Mi más lett volna, mint fővárosunk turista számba menő Nike nemzetközi félmaratonja 2009 szeptember 6-án? Na erre már kicsit tudatosabban gyúrtam. Akadt profi futótársam is, aki a Hortobágyon elért eredményem után keresett meg, mert ő is debreceni, és invitált, hogy jó kis csapat gyűri az erdőben, csatlakozzak én is. Hát, hogy a fenébe ne. Visszagondolva a csapat elő sem került, csak ez az egy szem férfi ;-). Vele kezdtem el futni az erdőben, meg ki Pallagra. Mint említettem a futás magányos sport, jobb olykor egyedül. Olyankor több bennem a szufla. Egy szónak is száz a vége - már csak az elcsépelt frázisok miatt is - rajtolok a Hősök tere mögül. Ezen a versenyen már otthonosabban mozgok, van célidőm, és jó helyre is állok be vele, van rutinom a pisilési sort illetően, van direkt futó zeném stb. Pulzust még most sem figyelem tudatosan, hanem futok, ahogy a csövön kifér, olykor ésszerűen tartalékolok. Cél már nem csak a célba érkezés, hanem az előző időn belüli berepülés. Csalódás a terep. Azt hittem, tetszeni fog a pesti táj, hogy viszontláthatom az egykor oly kedves várost az ismerős részletekkel. Hát nem. Zavar a tömeg, zavar az út szélén nyenyerésző zenekar, zavarnak a kiabáló szurkolók. Sehol a gulya, sehol a gémeskút. Magam is meglepődtem. Nem hittem, hogy sikerül javítani az időn, de csak kikerekedett a végén. 1:43’.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése