Advent 2024

 Eldöntöttem. Nem hagyom, hogy elússzon a decemberre felszívott nyugalmam. Hiszen, nem vagyok elkésve semmivel. A karácsony, adventi készülődés már kezd kevésbé titokzatos lenni, de ettől függetlenül igénylik a gyerekek, hát még én. Előre jelezték, hogy ők nagyon szeretik az adventi kalendáriumot, és nem baj, ha csak csoki nyitogatós, de szeretnének bontogatni. Mózi él-hal a gépekért, szerszámokért, ő egy Metabos szerszám kalendáriumot kapott (fúrószár, csavarhúzó fejek, tároló doboz stb van benne :D), ráadásul a hely, ahol vettem szintén lehet egy külön program neki, mert a mennyországban érezné magát ott :D. Lolával még viszonylag könnyebb dolgunk van, mert az ő korának megfelelően sok kalendárium választható, ráadásul előkerült a Barbie téma megint. Lóci pedig olyannyira édesszájú, hogy szerintem ha csak szénhidráton élne, az is kevés lenne neki. Ő egy naagy Nutellás kalendáriumot kapott :) Ezen kívül kikerült a Diótörő is, és vettem egy Régi idők karácsonya novellás kötetet, amiből minden nap mesélhetek (Andersen, Csehov, Dosztojevszkij, Lázár Ervin, Jóka i Mór és társai), nekem ez pont elég.

Lolával szombaton kimentünk a piacra fenyő gallyakat venni, és megcsináltuk a koszorút is. Közben annyira lelkendezett, hogy ő ezt nagyon imádja, amikor díszítjük. Most a fenyőt is őt tekerte a kis koszorúra. A girlandokkal el vagyok maradva, azt majd a napokban kiteszem, estére kinyúltam. Sportnak muszáj a napomban lenni, és próbálom behúzni Mózit is. Főleg őt, mert a többiek mozognak. 

Reggel jógával indítottam, ezt karácsonyig minden nap eljátszom vagy reggel vagy este. Képeket később pakolok.

Hogy vagy…? De TE hogy vagy?

Sok nap szabin voltam, nagyon élveztem. Rendesen bírnám két hónapig ezt a kényelmesebb (?), normálisabb (?) tempót. Reggeli sétálással, ellomolással, főzéssel, bevásárlással, sportolással frusztráció és időhiány nélkül. Megkezdett posztot fejezek be:

Ma Barbival találkoztunk délután (ez egy szombat volt - a szerk.), mert mióta elhagyta a Flowserve hajóját szeptemberben, nem is beszéltünk. Nem vagyunk napi kapcsolatban, de azok a közösen átélt első-gyerekes, friss-anyás eszmélések összekötnek bennünket. Nem a Ygomi, hanem amikor azt otthagytuk. A közös babakocsizások, piacozások, bandázások, zenebölcsizések, játszóterezések, anyukás napok nehézségei és túlélései adják az alapját. Aztán az új közös munkahely és a hasonló élethelyzet.

Ahogy ott ültünk a cozy karácsonyi hangulatban, és látom most magunkat kívülről elmerülve az beszélgetésben…, 4 óra úgy elröppent. Nem tudom, mennyire általános és korhoz kötött állapot, hogy akár minden oké is lehetne, ha nem lenne az a kérdés, hogy de TE hogy vagy? Én? Én jól.. vagyis nem igazán jól. Vagy magam sem tudom. Munkámat szeretem. Csapatomat szeretem. Végre van egy évnyi vezetői tapasztalatom, és továbbra is szeretnék még többet. Gyerekek cuki (nyilván van acsarkodás köztük, és persze, h nem minden tejszínhab). Van pár/társ, van ezzel járó kihívás, állandó önismereti kérdés. Van egészség, ami amortizálódik, de van szándék a szintentartásra (egyre küzdelmesebb). Van coach és/vagy pszichológus - ha kell. És mindig van új élethelyzet, ami valamit okoz a belső rendben. Most talán a legszembetűnőbb, hogy eltűntek az érzések belőlem. Az Isten adta mélység és lágyság. 

Szabadságon vagyok, és annyira élvezem, hogy fér bele egy kis mozgás, pihenés, elmaradt dolgok pótlása, rendezkedés, főzés, korai fekvés, séta egyedül, séta kutyával, tanulás, gyerekekkel levés. Semmi extra, de élhető napok.

