Mesekönyvek nagy becsben

Muszáj vagyok elkottyintani, milyen megtisztelő és egyben jóleső megkeresést kaptam tegnap. Egyenesen a nyomdából egy első magyar fordítású mesekönyvből kapunk egy példányt, egy szintén háromgyermekes Tűkkelütöttolvasó Édesanya felajánlásával.

Szerintem nagyon sokszor szóbakerült (mert szóbahoztam ;)) itt az oldalon, hogy elvi okokból nem támogatjuk a TV nézést (nincs is TV kb 14 év óta a háztartásunkban), viszont helyette sok-sok mesekönyv átfolyik a családi szűrőberendezésünkön. Valamelyiket gyorsan megemésztjük, és nem sok "sűrűje" akad fenn a rácson, hónapokig nem kerül elő a polcról. Ellenben vannak mélyenszántó irodalmak, amiből szerepjáték, dekorgumibáb vagy farsangi jelmez is készül. Egyiket-másikat rongyosra olvassuk, sőt Lola is elkóstolgatja már a csücsköket. Nem ragaszkodunk csak magyar mesékhez, nem kikötés a népmese, ráadásul a gyerekek elég jó érzékkel éltetik a legjobbakat, legviccesebbeket, a legösztönösebbeket vagy a legjobb fordításokat. Pl Tatu és Patu visszatérő két kis hős. Nem beszélve most Ruminiről és Balikóról. Biztos, az sem elhanyagolható részlet, hogy rettenetesen szeretek mesét olvasni nekik. Már eleve az összekuckózás és a fókuszált figyelem mindannyiónk részéről. A legkakibb állapotomból is kiragad arra az időre, és szinte 99% ig ott tudok lenni velük. Nincs párhuzamos cselekvés, nincs rotáló gondolat, nincs kellemest-a-hasznossal érzés. Vegytiszta win-win szituáció :). Feltétlenül beszámolok az oldalon, ha megjött a könyv, a fiúk is várják nagyon.

Harmadik nekifutásra, hátha.... - szülinapok 2017

Lola után 2 nappal Mózi zárja a szülinaposok sorát. A legnagyobb Fiam...

Vasárnap jött a család hozzánk. Mindenki besegített valamivel, hogy éhen ne haljunk... :D Készült boszorkánytál szarvasból Anya, tepertős pogácsa pedig Géza Papa keze alatt. Dóri madártej szeletet sütött, Mama gesztenye tortát és gyümölcskenyeret hozott. Falatkának én és a tűzhely fetával töltött datolyát készítettünk bacon-be göngyölve innen, Lolának sütőtökös vegán nyers tortát, Mózinak almás-banános mackó tortát (erről lehet, nem is készült kép végül...) és egyre jobbak vagyunk pizza variációkban és beercan grillcsirkében. Kellett is az energia 16 emberre. Szerintem nagyon jól sikerült a party, Mózi pedig olyan őszinte örömmel mondta futkosás közben, hogy olyan jó, ez a születésnap, Anya. Illetve a gyerekeknek is megeresztette, hogy Olyan jó, hogy jöttetek... Fénykép viszont csak telefonokkal készült sebtében, nekem pl erre abszolút nem volt kapacitásom. De az így :D. Ilyen ha az ember egyéves, és az első falat tortát ekkora kíváncsiság övezi...

Muszáj vagyok rövidre zárni a beszámolót, mert különben megáll az élet blog city-ben, és azt nem szeretném. Pakolászom a képeket sorban, hogy legyen fent belőle egy-kettő, de az insta elszívja az affinitásomat, mert a nagy többséget napi szinten oda töltögetem. Pakolom még, ha begyűjtöttem mindenkitől. Tudom, hogy hétévégn kellett volna vagy max hétfőn még ezt befejezni, mert akkor voltam igazán érintett, bocs.

.

Farsangi apró

Mielőtt továbbfűzném itt a blogban a születésnapi szemeket, szeretném időben jelezni, hogy az óvodában, iskolában hamarosan megrendezésre kerülnek a farsangi mulatságok. Ha van remek ötletetek és igényetek az egyedi megvalósításra, de nincs elég idő vagy kézügyesség a kivitelezésre, ne alkudjunk meg a gagyi áruházi nejlon kosztümökkel, segítek!

referenciának álljon itt a tavalyi bejegyzés ;-)

Itt is a nem soká'

Míg el nem felejtem. A héten kibiggyesztem vmelyik random napomat (vagy többet is), hogy zsonglőrködjek itt az oldalon is velük :). Már többször belefogtam a napirendem listázásába, hogy lássam, merre vannak megbúvó percek, de aztán összegyűrtem az excel munkafüzetet, és megbeszéltem magammal, hogy nem a legjobb időben próbálom elkezdeni a vezetést, mert Lola elég kicsi még ahhoz, hogy úgy nézzen ki a napirend, hogy: szoptatás, öltöztetés, ovi-fuvar, posta (vagy bármi), tízórai, kávézás, etetés, tisztába tevés, altatás, szoptatás, ebéd (készítés és vagy csak etetés), nyüszögés, játék, stb. Ebbe jó esettel 2 egybefüggő épkézláb órát tudok belepasszírozni, ami én vagyok kizárólag. És ez nem panasz, csak csodálkozom sokszor, hogy nem haladok. Ilyenkor sokáig fent vagyok, de reggel nem tudok kelni.

Szóval szülinap. Lola és Mózi közel járnak egymáshoz. Éreztem, hogy most nem lesz affinitásom rengeteg papíralapú dekorációt szerkeszteni, nyomtatni, díszíteni, de Lolának csak szerettem volna egy ünnepi girlandot varrni és ragasztani (mert papír és textil) csüngő kis csillagokkal valamint egy hajpántot szintén papír kis csillaggal. Kb 6-8 szál babahaja van még, ami a feje tetején nem hullt ki, és most kb bő 10 cm hosszú. Észre sem lehet venni, de majd' minden nap végig futtatom az ujjaim között, hogy van-e még belőle, és meglep a hossza :). Vasárnapra toltuk át a szombatra hirdetett családi köszöntőt, mert Poszikó Brüsszelből csak így tudta megoldani. Lola 3* k el fel az esti fektetés óta, ami egyébként fél 10-g eltartott, most pedig fél 11... Ilyenkor szoktam feladni a napot, és bealszom vele... Bocsi. Hát pont ilyenek a napjaim. Minden félbe van hagyva, és 10* ugrok neki, hogy be is tudjam fejezni :(

Folyt. köv. nem soká'...

Kellőképpen távol vagyunk az ünnepi eseményektől, ahhoz, hogy ne legyen túl gejl és szétfolyó pacni a róluk szóló megemlékezés. Nem akarok újságíró módjára, csak a tényekre hagyatkozni, mert sokkal-sokkal több volt bennem annál megint. Nyilván :). Nekünk a január egy második karácsony, sőt. A család apraja-nagyjának esik erre a hónapra valamije, bármije. Kezdte Lócika a sort január elején, alig hagyva időt az eszmélésre, hogy új év, új kezdet.., de legalábbis egy erős folytatása a tavaly megkezdetteknek. Születni is pont így született. A kiírtnál hamarabb, semmi jelét nem adva és időt sem hagyva morfondírozásra, találgatásra, hogy vajon mikor szeretne megérkezni… Természetesen az NST utáni UH küldött egy józanító tockost, hogy 39 hetes (is lehetek) vagyok, és akár már holnap is születhet, a bizonytalan kiírt dátumnál jóval hamarabb. Mert nem sok biológiai kapaszkodót adott a kezünkbe tavasszal, hogy mikor is fogant. Nem volt előtte még beállt és bevált havi sormintám, de a biztonság kedvéért Eszter lánybúcsúja és esküvője előtt végzett terhességi tesztek is mélyen hallgattak róla, hogy ott lapul valahol. Az esküvői bátor pálinkázás után az egyre gyakrabban jelentkező reggeli kávéundor kezdett gyanús lenni, mire végre kimutatta a teszt is, hogy ITT VAGYOK!!! Az nst után este nekiláttam babaruhákat vasalni, mert lehet mégis el vannak számolva a napok, ha 39 hétnél is tarthatok (zárójelentés is kérdőjellel tartalmazza a 36-39. betöltött születési hetet). Mózi éjszaka felsírt a kiságyban, kinyaláboltam, ekkor éreztem, hogy hoppp… esetleg, mintha valami megmoccant volna bennem alul. Visszaputyulgattam, és visszatettem az ágyába, majd én is visszadőltem, de nem tudtam egyből aludni. Még jóóó. Nem kellett sok időnek eltelni, hogy nyilvánvalóvá váljon, szivárog a magzatvíz… Ekkor éjjel ébresztettük anyát (az enyémet), hogy jöhet Mózi álmát őrizni, sebtében összepakoltam a bőröndöt és magamat, majd begurultunk Attilával a klinikára. Azzal terveztem, hogy minden komolyabb „kábító”nélkül érkezik Lóci, sokáig nem is nagyon mozdultak az események, majd durr... a közepébe. Már kérni se lehetett volna semmit, mert gyűrődött ki. Versenyre igyekeztek a szomszéd szobában egy másik kislánnyal, ahova párhuzamba besegített a szülésznő, mert kiderült ’közös Judittal’ terveztünk, közösen előre hozott NAGY nappal. Lóci versenyszelleme azóta is fennáll. Masszívan :). 

Mindegyikre emlékszem. Mindegyik szülésre. Mózi maratoni érkezése után sétagalopp volt Lóci, de persze ezt csak utólag érzem a gyorsaság miatt.

Januári dátumok szerint Lola volt a következő. Ő még a legelevenebb emlék, mert szombaton épp 1 éve volt, hogy csatlakozott hozzánk. És amit már írtam korábban, csak megerősíteni tudom: A legjobb dolog, ami a 2 fiú után még történhetett velem/velünk. Ez lengte be az egész hétvégét. Talán más „vegyes-tüzelésű” anyuka is meg tudja erősíteni a tapasztalatomat, hogy lány gyermeket másként szeret, mint fiút. Nem. Nem azt mondtam, hogy kevésbé. Sőt, nem is azt, hogy jobban. A másságát viszont régóta érzem. Még azt is megkockáztatom, pedig lehet önzőség ezt hinni vagy gondolni, de Lola az eddigi leghatékonyabb szűrő. Rajta keresztül, benne átlögybölve sokkal jobban szeretem és elfogadom magam, mint korábban bármikor. Azt pedig erősen remélem, hogy bármilyen „csimbókom”, amit feloldott vagy megoldott, nem marad benne. És itt most nem kell világmegváltó pszichológiára gondolni, hogy akkor vajon mennyire voltam beteg személyiség :D. Ez csak egy tök egyértelmű megállapítás, amit az elmúlt egy évben többször éreztem. A köszöntést vasárnapra időzítettük, így több nap jutott az ünneplésre fejben is. Sok blogger, sportoló, közéleti személy is megemlékezett az oldalán a veronai buszbalesetről, én pedig egész késő estig hajtottam a fejemből az egyetlen képet, amit a hírfolyamonban megláttam, és nem voltam hajlandó sem elolvasni, sem tudomást venni róla, hogy ne vágjam el a szülinapi mámoromat. Este későn, már 11 után pótoltam be a híreket, és nincs rá képességem sem akaratom, hogy leírjam ide vagy kifejezzem ennek a szörnyűségnek a bennem keltet hatását. Gyász-események feldolgozásában és reagálásában nagyon nem vagyok „jó”, sőt tehetetlenül suta vagyok (hál’Istennek…). Viszont minden este bemegyek még a fiúkat betakarni, megpuszilni, amikor fekszem, akár mennyire későn is, most azért rendesen bekönnyesedett a szemem, mikor megigazgattam a takarót rajtuk. 2011, 2013 és 2016 januárjában az összes 3 kg alatti kis csomagon túl egy-egy sokszorosan nagyobb tömegű és ki nem mondott, mutatott aggódást is szültem. Nincs ezzel semmi baj, sőt. Pont így nyomta agyon az én szombati szülinapi derűmet ez a borzalmas veronai tény…. Később folytatom.

