Hello again, to all my friends!

 Sorolhatnám, hogy mi nehéz, mi sok, mi nem megy, de meguntam. Annyira bele vagyok ragadva ezekbe a darálós hétköznapokba, hogy alig hagyok eszmélési időt a szépre, jóra. Pl, h Lőrincke (a sulis takarító néni hívja így, meg mondja neki: Lőrincke, tudod Te, hogy mennyire szeretlek?) köhögés miatt itthon van, és a legkomolyabb mai teljesítménye az volt, hogy videó alapján megtanult fogpiszkálót szétdobálni/fricskázni a lakásban 😂. Amíg ilyen szintű dolgaink (problémáink, feladataink) vannak, addig baj nem lehet. Rendesen megirigyeltem ezt a zabhegyező napot tőle. Én sem veszem már annyira komolyan magam, de így könnyű is, h az operatív munka terhe nem engem nyom már, végre enyém csak a koordinálás, összetartás, fejlesztgetés, automatizálás, track-elés, monitorozás.

Holnap pl a debreceni csapattal (aki nem lesz szabin) felmegyünk a pesti csapathoz irodázni majd elmegyünk a cyberjump-ba, kövi héten pedig csapatépítőre megyünk a nyíregyházi állatkertbe. Várom.

Volt egy hétfő-keddi vezetői workshop változás management köré építve, amiket én szoktam szeretni, de most nem voltam annyira a toppon, olyan mísz elégedetlenkedő hangulatban hagytam magam mögött az otthoniakat, mert nem akartam menni. Attila akkor jött haza egy hét Németországból, haza már együtt jöttünk. 

Amit várok még munka fronton az egy coaching program egy Franklin Coveys nővel, biztosan ebből is fogok tudni elhozni hasznos dolgokat. 

Vannak események, amiket kihagytam, pl a nyárvégi balatoni kiruccanásunk Attila biciklis, majd’ 27 órás tekerése apropóján, amikor megint felállítottuk a naaagy lakodalmas családi sátrat. Nagyon jó élmény volt Balatonföldváron. Ez kb 4 nap volt, de a gyerekek a legjobb nyári napok között emlegetik. Hogy ide menjünk minden évben. Ámen :). Attila pedig megint nagyot ugrott: 370 km tekerés egyben alvás nélkül bő 3500m szintemelkedéssel. Ő sosem szarral gurigázik. Ha valamit elkezd, azt csak iszonyatos energiával tudja csinálni ❤️. 

A képek vége őszi hutai.

Visszatérek ide is.

Blöe

 Azt szeretem, amikor kicsattanó posztokat tudok írni, de most hiába nincs okom panaszra, hiányzik belőlem a derű. Magam sem tudom, mivel tudnám felpezsdíteni. Megvannak a szeretem tevékenységek, amik tényleg töltenek (csak jó lenne hozzájuk férni), de amolyan mosolytalan kis gépként csorgatom át a napokat magamon. 

Egy éve voltunk Máltán, és belefacsarodott a szívem a kékségbe, napsütésbe, ahogy a képeket feldobta a teló, Sanyikám és Kata.

Egy éve kezdtük el a teniszt, amit azóta is űzök kisebb kihagyásokkal (pl most lesz 4 hete, h műtöttek, és nem sportolhattam.), nem mondom, h pótolhatatlan fenomén vagyok, de mindig várom, és szeretem a vörös salakot, az ütőt, neon sárga labdát és pattogást.

Olyan érzés van bennem, hogy egy unalmas, begyöpösödött ember vagyok, akit a gyerekek-háztartás-munka határoz meg. Alszik most bennem még az aprócska őrláng is, ami a tüzet gyújtja, és nem hagyja céltalanul elslisszanni a hétköznapokat. Olyan érzés van bennem, mintha a napokkal karöltve lapítva próbálnék észrevétlen eltűnni. Lapos kúszásban, hogy zajt se csapjak :( 

Pedig a munka most megint motivál. Ráharaptam a menedzselés részére. Közel-távol nem jó még az arány, de most végre azt éreztem, hogy az, amiért ezt az egészet elvállaltam, és szerettem volna, h fejlődjön hozzá a személyiségem, mintha megmozdul volna végre.

