Lola JÁR!

Már tegnap ide akartam örömködni, amikor a lakásban így lófrált. Ma kertben gyakorolt sokat. Egyik szemem örül, a másik már elsiratta, hogy kirepül a fészekből, és megházasodik :D. Műűűűűű.

Eddig térden tolta, nem mert hosszan neki indulni két lábon egyedül. Pedig látszott, hogy simán menne neki, de félt. Csak puhán, ágyon matracon bátorodott neki, pedig az nehezített pálya. Annyira örül magának, ragyog az összes szőke racka tincs a fején. Göndi Bari. Főleg ebben a melegben, mert ha lefő, akkor gyűrűs kis bárány. Megpróbálok egy videót is csatolni holnap róla.

Vákum a lakásban

Észrevettem, hogy a lakás különböző pontjaiban különböző napszakokban más-más intenzitással működik a VÁKUM. DE működik. Ez most este fél 10-kor tudatosult igazán, mikor mind az összes gyerek elaludt.

Annyira cukik a fiúk mostanában. Pontosabban mindig azok, de egyre önállóbbak és közreműködőbbek. És egyre gyakrabban. Pl ha Attila nincs itthon, a kert locsolása szinte 100% ban a Mózi közreműködésével történik. Épp hogy bepakolok a kocsiból, már látom is, hogy megy az öntöző. Aztán fogja, és áthúzza a kert másik végébe, hogy ott is érje. Én max csak kikapcsolom, amikor már úgy érzem, alapos volt. Ezt kérnem sem kell, intézi. A vacsorához is ő pucolta meg az öszzes zöldséget, répákat, cukkinit, hagymát. Lóci kezdte reszelni, de ő még megunja egy idő után. Utána megy, és mosogat. Reggel pl csak meghallotta Mózi, ahogy mondtam Lolának, hogy Most anya megy mindjárt zuhanyozni... Már hallom is, hogy csobog a víz. Első gondolatom :( Melyik gyerek pancsol már megint (sajna a kis WC gyakran ki van téve ilyesminek, így nem volt alaptalan a gondolat, de csak elszégyelltem magam, miután kurjantottam Mózinak, hogy zárja el a csapot.) De Anya, csak Neked nyitottam meg a fürdővizet. Mindenhol füle, és segítenivágyó receptora van ennek a gyermeknek. Ölelgetnek, bújnak. És ilyenkor rendszerint megkérdezik, hogy Anya, ugye, mi vagyunk az egyetlen kincseid? .... (szivecske). Ugye azért ehhez nekünk is közünk van, hogy ilyenek. Vagy ne áltassam magam :)?

Mózi kérdezte egyszer, hogy annak a bácsinak miért van nyaklánca és/vagy fülbevalója. Attila nem magyarázta túl. Mózikám! A férfi egyetlen ékszere az (automata)órája. Erre Lócka: Anyának meg az egyetlen kincsei mi vagyunk... És rettenetesen nagyon tényleg így van, és nem is kell más.

Na de vákum. Este fél 10-kor borzasztó erővel támad a háló felől, mire az összes gyerek ágyba kerül, és Lola utolsó cicijét elkortyolgatja. Legszívesebben már fel sem kelnék. Ha összeszedem az erőm, és ellenúszom az árral, akkor kikeveredek a nappaliba. Ott szív a gép (=laptop). Csak ezt és ezt megnézem, ezt és ezt a tutoriált elolvasom, aztán olvasok normális könyvből... Nap közben nagyon erős szívó hatása van a kamrának, és az ilyen-olyan ürüggyel elmajszolgatott műzliszeletnek, csak egy könyékig-mártózás-szilvalekvárnak, csak egy utolsó almafröccsnek, még egy félkocka/tábla csokoládénak, zacskó ropinak.

És hogy mennyire vagyok kifingva és mennyire vagyok telefonfüggő a legjobb példája ez a reggeli kép, amit Attila lőtt, amíg főzte a kávét és bealudtam. 

Minden napra egy AHHA... - 2

Megkezdtem egy ilyen sort márciusban. Most itt van a második.