Lényeglátó kérdések

Már jön is az ígért kapaszkodó. Ez nem feltétlenül a mins game lényege, mindenhol jól jön NAGYON! Gyakorló vagyok, de vannak frontok, ahol sokat alakultam.

• Ez a tevékenység a lehető legjobban járul hozzá a célom eléréséhez?
• Ha még nem lenne meg ez a holmim, menyit fizetnék érte, hogy enyém legyen?
• Melyik feladat elvégzésével járulok igazán hozzá a célom eléréséhez, és mit kell elhagynom, hogy erre legyen időm?
• Mit szeretnék igazán komolyan csinálni?
• Mit áldozzak fel azért, hogy ezt megtehessem?
• Mit is akarok valójában?
• Ha a válasz nem egyértelmű igen, akkor legyen nem.
• Csak a lehetőségek legjobb 10%-ára mondok igent.
• Ha ez a lehetőség nem volna, mit tennék meg azért, hogy megszerezzem?
• A lehetőségek mérlegelésénél azt kell kérdeznem: mire mondok nemet, hogy a maradékkal közelebb kerüljek a célomhoz?
• Ha világos képünk van a lényeges dolgokról, könnyű nemet mondani a lényegtelenekre, csak meg kell tanulnunk a lassú „igen”-t és a gyors „nem”-t.
• Ha korábban nem fektettem volna be - időt, pénzt – ebbe a projektbe, most mennyit fektetnék be?
• Tudok hasznosabbat tenni az időmmel és pénzemmel, ha ezt a futó projektet abbahagyom?
• Mi akadályozza a valóban lényeges célok elérését, a feladatok végrehajtását? Mi/ki/minek hiánya, vagy felesleges megléte a szűk keresztmetszet a cégben?
• Egy feladat inkább készüljön el időben, mint tökéletes legyen.
• Nem tudok minden egyszerre elérni, csak szétszakadok, inkább kis lépésekkel, de sorban cselekedni.
• Gondolkozzam azon: most éppen mi a fontos?, mert ez segít koncentrálni a feladatokra.
• Először/reggel mindig a legnehezebb feladatra koncentrálj, azt végezd el minden előtt.
• Ha van egy listád a napi feladataiddal, akkor kérdezd meg: mit kell megtenned ahhoz, hogy nyugodtan alhass? Ha csak egy dolgot csinálhatnék, mi lenne az?
• Jutalmazzam a munkatársaim (bővíthető) kicsi haladását is.

Lényeglátás vs. Mins Game - Minimalista kihívás: szabadulj meg a felesleges cuccoktól 30 napon át!

Bő egy éve olvastam Greg McKeown Lényeglátás című könyvét, és most hogy pucolom a gépemről a felesleges tartalmat, megtaláltam egy word sorvezetőt is ezzel kapcsolatban, hogy könnyebben boldoguljak (ezt a tartalmat mindjárt be is másolom a blogba, hogy a doksit kitörölhessem, és másnak is hasznára váljon). Ezen túl a napokban szembejött velem az instán egy régebbi történet, a mins game, amit több hazai blogger oldalán is megtaláltam idén. Pl az Időtetriszén. A lényeg a következő magyarul :). 30 napon keresztül kell megszabadulni felesleges, otthon begyűlt dolgoktól minden nap eggyel többtől. 1. nap egy darabtól, második nap kettőtől stb. Ha jól csináljuk, és lomos-gyűjtögető kis mókusok vagyunk, akkor ez a 30. nap végére akár 465 db cucc mínusszal zárulhat. Ezeket el lehet ajándékozni, el lehet adni, ki lehet dobni stb. 

Én ezennel felbátorítom barátnőimet és családomat is, hogy szálljanak be a játékba. Együtt könnyebb. Még esemény is létrejött erre, ha gondoljátok csatlakozhattok, posztolhatjátok akár instán a #minsgame hashtaggel, de nem szükséges a nyilvánosság, a cél a fontos és a végeredmény. 

Biztos vagyok benne, hogy találok feles motyót még így is, hogy rendszeresen behordom a nejlon szatyrokat, zacskókat az oviba, pakolom a jófogásra a nem használt eladható matériákat, a lestrapáltabbakat tesszük a Refomix konténerbe stb. Visszautasítom a felesleges túlvásárlásokat, ajándékozásokat, ha biztosan nincs rá szükségünk. És kb tényleg nincs. Vegyétek elő a kreativitásotokat, akár tervezzetek előre, hogy pl a 15. napon mi lehet az, amit ki tudtok ebrudalni otthonról :). Nagyon jó alkalom ez az eddig halogatott felesleg kipucolására. Én viszont kibővítem a játék tartalmat, már csak magam miatt is. Ne csak tárgyi dolgokban gondolkozzatok, hiszen eléggé billen a mérleg az online világ felé. Tegyetek rendet a felhőkben, laptop meghajtókon stb-n is. Én biztosan fogok.

Itt pedig a lényeglátó gondolkodásmód kialakításához szükséges kapaszkodó mindjárt.

Most azért megy a morfondírozás, hogy Lola egyéves szülinapjára hogyan készüljek külön, mert pont az össznépi családi 3 gyereknek összevont eseményre esik Lola első NAGY napja. Már most gyakorlom az egy évvel korábbi dolgok átélését és az azokon való meghatódást, mert valszeg pont aznap nem lesz időm fenekestől megmártózni az akkori eufóriában.

A napokban többször bevillant, mert újabb fogak csücskösödnek Lola ínyéből, hogy fogzástól függetlenül kinek mi a jól bevált pálinkás kiflije, amit a legutolsó pillanatban, esetleg az összes korábbi nevelési elvét sutba vágva vet be, hogy csillapodjanak a kedélyek. Biztosra veszem, hogy a hordozókendő; a soron kívüli - vagy nevezzük "hivatalosan" igény szerinti - szoptatás a másik esélyes, de remélem, vannak ennél leleményesebb/viccesebb megoldások is végső elkeseredésben :). 

Lola Baba a közelgő egy évével hozza az egyévesek minden jellemzőjét. A saját időm átmenetileg megint beszűkült. Ebbe hol belenyugszom, hol nem, és csak azért is bele akarom préselni magamat a 24 órába. Ez időszakonként okoz kimerültséget, ami nem büszkeség, de a gyerekekkel közösen kortyolgatjuk a levét. Ilyenkor nincs kedvem játszani, vagy az autóban minden reggel Danci mesét mesélni, nem hagyok akkora kifutó pályát nekik, szigorúbb vagyok, nem megy a játékos leszerelés stb. Na de Lola fújja az orrát, olyan észrevétlenül érti meg a dolgokat, hogy nem tudom megállapítani, hogy mikortól lett ennyire értő lény. Ismerkedik a testrészeivel. 'Hol a nyelved, pocakod?', értésemre adja, hogy milyen játékot szeretne játszani. Csipp-csipp csókánál régen heseget, szereti a tükörképét, beszélget vele. Rettentő jó dolga van 2 idősebb ilyen fiú testvérrel, akik húzzák-nyúzzák, hordozzák (inkább lógatják a hónaljánál fogva :)) ölben, Mózi kiveszi (=kihúzza:)) a rácsos ágyból, etetőszékből, vetkőztetik, pelenkázzák, próbálgatják. Ha éppen nyűgös, és nem tudok ugrani, akkor Mózi az ölében höccögteti, lógatva ugrál vele, amit rossz nézni, de Lola kacagja :D. Zeneszóra, énekhangra egyből aktiválódnak a boogie sejtjei, és riszál, bólogat. De még a telefon hangjára is. Éjjel-nappal szopik, de van is mit. Ezen túl persze eszik mindent. Sőt! Enne több mindent is, mint amit egy harmadik gyereknek kijáró lazaság, és némi hozzátáplálási keret "megenged" :). Pakolássza a játékokat, kockákat ki be, közben dünnyög mellé, imád kotorászni, kevergetni a legós dobozban vagy a fiúk filctollas-zsírkrétás-színes ceruzás kosarában. Élvezi a matató, csörgő hangokat. Valamelyik reggel, mire kabát volt mindnyájunkon, ő összebélyegzőzte a tenyerét és szája csücskét Mózi "céges ;-)" pecsételőjével... A karácsonyfáról szedegeti a mézes díszeket, amik alul vannak, és elér. Ügyesen áll, mászik, lépcsőzik, még menni nem megy kapaszkodva sem, max egy-egy bizonytalankodó lépést. Megint új hangokkal tarkítja a kínai-magyar babaszótárat, imádom hallgatni. Beindult a nap közben reggel, ezt még csendes félhomályban sikerült elkezdenem fél 8-kor :D.

Bimba Design - ... mert szeretjük

Karácsony előtt amikor hazaadták a tornazsákokat az oviból, és kezemben fogtam Dia kis lemuros zsákját, eldöntöttem, hogy lesz Bimba poszt :). Ezek egyike sem reklám vagy fizetett hirdetés. Szubjektív csodálatom vagy én és családom tetszése által gerjesztett hullámok vetik partra ezeket a 'mert szeretjük...' posztokat. Alá is fogok címkézni a korábbiaknak, legyen az könyv, kirándulóhely, étterem, program bármi, bárhol. Apály idején jó lesz ezeket a - fövenyen kiterített - bejegyzéseket visszaolvasni, egyben látva véleményünk formálódását. Hűűű, de hétvégi-kipihent körmondatok ezek megint :))). Bocs.

Dia munkái először - hol máshol, ha nem - a facebookon jöttek velem szembe még tavaly, amikor az első Pici Piacomra jelentkeztem, és az alkotók bemutatásra kerültek. Arra emlékszem, hogy akkor csak azt éreztem az egészből, hogy NA, EEEZ végre más, mint sok minden. Hogy nem csak újraértelmezett, lemagyarosított izééé, hanem igazán egyedi. Annyira megtetszettek a karakterek, hogy mindegyik egy-egy geometrikus formából (főként négyzetből) indított, érződik a gyermekisége, szerethetősége és ennek ellenére abszolút nem bugyuta olcsójános. Az összes darab közötti összhang "oka" egyértelműen a profizmus. Az meg hogy élénk, karakteres színekből áll hab a tortán. Bejátszik az iparművész végzettség ;-). 

Egyelőre a tervezéstől a festésen át, a varrás és csomagolás is Dia kezében van. Szívem szerint a standot hazavittem volna székestől nénistől (nekünk mondták ezt apáék, amikor kicsik voltunk, és a fél trafikot végig hadonásztunk, hogy mit szeretnénk kérni onnan - a szerk. ;-)). Mivel 5* végiggondoló típus vagyok, 5* megrágom, hogy kell-e valami, szükség van-e rá, és miért, nem vettem semmit. 

Amikor továbbra is rág belülről valami, hogy kell-kell-kell, és ígéri nekem, hogy nem okoz majd vásárlás utáni disszonanciát, akkor behódolok. Újra és újra szembejött velem FB-on, és biztosra vettem, hogy valamit veszek. A Bimba termékére egyből azt érezem, akármikor meglátom, hogy ehhez nem elég csak az eltökéltség ehhez tehetség is muszáj. Pont az a 10%, ami nem a szorgalmon múlik, hanem ez az egész 'bezzegje'. A bécsi Pici Piacon egymás mögött ültünk a buszban, és volt időm kicsit alaposabban szemügyre venni a motyót a vásáron, így ajándékoztam meg a nap kitartó hősnőjét (Lolát) az oroszlános csörgővel. Szeptemberben Lócika, ki más :)) kapta tőlem a makis, hátára is vehető zsákot, de a sor itt biztosan nem ért véget. Szemezek erősen egy szitázó workshoppal is, ahol az én két kezemet is beletehetem a munkába, ezáltal picit magaménak érezve a sikert. Minimum egy hariZSnyanadrágot összeeszkábálok magamnak. Megmutatom majd a végeredményt.

Mi lesz az ebéd/vacsora? - letölthető Excel

Ez izgi kérdés. Akár hangos gondolkozás, akár nekem szegezett. Nem nagy a főtt ennivaló-igényem, simán elropogtatom hetekig a  tescos, aldis kisperecet, ropit, pufi búzát vagy pufi rizst különböző feltétekkel, mártogatókkal. Ha van sajt, alma, műzliszelet és kávé, akkor minden van :)). Viszont a család többi tagja nem így van ezzel. A gyerekek esznek az oviban többnyire, Attila meg vagy rendel vagy nem. Azt már rég megbeszéltük, hogy a rendszeres (ezalatt a napi) főzés rég túl van a kapacitásom külső határán, elég hektikusan űzöm. Azért minden héten készül valami vagy vacsikra, vagy ebédre, vagy sütök, vagy épp egyszerre mindent. Hétvégén ha itthon vagyunk, akkor biztosan rettyintek megbízható hazait. Ünnepekkor szintén. Ami nagy segítségemre volt: egy tervező, egy előre megírt választék, ami tartalmazza a hozzávalókat, így én csak beírom az utolsó oszlopba annak a hétnek a számát, amikorra tervezem, a végén rászűrök, és már kész is a bevásárlólista. A tapasztalom az, és anno a szülői házban is ez volt a neheze, hogy kitaláljuk, ötletet adjunk, mit ennénk, ráadásul változatos is legyen. Ezzel a táblázattal ki is pipálhatjuk az ötletetelést és a mi kell a bótból kérdést. Megosztom Veletek, hátha másnak is ilyen hasznos segítség lesz, bővítsétek tovább bármilyen ízlésnek, diétának megfelelően.

INNEN tölthetitek le!

A kertesház jellemformáló ereje

Szeretettel meghívlak benneteket instagramra, a képek többségét most már odapakolom.

Tényleg úgy érzem, hogy nem sok minden fog ki rajtam, ha én is úgy akarom az ellenkezőjét, max torlódnak a dolgok időhúzás, bátorsággyűjtés, tudásbeli hiány, túlburjánzó 'akarom' tevékenység stb miatt. Viszont továbbra is úgy fest {hajszálvékonynyit (? vagy hajszálvékonnyit :)) esetleg javult}, hogy fosok az egértől. Már a gondolatától is, hogy velünk laknak. Nincs nyoma különösebben, nem hallatszik a majszolgatásuk, de egyszer ugye kikandikált a farka a légkondi alól, két ünnep között pedig Mózi fedezett fel egyet elcikázva a mosókonyhában. Ezek már mind kézre is vannak kerítve. Decemberben, amikor a hó esett, és a lépcsőt akartam leseperni, akkor egy macska kedveskedett egy még gőzölgő, véres kis cincogival a kuszöb elé. Vááááá!! A gyerekek abszolút nem borzadoznak tőle, és is igyekszem bátornak mutatkozni, de tegnap legszívesebben velük aludtam volna, mert Attila nincs itthon :D. A mikro feletti szekrénybe, ahol a fűszerek, olajok, kakaópor, mazsola stb van bekotortam hátulra, mert onnan kellett valami. Akkor csúszott előre két mini, marcipános Ritter Sport, ami az adventi és Mikulás időszakból maradt ki, mivel nem szeretjük a marcipános dolgokat (enni. max díszíteni ;-)). Meg volt rágicsálva a sarka. Mind a papír, mind a csoki. Épp csak a csücske. Ő sem szereti a marcipánt. Szamosékkal fogok egeret riasztani. Ennek tudata, hogy egyre közelebb merészkednek hozzám... Undi Guszti! Nem lehetnek sokan, a ragacsba a padláson anno 3 ragadt bele. Valaki még mindig itt kóricál, hacsak ez nem régebbi rágcsa nyom, és ő volt a mosókonyhában. Passz. Szó szerint összeszedem minden bátorságom ellenük. Biztosan ez is tanulható, fejleszthető, leküzdhető, mint minden más. Majd megszokom. De hogy ezekért valaki pénzt is ad, és hazaviszi... - nem fér a fejembe. Meg hogy miként születhetett ennyi cuki egér mese :D.

* ÉVINDÍTÓ AKCIÓ *

Legyen vidám és színes a január így az ünnepek után is. A hónap legvidámabb darabjait itt találjátok. Vagy a http://www.shumlee.com/ oldalon kattintsatok a montázs BUÉK képkockájára.

Mondom a legnagyobb kihívásomat idénre. És ne röhögjetek :). Ja, és független a januártól, nem feltétlenül pont most kezdem, nem fogadkoztam, sőt még el is döntöttem, hogy az alapozást, hangolódást elkezdem decemberben, hogy ne nyikorogjon a folyamat nagyon januártól. Szokásrendszerem megváltoztatása a cél. Ok, nagyon sok minden nagyon jól működik vagy legalábbis nekem tetszik, egy-két pöti dolog viszont zavaró. Vagy inkább felelőtlenség, hogy tudok is róla, de nem vagyok képes változtatni rajta. Egy olyan működő mechanizmusra van szükségem, ami 3 gyerek (és akár mínusz egy apuka) mellett is állja a sarat. És ez leginkbb a fekvés-kelésen alapul. Nálam és a gyerekeknél is. Ami vonza az esetemben az elfogyasztott kávé mennyiséget, és mellé betársul, hogy rettenetesen nem iszom vizet, mert nem hiányzik. Hiába tudom,  hogy estig még egy pohár víz sincs a rovásomon csak 3 hosszú kávé tejjel, akkor is a muszáj lép életbe... Szeretem a működő rendszereket - tudjátok. Legalábbis a fő vonalát, mert a nagyon agyonszabályozott dolgok fenntartására én túl kényelmes vagyok. Picit hedonista fajta. A kerótúrákra is mindig úgy készültünk, hogy Sanyikámmal mi voltunk a slendriánok. A lényeg az volt, hogy bicaj, sátor meglegyen (a biciklit én át is nézettem, nem bíztam a véletlenre), illetve a kb útvonal, a többi meg ahogy lesz, úgy lesz (és mindig milyen jól lett.... - ez veszettül hiányzik sokszor). Biztos lesz hol aludni, biztosan találunk kempinget, ha más nem, tekerünk még 30 km-t. Jó volt Pata ellenpólusnak, aki szíve szerint előre le is foglalta volna a szállásokat, valamint hármónk közül ő volt a gondos Patikárius is ;-). Viszont mi van, ha útközben kedvünk van lekanyarodni, vagy többet időzni vagy bármi. Hát ezzel így vagyok hétköznap is. Ha éppen hatalmas szerelemben játszanak a gyerekek, vagy Mózi akar segíteni az esti vacsora romok elpakolásában, mosogatásában, akkor rég nem érdekel, hogy már a kádban kellene lenni, mert egyébként csúszik a mese-idő stb. Vagy ha a Rumini annyira jó, és Mózi annyira kéri, akkor nem csak egy részt mesélünk hanem többet. Vagy akár reggel is, és bedől ezzel a délelőtt. Ez a fajta rendmániám akkor üti fel a fejét, amikor saját dolgaimhoz annyira nem férek hozzá s annyira hatékonytalannak érzek egy-egy napot, hogy elhatározom, kell ide a szigor vagy legalább a szigorú időrend, menetrend. Nincs több háromnegyed órás fürdés, reggeli fél 8-as kelés, hosszadalmas öltözködés stb. Nincs értelme az orrszívóporszívó és a feles akváriumi levegőztető zsinórból összehegesztett locsolóberendezésnek, hancúrozásnak a kádban, mert csak nekem lesz több melóm a felszámolással, és marad a könyörgés vagy siettetés, hogy legalább fél10-re befejezzük az esti rutint. Sokkalom az interneten bóklászásomat, mert mindig eszembe jut valami, aminek utána akarok nézni, el akarom olvasni. Sokallom a félbehagyott, csúsztatott teendőimet, de ezt is figyelem egy ideje, hogy miért. Nem mindig magam hátráltatója vagyok, de legalább azon a részén tudok (tudnék) segíteni. Keveslem a mozgást, ami már heti 3*20 percben megütné a (VERY) WELL DONE szintet. Be is rekesztem ezt mára, mert hamar takarodót fújok/fújtam itthon. Aztán havonta majd beszámolok, elégedett vagyok-e a változással. És amennyiben igen, megosztom a praktikámat. ÉS ISZOM MÉG 3 dl VIZET!!!

Under Construction

Igyekszem magamat csiszolni, ahol nem vagyok elégedett a teljesítménnyel, azokon a fájó tyúkszemeken, ahol irigyen pislogok a mellettem vadul motorozókra még akkor is, ha én lassabban érek meg dolgokra, és ezt már helyén is tudom kezelni. Félek attól, amennyiben azok példáját sikerül követnem, akikre felnézek, akiknek ámulok-bámulok az ötletein, sőt valójában a megalkotásukon, sikerül nekem is megütni a mércét, találok-e újabb szintet, és/vagy hol van ennek a vége? Erre mondják, hogy határ a csillagos ég? Évek óta észlelem magamon, hogy az olyan emberek nyűgöznek le, akik olyat tudnak, amit én nem, és azt vérprofin. Totálisan mindegy, milyen elfoglaltságot űzve, de azt kitartóan és mindig jobban. Valljuk be kurvára unom a "lufi fújást", annál jobban tetszenek, tetszenének a tények (mert azok valóban makacs dolgok... ;-)), annál jobban elbűvöl egy-egy kitartó egyéniség. Várjatok! A kettő nálam nem jár kézen fogva a szeretéssel. Szóval nem ez a kulcskérdés. Gyermeki szinten izgatnak a gyárlátogatások, egyet nyélbe üthetnék végre. Tök mindegy, mi készül ott, de látni akarom, ahogy a semmiből valami lesz. Amikor meg tudom valósítani, és be is tudom fogadni, akkor olvasok. Így akadtam egy - más által is megfogalmazott - lufi-fújós történetre. Sőt, még jobban megfogalmazta, be is körmölöm.

A lufigyár és az unikornis meséje

Nem hinném, hogy a Kedves Olvasóim valaha is jártak lufigyárban. Inkább azt hiszem, hogy nem. Nos a lufigyárban dolgozó emberek nagyon félénkek, folyton aggódnak valami miatt: szinte rettegnek a gombostűktől, a szegektől, a tűktől és a sündisznóktól, de nem kedvelik a hirtelen hőmérséklet-változásokat sem, az éles tárgyak pedig már-már pánikot keltenek bennük.

De ha kicsit belegondolunk, a lufigyár mégsem olyan rossz munkahely. Biztos nyugdíjas állás és csak gyereknap és Szilveszter környékén hajszás egy kicsit. Az év többi részében azonban csendes, békés és nem kell félni semmitől.

Kivéve akkor, amikor feltűnik az unikornis. A lufigyár dolgozói persze azonnal nyugalomra intik az unikornist, és felszólítják, hogy távozzon. Ez gyakran be is válik. Előfordul azonban, hogy az unikornis fittyet hány rájuk, és elkezd bóklászni a lufigyárban. És ekkor kitör a pánik: mindenki ész nélkül fedezéket keres.

Az unikornis számára bámulatosan egyszerű tökéletesen felborítani egy lufigyár rendjét és nyugalmát. És csak azért, mert egy lufigyár egyetlen cél köré szerveződik: legyen minden lágy, csendes és stabil, az unikornis pedig mindezt megváltoztatja. A lufigyár csak a status quóról szól. A vezetők pedig a status quo megváltoztatásáról.

Pont az ilyen unikornisoktól vagyok elájulva, és én is az akarok lenni. Legalább farsangon :D. 

Lóci 4!

Sokszor visszatekertem fejben ezt a 4 évvel ezelőtti napot... A legjobban mégis arra vágyom, hogy valami időgéppel tényleg újra is élhessem... De nagyon.

Valszeg pont ez a túlbuzgó érzelemáradat így karácsony és a januári szülinapok környékén kioltják grafomán hajlamomat, nem tudom hatásosan, valóságosan 'kifordítani' magam. Igyekeztem minden belső meghatottságomat Lócika tortájába belesütni, első fondantos próbálkozásomat önálló maki marcipán készítéssel, amivel eljátszogattam egész kora délutánig. Este háromnegyed 11-re bújtak ágyba, mire ovi után Apa új irodáját megnéztük, játszóházaztunk, vacsizni elmentünk, itthon tortáztunk, betlehemes fiús pálinkáztunk (Batman grafikával díszített gyerekpezsgő ;-)). Nem is fogom túltupírozni, majd beszámolok egy későbbi posztban a nagy 4 évesről és családjáról.

Fiúk

Lola a játszóházban

első próbálkozás fondanttal és marcipánnal

belül finom szabolcsi almás-mákos hazai

Apával

nagyon várjuk a vacsit Porcogóval

Anyával (jó késő este)

Minden dolgozó ember a mennybe jut ;-)

Tyűű, visszaolvasva pár korábbi posztot, nyáron megígértem, hogy erről is említést teszek. Decemberre ez is kész! Rostálom az elmaradásaimat.
Ismerős az atomerőmű-szindróma? Imádom. Függőséget okoz. Jó hír, hogy csőstül jön a lendület. Most is majd' szétvet :). Ez az energia apróbb-nagyobb örömhírek hasadásával születik bennem. Ma ott kezdődött a lelkesedés, hogy a sokadik beígért és elnapolt hívjam-vissza-2-hét-múlva, és idén-már-semmiképp... burkoló-hadsereg után hétfőn végre leakasztottam egy szakembert, aki másnap délelőtt jött, látott és felmért, majd délután hozta a megfelelő szakit, aki nem tapogatott, nem jajjgatott, hanem győzött. Én ilyen lépcsőn szeretnék felsasszézni a mennyországba (csak legyen majd kifúgázva halovány kékkel és fehér legyen a szegőléc) vagy erre tegyetek hidegre, ha végképp szükség lenne rá. Sokat nem téved a lépcső. A mennyországba vezet. Anyagok, kellékek, varrógépek ;-).

