Gyereknevelés dán módra - könyvélmény, ... mert szeretjük

Ha szülő vagy, biztosan megkérdezted már magadtól, hogy Jól csinálom vajon? Ismertek. Szívügyem a gyereknevelés, de legalábbis erősen vonz a téma. Sőt az egész szülő-gyerek kapcsolat, annak lelki háttere, elméletek, módszerek. Neeem. Nem arról van szó, hogy fűt-fát elolvasok, és hogy könyvek mentén nevelek, nevelünk, sőt. Elég spontán, elég ösztönös a koktél. Érdekelnek a mozgatórugók, a belénk rögzült szülői minták, és az ezekből való kivetkőzés. Létezik "helyes" szülői módszer, etnoteória? Nagyra dülled a mellkasom és az önbizalmam, amikor olyan könyv kerül a kezembe, ami ezeket az ösztönös és tanult magatartásokat megerősítik és még inkább világító toronynak fogom fel őket. Más-más kultúrában más a "normálisról" alkotott belső meggyőződés, amely ráadásul olyan mélyen beitta magát a társadalomba, hogy nem is látjuk a fától az erdőt. Kaptam egy könyvet Attilától: Gyereknevelés dán módra. Bár sok a pusztítani való elmaradás itthon, én ma a lelkemet "sebtapaszolom" az olvasással, mert annyira azt érzem, hogy nincs egyensúlyban a 'szeretném' tevékenység, és a 'halaszthatatlan kell'. Ha jó könyvet olvasok, akkor viszont elkap a hév, hogy mással is megosszam az élményt. Szép apránként jegyzetelem a könyvet, mert már menet közben úgy érzem, hogy kétszer legalább jó lenne elolvasni, mert tápanyag dús, és bőven akadnak fent gondolatok belőle. Ez megint olvasónapló gyanús ;-). Fogok még jelentkezni ezzel kapcsolatban.

Röstellem a blog slendrián kezelését

de áldozatul estem a social médiának. Durván. Le kell jönnöm a szerről :). A képeket az instára pakolom. Ma már picit átitatott az Anyák Napja. Tegnap Mózi újságolta boldogan, hogy készített nekem meglepetést, sőt ma a délutáni alvásidőben kiment pisilni, és már nem kellett visszaaludnia, hanem akkor is nekem alkotott valamit. Kérdezte, hogy szeretem-e a fehéret és a csillámló kéket ... Itthon pedig dúdolja az anyák napi dalokat, majd hirtelen a szájára tapasztja a kezét. Amíg a vacsi romokat pakolásztam elmondott egy verset, de még nem tökéletesen. Elakadt, picit zavarba jött, de csak próbálkozott. Már akkor éreztem, hogy mindjárt elzokogom magam. Lefekvéskor is bújt volna ki belőle, hogy a meglepetésnek csak az első betűjét hadd mondja el, de utána felejtsem el :D. Persze ez az első betű általában az első szótagot jelenti vagy a fél mondatot. Betapasztottam viccesen a fülem, és mondtam, hogy ne mondja el, mert nem fogom elfelejteni. Tavaly még elég pajkos kis csikók voltak, húztak jobbról-balról, csipkelődtek, és lefőttem már az elején. Idén farsangon sokat komolyodott, kíváncsi vagyok, hogy így lesz-e, és ha igen, akkor ez exponenciálisan duzzasztja-e bennem a meghatottságot és robbantja a könnyzacskókat. Hihetetlen mennyi érzelem van bennük, és hogy Mózi milyen ügyesen bánik a szavakkal, és mennyire jeleskedik érzelmi intelligenciában. Lóci nem annyira. Ő dettó én. Kopogtatnak a szavak a szájén belülről, de nem tudja kimondani, kifejezni. Inkább negatív módon reagál. Mózi kérdezi mostanában tőlem. Anya, mi vagyunk a legdrágább kincseid a világon? vagy. Anya, te félnél, ha velünk történne valami? Egyik fürdésnél kérdezte Mózi, hogy nekem mi a legfontosabb. Már nem emlékszem a körítésre, illetve hogy miről beszéltünk akkor, de erre válaszoltam azt, hogy nekem ők a legdrágábbak. Minden ilyet felszív, mint a szivacs, és utána hatalmas csillogó barna szemivel néz fel rám, és konkrétan meg is kérdezi. Még mindig nem hiszem el, hogy tartogat mélyebb érzelmeket az anyaság, pedig DE. Mindig van beljebb. 

Lolát ebből az állapotból ébresztettem ma, mikor indultunk az oviba...

AdományTAXI, és a többiek

Tudjátok, hogy gyűjtögető kis mókus vagyok. Pontosabban rettenetesen nem tudok kidobni olyan dolgokat, amik még használhatóak, csak éppen nekünk nem kell már. Úgy érzem, a lehető legegyszerűbb dolog kidobni valamit, de nekem ez nem megy, főleg mert tudom, hogy másnak hasznos. Keresem a legjobb lehetőséget, ahol közvetve szétoszthatom, és újra élhet. Bevallom, nem feltétlenül csak a jótékony cselekedet inspirál, az csak egy jókora pozitív externália, hogy ettől még jól is érzem magam. Nem szeretem szaporítani a fölösleget. Itthon is így vagyok ezzel. Mármint, amit használunk. Van azért ennek hátulütője. Nem nagyon tudok előre gondolkozni, tervezni, és két hétre bevásárolni. Amikor Attila hazaállít 6 csomag pizza liszttel vagy 24 doboz tejjel stb, akkor is mindig elfog belül a jeges rémület, hogy minek ennyi, hova spájzolunk. És pikk-pakk elfogy. A gyerekek is egyre többet esznek, amit én vásárolok az kb 2 napig tart ki. 

Na de vissza a tárgyi dolgokhoz. A helyzet annyira elharapódzott - már ha lehetek ilyen drasztikus - hogy nem tudtam bejönni a lakásba addig, amíg vissza nem mentem a pár házzal előttünk álló szomszédhoz, akivel eddig egy szót nem váltottunk, de kocsival fordulva haza délelőtt megláttam, hogy a kukája tetején két nagy szatyornyi kidobott gyerekcipő van. Nálunk is gyűlik a padláson, mert az előző lakóról is maradt ránk vagy 100 zacskó gyerekruha és cipő. Lolát felnyaláboltam, és visszamentem, hogy megkérdezzem kivehetem-e, mert éppen gyerekotthont vagy szervezetet keresek, akihez be tudjuk adni az itt felgyűlt rengeteget is. Persze, hogy ideadta. Sőt kérdezte, függöny nem kell-e, mert a másik szatyorban kidobva az van. Megunta, és leszedte, most újat tesz fel. Azt nem hoztam el, de még ki tudja :))). Mondta, hogy a padlásuk teli van hasonló kinőtt ruhákkal, azt is nekem adja majd. 

És megtaláltam a számomra lehető legjobb helyét. Adománytaxi. Ha nem ismernétek, tartsátok észben, és egy pici plusz munkával jó helyre kerülhet. Ráadásul nem fizetett hirdetést hallottatok :D.

További jó lehetőségek. Ha van ötlet, jöhet, belinkelem ide azt is - Köszi
Családok átmeneti Otthona
RefoMix

Statisztika

Minden gyerek mellett vagy között elérem azt a szintet, hogy szó szerint nagy dózisú vitamin tablettára vágyom. Megint elért. A napokban egy éjfél-félegyes szoptatáskor számolni kezdett magától az agyam. Az elmúlt 6 és negyed évből 49 hónapot szoptattam. Vagyis több mint 4 évet. Ha picit tovább megyek, akkor az elmúlt 7 évből (!!) összesen 6 hónap volt, bocs, volt az 11 hónap is olyan, hogy nem voltam várandós vagy nem szoptattam... Bő négy éve falják a testem, és mindig osztoztam valakivel rajta, belőle. És még csodálkozom, hogy néha elfogy az energia. 