Tudjátok, hogy érdekel a 'mért' és az ok-okozati összefüggés viselkedésben, ki mit miért csinál és a másiknak pl miért kínszenvedés ugyanaz. Miért haladunk másként egy-egy feladati listán, ki melyik teendőnek ugrik neki hamarabb, és mitől van az hogy valaki teendőnek éli meg valaki meg kihívásnak. Ebbe nem is akarok mélyebben belemenni most. Csak annyira, hogy általában egy egy feszítettebb hét után, ami a vásárokat, pici piacokat, egyebeket megelőzi, és több a fizikai alkotás és létrehozás, az utána elkövetkezendő hét amolyan szellemi felfrissülésre van megnyitva. Amikor olvasok, tanulok, töltődök, írok, posztot időzítek vagy csak tartalmat gyártok. Most éppen olvasás közben (Seth Godin-t szeretem) tarkón vert egy újabb AHHA. Pontosabban olyan ismerősen csengett a mondat, olyan természetesnek hatott, hogy éreztem, ezt anno rengetegszer hallottam, és nagyon belém épült, és tényleg így működöm. A téma éppen az 'átlag' és a 'világ(om)ban legjobbakról' szól. És itt jönnek az ismerős mondatok:...: "Az iskolában gyakran mondták, hogy ha egy nehéz feladat nem megy elsőre, ugorjuk át és kezdjünk neki a következőnek. (...) Nézd át a kérdéseket, és ugord át azokat, amelyekre nem tudod azonnal választ! Kezdd azokkal, amelyekre a legkönnyebben tudsz válaszolni!" Ez hasznos tockos volt mára. Dettó így élek zsigerből még mindig. És magamon tudom, hogy nem jóóó, és lesem, hogy másnak miért nem ez az alap :D. Nektek se ez legyen. A helyzet az, hogy a világ legjobbjai éppenséggel azokra a kérdésekre koncentrálnak legjobban, amelyekre nem tudják a választ. ,

Sebaj Haj - könyvélmény, ... mert szeretjük

Emlékeztek gyerekkorból arra a gyomorszorongató érzésre, ami zsizsegő kíváncsisággal párosul? 

Lócin nagyon sokszor érzékelem, amikor félelmetes mesét kér, hogy olvassak. Amiben sárkányok, "félelmetes" bácsi (pl magyar népmesék - Dió Dénes, Égig érő paszuly és társaik), farkas, tigris szerepel. Hiába ismeri a történetet, hiába tudja, hogy jó vége lesz, nagyra nőtt pupillával hallgatja, sőt figyel engem, ahogy elváltoztatott hangon és eltorzított arccal játszom a történettel. Látom az izgalmat rajta, le tudom tapogatni az egész testén a készenléti állapotot, amiben ül és figyel. Ha megkérdezem, hogy biztos ezt meséljük, nem fél? Neeeem, Ő bátor :)! És kéri sokadjára. Addig, amíg tart a feldolgozás folyamata, addig sokszor újra kéri. Vannak ilyen szakaszos favorit mesék. Ahogy nőnek egyre komolyabbak, és átalakulnak a rémisztő szereplők. De kellenek. És pont annyira képzeli el ijesztőnek és szorongatónak, amennyivel pont meg tud küzdeni. 

Ezt az érzést ismertem fel, és kerestem tovább, amikor megtudtam, hogy létezik egy olyan mesekönyv, hogy Sebaj Haj. Tóth Kata ráadásul szegről-végről ismerős. Debrecenben ki nem... ;-))? Rettentő kíváncsi voltam, miről szól. Pontosabban inkább arra, hogyan meséli el, teszi fogyaszthatóvá egy gyerek számára, hogy az anyukája (rákos) beteg. A könyv magja Nekem a legnagyobb "sárkányom". Annak esélye, lehetősége hogy egy anyáról egy betegség körbe tudja rágni a testet, és szó szerint az Angyal marad belőle, annyira szorító, annyira félelmetes, hogy olvasni-olvasni, felfogni, feldolgozni akartam/akarom. Hál' Istennek 37 éves fejjel sem kellett még közelről megismerkednem az "elengedés" fogalmával. A lehető legteljesebb családban élek, nagyszülők tekintetében is. Senkit nem kellett eleresztenem, ami viszont azzal jár, hogy nem is tudom, hogyan kell, és ez megijeszt. Hiába nincs aktualitása, és ne is legyen, engem szív minden ilyen, főként ha mese. Gyerekkorom kedvenc könyve is az Andersen volt. Nem gondolom, hogy egy gyerek ne hallhatna szomorú mesét, nem hiszek abban, hogy nincs szüksége "negatív" történetre. Én szerettem a megkönnyebbülést a Kis gyufaárus lány, az Ólom katona, a Gyerekbeszéd, a Pöttöm Panna után, hogy mennyire szerencse, hogy ez nem velem, velünk történik, pedig akár történhetne. Érzem a nyakamban a lüktetést, ha visszaemlékszem a Bambi bakalit lemezre, amit az anya tükörasztalkája alá bebújva hallgattam, mert ott volt az egyik hangfal. Megsirattam Bambi anyukáját, de újból akartam hallani a zenét, a lövést... Hogy ez nem mi vagyunk. 

Körülbelül ezzel az érzéssel kezdtem mesélni a fiúknak Kata könyvét, amihez a CS.A.K. egy NŐ? konferencián jutottam hozzá. És amikor elkezdtük, újabb meseélmény ugrott be. Molnár Ferenc, A kékszemű? Ez megvan? Rettenetesen szerettem azt is. Csak úgy mint az Andersen kötet, ez is Apa kicsi kori könyve volt. Annak a nyelvezete villant be a Sebaj Hajról.

