tűkkelütött: Ősz

Annyira imádom az indián nyarat, ezt a napos gyönyörű őszt, mert jó érzés a Napon töltődni, nem elbújnom kell előle. Legjobb! Az időjáráson túl az ezévi különösen a kedvencem. Kezdve az Attilás tekerésektől, Máltától, tenisztől, sulitól, munkában történő változásokon át a belső tudatos változásokig, amik megint könnyebben történnek, inkább kicsit ‘szüret’ feeling. Voltam pl most is Kollár Áginál öltöztetésen, és mondtam is neki, hogy annyira jó érzés volt, hogy nem ünnepszámba ment az esemény, pedig vártam nagyon, hanem büszke természetesség vitt hozzá. Imádom.

Tenisz. Pár alkalom után úgy döntöttünk Sanyikámmal, hogy edzőt is keresünk, és két alkalom után érzem a javulást. Én teljesen a nulláról kezdtem, inkább tollas és pinpong technikám van, de alakítható, és már vannak teniszre hasonlító mozdulatok 😁. Eszternek ez már az elején is megvolt, de így is annyira élvezhető főleg ezzel a szabadtéri ajándék időjárással. A tél biztosan meg fogja tépázni picit, mert teremben a duplája lesz egy-egy alkalom.

Ne mondja nekem senki, hogy nem BABA ❤️
Gyönyörűm!

Iskola. Lola néha még mindig mondja büszkén, hogy el sem hiszi, hogy ő már iskolás ☺️. Nekem pedig baromi távolinak tűnik az ovi és az ovis kor. Abszolút zökkenőmentesen veszi az akadályokat, felelősségteljesen hegyez, sőt mindig kéri, h írjak neki összeadásokat, kivonásokat és pipáljam, ami jó. És jó ❤️. Vannak barátnők, barátok, nagyon szereti a tanító néniket, vasalható gyöngy díszt is csinált már Orsi néninek. Voltunk szülinapi zsúron, volt Halloween az iskolában, tolják a focit (ez majd szeretném idővel elsorvasztani nála, és kicsit nőiesebb mozgást találni neki). A nagylányosodás mellett ott van a BABA is. De valszeg ezt már inkább csak mi látjuk. Mondom is neki mindig, hogy attól hogy nagy lesz, én látni fogom az egykori babát, ami sosem azt jelenti, hogy azt akarom hogy baba maradjon, hanem látom azt a gyönyörű ívet, ahogy babából nő lesz. Hihetetlen energiával rendelkezik, állandó vidámság. A fiúk is szépen muzsikálnak a suliban, de most Lolánál szembetűnőbb a változás.

To be or not to be 😁

Mózi kamasz. És csak ritkán a ‘tenyérbemászó’ nyegle fajta. Szépen jönnek az ilyenkor aktuális kérdések, témák, pl mikor smároltam (pont ezzel a szóval kérdezve) először és kivel, kibe szerelmes ő, mehet-e vele lógni a térre stb. Amikor az ondódi gyerektársaság bandázik, érzem azt a nemespenész jellegű irigységet magamban, hogy ez annyira jóóó, és úgy örülök, hogy egy ilyen fix kis bázisuk van.

Lola rajzolta meg, én faragtam ki

Wednesday, mi más 🫡

Halloween. Korábban kirázott a hideg ettől az amerikából átcsempészett ünnepnek a gondolatától is, aztán szépen bekúszott, és megszerettem. Mert hallottam én itt már sátántól jövő üzenetnek is bélyegezni, de csak arra koncentrálok, amit ez nekünk ad. Társaságot, plusz alkalmat kikapcsolódásra, alkotásra, közös időre. Inkább jelent számomra készülést-várakozást. Volt az iskolában is buli, nagyon jól érezték a gyerekek magukat, Mózi és Lola is kapott oklevelet, volt a közösségi házban tökfaragás, amire nagyon sokan jöttek, és volt külön cukorka gyűjtő esemény, ami javában túlmutatott a tavalyin, óriási érdeklődés volt rá itt a faluban, felnőttek-gyerekek jól mulattak. Nekem van itt a legnagyobb dolgom, hogy közel engedjek embereket magamhoz, magunkhoz, eldobáljam a címkézést és az előítéleteimet (érezhetően sokat javultam ebben), kitárjam a kíváncsiságomat, elfogadásomat más felé. A múltkori vezetői ws legmélyebben megmaradó feladata és képe az volt, hogy rajzoljuk fel a szerepeinket, amiben vagyunk, majd nézzünk rá, hogy mekkora részt tesz ki ebből a munkás ember/vezető. Hiába tűnik evidensnek, hogy csekélyke, sokszor próbálok erre a rajzolt képre gondolni, amikor beszív a munka, hogy ne hagyjam nagyon elnyeletni magam benne/általa, mert mellette írtam jó pár egyéb szerepet is. Így tegnap este elhajítottam a gépet, és hónom alá csaptam a Tatrateát, pezsgőt (amiről már csak pukkantás után derült ki, hogy alkoholmentes 🤭) és részt vettem az Ondódi Halloween Fest-en. A legnagyobb újítás az volt, hogy egy trailerre felpakoltak a közösségi ház udvaráról két tetős asztal-pad kombinációt, fellampionozták, asztalra mécsesek kerültek (nem sok, mert kellett a hely a nasinak és az alkoholnak), és quaddal húzták. Miután Attila hazaért, ő is becsatlakozott, és rendesen becsiccsentettem végre, és megismertem sok jó embert 😂.