Berkenye

Tegnap (már most tenapelőttöt írhatok...) estére szántam ezt a posztot, az autópályán vezetés közben olyan jól meg is írtam, de későn értünk haza. Ma vitt a sodrás, most pedig jó eséllyel be fogok aludni - érzem. Be is aludtam (a szerk.).

Szoktam szorongani, amikor 3-nál több terület klappol az életemben éppen vagy hosszan és összefüggően érzem a hálát és a kiváltságos állapotot. Félek, hogy ez túl idilli, túl nem valóságos, és hogy innen óriásit lehet esni, inkább legyen kevésbé jó. Tudom, ez így elég kifacsarodottnak tűnik leírva, de valami ilyesmi... Már az is megfogalmazódott bennem, hogy nem én generálom-e, rombolom-e le olykor az idillt, teremtve megoldandó feladatot, feszültséget, nyűgöt, hogy ne legyen túl sima ügy, túl unalmas az élet :D. 

Az évet eddig különösen eufórikusan élem meg, de nálam ez kétélű fegyver. A szorongásomnak meg keresek helyet. Nem tudatosan, de valahol keletkezik. Hol a gyerekek miatt, iránt érzek erősebb aggodalmat, hol egészségügyit, hol egzisztenciálist, hol bármit. Kreatív vagyok a témában (is) sajnos. Nem kell annyira "betegnek" érezni :D, nem mániákus a helyzet, de észrevétlen fut egy ilyen program bennem, és ha figyelek magamra, akkor észreveszem.

A hétvégén Berkenyén voltunk Juditkáéknál, és ezt is olyan jónak éltem meg. Mindig azok a programok jók, amik nincsenek szervezve, tervezve, csak spontán kiborulnak. Egy karantén alatt befoglalt hétvégénk felszabadult, és a hét közepén mondta Apa (az enyém), hogy tervezik meglátogatni Juditkáékat. De jóóó, pont hívott a szülinapomon, és hogy milyen jó lenne ha nyáron tudnánk menni valamikor stb. Pont jó!!! Megyünk akkor mi is. Sőt ha mi is, akkor jön Dóri is Bendivel. Az hogy hol és hogy alszunk mindegy, majd megoldjuk. Juditkáék 5 gyerekkel és Marika mamával vannak 8-an, illetve mi plusz 8-an, az 16 :D.

Összecuccoltunk. Egy napra annyi motyóval, mint egy hétre kb. Én vittem Dórit és Bendit (Attila maradt itthon a kutya és a munkások miatt, illetve Barna is élvezte a nyugit), Anyáék vonatoztak hajnal 6-kor.

Az unokatestvérek nagyon jól elvoltak minden korosztály megtalálta a magáét. Alig várták a találkát. Regő mint rangidős (15) óriási példakép, főleg Mózinak. Ettől azért szoktam félni, mert csak van köztük pont egy lényeges 6 év különbség. Fostam is rendesen, mikor elmentek quadozni úgy, hogy Regő vezetett, és Mózi kapaszkodott mögötte.... De akkora öröm és boldogság volt, hogy csuda. A kamaszkodást is nagyon jól másolja Mózi. Amennyire itthon bújós és szerelmes, ilyen helyzetekben felesel, durcog, próbálgatja a szárnyait. Ezzel együtt én is próbálgatom a zsinóros automata pórázt. Hol kiengedem, hol visszarántom. Utána tesztelem magam, és még távolabb kieresztem, de markolom, kezem a gombon :D. (Pedig nem is tartom magam helikopter szülőnek. Mit élhetnek át azok a szülők :)) 

Amíg elmentünk Lolával a kecskefejést nézni, hol bedugta a fejét valamelyik gyerek az akolba, hol nem. Egyszer Dóri jön cuppogva gumicsizmában, hogy menjek, mert Mózi elesett a rollerrel. Gondoltam, elnyalt az udvaron a füvön. Hát nem pont :(. Kimentek az utcára, és mivel dimbes-dombos, füves, lépcsős, repedezett az út, valahol ereszkedett le nagy sebességgel, a fék nem fogott (annyira, mint elképzelte), következett egy lépcső, attól befosott joggal, ráadásul kanyar is volt és egy fémhálós kerítés, így leugrott menet közben. Átbukfencezett a rolleren az aszfalton, és a füvön végig csúszva (szerencsére az ott pont egy bucka volt) megállt a kerítés előtt... Karjait, lábait lenyúzta, az egyik térdét elég csúnyán... Ordított. Szeret is kicsit jobban kétségbeesni, mint ami kívülről indokoltnak tűnik. Hidrogén peroxiddal leöblítettük, lekezeltük, ragasztottuk, de nem volt szép. Nem nagyon zavarta akkor semmiben. Itthon persze most biceg, botorkál, h nagyon fáj, és Lócival meg Lolával 'szolgáltatja ki' magát ;-)

Regő pont annyira gépi és szerszámos beállítottságú, mint Mózi. Így ment a karburátor tisztítás, kompresszorozás a garázsban alkoholmentes sörözéssel kísérve. Mózit is érdeklik ezek a gépek és működésük. Most is éppen medence tisztító rendszereket néz a youtubon. Valamelyik reggel a múlt héten akkorát derültem magamban. Kitámolyog korán, felüti a gépet, látni még alig lát, de hallom a háttérből a mély "szaki" hangot és akcentust, hogy: Az automata mosógép-dob kiszerelését mutatom... :D:D:D

Lóci kapaszkodik erősen :)

Berci-Mózi páros

Volt egy farmom Afrikában...

Felkészül: Lóci!

Itt még lovon. A villámlástól a ló megijedt, és a két fiút
 ledobta a hátáról... Nem lett semmi bajuk - szerencsére...

