tűkkelütött

Az eddig stramm gyerekként működő kisfiam fülét tegnap a bölcsődében meghúzta Lilla, az Amazon. Tegnap negyed 1-kor telefonált Márti néni, hogy Mózi (a bölcsiben Beni, Benedek) nem nagyon akar enni - pedig akkor tényleg baj van nálunk, illetve, hogy nem akar lefeküdni, csak Anyaaaa... Robogtunk érte. Csak ült a törpe ágya szélén, mellette Márti néni. Olyan jó mindig megállapítani (ha elölről látom, ha hátulról, ha elesetten, a virgoncan), hogy az én gyerekeim a legjobban összerakottak :D. Gondolom, ezzel így van mindenki. Így is kell. 

Elkezdte nekem magyarázni, hogy nem alud, nem enni, hazaaa, ki, odaaa. Ő magától meg sem próbált a mélyére ásni, hogy mi történt, csak hogy valami nem jó most. Ezek után vártam, mi lesz reggel. Igen. Pontosan. Már reggel mondta, hogy cipő le, hazaa, nem alud... Ahogy közelítettünk az intézményhez a kedve fordított arányban romlott. Sőt. Exponenciálisan romlott. Sírva hagytam Erzsike néni ölében összeszorult szívvel. Nem jó ezt hallani. Kijöttem, de még picit vártam a bejáratnál, ahol szintén tisztán kivehető volt az anyázás. Legszívesebben maradtam volna, de ezen túl kell jutni. Legalább 200 méterre jutottam a bölcsitől, amikor majdnem felhívtam őket, hogy sír-e még, nem jobb-e ha maradok. Inkább Attilát hívtam. Délben megyek érte, nem alszunk ma ott - szerintem. Már ha addig kihúzza. Kérdeztem még út közben, hogy Lillától fél-e, és azt mondta JA :(. Zokogni is akkor kezdett, amikor meglátta, hogy Lilla már ott van a csoportban. Este Attila azt mondta, úgy megrángatná ő az Amazon fülét :). 

Ez még mindig a jobb verzió. Nem harapták sebesre a hátát...

Megyek gyorsan megváltom a világot ebben a pár órácskában.