Vasárnap úgy kezdtünk a meséléshez, hogy addigra pár nyomasztó függő dolgomat lezártam. Érezni akartam, hogy igazából mesélek. Ami nem rutin. Mert akadnak olyan késő esték, amikor az... Félve kezdtem bele, mert nem akartam előre beleolvasni. Mózi rendkívül érzékeny szociálisan, tőle nem tartottam, Lócika meg ha nem érti vagy nem tetszik egy mese, akkor játszik közben. Most nem. Figyeltek, kérdeztek. Én bennem pedig csak hízott-hízott egy fb vagy instagram színű és formájú szívecske karakter. Amit egyből meg is írtam Katának., hogy Jaaaaj...
Elolvastuk, és bátran kezdjetek bele Ti is. Még akkor is, ha úgy éreztétek elsőre, másodjára, hogy nincs szüksége egy gyereknek ilyen mesére, hogy az anyukája rákos beteg lesz, és kihullik a haja. Pont annyira derül ez ki fájdalmasan a 9 kis fejezeten keresztül, amennyire egy gyerek számára ki tud. A mesélő pedig érzi a sorok között a félelmet és a hálát. Néha olyan érzésem van (beljebb gondolva a történetbe), hogy kevés levegő jut a tüdőmbe, és szívnám át bőrön is. Ilyenkor nyit pár pólust Kata rajtunk néhány lufival, szénaboglyával és kiscicával :). A történet nem fájdalmas sirám, ami agyonnyomna egy gyereket. Feloldozás számukra, hogy nem ők tehetnek róla, hogy lehet róla beszélni, megbeszélni. Sőt. Együtt sokkal könnyebb. Annyira valóságos, amennyire egy felnőtt ember szégyelli megterhelőnek érezni az orvoshoz járást, a megváltozott szokásokat. Egy gyerek nem. Őszintén utálja! Nagyon tetszik a könyv mögül kikandikáló családi értékrend is, ami abszolút nem tudatos. Mosolyra húzó megkönnyebbülés egy-egy hétköznapi hasonlóságot felfedezni. Például a projektoros mesenézés ünnepszámba megy, amikor enni is lehet a szobában :D. 

Igazi csapatmunka. Az egyik legsürgetőbb kérdésem az volt Katához, hogy keresgélt illusztrátort, vagy ismerte Bencze Anitát és a stílusát? Mert annyira passzol a mese karakteréhez a grafika, hogy nem tudom különválasztani, és nem tudom melyik volt előbb. 

Telitalálat.

Hétfő

Most megint nem fogok tudni disztingválni, de miért menő megosztani, kigondolni, sőt úgy érezni, hogy a hétfoi napnál nem történhet velünk rosszabb. Miért olyan "zsír" dolog a pénteket várni egész héten, hogy 2 nap után megint belehaljunk a hétfőbe, és túléljük a hetet a következő péntekért? Ez nem alap. Ennek nem kellene így lennie, nem? Vagy megint a prófécia szólt belőlem :D?

Nyugi, nincs baj. Addig, amíg nem írok olyat, hogy: Az érzés,  amikor azt érzed, hogy.... - bla-bla-bla - ...,  megfizethetetlen.
Grrrr, Ettől domborítok még nagyot :)

A vidám gyerekek 7 szokása - könyvélmény, ... mert szeretjük

Fűűű mennyien körülrágták már a sikeresség témáját felnőtt és gyerek vonatkozásban is. Én pl ezt a szót nem is szeretem. Nekem olyan negatívan fellengzős. Viszont mindig rájövök,  hogy tudok nagyon sarkalatosan fogalmazni, gondolkozni, vélekedni, sőt sokszor nem tudom lekerekíteni az álláspontomat. A véleménynyilvánítás csiszolását (is) tanulom ;-). Pl az imént a 'nem szeretem' szót alaposan körül csiszoltam... Sokszor arra is rájövök, hogy betű mögül gyakran félre megy a stílus és az üzenet. Ezért szeretek több oldalt kedvelni, olvasni, követni, mert figyelem ki hogyan kommunikál, ki hogyan reagál.

Ez a sikeresség (vagy inkább boldogulás (?)  - ebben pedig érzek egy szerencsétlenkedő, kínkeserves, az életen való átbukdácsolást, így ezzel sem akarom összekötni*) viszont egyre jobban érdekel mióta gyerek is van a háznál. Folyamatosan villannak be helyzetkezelések, problémamegoldások, tanítások, nevelések, hogy melyik merre vihet, melyik hozzávalót mikor adagoljunk a "főzethez". Kell-e tudatos adalékanyag vagy bőven elég az organikus ösztönösség. Tudunk-e jó példát mutatni, kell-e ehhez még nekünk fejlődni? Melyik szülő legyen bizonyos mintákban mérvadó, mi szülőként mit hoztunk a családba, miből bújjunk ki, mit öntsünk mély alapokba? Kell-e kimondani, szájba rágni? Mik azok a tulajdonságok, amelyek tetszenek másokban, és úgy érzem belőlünk/belőlem hiányoznak egy-egy szituációban, élethelyzetben, viszont könnyebbség lenne, ha magunkkal hoztuk volna. Ezeket figyelem a gyerekek esetében, és arccal abba az irányba fordítom őket, hogy szívják magukba. Próbálom átszitálni a divatos tulajdonságokat és egy mélyebb szintű morális alapot húzni, ami önmagában bármilyen korban megállja a helyét, és amire rugalmasan lehet építkezni. Sajna én rugalmatlan vagyok sok mindenben - erre is a gyakorlatban kellett rájönnöm, hiába nem szeretnék az lenni. Nehezen reagálok, nehezen módosítok, idő kell az újratervezéshez. Attila ebben a témában élenjáró, nagyon sok olyan tulajdonságot hozott, amit saját elmondása szerint az egy év amerikai családnál eltöltött élményeire épített, és menet közben is csipegetett fel az oldalára még pár kiló ilyet. Ezek viszont pontosan szemben állnak a(z) - tipikusan magyar mentalitásnak bélyegzett - idegesítő, negatív, lehúzó, kifogáskereső, egymáslegyűrő, mindig mást hibáztató, kiskapukereső jajjongásokkal. Ami tényleg nem annyira építő, lendületes és energia dús. Természetesen ezekből bennem is volt, de sokat tudatosan igyekszek fejleszteni, mert szeretném, ha gyerekek sokkal nyitottabban, rugalmasabban nőnének már a kezdetektől. Hogy ez evidencia legyen a számukra.

A tüdőnadrágot AttilApa húzta rájuk :D

Egyszer régen amikor Lóci dadogásáról írtam, említettem egy könyvet A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása Dr Stephen R. Covey-tól. Ennek gyerekváltozatát vettünk meg tavaly év elején (másik már megvolt): A vidám gyerekek 7 szokása (és teljesen véletlenül, de a fiúk mindig úgy emlegetik, hogy a Boldog gyerekek 7 szokásából meséljünk).

A történet Héttölgyesben játszódik kis állatok főszereplésével, akik mind-mind más karakterek, de barátok és remekül szórakoznak, legyen az focizás, kertültetés, tollbamondás. Közösen fedezik fel a 7 alapelvet.

- Ugrifuti az izgága extrovertált nyuszi
- Talpas, a lomha kicsit antiszoc mackó
- Tüskeszüri, az álmodozó sündisznó
- Marcsi az okos, művelt mókuslány
- Marci, Marcsi ikertestvére, aki él-hal a kütyükért és szerel
- Énisjövök Micike, a mindenkit követő és pösze kis egér
- Borz Eszti, aki balagyféltekés :D - szeret rajzolni, festeni, alkotni

A könyvben 7 mese van, természetesen egy-egy szokás köré építve. Ami rettenetesen tetszik, hogy nem szájbarágós, nem tanmese, nem szajkózza az igazságot és nem lövi le a poént, vagyis nem fejti meg a mesét. Nem von konklúziót. Vagy ha von is, szépen belesimul a mesébe. Annyira aranyosak a szereplők és érthetőek, hétköznapiak a történetek, amivel bárki tud azonosulni. A hosszuk pedig pont úgy jó, ahogy van (se nem rövid, se nem hosszú).

És hogy ne maradjon titokban a 7 szokás sem, leírom ide:

1. Légy proaktív!  Te vagy a felelős
2. Tudd előre, hova akarsz eljutni! - Készíts tervet!
3. Először a fontosat! - Előbb a munka, aztán a szórakozás (bevallom, nekem ez a fájó pontom... Mert ha sok a munka, hol a szórakozás és a pihenés :))))
4. Gondolkodj nyer-nyerjben! - Mindenki győzhet!
5. Először érts, aztán értesd meg magad! - Hallgass, mielőtt beszélsz!
6. Teremts szinergiát! - Együtt jobb!
7. Élezd meg a fűrészt! - Törekedj az egyensúlyra!

