Utolsó májusi 'szösz' - Mallorca

 Jégeső után szimatolom a friss levegőt a terasz ajtó mellől, család a városban, én pedig mindjárt jógázok egyet, és erősítek jobb fenékre :D, ha a porszívó befejezi a zúgást. Voltam a héten talpdiagnosztikán a Spuriban, hogy megnézessem, hogy kell jól futni, mert kattog a térdem, és kíváncsi voltam, abban nem csinálok-e jól valamit, de a technikával nincs baj, csak nyújtani kellene a hátam... (a sok gép előtt üléstől, nagyon görbe és olyan, mint a beton) valamint az egyik oldali medencém futás közben picit jobban lebillen, és ezt a jobb oldali fenékre gyúrással tudnám korrigálni... Meg úgy és egyáltalán erősítenem kell, mert puding vagyok, de ezt már csak én mondom, érzem :(. Aznapra volt időpontom is ortopédiára a térdkattogással a Medicoverbe, de azt javaslom, Dr Szabó Attilához be ne tegyétek a lábatokat, mert olyan flegma volt, hogy azt hittem lefejelem. Megtekergette, hajtogatta, nyújtogatta a lábam, hogy itt fáj-e? vagy így fáj-e? és ez? és most? De semmi. Mondtam, hogy szerencsére fájdalom nincs, csak kattog. Azt mondta, nincs baja, csak nyújtanom kellene többet, használni, hogy bejáratódjon, és az ízületi nedv nem kenődik eléggé. Valszeg ennyivel nem fogok megelégedni, mert bár utánaolvasva is kb ezt írták, de nem hagy nyugodni, hogy ilyen Pinocchio szerű. Meg egyébként Máté mondta jól teniszen. Állandóan sportolni kell. Mert nem kattog se tenisz, se futás, se biciklizés közben. Szóval ja :). Csak lenne elég erő bennem, és ne lennék ennyire kifingva nap végére. Meg az elejére... Sokszor gondolok arra, hogy meddig normális ez a tempó, amit tolok, mikor fogom azt érezni, hogy ha ez ennyire kimustrál, akkor lépjek vissza kettőt... Sűrű hét volt nagyon megint. Pedig csak négy nap volt. Valszeg nehezen veszem fel a fordulatot négy-öt nap tengerpart után.

Írtam már, hogy Attila teljesen rákattant a bicajozásra, és megy a Divide-ra júniusban. Márciusra a szülinapjára szerettem volna valami olyan kettes pocolást ajándékozni, ahol vannak hegyek, és tud tekerni is akár. Végül ő javasolta Mallorcát, mert az egy ‘Országútis Paradicsom’. Mikor Prágából jöttünk haza meg is vettem a jegyeket, kerestem jó kis szállást, Attila meg olyan helyet, ahol biciklit lehet bérelni. Egyébként minden sarkon van, de ő kinézett egy Colnago-t, azt foglaltam/előlegeztem le. Május 23-án indult a gép, előző este már voltam olyan idegvoltam olyan ideg, hogy minden el legyen intézve, hogy tényleg megfordul olyankor a fejemben, hogy inkább maradnánk itthon, és nem kellene még ez a kapkodás, pakolás, intézkedés, hogy minden időben meglegyen. Na meg persze a repülés. Egyre durvább.... Valakit keresnem kell, aki ezt kiterápiázza belőlem, mert nagyon nem jó. Most már kb felszálláskor becsukom a szemem, és próbálok csak a légzésemre fókuszálni stabilan, hosszan, lassan, és csak mikor felkapcsolják a leszálláshoz szükséges övbecsatoló gombot a panelen könnyebbülök meg, és kezdem élvezni. Akkor nagyon szeretek sasolni kifelé, azt rendesen élvezem. De amikor felszállunk és fent vagyunk kb folyamatosan azon parázok, hogy lezuhanunk. Nem tudom kikapcsolni ezt az érzést. Éppen ezért 2-2 és fél órát bírok ezzel a stresszel, de hosszabb útba lehet belerokkanna a szívem :(. Közben meg annyira élvezem, hogy megyünk, és mozgunk, és kívánom, de ott akkor jajj... Már kint is azon agyaltam, mi legyen a következő célpont és mikor.

Unicum szilva próbált most rajtam segíteni :D :D

Ez már Mallorca, megkezdtük az ereszkedést,
oldódik a stressz :)

Annyira szeretem felülről látni a domborzatot és a kontinensek, szigetek szélét

A reptéren a repülésen kívül nyomasztott még a munka, mert maradt. Azt hittem majd még nyugiban befejezem, de abszolút nem, így amikor megérkeztünk, muszáj voltam előszedni, és még rászánni kicsit az időt. Számomra, aki - tölgy, akác, juhar, fenyő és bükk árnyákában nevelkedett - jó magyar alföldi gyerek, annak a pálmafa jelenti a szabadság és semmittevés érzését. Már a reptér teli volt pálmafával a parkolóban, tehát elég hamar megérkeztem a kikapcsolódás állapotába. Még nem indult be igazán a szezon, csütörtök lévén egész csendes volt a platja. A szállást birtokba véve és megebédelve elsétáltunk a biciklit átvenni. Azért itt már megcsapott annak a szele, hogy én is szeretnék tekerni. Mert eredetileg mondtam Attilának, hogy menjen nyugodtan élvezze a hegyi 'mászást', ő úgy is gyorsan teker, ott maradnék navigáció nélkül az első kanyarban :D. Így is tettünk. Első két alkalommal egyedül ment Attila, én addig élveztem a szállást, jógáztam, cardio ellipszisestem, hevertem a medence partján, el is aludtam, sétáltam, olvastam stb. Aztán délután, mikor visszajött Attila lekúsztunk a partra sétafikálni, vacsizni, sörözni, koktélozni. Rengeteg a fiatal külföldi. Főleg német és angol. Főként lány- és legénybúcsúk zajlottak, egyen pólókban viháncolva, és mindig akadt egy-egy elveszett részeg tag :D.

Szembetűnő negatív látvány volt, hogy a part mentén a pálma sétány veszettül ki volt száradva :(. Minden étterem előtt volt vagy 3-4-5 fa, de abszolút nem locsolják, és a szárazság brutál mód kikezdte őket :( Ez olyan szomorú látvány volt. Azok a szállodák, hoteludvarok, ahol látszott, hogy állandó gondozás alatt voltak, azok gyönyörű buja, mediterrán zöldek voltak, de egyébként dísztelenül száradt sok minden. 

Első nap lefoglaltunk egy tenisz pályát is a szállás mellett, olyan jó, hogy jutott a talpunk alá egy kis vörös salak is :).

Na jó, tolok most egy jógát, mert hazaér a család és nem lesz nyugi. Folytatom utána a posztot :). Ideje korán hazaért a csapat, nem tudtam az egy órás yin-t teljesen befejezni, majd este a maradékot.

Moscow Mule Kata tiszteletére

Sangria is csúszott kellemesen :D

A kiruccanás legjobb része kétségkívül a bicajozás volt. Előző nap délután elmentünk kiválasztani a cangát nekem. Én szerettem volna egy jól megszokott trackinggel menni, bár voltak kétségeim az emelkedőket illetően. Attila próbált győzködni, hogy országútit béreljünk nekem is, de fostam tőle, hogy vagy a hátam nem fogja bírni azt a ráhajlós fazont vagy a vékony kerék lesz bizonytalan, nem feltétlenül most akartam tesztelni. Végül kiválasztottunk egy trackinget, hogy akkor reggel 9-re itt vagyunk érte. Én este fejben persze letekertem a távot, és már az első 10 km után úgy éreztem, hogy basszus nem fogom bíri a hosszan elnyúló emelkedőket egy nehéz vázzal lehet. Nem vagyok kondiban, meg fogok purcanni. Reggelre aztán kb el is döntöttem, hogy csak hagyom magam rábeszélni egy országútira. Ki is választottuk, beállították, elmentem tesztelni, de a váltó egyelőre nagyon szokatlan volt, magas maradt a nyereg, így még állíttattam rajta. Aztán neki lódultunk. Az eredeti terv egy 80 km-es szakasz volt 1190 szintemelkedővel... Coll de Sóller és Palma között. Végül 74 lett, mert a városba nem mentünk be a villamos és forgalom közé, viszont nagyon király volt. Ez a bicikli úgy suhant, hogy el sem akartam hinni, hogy miért nem ilyenen ültem én eddig :D. Tényleg össze sem hasonlítható a kettő. Az utak minősége kb kifogástalan, az autósok nagyon türelmesek és előzékenyek, széles kerékpár sáv van, tehát ez tényleg nagy élmény volt. Az emelkedőt is jobban bírtam, mint hittem, arra is fel voltam készülve, hogy le kell szállnom és tolni majd. Mikor felértünk a tetőre, ott volt egy nagyon hangulatos kerékpáros pihenő, ahol híres-neves biciklisek is megfordulnak, és ott hagyják a névjegyüket. Én itt megpihentem jegeskávézva, amíg Attila egy 5 km-es meredek szakaszt megmászott. Ide még visszatérünk biztosan. Addigra össze kell kapnom magam ;-)

cseppet sem vagyok szélfútta 😂

Ez nagyon-nagyon jó volt. Nem mondom, hogy nem fáradtam el :) A szembeszél továbbra sem a barátom :D. Miután leadtuk a cangákat, kiültünk jégkrémezni, sörözni és nézni a tengert. Este vacsi, és nagyon-nagyon nem akartam hazaindulni már másnap. Továbbra is úgy érzem, hogy nekem a kiruccanáshoz kell az aktív kikapcsolódás nagyon. Kisöpri a fejem, annyira tudom élvezni ❤️. 

Naplemente sem maradt el

Attila csak addig igazgatta a telefont, hogy én Zorro
legyek az árnyéktól :D

Ez pedig már Budapest felett

Május

 Muszáj még este/éjszaka picit dolgoznom, de addig is rápihenésként pár jó kép és program a májusunkból. Anyák napjával kezdtünk, már rossz hónap nem lehet :).

Nagyon nehéz összehoznunk mostanában négyes Fitymákat, mert 

—> Sanyikám is pozíciót/szintet lépett januártól, illetve gondolták, Gyula decemberi térdműtéte és bő két hónap ágyban/otthon fekvése mellette még mindig nem elég combosak a hétköznapok, hiába van 2 kisiskolás is plusz a rendes heti különórák, ezek még mindig nem elegendőek egy idegösszeomláshoz. Mi mást adhattak volna a képlethez, mint egy építkezést… Szóval Sanyikámat kb a viber platformról is elvesztettük egy időre :(. 

—> Kata januártól komoly HR direktor lett, ő sem kispályázik, állandóan csak megugorja magát és az elődeit, de közben nem felejti a hedonista lazaságot, ha kell utazik, fest, szakképesítést szerez koktél készítésben, szárnybontogató gitár és tenisz tanonc.

—> Marika teljes metamorfózison megy át, széltében hosszában hasonul meg, rágja meg és köpi ki az élet. Mindig éppen újratervezésben van/vannak. Pikk-pakk meglépték a Kispadli költözést, felújítást és átalakítást, újrabootolták az egészet, mégis maradt minden az eredeti. A Lényeg! A Padli lelkülete nem változik. 

Túl vannak egy nagyon komoly és hosszan elnyúló covid+tüdőgyulladás+intenzív+vese dialízis és ‘nem is tudom milyen keresztreakciós’ 1millióból 2 esetnél előforduló betegségen, ami Lizit támadta meg. Nagyon-nagyon izgultunk és imádkoztunk érte ❤️. 

