Perpetuum mobile

Erről beszéltem....

Írjak már egy kicsit Móziról is

Ne csak annyit, hogy leesett az ágyról. Miután délelőtt valahogyan juhász módjára - bevallom, engem jobban emlékeztetett önnön magamra szülés után a póz... - felült, inkább megtámaszkodott, rájöttem, hogy minden napra tartogat most már valami újdonsült meglepetést. Ez a feltámaszkodás is a véletlennek köszönhető, de az ősember is így jött rá, hogy finomabb a sült hús, mint a nyers mamut. Annyira meglepte őt is ez a szög, hogy úgy maradt. Türelmesen megvárta, hogy a házi fotóriporter a gépért szaladjon, bekapcsolja, fókuszáljon, és lőjön. 3-at is. Hátha jó lesz az egyik alapon :).
A múlt héten azt próbáltam levideózni, hogy a furulyát megkaparintva fordítva bekapta, és elkezdett bele olyan hangokat dünnyögni, mintha szólna a hangszer. Sajnos ez nem jött össze, mert amint észleli, hogy a gépet nem csak egy-egy kép erejéig tartom a kezemben, nem csinál semmit, csak figyel, és befejezi a céltevékenységet.

Szintén a múlt héten (ez egy nagyon termékeny éra volt) a tapsi-tapsi-mamára mondóka mellé elkezdett tapsolni*. Még szerencse, hogy nem csak én voltam jelen, mert azt hinném, csak én akartam így látni. Az is igaz, hogy azóta nem csinálja parancs szóra. Nem baj, nem cirkuszi majom.

Profin nem tud még négy kerék meghajtással közlekedni, de mint egy fóka ütemesen húzza magát előre úgy, hogy közben négykézlábra áll. Különösen gyors, ha vezetéket lát. Minden olyan tárgy, ami vezeték, töltő, szalag, zsinór, madzag szóra végződik veszélyben van. Percekig elcuppog rajta, ha nem vagyok elég éber. A hétvégi IKEA-túra sztár terméke a vakdugó és gyerekzár halmaz lesz. Meglátjuk mennyi időt bírnak ki.

A kezdeti könnyű hozzátáplálás apróbb akadályokba ütközik. Persze, hogy a  spenót etetés közben jött rá, hogy f@szán ki lehet fújni, kibugyborékolni a szájába kerülő dolgokat. Azóta ez megy a cukkinis krumplival, a barackkal és a mai körte is a pucér kis testén, meg az enyémen kötött ki. Még akkor is, ha én kevésbé voltam pucér és kistestű. Viszont nagy felfedezés, hogy a cápa fogai szaporodnak. Kint van a két felső fogacska csúcsa is!!! Előfordult már, hogy használta is rajtam... 

Hétvégén bevetésre került a csőrös pohár, tetszik ez a lehetőség is neki. Valahogy így telnek most a hétköznapok. Ilyen fordulatokkal telin :).

* értsd: a két kis pracliját félig behajlított ujjakkal többször is egymáshoz érintette

Vadásznap a Hortobágyon

az inget nem én vasaltam.
ott kellett vennünk egyet, miután otthon maradt

Tudom, hogy az emberek legalább 90%-ából a vadászat ellenérzést vállt ki, mert nem látják benne vagy mögötte a sportot, a kihívást és/vagy a szórakozást. Én magam is ebbe a részlegbe tartoztam, meg néha ma sem eldöntött, kinek a pártján állok, de már meg-megcsap a lényeg. Nem az újgazdag vadászat lényege, hanem a hagyományos, ami nem feltétlenül arról szól, hogy mindenből vegyük meg a legdrágábbat, aztán toljunk bele egy halom pénzt, és fizessünk be Kanadába egy '10 nap+1 puma' vadászatra, preparáljuk ki, és villogjunk vele. Nem is akarok meggyőzni senkit, hogy álljon be közénk, mindenesetre mi kellemes napot töltöttünk el szombaton a Hortobágyon a vadásszá avatás és vadászkutya bemutató alkalmával. A forróság miatt az összes bemutatót járó kutya megkergült, így Tolsztoj is kihozta a kacsát a vízből, letette a partra, majd visszament hűsölni :). Én pedig olyan éhes lettem már egy órára, hogy a csülök pöri vígan lecsúszott a rezgő részek nélkül. Meg kell jegyeznem, ez akkor is nagy szó tőlem. Csupa meglepetés vagyok magam számára. Ahhoz képest, hogy cirka 4-5 éve még elvoltam egy nap egy kisebb fej nyers karalábéval és joghurttal vagy 2 liter folyadékkal, most kolbász és csülök alkotja étkezéseim 0,5%-át.

Egy ritka szerencsétlen nap

Kezdtem azzal, hogy a reggeli szoptatásba belealudtam, és arra riadtam fel, hogy Mózi lemászott az ágyról a mélybe... :(. 1:0 a gyámügy javára.

Kétszer kiöntöttem a kv-t. Reggel és szinte tökéletes másolataként ebéd után is azonos mozdulattal.
A reggeli kefír fedőfóliáját olyan szakszerűen fejtettem le, hogy egy szép adag a lábujjamra plattyant.

Vasalás közben addig lendítgettem a ruhákat, hogy a fehér pólóm beleragadt a légyfogó enyvbe...

Miután áthelyeztem, hogy ne legyen útban, Mózi etetése végeztél elfelejtettem, hogy száműztem "jobb helyre", így beleragadt a hajam és a melltartóm pántja. Benzinnel sikerült kidörzsizni.

Ha neked ez nem elég, öleld meg a kemencét..., akkor még a spenótos bébi kakát jól lesuvickoltam a pumpás arclemosóval a gyerek fenekéről, mert egymás mellett állt a 2 flakon.

És még csak 4 óra van!!!!

Nike Budapest Félmaraton 2011

Eljött az idő, hogy újból megmérettessem magam. Immár kismama kategóriában. Hivatalosan persze nem indul ilyen mezőny, de próbálom besorolni magam valami hasonló klasszisba, hogy ne legyek csalódás önmagam számára. A nevezéskor leadott várható időt 1:50-re prediktáltam, de titkon ennél jobbat szeretnék teljesíteni, ha nem jön közbe semmi váratlan, legyőzhetetlen akadály. Én azt mondom ne jöjjön, és szurkoljon mindenki értem és velem 2011. szeptember 4-én.

Ja!

És a nagy légyirtásban elfelejtettem szólni, hogy kibújt a második fogacska is alul (pénteken)!!!

:-)

Ezt muszáj vagyok kitenni a kirakatba, mert én is elnevettem magam éjszaka.

Nem szoktam lámpát kapcsolni Mózi mellé, akkor sem mikor éjszaka kel, és megyek hozzá. Elég annyi fény, ami a roló résein beszivárog. Támolygok a sírás irányába, kitapogatom, merre fekszik éppen a hangforrás, és már nyalábolom is fel. Valahogy így jártam el a hétvégén is. Felnyalábolom...., aztán tapogatom a karomban, hogy valahogy nem így szokott kinézni. Hol a feje???! Hát igen :) Fordítva sikerült kivennem az ágyból, fejjel lefele. Meg se nyikkant. Gondolom, jól meglepődött ő is :D. Picit persze megijedtem, hogy ennyire nem vagyok ébren, mégis vicces volt. Hátha a gyámügy nem cserkész be, hogy felelőtlen anya vagyok. Ezen kívül egyszer sikerült a fejét bekoccantanom az ajtófélfába szintén éjszaka. Ahhoz képest, hogy mindig kelek hozzá minimum 3*, nem rossz arány. Remélem...  

Ezt nem hiszem el!!!!!!

A klaviatúrán b@**nak a legyek.....

A romantika jegyében teli aggattam a lakást légypapírral. Nem értem honnan, és miért ennyi a légy a lakásban, de olyannak tűnik, mint falun... Ha a ragadós papír nem segít, következő lépésként felöltöztetem a bejárati ajtót színes műanyag szalagos függönnyel. Vagy durvább esetben szőrös verzióval. Ilyennel pont: 

Vidámpark

A nyáron ide is beszagoltunk. A legidősebb unokaöcskös két hétig volt a debreceni bagázsra bízva, így az állatkerti simogatás után megnéztük magunknak ezt is. Legalább 100 éve nem változott semmit. De tényleg semmit. Max annyit, hogy alkesz lett az összes jegykezelő néni-bácsi. Csoda, hogy még működtetik ezt a kócerájt. Vicces volt mindenesetre ugyanabban a csodák palotájában végig csodálkozni magamat, amiben ovis koromban már megtettem ezt. Persze az is valószínű, hogy nem anyukáknak készül, hanem a feltörekvő nemzedéknek. Ők meg élvezték, és ez a fő. Egyetlen elektromos gépet kellett leállítani a sivalkodó gyerek miatt, ez pedig a kukac hullámvasút volt. Remélem, nem okoztunk maradandó károkat vele. Maradtak a forgó ketyerék, azokból is a legélvezetesebbnek a kis vonat bizonyult.

Úgy tűnik, ennek már fele se tréfa

Visszamerészkedtem kísérteni a Sorsot egyedül is Pallagra. Néha kicsit - nem tagadom - be voltam tojva, amikor egész úton kifelé nem találkoztam senkivel, és visszafele is meglehetősen gyér volt a forgalom. Olykor szentül meg voltam győződve, hogy lihegnek a nyakamba, vagy konkrétan fut mögöttem valaki. Nem tekintgettem én semerre, csak iparkodtam a sorompót elérni. Tegnap már a Biogál oldalában jártam, mikor mellém szegődött egy autó, hogy ne haragudjak, hogy megszólít, de ő rendőr, és azt javasolja ne fussak erre. Kérdem, miért. Azt felelte, hogy.... nem tanácsos, mert már több nő is pórul járt erre.... Egyedül semmiképp nem biztonságos. Így megint be vagyok rezelve, róhatom a köröket a pályán. Pont most, hogy elkezdtem Edomondoval futni. Ő persze nem fog megvédeni. 

Ígértem pár négykézlábazós képet

Oldal Jancsi ringatja magát

fél másodperc pihenőt kérek

hajrá megint

jó lesz?

Hétvégi mérleg

- Sarudon Mózi négykézlábazni tanult. Jól is megy neki. Ringatja magát előre-hátra, és a lábával már kicsit lépeget. Arra még nem jött rá, hogy a kezével is haladni kell, így ha közel kerül a térde a kézfejéhez, előre billen, és állon ügyesen landol    (képek később)

- vasárnapra kibújt a jobb alsó kis metszőfog taraja

- Sári mama megint vezetett egy hosszabbat anélkül, hogy komolyabb károkat okozott volna magában és a környezetében

Tente baba, tente

Nagyhuta, 2011 július

Csak, hogy ne tűnjön olybá, mintha körülöttem mindig sütne a nap, beszámolok az árnyasabb oldalról is. Az igazság az, hogy elég jól tudom az árnyas oldalt is naposnak vélni, vagy pont élvezni és megtalálni a hűsben is a kellemest. Na, ezt ha Attila olvassa, biztos köszörüli a torkát, mert egy-két hete sikerült olyan éjszakát produkálnia Mózinak, hogy éjjel fél 3-kor már közösen sírtunk. Attila vigasztalt engem, én meg próbáltam a bubát.... Ezek után osztom azt a véleményt/tapasztalatot, hogy vannak jól alvó babák és vannak a - hogy is mondjam... - nem annyira sikeresek. Mi telibe kaptuk ezt témát. Amíg a klinikán sütkéreztünk a 2 ágyas szobában, és egy darab hangja nem volt a gyermeknek, addig nem igazán értettem, miért siránkozik pár szülő, hogy fáradt, és miért növesztenek méretes táskákat a szemük alá. Büszkén lapítottam az ágyban, és hallgattam a szobatársnő anyuka exotikus paradicsom madárhoz hasonló hangokat hallató csecsszopóját, hogy bezzzzzeg a mi fiunk.... Sejtettem ugyan, hogy jön még kutyára teherautó, de hogy ekkora, azt nem. Egész nap egy áldomás Mózi. Csodájára jár mindenki, hogy milyen vidám, kiegyensúlyozott, jó fej, vicces, mosolygós stb. Hát valszeg így. Hogy kisírja este a felesleget. Hagyom is. Nem tömködtem cumit a szájába, bár megkíméltem volna magunkat sok óra sírástól. Kitartok még most is a fogzási dömpingben, amikor kelek hozzá egykor, kettőkor, háromkor, ötkor, hétkor, kilenckor. Mégis annak örülök, hogy este már nincs fél 11-től fél 1-ig égbe kiáltó zokogás, múlni nem akaró hasfájás. Talán ezt már kipipáltuk. Lassacskán tovatűnnek a kialvatlan napok is.

Kengurus Feri és Dió

Állítólag több bulvár sajtó is megszellőztette, illetve a TV-ben is műsoridőt nyert Dió, az árván hagyott kis kenguru, mamájával Ferivel. TV és "szakirodalom" híján ez a hír kimaradt majdnem az életünkből. Hála Porcsalmy dédi papának, aki egykori tanítványával, a debreceni állatkert aktuális igazgatójával még ma is friss-ropogós kapcsolatot ápol, így nem csak értesültünk a hírről, hanem meg is fogdoshattuk Diókát, megnéztük, hogyan pelenkázza, és hordozza Feri mama az 5 hónapos kicsinyét. Miután Dió kipottyant (szegénynek nem merik elmondani, hogy lehet nem kipottyant, hanem kitúrta az anyja) az erszényből, és meg is taposták a kis babszemnyi állatot, a gondozója befogadta, és anyja helyett, anyja lett. Egy női táskában lakik, kibélelve Feri pólójával, mert most már csak akkor marad benne, ha érzi a biztonságot adó anya-szagot. Pipettából eszik kecske tejet, és a legkisebb bébi pelenka is hónaljban végződik. A gondos mama minden egyes darabra kis lyukat vág, hogy hosszú vékony farkincáját kidughassa rajta. Munka közben is viseli a tarisznyát, csak kivételes esetekben akasztja szögre. Éjszaka ugyanúgy kel hozzá, mint egy csecsemőhöz, és otthon is igényli a közelséget, foglalkozásokat. Lássuk képekben:

Debrecen Zoo 2011. augusztus
háttérben Feri mama hasa és lába

Csak a méretek miatt
ekkorka egy 5 hónapos kenguru

Regő markát nyalogatja Dió

Egy bicikli kerék mellett

Dió

Egér a Marson

nem sírok, csak fintorgok minden porcikámmal

Valamikor réges régen, sűrű erdő közepében éttermet szerettem volna nyitni. Nem hatalmas, exclusive példányt, csak egy kis sarki vendéglőt kockás terítővel, házias ízekkel. Aztán kevésbé régen a nevét is megszülte az élet: Egér a Marson. A létesítmény mégsem jött létre mostanáig. Itthon nyitottam meg a kis kantint egy lelkes kosztosnak, aki néha tényleg úgy fest, mint Egér a Marson :).

Az első falat alma viccesre sikerült. Meglepően szépen eszik Mózi kanállal, ezt annak is betudtam, hogy rég a kezébe adtam, hadd szopogassa. Tátogott is ügyesen, mint egy kis fecske. Viszont, ha lenyelt egy-egy falatot, egész testében megremegett, grimaszolt, fintorgott egy sort, utána kész volt újra a kóstolásra. Az alma után bevált a sárgarépa is (magában és almával tarkítva), de úgy veszem észre, a nyerő eddig mégis az őszibarack. Jó ízlése van. És nagyon bízom benne, hogy nem lesz válogatós. Azt mondja, megeszi a spenótot is, ha én meg ráveszem magam, hogy magamévá tegyem a céklát és a sütőtököt. Grrrr.... A gondolata is borzaszt, de nem akarom, hogy az ő étrendjéből ez kimaradjon, mint anno az enyémből.

Eltűnt emberek nyomában

(Háttérzeneként dúdoljátok Soul Asylum - Runaway Train című számát...)

Miután ilyen szép számú audienciát szelídítettem meg, nem tehetem meg, hogy elnyel a föld. Történjen bármi.

Így hát itt is vagyok teljes széltemben, hosszamban. Holnaptól Síva istennővé (némi zavar figyelhető meg a képi ábrázolásban, hiszen Síva személye pont a lemondást és a pusztítást jelképezi, én csupán a lengedező karjaira utalok, ami lehet kettő, három, nyolc, tíz az ikonográfus ábrázolások szerint) kell válnom, hogy az elmaradásaimat pótoljam tevékenységben, leütésben, gyermek nevelésben. Nem ismerek lehetetlent, bepróbálkozom ezzel is.