Most ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mantrázzuk itthon, mint a kisdobosok 6 pontját. A mesék végén van a szülőknek instrukció, beszélgessünk! rész. Ezt nem feltétlenül szoktuk elolvasni, végigcsinálni. Ha pont úgy hozza a helyzet, akkor szóba kerül, felvillan valamelyik kis figura, emlegetjük a történetet. De nem feltétlenül mi. Sokszor a fiúk csatolnak vissza.
Nekem ez nagyon tetszik. Sokan tudom, ódzkodnak az előre tervezett, célmeghatározó, és ezért konkrét, tudatos apró lépéseket tevő, szervezett élettől, mert hol a spontaneitás, a Némó fajta sodródás... Pont ezt írtam az előbb. Hogy nem görcsösen csak eszerint élünk (sőt, máshol bőven akad lazaság...). De én, aki hatalmas álmodozó voltam, vagyok, sokat ad a masinériámba, hogy egy-egy álom nyugodtan megvalósulhat, és nem kell annak maradnia. Ezt pl hiányolom otthonról. Inkább a bilibe lóg a kezed, ne álmodozz, a tények ma kacs dolgok szerint nőttünk ;-). Amit értek én. És támogatom. Csak eszközt nem kaptunk eleget hozzá, hogy hogyan épülhet egy álomból valóság. És azt hiszem, épp ideje, hogy egy nevelési hiányosságra rávilágítsak a szüleim részére :D.
Majd valamelyik piacutcai tartózkodás alatt, vacsi közben és után jól megvitatjuk ezt...


* küldjetek sok jó ötletet, hogy ti mivel azonosítjátok a sikerességet, hátha megtalálom a hozzám legközelebb álló szót

Szívd fel magad Napsugárral, és szebbnek látod a világot... - OUPS

Remélem, nem néztek UFÓnak, ha azt mondom, vannak olyan ajándék 'lovak', bonbonok, sőt akár könyvek, apróságok, amelyek létezésének nagy miértje tagadhatatlanul AJÁNDÉKságukban rejlik. Megvagyok róla győződve, hogy vannak ilyen sokszor gazdára talált finomságok, szépségek, amik kézről-kézre járnak, és nálunk is megfordulnak, majd tovább vándorolnak :D. Stól-stól-stól, ajándéktasakoSTÓL... A napokban pont volt egy ilyen átmenő forgalom, és mindig fészkel pár költöző madár a garázsban ;-)

Most viszont nem ilyen könyvről lesz szó. Májusban-júniusban nyakunkon a 'ballagó' időszak, és egy nagyon kedves Szívbolygóról érkező földönkívüliről, OUPSról hoztam egy sorozatot, aki a szeretet nagykövete, és azokat az élethelyzeteket boncolgatja, amikor fogy az energia és szökik a szeretet. És tényleg... A négy kis könyvet egyenesen a dabasi nyomdából kaptuk elsők között ajándékba, mikor végre magyar nyelven is megjelent a korábbi 20 fordítás mellett. Története négy kis könyvben tanít, gyógyít és motivál. Emlékeztet a Kis Hercegre. Eredetileg felnőtteknek íródott a könyv, de Conny Wolf illusztrációi annyira érthetőek és kézzelfoghatóak a gyerekek számára, hogy szívesen hallgatják, kérdezik. A könyvek hátulján pedig diszkréten megbújik színes pausz borítékban 5 kiemelt gondolat egy-egy grafikával névjegy méretű ajándékkártyán. Mondanom sem kell a gyerekek elsőként ezt cincálták ki :), és szívesen viszik magukkal reggel az oviba, lapul a kesztyűtartóban és a "kincses" ládikójukban.

A négy kötet címe:

A szeretet nagykövete

Szívünk Ragyogása

Kényeztetés szívnek és léleknek

Szívvel-lélekkel a sikerért

Szeretném megőrizni és tovább örökíteni OUPS létezésének nagy MIÉRTjét, és egy apró láncban a négy kis kötetből hármat tovább ajándékozni egy valakinek, aki a legkedvesebbet megtartva két kötet szintén továbbajánl egy valakinek. Igen..., aki ebből a legkedvesebbet megtartja, a másikat elajándékozza. 

Írjatok! Kivételesen nem az első, hanem a harmadik leggyorsabb lesz a befutó (a bronz :)), neki ajándékozzuk a három OUPS kötetet.

Szoktak Benneteket nyomasztani elmaradások? Szoktátok úgy érezni, hogy jaaajjj, ezt is megígértem már mikor... (még ha kevésbé súlyos dolgokról is van szó), szoktatok halogatni? Jelentem, az is halogatás, ha több feladat, ígéret közül, nem a legégetőbbel, aktuálisabbal, fontosabbal kezditek/kezdjük... BEzony :(. 

Elért bennem az apróbb-nagyobb elmaradásoknak egy olyan - saját mércém szerint csúnya - szintje, ami már nyomasztó volt, és nem én vagyok (vagy inkább voltam régen). Sok apró magamnak és/vagy másnak tett ígéret - még ha határidőt nem is rendeltem mellé - amihez vagy nem férek hozzá fáradságmentesen időben, mert dög vagyok, vagy van fontosabb, vagy van olyan, ami szintén aktuális, ráadásul jobban is szeretem... 

