Varrjatok őszi faleveleket

Miközben én ezt űztem, egyre csak az jutott eszembe, hogy Apa, mármint az enyém, a katonaságon szívatásból igazi faleveleket varrt vissza a fára... :))

Legjobb ez a szépséges őszi idő. Bennem lehet, egy indián veszett el ;-). Vagy egy vénasszony... Egy jól sikerült szeptemberi nyár után kérdezem: egyáltalán ki találta ki a nyarat, amikor ez sokkal, de sokkal szerencsésebb filter. Nyáron annyira magasan jár a Nap, hogy reggel az autóban pont a szemembe tűz oviba menet, és pont elvakít délután hazafelé. Mostanra szépen leereszkedik, és oldalról kapom, laposan. Nem beszélve a pállasztó hőségről. Ilyenkor nem elbújni akarok, hanem mint a gyík futkosni (vagy üldögélni) a napon. Mert nekem még csak-csak jó, hogy 5 éve babakocsiban végződik a karom, és ebben a pozitúrában átjárja a hónom alját a szellő, de szegény ti...

Kezdem a mai első kellemes mosolyfakasztóval :).

Reggel 8-kor eszméletem, hogy ma 9-től elvileg gyógytorna, és végre bepróbálkozom Lolával közösen... Mert eldöntöttem, hogy tudatosan ápolgatom a lelkem, és szánok időt az olyan elfoglaltságokra, ami feltölt és csak rólam szól. Ma én vittem a fiúkat, gyorsan begyömöszöltem őket a kocsiba, hogy vissza is érjek addigra, és sikerült. Negyed 10-kor kezdődik egyébként. Mondanom sem kell, én vagyok a legfiatalabb :) .Akarom mondani, Lolika. Vidám tollfosztó hangulat van, hát még mikor az egyik idős asszony torna közben fenék feszítés, hasbehúzás, egyenletes légzés gyakorlás közben kisziszegte magából, hogy fent vannak a facebookon a lakosok, van ilyen csoport, csatlakozzak. Ez azért már 21. század. Helyes. Már csak akkor döbbentem volna le jobban, ha a torna tanárnéni tableten olvassa a névsort, és nem régi papíralapú naplóból :D. Lolának behoztak egy nagy szőnyeget meg plédet, én készültem játékkal, de nagyon bíztam benne, hogy nem bojkottálja a nyújtásomat, hiszen 2 héte a szülőértekezletet az ölemben végig mosolyogta, cuppogtatta. Imádom, hogy ennyire partner. Amikor mindenki egy irányba tekergett a tornán, egy irányba nézett a kinyújtott karja után, Lola is fordult, és figyelte, hogy mit nézünk. El voltak tőle természetesen olvadva. Jó lenne találni egy kinti pót-nagymamát, akivel el lehetne, ha bármi miatt könnyebbséget hozna ez a napjaimba.

Októbertől pedig csigatészta készítő!!!

Mert én egy csodálatos nő vagyok...

És ez most délelőtt jobban felerősödött bennem, ahogy kézhez kaptam a papírt, hogy bal fülemre közép szinten halláskárosult vagyok.... Egyébként, ahogy öregszem egyre többször fogalmazódik ez meg bennem, és egyre többször értékelem saját magam. Túúúdom, tudom, hogy ki ha én nem, meg már régóta kellett volna stb. Az érzés sohasem konstans, de emlékszem az első hortobágyi félmaraton után - amire csak úgy beestem minden fajta elvárás vagy tudás nélkül, tényleg amolyan Forrest Gumpként - Anyának írt sms-emre, amiben az állt, hogy F@sza csaj vagyok, 1:47. Azt sem tudtam, hogy ez jó időnek számít-e első félmaratonnál, de tökéletesen mindegy volt, mert tényleg úgy éreztem magam. Azóta vadászom ezt az érzést. Egy darabig azt hittem, csak a futás adja vissza ezt (egyébként most is így sejtem, de azért már nem csak...) az "önimádatot", büszkeség érzést, magabiztosságot, pozitivizmust (ezt hívtuk Annával Pozóságnak), hogy csak én, csak magamban, bármit, bármikor, ha akarom.

Eddig is tudtam, hogy egyik fülemre rosszabbul hallok. Családi, Seres-vonás Apukámon, Nagypapámon, ő apukáján keresztül. Nekem ez olyan természetes volt régről, hogy azt hittem, más is így él. Emlékszem Juditkával általános iskolásként este pusmogva, beszélgetve az ágyban, azzal búcsúzott a fáradtabb, hogy na most már ráfekszem a jó fülemre... Ez volt a szép álmokat, a jó éjszakát, a maradj már csöndbe, aludni szeretnék is. Azt hittem, más is így működik. Hogy az egyik füle gyengébb. Aztán kiderült, hogy nem :)) Ez csak nekünk adatott meg, hogy a háttérzajokat, a fesztivál feelinget, a belvárosi alapzajt egy fordulással ki tudtuk rekeszteni. Aztán volt idő, hogy zavart. Mert az ágyban fekve beszélgetve csak egy irányban tudok feküdni. Nem süket vagyok, de koncentrálni kell, hogy értsem a másikat. És ez álmosan, alfában nem kényelmes.

Ma eredetileg Lócit vittük, mert örökösen taknyos vagy takony a hangja, és az orrmandula, mint olyan merült fel, de előtte egy hallás vizsgálat. Még akkor sem tudatosult bennem, hogy na ha itt vagyok, kérjek magamnak is egy vizsgálatot, csak mint tényállást közöltem. Erre elküldtek engem is. Hál' Istennek Lócival semmi gond, én meg megkaptam a papírt arról, amit eddig is tudtam. Eztán elképzeltem magam otromba barna hallókészülékkel (ezer bocsánat attól, akinek van...) a fülem mögött, és rájöttem, hogy én annyira jó vagyok így anélkül. Nem mintha felmerült volna, hogy ez kell, mivel a másik fülem tökéletesen átveszi a szerepet, csak félévente meg kell nézetnem vagy ha úgy veszem észre, hogy romlik a helyzet. Műteni sem kell, mert nem fog javulni tőle az orvos szerint sem :( :). Szóval a nagggyon jó Seres génállománynak ez az EGYETLEN, de tényleg más nincs ;-) hibás eleme. A többi rajtam múlik mennyire pancsolom, nem pancsolom el, és töltöm meg.

... és közben megjöttek Lócikáék is

Szerint magáért beszél a kép :))

... igen, másodjára fékezés nélkül, mert Lóci így kérte....
Ezt jobb, ha nem is tudom meg.
Nekem hang sem jött ki anno a torkomon egy-egy kanyarban annyira fostam :D

Művész Úr

Művész Úr keze alá dolgozok az eszközök kikészítésével

Töltőn van Lola és Mózi is, mert a játszóház előtt kell a maximális energia. Tegnap este nagyon nem részleteztem a mélyen-úszó érzelmeket, most sem akarom, pedig annyi gondolat megfogan a fejemben, amikor van rá mód. Reggel mikor átbújt Mózi az ágyba, azt mondja, jó, hogy nincsen itthon Lócika.... Ohh... - mondom - dehogyis. Láttam pedig rajta, hogy örül, hogy kimondhatja, de már javította is, nehogy ne járjon a kedvemben. Hogy igen, jó, ha itt van, csak akkor olyan nagy a csatatér és a hangzavar :D. Na persze, ez nem a Lóci "hibája". Egyértelműen érezte Ő is, hogy most van idő és figyelem, mert van jobban lehetőség. Ketten együtt tényleg olyanok, mint egy csoport óvodás. Nem kettő ovis gyerek, hanem tizenkettő. Ha egyedül vannak, akkor annyira nem versenyeznek. Különben pedig rengeteget javult/változott a kettőjük együttműködése is. Nagyon sokszor látom, hogy abszolút nem kell sem a láthatatlan kéznek közbeavatkozni, se a láthatónak. Lócika, csapatban könnyebb :)) vagy Mózika csináljuk együtt? Sokszor tudnak már közösen játszani visítás, csipkelődés nélkül. Azért egy csöppet távolról is űberelni kell egymást, egyedül ennyi félelmem volt az ilyen megbontott szülő és gyermekleosztásban. Hogy ne legyen versengés a gyerekek kegyeiért, és ők se erre játszanak, hogy de én itt voltam Anyával, én meg ezt kaptam Apától stb. Mozi után is megkérdezte Mózi (ugyanúgy a Kis kedvenceket néztük, csak az Apollóban már nem adták, maradt a CC), hogy a Lócikáé előtt is ugyanezek a reklámok és Mignon mese volt? És persze látni kellett volna a megnyugvást és megkönnyebbülést az arcán, hogy PONTOSAN. Lócika is evett pattogatott kukoricát?

Továbbra is átjárja az alkotás öröme. Dóritól tegnap elcsaklizott egy hegyezőt. Anya, ugye milyen jószívű Dóri, hogy nekem adta? Cserébe rajzolunk neki valami szépet? Mert mindig viszonozni szeretné. 

Délelőtt festeni támadt kedve, így megterítettem neki, el ne múljon a vágya. Adtam neki ragasztót, levelet, fogpiszkálót, festéket, hagytam hogy maszatoljon tenyérrel ecsettel. Javaslom mindenkinek. Ezek voltak a mi hozzávalóink. nejlonzsákból kivágott festős kötény :), és milyen jól is jött... És a többi. 

Gyorsan kellett fotóznom,
mert tobzódott az ihlet

utolsó simítások: a levelek felragasztása,
majd felfogpiszkálózása, mert nem álltak meg :)

Kész a mű, a Mester pihen

Én elsőszülöttem...

Most jött el a visszavágó hétvége, hogy Lócika megy Attilával fel Hutára és Mózicsek marad. Hogy ez a gyermek (is) mennyire rettenetesen hálás, sőt szókimondó. Ha a felét eltanulnám tőle, és beépíteném az érzelmi intelligenciámba, elegendő lenne egy életre. Nagyon fel volt pörögve itthon délelőtt, ami a kukorékolásban, hangoskodásban, és le nem ülésben nyilvánul meg. Mondtam is neki, hogy picit nyugodjon le. Erre mondta, hogy de nagyon örül, hogy megyünk moziba. Annyira ölelgetős, hogy soha nem akarom, hogy kifogyjon belőle. Soha. Kikötötte, hogy nem varrhatok a hétvégén :). Játszottunk még este kilenckor is, pedig délben sem aludt. Olyan feszes gyűjtögető izmunk van, hogy mozi után kifosztottuk a Klinika telepet, felszedtük az összes létező gesztenyét. Majdnem :)). Ha lenne alkalmas fűtő apparátusunk, akkor a telet kifűtenénk belőle. Dórit is hívtuk, Ő is segített. Nagyon komolyan vettük a küldetést. Amíg láttuk, szedtük. Mert szép fényes és gömbölyű vagy szép nagy, vagy éppen pindurnyák. Mózi bebújt a bokrok alá is, hogy alaposan átfésülje a terepet. Most viszont fekszem hamar... (már annyira nem is :( )

Olyan jó volt a tegnap - Lola 8

Isten hozta Pöttöm Pankát

Tegnap nyugodalmas napom volt. Mert eldöntöttem, hogy az lesz. Előző este 11-ig aranyoztam a komatálat, mert egy frissen szült (ok, kéthetes, de az még friss, főleg mert nem tudtam korábbra időzíteni) anyukának kijár a kényeztetés. Mellesleg a családnak is, mert végre igazán komplett és mennyiségi ebédet rittyentettem. Tegnap töltötte Lola a nyolc hónapot, és pont ezen a napon ünnepelték Sanyikámék az új kertesbe költözésüket is, mert ugyebár az volt az első éjszakájuk kint, amikor mi éppen a Klinikán remekeltünk :). 11 körül indultam útnak, és bár mi is kijjebb jöttünk a belvárosból, ők is kihúzták egészen a Debrecen tábláig a határokat, viszont a város két teljesen ellenkező végébe, így fél órácska kellett a kocsikázáshoz. Egy rendőr is leállított, hogy megszondáztasson a ZUZU körül :)). Annyira hülye is vagyok, persze, hogy Pavlov kutyájaként rendőrt és szondát látva jön rám a belső rettegés, hogy biztosan nem ittam valamit, biztosan nem fog kimutatni a szonda semmit?? :))). Aztán amikor kiszálltam, jogsit, forgalmit odaadtam, akkor a rendőrtárs észrevette, hogy utasom is van hátul (Lolika...), így még elnézést is kértek, és mondták, hogy menjek nyugodtan tovább. 

Bő két hét telt már Sanyikám turbó szülése óta és olyan természetesen simul be Panka a családi körképbe, és a régi-régi barátságba, mintha mindig így lett volna. Este hamar beszunyáltak a kicsik nálunk, és írtam is Sanyikának, hogy ilyenkor éri csak el a belsőmet a nap közben ért inger és élmény, és hogy úgy szeretem, hogy ilyen régóta ismerjük egymást, és láthatom különböző stációkban. Mert így a legjobb öregedni, hogy vannak kőbevésett horgonypontok, akár család, akár barát. Hogy laktunk mi együtt albérletben, és a fene képzelte el ezt akkor ennyire konkrétan.

Bori és Lóci 2013-ban

Figyelek nagyon...

Bori Nagytesó egy tündéri csupaszív kislány. Szikrányi "rosszindulat" nélkül. Olyan hihetetlenül eljátszik egyedül mellettünk is, hogy az állam leesett. Olyan jól vált a két világ között. Egyik pillanatban velünk van, utána úgy alászáll a játéknak, hogy kizökkenthetetlen, beszél, szerepjátékozik. Cuki. Mindeközben Panka tökéletesen alakítja az újszülött formát. Cicizés majd gömbölyű kis popsival, lábakat felhúzva szunyál mellkason, bölcsőben, ágyon, ahol letesszük épp. Borika néha betemeti párnákkal, törölközőkkel, konyharuhákkal. Ismerős... :D. És hiába indultam úgy neki, hogy szeretnék egy közös Lola-Panka képet, mint anno az első látogatásnál Lóci-Bori képet, miután berántottam magam után a kocsi ajtót esett csak le, hogy ne ilyen nem is készült... Majd legközelebb. 

Innen indultam csak a fiúkért, már majdnem négy órakor. Ma Mózi van itthon, mert már reggel panaszkodott, hogy hányingere van, és napok óta taknyos, így őt nem adtam be. De milyen jól is tettem. A Malompark parkolójában pattantunk ki gyorsan, és odahányt :((. Holnap nem viszem egyiket sem. Szombaton meg Attila és Lóci megy Hutára, és Mózikával lesz ráérős időm. Addig varrok gőzerővel, Mózi meg Legózik, Lola durmol.