Mindezek között/alatt/mellett/után beköltöztek a saját lakásukba, amit tégláig vertek vissza, és nagyon szépen felépítették apránként mm-ről mm-re…

Hát ezért jön nagyon nehezen össze a közös metszéspont. Ha mégis, akkor az tuti, h nagyon rövid idő. Belőttünk egy hétköznapi kedd délutánt, h akár az a nap is szóba jöhet mind a 4őnknek, és egy közös Marikáék lakásavató uzsit csapunk, de végül csak nem :(. Én Lolával elmentem azért játszani, és annyira cukik voltak 😍. Kevés gyereknél szoktam annyira azt érezni, hogy anyja-apja helyén van a gyereknek és akkora harmóniában, békében él, olyan kiegyensúlyozott ennyi külső körülmény ellenére is, hogy ilyen már csak a mesében van. Meg Marikáéknál 😁. Tényleg egy tünemény Lizi. Olyan kis finom pihe-puha gyermeki, teli energiával és kíváncsisággal. Csak imádni lehet. Lola is mindig kéri, hogy nézzünk Lizis videót, és napokig emlegeti, h mikor megyünk megint, mikor találkozunk újból. Most egy teadélutánt csaptunk. Kis fém edényekből ittuk a vasízű ‘teát’, amit főztek nekünk a gyerekek. Meg tömtük magunkba az epret, nasit. 

Mondtam, hogy szigorúan eltartott kisujjal teázunk. Lizi… 😁

❤️❤️

Pünkösdkor voltunk eW táborban. Még mindig így hivatkozunk az egyetemi társaságra, a gyerekes keménymagra, akikkel éves szinten ilyen-olyan formában összejönnek a találkozások. Most Mikóházán voltunk, miénk volt az egész birtok, 29 fő, a többsége gyerek :)). Első este még hasítottunk éjjel fél 2-ig, 2-ig, második este én már kidőltem hamar, de éjfélig gyűrte a csapat, majd harmadik este már szolidabban fél 10 körül kb lőtték a pizsit a felnőtteknek 😂. Voltunk kirándulni, ez különösen jól esett, voltunk kisvonatozni, ebédelni Kőkapun, radványi kastélyban és kalandparkozni is. Mindezek mellett a birtokon van egy nagy tó és vizibicaj, ez volt a ‘bébiszitter’, a gyerekek le sem szálltak, vagy ringatóztak vagy a szigeten társasoztak. Vagy Mózi a telefonját a tóba ejtette, és Attila gatyára vetkőzbe 20 percig kereste lemerülve az iszapban 😁😁😁🙈. De meglett. és ki is bírta a vizet, csak azt nem, hogy Mózi türelmetlen volt, nem hagyta kiszáradni, túl hamar bedugta, és másnap már nem volt fullos. Némi szerviz új éltetet lehelt bele, de azóta is emlegeti Attila, h nem esett jól :). A fiúk, akik rácuppantak az országútira, elmentek tekerni most is, mi jógáztunk, csacsorásztunk. Ez is pöpec hosszú hétvége volt. Szeretem az ilyen visszatérő, erőlködésmentesen szerveződő programokat, amik a folytonosság érzését adják. Nincs egyetlen kép, amin teljes a létszám. Vannak videók is, megkeresem majd azt is, amin Mózi és Attila csúsznak át a zipline-on.

Lola baromi ügyesen végig szaladt az eggyel nagyobb pályán, bár itt-ott alig érte el a becsatolásokat a magasban.

Bob. Anya legnagyobb ellensége a sebesség és a magasság, de mindent a gyerekért 😂.

Háziállat vol 1 (?) - Ádám Nózi

 Mára is hozok pár sort és pár képet. Bár az órám pont jelez, hogy ideje mozognom valamit, egyelőre csak az ujjaim pötyögnek. 

A gyerekek részéről hullámokban érkezik/érkezett a nyomás, hogy szeretnének ilyen-olyan háziállatot, és mi is úgy voltunk vele, nekünk is volt több, hogy jó dolgok ezek. A kötődés, gondozás, felelősségvállalás és az elengedés is tanulandó, természetes része az életnek. Nyilván kell egy közös nevező, mert pl a macska az egyetlen, amit nagyon-nagyon nem akartam, nem akarom, kb a testemen át se. Nem tudom, mikor fordult át bennem ennyire az érzés, de kifejezetten macskaellenes lettem. Ezek után egy hüllő vagy nyúl gondolata sima liba. Csak azt kell(ett) mérlegelnem, hogy van-e annyi fölös kapacitásom, ami az élelembeszerzéshez, kötelező orvosi vizsgálathoz, kezdeti takarításhoz kell (később ez a gyerekek dolga, ha kitanulták). Mert azért azt tudnotok kell rólam (ha eddig esetleg nem volt kiolvasható a sorok közül 😁), hogy nagyon túl vagyok töltve, örülök, ha nem kell extra feladatokat és felelősséget bevállalnom. A kisgyerekes léttel pedig annyira végeztem, hogy nehezen tolerálom az ezzel járó kötelező köröket magam körül (néha egy kicsi gyerek közelsége is fáraszt, és sokszor hangosan megfogalmazódik bennem, sőt kb egyből ha pici babát/gyereket látok, hogy de jó, hogy ezt nem nekem kell gardírozni…). Iszonyatosan fáraszt a gondolata is. Olyan unszimpatikus fazon lettem, mint azok a gyermektelen emberek, akik borzadt fejjel fintorognak a maszatoló, mocsingoló, trutymákoló gyerekeken, akit lehangol az a kurva kutya sok motyó, amit sokszor annyira igénytelenül lehet összepakolni, bili, etetőszék minden is összevissza szatyorkában, kis batyuban… Jájjj 😂. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy nem maradt lekötetlen szabad gyököm egy gyerekre. 

Na, de hát Lola egyelőre csak nyuszit szeretne 😁. Voltunk lent párszor az állatkereskedésben nyuszikat nézni, simogatni, tanulmányoztunk tenyésztős videókat, de mindig sikerült elodázni a dolgot, hogy jó majd lesz, de még nem most. Most ebből a Pató Pál úrból lett elegem, hogy magam sem tudom, mire várunk, mikor gondolom majd éppen jónak, így belevágtunk. Megérkezett Ádám Nózi a lógófülű kis törpe nyuszó május 13-án (febr 23-án született kis pihe csomag) Lola nevezte el, ő választotta ki. 

Végül nem az állatkereskedéses nyuszit hoztuk el, mert nem tudtak származási lapot adni, és Attila azt mondta, ne kockáztassuk, hogy megnő 8-10 kg-osra. Így tenyésztőtől vettük közvetlenül, láttuk anyját-apját. A szürke tesója nagyobb volt, azt mondták ez valszeg még picibb marad. De azért remélem, megmarad, mert olyan kis törékenynek érzem, és állandóan enne, 6* annyit, mint amit javasoltak. Látszólag teljesen jól van, virgonc, eszik-iszik, bogyózik, de picit rámhozták a frászt az orvosnál, ahol úgy ítélték meg, nem adják még be neki az oltást, hogy ha esetleg legyöngítené, belazasítaná akkor se legyen baja. 3 hét múlva ha hízik, akkor újra megyünk. Most csak a féreghajtót kapta meg. Szeretem, amikor a gondolataimba is kezd helyet kapni valami, eszembe jut, jó érzéseket generál, indít bennem. Maradj velünk Nózi sokáig 🥰.

Anyák napja 2024

Oh mivel is kezdje kis szívem a megemlékezést. Talán a legmeghatóbb, legmaradandóbb, amit azóta is emlegetünk, hogy Lola akkora izgalommal készült a sulis anyák napi műsorra, és itthon is festett, csomagolt, napokkal korábban ott várta a festmény, hogy átadasson nekem :). Kérdezte mikor fogok kelni, mert azt szeretné, ha ő ébreszthetne... Aztán reggel 6-kor Attila még alig tudta visszaterelni hogy korán van, bújjon vissza. Majd elérkezett az idő, ágyba kaptam a köszöntést a kávé mellé virággal festménnyel, rajzokkal, Proseccoval ;-) csontrezgéses fejhallgatóval (ennek csak a hírét kaptam még az ágyba, mert másnap futott be :)). És mellé azok a szerelmetes gyerek szemek... Mózi már visszafogottabb, nála többször van jelen a félárbócon pillogó flegma szem ellazult arcizmokkal :D. 

