tűkkelütött

Lóci Kapitány most először átaludta az éjszakát. Sőt! Amikor felébresztettem 10 után, nagyon törtem a fejem, hogy mit ettem-ittam, amitől ennyire húzza a lóbőrt. Elsőként a borra gyanakodtam :D, de az nem játszott, mert javában este tíz után, tizenegy fele sikerült eldobnom a kezemből, akkor is csak a járókába mertem tenni, hogy Mózit ne sírja bent fel, és mi csak ezután fogyasztottunk. Reggel fél hatkor arra eszméltem, hogy Jéééé, reggel van, és Lóci nincs a hónom alatt. Fél 7-kor felébresztettem (és lefényképeztem, hogy az ágynak mely szögletében feküdt, ahol jó a csí. - ma este is odateszem le ;-)),

a külsérelmi nyomokat maga okozta magán

állandóan összekaristolja a pofiját,
mert próbál betalálni a szájába...

hogy egyen, de tényleg csak annyit csinált, majd elvittük Mózit nyolcra a bölcsibe, és még utána is aludt. Ma különösen jó napja van, na nem mintha sírós lenne, de ma egyetlen negatív mukkja nincs. Gagyarászik vagy örül veszettül nekem, ha fölé hajolok. Hálásan sikongat, én meg majd' elolvadok a fogadtatástól. Ha kikerülök a látóteréből, majd újra vissza, megint sikongat, gőgicsél. Hamarosan lódulunk Móziért, ami megint nagy dózisú jó érzés az ereimben, mert Anyaaaa!!! Aztán hozzáteszi büszke őszinteséggel, hogy SÍ(r)TAM! 

- Sírtál?! Hát miért sírtál? 

- JA, SÍ(r)TAM... Anya után. :D

Annyira drága, ahogy beszél, és itt-ott helyesen ragoz és használja az igeidőket. A reggeli bölcsi még most sem az igazi. De már nincs nagy zokogás, részemről meg menekülés, hogy ne halljam, ne búcsúzkodjak sokáig.