tűkkelütött: Két keréken a Tiszán

Program ilyen hamar még nem született meg, amiben én is részt vettem :D. Báááár..., érnek meglepetések.

Mindjárt vissza is tekerek az előzményig. Talán Mózi kerótúrás tábor említésére jött egy reakció Esztertől (egyelőre nem merem itt a blogban leírni többet, hogy Sanyikám, mert az előzőben jó sokszor megtettem :)), hogy olyan jó lenne megint tekernünk, mint anno. Egy-két üzi váltás, és le is zsíroztuk június 18-at, az első szóbajöhető opciót. Szinte bele sem mertem élni magam. Már csak azért sem, mert én azóta kb nem bicikliztem. Ok kisebbeket Tiszaszőlős-Szentimre környékén max, illetve a városon belül, de 5 éve kb az is a nullához konvergál. Megszakad a szívem (itt is éppen), ha a németországi dunamenti, vagy osztrák (Salzkammergut) túrákra, de akár balcsis kerótúrákra gondolok. Életem meghatározó élményei ezek. Olyan szeletek, amik rengeteget adtak ahhoz a személyiséghez, aki akartam lenni. Kezdve a sok-sok röhögéssel, útvonal tervezéssel/nem tervezéssel, cígöléssel vonatról fel-le, megszakadással, lejtőn ereszkedéssel, szakadó esővel, sátrazással, májkrémes pufi búzán éléssel, gyönyörködéssel és a végére egy vegyi fegyver arzenállal a batyuban, ami a minimál felszerelés miatt gyűlt be :D:D.

Az 5. ilyen csajos-hármas (Eszter, Pata - Paál Kata) kerótúra Franciaországba már miattam nem valósult meg, mert jött Mózi. És azóta is jön, jönnek, hol nálam, hol Sanyikámnál, hol Patánál. Lassan viszont elérjük azt az állapotot, ami annyira belém égett vmelyik német (?) vonat állomáson, ahol a cuccunk lent maradt, amíg a kerókat felpakoltuk a vonatra. Az ajtó becsukódott, és elment velünk, a fekete kerós táskák pedig ott maradtak a peronon. Visszavonatoztunk, és ott láttunk olyan 'idős' (akkor annak vélt) vidám asszonyokat, akik szintén keróztak beöltözve. Akkor megállapítottuk, hogy mennnnnyire nagyon jó ez, és hogy mi is ilyenek leszünk. És annyira jó lenne. Van bennem nyilván félsz: hogy ne várjam majd vissza azt a gondtalan fiatalságot, mégis úgy érzem: hamarosan REUNION!

Sanyikámmal kb az összes mérvadó élményünk a fiatal 20-as éveinkhez köthető. Gimis barátság, közös albérlet, Milánó, kerótúrák gyöngysora, így aztán különösen vártam, tudunk-e mit kezdeni egymással kettesben egy napon keresztül. Na jó, sejtettem, hogy menni fog.

Annyira hirtelen szerveztük le, hogy bele sem mertem a gondolatba helyezkedni, aztán már itt is volt. Én vettem fel fél 9 körül, mert a Galaxyba befér két keró, ha le vannak fektetve az ülések, illetve Gyula segített betetriszezni őket, a vonatos élmény így kimaradt :). Amit lefixáltunk, hogy Aperollal indítunk egyből vhol Tiszafüreden az olasz körutunk emlékére. Jöjjön hát egy then and now fotó (2008-2021)

THEN

and...

NOW

Persze itt még annyira frissek voltunk és olyan könnyű dolga volt az aperolnak is, hogy felmerült a gondolat, hogy az autót ott hagyjuk, végig koccintunk ahol csak tudunk, utána vagy Gyula értünk jön vagy vonatozunk, és holnap az 5 gyereket felpakolva a vonatra visszajövünk majd az autóért :D. Neki is lódultunk karattyolva, tök jó volt hogy alig volt forgalom, így lekerültek a textilek felülről, és maradt a fürdőruha. Abádszalókon viszont, amikor a lejtőn legördülve bekerekeztünk az étterem mellé, és venné fel Eszter a pólót jön rá, hogy hát Ő azt ide tette a kis szíj alá... Elhagytuk. Valahol. Nem baj, menjünk vissza, kb emlékszünk arra kis öböl szerűségre az úton, ahol lehúzódtunk vetkőzni. Egészen 12 km-t visszakarikáztunk, de nem lett meg. Sem a biztos pont, hogy na itt álltunk meg, sem a póló... Kitikkadva megebédeltünk Szalókon, előtte megáztattuk a lábainkat a Tiszában. Nem volt bőséges az ebéd, de annyira meleg volt, és ez már csak picit később derült ki nálam, hogy elfogyott az üzemanyag, gyorsabban égetem, mint anno, és egy műzli szelet kevés reggelire. Sarud körül éreztem, hogy már baromira fáj a fejem, pedig inni sokat ittam, nem csak magamhoz képest, de olyan bizonytalannak éreztem magam, és hányingerem is lett. Megmegálltunk inni, de volt egy pont, amikor tényleg felmerült bennem, hogy megérezném-e előre, ha el akarnék ájulni. Lefeküdtem kicsit a fűbe, nagyon kényelmesre vettük a tempót, szaporodott az árnyék is, és a végére egész jól magamhoz tértem :D. A Mózi új cangáját vittem el, mert az enyém annyira koszos volt, illetve felavattam, mielőtt ő megy. Úúúúgy feltörte a fenekemet, hogy a törölközőn kellett ülnöm, de a lekeverő hekkezés után már vissza sem bírtam csüccsenni, csak kiállva tekertem :D. Hát, mit ne mondjak. Az állóképességem kb negyede marad meg korábbról. A felére jó lenne azért visszatornázni. Mindezekkel együtt annyira nagyon jó(k) volt(unk).