Ma csak Lócival vagyok, lerottyant. A többiek Apa-építőn vannak. Addig megpróbálom építeni magamat én is. Hátha csak a perimenopauzában vagyok, és csapnivaló hangulatomnak, derűtlenségemnek ez a fő apropója. 

Pont ilyen vagyok én is 😂
 (na nem ennyire cuki, de a tekintetem pont ennyire sokatmondó…)

Jöttem lezárni

 Jöttem lezárni itt is a témát és ezzel kicsit magamban is.

Hétfőn megjött a szövettan, ami azt mutatja, hogy sikeresen és épen eltávolították a szükséges szövetdarabot a méhszájról, ami még nem rákos volt, de egy közepesnél jóval súlyosabb rákmegelőző lépés. Szerencsés esetben, és persze hogy szerencsés eset lesz, ezzel teljesen gyógyult állapotba is kerülök. Negyed/félévente kell járnom szűrésre, tesztelésre. Valamint oltatok és gőzerővel immunerősítek, és kevesebbet dolgozom. Nem mondom, hogy full megnyugodtam, de azért most jobb. Szépen lassan pedig kiürül ez az élmény, lazul, és kevésbé fogok szorongani rajta. 

Megyek, csinálok egy finom rókagombás rizottót ❤️.

Muszáj lenne aludnom

De nem tudok. Nem volt nekem ezzel korábban gondom, de most jó ideje nem megy könnyen. Le van gatyásodva a kedvem. Pontosabban van egy folyamatos stressz faktor bennem, amit ez az egész rákszűrős folyamat és műtét generált. Viszont vannak nagyon mélyen rögzülő fotók, pillanatok, amik jobban elraktározódnak, mint a többi.

Az egyik ilyen, hogy úgy örülök, hogy Mózi ráharapott a biciklizésre. Szombaton először ment el egyedül a BMW gyárhoz és a Látóképi csárdához, ami oda-vissza 43 km. Annyira ügyes. Itthon is görgőzik ❤️.

Ez a kép nem akkor készült :)

A másik, - és szombaton le is fotóztam - hogy annyira imádom, hogy Lóci még mindig így rám fekszik, bújik, kb belém kucorodik, mint pici baba korában ❤️ Ezeket soha nem akarom, hogy kikopjanak. Ha van ilyen a ‘Sorry, Bro!’ és az ‘Úúú, ez oltás..!’ szlengek, mondatok között, akkor ez így pont jó arány :).

A harmadik, hogy nagyon szeretem nézni ahogy Lola teniszezik, és egyre ügyesebb. Imádom a kis csini, fürge testét, és hogy büszke a fejlődésére. Már kapott nagyobb ütőt és kisebb/keményebb labdát. Most én nem játszhatok, de ez bőven kárpótol.

A negyedik, hogy Attila mindig lesi a rezgéseket körülöttem, mert vannak magambafordulós időszakok, amikor nem tudok kommunikálni. Elveszek a belső mozimban, annyira csak befelé koncentrálok. Ő pedig igyekszik vagy a zavaró(nak) vélt hatásokat enyhíteni (pl ha érzi, hogy kell a nyugi nekem, elviszi a gyerekeket, vagy választott nekem könyveket, mert mostanában erre sem tudtam fókuszálni, hozza a behűtött meggyes söröket vagy cidereket, h lazuljak kicsit. Vagy felszerszámozza a biciklit, hogy mire tekerhetek, már tényleg csak tekernem kelljen, de legyen rajta radar, pedál-fordulatszámmérő, fedélzeti computer ❤️.

Amikor ezekre gondolok, amikor annyira érzem hogy körbe vagyok szeretve, akkor elkap a bűntudat minden irányba, hogy én ezt meg sem érdemlem.. 

Ma reggel mikor elment a csapat, még hallgattam pár Gréta Stőhr ‘főzök és mesélek’ videót. Annyira szeretem a hangját, meg ahogy főz. Az én szemszögemből nézve egy túlromaticizált élet, amiben van, és pont ezért szeretek belassulni a főzései mellett. Nem vagyok gyakori főző, de akkor pont így érzem magam. Hogy valami jót tegyek az asztalra. Aztán nem feltétlenül győzedelmeskedik az íz mindenkinél, mert az indiai az a kicsiknek pl nem jön be.

Délben, mikor kivittem a kutyát, megint kint lebegett, az a mozdulatlan pont jó hőmérséklet és állapot, pont találkoztunk. Azt éreztem, h kihúzom a kis Ikeás fellépőt a ház elé, mint falun az emberek, és csak nézem a kukoricatáblát, mert ez olyan jó most. Csak a kulcsom és a kakazacsi tartó kis műanyag tok surlódott a kezemben, és a kutya zörgött a száraz fűben a liget szélen, semmi más hang nem volt. Vágyok lassabb életre, kevesebb ingerre. 

Ma du-ra volt időpontom debreceni nőgyógyászhoz, hogy HPV témában felzárkózzak és ne innen-onnan hallott, olvasott képem legyen csak. Nagyon izgultam, mert közben a megjött a szövettan eredménye is, jelzett a teló. Nem mertem megnyitni a váróban. Annyira dobogott a szívem, hogy látszott a póló alatt is, ahogy kiugrik. Az órám is rezgett, hogy szokatlanul magas a stressz szintem, pihenjek, csináljak légző gyakorlatot. Belépve mondtam az orvosnak, h most kaptam értesítést, de nem mertem megnyitni. Ő nézte meg. Muszáj leszek a műtős orvossal is majd konzultálni, mert nem nyugodtam meg. Holnap megpróbálom elérni. Egy picit megint okosabb lettem, és nyugodtabb is, de még van híja.

Helló Szeptember!

 Nehéz az 50 fokban arra gondolni, hogy berúgta az ajtót Szeptember, pedig ha máshol nem, a tornyokban álló iskolakezdési tanszerek között lavírozva itthon nehéz nem észrevenni, illetve a kikészített fehér blúz és sötét szoknya látványa emlékeztet rá, hogy holnap vége a lazzer nyári napoknak :(.

Ígértem, hogy jelentkezem, de annyira elkámpicsorodott, letargiás állapotban voltam, hogy nem volt kedvem írni sem. 

A Medicover-ös szoba és ellátás hibátlan volt. Jött értem a nővér (?, betegirányító, betegkísérő srác), aki megmutogatott mindent, kitöltött pár papírt, kérdezett egyet-kettőt, és mindig mondta, mi lesz a kövi lépés. Jött az orvosi konzultáció (ez húzta ki alólam a talajt, mert sajnos nem azt mondta, hogy tévedés történt, és semmi keresnivalóm itt, hanem, hogy van dolgunk, jeleznek a HPV értékek, hogy valami van. Ő sem mond többet a szövettanig). Utána jött az altatóorvos, ő is elmondta, mikor mi fog történni, és hogy majd kb egy órán belül jön értem a műtős, addigra kellett felvennem a fehér kórházi szerelést és bebújni az ágyba, mert ágyastól gurítanak majd le. Nem volt kedvem egyből öltözni, ahogy elment, viszont hamarabb jött a műtőbe kísérő bácsi, így gyorsan átvedlettem, és takaróztam. Nagyon rendes volt (gondolom, ez protokoll is, de amíg tolt végig a folyosók labirintusán és lifteztünk, beszélt, kérdezett, hogy oldja a feszültséget). Jól jött. Addig nem izgultam, de az egésznek a hangulata, ahogy csak a plafont látom és tolnak, és elfogynak a felszíni külső szemlélőknek készülő design-os terek, falak a repkedő pitypanggal, fa burkolatok, és közelítünk a műtő steril színeihez, anyagaihoz, fényeihez, hőmérsékletéhez, kezdett inamba szállni a bátorság. Ki kellett bújnom a fehér kórházi felöltőből, a bácsi próbált a kék műtős lepedővel takargatni, majd fekvő helyzetben átpattantam a a gurulós kényelmes ágyról a műtősre. Elkapott a gyermeki állapot. El akartam magam sírni. Csak úgy a gyámoltalanság miatt, de nem hagytam kibújni. Aztán betoltak a műtőbe, átfeküdtem a végső bútordarabra, felpattintották a nőgyógyászati lábtartót, volt bent ha jól rémlik 4 férfi és egy nő. A műtőbe toló bácsi betakargatta a lábam, mert fáztam. Közben az egyik kezemen vérnyomást mértek, meg betekerték azt is vmi anyaggal, h ne érjen fémhez, a másikba a kanült szúrta a néni. Az altató orvos mondta, hogy majd mindjárt elkezdi adagolni az altató, de előbb jön az oxigén maszk, amiből szippantsak. Emlékszem, hogy megnézték a szaturációt, 99%… A többi kiesett.

Legfrissebb, első emlékképem, amikor visszaértünk az ággyal a szobámba, és mondta a betegkísérő srác, hogy minden rendben volt, kb 10 perc volt a műtét, ébredezzek, és majd be fog nézni. Nagyon jó érzés volt az ébredési, eszmélési fázis. Nem voltam még altatva, de ha másért nem, már ezért a béke és nyugalom érzésért megérte. Csak arra emlékszem, hogy azt éreztem, olyan jó minden körülöttem, velem, bennem. Beugrott a család, hogy olyan jó emberek vesznek körül, és hogy annyira jó helyen vagyok. Nem volt bennem semmi nyugtalanság csak egy ilyen lebegő, könnyed életigenlés. Vissza-visszaaludtam, majd jött az orvos, hozta a zárójelentést, de nem nagyon tudtam belőle kihúzni információt a jövőre nézve, mert azt mondta a szövettant várjuk meg. Szóval most azt várom. Néha pedig egyáltalán nem várom. Én nem tudok szembenézni bizonytalansággal, mert olyan szintű félelem van bennem, hogy inkább hallani sem akarom, homokba dugom a fejem. Itt most nem lehet.

Ez nagyon megnyomta a hangulatom péntek-szombaton. Késő délután beszéltünk Ágival bő órát, ami után úgy éreztem, hogy megint visszazökkentem a hétköznapokba, és nem ragad el a kétségbeesés. Most igyekszem itt is maradni. Itt pont, ahol vagyunk és amit tudok. Se előrébb, sem hátrébb. Minden jó lesz!!!

Utolsó nyári napok - előrehozott műtét

 Az augusztus huszadikai hosszúhétvége után kiderült, hogy előre kell hozni 10 nappal a műtétem, mert ciklushoz kötött, és az utóbbi három hónapban megborult az addig szinte tökéletes sorminta, és kevésbé tervezhető :(. 

A július és augusztus derűsen, stresszmentesen telt, nagyon jól félre tudtam tenni az aggodalmaimat a júniusi kedvezőtlen lelettemmel kapcsolatban, jó volt a nyár, tartalmas, aktív. Huszadika után kezdtek viszont bekúszni megint a szorongató érzések. Nem vészesen még. Szükségem volt vérvételre, EKG-ra, mellkasröntgenre az altatás miatt, minden olajozottan és időben történt, szép eredményekkel ahhoz, hogy biztonsággal műthető legyek. Ma hajnalban pedig felutaztunk Pestre, én már elfoglaltam a szobámat, volt újabb orvosi konzultáció, altatás ismertetés, és megint bennem van a szorító ideg. Mert ami miatt itt vagyok, csak nem egy torokgyulladás, és csak nem lehet elbagatellizálni. Bár meg se szólalt volna az orvos, de tudom, hogy ez a dolga, és az én fejem sem lehet a homokban. Az a képzet, hogy velem semmi rossz nem történhet, néha meginog, és ezt az érzést, félelmet nem szeretem.

Ha felébredtem, jelentkezem

Vége van a nyárnak

 … nagy bánata van a Sárika madárnak :)). 

Ritkább lesz a bejelentkezés, majd a szeptemberi újrabootolásról írok feltétlenül. Túl egyhangúak a posztok, nincs nagy dráma, nagy fennakadás, nagy küzdelem. Csak szimplán zajlik az élet, suhan az idő, és fognám vissza, h időzzön többet nálunk.

Itthon mindig selejtezek/rendszerezek valahol, valamit, most a ‘konyha-kamra-hűtő’ szentháromság megint jó lesz, a garázs-padlás-mosókonyha pedig  jobb ha be van csukva 😁. Töménytelen cuccunk van. Sokat hőbörgök miatta, néha a fulladás kerülget. Főleg ha belegondolok hány fordulóval áramlik be és hánnyal ki. A családok átmeneti otthona a mentsváram. Oda semmit nem sajnálok elvinni. 

Megint tiszta kívül-belül - béke belém

Kb 6 napig ez is makulátlan 😁 - extra békesség nekem

Valszeg rám tört valami kapuzárási pánik (vagy bármi is legyen, nem bánom), mert ez a bicajozás annyira lelkesít, álmodok róla tarka vicceseket, elmegyek amikor csak tudok pár órára tekerni, és apait-anyait beleadva hajtok, mintha a Tour de France-on lennék legalább Vas Blanka 😂. Ilyenkor totálisan elmásznak a határok bennem, hogy mi a normál, mi a túlzás. Átesek vajon a ló túloldalára, és ha igen, vannak-e már elegen a túloldalon, hogy legalább puhára essek? Már az őszön-télen agyalok, hogy akkor hol és mikor fogok tudni kijárni a drótparipámmal, hova is tekerek, mi a cél? Kell egyáltalán vagy elég csak, hogy élvezem? Analitikus énem fürdőzik a statisztikában. Vagy a táv több vagy a km vagy nem kattog a térdem, vagy jobb a pulzusom, vagy kevesebb a kg (vagy épp több 😁), jobb a fitnesz-kor vagy a VO2 max. Annyira kellenének hegyek, legalább pici emelkedők. A széllel nagyon harcolunk. Néha hangosan mondom, hogy “a f@xomba…!” amikor szembeszáll velem. Próbálom megszelídíteni magamban ezt a dühödt hasztalan hisztit, és az előnyét látni. Hegy nincs, szél van. Tessék neki örülni, ez is egy plusz funkció ezen a nagy lapos tenyéren. Most így vagyok. És ez most így megint annyira pont jó/túl jó. 

A szabadság alatt sok mindent megvalósítottunk a gyerekek kedvéért is. Szerettek volna strandolni, szerették volna ha itt is alszik Bendi, voltunk moziban is Gru 4-et nézni. Szerettek volna tejszínhabos-nutellás gofrit M&Ms-szel, voltunk Pesten Cyberjumpolni, Balázs Kicks sneaker boltjában, Valter Ati Grinta kávézójában és bicikliboktjában/szervizében (ami szemben van a budai Reflexshoppal). Lolával alkottunk az Egész évben Findusszal könyvből újrahasznosított kisautót, nagyon várta már. Volt itt Poszika a gyerekekkel egyik nap. Lett medencézés, focizás, tenisz, családi filmezés, főzés, Szmöre burgerezés, almáspite fagyival, vezetés, kutya-oltás, gyerekeknek kullancsoltás. Szerintem kitett magáért a család, és még el sem fáradtam. Idén egyszer sem mondtam, gondoltam, hogy akár kezdődhetne is a suli 😁, sőt. Úgy érzem magunkat, mint a covid idején. Hogy nekünk ez jó, boldogulunk egymással a handicap-ekkel együtt ❤️.

Lőrinc napi almáspite

csak fagyival

bubble tea - számomra értelmezhetetlen őrület 🤷🏻‍♀️

Bendi szülinapi mozi - Gru 4

Úgy szerettem az ilyen uncsitesós
együttalvásokat én is ❤️

Grinta ❤️

❤️

❤️
pacek! - én ezt a sneaker túlkapást sem érthetem 🙌🏻

Lolával alkottuk a diófej családot

annyira szeretem az ilyesmit
Enni is és csinálni is.

Cyberjump - majd rövid videó is lesz

nap vége, IKEA 😂

a strand lángos nélkül, mint a Dallas Bobby nélkül 😂

Életünk napjai

 Szerintem életünk legjobb szakaszában vagyunk. Mind családilag, mind egyénileg. Én most eléggé érzem az egyensúlyt. Élvezem a munka combos részét, és élvezem letenni is. Nem mondom, h mindenre pont tudok annyi időt szánni, mint szeretnék, pl a főzés sokszor napokon keresztül kimarad vagy csak nagyon alapszinten működik. Pl mirelit gombóc/nudli formájában 😂. Pedig fontosnak tartanám, h viszonylag normális minőségű ennivalót együnk. Szeretem az insta videókat, amikor pár fogás össze van készítve a hűtőben a családnak, és olyan guszti módon ‘pikk-pakk’ készülnek el. Nem nagy dolgok, de csupa zöldséges. Mindig mentem le a videókat, aztán ha másnak nem, legalább magamnak összeütöm. Attila is jobban odafigyel, meg a biciklizés is segít, de 10kg-ot ledobott magáról. Szerintem annak egy része rajtam kötött ki, mert mozgás ide vagy oda, én soha nem voltam annyi kg, amit mostanában már súroltam. Lehet, vmi előzetes menopauza ez már, sőt. Mindegy is. Amíg van kedvem és energiám mozogni, addig nem érdekel. 

