak igaza lehet,

hogy... És fölnéztem és előttem

némán gubbasztott a gyerek,

s csüggedten és csak nagysokára

szólt: - Ezret legalább... talán...

vagy százat... - Minthogyha a sorssal

alkudna, úgy nézett reám...

Felugrottam: - Nem! Negyvenezret! -

s már én kezdtem biztatni, én;

pedig éreztem, most repült ki

kezünkből a főnyeremény. 

Midicittá, 7 km

Na itt is van anyátok, átesve a célszalagon 44 perc poroszkálás után a 30 fokos dög melegben: 

A vonaton nem állt módomban elkápráztatni most benneteket, mert Lóci, illetve a telt házas IC annyira nem hagyta. Pedig csúcs-szuper, free-wifi MÁV szerelvénnyel robogtunk csupa-zöld plüss kárpitos ülésen, teljesen le voltam nyűgözve, nem láttam én még ilyet hazánkban.
Ott fejeztem be az előző posztot, hogy felértünk Pestre.
Nyomokban tartalmazok még valamicskét korábban túladagolt spártai önmagamból, de egyre inkább a jólesés irányába tendálok a pusztuljak bele, akkor is megcsinálom kategóriából.
Veszett sokan voltunk mindenfele, de ügyesen megszervezte BSI. Ott öltöztem át, ott szoptattam meg Lócit, ott tettem tisztába a rajt előtt, ott vettem fel a rajtcsomagot, ott adtam be levetett gönceimet, ott pisiltem, és sehol nem volt fennakadás, sorban állás.
Gyerek mintha csak megérezte volna, hogy jobb ha alszik, a rajt előtt várakozva elbólintott :), és végig aludt. 3 babakocsis anyukával-apukával találkoztam futás alatt, ebből én voltam az egyik eszement. Két évvel ezelőtt a Hősök tere, és 56-osok tere körül, Andrássyn, Dózsa Györgyön vezetett az út, nem volt lejtő és emelkedő, bezzeg most :). Az Árpád híd eleje rövid, de meredek, a Margit hídra felvezető szakasz, és a rakpart egy része sunyiban emelkedik. Ott azért volt szuszogás fél év kihagyás után. A tömeg nagy, fél sávon néhol csak sétálva vagy még úgy se lehetett haladni :(. Jó lenne azt hinni, hogy ezzel futóévadot nyitottam, mégsem vagyok benne biztos. Most mást szeretnék. Lehet megmaradok heti 1-2 alkalommal 40 perc kocogásnál. Ennél alább Ti se adjátok!

Vivicitta Varosvedő futas 2013

Tobben kerdeztetek, megeri-e gyerekkel felvonatoznom Pestre 7 km-nyi majalis futasra, es a valaszom: MEG. Nem anyagilag. De ez mellekes is. Itt hagyomanyteremtes keszul, kerem szepen. Illetve nem lehet, hogy minden elmenyt az elso szulott folozzon le, es a tobbi ivadek semmi pozitiv externaliabol ne reszesuljon. Ez engem is feldob, kikapcsol, eltet. Nem csak a huto-tuzhely es a gyerekek kozott mandinerezek.

Az osszes januarban szuletett ES szuletendo anyatejes droghatas alatt allo Adam porontynak kijar az aprilisi Vivicitta babakocsis amokfutas 7 km-en anyaval. Kettesben vonatoztam fel Locival, kivancsian varva, beigazolodik-e a hipotezisem, miszerint egy oriasnak novo harom es fel honapos Loci vegig fogja szunyalni nemcsak a vonat utat felfele, de a margitszigeti kellemes 7 kmnyi zotykolodest is. Az elso igazolodni latszik :-). Haromszor nyitotta fel bagyadt pillait, h szetnezzen nem hancurozik-e cici a szaja korul, majd aludt tovabb. Cukiii. A tav 500 m-rel hosszabb, mint 2 eve, a gyerek legalabb 1 kg-mal sulyosabb nehezek illetve magamon is hordozok meg nemi maradekot a varandossagbol. A babakocsi nem kimondottan futasra tervezett, de egyszer mar mukodott, hatha fog meg tobbszor is. A felkeszulest nagyon nem vittem tulzasba, de fulem-farkam behuztam ennek merlegelese kozben, mivel Attila kijelentette: ennyit reszegen is barmikor lefut az ember. Igaza van. Iszom is egy citromos Gossert ha leszalltunk a vonatrol. A tobbirol majd beszamolok hazafele.

Az eddig stramm gyerekként működő kisfiam fülét tegnap a bölcsődében meghúzta Lilla, az Amazon. Tegnap negyed 1-kor telefonált Márti néni, hogy Mózi (a bölcsiben Beni, Benedek) nem nagyon akar enni - pedig akkor tényleg baj van nálunk, illetve, hogy nem akar lefeküdni, csak Anyaaaa... Robogtunk érte. Csak ült a törpe ágya szélén, mellette Márti néni. Olyan jó mindig megállapítani (ha elölről látom, ha hátulról, ha elesetten, a virgoncan), hogy az én gyerekeim a legjobban összerakottak :D. Gondolom, ezzel így van mindenki. Így is kell. 

Elkezdte nekem magyarázni, hogy nem alud, nem enni, hazaaa, ki, odaaa. Ő magától meg sem próbált a mélyére ásni, hogy mi történt, csak hogy valami nem jó most. Ezek után vártam, mi lesz reggel. Igen. Pontosan. Már reggel mondta, hogy cipő le, hazaa, nem alud... Ahogy közelítettünk az intézményhez a kedve fordított arányban romlott. Sőt. Exponenciálisan romlott. Sírva hagytam Erzsike néni ölében összeszorult szívvel. Nem jó ezt hallani. Kijöttem, de még picit vártam a bejáratnál, ahol szintén tisztán kivehető volt az anyázás. Legszívesebben maradtam volna, de ezen túl kell jutni. Legalább 200 méterre jutottam a bölcsitől, amikor majdnem felhívtam őket, hogy sír-e még, nem jobb-e ha maradok. Inkább Attilát hívtam. Délben megyek érte, nem alszunk ma ott - szerintem. Már ha addig kihúzza. Kérdeztem még út közben, hogy Lillától fél-e, és azt mondta JA :(. Zokogni is akkor kezdett, amikor meglátta, hogy Lilla már ott van a csoportban. Este Attila azt mondta, úgy megrángatná ő az Amazon fülét :). 

Ez még mindig a jobb verzió. Nem harapták sebesre a hátát...

Megyek gyorsan megváltom a világot ebben a pár órácskában.

Van egy nagy hibája a kirakati blogolásnak

Azokról a dolgokról, amelyek a modell számára adottak, ritkán ír az ember, és így nem annyira a valós helyzet szűrődik át pixeleken, karakteren. Általában akkor ütöm a klaviatúrát, amikor érzelmi állapotom amplitúdója (hűűű, de tudományosra sikerül a mai nap :)) izeg-mozog minden irányba. Aztán, ha kicsit végiggondolom, mindig rádöbbenek, hogy hiányoznak azok a bejegyzések, amik arról énekelnek, hogy mennyire f@sza kis csapatot alkotunk itthon, és a meg-meglóduló indulatok mellett (amit a főállású anyaság kivált belőlem) jócskán a pozitív érzések dominálnak, mint befoghatatlan, táltos szeretet, büszkeség (és balítélet :) - ez csak eszembe jutott), megelégedettség stb általános iskolában előszeretettel használt fogalmazási jelzők tárháza. Az is erősen motivál idegbetegségem kiteregetésében, hogy még mindig inkább arról szól a Nagyvilág, hogy ez egy szuper intenzív érzés és csoda és stb, de csak a pozitív irányba. Aztán hopp, itt a kopp, mert hiába hallotta eleget az ember, hogy Vigyázz, óvatosan, mert sírás lesz a vége...., nem hiszi el. Nincs ideje és - tapasztalat híján - kellő tudása belegondolni, hogy a sok-sok változás és Pillangó-Anyává válás kőkemény lemondás is egyben. Nem átmenetileg, hanem végleg. Főleg, ha megszakítás nélkül műveli a nő hosszú éveken keresztül anélkül, hogy visszakacsintana cserben hagyott szakmájára. Jóóóó, tudom, hogy kb mindent lehet gyerek mellett is csinálni, csak jól kell szervezni, tervezni, leosztani, logisztikázni. De hát pont ez az. Hogy ugyanúgy, olyan hetykén, "félvállról" már semmit.

Elfogyott az ebédutáni kv, kihasználom az alvó gyermekeket, és élvezem a nihilt magam körül. Ti pedig húzzátok az igát helyettem is.

K.O. (sz)

Ma reggel kilenckor már majdnem szögre akasztottam az anyuka jelmezemet, mert azt hiszem fáradt vagyok. Ilyenkor nem tudom olyan alázattal és megadással űzni az anyaságot. Hiába tudom és érzem, hogy nem követ el senki egekbe kiáltót, főleg nem ellenem, akkor is nehezen veszem az akadályokat, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem PROBLÉMÁNAK látom a MEGOLDÁSRA VÁRÓ FELADATOKAT. 

Mózi nagyfiú négy nap bölcsi utána megadta magát A 38,5 fokos láznak és A Sűrű Zöld Takonynak. Ami lehet, nem is a "bőcse" hozadéka, hanem a Kis Mandula cukrászdáé, ahol volt egy beteg gyerek a játszadozóban (ne kérdezzétek, minek hoz el anyuka egy beteg gyereket a nem kötelező cukrászdai gyermek elkülönítőbe...), és Kende is lerottyant. 

A hétvégét Pesten töltöttem a lányokkal, és Eszter babával meg Lócival. Nagyon jól sikerült, kikapcsolt, és feltöltött a csajos csevej, a Margitszigeti futás, a menyasszonyi ruhaszalon látogatás, az elmaradhatatlan IKEA, eszegetés, arcmasszázs, jaaaaj stb. A gyerekek nagyon jó fejek voltak, novemberben ha minden jól megy három baba is lesz Kiskata háza táján :). 

Szerintem ezt követően nem sikerült felvennem újból a fordulatszámot, és nem segít Szeszélyes Április sem.

márciusi sétához készülünk

Most a legtöbb változás Mózi körül zajlik, de a beszoktatás után kicsit több időm marad élvezni Lócival is az életet kettecskén. Egyem meg annyira második gyermek, hiába próbálok tudatosan figyelni rá, hogy ne legyen. Hülyeség, tisztában vagyok vele. Nem tehetünk úgy, mintha elsőnek született volna. A napirendet gondosan átfordítottuk közös erővel, mert sajnos túl kényelmes volt, hogy éppen, amikor aludt ne ébresszem fel. A délelőtti séta utána azért nem, mert még Mózit gyorsan megebédeltetem, és majd utána... Sőt! Ha még akkor is alszik, akkor gyorsan lefektetem, eszem én is, majd utána... De jóóó, még alszik most is? Akkor csak gyorsan megnézem a leveleimet, és majd utána felébresztem.... Tyűűűű, vajon le tudnék-e még én is feküdni kicsit, amíg alszik....? Le bizony. És még most is alszik? Felkelt délután négykor a fél tizenegyes alvásból. Éjszakára persze ilyen hosszúságú szunya már nem jutott, mert nap közben még ezen túl is belehúzott. Türelmesen kivárja, amíg Mózit elrendezem, vagy kevésbé türelmesen, de nincs mit tenni, menet közben nem tudom elhajítani a másikat. Cserébe éjszaka volt fent. Nem feltétlenül sírt, csak gagyarászott a félhomályban vagy eszegetett. Olyan hálás ha beszélgetünk vele, vigyorog mindenkire, gőgicsél, cuppog. Úgy remélem, ha a napot kicsit visszatoljuk, akkor tökéletesek leszünk. Nagy hasfájás elmúlt, mint a könyvekben. Tíznél tovább nem engedem aludni, pontosabban akkor mindenképpen tisztába teszem, és felébredt. Dél, 1 körül is így csinálok, valamint a délutánokba is csempésztem némi ébresztőt, mert egyébként hajlandó lenne a legnagyobb csinnadrattában is aludni fény és zaj ellenére a nappaliban a járókában.

Ma három hónapos, és széép kis kerek Michelin baba (6,3 kg, 61 cm :)). A tejem túl nehéz, így kiverte a pofiját a kiütés. Most csökkentettem a tejtermékeket, de a kávéba muszáj tennem kicsit. Úgy veszem észre, már két nap is szépített a foltokon
.

A bolcsodei atadobol blogol a 21.szazadi Anya

Mar itt tartunk! A tizorai elott, mikor is beguritottak a zsurkocsit narancsokkal (az osszes gyerek persze,  kb mint Pavlov kutyai a zsurkocsi lattan leult a kisasztalhoz, az en kiscsikom meg odaszaladt a kocsihoz, es elkezdte leeszegetni a gyumolcsot, amig volt ido :)) es gyumolcslevel, megkert Marti neni, hogy koszonjek el Mozitol, es probaljuk meg, boldogul-e egyedul. 11-re jojjek vissza, o pedig negyed 12 kornyeken kihozza a nagyfiut. Ha fennakadas lenne majd telefonal vagy kiviszi kezetmosni, mert a csap nagy kedvenc (de nem kellett). 1 orara szabad voltam, mint a madar. Annyira elég volt, hogy idohiany miatt hanyagolt/hatterbeszoritott tarsaskapcsolataimban torlesszem a restanciat, illetve osszehajtogassak par ruhadarabot a szaritorol, es mar libbentem is vissza, hogy idoben ott legyek, ahogy kell. Jol mukodott a gyermek, meg azt is megengedte, hogy Marti neni kicserelje a pelenkat, es puszit is dobott neki bucsuzoul. Holnap pedig ott marad husos rakottkrumpli ebedre, én meg viszem Locit haromhonapos oltasra.

Bőcse (=Bölcsőde)

Túl vagyunk két nap bölcsődei tapasztaláson. Eddig jók vagyunk. Élvezi a helyzetet Mózi, főleg, hogy a szeme sarkából ki-kisandít, és ott vagyok. Utána becsüccsen az ölembe anyaszagot tankolni, majd dűt-borít újból. Elég rakoncátlan kiscsikó még a többiekhez képest, akik ismerik a szokásokat, nagyobbak is, és már szófogadóak. Várom kíváncsian, Mózi mivé lesz :). A gondozó nénik aranyosak, összesen 14-en vannak a csoportban, de még nem találkoztunk mindenkivel. Több a fiú, mint a lány, és a többség nagyobb Mózicseknél. Nem is baj. Nem egy megszeppent gyermek, kikapná a kezükből a játékot, locsoló kannát, vasalót - amit éppen kiszemelt - ha hagynák. De edzett társaság ez, mindenki körbepisilte már a territóriumát  a kis konyhát, a fésülködő sarkot, a hintalovat, az autópályát. A lerakott fa síneket is Mózi elkezdte (volna) felszedni egyből, amint reggel megérkeztünk, de a fiúk nem hagyták. Sőt! Nekem fájt hallani, amikor eltolták, és kikapták visítva a kezéből az alagutat, hogy NEEEEE, TE MENJ EL, BÜDÖS VAGY! Nehéz ilyenkor a kis padon maradni. Csak az tartott vissza, hogy tudtam, Mózi volt a dúvad, meg kell szoknia, gatyába kell rázódnia. Nem vette látszólag magára, söpört is tovább. Pénteken fogunk elsőként ott is ebédelni, aztán jövő héten meglátjuk akar-e hunyni a többiekkel a mini ágyakon.

Húsvéti bárány

Ahogy ígértem. Tálalom a Tilda bárányokat, és kérhetitek a szabásmintát, leírást bármelyikről, dobom azon nyomban.

A bárányka mellé sütöttem még a fiúknak (fiúk - (mínusz) Lóci) zabpelyhes kókuszos kekszet. Mesi hozott ilyet nekünk Lóci üdvözlőnek, és bevonult a családi keksz történelembe a recept. Hátha a tiétekbe is be fog:

Hozzávalók:

17 dkg kókuszreszelék

17 dkg zabpehely

20 dkg vaj

20 dkg liszt

20 dkg barna cukor

3 ek golden/nádcukor/szirup vagy méz

1 ek gyömbérpor

1 tk szódabikarbóna

A hozzávalókat jól összekeverjük, és süthető egyből, én nem dermesztem hűtőben, sőt. Így szebben formázható, mintha megmeredne a vaj benne. A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. Egy lapos tepsit kibélelünk sütőpapírral. A kekszből golyókat formázunk, majd lelapítjuk őket és a sütőpapírra tesszük. 10-12 perc alatt megsül.

Változókorban

Bölcsődében megkaptam az első házi feladatot: Írjak a gyerekről egy rövid jellemzést, amit szerintem érdemes tudniuk, amiből pici rálátásuk lesz az első benyomást kialakítani. Az, hogy mennyire tudok rövidet írni, az majd elválik... Csütörtökön megmutatták a csoportot, Mózi is beszagolhatott negyed órára a szobába, játszott és fröcskölt egyet a mosdóban, minden ajtón ki és be akart menni, mindent megtapogatott, sírva jöttünk el. Ő lesz a retro piros pöttyös bögre. Jelet választani év közben már nincs lehetőség. Örüljünk neki, hogy van valami. Attila yoyo-t szeretett volna neki, mert régóta vágyik a Yoyo Apuka névre :), de ilyen nem is szerepel a repertoárban.

Mindig én vagyok az, aki kicsit tart a dolgoktól, pedig nem vagyok para-mama, de olyan sok új dolog van most az életében. Megjött a nagy fiú ;-) ágya, Lócié lesz a kiságy, bölcső már felkerült nyáron érkező unokaöcskös számára. Újra mutat hajlandóságot a pelenkán kívüli pisilésre, kakálásra. Valamint VÉGRE valahára megoldódott a fütyi-kérdés. Jaaaaj, ez a része nagyon rossz. Nekem is, hát még neki. Szegény napjában 2* is bő órát ült a kádban, mert ott nem csíp vagy terpeszben járt, hogy a pelenka ne érjen hozzá vagy levettük a pelenkát és nekem kellett fújni. Ha valami fáj, sebes, beüti egyből hozza elém a fájó részeket, nekem/nekünk meg puszilgatni kell. Volt olyan, hogy a nyelvét harapta el, és nem akarta megérteni, hogy oda nem adok puszit, csak a pofijára... A fütyit is csak ezért fújtam....

Holnap már Húsvét, készen vagyok a két fiacskámnak varrt Bárány Boldizsárral. A Lócié kisebb. Holnap felcsattintom őket ide. Természetesen.

Isten malmai lassan őrölnek felénk II.

De legalább őrölnek... :)

És teljesen véletlenül lett kész a mai napon. Emlékeztek erre a posztra :))??. Akkor elkezdtem lebontani,

és a párnát kiszabni, összefércelni. Maaaajd elszállt az affinitás. És anélkül nem megy. Toszigattuk, takargattuk, Attila már el akartam vinni kárpitoshoz annyira nem bízott bennem vagy az időben. Pedig ha elkezdem, befejezem. Csak kérdés mikor. Nem mondom, hogy tökéletes lett, de első munkának remek. És legalább TISZTA.

Most viszont nem engedném be a lakásban egyik lakberendezési magazin fotósát sem, olyan cérnás és kupis minden. Megérdemlek egy kis ropit.

Fos hideg van és fénytelenség. Ez nagyon blöööeeeee! Ilyenkor már legalább 15 fok és ragyogó napsütés dukál. Cserébe itthon szöszmötölünk, Lóci szörcsög a szőnyegen, Mózi meg szunyál. Mire felébred, a kicsit át kell menekíteni a járókába, mert kő kövön nem marad, félek, hogy a kismotorral is áthajt rajta... Annyira kettős benne az érzés, amilyen kettős a viselkedése. Ez egyik pillanatról a másikra változik. Ha egy másodperc töredékére félrenézek, amikor úgy sejtem, hogy nem tehet benne kárt vagy nincs a felszínen indulat, már csak a visításra kapom oda a fejem, és pl jól beleharap a kis kezébe. Máskor meg nagy ölelgetés van és csókolózás.

A múlt héten bekereteztettem egy nagy parafatáblát a tábla értékéhez viszonyított aranyárban. Attila nem is akarta elhinni, hogy képes voltam ennyit adni érte. Pedig de :). Annyira rusnya volt az eredeti kerete, hogy szúrta a szemem. Majd max megkapja Mózi örökségnek, mint elsőszülött, addig pedig betesszük az ágyneműtartóba az ólomkristályok mellé ;-) Erre keresztszemeztem fel a heti rendszerességgel biztos elhangzó költői kérdést.
Mert nálunk tuti, hogy mindig lemarad valami a listáról. Mostantól ide fogom gyűjtögetni, ami a háztartáskezelés során felmerül.
Szép álmokat!

És vajon én bölcsődeérett vagyok-e?

