Advent első vasárnapja

Ha akarnék sem tudnék (pedig valójában akarnék... :))) meghatóan meghitt, békességgel átitatott fenyőillatú adventi képeket csatolni, mert nem alkalmas a helyzet, nincsen meg minden hozzávaló. Amivel napok óta hangolom magam az, hogy a blogból visszaolvastam a karácsonyi menüpontot... Annyi mindenért tudom nyomorgatni magam, de a blogot akármikor visszaolvasom úgy érzem, óriási emlékanyagot gyűjtöttem össze magunknak, amit imádok, és nagyon örülök magamnak.

Pár hete a gyerekeknek megrendeltük az új ágyakat, asztalokat, szekrényeket, mert szeptember elején és aug végén készlethiány volt, viszont pont egy hete megérkezett (van még hiányossága, mert a fogantyúk, és 2 fiók előlap szintén nem volt, várjuk). Ebben a 36 db lapjára pakolt dobzban bukdácsolunk, és addig nem akartam összeszerelni, amíg nincsen meg a helye. Viszont ahhoz két ágyat ki kell ebrudalni és átrendezni a szobákat. És ha már új bútor, akkor egy gyors tisztasági festét is csináljunk már. Felhívtam Ferit tegnap, mert éreztem magamban az energiát :D, aki festeni szokott nálunk legalább 10 évre visszamenőleg, hogy mennyi festéket vegyek, milyen hengert, adjon pár praktikus jó tanácsot, mert akkor én erre ráugrom gyorsan. Így is lett. Három gyerekkel felkerekedtünk a festékboltba, bekevertettük a korábbi halovány szürke árnyalatot, megvettük a takarófóliákat, szegőragasztót, hengert, és négyeseben kirámoltuk az első gyerek szobát. Attila Pesten szív, így a gyerekek voltak a segítségek. Kiszedtem a tipliket a falból, a lázcsillapító szirup adagolójával befecskendeztem gipsszel a lyukakat, kigletteltem a párkányt, leszedem és kimostam a függönyöket, körbe ragasztóztam a kapcsolókat, szegőlécet, és nekiduráltam magam. Az első fél óra után kétségbe voltam esve, mert baromi foltos volt az egész, és nem emlékeztem, hogy Ferinél is így nézett-e ki. Féltem, hogy esetleg a festék nem volt jól elkeverve, hiába kevertem rajta én is. Ez elég jól kirántotta alólam az önbizalmat és a lendületet, ráadásul a plafon fehér, ott is szegélyezni kellett, mert itt ott, belefestettünk Mózival (Ő picit jobban is :D). Vártunk egy kicsi, és látszott, hogy ha megszárad, akkor szép lesz, így tovább hengereztünk létráról és alóla. A létra kint rohadt a kertben, így először azt is le kellett pucolni. Estére készen lettünk több rétegben is (az egyik fal annyira retkes volt, Mózi még a villanykapcsolókat is körbe rajzolta tanulás helyett, és neon festék pacák vannak rajta, amit 6 réteg sem fed le :(. Mára maradt a plafon széle, ahol a két szín találkozik, és az ablak pucolás, romeltakarítás. Ez eddig jó. Viszont a másik szobát is ki kellene, de nem férek.

Amit tudok bútort, pl az asztalokat össze is rakom, és beteszem a helyére, utána a romok felett lehet mézeskalácsot sütünk inkább. Kata olyan tündér vagy inkább angyal volt, hogy a szomszédjuk méhészetéből rendelt mézet házhoz is szállította nekünk. Óriási köszönet érte, mert ez most rengetegett le vett a vállamról.

 A hét megint húzós lesz a zárás miatt, nem látom egyelőre a végét és a karácsonyt.

A túltengő energiát este még levezettük egy kis futással, amit nem is a futás aprópójából űzök már, pusztán azért, hogy a napi lépésszám gyűljön, mert siralmasan keveset mozgok, ez pedig gyorsabb, mint a sétálás.

Egyébként 10 éve pont így éreztem magam Mózival a hasamban, amikor betonozták, parkettázták, felújítottuk a Kossuth utcát karácsonykor Mózi érkezése előtt még egy szűk hónappal.

ezt a WC-n ülve csattintottam, ide is jutott motyó :D