Voltunk a határban lovagolni. A gyerekek ültek fel, csak úgy szőrén. Ez is izgi volt, mert látszott, hogy lóg az eső, és a vihar 45-ös lába. Vagy megússzuk vagy nem. Az egyik elkerült, de jött szemből nagy széllel a másik... Nálunk pedig volt babakocsi, két roller, két bicaj, valaki autóval jött (Zsolti, Apa és menet közben bepattant Mózi és Lola is). A falu végén van egy erdősáv, amin már eleve necces volt babakocsival átjönni, de a tisztás szélén egy régi teherautó konténerébe bepakoltuk a járműveket, és gyalogoltunk tovább. Visszafele viszont beültünk mind a 13-an az autóba!!! Zsolti vezetett ölében egy gyerekkel, mellette Apa, hátul Én+Lola, Dóri+Bendi, Anya, Juditka+Delila, a csomagtérben meg Mózi, Lóci, Berci. 2 gyerek quaddal ment, Marika mama otthon maradt. Elvitt Zsolti az erdőszélig, ott Juditkával átfutottunk az erdő sávon, ahogy kiértünk a tisztásra a konténerhez villámlott egy nagyot (már akkor szürkület is volt), és leszakadt az ég. Úgy istenigazából. Mint a filmekben :). Verte a konténert, pont annyi időnk volt, hogy beugrottunk. Fosás volt. Hirtelen azt méregettem, mi a jobb. Ha bent maradunk és abba csap a villám vagy ha a szabadban vagyunk. Addigra Zsolti átverekedte magát az autóval, és elkezdtük a járműveket bepakolni. Géza papa kapott egy bicajt az ölébe előre, a babakocsi összecsukva és a rollerek, plusz az egy biciklit még be tudtuk gyömöszölni a csomagtartóba. Zsolti csak tolatva tudott menni, viszont csúszott, szűk volt, és nyilván volt egy árok szerű szélen. Az izgalom a tetőfokra hágott :))). Ezt fogjuk még emlegetni, Apa nagyon vicces volt hátulról nézve egy bicajjal az ölében.

Zsolti Tardossal a kormánynál :)

Lolival szunyáltunk

Mi felnőttek ettünk-ittunk. Az alváshoz terítés még kihívás volt. Mi vittünk egy felfújható ágyat, én Lolával azon aludtam, a téli kertben "felvertünk egy kétszemélyes sátrat, mert kint nem tudtak aludni a gyerekek, anyáék és mi is vittünk még egy vékony matracot, hálózsákokat, Dóriék is plédet, ágyneműt. Mi a nappaliban a kemence tövében aludtunk. A gyerekek még éjfélkor titkoban chipseztek a takaró alatt, meg Mózi Regővel Family Guy-t nézett. Vasárnap játszótér, csüngőhasú malacok nézése a másik telken. Szerintetek mennyire volt kedve haza jönni a társaságnak, és mennyire voltak kinyúlva? Szinte végig szunyálta mindenki az utat, én meg hasítottam haza. Szeretek vezetni. Ezt sem gondoltam volna magamról, hogy valaha én fogok szeretni. De egy ideje már így van ez (is). Csupa meglepetés vagyok ;-)

Tipikus eset, ha pici baba van a képen ;–)

Mesélés + mornin' pálesz a kezemben :D

... :) - K.O.

Apa (Gáza papa) a fiú unokák egy részével
 (itt már nagyon be voltak sózva, mint egy zsák bolha)

100 évente készül családi kép

Anya a lányaival

Anya (Nagyanya) a fészekhintában

HVCS

féléves Delila :) Marika mamával

Nyári Tábor - Szlovákia

Első ottalvós tábor

Mózinak integetünk induláskor

Mikor összepakoltuk szerdán a bőröndöt Mózival, és felmentek Attilával Pestre, hogy onnan tovább induljanak hajnalban Szlovákiába, lefényképeztem a csomagot, mert annyira belémhasított, hogy most még kb 99%-ban képben vagyok, hogy mi kerül a gyerek bőröndjébe (a zsebébe mindig csempészett iskolaidőben is valami tekerőt, valami kezdetleges szerszámot, mágnest egyebet, így ezzel tisztában voltam, hogy talán utazik ismeretlen eredetű cumó is, amiről nem tudok. Nyilván nem is kell mindenről. Viszont érzem, hogy nálam ezek a lépcsőfokok mind okoznak érzelmi megmoccanást. Amikor érzem, hogy egyre kevesebb dologról tudok, egyre kevesebb dologra van ráhatásom. Ennek pszichológiájába nem megyek bele, biztosan dolgom lesz még ezzel később is, mert rohamosan omlanak le a falak körülöttünk. Ezért hatottak meg a bölcsi-ovi, ovi-iskola váltások, mert mind egy-egy érési, önállósodási fázis, ahol az én fizikai szerepem egyre kisebb, és van bennem bizonytalanság, hogy az érzelmit elég erősre húroztam-e ahhoz, hogy összekössön akkor is, ha a fizikai törvényszerűen pattog szét közöttünk. 

Valszeg benne(m) volt, hogy az indulás előtti napokban olvastam a Kaleta-ügyről, ami akkora belső indulatot, tehetetlenséget, ezáltal némi depressziót nyomott rám, illetve a korábbi no-i hasonló ügy taglalása, hogy rendesen vitte magával a gyerek a hangulatom és energiám java részét. (bocs egyből ez a kávés csésze ugrott be, ahogy leírtam ezt a szót... :D. Valszeg ez egy elég jó logó akkor ;-)).

Tudom, hogy nem kellene hagyni, hogy ez befolyásoljon, a felszínen úgy gondolom, nem is hagytam, de mikor hazaérkezett, éreztem a megnyugvást, illetve egy - talán jogtalan - haragot. Mindjárt mesélem azt is.

Anno pár éve, amikor Attila csinálta a coachingot, akkorról maradt pár ember, akikkel a kapcsolatot master mind és/vagy családi éves hétvégék alkalmával ápolják, ápoljuk. Az egyik házaspár fiatalok tehetséggondozásával, motiválásával foglalkozik, és 5 éve már hogy tartanak pár napos életmód tábort. Mózit eddig kicsinek éreztük hozzá, és még most is az ő korosztálya volt kisebbségben. Ami nem feltétlenül baj, őt amúgy is igazán a felnőtt társaság vonza. Mivel nincs telefonja, laptopot nem engedtünk hogy vigyen, nem tudtunk felőle semmit. Csak bíztunk benne, hogy jól van, és élvezi. Két forgatókönyv vibrált bennem. Vagy úgy éreztem, hogy nagyon fel van dobva, és minden porcikája tényleg élvezi, a másik szerint pedig mindenkit 'fogyatékosnak' képzel, és nem igazán csipázza :). (Ahol nem találja a hangot a többiekkel, onnan általában úgy jön el, hogy lefogyatékosoz valakit. Ezt nem szeretem, hangot is adok ennek minden alkalommal.)

élmény a mekis reggeli

a gyerek leszállítva :)

Attila vasárnap délben indult a többi gyerekkel érte, és Pesten megálltak a raktárban, hogy a kicsik is targoncázzanak a raktárban, ne csak Mózi :)).

8 óra vezetést nem cseréltem volna most el Attilával :D. Felnyalábolták egyben a gyereket, és a kocsiból hívva tényleg úgy tűnt, hogy élvezte a tábort. Alig van/volt hangja, totál be van rekedve, sokáig ébren voltak, és teli van mesélnivalóval.

A "jegyzeteibe" nem engedett bepillantást nyerni, azt mondta, ezek mindenkinek a sajátjai, nem is forszíroztam. Még az autóból újságolta, hogy vmelyik este nem tudott elaludni, és átmnet bandázni a másik szobába a nagyobbakhoz.... És hát ja. Ezt rettenetesen szerettem volna elkerülni, ha nem történik meg. Hogy 9 évesen szembesül videón felcsatolható műfütyiről. Ettől sírni lenne kedvem, hogy a 'tisztasága, ártatlansága' - legalábbis annak előszobája - 9 évesen illan el egy táborban. Nem részletezte, én itthon nem firtattam, tudom, hogy fog még erről mesélni, kérdezni, és akkor kiderül számomra is, hogy mit és mennyit látott, és hogy hova tudta elhelyezni a dolgot. Itt haragszom a szervezőkre, hogy ez megtörténhet. Letojom a nagyobbakat, de voltak kicsik is a táborban. Erre ki kell találniuk valamit. Megy is véleményezésre. Azt mondja Mózi, jövőre is megy. Lócinak pedig azt mondta, hogy Lóci, nekem is kell a pihenés, kikapcsolódás, Te nem jöhetsz. Itthon az ágyban Kelemen kabátban énekelt, pontosabban a Nyári gyerekek a Balaton partont, ma már Lóci is. A reggeli ébredést követően fél 10-kor visszabújt olvasás címen, és fél 1-kor kelt. Ki van merülve, látszik rajta :).

Visszaszámlálás indul... - #maholnapnegyven, 3-2-1...

Nem hagyom, hogy tovább gyűljenek és torlódjanak az elmaradt események, egy huszárrántással kikapom alóluk a talajt immár 40 (!!!) évesen.

#kutyi

A kutyi neve: TITUS

A kutyi neme: kan

A kutyi kora: 8 hét

A kuyti fajtája: munka labrador - working retriver

Imádjuk? - igen

Fél tőle valaki? - naná :)). Lola nyilván. Ha valami nem n(y)uszi, akkor az félelmetes ;-). 

Több, mint 4 éve nincs kutya a családban. Egyértelmű volt, hogy nem én leszek az, aki szeretne vagy aki beindítja a folyamatot, és az is, hogy nem fogom 'gáncsolni', ha Attila megért rá újból.

Iszonyatosan cuki, főleg, mert kelni sem nekem kell hozzá éjszaka, ha nyüszít :D.

A fiúk is oda vannak érte, Mózi foglalkozik vele napközben egyelőre a legtöbbet, mert a kicsik még máig oviba jártak. Sokszor mondja, hogy jó fárasztó egy kiskutya gondozása, én meg mindig mondom neki, hogy egy kisgyerek is az, főleg 3 ;–).

Egyelőre bent van a lakásban a kuckójában, mármint ott alszik, napközben meg egyre hosszabb szakaszokat kint tölt, még most őrizve, megfigyelve. Csetlik-botlik, ugrándozik, aztán hátra bukfencezik pár lépcsőfokot, kergeti a hangyákat, ugrál/kapkod a ruhák hullámzó végei után, és természetesen rágcsál... Tudom, hogy amint felszállt a rózsaszín köd, ezzel lesz bajom, hogy mindenben kárt tesz, de hát ki nem :D.

Lócika első reggel 5:14-kor már kint volt a kertben vele. Ez azért is nagy szó, mert ő kb akkor kel, amikor már jár a motor, és indulunk/indulnánk az oviba... Totál fel volt pörögve. Ennek másik fokmérője, hogy hangos. Mit hangos? Kiabálva beszél. Úgy érzem, jó helyre került, jó gazdikra talált Titus (szivecske).

Ezek a kutyás első napok voltak csütörtök-péntek. És akkor itt volt a szombat. a SZOMBAT, JÚNIUS 27, ami nem péntekre esett ;-) A lányos meglepetés napja. Utolsó információm az volt, hogy negyed 9-re legyek készen, mert akkor jönnek értem. És én addigra kész is lettem. Még egy kávé, egy kutya-néző, és akkor a tök hintó előállt ;-) Mondtam már? Emlékeztem már meg itt a blogon konkrétan arról, hogy nekem mennyire nagyszerű barátnőim vannak? Van, aki 37 éve (!!). Van, aki nem tudott elriasztani az első gimnáziumi nap után sem, miután nővérem "előszűrte" számomra [a gimnáziumi beiratkozásra nem tudtam elmenni, mert valahol voltam, és Juditka ment el helyettem, akinek az egyik benyomása az volt a sulival, leendő osztállyal kapcsolatban (ő nem ide járt), hogy van egy jófej lány, akivel megismerkedett vmennyire, Kató Eszter...], és én ezt nem osztottam az első benyomás után :D. Marika pedig egy katyvaszos életszakasz ajándéka volt Eszter által rengeteg nevetéssel a kinlódás közepette. Azóta is úgy él bennem, hogy abban az időben nevettem/sírtam, spinningeltem és hot ironoztam a legtöbbet. 

Hát így vagyunk mi az ÖTYE, négyen. Ebből én vagyok a rangidős tyúk (balközép), aki lefölözte az első negyvenes élményt. Jövőre Sanyikám=Eszter (jobb szél), utána Manyi (bal szél), majd Kata (jobbközép) zárja a kiskaput. Mondanám, hogy ők hárman ismernek a legjobban nőként magamon kívül, de egy kvíz bebizonyította este, hogy én csak a 3. vagyok a sorban :D.

Nem tudtam, hova megyünk, és nem is akartam nagyon kémlelni az utat. Az sem tűnt fel hátul, amikor lekanyarodtunk az M3-ról. Még Miskolcra beérve se vágtam, hogy a cél a kisvasút lesz :))). Általános iskolásként jártam utoljára itt és Lilafüreden. A vonaton már hoztuk a formánkat, én a sört véletlenül kiborítottam a Kata papucsába, meg a nadrágomra... (akkor lehet, nem is hozTUK, hanem csak hozTAM... :D). Az idő is tökéletes volt. Minden szervezés klappolt. A sinek mellől integető motoros banda, a kidőlt fa a tavon, az épp jókor érkező eső stb-stb. Lilafüreden az első (a pisilés után) a csónakázás volt. 4-en ültünk egy csónakba, és mi gályáztunk Sanyikámmal. Meg kell hagyni, jól kormányoztuk a ladikot a fél szemünkkel, csupa vakok csónakáztak a tavon :D:D. A félórából lazán csináltunk egyet. Még az időkapun is át mertünk evezni, magunk mögött hagytuk a bólyákat IS! Kata és Marika közben napoztak, Kata fényképezett, Manyi meg mindbe beletrollkodott szerencsére a háttérben :D. Meglepően sokan voltak a vizen, kicsit dodgem hangulata volt. Valahol lágy zene szólt, mi csak néztük a vizet...

Evezés után betértünk enni-inni a MEDVETALP bisztróba, ami nagyon kellemes meglepetés volt, utána Libegőztünk. Kata és Marika hős volt, mert ők tériszonyosak, és Kata se jobbra-se balra nem mert nézni, csak markolt a korlátot. Lefele már megjött a bátorsága, és kimert tekinteni a DH-s fiúkra ;-).

A meglepi sorozatnak még nem volt vége, mert időre kellett valahova érnünk. A kisvonaton kapott el a zuháré. Nyitott kicsikban ültünk, egy esernyő és egy poncsó társaságában :). Eleinte elég volt a nyitott ernyőt az ablak helyébe tartani, csak Eszter és Marika hátát verte néha a víz, aztán annyira neki lódult, hogy négyen bújtunk a poncsó alá, és az én hátam ázott :D. Kata közelebb állt az autóval, mi addig az üres vonaton várakoztunk, majd irány valahova... Valahova Encsre az Anyukám mondta étterembe... ;-). Őrzök innen egy-két kulináris élményt, de ezt a vargánya levest is viszem magammal. Brutál finom volt. Ide késve érkeztük, és az asztalfoglalásokat elég szigorúan veszik, de szerencsére az idő kiderült, és 7-től ki tudtunk ülni az udvarra kávéval, borral, Aperollal, málnaszörppel, desszerttel, laptoppal. Estére díszkivilágítást is kaptunk, kezdtett oldódni a társaság. Kata vállalta azt az áldozatos szerepet, hogy 'száraz' marad végig. Köszönöm Neki itt is. Bepótoljuk az alkohol részét az ő közelgő szülinapján ;-)

Itt az Anyukám mondtában kaptam egy olyan megható ajándékot (az egész napon túl), ami lényegében egy cimkefelhő szivecskébe rendezve szépen kasírozva és bekeretezve. A családom és barátaim írtak szavakat, amik eszükbe jutnak rólam, és a szavak mérete függ az elhangzott gyakoriságtól. Minél többen írták, annál nagyobb méretben jelenik meg. Nagyon sok olyan szerepel közte, amit úgy szeretnék ha igaz lenne rám... Már csak ezért össze kell kapnom magam (szivecske). És itt még mindig nem volt vége. Játék következett laptoppal telefonnal. Egy kvíz. 21 kérdés rólam, velem kapcsolatban, amire 20 mp volt megválaszolni :). A kérdések a laptopon jelentek meg, a telefonon meg a válaszokat (a válaszokhoz tartozó színt) kellett nyomni gyorsan. Nagyon jó kérdések voltak benne. Én harmadik lettem csupán. Annyira jó volt és kerek volt így együtt. KÖSZÖNÖM!!!! 

Kata tolta az esti vezetést is kaputól-kapuig. Fél 12 után értünk haza. Aludni nem tudtam még egyből.

Mellékelek több képet :).

Reggel elaludtunk. Attila kint hagyta a telefont, amikor 5-kor kelt a kutyához, így fél 9-kor másztunk elő. Közben a háttérben ő is szervezkedett ;-). Mama csak egy picit buktatta le :D. Na de hogy súroló kefével pizsamában fognak érni a vendégek reggel azt nem sejtettem volna, főleg mert Ő is baromi nyugis volt. Este az sem tűnt fel, hogy ment a grill, semmi illatát nem éreztem. Este 8-ig ettünk-ittunk, és elszórva mindig érkezett még valaki :). Én úgy szeretem (mint Mózi), amikor nyüzsgés van itthon, amikor körülöttem vannak a számomra fontos emberek. Tagadhatatlan 'rák' vagyok :).

Hétfőn sem ért véget a fieszta, mert az volt a hivatalos napja, akkorra is jutott családi vacsora, köszöntés, sok telefon, üzenet. KÖSZÖNÖM NEKTEK nagyon-nagyon!!!

Visszaszámlálás indul... - #maholnapnegyven, 4 nap

Tudtuk, hogy a mai nap megint egy mérföldkő lesz a család életében. Holnap pont négy éve, hogy kiköltöztünk a (bel)városból, de szerintem én voltam legjobban meglepődve magamon, hogy egy percig nem hiányzik a nyüzsgés. Ok. Amikor bent vagyok Debrecen sűrűjében, akkor szoktam élvezni, és érzem a kontrasztot, de ennyi.

Ma is varrtam. Igaz csonka napom volt, reggel ráadásul Attila nélkül elalszunk, és későn mentünk oviba. 9-re értünk be, és amíg én bementem Mózi leállt Zsolti bácsival lombfújózni :). Ma magamnak fejeztem be a megkezedett felsőt/blúzt, és 2-re vittem Mózit a BagolykaLandba. Ott hirtelen úgy döntöttem, letszem az autót, és a Rákócziról gyalog mentem az oviba, majd a kicsikkel gyalog sétáltunk vissza. Na ez pl hiányzik. Hogy annyira kocsihoz vagyunk kötve, hogy alig sétálok. Anno csak azért sétáltam 50 percet ki a Főnix parkolóba babakocsival, hogy ott átadjam a tolókart mamának, és fussak egy órát, majd 50 perc séta haza hetente 3*. Vagy anno munkába napi szinten gyalog jártam, és 25 perc volt oda. Amikor ezekbe belegondolok, akkor tök egyértelmű, hogy a heti 3-4 fél órás futás nem fog megmenteni. Attól függetlenül gyűrjük.

Attilaval délután forróndróton üzengettünk/telefonáltunk, hogy mikor indul, hol jár, mikor ér haza, a ház/kert melyik részén legyünk és mikor. Mutatom gyorsan, hogy miért, a többit mesélem holnap :)

Visszaszámlálás indul... - #maholnapnegyven, 5 nap

Ma reggel Mózival cérnát hajkurásztunk, egy idő után már csak telefonon, mert látszott, hogy fölösleges Debrecenben. Amivel próbáltam tegnap dolgozni, azt nem éreztem tökéletesnek. Eddig nem varrtam még 100% hernyóselymet, és szerettem volna megadni a módját. 

A téren pizzás csigáztunk (legiknább csak Mózi), könyvvel a hóna alatt járkál mostanában, és ha valahol megállunk, vagy leülünk, akkor olvas (!!). Ezt is megértük. Távol állunk még attól, hogy itthon falja a könyveket, de rendeltem neki egy Harry Potteres horgolt könyvjelzőt, az ágyba is befektette a könnyvel együtt :))).

Itthon rokkant kocsikból tunningolt gépeket néz(nek) youtube-on, hangosan kacagva, és úgy érzem betette lábát hozzánk a sebesség iránti áhítat. Aminek annyira nem örülök. Nyilván :). Én a lassú, aki a lejtőn is fékezve gurult bicajjal a kerótúrákon, míg Sanyikám csapatta 50-60-nal... :D.

Munkaidőben varrtam, mert volt/vannak még függő megrendelések, kocsit mostunk, ovi után pedig fodrász. Növesztem a hajam, szóval csak lecsetkelte a végét, nincs látványos módosulás. Jól jött ebből a szempontból a karantén, mert pont azt a kibírhatatlan növő fázist, és "nem szeretem" kinézetem letudtam abban a pár hónapban. Előtte fagyiztunk a kicsikkel, ma sok hónap után Attila nincs, a gyerekek már verik is a készülőt, hogy velem alszanak. Szerda szelektív nap. Oda elsétálunk, ha kellemes hűvi áll be. Ha a vacsi is leülepszik, akkor lightos futás, fürdés, mese, gyerekek bebújtatása. Én még piszkálom majd a netet, el tudok veszni a bugyrokban, de vannak különösen olyan részek, amiket imádok csinálni rajta. Pl a blogot is át kellene fazonírozni, mert 5 évente kap egy ráncfelvarrást, és erősen aktuális. 

Lehet, ez a visszaszámláló nem is volt olyan jó ötlet, mert annyira éles határt, kerítést állítottam, és minden idegszálam már ezen a témán legel, hogy elég lett volna az uccsó 5 napban beizzítani :D. 

Tegnap Kata is megerőssítette, hogy szombat 8-ra legyek indulásra készen. Úgy lesz ;-). Teli a lelkem-szívem dísszel, pénteken azért emlékeztessetek ;–). Ami fix, hogy kávé lesz a kezemben, anélkül egy tapottat sem.

Visszaszámlálás indul... - #maholnapnegyven, 6 nap

Ezzel tegnap elmaradtam - sorry.

Tegnapelőtt GLS-t emlegettem, de nem jött. Jött helyette valami más ;-). Potyognak az égből a diplomák, és én nem átallottam meg mozdulatlannak tettetni magam, így el is talált. Mózi csattintott is egy képet frissen rólam :D.

Jó a hajam, kakkukkol kicsit,
de nem is ott a lényeg

GLS-t majd később.

Pfű, de rossz, hogy nem írtam ezt meg tegnap vagy legalább reggel, mert passz. Nem tudom, mi volt tegnap... Jaaa, de. Egész napra áramszünetet írt ki az e.on, így termoszba melegítte fel Mózi a levest ebédre előre, Attila termoszba főzte le a napi kávét, hogy meleg maradjon, és már reggel kiállt az autókkal a garázsból mielőtt elmenne az áram. Ovi után Gitta mamához mentünk logopédiára Lócival, hátha segítene bepörgetni végre az R-betűt. Annyira szeret oda gyerek-felnőtt menni, hogy alig tudtam autóba dugni őket. Még út közben is arról volt szó, mikor jövünk legközelebb, jöjjünk holnap is.

Visszaszámlálás indul... - #maholnapnegyven, 7 nap

Mekkora szerencse, hogy van egy barista a családban,
aki munkába menet a napi kávé adagomról gondoskodik :D
(neeem, nem egyedül fogyasztottam  ;-))

Kávé, laptop, corn flakes magában (egyébként kb mindegy, csak ropogjon...;-)).

Arra toppantam be délután az autóval a garázsba a kicsikkel, hogy Mózi fakanállal integet, hogy meglepetése van a számomra: ma Ő főzi a vacsit (a vacsi egyik felét), a levest. Ebben már elég penge, apró kis kunsztokat kell javasolni max. Óriási kondérral tervezett, hogy holnapra is maradjon. Előrelátó. Az én teendőm csupán a rakott zöldbab. Egyébként bármi lehetne, csak rakva legyen ;-). Azzal nálam nem lehet mellé nyúlni. Aránylag gyakran készítem. Ki is használom azokat az üres járatokat, amikor megkérdezem, mi legyen a vacsi vagy az ebéd, és a 'MINDEGY' vagy az 'AMI GYORS, ÉS NEM KELL SOKAT PEPECSELNEM VELE' jön válaszul. 

Ha nem szakad le az ég, akkor kiruccanunk futni, a gyerekek hajtanak bicajjal. Este szeretnék ráugrani a varrógépre legalább egy órácskára, de ez megint necces.

Ma komfortzónát léptem újból. Nem bírom igazán az ábrázatom videón, de valszeg csak megszokás kérédése. Insta sztorizgatok mostanában a tukkelutott részlegen, és az újabb elkészült videómegosztás mellé az arcomat és a bihari tájszólásomat is mellékeltem :D.

Az oviba utolsók között érkeztem a gyerekekért, mert eltapogattam az időt a méteráru boltban. Viszont, hernyóselymet ezidáig nem varrtam, most kipróbálom azt is.

Holnap GLS csomagot várunk nagy sunyiban, mutatom a héten,  mi lesz ;-).

Visszaszámlálás indul... - #maholnapnegyven, 8 nap

Előzményként

Várom haza a kis családot, vacsora kész, megterítve. Addig billegek a billentyűn.

Ma tovább lazultuk a tegnapi napot gyerekek nélkül: garázs és kocsi takarítás, talicskázás, vasalás... :D. Ettől függetlenül jutott idő heverésre bőven, meg olvasásra, futásra. Délben Attila brunchra invitált, ő jól is lakott :D. Ma szerettem magam.

Szabtam, holnap varrok. Fos az idő nem érnek meg az ültetvényen a dolgok, nem készül el a kisház.

Friss ropogós szombat reggeli kép
Csak hogy látszódjon, Apjuk is van a gyerekeknek :)
És még milyen... (xoxo)

Lola pedig mindig így szunyál be, ha későre nyúlik a(z)- pl péntek - este.
A fiúk meséje alatt rendszeresen bealszik a hasamon.
Van hogy én is ;-).
Ma is így fog járni, már látom.

És tényleg. Olvasás közben butának érzem magam :). Az akadály maga az út könyvet olvasom, és Marcus Aureliussal nyit. És rádöbbenek, hogy ha a Hajdú-Bihari Napló megállítana, és megérdeznének, mint utca emberét kb a könyvben szereplő összes emberről egy-egy mondatot tudnék mondani :(. Nem szeretem butának érezni magam.

Visszaszámlálás indul... - #maholnapnegyven, 9 nap

Szülinapi kotkodáló behívó az ÖTYÉtől

Na jó, itt vagyok megint. Kezemben egy rozé fröccsel. Azt hiszem, Attila szereti ha iszom :D. De most már nem csak ő pattintja lego kezembe a könnyű nyári alkoholos lötyiket, hanem Mózi is jön a "Hölgyem...!" fejbiccentéssel, és egyből van mit szürcsölni. Persze én lassú élvezkedő vagyok ebben is. Vmikor visszakerül a hűtőbe másnapra, mert nem iszom meg egyben. Nem is győzném/akarnám győzni a "diktált" ritmust :).

Úgy képzeltem, ma baromi felszabadultan fogok ide telepedni, hogy elindítsam a szülinapi visszaszámlálót az oldalon, de nem érzem pont azt a megkönnyebbülést vizsga után, mint akartam. Mindegy. A szülinapi visszaszámláló lényege, hogy válogatás nélkül dobáljak fel momentumokat, gondolatokat a harmincas éveim utolsó napjairól, ami körülöttem van, és ezáltal belém lóg vagy pont ki belőlem ;-). Mindenféle előtervezés, és túlkomponálás nélkül szórni fogom - általában nap végén összegzésként - kereken 10 napig. A 10. nap már egy új X kapuja lesz.

Igyekszem őszintén, nem csak a kirakatba valót kiszűrni, hanem úgy a mindent. Viszont 40 év alatt kristályosodott már ki bennem annyi bölcsesség és önismeret, hogy akár vállalhatnám nárcisztikus jellememet. Szerintem nem titok, ti is tudjátok, hogy mindig szeretnék a magam által épített keretrendszerben tökéletes lenni. Ebbe a házilag épített, bélelt rendszerbe beletartozik az összes tökéletlenség is, ami javában lehet általam tökéletesnek ítélt. Azt hiszem, még ahhoz is hiú vagyok, hogy magamat cimkézzem csupán 'elég jónak' bármiben, inkább a rendszeremet tartó oszlopokba engedek kurvaságot :D. Mivel elég kritikus vagyok, így is van bőven hova nyújtózkodni, illetve kifejlődött, elterpeszkedett bennem egy szigorú lazaság, ami mentén észrevétlen prorizálom, hogy mi fontos, mi nem. 

Apránként világosultam meg, hogy én a LASSÚ emberek táborát szaporítom, mind gondolkodásban, mind működésben, döntésben. Bár még ezt a döntést nem döntöttem el teljesen, mert a döntés általában megszületik egyből bennem, és a döntés hiánya nem vacillálásból, mérlegelésből fakad, hanem a döntés várható hatásának felmérésével, azonosulásával, előre megszokásával telik nálam az idő, mert nem szeretek megbánni dolgokat. És amíg előre nincs megszokás, magamévá tevés, addig a döntés nincs KIMONDVA. Szóval kicsit visszafelé vagyok drótozva. Ez sajnos, nem a lustaság könnyen megmentő palástja, amit magamra kanyaríthatok, ha az a kényelmesebb. Szeretnék én gyorsabb/hatékonyabb lenni, tudok is tudatosan egy bizonyos szintig.

Most hogy ilyen jól bemutattattam, milyen algoritmus szerint működök, jövök egy adag "villámlással" a mai napra, és nem vágom tovább magam alatt a fát azzal, hogy miben nem vagyok olyan, mint szeretném. Most, legalább ebben a 10 napban arra fogok koncentrálni belül is, hogy miben vagyok olyan.

• Gondolkoztam, hogy 40 évesen írhat-e ilyet az ember, de... Szeretem ha kényeztetve vagyok. Én nagyon :D. Nem is tudom, mikor váltott át bennem a szigorú önkontroll, amikor is úgy éreztem mindent meg tudok csinálni, nem kell segítség, ha megszakadok sem. A gyerekek közben jött el valamikor. Túrtam már ennek az aljára máskor is. És kb Lóci-Lola között.

• Tegnap 11 órára mindent előkészítettem ahhoz, hogy a számvitelszervezés vizsgát megcsináljam. Végighallgattam az anyagokat, jegyzeteltem, feladatokat oldottam meg, itt-ott oktatóval konzultáltam stb. Bőven lehetett volna ezt még mélyíteni, de 11-re harcra készen álltam. Kiszellőztettem a szobát, de időben becsuktam (hogy ne kelljen darazsat vagy poloskát csapkodnom közben), bekészítettem vizet, kávét szigorúan másik asztalra, hogy bele ne boruljon a gépbe ezáltal megölve a lehetőségét a viszgázásnak. Újraindítottam a gépet, hogy jól muzsikáljon, és 11 előtt már oda huppantam, hogy egyből tudjam kezdeni. Belépek, látom, hogy vizsga június 20, SZOMBAT.... Igen. A június 20, péntekkel tisztában voltam, mióta kiírták a vizsgát. De hogy június 20, péntek most valahogy szombatra esik... okozott pár tikkelést a szememben. :D :D Lesandíottam a gép sarkára, és június 19, pénteket mutatott.... Ennyire vagyok beszámítható így a 40 árnyékában. Nagyisodom. Amin eddig jókat viccelődtünk, de most azért éreztem egy nyomást belül is tőle. Hogy tényleg ennyire szétesett vagyok? Valahol mindig kilóg a lóláb.

• Ma ezzel a tegnapi kis handicap-pel kezdtem neki a vizsgának ezennel házi öltözékben. Bízom a teljesítés sikerében, azt pedig megemésztem, hogy nem lesz 80%-os. Sőt, remélem, azért meglesz....

• Lócikával Karácsonyi Manónak varrtunk du sebtében. Megígértem, hogy a vizsga után varrunk egy váltás ruhát neki. Amikor kiejtem a számon, hogy 'lehet...', onnantól kezdve naponként, félnaponként kérdezik, hogy készen van-e, mikor lesz kész, mikor csináljuk azt a 'lehet-tevékenységet'. Presszió hatására gyorsabban tudok dolgozni ;-). Lóci nyomta a pedált, és nagyon büszke volt magára. Azt mondta, ha nagy lesz, együtt fogunk varrni. Olyan hálásak tudnak lenni mindenért.

• Ma megint mamáéknál alszanak. A múlt héten péntektól hétfőig ott aludtak mind a 3an, most csak egy napot, de ez is kikapcsolódás nekünk. Ettől függetlenül állandóan kb rájuk gondolok, mégis olyan lassúnak és kétszer olyan hosszúnak tűntek a napok nélkülük. Annyi mindenre jutott idő feszültség nélkül. És valahogy még azt is pihentetőnek éreztem, ami alapból nem az. Az pedig hogy mondatokat tudtunk Attilával váltani és élveztük egymás csendjét is, anélkül, hogy valaki(k) bele kurjantott volna, vasaló volt.

• Ma még futni is akarok. Fél órákat csosszanok ki csupán, de valamire csak jók. Sajnos látszani semmi nem látszik belőle, néha értetlenül állok a mérlegen és a szekrény előtt reggel, illetve reménykedve heverek háton az ágyban, és lapgatom a hasam, amíg lentebb nem csusszan az alja függőleges állásban. Mindegy. Lassan majd ehhez is hozzászokom. Biztos elértem a hízékony korhatárt. 40 évesen 46 kg elviselhető :).

• Videót szerkesztek, vágok hol magamnak, hol nem csak. Rájöttem, hogy szeretem másnak adni azt a varrásbeli tudást, amit már összecsipegettem, így tutoriálokat faragok. (Ha szerettek varrni, vagy ha szeretnétek majd megtanulni, akkor - Jer ide: https://www.youtube.com/channel/UCdwNf-RpFNkeBra9CocmFxQ?view_as=subscriber.) Közben persze annyira érdekel(ne) maga a videóvágás, trükkök, effektek. Néha este is azon agyalok, hogy jelen tudásom szerint hogyan lehetne kivitelezni komolyabb programban. Vagy ha látok egy-egy jó ötletet, annyira szeretném kideríteni, hogyan készült. Tudatosan próbálok 2-t hátralépni. Hogy nincs szükségem rá, hogy megtanuljak videót szerkeszteni. Mármint annál komolyabban, mint hogy összeillesztem, feliratozom és zenét csúsztatok alá.

• A poszt képéről szeretnék szólni. Az ÖTYÉtől kaptam a kotkodáló behívót, ami jövő hétre libbentett fel lányos meglepit, és már alig várom. Kb minden nap akasztok egy díszt a lelkemre ahogy közeleg a napja, és még többször önt nyakon a hála úgy a körülöttem lévő emberekért és körülményekért. A meghívó a leveses ládámba csobbant, és persze, hogy a promó mappába, nem vettem észre egyből, kellett noszogtatni, hogy tapogassam át az összes zsebemet, mert látszott a feladónál, hogy bontatlan :). Sőt a tegnapi napból kiindulva, Sanyikám külön felhívta a figyelmemet, hogy a meghívóban szereplő dátum: június 27 ezennel SZOMBATra esik ;-).

Fenntartom a poszt változtatásának jogát. Vagyis bővülhet ;-).

Szabadlábon

Felugrottam blogba, és láttam nyomát, hogy tegnap hiányoltátok a heti beszámolót. Azzal a rendszerességgel valszeg nem fogok jönni, mert bár ingerszegényebb volt a környezet a karantén idején, de egyben egy különleges állapot is. Szeretnék minél több megvalósítható pontot áthozni belőle, és emlékeztetni magam, amikor nehezebben megy, hogy ez már jól működő dolog volt, akkor elő az energiával, és ne sajnáljam rá.

A héten a kicsik már oviban voltak, nagyon várták, és Mózinak is megkezdődött a fejlesztés a a BagolykaLandban. Annyira szeret járni, aminek nagyon örülök, és akkora könnyebbség. Szandi is úgy érzékelte, hogy jót tett neki és a teljesítményének az itthoni suli, picit meg is veregettem a vállam, bár lehetett volna még ezt maxolni rendesen. Nyáron is toljuk, illetve a héten a suliba is bemegyünk 2* 1 órára, hogy Magdi néni rálessen, van-e olyan pont, amit még köszörüljünk a nyáron. Én tudom nagyon jól, hol lehet még köszörülni, inkább az inercia rendszer miatt akartam élni a lehetőséggel, hogy érzékeljem a többiekhez képest hol vagyunk.

Itthon halad a kisház betonozás, terasz körüli gyomlálás, Attila veteményest szépítgeti, a gyerekek imádják a homokozót, most sláger a friss homokkal.

Hétfőn Sanyikám név és szülinapját ünnepeltük Kiskatáéknál némi koktél és teraszon eszegetés, kacarászás közepette. Ez is jó volt, csak rövid :D.

Én a saját teljesítményemmel sokszor nem vagyok elégedett, nem is tudom igazán, mikor lennék. Pontosabban de. Ha egyetlenegyszer sem bújnék ki vagy hűteném le magam, hogy valamit holnap is meg lehet még csinálni, és minden nap fejlesztenék magamon látványosan valami meglévő vagy új készséget, ha nem 7-kor, hétvégén 8-kor kelnék átlagban stb-stb, és nem halogatnék fontos dolgot, tanulnék ezerrel...

Tegnap gyereknap alkalmából jól megadtuk a módját a lazulásnak. Közben ha belegondolok annyira jó, hogy a gyerekeknek milyen "kihágások" számítanak élménynek. Mióta kiköltöztünk erősen redukálódtak az éttermi fogyasztásaink, és céltalan téren való lődörgéseink, így már ettől nagyon felfokozott szerelmetes állapotba kerültek. Reggel az ágyban hosszú mesélés, majd az hogy kék Fantát ihattak, és dinnyés Topjoyt, óriás pizzát kértek az étteremben, ahol az elemes kézfertőtlenítő spray is jó játéknak bizonyult... Családi fürdés után családi mozizás mellé chips, jégkrém - nem tudom, fokozhattuk-e volna még valamivel ;-).  Mózinak szombaton jelent meg a Népszavában egy karantén napló 'cikke', amit tegnap vettünk meg, ami nagy boldogság/büszkeség volt. Főleg, mert ha beírja a googlebe, hogy 'Ádám Benedek Népszava', akkor az első találati helyen jelenik meg :D :D. Mióta laptopozik, és rákeresett a családra (Seres dédipapára, Géza papára, Apára, Anyára) kérdezte, hogy róla mikor jelenik meg valami, és mit kell csinálnia hozzá... Most azt mondják, ez volt a világon a legjobb Gyereknap (szivecske).

Pizzás képek csatolok majd, Attila telefonján vannak most, az enyémen csak cérnák, cipzárak és témazáró dolgozat képek.