2 éve kerestem fel - legyen - Mártit, mert mindig találtam magamban olyan kis gócokat, amik nem engedtek az arany középúton működni. Pl. óriási és - ha rajtam múltak volna - végtelenségig folytatható elnémulásokra is képes voltam, csupán belső monológokkal. Közismert állítólag, hogy a terápiába szállított probléma max az aktuális megküzdési képességünket tükrözi, és aztán lehet jóóól csúszni bele, és felforgatni, majd újra alapozni az egész személyiséget, megrágva és megdolgozva mindig éppen addig a szintig, amivel még elboldogulunk, helyére pakolva múltat és sérelmeket. Most elérkeztünk egy, vagy A szakításig. Egy leválási folyamathoz, ami rendesen meghat :( . 2 éve simogatjuk ki belőlem azt a személyiséget, akivel megint azt érzem, hogy még nagyon szívesen eltöltenék jó sok időt/évet ❤️.
Hirtelen ezt a képet találtam ide 😁. Kell ennél jobb? Vasárnapi ebéd után mesélés és ájultan bealvás.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése