Alig várom...

Az írás és a szépségteremtés vagy legalábbis az utána való sóvárgás és igény nagyon az én asztalom. Szeretem látni a fejlődést is benne. Sokat agyalok azon, hogy a sok-sok szeretem tevékenységből hogyan tudnék egyet csinálni valamilyen egyensúly mentén. Az sem baj, ha ez az egyensúly nem a fifty-fifty, hanem amolyan féllábas, de elfogadott egyensúly. És hogy ne kelljen ezek közt priorizálnom (és nem engedem, hogy a helyesírás-ellenőrző privatizálnom-ra javítsa), hogy mi a legfontosabb közülük, mert mind. Mindegy is. Péntek délre lett két lázas fiú és egy egyelőre jó bőrben lévő 10 hónapos. Tegnap fél 12-ig sütöttem több félét, hogy a karácsonyi kedvcsinálóhoz igazi képeket és praktikákat is tudjak csinálni, mert jó az úgy, ha hiteles marad az oldal. "Az emberek nagyrészt sietve böngésznek a neten, nincs idejük arra, hogy a szöveget alaposan elolvassák. Fotókkal egy szempillantás alatt közvetítheted vagy alátámaszthatod a mondanivalód (az emberi agy sokkal gyorsabban dolgozza fel a képi információt). Ha egy szöveg mellett fotó vagy grafika is megjelenik, 80%-kal (!) emelkedik meg az olvasási hajlandóság." /forrás - ha már pont a hitelességről beszélek ;-)/
Nem a kirakat méretéről beszélek, azt néha mozgathatom, behúzhatom, kitárhatom. Néha jobban besüt a Nap, néha ablakpucolás is van, de az is megesik, hogy ilyen változó szürkés az idő mint ma délelőtt, és a jobb fények miatt egészen közel kell húzódni az ablakhoz, egészen oda kell térdelni, már majdnem lehasalni, fekete kartonnal kitakarni és porcukorral hinteni. Sanyikámmal jó páros vagyunk ebben ;-). Mutatom majd Nektek is. Addig lehet, ráhunyok a mai délutánra és a mákos laskára.