A kérdést a ritkább szemszögből teszem fel. Mindenki csak azzal foglalkozik, hogy a gyerek bölcsőde- vagy óvodaérett-e. De mi van az anyával, aki eddig a nap 24 órájában köldökzsinóron sétáltatta a gyerekét? Minden megkezdett nyekkenést és sóhajtást be tudott fejezni, mert félszavakból is összeállt a kerek lényeg. Eddig szűk volt a kör, akivel osztozni kellett a kitüntetett figyelmen, gyermeki ragaszkodáson. Könnyűszerrel be tudok-e vajon engedni újabb idegeneket ebbe a körbe? Vajon másnak is át tudom-e engedni az osztatlan sikerű Activity-partner szerepet, amit verhetetlen fokúra fejlesztettünk Mózival mostanra. Húsvét után mindez kiderül. Benne jobban bízok, mint magamban, hiába tudja az eszem, hogy jó lesz ez mindkettőnknek. 

Isten malmai lassan őrölnek felénk

Március 15. alkalmából és a nagy hó-helyzetre való tekintettel megcsináltam a Lóci ágya fölött forgó ki s zenélő ketyerét. Szégyenszemre ezt még Mózi idején terveztem. Az egyik baba bizományiban vettem a muzsikáló függő szerkezetet, és úgy gondoltam, lekaszabolom róla a csüngő figurákat, és majd ééén - ki más? - varrok rá egyszerűbbnél egyszerűbb lógó izéket. Na most elkészült.

Ennek sem az volt az apropója, hogy én jobban meg tudom csinálni, mint a bolti, vagy ez használhatóbb, inkább csak olyan jó ötletnek tűnt, hogy ez is az én kezem munkáját dicséri :) Két szivecske van rajta fagombbal a közepén, egy kis madár, és 2 db, azaz két darab pillangó. HURRÁ!

Varrhatom a Húsvéti jószágokat.

Olyan hálás közönség. Egy órán keresztül vigyorgott rá :)

Szenvedélyek szabadságában

"...Szenvedélyes pillanataimban nem érdekel a külvilág véleménye, nem kapnak hangot a belső elvárásaim, lehullanak a gátlásaim, és nem kerül túl sok bejegyzés a határidőnaplómba. Ilyenkor a tervek, feladatok helyét a vágyaim, az érzelmeim veszik át. Ha őszinte vagyok magamhoz, nekem kifejezetten szükségem van arra, hogy az ilyen időszakok időről időre megjelenjenek az életemben. Ilyenkor vagyok képes ugyanis elengedni a biztonság illúzióját, valami mélyebb "zsigeri" irányításnak. És bár itt kínálkozna, hogy ilyenkor "ösztönösé", irracionálissá válok, sokszor érzem azt, hogy ez a fajta kontrollvesztés csupán másként racionális, bizonyos belső tudások, bölcsességek is csak ilyen állapotban tudnak aktivizálódni. Csak ilyenkor vagyok képes komolyan változtatni életem berögzült rutinjain, kényszeres szokásaimon..."

Olvassatok HVG Extra Pszichológia különkiadást! Tegnap este volt szerencsém egyhuzamban legalább sok cikket elolvasni, amíg Lóci henyélt a mellkasomon, Mózi meg hamar durmolt, miután Kendével kidorbézolták magukat :).

Varró Danira gondolok

...ebéd közben, meg-megállva :)

Varró Dániel: Kötődő nevelés

Mutogatnak sokat énrám:
“de helyes kis batyu, lám!”
Hisz a hátára kötözve
cipel engem anyukám.

Vagy előre, a hasára
kötöz erszényszerüen,
azután így tereget, meg
vacsorázgat derüsen.

S ha elöl van az a kendő,
mibe engem kötözött,
megesik, hogy a fejemre
potyog egy kis körözött.

A kötődő nevelésnek
folyománya az a tény,
hogy a gyermek leevődik,
ha nincs szalvéta fején.

Jó ebédhez szól a nóta.

I(n)digó, nakakó/nakaka

Ez a családi nagy titok. Sejtelmünk sincs, mit jelent a szó, amit magával hozott Mózi Manó. Egy jó ideje mondogatja, többnyire akkor, amikor fel van pörögve, és szaladgál a szobában, ugrándozik vagy a kismotorral száguldozik. A öröm hangja ez, afféle csatakiáltás :), de nincs meg a magyarázat rá.

A hétvégén a diktafont betette Attila az ágya alá a délutáni majd az esti elalváskor is, mert olyan cukin eldünnyög, halandzsázik, hogy kár lenne lemaradni róla megörökítés nélkül. Az már kezd megoldódni, hogy a TE-ből miként lesz ÉN. Így hívja ugyanis jó ideje magát, hogy TE. Próbálkoztunk megmagyarázni neki, hogy nem Te, hanem Én, de lássuk be tök logikusan gondolkozik. Bele is tört a bicskánk :).  Most magától kezdi feloldani ezt a logikai bukfencet.

Fogja be a fülét az a született "pék", aki csak abban a kenyérsütésben hisz, ami kéz-meleget igényel, és harakirinek számít a hozzávalókat sütőgépbe szórni, majd ráállítani a megfelelő programot, és bő három óra múlva élvezni a meleg kenyér illatot. Én most ezt tesztelem. Sajnos a kéz-melegemre két gyereknek és egy embernek is szüksége van, így a gépi megoldást választottam, mert csak jó dolog saját kenyeret enni. Tegnap este találtam is egy ízletes burgonyás receptet. Annyit szabtam át rajta, hogy nem fehér lisztből csináltam, hanem teljeskiörlésűvel búzacsírával. De van a tarsolyomban még sok ígéretes magvas és joghurtos és kalácsok és sok egyebek. 

(egyébiránt a laptop az akvárium tetején van, és állva írok... :))

A felszín alatt

Most írtam levelet egy távoli barátnőnek. Miután átolvastam felötlött bennem, hogy nem tűnik-e túl kirakatinak a blog. Ahova csak a szépet és a jót teszem? Eddig nem így gondoltam, de szeretném, ha nem hinné azt senki, hogy mintAnya szerepében akarok tetszelegni, éppen ezért be is másolom a levél jelentős részét, ami elég jól összefoglalja a bennem kavargó helyzetet Krisztus után 2013-mal:

Hogy vagytok? Mózi most éppen nincsen, mamánál van.

Nálunk most óvoda és bölcsőde gondolatok vannak. A jövő héten értesítenek ki az ovik, hogy bejutottunk-e az első vagy csak a második helyre. Nagyon-nagyon az első helyet szeretnénk,  talán sikerülni is fog. De az majd csak január 24-én indul, jövőre. Addig viszont szeretném Mózit bedugni bölcsibe. (...)

Szeptembertől már nem adnám be, mert 4 hónapra felesleges. Nagyon szeretném letudni a francia nyelvvizsgát, de egyszerűen lehetetlenség számomra erre koncentrálni így. Tudom, hogy Mózinak is jól jönne a társaság, de a bűntudatot nem tudom kiűzni magamból emiatt, viszont néha már attól is félek, hogy ha továbbra is itthon marad, akkor "kárt teszek benne". Nem fizikait, de nem tudom kellőképpen értékelni, hogy együtt vagyunk a nap 24 órájában. Annyira leszív, hogy nincs energiám mindig kitalálni valamit, türelemmel és élvezettel játszani stb. Hetente van 1 nap, amikor biztos, hogy az agyamra megy. Nem feltétlenül a gyerek hanem a helyzet, hogy nem látok ki a 4 fal közül, és a nap 90 százalékát velük töltöm, a maradékban pisilek, eszem, alszom, turbó-zuhanyzok. Elég kettős ez az érzés. Nem volt bennem korábban ilyesmi, és ettől szarul érzem magam. Egyre többször teszem fel magamban a kérdés, hogy egyáltalán jó anya vagyok-e. Ami eddig evidens volt a számomra. Vagy az merül fel bennem, hogy egyáltalán nekem való-e az anyaság, ha most ennyire kimerít. Hogy más is küzd belül ennyire, hogy ne merüljön el vagy más dolgozik már ilyenkor rég vagy bölcsis/ovis az egyik pulya? Az is érdekes, hogy amíg csak Mózi volt, addig hiába éreztem jó (már ha használhatunk ilyen jelzőt egyáltalán) anyának magam, most meg meghatározhatatlannak, igazán a 2 gyerekkel találkoztam szembe az anyaság érzésével. És ez nem a magazin-anya, aki mindig sportos, mindig fitt és nett, mindig kipihent, és állandóan főz, és játszik, és dolgozik és kreatív és f@sza feleség stb. Hanem azzal, aki sokszor fáradt, sokszor hullámzó a hangulatom, sokszor csak este tudok lezuhanyozni, összeszedni magam, akinek nem jut ideje magára, olvasni stb. Azok az órácskák megváltások, amikor barátnővel el tudok menni gyerek nélkül kávézni, csacsogni, fel is töltenek, de nem eléggé. Áhítom a sikerélményt, ehhez viszont tennem kell, de az meg időt és figyelmet, kipihentséget igényel.

Hiába tudom, hogy Lócira nem tudok annyi időt szentelni, mint az ilyen korú Mózira, szeretnék mégis. Könnyesedésig tudom nézni szoptatás alatt, és után, ahogy szuszog vagy vigyorog elmerülve a szememben vagy amikor táncol az ébrenlét és az álom határán.

Hát így élem meg a helyzetet. Most tiszta fejjel jó is volt ezt leírni. Olvasni lehet nem :).

Megérkeztem! értesítő

Szerepeljen ez is az oldalon, ha már elkészült. Nem most, de nem rég érte el a végleges formát és számot. A tágan értelmezett család kapott az értesítőből, meg ne sértődjetek, hogy a Ti postásotok üres kézzel jött :)

Kelt ostoros rétes

Valójában viszont nagyon finom, foszlós kakaós kalács. Adriék hoztak valamelyik decemberi, karácsony-közeli reggelire ilyen házi süleményt, és azóta legalább háromszor vagy négyszer megsütöttem. Még mindig nem tökéletes a kinézete megsülve, mert szétnyílik kicsit, de rákerestem neten képekre, hogy másnak is így fest-e, és hát, ja :).

Hozzávalók:

a tésztához:

- 60 dkg liszt

- 3 tojás sárgája

- 3 evőkanálolaj

- 6 dkg kristálycukor

- 4 dl langyos tej

- 5 dkg morzsolt élesztő

- 1 mokkáskanál só

A töltelékhez:

- 25 dkg margarin

- 20 dkg kristálycukor

- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A tetejére:

- 1 db tojás

Elkészítés:

A tésztához valókat egy tálban jól bedagasztjuk - az élesztőt csak bele kell morzsolni, nem kell felfuttatni -, és meleg helyen 50 percig kelesztjük a duplájára. Ez idő alatt elkészítjük a tölteléket: jól kikavarjuk a margarint a cukorral, bele a kakaóport is. A tésztát lisztezett gyúrólapra borítjuk, és 2 egyforma részre osztjuk - ebből az egyik db-t 3, és a másik db-t is 3 részre vágjuk majd. Az első 3 db-t egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és megkenjük kakaós krémmel. (A krémet is 2 részre kell elosztani, majd azt is 3-3 részre.) Az első 3 tekercset úgy feltekerjük, mint a bejglit - majd hármas fonással FONOTT KALÁCSOT hajtogatunk. Ebből a mennyiségből 2 kalácsunk lesz, melyeket kikent, magas falú tepsibe teszünk, tetejüket felvert tojással kenjük meg. Úgy 20x30 cm tepsit használjunk, mert akkor jó, ha a kalács a tepsi falához ér (mert így csak felfelé növekedhet). 10 perc pihenés után közepes lánggal 35-40 percig sütjük. 

Jól vagyunk, csak mindig fáziskésésben :). 1 dolgot kipipálok, felírok mellé 5-öt. Nem kell különösebb gógyi hozzá, hogy lássuk, ez így nem fog csökkenni a közeljövőben. Biztosan voltatok már Ti is abban az állapotban, hogy minél fáradtabbak vagytok, annál tevékenyebbek vagytok. Pl egy-egy jól sikerült nyaralás, utazás után egyből kipakolni, kimosni, teregetni, és nem hetekig bukdácsolni a fél-üres bőröndben és hálózsákban, nedves polifoamban... Most sem mertem lefeküdni délután, mert rosszabb, ha egy fél órát tudok aludni, mint így, hogy lendületben vagyok.

Virágzó-bimbózó unokák

Pénteken volt Anya-Mami 60. születésnapja azt ünneplőzte a család szombaton, Isten éltesse itt is, most is, még egyszer is.

Vasárnap kijutottunk most először futni. Bele kell kicsit rázódni... Viszont olyan kisimult lettem délutánra tőle, hogy gondoltam fél 10-kor beszunyálok, sikerül ameddig sikerül. alapon. Olyan bizakodó voltam még hajnal fél 2-kor is, hogy mindjárt feküdhetünk. Végül sikerült negyed hatkor reggel 2 órát belehomorítanom. Azt hittem, túl vagyunk a hasfájáson, de nem. Csak tartott a csepp. Most elrobogtam venni, mert égető szükségét éreztem. Olyan tehetetlen vagyok, amikor csak fájdalmasan ordíííít bele a sötétségbe vagy éppen a fénybe, és nincs fegyverem ellene. Remélem, ezért nem szeretnek a férfiak jelen lenni a szülésen. Mert konkrétan nem tudnak tompítani azon, amin szeretnének. Meg szerettem volna én is :).

csirkekeltető piros fényben

Lóci szegény szörcsög. Nincs konkrétan szívható takony, be-beteszem a csirkekeltető alá, hogy száradjon belőle a nyák, de csak nem múlik. Az étvágya nincsen veszélyben, ne aggódjatok. A szomszédban pedig itt van Betti, aki életmentő.

Tudtam, hogy várjátok, és biztosra veszitek, hogy ma írok, mivel süt a Nap, és az nekem jó barátom. Tagadhatatlanul betette mellső lábacskáját a tavasz Debrecenbe, még akkor is, ha nem marad végleg. Mirelit csirke színemnek is sokat fog segíteni, az energiaszintem meg akkorát ugrott, hogy le sem feküdtem a fiúcskákkal. Majd este lehet megbánom, hogy ilyen nagy legény vagyok.

Már ott tartunk, hogy Mózi motorral is szépen jön a babakocsi mellet vagy előtt, de még az úttesteket tudatosítani kell, hogy akkor is megálljon, ha én nem lihegek babakocsit elhajítva éppen a nyakában. Az azért para. Még akkor is, ha a közelünkben sok a tér, és kb 2 úttesten kell átkelni, mire kimotorozunk valamelyikre. Simán megjártuk a piacot, bár nem nagy bevásárlást csaptunk, bemerészkedtem vele már boltba is. Még ez is necces, mert mint Ricsaj Peti kinyújtja a kezét, és húzza végig a polcokon. A Rossmannban felcsillant a szemem, mert van LOLA kölesgolyó. Ezt tudtam eddig is, de pár hete LOLA és PALKÓ láz van itthon, így ebből is feltankoltunk. Eddig egy mesekönyvünk és egy hozzátartozó DVD-nk van, de lehet, lesz majd több is... Ééééés ma megérdemlek egy finom kávét is, mert a hét 5 napján kiherélt gabonakávét iszogatok. Legalább 100 órás gyorstalpaló agykontroll tanfolyam szükséges ahhoz, hogy ezt finomnak és kávét helyettesítő terméknek léptessem elő a preferencia rendszeremben, de most valahogy úgy éreztem ezt fogom inni és Lóci is.

Eddig is imádtam a szalagokat és anyagokat, de most még jobban. Amikor Lóci nyöszörgős vagy az orra be van dugulva vízszintben, akkor egyik hónom alá csapom, és fél kézzel bűvészkedek a neten. Fél kézzel is csuda sok pénzt el tudnék költeni, de ebben mi nők, kiváltképp a kismamák, kiemelkedően jók vagyunk. Egyik oldalról evezek a másikra, és találok nagy sóhajtásravaló dolgokat... De én béna vagyok időbeosztás terén. Kicsit olyan b@*** meg róka a fűnyíródat fajta. Mert egy-egy órát el tudnék csípni, de addigra elő sem tudom készíteni a terepet, már rakhatnék is el ollót, ragasztót, varrógépet, valaki úgyis megakadályozna :). Igénylem a ráhangolódási időt is. Most viszont szerelembe estem sok-sok tengerentúli textíliába... Jajj nekem.

RoboCop vagyok

Végre!! Olyan jó kis izomláz van főként a lábamban, amitől úgy érezhetem, hogy izom is van a láz alatt. Nem szimpla bőrizomtömlő, köhööömmm.... Picit oszloposan, robotzsaru módjára közlekedek és akaratlanul is ki-kicsusszan belőlem a Jaaaajjj. Ami úgy tűnhet, mintha nem élvezném. Attila meg is kérdezte, kicsit kijelentve, hogy De hát ezt szereted, nem? DEEEE :)! Vártam-vártam, hátha lesz olyan "gyermek-állás", hogy mind fekszik, és alszik, én viszont nem, mert akkor előránthatom Alexandrát a cilinderből. Hiába... Lóci produkált két kaka éjszakát, és 2 ig nem aludtam semmit, csak ordított szegény fél 10-től kisebb megszakításokkal. Meg ne kérdezze valaki, hogy próbáltam-e ezt vagy azt :)? Mert IGEN! Na jó..., lehet tudtok még jó praktikákat. Mózi meg reggel 6 negyed hétkor kéri a reggelit. És mellékesen fél éjfélkor ő is beleordított az éjszakából, hogy anyaaaa. Mint aki rosszat álmodott, de alig tudtam lefejteni magamról a kapaszkodó kis kezét. Azon az éjszaka 4-en aludtunk (nem aludtunk) a Noé bárkájában. Szóval a rákövetkező napokban jobbnak láttam hunyni délben én is. Nem volt ez olyan kimerítő, mert lehetne sokkal rosszabb, de megismerkedtem a filmekben előszeretettel használt klisével, hogy hiába beszélnek az emberhez, koncentrálni kell, hogy ne ragadjon le a szeme, és ne nézzen úgy ki, mint Joey ha nem ért valamit. Úszik el a figyelmem, kb nem is jutnak el a szavak a fejbőrömig sem, nem hogy az agyamig. Befőttesüvegből beszélt hozzám a védőnő is, mert persze pont aznap jött :). 

Ezzel az estéket kilőttem formásodás szempontjából, maradt a reggel/délelőtt. Nagy meglepetésemre Mózi partner ebben. Attól tartok ő is úgy gondolja, rám fér egy kis tuning, háttérbe vonul vagy meredten nézi a képernyőn (Alex)Szandit. Aztán ő is lefekszik mellém a szőnyegre tárogatni vagy az ölembe ül, hasamra. Nem vagyok egy fokozatos fajta. Csak éppen annyira, hogy 6 hétig semmi, majd lightos hasprés, aztán Új Kihívás. Az extrákat még kihagyom, és bőven elég lábsúly nélkül. A keresztelőre össze kell kapnom magam (ami még csak a Mózié, és aminek még nincs is meg az időpontja...)

De van egy nagy hírem is: Mózi maholnap megnősül!!! Valahogy ilyen távolinak tűnik számomra az óvoda is, de ma volt az utolsó határidő, hogy leadjuk a papírt. Így is tettünk. Én még tegnap délelőtt betoltam Lócit az egyikbe, hogy szétnézzek, mert az igazi nyílt napokról lemaradtunk a szülés és szobafogság miatt. Most várjuk majd a döntést, hogy jövő január 24-étől mi lesz a jele, mit kell majd hímeznem, varrnom. Alig várom. Annyira cuki lesz majd a kis budik és kagylók között a mosdóban, már látom a huncut csillogó szemét, ahogy étkezések közben hülyeségeket tanít a többieknek ;-). Én is behúztam a gyerekeket a virágágyásba anno, amikor kinti testnevelés órán azt mondta az óvó néni, hogy húúúzzuk ki jól a kört. Én meg addig húztam, amíg a fele társaság (de legalább a jobb és baloldalamon kapaszkodó gyerekeket be nem húztam. Utána Ibolya néni nagyon jó pedagógia érzékkel megáldva azt mondta, hogy: JÓ, akkor én mostantól itt fogok tornázni a virágágyásban :(. Büntetésből beállította szerény kis madárfejű X-lábamat a virágágyásba, amíg a többiek tornáztak. Lehet ő viccesnek szánta, én viszont napokig sírva mentem oviba, mire elmondtam anyának, hogy miért. És hogy nem akarok többet menni. Na tessék most még az is beugrott, hogy szintén ez AZ Ibolya néni élvezkedődött rajtam a többi klumpás vagy lyukas orrú-sarrkú csizmás dajkával, hogy odahívott (én nagy büszkén csattogtam oda mit sem sejtve), majd ennyit mondott: Te rosszaság! (vagy csúnyaság ??! - ez nem rémlik) Majd vigyorogva örült a többiekkel, hogy minden alkalommal elsírom ezen magam. És mellékesen megölelgetett, de ez már halottnak a csók :((. Biztos cuki voltam legörbülő szájjal, de akkor is! Monnyjjon LE!!!

Kezdek újra teljesértékű lenni, nem heverek sárga címkével felmatricázva és leszázalékolva a nyomott és bontott termékek között a poros gondolák végén ömlesztve. Eljutottunk a hathetes kontroll időpontjához, de még hétfőre is hagytunk egy kört a klinikán. Szerencsére rendben vagyunk eddig, indulhat a mocorgás ahogy jön a szép idő is (ezzel próbálkoztam pénteken, de nem tudtam befejezni a posztot)

Tegnap a klinikát s megjártuk az 5 kg-os deddel!!! Végig aludta az eseményeket, épp csak annyira kelt fel, hogy megmutassa, jók a reflexei, aztán szunyált tovább. Délután három után már én ébresztettem fel, hogy ki ne toljon velünk az éjszaka. Nagyon nem hatotta meg ez sem. Evett, majd átmentünk Bettiékhez, és amíg a nagyok szétrámolták a lakást ő a konyha asztal közepén hevert közöttünk, és nézelődött.

Úgy áll a nagy csata helyzet a muhi pusztán, hogy a nagyobbik gyerektől nem lehet csinálni SEMMIT! De ezt most komolyan így is kell értelmezni. Semmi olyat, ami nem róla szól, nem vele való foglalkozást jelent. Hiába vitte el mégis délelőtt Mama, mert a felszabaduló időben Lóci előhozakodott egy kis hasfájással, illetve olvasni kívántam. Próbálom nyugtatni magam, és a bűntudatot hajtani a fejem fölül, hogy nem vagyok rossz anya azért, mert nem élvezem minden percét a hét 5 napjának a szőnyegen ülve építő kockákkal körül bástyázva (még akkor is, ha színeket és formákat csoportosítunk, és nem csak dűntünk-boríunk). Nem tudok nyugodtan zuhanyozni, fürdeni, mert Mózit nem merem egy légtérben hagyni a kicsivel, de a csukott ajtó sem garancia, mert bármire rááll, és kinyitja. Így aztán jön velem a fürdőszobába, és babrálja a mérleget, próbálkozik a WC-kefét megkaparintani stb. Vasárnap is hiába volt itthon Attila, gondoltam jól elmerülök most a habokban, de Mózi veri az ajtót, anyázik, nem jó ilyenkor senki sem igazán. Hát akkor üljön be ő is. Így is lett. Cuki volt, néha durrogtatott, én meg aggódva kérdezgettem, hogy kaka lesz? A válasz mindig NEM (majd erre is visszatérek). Végül megtudtam, mire jó a mini BILIBO.... Sz@rt lapátolni a kádból :D. A két kis lyukon kifolyik a víz, Kula Bácsi az Ünnepi kaki meg benne marad. Így ért véget a vasárnapi lazulás a kádban.

Gépet kinyitni megint veszélyes, mert egyből sírás lesz, hogy csücsüljek vissza a szőnyegre vagy vegyem fel az ölembe, és ő is nézi mit csinálok. Közben bele-belenyúl, nyitogatja a CD lejátszót (gyurmát is látott már... :(), nyomogatja az ENTER-t. Az nyilván nem az igazi, ha a régi, kiberhelt gépet kapcsolom be neki. Főzésnél segít. Kavargatja a lábasban a szárazbabot, utána napokig rugdossuk a lakásban, mert jut belőle mindenhova. Szóval ez a része veszett kimerítő. Hogy nem látok ki a négy fal közül. Másrészről nagyon jó érzés, mert Extra Anya korszak bontakozott ki. Az esti alvások sem működnek. Tegnap Attila altatta egy-másfél órán keresztül. Előtte már velem is lezavarta a szokásos éneklés, mese, összebújás, napi események megbeszélése. Csak úgy a semmiből kezdett el egyszer csak sírni (kintről legalábbis így tűnt).
Lóci érkezése előtt már nagyon jól álltunk alakuló szobatisztaság terén. Aztán szép lassan ott tart most a helyzet, hogy akkor is letagadja, hogy kaka van a pelenkában, ha már messziről húzza a szagát. Megint szüneteltetjük a témát, és ezeket az apró fennforgásokat betudom "Lóci rovására".

Varrok Nektek!

Kell valami nyomós indok, erős motiváció, hogy előszedjem a varrógépet, és minden mást eldobjak a kezemből. Beleértve természetesen a gyerekeket is a nagymamák és Attilapa legnagyobb örömére :D. Viszont én is a család része vagyok, nekem is jár a gyereken túl valami móka és kacagás...

Ha a Tűkkelütött blogot nyilvánosan követő "híveim" tábora elérte a bűvös ötvenet, akkor kisorsolok valakit közüle, és legalább két vagy három darabból választhat egy legszebbet, hogy melyiket készítsem el Neki. Ha pedig nem éri el a misztikus számot, akkor jól ki...babráltok velem, mert addig nem kerül elő a masina. Szóval HAJRÁ, csatlakozzatok! Ne féljetek felkerülni az oldalra ;-)

Anya, taníts engem! sorozat II.

Csatolom az elmaradt szerdai ötletet és a mai csütörtöki adagot, valamint annyi megjegyzést, hogy a hónap feladata az alapos kézmosás begyakorlása. Mindennap foglalkozás előtt és után szappannal mossanak kezet!

Mi csak étkezés előtt vagy ha kintről bejövünk. Épp elég az is :)

Anya, taníts engem! sorozat I.

Most olyat találtam ki, hogy a Ti segítségetekre (is) leszek. Főleg a 2-3 éves korú gyermeket saját háztartásban :) nevelő szülőknek kedvezek. Azon is belül a azoknak, akiknek nincsen meg vagy eddig nem ismerték/használták az Anya, taníts engem! Deákné B. Katalin Fejlesztési lehetőségek a születéstől iskolakezdésig című könyvecskét.

Nem mondom, hogy mi napi szinten forgattuk volna, de nagyon nem volt rá szükség, időnként fellapoztam, átnéztem, hogy tud-e újat mondani, de nem ;-). Most viszont úgy érzem, hogy hasznunkra lesz, mert elértük azt a kort, hogy már nem annyira csak a környezetét kell megismerni a gyereknek, nem csak a használati tárgyakat kell a kezébe adni, illetve a fél konyhát és fürdőszobát a közelébe engedni, hanem fel kell készíteni az ovira és tudatosan szocializálni kell. Illetve befigyel az is, hogy mivel saját részre nem tudok idő lopni, kihasználom a Mózi  javára.

A könyv iskolás korig minden napra javasol fejlődési szintnek megfelelő feladatokat/játékokat, amit nem feltétlenül kell szigorúan napi lebontásban csinálni. Magam szórakoztatására viszont ezekből a napi tematikákból gyártottam egy gyors photoshopos kártya sorozatot, amit ki is nyomtatunk, és mágnes táblára  kiakasztgatjuk, hogy szem előtt legyenek az ötletek. Ezeket fel is fogom pakolni majd egyben letölthető formában is, hogy Ti is elérjétek. Ha pedig érdeklődtök más korosztályú gyerekeknek hasonló iránt, akkor gyártok hozzá kártyát, és felpakolászom azokat is. Csak visítsatok!

Ez volt a keddi nap 24 hónapos (23-25) gyerekeknek:

Amennyire üdítő, olyan nyomasztó

Ez a déli időszakra vonatkozik. Amikor tudom, hogy van/lesz két óra szabadidőm a legjobb esetben. Alig várom, hogy Mózi feje a párnán landoljon :), és akkor, mint rumlis szekrényből rám borul a sok szeretnivaló tevékenység. Azt sem tudom, melyiket halásszam ki, mert az egyik csücske tuti, mélyebben van a bútor belsejében, és ha nem vagyok óvatos és előre megfontolt, akkor újabb ilyenek esnek ki.  Aminek az lesz a vége, hogy semmi hasznosat nem csinálok, és már ébren is van a Nagy fiú. Képtelen vagyok priorizálni ilyenkor. Mert ha elkezdem a lakást elsimítani, akkor se vége, se hossza, ráadásul mire lejár a kiszabott idő, kártyavárként hullanak a lapok szerteszét, semmi látszatja. Az alvás lenne a legkézenfekvőbb, mert gyönyörű szemem írisze elég mélyről pislákol kifele, de sajnálom pont ezt a legdrágább időt rá. Szeretném olvasni a járó magazinokat, a megkezdett könyveket, levélben és egyéb módon fecsegni, ápolni a kapcsolataimat, alkotni gépen és kézzel. Nem beszélve saját külsőségeimről valamint személyiségem és agyam fejlesztéséről. Az agyam kopik :(. Mondat szerkesztéseimnek se vége se hossza, a személyiségem meg alakul, mint púpos gyerek a prés alatt (sajnos :)) akkor is, amikor ébren vannak a fiúk.

A tegnapi  nap katasztrófa volt. Biztosan a fáradtság, nálam és Mózinál is, mert későn feküdt, korán kelt, nem akart aludni ebéd után sem. Semmi rosszat nem követett el, sőt. Csak nem tudtam csinálni tőle semmit, és mindenen csak vonyított. 10 percet nem hagyott, hogy befejezzem az ebédjét, és én pedig különösen nem voltam partner. Tényleg úgy éreztem, hogy az egyetlen menekülési útvonal az ablak lehet. Állat módjára tudtam volna üvölteni csak úgy bele a(z) űrbe vagy önkívületben zokogni. Aztán feladtam, hogy esetleg Mózi aludjon egy normálisat (1 órányit sikerült közösen a mi ágyunkban összekucorodva). És mindezek ellenére elhalmozza puszival az őrült anyját, bújik, ölelget, ki sem akar szállni a karjaim közül. Kapaszkodik fel, ha szoptatok, dörgölőzik. Most semmi csipkedés, ütögetés nem volt. Így meg még ramatyabbul éreztem magam. Kérdeztem a sok puszi kapás közepette is, hogy megérdemli egyáltalán Anya ezt a sok puszit? A válasz csak ennyi: JA! És ebben minden benne is volt :).

Délutánra lehiggadtam. Jót duplóztunk, meséltünk, nézegettünk, játszottunk a linzerformákkal és bukfenceztünk. (Durva hogy nekem mennyire fájt a nyakam és a gerincem is elszokott ettől a mozgástól).

A tegnapi posztot nem tudtam befejezni, majd  pótolom ma vagy nem ma. Ez elég jól tükrözi a jövőhöz való viszonyomat, befolyásoltságomat. Arra azonban előre készültünk, hogy ma délelőtt zenebölcsi van, és Mózival átmegyünk. Sikerült is. Nagyon jót tett mind a kettőnknek. Olyan jó látni, hogy nem pofozkodik társaságban sem, hanem oda-odalép idegen gyerekekhez, átöleli őket, és megpuszilja. Az áldozat meg vagy elsírja magát (pedig rendszerint nagyobb/magasabb lányokat pécéz ki) vagy eltaszítják. Általában minden tevékenységet utolsóként fejez be. Arra értem, hogy ő tart ki legtovább, a többiek már rég érdeklődésüket vesztették, de ő még csápolja egyedül a szálló szappanbuborékokat vagy ő az utolsó aki elhagyja (többszöri kérésre, elterelésre) az étkezések helyszínét :). Az éneklés, tapsikolás most nem bűvölte el, ilyet itthon is gyakran csinálunk. Viszont a nagy darabokból összerakható és szétszedhető gokartot élvezettel szerelte, ütögette, csavargatta. Részt vesz elég nagy elánnal a csoportos játékokban is. Néha kicsit túlbuzgó :). Én meg lesem messziről olvadozva, hogy mennyire jól össze van rakva ;-).

Akkor egyelőre ennyi, jusson idő másra is. Higgyétek el, JÖN A TAVASZ, én már érzem. Sőőőt, folyamatosan imaginálom.

Napóleon lábnyomában

... pár napja minimális alvással.

Lóci az első két hétben kb itt sem volt. Végig aludt, úgy és ott, ahogy és ahova tettük. Ha fejjel lefelé egy domboldalra fektettük volna, akkor ott szunnyadt volna a legközelebbi étkezésig. Aztán volt egy olyan bő hét, hogy a mi léptékünkkel számított két nap nála egyet jelentett. Egy napot aludt, illetve átette magát a másikba, ami viszont nyűglődősebb volt, akkor volt ébren, akkor kezdett fájni a hasa. Eztán mértem fel az ismerős anyukák tapasztalatait, hogy mire esküsznek hasfájás terén. Mózinál nem használtunk semmit, mert nem volt számomra egyértelmű, hogy ő a hasával küzdött volna. Óramű pontossággal minden este fél 11, 11-től sírt két órahosszát. Nap közben derűsen nézett bele a mindenségbe, este a felgyűlt ingereket vezette le, dolgozta fel. Illetve valami miatt olyan érzésem volt, hogy a szülést élte át újra és újra olyankor. Hasfájás téren tehát nem vagyok tapasztalt vén róka, azt viszont tudom, hogy mindenkinek más válik be, és lehet, mire megtaláljuk a csodaszert addigra magától szublimál a hascsikarás. Saját étkezésemre is jobban figyelek, de rajzolódik a hatása, hogy sokat köszönhetünk a BioGaia cseppeknek. Én már csak ilyen zakkant vagyok, de azért nem elvetemülten, hogy a kézrátét legyen az egyetlen vállalható módszer. Tény, hogy nem szívesen adok az ilyen steril szervezetnek semmilyen gyógyszert, amíg nem indokolt igazán.

Közben megjártuk a havi és kétéves státuszt is. Az nem volt meglepetés, hogy Mózi egy picit alacsonyabb az átlagnál. Az lett volna gyanús, ha nem így van. Lóci viszont se perc alatt átszopogatta magát az átlagon felüli kategóriába :). Látszik is rajta. Amilyen nagy volt rá a 'bőr nadrág', most olyan kis hurkásan feszül rajta. Cuki tokás.

Azt hiszem alszom egyet. Ne zavarjatok!