Sokszor nehéz ez, de sokkal többször sokkal intenzívebben annyira jó. Néha megkérdeznek a gyerekek, hogy miért akartam (három) gyereket, ha olykor soknak érzem. Olyankor annyit mondok, hogy nem ők a sokak, hanem a minden más. És olykor én magam magam számára is. De mindig is akartam Őket, és sosem bánom meg a legterheltebb időszakban sem, hogy vannak. Kb egyből volt módom ezt tudatosítani, mert Mózi már a Szentimrére indulás előtt megint nagyon undok volt, már mondtam neki, hogy maradjon itthon, nem muszáj jönnie. Aztán csak elindultunk, és Szentimre mindig olyan jól sikerül. Egy kis szelence a Nagyszülőkből. Itt ilyenkor összejön a nagy család vagy csak éppen az érintettek, most volt bográcsozás is, Barna főzött isteni ragut, a gyerekek nyakig sárosak, fociznak, bicajoznak, játszótereznek, mi pedig kávézunk és beszélgetünk, kimegyünk a temetőbe.

Szentimrei közösségház előtt közösségtalálkozó

Bendi-Lola

részlet

Delila :)))

Temetőben Nagyuséknál 

Lola és a kis zöld locsoló :D

Lolák és Beni-Bundi

Hétfőn volt a sulis anyáknapja Lolának. Itt 20 perces blokkokban várták az anyukákat 5-6-ossával. A teremben kis szekciókba voltak húzva a székek egy körbe, hogy a gyerekek az anyukájukkal legyenek, személyesen mondták a verseket, de egyszerre. Orsi néni volt, aki a zenét keverte alá, és a végén átadták az ajándékokat, Anya rajzot, kis képet, kókusz golyókat, amit bent csináltak technika órán aznap. Olyan megható volt az egész számomra, hogy a tanárok részéről is idő- és munkabefektetés volt, de annyira átjött, hogy szeretettel készült. Volt angol dal is, lévén a kéttannyelvű iskola miatt, szóval pityeregtem. 

Utólag kaptuk meg emlékbe a mai napról.

Egyetlen amazon kislányom ❤️

Lóciéknál később került megrendezésre az ünnep a suliban, de ez volt az első a 4 év alatt. Itt is éreztem már érkezéskor, hogy jujj, de nehéz lesz visszatartanom a hüppögést. Nem is sikerült :D. Közösen verseltek, daloltak, de volt egyéni is, kiscsoportos is, furulya, anya-gyermeke képekből összefűzött videó, amit korábban kellett leadnunk. És hát Lócika olyan zavarban volt, annyira kibújik a kisfiú belőle ilyenkor, el is pityeredett ő is (de több gyerek is). Imádom, hogy még kellek. Hogy még nem váltak le és nem kívánnak az Univerzum másik végébe. Remélem, megmarad ez a kötődés mindig a korunknak megfelelő mértékben. Bocs, de nem tudok pontos arányszámot, hogy mi a megfelelő mérték :D. Inkább csak azért írtam, hogy nem akarok soha agyukra menős és ‘too much’ lenni. Azóta is buddog bennem egyik-másik nóta. Köszönöm a köszöntést, és  Attilának, hogy egyáltalán Anya lehettem ❤️😘.

amikor épp kisfiú...

Maradjon így örökre minden ❤️!

Végre egy közös kép,
ami nem csak majd jövőre készül el :)) ❤️

Mindeközben Attiláék…

Fagyiiiiii & Apa - kell ennél több?
Nem. Az arcukra van írva :)