Az éppen 8 hónapos egy fa 8-ast szopogat :))

Köszönjük a képeket Sándorom ;-)

Olyan vagyok, mint egy drogos...

...ha (azt hiszem) jó ötletem van. Azonnal meg akarom csinálni, kipróbálni. Ha kiderül, hogy nincs hozzá valami itthon, akkor tényleg ketrecbe zárt oroszlán módjára járkálok kutatva fejben és szekrényben (dobozban most inkább), hogy mivel helyettesíthetném, mit áldozhatnék be érte :)) Most éppen a tömő anyag fogyott el, de azonnal látni akarom, hogy amit elterveztem fejben, hogyan néz ki élőben. Most egy párna bánja.... Bocs. Kettő. Mert az egyiket szétkaszaboltam, és kiderült, hogy nem flíz, hanem apró szivacs morzsalék van benne... :D. 

Megnyugtatásként közlöm, hogy valszeg egyébként is beolvasztottam volna valamibe, mert használaton kívüli darabok voltak.

97 nap karácsonyig!!

Még ki sem vált a kakaóvaj a tavalyi csokimikulásból, épp csak megfakult az aranyvirgács, és újabb Karácsony! Egy újabb, ami valakinek a családban az első élmény, és ezzel együtt nekünk is. Hűűű, de várom :). Tudjátok, hogy a kedvencem. Dobjatok meg méllel (tukkelutott@gmail.com) egyéb megjegyzéssel, üzenettel, hogy mit hegesszek, ami letölthető, és hasznos addig. Képeslap, ajándékkísérő, 2017-es tervező, karácsonyi készülődés lista, lekvár és egyéb címke, ami karácsonyra adható ajándékba, csomagolás ötlet BÁRMI!!! Úgy is fogok csinálni.

Kicsi Lolika, első névnapos

Újabb sorozatgyártás a fenntarthatóság jegyében

A nyári szünet előtt az oviban megkértek, hogy varrjak a csoportnak festős kötényeket, mert a réginek kiverte az ág a szemét. A korábbi öltözőszekrények függönyéből varrom, mert ügyesen újrahasznosítható. Nyáron csak elkezdtem, utána betemetett minket és az anyagokat is a felújítás, most felveszem újból a fonalat. Közben folyamatosan látom, ahogy szabom és vasalom, a sok kis törpét benne, és hallom Mózit meg Lócit, amint mondja: Ezt az én anyukám varrta...

Pontosan. 

De hisz' tudjátok is.... :)

Őszköszöntő település nap

Általában akkor tűzdelem teli a Tűkkelütöttet, ha hirtelen annyi dolog villan be, amit akarok, és kell csinálni, hogy úgy érzem kilátástalan. Elkezdem írni, közben sorra nyitom meg a neten a füleket, hogy így észben legyen, majd ha megcsináltam visszazárogatom a lapokat. Előveszek egy műzliszeletet, melegítek egy kávét, és hogy elcsituljon a fejemben a verseny, hogy melyik dologgal kezdjem (amit kell vagy amit akarok...) kanyarítok egy posztot. Ettől tisztul a fejem, jobban látom utána a fától az erdőt, sőt mi több hatékonyabb is vagyok. 

Volt itt egy falunap, mint utaltam rá tegnap. Már költözés előtt, többen emlegették, hogy a faluban (ok, település-részen, mert ez is Debrecen :)), milyen aktív social life folyik. Vannak programok, mulatságok. Ilyen volt ez az őszi, nekünk az első. Igazi cirkusz és kenyér. Valamiért észre kellett vennem, hogy a falunak nem minden "héjja" jött el, voltak akik zárt kerítés mögött inkább füvet nyírtak, és nem igen márványosították a délutánt. Nekem nincs az ilyennel semmi bajom. Annak örülök, hogy valaki egyáltalán időt és energiát szán a közösség életben tartására, jobbítására, egymás megismerésére, szórakoztatására. 13:00-kor kezdődött a program a 6-12 éves gyerekek vetélkedőivel a település utcáin, majd kettőtől Kökény Matyi bábelőadás az Ort-Iki bemutatásában. Közben arcfestés, vásári játékok, kürtőskalács, büfé, sütivásár, néptánc bemutató, Szeredás performansz, másik vásári komédia, lovas szekerezés a település utcáin, töltöttkáposztás vacsi, tombola, esti utcabál. Lehetett süti felajánlással élni, és természetesen éltünk is kalózos szilvás muffinnal, amiket becsületkassza javára árultak, és ment a település alapítványi perselyébe. Azt kell mondjam, elsőként fogyott el a muffin, szurkáltunk bele a fiúkkal kalóz zászlós és kincses sziget térképes pálcikákat, és kalózos volt a papír is :)).

A gyerekeket most festették ki először macinak és tigrisnek, nagyon cukik voltak. Mózit imádják a darazsak, méhek, így az idei szezon sem múlt el darázscsípés nélkül :(.