vörösbabos taco

A futás eléggé kiszorult a nyáron, pedig most a héten bölcsen megállapítottam, hogy nekem ez az alap mozgásformám. Ha futni bírok, akkor mindent bírok. Sajnos most nagyon nyögvenyelősen bírtam, de engem ez tart fiatalon. Akkor jobban bírom a kerót, a munkát, a hétköznapokat. Totál kisöpri a fejem, kinyújtja az idegeim. Még akkor is ha megpurcanok közben. Nincsenek is vérmes terveim ezzel, de 7-10km-t szeretnék kellemes érzéssel lefutni 6 perc/km alatt. 

Voltunk Attilával bikefittingen, hogy beállítsák a kerót a legideálisabban a méreteimhez, hajlékonyságomhoz, stílusomhoz. Életemben nem mértek le ilyen pontosan, szereltek rám kis szenzorokat, hogy terhelés közben mutassa, hogy érzem magam, jók-e a szögek. Néztek pedáldinamikát, hogy tekerek és hol fejtek ki erőt. Nagyon király volt. Soha nem volt a lábamon még clips-es cipő, most ilyenem is van, ma felavatom, de tartok tőle, hogy elvágódok hamarabb, mint hogy ki tudjam pattintani a pedálból. 

Mózi mindig is szetetett biciklizni, de most ő is érzi veszettül a különbséget országúti és tracking között. Kölcsönadtam neki az enyémet, amikor kimentünk a BMW-hez, és röpült. Én meg majd’ megfulladtam az övén. El is kenődtem, hogy nem a kondim javult, csak a bicikli lett nagyon ‘GOD’ alattam 😁. Azóta hol velem jön ki, hol Attilával vagy közösen. Jót is tesz neki egy kis mozgás, örülök, h ráharapott erre.  

🚴🏻🚴🏻‍♀️🚴🏻

❤️

❤️

Lócinak beindult a foci augusztusban, Lola pedig nagyon nem várja a sulit egyelőre. Nem csodálom. Aranyéletük van itthon 😁. Iszonyat önállóak, mindig készít valaki valamit éppen a konyhában. Lócikának a tojásos ham&eggs a kedvence, de a panini sütőbe is előszeretettel pakolnak ezt-azt. Lola még mindig rettenet anyás, szeparációs szorongó (?), ha este vacsorázni bemegyek, akkor is pityereg néha, hogy “de nekem csak Anya kell!” ❤️.

❤️

Örülés van 😍

Tényleg, szeptemberben lesz a műtétem, előtte még kell mennem Pestre az altatóorvossal konzultálni, kell még labor, tüdőszűrés, belgyógyászat. Nem mondom, h full nyugodt vagyok ezen a vonalon, de most egyelőre nem feszítem a feszkót magamban. A vérnyomásom elég alacsony, a múltkor rám is hozta Apa és Kiskata a frászt, mert 77/49 volt, azóta naplóznom kell és inni minimum napi 2 litert a háziorvos utasítására, és egy kardiológiát útba ejteni. … Csak vénülök :).  Ha tényleg megvan a 2 liter folyadék, akkor felkapaszkodik a v.nyomás 100 fölé, de ha nincs meg, akkor csak 87-92 körül mozog. Nálam az ivás sajnos mindig kritikus, egyszerűen nem hiányzik, nem kívánom. Nem elfelejtem, hanem nem bírok ennyit magamba tölteni. Vettem már water drop-ot, de az sem segít. Ehhez a vérnyomáshoz a pulzusom sem sok, mert nyugalmi állapotban 56. 

Voltunk Seres-találkozón is (Attila nem jött, mert Poszikáékért ment volna a reptérre, de nem engedték őket felszállni, mert vmelyik gyereknek lejárt az uti okmánya). Ez a találka mindig jó szokott lenni, de annyian vagyunk és ahhoz rövid a nap, hogy tartalmas beszélgetések szülessenek. De arra pont alkalmas, h képbe kerüljük ki éppen merre és mit csinál.