Utánkövetés - Mózi

Írtam egyszer október körül egy posztot, az első "pofonról", amely Mózi iskolaérettségével kapcsolatban csattant rajtam saját megélésem alapján. Most március van, jöjjön egy utánkövetés. Akkor a következő hidegvizes zuhany ért:

- Fejlesztésre szorul a koncentrációja, figyelme 

- Edzeni kell a beszédfegyelmet

- Korához képest elmaradott a finommotorika (amihez szükséges a nagy mozgásokat is vizsgálni, fejleszteni)

- Jobb-bal tudatosítás, kondicionálás

Októbertől ovin belül járunk (pontosabban Mohamed megy a hegyhez az oviba) fejlesztő pedagógushoz, mert bár én túlzásnak tartom napjaink agyonfejlesztett gyerekeit ez a finommozgás tényleg le van maradva Mózinál, és nem tudok belelazulni, hogy később majd utoléri a többieket. Pedig így lesz, és hátha addigra nem utáltatjuk meg vele. Viszont ha valamiről konkrétan tudjuk, hogy szükséges csiszolni, akkor nem tudjuk félvállról venni. Ennek ellenére továbbra is nagyon hullámzóan élem meg ezt. Kicsit saját kudarcomként.Az ovis foglalkozáson túl járunk külön Erzsike nénihez is, ahol elkezdték kb nulláról a rajzolást (nagy vállmozgással, majd könyökmozgás, és utána csuklóból), kedden Éva nénihez járunk mozgásfejlesztésre, szerdán önszorgalomból pontosabban lelkesedésből ovin belül járnak gyerekjógára Emőke nénihez és Tibi bácsihoz kétszer úszni… Ők nagyon jól bírják :D. Ha van olyan hét, hogy csak én tudom vinni őket, akkor soknak érzem.

Hogy miért élem meg hullámzóan? 

» Mert annak ellenére, hogy egyszerre 2 helyről is felhívták erre a figyelmünk, úgy gondolom, nincs gáz. Amikor látom pl tornán a többi gyerek között, akkor felmerül benne a kérdés, hogy mi a csudának vagyunk mi itt? Nem a mozgásos dolgokban látom a hiányt, sőt. Hanem a figyelmével és koncentráltságával. Hogy ne kalandozzon el, ne beszéljen bele az órába, ha eszébe jut valami történet, amit egyből meg akar osztani, és hasonlók (bár én továbbra sem akarom annyire lemoderálni a gyereket, hogy szemellenzőt tegyenek rá, de a tisztelettudás határain belül maradjon. Könnyebben kezelhető lenne, de számomra olyan hamvába hóttak és gyanúsan csendesek-rendesek az ennyire szófogadó gyerekek :). Szóval egyrészt nyugodt vagyok, mert a mozgása koordinált, érti a feladatot, követi és kivitelezi stb, ettől függetlenül hasznosnak érzem az ilyen (kis) csoportos foglalkozást, ahol alkalmazkodnia, várnia kell a többiek miatt vagy érzékelni a képességbeli különbségeket.

» Egyik órán Erzsike néni nagyon megdícséri, hogy ügyes, figylet, sokat változott stb, következő alkalommal meg azt mondja, hogy biztos fáradt volt, de teljesen 'szét volt esve'. Ilyenkor megint eltántorítanak. Ilyen szavakat és erős eltéréseket nehezen veszek be. Mert én nem érzem ennyire végletesnek a helyzetet, sőt. És ezzel nem tudok mit kezdeni. Valszeg ezt kellene kiiktatnom, és jobban bíznom a saját meglátásomban, megérzésemben. Mindenkinek vannak erősebb és gyengébb napjai. 
Volt hogy elővettük a feladatokat otthon, de úgy ítéltem meg, rosszabbat teszek vele a gyerekkel, mert én esek kétségbe belül, ha valamit tényleg gyengébnek ítélek meg, és rápörgök - magammal rántva a gyereket.  Mintha hirtelenjében ezt valami rögzült, fix dolognak kellene gondolni, ami nem javítható, erősíthető. Pedig de :). Hiába számol ügyesen, ha kacsacsőrt kell tennie vagy egyenlőség jelet, akkor a keze nem boldogul. Most talán már jobban. Vagy ha ki kell egészítenie a halmazokat megfelelőszámú megadott rajzzal, hiába tudja hogy még 3 vagy 5 valamit (halat, gyertyát, létrát, házat, virágot) kell rajzolnia, ha felismerhetetlen egyik-másik rajz, amivel kiegészíti. Érzem a javulást, és ez nagyon megnyugtat, hogy a nyáron még csipkét verni is megtanul(hat), annyit ügyesedik majd a finommotorikája.

BAL-JOBB (bal-jobb, mennek a majok...) 

Néha eleresztem ezt a problematikát, hogy én sem tudom hirtelen merre van a jobb és a bal, máskor ráparázok, hogy remélem, nem a diszlexia egyik jele ez. Az elfordított betűket sem fedezi fel mindig a sorok között. (Nem arra gondolok, hogy már betűket kell tudnia, hanem a papír sarkán ott van egy ábra, hogy keressen pl pont olyanokat - mondjuk FC betűpárok - több sornyi nyomtatott betűből, és  karikázza be. Ő azt is bekarikázza ha el van benne fordítva az FC, azt mondja, ugyanaz)

Higgggyétek el, minden alkalommal kupán csapom magam, hogy miért nem bízok jobban a gyerekben. Nem a gyerekkel van a baj. Magamban nem bízok, hogy tudom-e mit és hogyan kell kezelni. Fel kell-e már hogy ez tűnjön nekem, vagy esetleg megint később derül ki, hogy Anyuka, hogy nem vette ezt észre eddig? Hogy nem tűnt fel, csak az utolsó pillanatban.?

Ezeket a belső paráimat leszámítva imádom látni, ahogy fejlődik, ügyesedik, érik, komolyodik. Ledöbbenek, hogy átússza a medencét anélkül, hogy letenné a lábát szabályos levegővételekkel, ledöbbenek, micsoda megfigyelő képessége van, annak ellenére, hogy nem tud egyszerre egy dolgora koncentrálni. Mellette végigpásztázza az összes csápjával a helyet, ahol van, és otthon kérdezi meg, hogy mi volt az, láttam-e vagy hogy milyen színű volt és hány volt belőle. Nekem meg az sem tűnik fel, hogy ott volt-e az a valami.

A múlt héten felvételi elbeszélgetésen voltunk bent a suliban, és közösen voltunk nagyon büszkék Rá. Mármint én rá, és ő is magára. A beszélőkéje nagyon jó, ha beindul :)). Szereplési helyzetben elsőre természetesen bátortalan, de utána meglódul és kinyílik. Ha Lóci is ott van, akkor túlnyílnak :D. Nem mindig jutunk el az elvirágzásig, annyira tudnak pörögni idegen helyen, helyzetben, idegen emberek előtt. Huhhh… Sok(k) is néha. Ha megkérdezik tőle, mikor született, akkor azt mondja, január. 

- És mind januárOSOK vagyunk. Én és Lola vízöntő, Lóci Bak 

:D :D (ezt a felvételin is elmondta)

Örülök nagyon, hogy mind az úszást, mint a gyerekjógát annyira szeretik, hogy a múltkor miattam nem tudtunk menni, és teljesen ki voltak kelve magukból, hogy ilyen nincs, hogy megint miattam  (a múlt hét előtt Lola volt beteg/lázas, azért nem mentünk 2-szer csak 1-szer) nem megyünk, pedig nagyon szeretnének.