Ez egyenes, ez meg görbe

... ez meg itt a fakereke.... :( Korábban írtam, hogy a babanaplókban nem találni helyet az első öltéseknek, első kórházi rémálmoknak. Most is bővült a Tűkkelütött babanapló rovata. Első találkozás a rozsdás szekérkerék-abronccsal. Azóta is kiráz a hideg, ha jobban belegondolok...

Hután voltunk a hosszú hétvégén. Pénteken még fos esős idő volt, de nem délelőtt. Mózi fátvágott (ő csak nézte) és hordta Attilával a kemencébe, Lócika is ment utánuk, előttük, kint kóricált asztronauta szerelésben, mert szép idő éppen nem volt akkor. Én bent a házban. Visítást hallok. De olyat, amiről tudom, hogy nagy gáz van, és mindent el kell hajítani a kezemből, és rohanni. Hát ja. Lócika "leakasztott" a ház oldaláról egy jó nehéz rozsdás kerékabroncsot, ami olyan díszítésként funkcionált, és eddig át sem futott a fejemen, hogy azt le tudja piszkálni, eléri, baj lehet belőle. Mire kiszökkentem ott feküdt a földön, fején és testén ez a nagy nehéz kerék. Felnyaláboltam, és olyan volt mint a rongybaba, folyt(?)/szivárgott a vér az orrából és a szájából. Nem tudtam hirtelen, hogy csak lehorzsolta, vagy komolyabb okból folyik. Jaaaj. Már remegett a lábam is, és csak síííírt. Fokozatosan bontakozott a kép és a szituáció. Komolyabb törés nélkül megúszta, de a pofiját, orrát megütötte, sebes, zöld, kék (éppen milyen árnyalatú). A kiskezét is lehorzsolta, feldagadt a mutatóujja rendesen. Egyemmeg olyan elesett lett, hogy csak feküdt sírva az ölemben betakarózva. Mózi meg akkora angyal volt, hogy hordta oda a játékokat, puszilgatta, virágot szedett nekik. Látszott, hogy ő is megijedt. Nálam jobban nem hiszem. 

Viszont nem egyedül voltunk, hanem a Póser családdal, így volt a gyerekeknek is társaságuk, közösen főzőcskéztünk kint-bent, csacsogtunk, szivaroztunk (férfiak), futottunk, olvasgattunk, aludtunk. Jól esett. Főleg, hogy nyertünk 1 órát. Szeretem a sárguló zempléni lankákat és fényeket.

esti wellness a zuhanyzóban

Nem tudtam, hogy sírjak vagy bepisiljek... :)

Régóta ismeretes szerintem blogban is, hogy Dóri {Dórus(ka), Dormi} húgom 10 évvel fiatalabb csirke nálam. Mindig is megvolt ez a tényszerű tíz év, de hol jobban összeúsztunk korban, hol eltávolodtunk. Viszont amikor kicsi lányka volt, Juditka nővérünk kirepült a fészekből, így elég erős ragaszkodás fűzte hozzám. Gyűjtöttem a leveleit, rajzait, amit az ágyamba csempészett, képeslapot, kéréseket, éppen haragos kirohanásait vagy ha sütött valamit, írt, kommentelt. Megleltem ezt a dobozt. Most délután eszembe jutott kisgyerek rajzok kapcsán, és lebányásztam a kamrapolcról... Teljesen más anya szemszögből olvasni, mint anno "csak" kamasz testvérként. Szabályosan meghatott a rajongása és ragaszkodása, olyannyira kifejező, szókimondó és rajzoló volt. Nem akarok idézni, csak egyet, amiben beszámolt valamelyik brazil szappanopera fontos részéről, amit közösen néztünk, de egy epizódról igencsak lemaradtam, és kihagyhatatlan lehetett. Leírta levélben, és este az ágyamban várt:

Kedves Sári!

Mielőtt elr nem felejtem:

Birszát tovabra is dolgosztatja Adalajda. Renét kinevették a barátjai hogy van barátnőe. Álmá kibérelt egy házat. Ravael el visszament LASVEGAS E.U.R.O.-ba.

lényeg

(pirossal írva innentől)

Márkó küldött Szielónak egy csigát. (DONA) Páz meghívta Márkót vacsorára. Szielo meg ő maga hívta el egy étterembe és tök jól nézett ki. Dávid meglata Szielókat!

jó ét
Dóry

Hát ilyenkor azért rettentően visszatekerném az időt...

Aki megtudja mondani, hogy melyik sorozat, melyik része volt ez, annak varrok egy filc baglyos karácsonyfadíszt :D. Kettőt is.

És egy nagyon kedves rajzot még elmesélek:

Jöttem haza Pestről, Dóri már várt haza. Lerajzolta az állomáson a pénztárablakokat, utasokat (oda is írta, nyilazta), illetve magát, ahogy kitárt kézzel szalad felém, én pedig integetve jövök, és mint egy angyal óriási sárga fény ragyog körbe!!!

Eldöntött bölcsőde - végre

Tuti, hogy nem én vagyok kiemelten érzékeny - vagy ki tudja.... Sok variálás, helyhiány, visszautasítás Márti néniékhez ragaszkodás miatt ma újból felhívott a bölcsőde, hogy az ikercsoportban helye van Lócikának jövő héttől. Nem vacilláltam, nem akartam meggondolni 20-adjára, mert bár úgy voltam vele, csak akkor, ha Márti-Erzsike kombóhoz kerülhet, de ezt a párost is elég jól ismerjük, hiszen sokszor közösen voltak reggel és délután. Bólintottam hangosan. Azóta úgy érzem időzített bomba ketyeg bennem. Még akkor is, ha az egész fejem tudja, hogy jó helyen lesz, és ez a dolgok körülbelüli, egyik elfogadott rendje. A mélységes szerelmi bánathoz leghasonlóbb érzés gyülemlik bennem. Valaminek a vége, valaminek a kezdete. Amit mindig kritikusan élek meg a kettő mélyedésében. Félelmetes kilépni a biztonságos, meleg árnyékból a fényre. 4 év hosszú idő. Bár úgy terveztük, zsinórban teszünk eleget a magyar lakosságot fenntartó szaporulati igénynek, szünet kell. Legfőképpen nekem. És általam mindenkinek. Megsuhintott a megértése, milyen lehet börtönből szabadulni. Még így is, hogy sok mindenben nem ültethető egy mérlegre a kettő. Nem volt szerencsés, hogy pont ilyen borús időre borúsan reagálok, ígérem, nem fogok többet picsogni a beszoktatásnál sem, mint amennyi elvárható ;-).

Addig viszont (2014. október 27) félre tolok mindent, és szerelmes kamasz módjára, túl kompenzálva saját magamat is, gyerekkel akarok csak foglalkozni.

Ki vagyok, ha...

Mostanában többször át kellett gondolnom, hogy mit szeretek, mi tetszik, mit képviselnék, mivel azonosulok stb. (Mózival is szoktunk olyat játszani az autóban, hogy Ki vagyok, ha... ? - és neki ki kell találni). Összeszedtem. Hogy leírva is meglegyen, kiteszem a vitrinbe. Szerintem ezt 3-5 évente el fogom játszani, hogy lássam, hova változom :). Nem akartam bő lére ereszteni. 

Szeretem a színeket, a harmonizáló tarkaságot. Szeretem a letisztult egyszerűséget. Szeretem a funkcionalitást, szomjazom az egyediséget, a természetességet, a lassúságot és a megélést. Szeretem az apró részleteket, már ha vannak. Ha nincsenek, szeretném, ha lennének. Kedvencem az ősz. De csak ha nyár után következik. Ha napos és száraz. Kedvencem a karácsony. De csak ha mindenki várja. Kedvencem a betű. De csak ha tartalmas. Kedvencem a futás. De csak ha egyedül vagyok. Kedvencem a lelkesedés, legyen bármilyen. De csak ha őszinte, nem izzadságszagú. Kedvencem a ropi. De csak ha retro.

Volt egy elmaradásom

Jellemző, hogy annak kell várni rá a legtöbbet, aki a legközelebb van. Attila kért meg a nyáron Olaszországban a kávé kiállításon, hogy az Aeropress filteres kávékészítőnek varrjak egy új tatyit, mert a régi kifoszlott. Végre ez is elkészült. Azért örülök neki, mert elterveztem, lerajzoltam és megvarrtam. Cipzárt és bújtatott zsinór technikát is elkövettem ellene saját kútfőből :D. Mivel jön a hideg, meleg gyapjú szövetből készült, belül a teteje és az alja vízlepergetős anyagból. Akad hely a vízhőmérőnek és a filtereknek is benne. 

hároméves

Sokallom az ismerős hároméves gyerekek körében "pszichológusra szoruló" gyerekek számát...

Felháborító levelet kaptam vasárnap délután. Pontosabban nem a levél volt az, csak én találtam egyetlen tartalmi elemét annak. Grrr... Pont ilyen esetet említett a hét elején szintén egy anyuka-barátnő, kizökkentve önmagából. Mert a levél is barátnőtől jött. Sokan kezdtünk/kezdünk idén ovit, sokan vagyunk szobatisztaság határán, sokan szokunk új közösséget, sokan nem tudunk enni vagy aludni ebben az új helyzetben, sokan szokjuk, hogy sokan vagyunk az új csoportban, hogy sok az új néni, sok az új szokás, sokan szokjuk, hogy az ovi nem bölcsi, sok anyuka kérdezgeti kíváncsian egymást a játszótéren, hogy az ő kis sarja mennyire asszimilálódik ehhez az új állapothoz. Tudom, hogy egy óvónőnek sem sétagalopp a munkája, le a kalappal előttük. DE hogy egy - egy-két hete beszokó - kisgyerek egyébként is szorongó anyjától olyat kérdezzen, sőt kijelentsen, hogy vigye pszichológushoz a gyerekét, mert eddig minden nap bekakilt vagy nem hajlandó enni, már számomra felhorkantó!!!! Füstölgött (és még most is) a fejem, hogy kinek a kezébe kerülnek ezek a gyerekek, ahol így gondolkozik egy óvónő vagy egy dadus. Én is sokszor érkezem laposkúszásban :). Olykor csak messziről integetnék, hogy felnyaláboltam a gyereket, megvan, köszönöm, léptünk... De nem. Érdekel, hogy milyen napja volt, még akkor is, ha kritikusan rossz magához képest. Utána hazafelé túrok magamban, hogy mi lehet az oka. Miért éppen ma? Tegnap miért nem? Vagy akkor holnap is? Rossz? Neveletlen? Nem tudja a határokat? Olyan jó lenne ilyenkor Afrikában élni valami törzsben, lengő keblekkel szaladozni egy szál rongyban, olyan jó lenne ösztönösen nevelni, és nem rettegni a szocializációs elvárásoktól, hogy mit szól majd az iskola, mit szól az óvoda, mit a szomszéd, mit az anyám-apám, mit a gyerek, mit a "sevégesehossza". TUDOM, hogy jól nevelem/neveljük a fiúkat, és nem látok rossz példát a közelemben sem. Tudom, hogy jó a háttér és a minta mögöttük/előttük. Nem akarok görcsölni,  hogy miért beszél csúnyán, miért barátkozik pont olyannal, akiről más lebeszélné, miért vicces neki pont az, ami nem az, miért csapkod kardigánnal, és miért nem alszik délben, hanem rikoltozik. Tudom, hogy kellenek a keretek, a határok, kell a 'vizes árok' a gyerek köré, de addig, amíg itthonról nem visz rosszat, nincs elhanyagolva, sőt..., addig nem akarok görcsölni ezeken. Továbbra is hiszem, hogy egy gyerek már a kezdetektől teljesen külön egyéniség, külön akarat. Hiszem, hogy ha megmutatom neki a világot, nyitott marad rá, és kíváncsi. Hiszem, hogy néha megőrülhetek ettől az édes tehertől, hogy belefáradhatok, hogy lehet rossz napja mindenkinek. Hiszem, hogy Afrikán kívül is megbirkózunk a gyermekneveléssel, és senki nem kakál be érettségire, nem verekszik majd kardigánnal, nem "botozik, kavicsozik", és hogy marad benne érdeklődés, nyitottság felnőtt korára akár az afrikai törzsek irányába is ;-)

PUNKTUM :))!! Megint nagyon kibuggyant az okosság. Bocs érte.

No bőcse egyelőre...

Úgy volt, hogy Anya október végétől kirepül a fészekből, és Lócika is intézményesítve lesz. Hát egyelőre marad a 2 éves szülinap, marad 2015 január. Mindig igyekszem a helyzethez legjobban alkalmazkodni, most is tudom, hogy nem lesz kárára Lócinak. Így is olyan csöpp, és olyan anyás. 

Baglyos zsák II.

A korábbi baglyos hátizsákot kicsit továbbfűztem. Az én ágyam felett anno óvodásként lógott egy 'pizsamatartó bohóc'. Fogalmam sincs, honnan és miért jött ez most elő, mert szerintem azóta hűtlenül nem gondoltam rá, de ennek apropójából Mózinak varrtam egy 'baglyos pizsamatartót'. Lehet, bevisszük oviszsáknak, ha meguntuk a mostanit :). Közeleg a december, ötletnek jól jöhet. Szívesen varrok hasonlót másnak is, szóljatok, keressetek: saracska@gmail.com, tukkelutott@gmail.com, https://www.facebook.com/tukkelutott

Bármennyire is rusnya a lusta tulajdonság, ezt most sajnos vállalnom kell... Akkor tetőződött bennem, amikor ezt olvastam: 

Nagyon jó ötlet, le a kalappal Nóri előtt, de én sorozatosan kudarcot vallok mostanában magam előtt, ha a rendszeres mozgást próbálom beiktatnia napjaimba. Hiába lelnék 20-40, akár 60 percet is, nem ezzel van a gond. Hanem én abban a 20-40 percben csak bámulnám a sötét monitort. Szégyellem is magam érte, mert semmi okom nincs rá igazán, de 1 hetig most csak úgy lennék. Gyakorolnám a fotoszintetizálást, a bőrön át lélegzést, az alvást, a fejembe párna húzást. Olyannak érzem magam, mint a telefonom. Hiába van töltőn, és írja ki, hogy max, pikk-pakk lemerül. Ez már csak azért is nyomaszt engem, mert nem vagyok/voltam ez a fajta.