Jövök még egy utolsó poszttal

Valszeg senkit nem lepek meg azzal a közhellyel, hogy piszok gyorsan telik az idő, én mégis mondom/írom mindig itthon is. Az őszi ruhavásárlások eredményeként Mózi látványa 'kiakaszt'. A kapucnis pulcsikban olyan kamasz nagyfiú képét ölti, hogy ... hüpp :((... Ráadásul simán a 152-es méret kell neki, sőt. Ez a méret az ő szülétése után simán jó volt rám is. Most a 152-es gyerekméretbe nadrágügyileg már nem férek el, de a többi kb még stimmel :D. Haladok szépen sorban, és ebbe a nyári utolsó posztba beletolom az utolsó augusztusban megélt napjainkat, a bennem vibráló energiát, és már fel-felbukkanó berezeléseimet.

A doce vita érzést az utolsó hetekben felváltotta a tisztalappal indulni vágyó törekvésem, ami ilyenkor kamrától a padlásig tart(ana), de nem kivitelezhető ilyen rövid idő alatt egyszerre. Ettől függetlenül egy alapos kamra takarítás (a molylepkék miatt különösen muszáj volt), fűszeres szekrény, konyhaszekrény és fiókok takarítás, mosó konyha legkritikusabb polcának rendszerezése, iskolás motyók összefogása, gyerekek ruhájának újbóli átforgatása meg is történt. Híjján vagyok még sok mindennek sajna.

1. ISKOLA - A legnagyobb öröm augusztus végére futott be. Sok-sok telefonálás, üzengetés után LÓCIT IS FELVETTÉK A LILLA TÉRI ISKOLÁBA. Ami elmondhatatlan kényelemmel fog járni, és ne kérdezzétek, hogy elsőre, sőt második nekifutásra, hogy a manóba nem fértünk be... Amikor nyár elején ez kiderült, sírt mind a két gyerek. Lóci nem tudta elfogadni a Szoboszlói Úti iskolát, ahova automatikusan tovább ajánlottak, mert mi máshova nem is készültünk, más opciót meg sem jelöltünk. Vittem magammal júliusban a 0. szülőire Lolával együtt, mert nem tudtam hova elsütni őket éppen, de örültem is neki, hogy legalább látni fogja a tanító nénit, a sulit, az osztálytermet, és barátkozik a gondolattal. Nem sikerült :(. Hallani sem akart róla, elutasította a szeptembert, és az egész iskolakezdést. Ami annyira rossz érzés volt, mert nagy általánosságban azt tapasztalom, hogy nagyon szokták várni a gyerekek az új helyzetet, a tanszerek beszerzését, az iskolatáskát stbt. Na ő nem. És minden alkalommal elmondta, hogy Ő nem akar idejárni, ő csak a Lilla téribe szeretne. 

Én könnyebben elfogadtam, mert szimpatikus volt, viszont az az utolsó pillanatig nem állt össze a fejemben, hogy a logisztikát hogy fogjuk megoldani 3 fele, ha szeptembertől én is kötött időben dolgozom, és a Szoboszlói suliban negyedórával hamarabb kezdődik a tanítás, és hamarabb is ér véget minden móka. Hogy fog ez kinézni délután, mikor össze kell szedni őket, különórára hordani, hazaérni, túlélni. Ahhoz hogy én egy helyzetet át tudjak keretezni (mert én inkább ebben érzem jónak magam, mint hogy körmöm szakadtáig menjek, telefonáljak, kapcsolatot keressek, szivességet kérjek, holott én hiszek a több létező jó megoldásban) találnom kell benne kihívást. Általában valami olyan dolgot, amiben nem vagyok elég erős vagy épp jónak érzem magam, de eddig nem volt szerencsém kipróbálni éles helyzetben. Szóval elkezdtem várni vegyes kíváncsisággal, hogy miként fogom pl áthidalni ép ésszel, ha Attila hetekre nincs, és a nagyszülőkről se kelljen több rétegnyi bőrt lehúzni. 

Szerencsére mindig minden úgy van jól, ahogy kikerekedik. Múlt héten hétfőn voltam bent az igazgatónál, mert kaptunk egy fülest, hogy egy kisfiú nem abban a suliba megy, mi pedig egyből le akartunk csapni. (Augusztusban már érdeklődtünk többször, sikertelenül.) Ennyire nem egyszerű az ámen, mert a tankerület az illetékes. Oda is telefonáltam, míg végül ezen a héten kedden eldőlt, hogy Lóci kapta meg a megürült helyet!!! Azóta napjában többször elmondja, hogy milyen jó, hogy oda fog járni, és hát mi is jól megölelgettük egymást, hogy sikerült. Épp befértem erre a nulladik szülőire, és a hetem nagy része azzal telt, hogy 

• logopédia Lócinak 2*, 
• Mózinak utolsó BagolykaLand, 
• sulis cuccokat megvettük Mózinak hétfőn (Lócinak addigra a másik suliban az ofő mindent megvásárolt, ami oda kell, felmatricázott, befedett stb), 
• felpróbáltattam az összes ruhát, hogy lássam mire van szükség, bevásároltunk családilag, 
• elvittem a családok átmeneti otthonába a kinőtt cumót, 
• befogadási nyilatkozatért mentem a Lillába, átvittem a Szoboszlóiba, 
• kérlemet írtam, hogy ott szüntessék meg a tanulóviszonyát, 
• adatlapokat töltöttem 3 iskolára, 
• diákigazolvány (Lolának és nekem közben személyi, mert lejárt), 
• a tanító nénivel összefésültük, mi az a tanszer, amit el tudok onnan hozni, mennyi pénzt ad vissza, mit kell még akkor a másik iskolába megvenni, 
• Anyát vittem Szentimrére, hogy ne kelljen állandóan vonatozni, 
• közben Apáért (az enyémért) izgultunk a klinikán, a héten kiengedték végre, én vittem haza, és 
• közben a saját beléptetésemhez szükséges papírokat is töltögettem, küldtem. 
• Péntekre a gyerekeknek még fodrász is volt, hogy suli-kompatibilisek legyenek, és 
• a hétvégén még Lócinak be tudom fedni a tankönyveket, fel tudom könyvjelzőzni. 
• A Szoboszlói suliban nyáron a szülőin elvállaltam, hogy megvarrom az osztálynak én az egyen tisztasági zsákot és az uzsis zsákokat, így 50 db zsák önkétes kivitelezését is bonyolítottam kvázi fölöslegesen. 
• Ja, és Lóci szemét is megvizsgáltattuk, fogja-e látni a betűket :). Fogja. Sas szeme van.

Ezt a fajta rugalmasságot nagyon sajnálom, hogy odalesz, és nem lehet mindent akkor intézni, amikor én tudom/akarom. 

Tegnap a Lócika iskolatáskája is befutott, mert ahonnan augusztusban megrendeltük kiderült, hogy hiába várjuk, így sos Csehországból érkezett (ugyanolyan, mint a Mózié, csak más szinű), és úgy örült neki, hogy pillekönnyűnek érezve magam imádom végre látni ezt a lelkesedést. Ő írta alá az átvételit :D

Amíg a héten a befogadó nyilatkozatra vártunk a suliban vele, addig az új osztályfőnökkel ismerkedett, a teremben kinézte a helyét, és a tanító néni felől is nyugodt vagyok, teljesen újonnan érkezett a suliba, de nem pályakezdő, kedves, őszintén mosolygós, gyerekcentrikus(nak tűnik).

Szóval az utolsó hétre minden klappolt, elmentek mamáékhoz, hogy 3 napot mi is szusszanjuk az előttünk álló meghódításra váró út előtt ;-)

2. EGYÉB - most jön hétvégére a szusszanás rész. Ami nálam inkább még az elvarratlan szálak tisztázása, átnézése, hogy szeptember egytől ezek már ne vonjanak el figyelmet.

A héten Ágival smink oktatáson voltunk. Az ihletet egyértelműen Kiskatának, és rajta keresztül Marikának köszönhetjük, mert olyan régóta tervezek valami hasonlót, és most kerek perec léptem is. Tök jó volt. Semmi túlhájpolt esemény vagy extra kellék. De pár személyre szabott kivitelezési jótanács + gyakorlat, kézzelfogható eredmény. Ezt szeretem :).

Múlt szombaton Bettivel találkoztunk a Kispadli teraszán, mert a közelben járt, és még este is itt örömködtem Attilának, hogy olyan jó volt találkozni, és hogy bár nem rendszeres, de tartjuk a kapcsolatot, és mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A köztes időben telefon és chat.

Hétfőn este Barbival és Mesivel ültünk be a Maszekba. Ilyenek kb már csak évente jönnek össze, és a gyerekeket 2 éve nem eresztettük össze, max a Lidlben vagy a suliban futnak össze (jó sok lett az össze :)). Volt is itthon háborgás Mózi részéről, hogy ő már 2 éve nem találkozott Kendével :). A fő téma a #homeoffice és #homeschool volt, ki hogy lavírozott. Barbival megint munkatársak leszünk :).

3. KUTYI - mert ez is izgalmas volt a múlt hétvégén. Attila kint nyírta a füvet, sövényt, mi éppen bent, Titus pedig az új kenneljét és kifutóját tesztelte. Mózi kiment, és kis idő múlva iszonyatos vonyítás. Totál kimegy belőlem az erő, amikor szenvedő állathangot hallok vagy beszorult magatehetetlen vergődő állatot látok (nem mintha sok ilyet látnék). A lényeg, hogy Titus átdugta a fejét megörülve Mózinak a 10*10-es betonacél hálón, viszont sehogy sem tudta visszahúzni. Rángatta a nyakát, vonaglott, de látszott egyből, hogy ő ezt nem fogja tudni egyedül megoldani. Attila is rohant, ahogy Mózi kiabált, de a füle be volt dugva. A szomszédok is kiszaladtak. Ő lefogta a testét, én pedig próbáltam átmozgatni, masszírozni a füleit. Nem ment. Betüsfürdőztem a fejét, de ezzel sem volt könnyebb, mert mindig akkor rántotta el, amikor már csak kicsit kellett volna tolni rajta. Lefőttem nagyon. Közben vagy vonyított, vagy megadóan tűrte. Szomszéd Zsolti bácsi jött át fogókkal, és szétfeszítette, így masszíroztuk át a füleit és a kis redőit a fejebúbján, állán... Bele sem merek gondolni, mi lett volna ha nem vagyunk itthon :(. És hogy egy ekkora résen átfér a feje... Egyelőre jegeljük a kennel témát. Kell rá csirkeháló, de én egyelőre akkor sem merném kint hagyni.

4. OVI - Lola keddtől már gyűri az ovit. Nagyon várta, én pedig kaptam az alkalmon, hogy csúsztatva indítsuk az új tanévet. Az első nap reggel picit elanyátlanodott, mert másik pavilonban voltak még másik nénikkel, de már délután nem érzékeltem ebből semmit, a csoportjukból is jártak kislányok, nagyon jól elvolt, várta a másnapot is. Kiskutyásat-kiscicásat játszanak és homokoznak főleg.

5. MOZGÁS - végre elértem azt az állapotot idénre, hogy tervezzek, és helyet szorítsak, hagyjak ennek is. Futás továbbra is a barátom. És végre a heti 2-3 7 km-nek látom másnap az árnyalatnyi értelmét. Hátha be tudom ezt valahova suvasztani majd akár beltéren, ami annyira nem izgi...

Debrecenb-Pallag - 42 perc alatt megy sorompótól ‘árkontúlig’ és vissza :)
(lesz ez még jobb újra)

6. SZOCIÁLIS KAPCSOLATOK - Lócika ovis barátja, Martin volt itt valamelyik nap, itt partiztak, medencéztek, legoztak, majd meghívták ottalvásra is, aminek egyelőre nem tettünk eleget, mert Lóci nem csinált még ilyet, és nagy falatnak érezte.

Múlt szombaton Attila egyik vadász társa volt itt a családjával két kisfiúval grillezni, bölcsis társak voltak mellesleg Lolával. Ez főként Attila 'nyitása' volt, és én az ilyesminek mindig örülök ;-).

7. MUNKA - és hát itt lennék én is a sor végén (tudatosan hagyva utolsónak). Eddig sok energiával töltött fel az új érkező szitu, és ez a várakozás visszaadta a 10 év alatt megkopott önbecsülésem, ami leginkább támogatta a döntésem. Egyelőre nem is akarok itt kétségeket, negatív bármit hagyni, fogok írni, jelentkezni menet közben feltétlenül.

"Ez volt a legjobb Szentimre" /gyerekek/  :D

99. éves nagypapám megkocsikáztatta a gyerekeket. Nagyon sok ilyen roki-kocsi tunningoló videót néztek a fiúk a nyáron, így ez a program most mindent vitt :)).