Úgy döntöttem, ma már szabad... Itt az első és legfrissebb bejelentésem az útban lévő harmadik Ádám gyermekről :)!!!
Nem írtam most párhuzamos piszkozatokat, mint Lóci idején, mert ahogy öregszem egyre aggályoskodóbb leszek. Azt szerettem volna, ha a 12. héten Hajnika hangja, tekintete, "vonalkód leolvasó feje" a kezében nyugtat meg harmadjára is, hogy itt bizony minden rendben, és egy genetikailag tökéletes, formás (de hát nekünk mindig formás) bontakozó csoda lüktet bennem. Olyan vigyorgó, elvarázsolt vagyok különösen ezekben a ultrahangos napokat követő időszakokban. Számomra újdonság, hogy a klinikán a KAÁLI-ban csinálják az AFP helyett szolgáló kombinált vérvételt, és hogy nyilván nem bírtam megállni azt sem, hogy a szülésznőhöz bejelentkezés nélkül próbáljak meg bejutni a szomszédba, csak hogy elújságoljam a hírt neki :)). Ledöbbent. Láttam először kicsit az értetlen riadalmat, hogy mit keresünk mi a KAÁLI-ban, meg is nyugtattam, hogy kb semmit, csak a kombinált vérvételt :). Így aztán fellélegzett ő is, és velem örült, felelevenítettünk egy-két régi történést, fél szememmel láttam kimágnesezve a mi képünket is a falán. Annyira elkapott az a sóvárgó nosztalgia a szülészet épületét meglátva, és feltekintve az emeletre, ahol a fiúkkal kezdtük a közös életet. Annyira intenzíven ugráltak fel bennem a szülészetre érkezésünk alkalmai. Már most érzem, hogy simán zsarolható leszek ezekkel, hogy egy negyedikbe még beadjam a derekam, mert most folyamatosan lebeg bennem az "utolsó" alkalmak melankóliája... Hogy ez az utolsó 12 hetes UH, és többet nem jövünk, ez az utolsó várandósságom stb :)
Az hogy a külvilág egy része már a hetedik héten, és onnantól fogva a másik része folyamatosan ismerte fel a "néma" helyzetet, elég jól kigömbölyödött alakomnak köszönhető... Hányinger ide vagy oda. Sokat eszem nyakló nélkül. Akár este fél 11-kor is... Bármit, amit korábban nem. Nutellás croissant, vaníliás croissant, sajtos croissant, lakodalmas mennyiséget mindenből. Majd csak lekopik utána :). Ha meg nem, akkor 3 gyerek után leszek 45-46 kg. Uccu neki. Alig várom, hogy kiderüljön, hogy mi lapul a kinder meglepetés tojásban ;-).
Kb mindenki tisztában volt már a hírrel a közelünkben, de a gyerekeknek nem akartam elárulni, szerettem volna megvárni a biztosat. Most Attilával úgy jöttünk haza, hogy akkor megosztjuk velük is a tutit. Mózin látszik, hogy érti, miről van szó, bár a rokoni kapcsolódások kicsit bezavarták :). A klinikáról úgy jöttünk haza (ők addig a Békás tónál játszottak Nagyanyával), hogy azt kérdezte, Anya! akkor nekem most ki lesz az anyukám...? illetve Anya! Akkor Te most nagymama leszel...?
Itthon tapsikolt, vigyorgott, simogatta a hasamat. Lóci inkább egyből felkérte magát az ölembe. Igaz, hogy most osztottuk meg velük, de korábban már tapogatóztunk. Mózi akkor is azt mondta, hogy szeretne nagyon egy kistestvért, Lóci meg eléggé elutasító volt a témával kapcsolatban. Ő csak azt mondogatja, ha bárki kisgyerek hozzám szól (vagy fordítva), hogy Ő az én anyukám!. Nyilván ez a testvér neki lesz "ellenfél". Mózinak meg ő. Mindenki megharcolja a magáét. Olyan is volt már, hogy meseolvasás közben Mózi egyszer csak elkezdte simogatni a hasam, hogy Anya, neked nem volt ekkora pocakod, kisbabánk lesz...? Erre nagy örömködve Lóci is elkezdte, hogy de jó, pici babánk lesz. Arra a kérdésre pedig, hogy mit szeretnének, Mózi egyértelműen azt a választ adta, amit kb egy 4-5 évestől várnék, hogy: Anya, ami jön... :))
Alig várom, hogy az OTIba kelljen megint menni. Én nagyon szeretek várandós lenni, nagyon szeretem a vizsgálatokat, mert mindig minden rendben.