Egy pici Húsvét

Azt érzem, nem izzadtuk túl ezt az idei húsvétot (sem), ez az ünnep kevésbé volt gyerekkoromban vastagon húzva a naptárunkba, nem érzem a belső késztetést, hogy élére állítsak mindent. Volt 4 nap, össze voltunk zárva, és igazán nem mocorogtunk semerre. Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára. Volt délutáni szunya, kerti matatás, elmaradás rendezés, padlás pakolás, sütés, grillezés, mesélés, játék, gyerekeknek meglepetésszerzés 'nyuszi' jövetellel, és lekeverésként egy családi mozi, majd nagymamák és női családtagok sürgősségi öntözése, hogy el ne hervadjanak :). Megint csak azt érzem, hogy annyi energiát tud adni, amikor örömet tudunk szerezni a gyerekeknek. Olyan boldog volt Mózi a családi mozijegytől, amit a nyuszi hozott nekünk, plusz megspékeltem picit a tojás és meglepi keresést a kertben egy Kincskereső Térképpel, mert a Rumini meséből annyi szeretik a térképet, illetve a Galléros Fecó titkos Naplójából a viseltes, ázott hatású könyvborítót. Élvezik a kertet, a szomszéd gyerekeket, reggeltől kint vannak homokoznak, szomszédolnak, utcán bandáznak, locsolnak, saraznak. Lola is egyre jobban részt vesz. Már nem hagyja magát átugrani a birkózásban, gyömöszölésben, táncikálásban. Ő is tartja a kezét, hogy Attila vegye fel és gyomrozza, kacag, és visong a fiúkkal. Észrevétlenül lett értő lény. Nem beszél, nem jár, de ért és mutogat. Ma megint megfogalmazódott hangosan a fejemben, hogy mennyire jó energiája van ennek a háznak. Ahogy besüt a nap, és szétszóródik az olaszos élettéren ;-) nagyon tudom csipázni.

Besz@rás, mi mindent rejteget az élet...

Hogy engem egyszer izgalomba fog hozni a kert gondolata. Mármint az a része, hogy nem csak napozni szeretnék benne vagy lábat lógatni. Azért nagyon ne szaladjunk messze, most sem arról van szó, hogy kint kapálok még ki nem durrannak a vízhólyagok a tenyeremben a bőrkeményedések mellett, de hogy örömöt okoz egy málna tő, eperpalánta, virágmag???! Sőt, hogy percekig forgatjuk a gyerekekkel a veteményező forgós állványt, hogy milyen magokkal próbálkozunk a kiskertben. Most csengetett át a szomszéd bácsi, hogy amit megígért tegnap virágmagokat, elhozta. Most nem lesz ideje elültetni, pedig azt is megtette volna, de fest.A kiindulási alap, mint origó vagy zenit az eper palánta már el van ültetve, + málna és szedertő. De kell sárgarépa, karalábé, retek, cukkini, SPENÓÓÓT, borsó, paradicsom, paprika, jégsaláta. A kertecske fele már felásva, délután pedig ÜLTETÜNK!!! Kicsit vÍnecske lettem :D? Ja. De tök jó. Attila meg folyton locsol és füvesít. Meg vakondokat kerget. Egy túrást betöm, lekezel, aztán három új bukkan fel.

* Az eper palántákat köszönöm Petrának és Katikának, a málna és szeder hajtásokat szintén Petrának valamint Magdinak

Pici Piacon jártam

... nem sok garast találtam :(

A tegnapi napom ráment, hogy feldolgozzam, hogy hiába készültem több fronton a piacra, nem ez volt életem legjobb vására. Tudom, volt Vivicittá, volt 4 napos Glamour napok, CEU tüntetés, vasárnap a családé stb mellékes, de az idei harmadik Pici Piac most nem durrant akkorát. Na majd a következő és a WAMPok.

Addig viszont készüljetek, mert május 11-én kerekasztal beszélgetésre hívtak a CS.A.K egy nő rendezvényre Jakupcsek Gabriella moderálásával. 3. blokk, 14:40-től 15:40-ig HOGYAN MOTIVÁL DEBRECEN?

Standunk is lesz, lehet próbálni, válogatni, vásárolni, tapogatni, rendelni.

Tudtátok, hogy idén a bárányok nem csak hallgatnak, hanem Shumlee-t hordanak?

Itt is nézzétek meg.

Nem ilyen témával akartam indítani, de picit le vagyok merülve... Van, hogy nézem a laptopot vagy az asztal lapját, bőszen keresek a fejemben, ásnék mélyre, de  csak a felszínen csúszkálok, és egyszerűen nem jut eszembe, hogy egy fél másodperce mire gondoltam, hogy megcsináljam, mert fontos/sürgős/aktuális/szeretném. És nem ugrik be :))) És úgy nézek ki, mint mikor Joey megpróbál elosztani 567.898.651.239-et 3.245.787-tel.

Be akarom ide linkelni ezt a FB-on is keringő videót, mert én konkrétan elsírtam magam a végére, és olyan rég hatott meg valami ennyire. Nem írok róla olvasónaplót, annyira egyértelmű.

Nem mutattam még a gyerekeknek, de nagyon kíváncsi vagyok, mit szűrnek le belőle....

És pont ez a dilemmám az iskolaválasztással. Ilyenkor (is) nagyon örülök, hogy Mózi marad még egy évet az óvodában, utána meg rajta leszünk az ügyön hogy számára a legbiztosabb helyet találjuk meg ahhoz, hogy "narancssárga színét" megőrizze. Amikor kérdezik tőlem, hogy melyik suliba visszük, merre kacsintgatunk, mindig csak az egyértelmű bennem, hogy olyanba, ami nem irtja ki ezt az ösztönösen túlbugyogó kíváncsiságát, lelkesedését, nem keményíti meg ezt a hatalmas lelkét. Néha azt kérdezik, nem egyértelmű, hogy melyik van ide hozzánk legközelebb?... Hmmmm... Debrecen nem egy világváros, hogy széltébe-hosszába ne utaznám át egy legjobban passzoló iskola kedvéért, ha kell éppen napjában 2*. 

Lola áll. Kihasználom a reggeli csendet, gyerekek alszanak még, ember elment zöld hajnalban, én aránylag keltem időben, végre van affinitásom a blog kedvéért a gép elé telepedni.

Amennyire Lócinál már aggódtam ilyenkor, hogy decemberben ő is felállt, de elindulni, csak rá félévvel indult el, nyáron Riminiben, most ezt a kontrasztot csak olyankor érzem, hogy Lola is ezt a lassabb és biztosabb tempót követi, amikor pl 10 hónapos gyereket látok szaladni mellette. December óta apránként egyre biztosabb, de mindig csak tologatja a bútorokat, kapaszkodik vagy térden jár vagy lemegy kutyába, és négykézlábazik. Most jött el az ideje, hogy hosszan elengedte a kapaszkodót. Azóta is gyakorolja, és büszkén vigyorog. Nem beszél. Az egyetlen, ami egyértelmű, az a HAMMMA... Ha valaki eszik, ő is kér. Ezen kívül felütötte a fejét az AJA, amit lehet csak én magyarázok bele, de az anya. A szivecske karakterek megint megölték a végét... Az állt még itt, hogy: cérna hangon szokott ugatni, ha meglátja a kutyát.
Most viszont indul a reggeli, felébredtek sorban a gyerekek. Hiányoztok ám... Kerítek gyakrabban időt a blogra.

Fing szag van a szobában

Bocs, de ez az első gondolat, ami bevillan. A töltő mellett ácsingózva (telefontöltő - a szerk.) a konyhában, hogy elérjem legalább a minimum 14% ot, ami az esti lekeverő sudokuhoz kell, fejét lehajtva bekúszott a gondolat, hogy nem sok fű nő mostanában itt az oldalon. De még gaz se. Most ez  is csupán egy vakondtúrás. Pedig jó lenne kitekerni ide lelkem tarka gyepszőnyegét, mert gondolat és érzelem több van bennem, mint mostanában betű. Na, és ahogy ezt kigondoltam, felhörpintettem az utolsó korty rozét, ... igen, hogy meg ne pimpósodjon - ezt már el sem sütöm - csapott meg a vacsora készítésből visszamaradt borsó szag a hálóban. Pedig még csak Lola szuszókázik Noé bárkájában. 

Egyébként áll (mármint Lola), de majd holnap. Elfogy a 14%, sudoku nélkül pedig a Nap sem kel fel reggel :D