Nem mondom, hogy az előző posztban megfogalmazott érzéseket totálisan elfújta a szél, mintha nem is lett volna, de érezhetően jobb a helyzet. Kellett nagyon ez a 4 nap, sőt még olyan jó lenne a teljes hét. Vagy hónap :D. Letenni a lantot és kiszakadni. Nem vagyok telhetetlen, a szabijaimat vegyem ki szépen, és ha év végére sikerülne mindazösszeset, akkor már nagyon jó leszek.
Mózi a Húsvétot (péntektől-keddig) Hután tölti a nagyszülőkkel és Bendivel (kiegészülve 2 napra Dórival és Barnával). Mi pocolunk itthon, és élvezzük, amit csak tudunk. Picit úgy érzem magam, mint a repülős oxigénpalack ügy kapcsán, hogy amíg én nem jutok levegőhöz, nem tudok adni. Amíg én nem vagyok jól, nem tudok önfeledten a gyerekkel játszani, Attilával lenni, barátnőként, rokonként jó lenni. Lola még mindig nagyon igényel, sokkal jobban, mint amit adni tudok :(. Állandó anya-hiánnyal küzd. Annyira belém bújik, annyira túl favorizál, hogy innen csak nagyot lehet esni… Nem szeretnék csalódást okozni neki, de Anya mindenben a leg. A legszebb, a legjobb, csomó szívecskés Anya-Lola rajz születik, imádom őket. De úgy érzem, nem tudom visszaadni. Mintha minimálban üzemelne az érzelmi szintem. Attila is mondta már, hogy mindig olyan undokul/csúnyán reagálok vissza (pedig nem akarok, nem tudatos, de lehet. Próbálom figyelni magamat).Az elmúlt héten Lócika hozta fel, hogy ő abszolút nem emlékszik rá, hogy én játszottam Vele, Velük, amikor kicsik voltak 😭. Csak arra, hogy énekeltem esténként. Kipotyogott a sok-sok duplózás, játszóterezés, gyurmázás, mesélés… Az utóbbi időben tényleg nincs ilyen. Vagy csak nagyon pici és részemről nem önfeledt. De hogy régen sem hagytam mély nyomokat, romokba döntött. Az elmúlt héten (vagy azelőtt) elnyertem a sz@r anya jelzőt is végre. Ha már egyébként is sokszor annak érzem magam, végre Mózi ki is mondta :(. Azért mert a szombati MCC-re nem csomagoltam neki ennivalót, mert azt mertem mondani, hogy most reggelizett indulás előtt, ebédre kapnak ott komplett menüt és mondtam, hogy vigyen gyümölcsöt (almát/banánt).
Nem vártam nagyon a teljesítményértékelést sem, mert tudom, h nem alkottam kiemelkedőt, nekem pedig a kvázi minden oké, kevés. De ebbe a váltásba most ennyi fért bele egyelőre. Örülök, hogy eddig elevickéltünk, és egyáltalán irányban vagyunk :D. Ami megkenegette kicsit az oldalamat, hogy azt mondták egyéniség vagyok (bármit is takar ez), és kellenek az ilyen vezetők. Ezt idetűzöm a mellényzsebembe, és megpróbálom megugrani saját magam. Pont azokat a dolgokat, amik miatt ezt az egészet elvállaltam. A eresztésmentes rendszerépítés miatt, a több szál profi menedzselése miatt, coach/mentor szerep, priorizálás, időben válaszolás, reagálás, delegálás, napi operatív munkából kivonódás, tervezés/tanulás, fejlődés miatt, és hogy ez ne lúgozzon ki. Esélyesnek tűnik 😂.
Néha elmennék. Csak úgy. Nem tudom hova. Hogy senki ne keressen. Itt hagynék csapot-papot. Kifeküdnék valami fennsík tetejére, ahol biztosan nincs medve és hangya. És feküdnék, nézném az eget, és megvárnám, hogy kiürüljön belőlem az érzés, hogy állandóan kevés vagyok, kevés van belőlem, vagy pont nem ott van, ahol kellene. Hogy többet kellene, hogy gyorsabban kellene, hogy többször kellene, hogy hosszabban kellene, hogy pontosabban kellene, hogy profibban kellene, hogy anyásabban kellene, hogy nőiesebben kellene, hogy tökösebben kellene, hogy több önbizalommal kellene, hogy kevesebb arccal kellene, hogy több alázattal kellene…
Csak hutás képem van, amit nem is én csináltam és ott sem voltam, de megmelengeti jégszívemet ❤️.
 |
| 2018 |
 |
| 2024 |
 |
| 2024 |
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése