Folyamatosan frissülő poszt (egy darabig - majd szólok, ha már nem :))
Mindig szeretném egyből megírni, hogy friss legyen az élmény és az eufória, de utána hazaérve bekap a gépszíj és nem jut idő erre a felületre.
Idén felnőttünk a 2 hetes szabadsághoz, és ebbe szerettünk volna most minél több mindent belepakolni úgy, hogy pihenés is legyen. Lakóautós roadshow-t terveztünk, a cél pedig a Tour de France 18. szakasza volt.
A 3300 km-t tenger, tavak, dombok, hegyek-völgyek, nap-eső, hajó, bicikli gömbölyítette kerekre. Aludtunk benzinkúton, kempingben, fizetős motorhome parkolóban és hegyoldalban út mellett.
Nem lapátoltam még össze a képeket, valszeg többszöri nekifutással fogom tudni megírni a posztot, megpróbálok nem nagyon távol kerülni az élménytől.
Júli 17-én délután indultunk, sikerült minden munkát időben befejeznem, negyedéves audit cuccokat feltölteni, jóváhagyatni, csapat szabi tervét összerakni, helyettesítést beállítani, összepakolni, kitakarítani. Attila a kutya és házkörüli dolgokat intézte Jenő papával, és mind a bő 3200km vezetés az ő nyakába tornyosult, mert én nem tudok lakóautót vezetni... Mózi aznap jött haza délben az MCC-s táborból és nagyon nem volt kedve jönni a családi nyaralásra. Állandóan húzza a száját mindenért, ki sem dugná az orrát a szobából, max a nappaliig, ahol gyorsabb a net és közelebb van a hűtő :D. Mondtuk neki, hogy sajnos ez egyelőre nem opció, hogy itthon maradjon, de pár év, és nem kell szülőkkel nyaralnia. Egyébként ezt nagyon korainak érzem még, hogy már 14 évesen azt hiszi, a farok csóválja a kutyát, és nagyon nehezen tud/akar alkalmazkodni, iszonyat flegma és bántó Lócival meg a többiekkel. Kicsit merevebb határok kellenek, amiben nem én vagyok az erős. Én a békesség érdekében könnyebben engedek, simulékonyabb vagyok, megelőlegezem hamarabb a bizalmat, így nálam kevésbé tudja hol a határ. Mert vmikor jobban bírom, vmikor nem, így rám sokszor begerjed.
Egy hasznos applikációt mondok: park4night
És egy hasznos ötlet, tanács: indulás előtt MINDENKI úti okmányát TÉNYLEG ellenőrizzétek, ne csak emlékezetből, mert simán lehet, hogy valakinek a tavasszal lejárt... Ne fussatok bele kétszer hasonló hibába :D.
Több mindent mérlegeltünk, korábbi tapasztalatokat beépítettünk, de még így is lehetne sokkal precízebben tervezni, hogy költséghatékonyabb legyen. Én egyébként maximálisan elégedett voltam, mert kevésbbé bírom az utolsó méterekre lebontott tervet, programot, főleg, hogy 5 ember igényét kell nézni. Sok ingyenes de alkalmas lakóautó megálló van, így azzal még tényleg érdemes számolni, hogy ha nagyon délután érünk az egyik kempingbe, akkor nem biztos, hogy megéri arra a napra is fizetni. Viszont sokszor délnél hamarabb nem lehet átvenni a helyeket, Olaszországban és Fr.országban sem túl biztonságos nem őrzött helyen hagyni a lakót, így nm érzem olyan nagy kiesésnek, hogy Velence mellé délután értünk, és aznap már nem sok idő jutott tengerparti pocolásra.
Attila szerette volna nagyon a Tour hegyi szakaszát megcsípni, és eredetileg Mont Ventouxot nézte ki, de azt már itthon elvetettük, mert oda legalább 2 nappal hamarabb érdemes lett volna eljutni, hogy jó helyünk legyen az út mellett, viszont az elég sok holt időt eredményezett volna a maradék 4 embernek. Így választotta a 18. Col de la Madeleine szakaszt. Jól sakkoztunk, hogy addigra ki lesznek annyira purcanva, hogy a második hegymenetet már nem 30-as átlagsebességel repülik át, és talán a mezőny is szét lesz annyira húzva, hogy lesz alkalmunk 5 mp-nél többet élvezni a látványból :).
 |
| ez google-ös kép, nem saját |
Én szerettem volna Velencét útba ejteni, meg Veronát, a Garda-tavat, Milánót, a Dolomitokat, a francia Riviérát, Provance-t és az Alpokat :D :D. Bőven maradt ezek közül olyan, ami nem fért bele, hogy ne csak átrobogás legyen mindenen.
Ez lett a végleges útvonal:
Első etap: Velence
Azt terveztük, hogy a legelső nap eljutunk Ljubjanáig, de már induláskor látszott, hogy az nem fog menni, legyen csak Nagykanizsa. Így találtuk Zalakomárban a megállót még Kanizsa előtt, ami teljesen tökéletes volt. Reggel megreggeliztünk, és egy füst alatt mentünk Velence mellé a lagúnákba a Camping Village Internazionalba. Tengerparti kemping esetén (meg egyébként mindig) olyat keresek, ahol van medence is (ha netán nyavalygás van a sós víz miatt) és sportpálya. Tenisz, foci. Ez sportpályában pont nem volt erős, de nem is volt sok idő. 18-án délután érkeztünk, kicuccoltunk, és egyből mentünk a tengerpartra.
Reggel béreltünk bicajt (mert nem mindet mertük volna a kikötőben hagyni), és kb 4-5 km-re kellett a Velencébe menő hajóhoz letekerni. Itt az egész nap Velencéé volt, mert hajó vissza csak egyszer jött. Ez kb másfélórás hajóút volt, a gyerekek volt, hogy szunyáltak, vagy még lelkesen sasoltuk a partmenti házakat és a tengert. Attila már tavaly előtt is ódzkodott Velencétől, hogy Horvátországból átmenjünk, mert hogy nem látunk mást, csak turistákat és dög meleg van (meg akkor ott volt Titus is). Ehhez képest tényleg dög meleg volt, de eloszlott a tömeg, abszolút nem volt zavaró, én pedig szívtam az olasz épületek és klíma hangulatát. Nagyon szeretem. Beültünk pizzázni, fagyiztunk, Lola választott egy szép muránói üveg gyöngyökkel díszített karkötőt, vettünk kávét, kávéscsészét :).
Először szülőkkel voltunk Velencében, talán 7-es voltam, de akkor a környező kis Buránót, Muránót, és Sant-Michele- (temető) szigetet is megnéztük. Most inkább csak barangoltunk és gondoláztunk (ez első élmény volt mindannyiunknak), szerencsére csak utána láttam az insta videót, ahol felfordul az utasokkal egy gondola :D :D.
Késő délután értünk vissza, bevásároltunk, és visszakerekeztünk a kempingbe. Itt megint tengerpartoztunk még picit, sőt reggel is, majd délben kellett elhagyni a szállást.
Első nekifutásra a Garda-tóban gondolkoztam, mert az Iseói tavat, nem is ismertem. Attila lakóautós/biciklis facebook csoportban olvasott róla, így erre szavaztunk, hogy talán kevésbé lesz zsúfolt. Jó választás volt, bár foci pályából csak beach foci volt :). Teniszezni viszont teniszeztünk Mózi kivételével. Ő a tó partra sem akart lejönni, csak medencézett. Itt töltöttük a leghosszabb időt, Attila többször el tudott menni biciklizni, egyszer én is megkerültem a tavat, 65 km, kb mint a Tisza-tó, csak kellemesebb volt a szememnek, mert kevésbé megszokott :). A tó nagyon szép tiszta volt, tudtunk supozni, sajnos a csúszdás vizibiciklre sokat kellett várni, így arról letettünk Lola bánatára. Jövünk neki egy tisza-tavi vizibicajozással ;-)
Itt az idő hossza miatt is volt értelme belakni a kempinghelyet, kiterítettük a szőnyeget az asztalok és székek alá, fellampionoztuk, kitekertük az omnistort, a gyerekek tudtak kerózni a kempingben (Lolát elütötte egy nagy fiú, szegényt elég jól ledarálta, de nem tört el a keze, csak a háta horzsolódott le :( ).
Olyan távolinak tűnik már ez, most pötyögve, már hiányzik a nyugi, a mosogatás a kempingben, a megszokott zajok. Tényleg, itt sok-sok pici nyuszi volt mindenfelé, reggel is arra keltünk, hogy ott ugrálnak a mi placcunkon, de egyébként mindenhol. Lola nagyon boldog volt tőle. Illetve attól is, hogy egész jól megtanult fejest ugrani. Még nem mindig tökéletes, de a vizibukfenc már profi :). És egy őrlő foga is kiesett pont itt :D. Mármint pont itt Iseóban, nem pont fejesugrás közben.
