Ezt is elkezdtük... - Óvodás lett Lóci

Hétfőn délelőtt fél 10-re mentünk a tízórai után az oviba, és elvileg Lócival délig kalkuláltunk. Ez csak egy szippantás volt az oviból, elvileg ebéd sem volt rendelve neki. 

Olyan pirinyónak hat a vegyes csoportos nagyok között, de Mózi mindenkinek elmondta az első nap az öltözőben (anyukáknak, dadusnak, gyereknek), hogy az ÉN  TESÓM MÁR IDE FOG JÁRNI AZ OVIBA. Fogta a kezét, és moondta, hogy gyere Lócika, megmutatom a csoportszobát... Na, nem mintha ne ismerte volna még a járást, de ez mellékes. Lóci meg nagy egyetértéssel ment és bólogatott utána, hogy jó, Mózika. Aztán ha Mózi eltűnt a mosdóban, akkor Lóci egyből kereste, hogy HOL VAN A TESÓM?? Soha nem hívják így egymást, max bent :). Olyan cukik. Jó látni még ezt a nagy egyetésrtést és támogatást, de nyilván nem lesz mindig így.

Én nem is maradtam ott, háromnegyed 12-re surrantam vissza, hogy Lócit zsebre tegyem, Mózi marad. Ahhaaa... :) A nagy többség már ült az asztalnál, várták a levest, az én két fiam pedig kézen fogva téblábolt az asztalok körül, hogy mi hova üljünk? Mert csak szigorúan egymásmellé szerettek volna. Láttam Bandikát is (a nagy havert), hogy most picit perifériára szorult a Mózi szemében, tegnap azzal várta Mózit már az oviban reggel, hogy Beni, leszünk barátok...? :) Komoly dolgok ezek.

Miután mondtam, hogy Lóci még nem ebédel itt, hanem majd csak otthon, Mózi elkezdett engem kérlelni, hogy deeee, hadd egyen itt Lócika. Lóci pedig egyértelműen Pavlov kutyájaként ha ennivalót lát, beindul a nyálelválasztása, és elvonszolhatatlan az asztaloktól :D. Ildikó néni is mondta, hogy maradjon nyugodtan, fog jutni neki is. Így aztán együtt lapátoltak. Utána pedig egyértelmű, hogy Mózi nem akart maradni egyedül úgy, hogy Lócit elhozom, elhoztam hát mind a kettőt, és itthon ment a szunya.

A második nap (tegnap) már full műszakot nyomtak, evett, aludt. Mózi ugyan újságolta, hogy délben volt nyöszörgés anya után, de hamar bevágta a szunyát, és nagyot aludt. Arra, hogy Lóci is csúszkált-e popsi sível a dombon az volt a válasz, hogy neeem. Lócika csak sétált az udvaron. Egyemmmmeg. Ezeken érződik még az elveszettsége. Hogy egyedül sétál az udvaron... Nem féltem én egy percig sem, picit lehet jó is, ha visszavesz az orcájából, mert amikor ott vagyok, és biztonságban érzi magát, akkor durván darálja az embereket, fiúkat, lányokat, kicsiket, nagyokat. Valszeg ezzel kompenzál, de akkor abszolút nem tűnik gyámoltalannak. 

Különösebb beavatás nélkül, szerintem mondhatjuk, hogy MÁR ÓVODÁS LETT LÓCI!

Ma Attila is jött, megmutatta a jelét, zsákját, törölközőjét büszkén, most pedig indulok is értük. Azért könnyebbség, hogy csak 1 helyről kell felcsipegetni őket.