Itt gyűjtöttem be az infókat a csigatészta-készítő alkalmakról, gyógytornáról, csipkeverésről, és itt jött a jó ötlet, hogy a sok összegyűjtött magazint, amiket nincs szívem kidobni, beviszem a közösségi ház olvasótermébe, és ott majd jól hasznát veszik még.

egy nagyon jól sikerült szelfi-sorozat,
amíg várjuk a sütő előtt a muffint I. ... :)

egy nagyon jól sikerült szelfi-sorozat, 
amíg várjuk a sütő előtt a muffint II. ... :)

Lócika mostanában rendkívül anyaközpontú, ami olyan jóóóó :). Most ő van az özön Szeretlek, Anya ... korszakában.

Fiúk a kordén

Képzeljétek, mit találtam :)

Egy ideje nagyon szeretem az őszt, az esős-borongós időt. Nem lomboz le, sőt. Szeretem ha hamarabb sötétedik, és be lehet kuckózni, kinöveszthetem a fürdőköntösös második bőrömet, rottyanthatok olyan meleg teát, hogy meg se tudom fogni a bögrét, meg se tudom inni. Melegek a fények és az illatok bent stb-stb. Mióta egyre bölcsebb vagyok, szórakoztat, hogy milyen tevékenységek iránt érdeklődök, már-már nyuggerságig bebölcsültem (ejjj, szegény Grétsy Laci bácsi, hogy ilyen szavak fogannak meg az agyamban, és egyből vésem is bele mélyen a barázdákba.) Valamikor ilyen cifrán színez az elmém, másnap meg tompa, bálába tekerem a sok metaforát, és tőmondatokban felböffentem, ami éppen eszembe jut. Mondom, hogy BOCS :))).

Szóval mióta kiköltöztünk falura, élvezem a tücsök ciripelést, olykor kapálgatom a kis virágágyást, hétvégén pedig átolvastam a ládánkba bedobott tarka-barka programajánlót, ami itt a közösségi házban lesz. Épp, mint a fonóban. És én boldogan csatlakozom az asszonyokhoz CSIGATÉSZTA KÉSZÍTŐ tanfolyamra*!!! Nagymamám nagy tésztacsináló volt, teregette a tésztalepedőket, szárítgatta a széles és cérnametélteket, nagy kockát. Ha kérdezte, mi legyen az ebéd, és mákos tésztát vagy nudlit szerettünk volna, akkor sóhajtott egyet, hogy ez nem két perces ebéd lesz, feltűrte az ingujját, bekapcsolta a nóta rádiót, és hangosan danolászva elkezdte gyúrni a hozzávalókat. Otthon ezek gyors-ebédek voltak, mert csak a mirelit nudlit begórtuk a lobogó vízbe vagy a kész száraz tésztát. Ez viszont slow food volt a javából. Kelt nagyi korán, gyúrta, söndörgette, dalolt, harangoztak hozzá a faluban. De jó is volt ott nyaralni Dózsapetivel... :)

Ez a csigatészta készítés viszont totál kimaradt az életemből. Csak úgy, mint a csipkeverés. Pedig ő azt is csinált, mikor gyerekek voltunk. Mire felnőtt lett a fejem, addigra már nem vállalta, hogy megtanítja nekem, mert nem jó a szeme, remeg a keze stb. No de itt a faluban olyan néni-kontaktot is találtam, aki ver csipkét, és még az is lehet, hogy kitanulom a mesterséget. Csütörtökön, öt órától októberben pedig indul a csigatészta készítő workshop. Utána is kérdeztem, hogy benne van-e a pakliban, hogy érdeklődés hiányában elmarad az esemény, de a vidám, dundus asszonyság elvigyorodva mondta, hogy olyan nincs. Itt vannak mindig öt órától, ha a szeptemberi betakarításoknak vége. Szóval a FONÓ, mint olyan nem tűnt el.

A következő program, amire vágyok a gyógytorna. Ami szintén van hetente 9-től a közösségi házban, én pedig menni akarok, mert annyira nem mozgok semmit, és a derekam..., meg a csípőm..., meg a hátam és a vállam :)))).

Ez mind úgy derült ki, hogy a hétvégén falunap volt. De ezt majd később. Ott fogant meg az a gondolat is, hogy néptáncot is szeretnék tanulni. De komolyan. Mindig is szerettem táncolni. Viszont nekem a férfiak tánca tetszik. Nem a forgás és az egyet jobbra-kettőt ballra. Hanem a kifulladásig ugrándozás, csizmaszár és padló csapkodás, tapsolás. Az tűnik dinamikusabbnak.

* meg ne próbáljon meggyőzni valamelyik 21. századi Z-generációs, hogy tanuljam meg a youtube-ról, mert az imént kíváncsiságból rákerestem, és természetesen ez is fent van :))) 

Nevelésmentes nap

Ma egynapos ovi szünet van, és jó hogy mondták tegnap, amikor felcsipegettük Mózit... :). Elsüllyedtem volna saját magam előtt, ha ma beviszem, és a kapuban eszmélek rá, hogy nevelésmentes nap van. El is döntöttem, hogy nem hagyom magam kilengetni semmin. Még ha nem haladok a dolgommal akkor sem. Haladok annyira, amennyire lehet, és nem annyira, mint amennyire elterveztem. Cukik is. Reggel jött István bácsi fúgázni, ez nagy hatással volt megint rájuk. Mózi az imént csattogott be őszinte büszkeséggel, hogy nézzem meg a kiskaput, kifúgázta sárral ahol rés volt. De a kulcslyukat azt nem :)). És valóban. Vastagon betapasztotta vizes folyami homokkal, ami még itt maradt a térburkolaton. Nem is tudtam rá morcos lenni, annyira láttam a büszkeséget, hogy semmi másra nem vágyik, csak hogy megdicsérjem. Meg is tettem. Viszont a garázskaput kértem, hogy ne fúgázza ki, bízom benne, hogy célba ért az üzenet :D.

Rajzolt nekem egy szivárványt is, mert olyan aranyos voltam, hogy megengedtem, hogy ne aludjanak, miután egy órája kínlódnak az ágyban, és nem jártak sikerrel.

Pici Piac - 2016 szeptember 11

Ez a nyár most nem éppen a kis SHUMLEE-ról szólt, de azt mondjátok, nem lehet mindent egyszerre... Jön még kutyára teherautó ;-). Addig is most vasárnap, szeptember 11-én a Pici Piacon biztosan megtaláltok gyermekruhákkal és kiegészítőkkel. Budapest, Király utca 8-10 - Central Passage. Készülök.

Fotó: Marcipánfotó

Bori sütni tanul

Szeretjük a Bercis-Boris könyveket, van is egy jó pár. Tervezzük egy ideje, hogy megsütjük belőle a kekszet, amit Bori is :). Tegnap már nem jött össze, csak a begyúrásig és a pihentetésig jutottunk, azóta meg rájártunk Lócikával a hűtőben nyersen ;-). Ma össze is hoztuk... Nem mondom, hogy laza menet volt. Tényleg akkor élmény valami, ha abszolút nem akarok házmester és igazgató lenni felettük. Nyújtsák csak olyan vékonyra a tésztát, hogy vajjá alakul a szilikon 'deszkán', ami pedig nem, az felragad a nyújtófára. Felzabálják a 2/3-át kb nyersen, és ha beletörődök, hogy szívem szerint én is ezt tenném, amíg a hányinger rám nem jön a vajtól :D és max egy darabig nem fogják ők sem kívánni, akkor nagyon jól sülnek el ezek a foglalkozások. Én is ott lestem anno a lepattanó darabokat Nannyóka oldalán a hokedlin állva, és már akkor a citromos linzer tészta volt a kedvencem. Pár receptet kipróbáltam, van is egy nagyon árnyalt fini fajta, de ezt is le akartuk meózni, és használható. Citromhéjjal és vaníliacukorral dúsítva, kevesebb cukorral az előírtnál (tök mindegy, mennyit ír egy recept, cukorból biztosan kevesebbet teszek bele. na nem a felét, mert azon már érződik a kispórolás, de kevesebbet). Amíg ők mancsikázták a tésztát, én altatni próbáltam Lolát, akinek szerintem egy nap fog egyszerre 6 foga kibújni, annyira kínlódik már :((, majd be-besegítettem (enni :D)

480 g liszt

320 g vaj

160 g cukor

2 tojás

+ reszelt citrom héj, és a cukor egy része vanília. én 120 grammot tettem bele talán.

 Kb 10 percig kell előmelegített sütőben sütni 150 fokon.

... és természetesen gyúrás után, szaggatás előtt pihentetni a tésztát a hűtőben.

Tudjátok, az Allianz blogverseny...

A nevezés sikeresen lezárult, és a szakmai megítélés mellett számít a közönség szavazata is. Teregetem egy ideje már a családi szennyes képesebb felét, gondoltam, nem veszítek semmit ha lemázsáltatom mások által is ;-)

Szeptember 26-ig szavazzatok 9 óráig a Tűkkelütöttre, ITT  gyerek kategóriában (!!!). A szavazók között ajándékcsomagot sorsol az Allianz, én pedig sztaniolban csörgő csókjaimat küldöm Nektek ;-)!

Hetente közzéteszik a szavazatok állását, így biztosan fogom még kérni a nem szavazókat, hogy voksoljanak RÁM. Nagyon köszönöm

még egy tollvonás estére

Lola este 8 óta az ágyában alszik. Szerintem ez a leghosszabb idő eddig, amit benne töltött alva. És már este negyed 12 van :). Igaz, 3* már bementem a fenekét putyulgatni, de gyanúsan hamar visszaszunnyadt. Tegnap is ott tettem le, bár akkor később jutott az ágyba, és valamikor egykor vettem át etetni, szóval ez mindenképpen javuló tendencia. 

Mielőtt bevackolom magam, töltök bele az éterbe 4 képet, ami a frankfurti leves főzés közben készült. Lóci egész héten itthon van mert csúnyán köhög, taknyol. Ma kiderült, hogy a Lola hétvégi láza és fosás sem oktalan, mind a ketten arcüreg gyulladás gyanúsak :(. Lócinak szerintem ez most tök jó, igyekszem vele tölteni a hetet, hogy az anyakollektor töltődjön benne. Mikor elvittük Mózit orvos előtt az oviba megkérdeztem, mit kér a piacról. Nem mogyorófavesszőt kért, mint Hamupipőke, hanem vajaspogácsát és frankfurti levest :)). A virslit közösen karikázták Lócikával bele.

Szép álmokat, nagyon nyúlik a szám.

A kelkáposzta sábeszdekli a Mózi ötlete volt, ő nyomta elsőnek Lola fejébe, ahogy fejtettem le a külső leveleket :D. Utána kellett nekik is.

az egyetlen életlen kép
és az egyetlen, amin mind a hárman ide néztek

hyejesirás

:) ok

A blogger is okosabb nálam, bele-belejavít a szövegezésbe, vagy aláhullámoz stb, amit a poszt kitűzése után korrigálok még sokszor vagy javítok vissza az általam elképzeltre. Meg utólag (hetek, hónapok, lassan dekádok - és itt évtized, nem a 10 napos hét...), ha találok benne elírást, mellégépelést. Tekintsetek el tőle, a szándék mindig megvan a tökéletesre... Csak nem mindig jön össze elsőre. Sőt... ;-) Ti olvassátok tökéletesként. Köszi

Első mozi, Lóci

Mennyire nagyon jó az asztalvégéből a kertre nézve ropit enni és megint megállapítani, hogy kevés jobb dolog történhetett volna mostanában velünk, mint ez a ház :)). 
Erős a gyanúm, hogy a szerzetesek is egy-egy 28 lat*-os (~500 gr) ropis zacskóval a hónuk alatt lófrálva kerestek megfelelő helyet az elropogtatásukhoz, amikor a meteorákra voksoltak. Én ezt imádom. Bocsi, ha unalmas vagyok vele, de elég hálás közönség vagyok, és annyi mindennek tudok sokáig örülni, újra ráeszmélni, újra örülni. 

ELSŐ mozis élmény

Most jött el az a hétvége, amikor megbontottuk a gyerekeket, és Attila felment Mózival Hutára, én meg maradtam Lócival és Lolával. Hogy legyen rájuk osztott figyelem is. Nagyon jól sikerült, biztosan fogunk repetázni. Attiláék sok eszközzel, programmal számoltak Hután, nekem picit jobban meg volt kötve a kezem Lola miatt, de nem is akartam telezsúfolni, inkább csak tényleg együtt lenni Lócikával. Sokáig pocoltunk reggel, sok-sok mesét elolvastam a kérésére egy huzamban, pancsoltunk közösen, és voltunk édeskettesben moziban szombat délután, amíg Lolára Mama vigyázott. Ez volt az első mozis élménye,kíváncsian vártam, mert a választott film 6 éves kortól ajánlott: A kis kedvencek titkos élete. Lócika annyira szeretne kutyát, állatot, gyakran emlegeti, hogy ő mellényes kutyát szeretne (a vakvezető goldenekre gondol :)), hogy reméltem, ez bejön majd. Felkészítettem, hogy hangos lesz, attól meg is ijedt, olykor befogta a fülét, és amikor az ölemben ült, akkor éreztem egy-egy összerezzenéséből, hogy meg-megijedt. Mikor kérdeztem, hogy nem volt-e

félelmetes, akkor azt mondta, nem, mert ő bátor, és megvéd engem :)). Tetszett neki, olyan nagy kerek csodálkozó szemekkel szemlélte már a mozit, úgy szeretnék egy film összevágást sok-sok gyerekből, amikor az első élményekre reagálnak. Annyira cuki az arcuk, a testük, minden porcikájuk várakozik kicsit bizonytalanul, de annál kíváncsibban. Megadtuk a módját pattogóval, én barna kólával, utána elmentünk fagyizni, játszottunk. Vasárnap Dodóval is találkoztunk, a Fórum előtt megnéztük a virágkocsit, bent a tengeri kiállítást, mesélés, elmaradt délutáni szunya (ezt kár volt kihagyni, de jött a burkoló, így már kb fél 4-4 óra volt, mikor ágyba dugtam, mert elveszti a kontrollt álmosan). Sokat kéri magát ölbe, rajta érzem kicsit mostanában, hogy picibabásodott Lola hatására, ami nem is baj, olyan bújós maki.