Elkezdtem megint futni, ehhez el kell kezdenem megint mennyiséget sétálni is, mert magas a pulzusom. Irodalmazok, podcastot hallgatok, hogyan lehetne ez megint jobb. Nincs kondim, vissza kell építenem. Nem egyszerű, főleg hogy a hideg és a hamar sötétedés sem az én kezemre játszik. Bicaj is kezd háttérbe szorulni, mert hideg van vagy épp esik vagy lehet csak sok a kifogás 😂.

Nyögvenyelősen és szenvedősen megy, nincs bennem ruganyosság, csak trappoló vonszolás (és közben ott van bennem egy irigység a fiatalság felé, hogy persze, nektek még könnyű 😁). Csak az motivál, hogy nekem ez ment régen és nagyon szerettem. Szeretném, hogy javuljon, hogy tavasszal beférjen egy ‘cél-a-célba-érkezés’ félmaraton. Régen annyira könnyen ment, nem veheti el a kedvemet az erőlködés. A hosszú futás titka nálam, hogy jóban legyek magammal, és bírjam a saját társaságom. Ez is állandóan kalapálnivaló dolog bennem. El fogok járni edzőterembe is, mert izmot kell építenem, annyira húzza a gravitáció a testem, és nem akarom, a hogy futás lerágjon rólam mindent és kiszárítson.

Készülök fejben/hangulatban a karácsonyra. Lola nagyon lelkes, szeretem ezt :).

A teraszt összeszedtem,
ezeken a kanapé párnákon lovagolt napokig Lola 😂

Mömax

A tenisz nem vész el, csak átalakul - családban marad 😉

Foci edzés után farkas éhesen 😂

Crazy hair day 2024

Bob mester(né)

Bob mester

Apa-Fia 😍

Unokatesós tökfaragás

Halloween Fest Ondód idén is

Így várt haza Bécsből Lola ❤️

Erste-bank Open - ATP500, Wien

 Ezt gyorsan írom is, mert olyan jó élmény volt és a hétköznapok erodálják egyből.

A teniszt tavaly kezdtük Sanyikámmal, Ő azóta is nagyon elszántan űzi. Egy élsportoló veszett el benne, ha újrakezdhetné az életét profi teniszezőnek tanulna, minden percét ennek dedikálná kiskorától. Nálam ennyire nem elvadult a helyzet, valszeg azért, mert nem érzem azt a szintű fejlődést, amit szeretnék, ettől függetlenül nagyon szeretem. A kezdeti nagy eufóriában tavaly karácsonykor rákerestem, milyen tornák vannak a közelben, mert az akkor új menedzseremmel az első közös 1:1 téma a tenisz volt, és mondta, hogy Bécsben szokott lenni. Így leptem meg magunkat egy-egy belépővel az elődöntőre, amire az elmúlt hétvégén került sor. 

Wiener Stadthalle

Minden utazás előtt standard, h fejben nem vagyok ott kb az indulás előtti pillanatig. Valahol félúton kezd el hígulni bennem a rákészülésig torlódó sokminden, ami addig viszi a fókuszt a (mini)szünidőről. Ahogy hagyom el az otthont és az itthoniakat, lazulok bele a szabadság érzésbe. Nem vagyok görcsös előreszervező, főleg ha gyerekek sem jönnek. Tudom, h találunk szállást, tudom, hogy sok jó megoldás és variáció létezik egy mini (vagy nem mini) kiruccanás kivitelezésére. Anno így csapattuk a kerótúrákat is ❤️, és kb ennyire volt előre szervezett a milánói kiruccanásunk is :). A szerda este foglalt és fizetett szállást csüti nap közben visszamondták túlfoglalás miatt, így egy gyors újratervezés után közel az esemény helyszínéhez foglalt Eszter szobát a Mercure-ba. Egyedül a mélygarázsba lejutás volt izgi, mert nagyon szűk volt, illetve a parkoló helyeket is olyan tervezhette, aki életében nem vezetett, de még csak nem is látta, hogy kell vezetni :D. Szerencse, h nem én voltam a sofőr, mert lehet, kiszálltam volna, és kerestem volna egy bárkit, aki leáll nekem 😂. Sanyikám nem szívbajos ennyire. 

Pénteken reggel 9 körül indultunk, egy megállással/tankolással pikk-pakk kiértünk. A szobát elfoglalva ittunk egy-egy koktélt a bárban, majd nagyon jó tempóban megnéztük a nevezetességek javát 😁. Visszafelé sétálva beültünk koktélozni és vacsizni, este pedig Ninja Warriort néztünk hámlasztó/bőrpuhító zokniban :))).

Biztosan épp keresem a 10 legfontosabb látnivalót 😂

😂😂👌🏻

Szombaton 1-kor kezdődött a tenisztorna, ami 8 percre volt a szállástól, reggel még jutott idő egy gyors sétára és reggelire Schönbrunnban. Az idő szürkés volt és szitáló, szemben az előző napi ragyogással, amivel nem bírok betelni. Imádom az indián őszt. Ez egy jó kétórás séta volt, majd hazaérve boltra vadásztunk. Kiderült, h nemzeti ünnep volt kint, semmi nem volt nyitva, kivéve az állomást, ami 1 percre volt a hoteltől, és olyan volt, mint a pláza. Sőt a debreceninél jóval igényesebb is. Itt ettünk, ittunk, majd elsétáltunk a stadthalle-ba. 

Életünk első tenisztornája volt ez, de biztosan nem az utolsó. Nem igazán volt viszonyítási alapunk, így persze h meglepetésként ért az expo jelleg a támogatók standjaival, sok kajálási lehetőséggel, teniszes játékokkal, repi-nyereményekkel. Azt bántuk, h nem értünk oda hamarabb, mert az első elődöntő kezdetéről, a bevonulásról így is lemaradtunk. Mire megtaláltuk a helyünket, leadtuk a kabátot, felkapaszkodtunk a 11.sorhoz, már nem akartuk felállítani az egész sort, nem a helyünkre ültünk. Szuperül beláttuk a pályát, jók voltak a fények, szögek. És a hangulat is. Párossal kezdődött az elődöntős nap, az osztrákok miatt kifejezetten jó hangulat volt. Ekkora távolságból olyan egyszerűnek és befuthatónak tűnik a pálya. A 2. nap után már biztosra vettem, hogy zsír profin tudnék ütni, szaladni, becsúszni, röptézni, lecsapni, helyezni… Nem beszélve a 212 km/h szervákról. Sima liba 😂. A páros elődöntő után két egyénit néztünk meg. Eszter mindig utána irodalmazott a játékosoknak, h hányadikok voltak a világ ranglistán, kik is ők. Annyira felspanolt minket az első nap, hogy vettünk jegyet a vasárnapi döntőre is. A szünetekben (amik rövidek voltak) kint kóricáltunk a standok között, tetováltattunk, ittunk, fotófülkében fotózkodtunk, elvegyültünk a tömegben. 

A vasárnapi két döntő már nem volt annyira fesztelen, ott már volt tétje a játéknak és a szurkolók sem voltak annyira tomboló extázisban. Az orosz játékosnak az egyik be is szólt, de nagyon kultúrált módon a második felszólalása után kivezették a biztonságiak. Egy foci meccsen nem maradna szurkoló a lelátókon 😂.

Nem bántam meg, hogy beneveztem magunkat erre, feltöltött a tenisz, a csajos rötyögés, séta, koktélozás. Vasárnap az eredményhirdetés után téptünk is haza, fél 10-re már itthon voltam :). 

Jack Draper nyerte az egyéni ATP500-as tornát

Hello again, to all my friends!

 Sorolhatnám, hogy mi nehéz, mi sok, mi nem megy, de meguntam. Annyira bele vagyok ragadva ezekbe a darálós hétköznapokba, hogy alig hagyok eszmélési időt a szépre, jóra. Pl, h Lőrincke (a sulis takarító néni hívja így, meg mondja neki: Lőrincke, tudod Te, hogy mennyire szeretlek?) köhögés miatt itthon van, és a legkomolyabb mai teljesítménye az volt, hogy videó alapján megtanult fogpiszkálót szétdobálni/fricskázni a lakásban 😂. Amíg ilyen szintű dolgaink (problémáink, feladataink) vannak, addig baj nem lehet. Rendesen megirigyeltem ezt a zabhegyező napot tőle. Én sem veszem már annyira komolyan magam, de így könnyű is, h az operatív munka terhe nem engem nyom már, végre enyém csak a koordinálás, összetartás, fejlesztgetés, automatizálás, track-elés, monitorozás.

Holnap pl a debreceni csapattal (aki nem lesz szabin) felmegyünk a pesti csapathoz irodázni majd elmegyünk a cyberjump-ba, kövi héten pedig csapatépítőre megyünk a nyíregyházi állatkertbe. Várom.

Volt egy hétfő-keddi vezetői workshop változás management köré építve, amiket én szoktam szeretni, de most nem voltam annyira a toppon, olyan mísz elégedetlenkedő hangulatban hagytam magam mögött az otthoniakat, mert nem akartam menni. Attila akkor jött haza egy hét Németországból, haza már együtt jöttünk. 

Amit várok még munka fronton az egy coaching program egy Franklin Coveys nővel, biztosan ebből is fogok tudni elhozni hasznos dolgokat. 

Vannak események, amiket kihagytam, pl a nyárvégi balatoni kiruccanásunk Attila biciklis, majd’ 27 órás tekerése apropóján, amikor megint felállítottuk a naaagy lakodalmas családi sátrat. Nagyon jó élmény volt Balatonföldváron. Ez kb 4 nap volt, de a gyerekek a legjobb nyári napok között emlegetik. Hogy ide menjünk minden évben. Ámen :). Attila pedig megint nagyot ugrott: 370 km tekerés egyben alvás nélkül bő 3500m szintemelkedéssel. Ő sosem szarral gurigázik. Ha valamit elkezd, azt csak iszonyatos energiával tudja csinálni ❤️. 

A képek vége őszi hutai.

Visszatérek ide is.

Blöe

 Azt szeretem, amikor kicsattanó posztokat tudok írni, de most hiába nincs okom panaszra, hiányzik belőlem a derű. Magam sem tudom, mivel tudnám felpezsdíteni. Megvannak a szeretem tevékenységek, amik tényleg töltenek (csak jó lenne hozzájuk férni), de amolyan mosolytalan kis gépként csorgatom át a napokat magamon. 

Egy éve voltunk Máltán, és belefacsarodott a szívem a kékségbe, napsütésbe, ahogy a képeket feldobta a teló, Sanyikám és Kata.

Egy éve kezdtük el a teniszt, amit azóta is űzök kisebb kihagyásokkal (pl most lesz 4 hete, h műtöttek, és nem sportolhattam.), nem mondom, h pótolhatatlan fenomén vagyok, de mindig várom, és szeretem a vörös salakot, az ütőt, neon sárga labdát és pattogást.

Olyan érzés van bennem, hogy egy unalmas, begyöpösödött ember vagyok, akit a gyerekek-háztartás-munka határoz meg. Alszik most bennem még az aprócska őrláng is, ami a tüzet gyújtja, és nem hagyja céltalanul elslisszanni a hétköznapokat. Olyan érzés van bennem, mintha a napokkal karöltve lapítva próbálnék észrevétlen eltűnni. Lapos kúszásban, hogy zajt se csapjak :( 

Pedig a munka most megint motivál. Ráharaptam a menedzselés részére. Közel-távol nem jó még az arány, de most végre azt éreztem, hogy az, amiért ezt az egészet elvállaltam, és szerettem volna, h fejlődjön hozzá a személyiségem, mintha megmozdul volna végre.

Ma csak Lócival vagyok, lerottyant. A többiek Apa-építőn vannak. Addig megpróbálom építeni magamat én is. Hátha csak a perimenopauzában vagyok, és csapnivaló hangulatomnak, derűtlenségemnek ez a fő apropója. 

Pont ilyen vagyok én is 😂
 (na nem ennyire cuki, de a tekintetem pont ennyire sokatmondó…)

Jöttem lezárni

 Jöttem lezárni itt is a témát és ezzel kicsit magamban is.

Hétfőn megjött a szövettan, ami azt mutatja, hogy sikeresen és épen eltávolították a szükséges szövetdarabot a méhszájról, ami még nem rákos volt, de egy közepesnél jóval súlyosabb rákmegelőző lépés. Szerencsés esetben, és persze hogy szerencsés eset lesz, ezzel teljesen gyógyult állapotba is kerülök. Negyed/félévente kell járnom szűrésre, tesztelésre. Valamint oltatok és gőzerővel immunerősítek, és kevesebbet dolgozom. Nem mondom, hogy full megnyugodtam, de azért most jobb. Szépen lassan pedig kiürül ez az élmény, lazul, és kevésbé fogok szorongani rajta. 

Megyek, csinálok egy finom rókagombás rizottót ❤️.

Muszáj lenne aludnom

De nem tudok. Nem volt nekem ezzel korábban gondom, de most jó ideje nem megy könnyen. Le van gatyásodva a kedvem. Pontosabban van egy folyamatos stressz faktor bennem, amit ez az egész rákszűrős folyamat és műtét generált. Viszont vannak nagyon mélyen rögzülő fotók, pillanatok, amik jobban elraktározódnak, mint a többi.

Az egyik ilyen, hogy úgy örülök, hogy Mózi ráharapott a biciklizésre. Szombaton először ment el egyedül a BMW gyárhoz és a Látóképi csárdához, ami oda-vissza 43 km. Annyira ügyes. Itthon is görgőzik ❤️.

Ez a kép nem akkor készült :)

A másik, - és szombaton le is fotóztam - hogy annyira imádom, hogy Lóci még mindig így rám fekszik, bújik, kb belém kucorodik, mint pici baba korában ❤️ Ezeket soha nem akarom, hogy kikopjanak. Ha van ilyen a ‘Sorry, Bro!’ és az ‘Úúú, ez oltás..!’ szlengek, mondatok között, akkor ez így pont jó arány :).

A harmadik, hogy nagyon szeretem nézni ahogy Lola teniszezik, és egyre ügyesebb. Imádom a kis csini, fürge testét, és hogy büszke a fejlődésére. Már kapott nagyobb ütőt és kisebb/keményebb labdát. Most én nem játszhatok, de ez bőven kárpótol.

A negyedik, hogy Attila mindig lesi a rezgéseket körülöttem, mert vannak magambafordulós időszakok, amikor nem tudok kommunikálni. Elveszek a belső mozimban, annyira csak befelé koncentrálok. Ő pedig igyekszik vagy a zavaró(nak) vélt hatásokat enyhíteni (pl ha érzi, hogy kell a nyugi nekem, elviszi a gyerekeket, vagy választott nekem könyveket, mert mostanában erre sem tudtam fókuszálni, hozza a behűtött meggyes söröket vagy cidereket, h lazuljak kicsit. Vagy felszerszámozza a biciklit, hogy mire tekerhetek, már tényleg csak tekernem kelljen, de legyen rajta radar, pedál-fordulatszámmérő, fedélzeti computer ❤️.

Amikor ezekre gondolok, amikor annyira érzem hogy körbe vagyok szeretve, akkor elkap a bűntudat minden irányba, hogy én ezt meg sem érdemlem.. 

Ma reggel mikor elment a csapat, még hallgattam pár Gréta Stőhr ‘főzök és mesélek’ videót. Annyira szeretem a hangját, meg ahogy főz. Az én szemszögemből nézve egy túlromaticizált élet, amiben van, és pont ezért szeretek belassulni a főzései mellett. Nem vagyok gyakori főző, de akkor pont így érzem magam. Hogy valami jót tegyek az asztalra. Aztán nem feltétlenül győzedelmeskedik az íz mindenkinél, mert az indiai az a kicsiknek pl nem jön be.

Délben, mikor kivittem a kutyát, megint kint lebegett, az a mozdulatlan pont jó hőmérséklet és állapot, pont találkoztunk. Azt éreztem, h kihúzom a kis Ikeás fellépőt a ház elé, mint falun az emberek, és csak nézem a kukoricatáblát, mert ez olyan jó most. Csak a kulcsom és a kakazacsi tartó kis műanyag tok surlódott a kezemben, és a kutya zörgött a száraz fűben a liget szélen, semmi más hang nem volt. Vágyok lassabb életre, kevesebb ingerre. 

Ma du-ra volt időpontom debreceni nőgyógyászhoz, hogy HPV témában felzárkózzak és ne innen-onnan hallott, olvasott képem legyen csak. Nagyon izgultam, mert közben a megjött a szövettan eredménye is, jelzett a teló. Nem mertem megnyitni a váróban. Annyira dobogott a szívem, hogy látszott a póló alatt is, ahogy kiugrik. Az órám is rezgett, hogy szokatlanul magas a stressz szintem, pihenjek, csináljak légző gyakorlatot. Belépve mondtam az orvosnak, h most kaptam értesítést, de nem mertem megnyitni. Ő nézte meg. Muszáj leszek a műtős orvossal is majd konzultálni, mert nem nyugodtam meg. Holnap megpróbálom elérni. Egy picit megint okosabb lettem, és nyugodtabb is, de még van híja.