 * Talán ez az egyik dolog, ami önismereti válsághoz vezetett. MERT én nem ilyen vagyok - elvileg. Sőt nem csipázom az ilyen emberi tulajdonságot.

 * A másik pedig, hogy ami korábban működött, nem működik bennem, és nem tudom, hogy foghatom-e fáradtságra vagy kimerültségre, mennyire átmeneti vagy akkor ez most így marad??? Ebből fakad a halogatás is. Mert nincs energiám/kedvem hozzá. Egyik ilyen most a mozgás. Nem kell letargiás csigának képzelni azért, de távol áll a kirobbanó Sáritól. Hiányzik nagyon a sportolás utáni győzedelmi mámor, ami önmagam legyőzéséből és felfrissülésből, jóleső fáradtságból eszeget, és nő az égig. Hogy én, csakis én dolgoztam meg érte. Na ez most abszolút nem jön össze. Lusta vagyok felkelni ezért hamarabb (mondjuk ki, mert ez az. simán kelhetnék 6-kor vagy előtte, messzire sem kellene fordulni érte), könnyebben burkolózom a 3 gyerek és az egyéb teendők, kedvtelések mögé. Amivel nem is lenne baj, más is vígan elél mozgás nélkül, nekem viszont (testemnek, kinézetemnek leginkább, de lelkemnek is) hiányzik rettenetesen.

 * Felborult szokások kikalapálása és újak építése. Tegnap véletlenszerű, egykori biciklitúra 'bajtársi' találkozó kerekedett a Lovardában, és felmerült egyikőnkben a félelem, hogy egy gyerek, sőt több gyerek mennyire pancsol bele korábbi személyiségünkbe vagy a férfi-nő kapcsolatba. Hmmmm... Nem feltétlenül pancsol negatív értelemben, ha van alap és akarat. Mint minden másban is.

 * ÉTKEZÉS. Nálam romos szokás, sosem jeleskedtem benne. Valszeg igénytelen vagyok a témában. Szeretek finomat enni, szeretem ha elkészítik, sőt én is szeretek sütni-főzni, de magam miatt aligha űzném rendszeresen. Én simán elropogtatok papagáj eleséget, műzli szeleteket, utóbbi időben csokoládén élek, + a jó öreg pufi búza, banán, alma. Csoda hogy élek :D? Azt gondolom, nekem elég lehet, de szoptató és nem szoptatónak testemnek hosszú távon mégse.  Ez lesz egy újabb meggyöngült láncszem. Rendszertelenül eszem hülyeségeket, soook csokit, a korábbi zéró mennyiséghez képest. Amiből újból az a feszültség csapódik le, hogy de én ELVILEG nem ilyen vagyok, voltam. Nem nassoltam, nem csokiztam, nem is hiányzott... Hol a kitartás, a JELLEM? :) Elszállt, itt hagyott, így maradok vagy csak kemény munka árán hozhatom vissza, ami régen evidens volt? És legfőképp MIÉRT?

 * Kávé. Csak azért iszom napi hármat, hogy csak ne legyen már 4-5-6... De menne. Ezt akarom visszaszorítani 2-re :). De olyan finom kávét főz Attila itthon, hogy vétek lenne leszokni róla.

* Víz ivásban jobb vagyok. Azt januárban elhatároztam, és elég jól hozom is, az elvárt eredményeket. 

Mostanra jól állok az elmaradt dolgok pótlásával is. Pucolom magamból a halogatást, kicsit úgy érzem a napjaimat, mint szülés előtt, hogy minden legyen elintézve, megválaszolva, bepakolva, kikészítve. Nyomaszt még egy-két elhanyagolt kapcsolatom, amiben szintén én vagyok a ludas. Akikre napi szinten gondolok, hogy ma sem hívtam fel, azokat tényleg fel is csörgessem. Lassan rend lesz bennem. 

Anyák Napja utózönge, ovi

A hat csoport közül, háromban ma volt az ünnepség, így elég nagy tumultus volt az oviban, de megérte Lolával kicsinosítani magunkat.

Mózi manó nagyon közreműködő volt, végig mondókázott és énekelt nekem, de Lóci is sokáig szavalt. Ott csücsült az ölemben, Mózi pedig állt szorosan szembe velem. Tudjátok milyen jó ez így? Két nagymamával a hátam mögött + három gyerekkel, akiből kettő most épp nekem verselt csillogó szemmel. Mint egy vadalma vigyorogtam végig meghatottan, mondom is az idei kedvenc versemet, el ne felejtsem:

Álruhás királylány

Álruhás királylány az én anyukám,
télen, nyáron farmerban jár mindig az utcán.
Ám, hogyha felvenne egy szép hosszú szoknyát,
mindenki láthatná királylány voltát.

Anyukám vedd fel a legszebbik szoknyád,
hajadba tűzzél csillogó koronát,
mindenki ámuljon, hogy te milyen szép vagy,
világgá kiabálom: Te csak az enyém vagy!