Mindeközben a Nagy Vadászok is jól mulattak (Mózi hívja így Attilát és magát), ők vittek bicajt, pecabotot, vettek Nyiregyen Mózinak kis vadászkalapot, tábortüzeztek, malacot néztek, jégkrémeztek, Kőkapuztak, le és feltekertek a kishutai alsó kocsmáig.... Olyan felvillanyozva jött haza Mózi, hogy hétfőn reggel azt volt az első kérdése, hogy Apa? Mondtam, hogy már elment dolgozni. Kiszaladt az útra, és onnan kiabált a vakvilágba fél 8 körül, hogy APAAAA... Ő már rendesen abban a korban van, hogy nagyon kellenek az apás programok, olyan áhítattal tudja nézni Attilát. Sőt, Apa az Isten és a legnagyobb, legerősebb. Olyan jó, hogy nem csak a szakkönyvek, magazinok írják ezt, hanem jó megtapasztalni, hogy mennyire így is éli meg :)

Ezen a családi eseményen túúúl, Sanyikám produkált vasárnap hajnalban egy turbó szülést, úgy annyira, hogy ha 5 perccel később érnek be a szülészetre, akkor a kocsiban megszületik Kerekes Panka. 5:21 kor még a Klinika felé száguldottak, majd 5:38-kor már a gyermek kezén volt a karszalag!!! Na jó, 5:38-as időponttal. Szóval lehet ezt így is csinálni, ráadásul pontban a 40. betöltött héten. Még van mit gyakorolnom ;-). Tegnap már meg is sasoltuk bent a klinikán, és mit ne mondjak... A viberes turbo beszámoló hatására, hogy izgulni se hagyott időt, annyira nem volt átmenet a riasztás és a tényközlés között, fejben sem tudtam megszülni az eseményt, délutánra emésztettem meg a hírt, és ért el a meghatottság. Bent meg persze látva ezt a szeretetcsomagot. Jaaajjjj... Nagyon. Hatalmas Gratuláció a családnak, de leginkább Sanyikám előtt hajlok meg, aki újfent 4100 grammot a'la nature 'kipottyintott' magából. Emlékszem én mennyire nagyon táncoltak bennem a hormonok, és hogy sokkal nagyobbat kellett lépnem egy gyerek után, mint most kettő után. De jár a pityergés, bőgőzés, amíg be nem veszi a tudat, hogy ez megint egy újabb felállás, és már kevésbé nyugodalmas, sokkal mozgalmasabb, kevesebb az idő a meghatódásra, kevesebb az idő nyálcsorgató mélázó fényképnézegetésre, válogatásra, körömreszelgetésre. Viszont semmivel sem kevesebb, SŐT. Level 2. Én magamat innen datáltam igazán Anyának. Itt esett le, hogy ez nem átmeneti.

* 1 lat = 17,5 g

Fordított ozmózis

Amíg altatom Lolát, és mélyül az álma a mellkasomon, van időm FB-ra, indexre, 444!-re és követett blogokra. Teli a FB iskolai első naposokkal, bölcsit-ovit kezdőkkel. Érdekes, középiskolás, egyetemi képekből keveset látok :). Első blikkre az ugrik be, hogy mennyire nem csípem, amikor valami nemzetközi vagy hazai szinten történő esemény, ünnep miatt ömlik a FB-ról a gyereksereg. Aztán hamar megválaszolom magamnak, hogy nem vezet mindenki Tűkkelütöttet, hanem a FB-on 'blogol', szóval kvittek vagyunk :D. Altatáskor a sötétített nyugiban, jobban hatnak rám a képek, cikkek ezzel kapcsolatban, emlékszem én is pityergésre, fátyolos tekintetre, mikor bevezettem a fiúkat bölcsibe (vagy búcsúztunk el), mikor először engedtem el a kezüket, vagy először volt Mózi 2-3 napot Mamánál és Nagyanyánál. Már nem én voltam az egyetlen fényforrás, "maszatos" lett a steril anya-gyerek kapcsolat (a Zapa az más...), kipottyantam a Zenit szerepből. Azóta egyre több az ilyen meghatározó ember, amivel nincs is semmi gond, sőt. A legjobb, hogy szépen illeszkednek egyéb közegbe, hogy a véleményüket nem csak én formálom, egyre több lábon állnak (lassan, mint egy lakodalmas asztal... ;-)) mégis többet gondolok mostanában kamaszkorra és kirepülésre, főleg Lola vonatkozásában. Mármint a nagy tapasztalt az, hogy a fiú gyermekek elég jól lemorzsolódnak az anyjukról, míg a lányok egy kanyarral örömmel újra visszatérnek, telefonálnak gyakrabban, többször kérnek segítséget bla-bla-bla. Lehet, én ezért kaptam egy kislányt? Mert olyan rettenetesen félek, hogy a fiúknak felnőtt fejjel nincs szükség az anyjukra (értsétek jól, ne szó szerint; sőt, inkább nyugtassatok meg, hogy nem így van...)? Szerintem igen. Mert nagyon rég nem akadt a gombóc a torkomra írás közben, és ereszkedett rá a "szürkehályog", most hirtelen mégis. Nem tudok csatolni se iskola küszöbön álló gyereket, se bölcsi búcsúztatót, sőt picit megfáradt anyaként vártam az ovikezdést :( mégis ez a fordított ozmózis annyira működik és hat, hogy más meghatottsága erősen feloldódott bennem...