Mielőtt nagyon túlidealizálnánk a két hetet, szeretném emlékeztetni magam, hogy Mózi annyira kamasz és annyira nyers, hogy ezt amikor hazajöttünk kiveséztem a pszichológussal is, hogy mennyire normális, mennyire mi rontottunk el valamit, mennyire várhatjuk, hogy ez a kamaszsággal el is illan vagy van dolgunk vele.
 |
Lola bal és jobb kiskeze nagyon jó példa erre :D
Alig várta, hogy a nyaraláson kilakozhassa ezzel a sárgával a körmét... |
folyt.köv...
Az iseó-tavi tekerés tök jól esett. Nem voltak különösebb doborzati megborulások, teljesen használható volt az út, a tó miatt kellemes volt a klíma, sok-sok kerós volt, szóval tetszett nagyon. Kár, hogy csak egy tekerés gyűrtem bele (képeket és videót is csatolgatok majd).
Harmadik etap: Col de la Medeleine:
Olaszország után dél körül felkerekedtünk, hogy megcélozzuk a Tour 18. szakaszát. Egy nappal hamarabbra lőttük be a megérkezést, hogy találjunk megfelelő helyet a lakónak az út mellett. Én rákerestem, hogy a szerpentinek alkalmasak-e lakóautós felcaplatásra, mert vannak országok, amik veszélyes zónák ebből a szempontból. A fenti rajzból a középső buckát vettük célba, és utólag óriási nagy szerencsének mondható, mert másnap az első szakaszon mentünk tovább, és ott sehol nem lett volna alkalmas útmenti hely, baromi szűk is volt. Na de előtte még jött egy kis izgalom :). Az olasz és szlovén határokon simán átjutottunk Lóci lejárt személyiével, de úgy tűnt, nem lesz ekkora szerencsénk Franciaországban. Nagyon belassult a forgalom a határ előtt (először nem is vágtuk, hogy már itt tartunk, csak hogy hosszú km-eken keresztül dugót ír). Közelebb érve láttuk, hogy basszus…, itt már nem csak átgurulnak az autók :). Ment a kupak-tanács, hogy egyáltalán odaadjuk-e a Lóci okmányát vagy annyira nem néznek bele az autóba, hogy észre sem veszik, hogy valaki még van velünk. De mi van, ha mégis észreveszik, és utólag kell prezentálnunk, akkor tuti ciki. Vagy úgy adjam oda, hogy óvatosan essen ki a Mózi útleveléből valami elérhetetlen helyre? Vagy simán passzoljam oda pókerarccal :D? Attila azt mondta, ő tuti oda sem adná. Így ebben maradtunk. Amikor közelebb értünk a fülkéhez, és a néni kezébe pakoltuk a papírokat, azt mondja a nő, hogy ez neki nem kell, csak mutogatott a fizetős kapura, hogy neki itt csak perkáljunk :D :D. Ez volt a
Mont Blanc előtti 11,6 km hosszú alagút, és senkit nem érdekeltek az okmányok :)).
Franciaországban esett. És kövi napra is azt jósolta :(. Bevásároltunk, és megmásztuk autóstól a Col de la M. lankáit. Hosszan capplattunk fel, nekem volt petit gyomorgörcsöm a szerpentineken, hogy mennyire bírja az autó, hol találunk kicsit is nagyobb helyet annál, hogy ne zúgjunk le oldalt. Sok jót már elfoglaltak előttünk, végül egy kis faluban, síparadicsomban pont nekünkvaló 'parkolót' találtunk. Lehorgonyzás után elindultunk felfedezni a környéket, mert baromi jó hangulata volt már a szakasznak. Voltak igazán otthonosan belakott placcok, felzászlózva, lampionozva, vki sörcsapolót is hozott, zene szólt, kifestett, beöltözött fanatikusok táncoltak és itallal is kínáltak. Mi is söröztünk, ráálltunk pár fényképre, majd a gyerekek megalkották kartonból a célzó dobozt, ahova várták a repi ajándékokat :). Lóci is Lola is készített egyet-egyet külön, nem hiába :D.
A legjobban annak örültem reggel, és folyamatosan, hogy nem lett eső abszolút. Az nagy szívás lett volna, hogy órákat ácsorgunk vizes göncben, nem tudunk a fűbe leülni.