Mózi egyelőre nem egy szelfi-zseni, nem tudja,
melyik pontot kell figyelni :D

Ez biztos azért szaladt mélyre, mert általában tényleg farmeros vagyok, de most szoknyába bújtam, és korona is volt a fejemen... Remélem, látták a gyerekek. Én annak éreztem/érzem magam időszakos fáradságom és idült kimerültségem ellenére is. 

Mózi olyan izgatottan adta át az ajándékot, és csak kérdezte, hogy Anya, tetszik? Fogod hordani? Most is rebeg a pillám, annyira éreztem rajta a vágyat, hogy örömöt szerezzen. Vékony drótra fűztek gyöngyöket, és pici mágnessel záródó karkötő lett belőle papír dobozkába csomagolva, amit ők színeztek ki... Lecsattintom mindjárt, csak a hálóban bent maradt, és Lolát nem akarom felmatatni. Mellé kaptunk még virágot, valamint készült anya-rajz. A nagymamák meglepetése piros papír szívecskére ragasztott kép volt, aminek a szélét apró szalvéta galacsinokkal díszítettek. Ilyenkor nem tudok szemet hunyni az óvó nénik megható munkája felett sem. Tele van a szívem szerelemmel.

A linzer és isler okozta szénhidrát bőséget lehűtöttük egy kis fagyival, ahogy ilyenkor anyák napja után szokás. Ami viszont most is elmaradt az a közös kép. Olyanok, mint 10 zsák bolha szerteszét pattog mind a kettő, amint kinyílik a zsák szája, én pedig nem szeretek megerőszakolva fotózni. Itt is csak azért ülnek, mert fagyiztak :)

Nekem  van a legjobb dolgom, mert enyém a világ 3 legeslegjobb gyereke

Anyák Napja előszele, ovi

Szeretem az ovinkban azt az elvi figyelmességet, hogy az ünnepeknek, főleg, ami igazán intim és családi, meghagyják az elsőbbséget, és nem előznek be óvodai szervezéssel. Mikulás is mindig az "igazi" Mikulás után megy az oviba, és az Anyák Napját is az első májusi vasárnap utánra tervezik. Ma lesz az esemény. Tavalyi tapasztalat azt mutatta, hogy előtte és utána jobban meg voltam hatódva, mint éppen ott, mert - tavaly éppen - nagy pocakkal kis székeken, 2 csipkelődő fiúval az ölemben vigyázni, hogy ne borítsanak ki semmit az asztalon elvitte a fókuszt :D. Mózi viszont alig bírja ki, de kibírta, és ebben ő különösen jó, hogy ne mondja el, mivel készült, készülnek. Egyik reggel baszaladt előre a szobába, majd fordult is, hogy OHhh-ohhh, Anya, te most nem jöhetsz be, mert éppen az ajándékot csináljuk... :DD. Vasárnap, amikor étterembe mentünk családilag dédi papa 100 (!!!) éves szülinapi party-jára, kérdezte megzavarodva, hogy akkor most hogy lesz? Az étterem után megyünk az oviba? Édes... Tudta, hogy aznap van Anyák Napja, már szavalna nagyon, és mutatná az ajándékot. Most nagy várakozással nézek a délután elébe. Lolát nem tudom kire hagyni, mert jönnek a nagyik, AttilApa külföldön, így ott lesz ő is. Csak ez Lóciban további féltékeny csipkelődést generál... Beszámolok este

CS.A.K. egy nő? - Család, Anya, Karrier

Május 11-én 12:00-tól a Lovardába 3. CS.A.K. egy nő? konferenciára és kerekasztal beszélgetésre invitállak Benneteket. Még mindig úgy néz ki, hogy én is ott leszek. Februárban kerestek meg, akkor olyan távolinak tűnt, úgy gondoltam, addig annyi minden történhet. És történt is :), de ez változatlan. A téma természetesen erősen vonz bármilyen kontextusban, bármilyen szögből, bárminek a vonatkozásában. Nő és Anya. Helyi nőkön/anyukákon túl jönnek színésznők, kulturális vezető, írók, pszichiáter.

A rendezvény gyerekbarát, hogy ezennel tényleg ne legyen kifogás a gyerek.

A Mini Expo pedig tökéletes alkalom, hogy közelebb merészkedjetek, és tapogassatok, próbáljatok, nézelődjetek, ismerkedjetek, valamint vásároljatok.

Még 2 nap. Lassan már csak 1.

Be is bújok.

Nagyon szépen fogynak az elmaradásaim, néha érzem, hogy több levegő jut a bádogtestbe, újra azon veszem magam észre, hogy blogolok fejben. Tudom, hogy virágba borulok. Legyetek itt akkor is.

PRESS ;-)

Szoktátok úgy érezni

... hogy körülvesz Benneteket valami láthatatlan védelmi burok? Hogy a Sors kegyeltjei vagytok? Én gyakran. Mostanában különösen. A gyerekekkel jöttünk haza tegnap Anyáéktól, és az autóban kérdezte Móz, hogy Anya Dédipapa öreg? Mondtam, hogy igen. Mind a három dédipapa, mégis jobb formában vannak mint nálánál 20-30... évvel fiatalabb társaik!!! És akkor bennük is megerősítettem, hogy érezzék a súlyát, hogy nagyon különleges helyzetben vannak, vagyunk. Mert nem hiszem, hogy sok gyerek van az oviban - folytattam - akinek 5 dédije él még, és ebből az 5ből kettő dédipapa is 100 vagy 102 éves. Jesszus... Leírva is hihetetlen. Anya és Apa mindkét szülője él (Apa apukája lesz a nyáron 102 éves), és Attila Nagypapája, Nagyapó most tölti be a napokban a 100-at!!! Lesem a titkot, de elég nyilvánvaló a képlet. Hajthatatlan, nyughatatlan, valamit örökösen tervező, valamire örökösen készülő (nem szenilis) pozitív, tettrekész megvalósítók és kombinátorok. Akik az utolsó pillanatig is érzik értelmét az életnek, akik úgy érzik, feladatuk van/volt/lesz.

Kilóg a vitorlám

Mondom, mennyire vagyok hülye, szórakozott, elvarázsolt, exhausted, álmodozó, réveteg, nemtörődöm, igénytelen, szétesett, figyelmetlen (a megfelelő aláhúzandó). Egy simikás szatén, enyhén denevérujjú izé volt ma rajtam délután, és postára menet - a gyerekeket nagyanyánál parkíroztam - épp azon gondolkoztam, mennyire fura egyedül lófrálni babakocsi és gyerek nélkül. Szinte újra kell tanulnom járni, félretenni a babakocsitoló-testtartást, mikor feltűnt, hogy olyan furán felpöndörödik, kifordul a felsőm ujja széle... Próbáltam lazán visszafordítani, igazán oda se figyelve, helyette viszont belül vigyorogva egy láthatatlan kötélen egyensúlyoztam. Már az állomás előtti Coopnál zúdult a nyakambat a jeges vödör, hogy basszus, nem furcsán felpöndörödik az izé ujja, hanem bizony fonákul van rajtam!!! Na innentől rém kakin éreztem magam, lestem a helyet, ahol gyorsan lekaphatnám, visszafordíthatnám. Nem volt ilyen... Szerettem volna azt hinni, hogy a válltáska pántjával eltakarom a "vitorlámat", de nyilván naiv elképzelés volt. :D

Almás pite - kemencében

Vagy sütőben :). Tegnap mennyei almás pitét sütöttem kemencében sárgabarack lekvárral. Ígértem, hogy képet és receptet is mellékelek. Nem nehéz ügy, max az alma darabolás volt időigényes, mert nincsen forma lyukasztóm, és nem reszelni akartam, hanem picike kockákra vágni, mint a darabos bébipapikban. Tortaformában, rácsosan nyammmiiii. Legközelebb a cukorból visszaveszek, én sokallottam, Lócinak egy árva mukkja sem volt :D.

Későn sült ki, így csak ma csattintottam a reggeli szeletről egy képet, hogy hihető legyen, hogy elkészült. Ilyenkor, amikor képet csatolok, sajnálom, hogy nem gasztro magazin minőségű.

A tészta egy egyszerű linzertészta tojás nélkül:

400 gr liszt, átszitálva!

250 gr Ráma kocka

100 gr porcukor

+ a recept nem mondott reszelt citromhéjat, de ez alap

gyúrás után hűtőbe tesszük picit a margarin miatt pihenni, addig jöhet a töltelék:

7 db alma csinos kockákra vágva (ki milyet szeret, és milyen bőséges töltelékkel... Én tettem bele 8 dbot, és a hersegő savanykás idaredet szeretem)

10 gr fahéj

20 gr vanília cukor

140 gr mazsola - én 120 mazsolát, 20 vörös áfonyát tettem bele

A tészta 2/3 részét belelapogatjuk, nyújtjuk egy kapcsos tortaformába, legyen pereme is egész magasan.

1/3 rész megy a rácsozásra (elvileg.. nekem maradt ki tészta, túl magasra béleltem elsőre a peremet, nem ért fel addig 8 alma sem :)): kinyújtjuk, felcsíkozzuk, berácsozzuk.

1 órát kell sütni 200 fokon, és amikor kivettük, a rácsok közé kell eloszlatni a sárgabarack lekvárt....

Ami még hiányzott szerintünk, mert valaki forrón szereti... egy-két gombóc fagyi mellé/rá. Legközelebb úgy csinálom.