Attila-dolgozó

Sári-lomoló-alkotó

Megfigyeltétek már, hogy az NI (National Instruments) épülete időjárás-választó határköve a városnak? A gyerekek szerint itt van beépítve az időjárás törpölő gép :)). Az egyik oldalán esik a hó, a másikon épphogy borús. Vagy tejköd innen, világosság onnan. Szakad jobbról, épp csak szitál balról. Komolyan. Ez a Sárkány-szoros (Rumini - a szerz. ;-) )
Adjatok már tippet, hogy tetőtéri ablakra milyen szigetelést lehet húzni, van-e értelme a hőzáró fóliának vagy rolónak. Végre beépült a tetőtér, kapott dupla adag kraftot a tőzeggyapot, és új gipszkarton falat, mert sajna ázott itt-ott. Egyedül a jó öreg Velux ablakok bírták a strapát. Akinek van tapasztalata segítsen benne. Nyáron nem szeretnék 50 fokot, de télen se süssön a hideg belőle. Ilyesmire gondoltam, már ha valóban működik...  Ínyemre való a kis 'kuckó' fent. Bízom benne, hogy kellőképpen inspiráló lesz. Majd mutatok belőle részletet. Van egy-két betartott ötletem, amit nem lövök el, majd csak ha meg is valósítom.

Numerikus alkat. Van ilyen?

Jóóól feltettétek a lécet. December hónap extra magasan kiugró statisztikával büszkélkedik a blogon. Köszönöm. Verjük le a lécet minél hamarabb!!

Tout est Magnifique

Sok minden született a fejemben, de most megint mindent legallyazok, csak a főcsapásra van igényem. A lényegre minden sallang és erőltetett bölcsesség nélkül. Kellett Neked, Kiskatám felfedni (ok, tudtam, hova soroljam eddig is, de csak kíváncsi voltam, mi bőszített fel ennyire vele kapcsolatban) Oravecz Nóra kilétét, megcsömörlöttem tőle, hogy átfutottam az óévben egy szoptatás alatt a munkásságát :D

Bennem tegnap tudatosultak a szürke hétköznapok, de milyen jól is tettük, hogy minden gyereket erre a fakó januárra időzítettünk (és/vagy nem időzítettünk), mert ezek nélkül most elég apátiába esnék :). Na jó,  nem. De idén, pontosabban holnap végre megsütöm a maki tortát Lócikának, aki karácsonyra is maki legót kért, aztán jön Lola 1 éves (jesszus, hogy itt tartunk...) szülinapja, majd 2 napra rá a Mózié. Ezzel kapcsolatban egyre gyakrabban költözik belém a gyerekek születésekor, és csak akkor ismert szuperlatívusz érzés, amihez nem tudok foghatóbbat elétek tolni, ami annyira veszettül a legjobb az életemben, hogy, hogy, hogy mérhetetlen (meg is kérem oravecznórit keressen már nekem erre egy jó mondatot, és magyarázza is meg, hogy miért). Készül a nagy családi szokásos szülinap, listán sok ígéretes olvasniakarás, megjött a mesebeli tervező noteszom, imádlak KarlaLina!, magamnak pedig "csórón" csak annyit kívánok, hogy 2016-nál kevesebb ne legyél 2017! Tudom, hogy sosem alulról kell közelíteni a vágyakat, hanem a nagy álmok felől durrantsak, de belém olyan békét hozott Lola (vagy a harmadik gyerek ténye, vagy a kislány, vagy az új hely vagy legfőképp minden együtt), olyan elégedettséget magammal szemben, hogy nem adom semmiért. Nem. Nem azt mondtam, hogy nem lesz még jobb, még több, még profibb, sőt. De nem haragítom magamra magam (inkább neki megadom magam...:D), nem szapulom, nem akarom kisebbre nyomni ha nem sikerül vagy nem jön össze bármi. Fogom a kezem, és lépek akkorát, amekkora kifér. Ugrás előtt majd toporgok, néha kivárok, de én ilyen vagyok. Tudom, hogy nem ennek van divatja, tudom, hogy egyből bátran, magastérdemelésben kellene gondolkodás nélkül vetődnöm, lehet, hogy így kevésbé leszek illusztris példa, de kevesebb a belső marcangolás, jobban elfogadom, hogy kapacitásom kalibere most annyi, amennyi, nem tudok nagyágyúval sorozatlőni.

Az advent egyik legmeghatóbb pillanata számomra mindig reggel jött el, amikor a gyerekek a kalendárium elé járultak. Megfogadtam tavaly (vagy pár éve, és miylen jól tettem), hogy 24 zsákocskánál nem lesz több soha a gyerekek számának növekedésével, hanem egy-egy kis zsákba kerül mindenkié, és várják reggel össze egymást, hol egyik-hol másik bontja. Abszolút nem volt tumultus és szájhúzogatás, sőt az egész adventi kalendáriumot átnevezem jövőre APAVÁRÓ Kalendáriummá. Mert Lócika minden reggel elmondta, ahogy fogytak le a csomagok a rácsról, hogy már csak x-et kell aludni, és jön haza APA!!! Ez egyébként nekem sem volt kis feladat anno, de tizen x év alatt sikerült tökéletesen elfogadnom, hogy nálunk a karácsony előtti időszak (a teljes december, 22 ig, és már a november vége is valamennyire) nem a mesekönyvbe illő, családostól közösen pirított-cukros mandulázó, fotóstúdióban társasjátékozó irigyelni való beállítás, hanem annál inkább valóságszagú, olykor kimerült és kiterített, mégis a végsőkig lábujjhegyreállós a gyerekek kedvéért. És így is működik elégedettséggel, frusztráció nélkül. Ahogy pedig örülni tudtak bárminek..., iskolapéldája az összes motivációs és pozitivizmus előadásnak látatlanban is. Valami ilyesmi iskolát keresnék, hogy ezt a mentalitást, örömöt és kíváncsiságot őrizzék meg.