Nem írtam most párhuzamos piszkozatokat, mint Lóci idején, mert ahogy öregszem egyre aggályoskodóbb leszek. Azt szerettem volna, ha a 12. héten Hajnika hangja, tekintete, "vonalkód leolvasó feje" a kezében nyugtat meg harmadjára is, hogy itt bizony minden rendben, és egy genetikailag tökéletes, formás (de hát nekünk mindig formás) bontakozó csoda lüktet bennem. Olyan vigyorgó, elvarázsolt vagyok különösen ezekben a ultrahangos napokat követő időszakokban. Számomra újdonság, hogy a klinikán a KAÁLI-ban csinálják az AFP helyett szolgáló kombinált vérvételt, és hogy nyilván nem bírtam megállni azt sem, hogy a szülésznőhöz bejelentkezés nélkül próbáljak meg bejutni a szomszédba, csak hogy elújságoljam a hírt neki :)). Ledöbbent. Láttam először kicsit az értetlen riadalmat, hogy mit keresünk mi a KAÁLI-ban, meg is nyugtattam, hogy kb semmit, csak a kombinált vérvételt :). Így aztán fellélegzett ő is, és velem örült, felelevenítettünk egy-két régi történést, fél szememmel láttam kimágnesezve a mi képünket is a falán. Annyira elkapott az a sóvárgó nosztalgia a szülészet épületét meglátva, és feltekintve az emeletre, ahol a fiúkkal kezdtük a közös életet. Annyira intenzíven ugráltak fel bennem a szülészetre érkezésünk alkalmai. Már most érzem, hogy simán zsarolható leszek ezekkel, hogy egy negyedikbe még beadjam a derekam, mert most folyamatosan lebeg bennem az "utolsó" alkalmak melankóliája... Hogy ez az utolsó 12 hetes UH, és többet nem jövünk, ez az utolsó várandósságom stb :)
Az hogy a külvilág egy része már a hetedik héten, és onnantól fogva a másik része folyamatosan ismerte fel a "néma" helyzetet, elég jól kigömbölyödött alakomnak köszönhető... Hányinger ide vagy oda. Sokat eszem nyakló nélkül. Akár este fél 11-kor is... Bármit, amit korábban nem. Nutellás croissant, vaníliás croissant, sajtos croissant, lakodalmas mennyiséget mindenből. Majd csak lekopik utána :). Ha meg nem, akkor 3 gyerek után leszek 45-46 kg. Uccu neki. Alig várom, hogy kiderüljön, hogy mi lapul a kinder meglepetés tojásban ;-).
Kb mindenki tisztában volt már a hírrel a közelünkben, de a gyerekeknek nem akartam elárulni, szerettem volna megvárni a biztosat. Most Attilával úgy jöttünk haza, hogy akkor megosztjuk velük is a tutit. Mózin látszik, hogy érti, miről van szó, bár a rokoni kapcsolódások kicsit bezavarták :). A klinikáról úgy jöttünk haza (ők addig a Békás tónál játszottak Nagyanyával), hogy azt kérdezte, Anya! akkor nekem most ki lesz az anyukám...? illetve Anya! Akkor Te most nagymama leszel...?
Itthon tapsikolt, vigyorgott, simogatta a hasamat. Lóci inkább egyből felkérte magát az ölembe. Igaz, hogy most osztottuk meg velük, de korábban már tapogatóztunk. Mózi akkor is azt mondta, hogy szeretne nagyon egy kistestvért, Lóci meg eléggé elutasító volt a témával kapcsolatban. Ő csak azt mondogatja, ha bárki kisgyerek hozzám szól (vagy fordítva), hogy Ő az én anyukám!. Nyilván ez a testvér neki lesz "ellenfél". Mózinak meg ő. Mindenki megharcolja a magáét. Olyan is volt már, hogy meseolvasás közben Mózi egyszer csak elkezdte simogatni a hasam, hogy Anya, neked nem volt ekkora pocakod, kisbabánk lesz...? Erre nagy örömködve Lóci is elkezdte, hogy de jó, pici babánk lesz. Arra a kérdésre pedig, hogy mit szeretnének, Mózi egyértelműen azt a választ adta, amit kb egy 4-5 évestől várnék, hogy: Anya, ami jön... :))
Alig várom, hogy az OTIba kelljen megint menni. Én nagyon szeretek várandós lenni, nagyon szeretem a vizsgálatokat, mert mindig minden rendben.
