2022. február 22., kedd

SzabadságON roadshow 3. állomás - varrás, mi más ;)

 Pont eltelt egy hét, de nem sima ügy egy átlag hétköznap itt sem, elmaradtam a beszámolóval. 

4 nap szabit vettem ki, közte volt egy hétvége is, így akár ki is pihenhettem volna magam, de telhetetlenebb vagyok ennél :D. Viszont jó hír, hogy feltámadt a munkakedvem, ami 2022-ben még nem nagyon hasított. Simán elhiszem magamról, hogy annyira primitív módon működök, hogy a dicséret, a sikerélmény, a belefeccölt munka szóvá tett és honorált elismerése túlránt a holtponton. Nem vagyok egy könnyen feladós fajta (szeptember óta 7 ember ment el a csapatból … :( ), de ehhez kell a változó/stimuláló környezet, és a dicséret. Legyen az négyszemközt vagy sokkal több közt. Legyen benne kihívás, és néha kiszámítható nyugalom. Nagyon hálás vagyok a rugalmasságért, mert nyomasztó tud lenni, hogy egy hét sem kiszámítható előre családilag. Az hogy fél napot tudok dolgozni az autószalonból, gyereket hozni-vinni ilyen/olyan ügyben, karantént, home schoolt, gyerek betegséget átvészelni, hogy dolgozhatok irodából, ha úgy kényelmesebb/közelebbi vagy pont itthonról nekem óriási adomány. Akár a kerítés mellől a szomszéd garázsából átvezetett kölcsönáramon telefonról osztott nettel, mert fél napos szerelés van nálunk vagy épp lecsatlakoztunk a netről, mert miért ne. Ez mind-mind akkora ajándék, max belefáradok a megoldásába, áthidalásába :D.

Hétfőn, kedden a szabi utolsó felében varrni is jutott időm. Egyetlen jelmezt vállaltam el idén, mert még mindig nem tudtam teljesen elereszteni ezt a vonalat. Ezen kívül full szerelemből magamnak varrok. Most tavaszi kiskabátot fejeztem be. Magamon is mutatom majd. Szeretem tapogatni, nézegetni, hogy mindenhol olyan-e, amivel elégedett vagyok. Nyilván nem, de egyre közelebbi :D.



2022. február 11., péntek

SzabadságON roadshow 2. állomás - Nagykopasz

 Hazafelé Ági (most nem Kollár, másik :D): “Bevallom a Blacksheep-ben még nem láttam magunkat a Nagykopaszon 😁.”

Hát az úgy volt, hogy múlt héten, amikor bent a végső ámen rákerült a tavalyi szabijaimra, akkor már körvonalazódni látszott, hogy a csütörtök esélyes lehet, hogy Szolnokra megyek, és írtam Áginak, hogy tök jó lenne ha együtt vonatoznánk, mert ő csütinként hajnalban mindig megy Pestre kutatni, és mondtam, hogy veszek ki szabikat, és pénteken lazzerkodunk-e valahol. Mondta, nagyon oks, de utána nem fixáltunk semmit. A héten fésültük össze, hogy szabit is vett ki, így miénk a nap. Viszont még tegnap este is csak kb volt meg, hogy valahova nem messze kiránduljunk is, akár. Délelőtt 9-fél 10-kor még csak a Blacksheepben jártunk reggelizni, majd utána vittem be Mózinak a suliba a buszbérletét és kulcsát, utána tankoltam és cseréltük Józsán egy kocsira a kettőt. A Fórum előtt az a ragyogó napsütés volt, amiben csak bíztunk, hogy hátha Tokajban is az lesz… Aztán Nyírtelken már görbült a szánk, amikor a köd mellett valami esni is elkezdett. Tokajban aztán nem esett, de a Nap is elég takarékon tolta. Az én összes barátnőm olyan hálás, velem egyetemben, hogy ha éppen szakadt volna az eső, mint az egyik hetes kerótúrán is tette, mi úgy élveztük mégis, hogy épp csak annyira esik 😂. Szóval szerintem itt is mindegy lett volna. 

Megint ittunk egy csínót, aztán neki a hegynek. Darab emberrel nem találkoztunk felfele. Ez volt az idei nyitó túra, tavaly is volt EGY ilyen 😂😂😂 (az picit nagyobb). Volt szuszogás, továbbra is jó lenne gyúrnom erre az erőnlétre.

A természet erőssen a dísztelenebbik, kert végében összegyűlt sufni felét mutatta (na jó, nem 😁), de így is hozta az ‘annyira joooo’ érzést. Mire felértünk a Kopasz tetejére a TV-toronynál már a Nap is ragyogott.

Kellett ez a csend és oxigén. Vezetni pedig nagyon szeretek, megint megállapítottam :).




Durva flash. Ez ma volt???

2022. február 10., csütörtök

SzabadságON roadshow 1. állomás - Otthon, Kollár Áginál - öltöztetés

Felütöm a posztot egy mondattal Orvos-Tóth Noémi könyvéből, amit Szolnokra zötyögve olvastam, és tudom, közhely, de tetszett a megfogalmazás: “(…) Egyszerűen nem marad fölösleges vegyértéke, amit bárkinek fel tudna kínálni”. Pontosan. Ezért van szükségem a SzabadságON roadshowra, amire idén különös figyelmet fordítok, és nem bízom a véletlenre. Mert utána megint olyan anya/nő tudok lenni, aki szeretnék lenni, mert kipihent és termelődik fölösleges vegyértéke :).

Otthon, Kollár Áginál

Rég vártam ezt az eseményt, és nem mondom, hogy teljesen felnőttem a stúdióhoz, sőt. Épp, hogy átszakítottam az alsó szalagot. Vannak még mindig bennem ősrégről dédelgetett paradigmák, címkék, kategóriák, amik általában arra valók, hogy egyszerűsítsék az életet, csökkentsék a bizonytalansági faktort. Ezek közül még mindig tartok a zsebemben, pedig talán ki is ürült már a tartalma, csak valamiért nem tudom ledobni. Olyan görcsösen kapaszkodom bele, mintha azt hinném saját magam csalom meg, ha elhagyom ezeket. Ilyen pl saját magam leszólása, aminek része lehet a bőröm, az izomzatom, az alakom, agyam, tempóm, de ezt tudom kreatívan bővíteni, variálni, ha épp nem tudok belekötni magamba semmiért. Ezek szinte reflexszerűek. Sőt! Nem csak szinte. Nem tudom lazán fogadni a dícséretet, mert egy pavlovi reflex egyből átveszi az uralmat, és elbagatellizálja, mintha nem lenne szabad megérdemelnem. Pedig miért is ne? Addig már eljutottam, hogy kedvesen meg tudom köszönni, de belül azért még mindig megy lightos hadakozás saját magammal, hogy ne tartsam fent magam a felszínén, merüljek is bele, sőt, kortyoljam is el a bókot, nem ördögtől való. Rengeteget javult a helyzet, érzem, hogy sokszor már üresbe kapcsol a reakció, de kimúlt mögüle a lekicsinylő szarkazmus felém. Sokszor körbe nyaldos a remény, hogy alakul ez, és elérek egy egészséges önbizalmi szintet, és lentebb merem engedni a mércét saját magam számára. Főként azt a mérőszámot, hogy békében lenni magammal a legtöbb, amit adhatok magamnak. Imádom azt az önismereti utat, amire jegyet váltottam egy éve. Imádom ezeket az őszintén nyíló ajtókat, amit tényleg úgy érzékelek, mintha vigyorgó, boldog-eufórikus fejjel kitárnám az ajtót és ömlene rám a meleg fény.

Ágihoz nem kintről estem be, és nem először jártam nála. Ági egyértelműen Attila 2017(?)-ben kezdett üzleti coaching programjának pozitív externáliája. A több hónapos/éves programnak voltak anno olyan alkalmai, ahol a partnerek is részt vettek. A párokkal felturbózott eseményeken ismertem meg Ágit, és hogy stúdiója van Szolnokon, és öltöztetéssel, divattal foglalkozik, aminek sarkalatos pontja az önbizalom. Coachként tréningekkel indít, aminek az öltöztetés csak a pontja az I-nek. Jártam nála szárnya-szegett madárként régen, kulcs (vagy híd) volt egykor pl Attila működése és köztem. Aki a legtaknyabb állapotomban is videó-hívásban tartotta bennem a lelket éjszaka. Akinek a modern női, párkapcsolati, anyai bölcsességére, tapasztalatára tudtam támaszkodni, tudtam benne bízni, amikor már erősen kezdett inogni bennem az otthonról hozott minta. SZÓVAL ez nem egy ‘sima’ öltöztetés volt. Nekem ehhez érnem kellett. És alap, hogy ez nem pénzkérdés. Az a rövidebbik vége a botnak. Nagyon szeretem benne (túl azon, hogy profi ;)), hogy távol marad a színtípusoktól, hogy annak köszönhetően, hogy ismerjük egymást valamennyire egy több órás beszélgetéssel, kávéval/teával, ebéddel hangolódtunk egymásra. Kíváncsi volt, milyen elvárással jöttem, mi él bennem arról, hogy ki fogja a végén elhagyni a szalont. Melyik funkciómra szeretnék főleg koncentrálni. Beszélt közben arányokról, anyagokról, színekről. Észrevétlenül hosszúra nyúlt, majd össze kellett kapkodnom 5 olyan darabot, amit egyből hazavinnék, ha nem számítana semmi. (Megsúgom, én úgy mentem most pont oda, hogy nem számít semmi, hogy nem nézek árakat, és csak azt választom, amiben jól érzem magam, és azt a Sárit látom benne viszont, aki belül már megszületett, csak erősödnie kell. Közben Ági is összeválogatott olyan alapdarabokat, ami ALAP. Majd megkezdődött az öltözködés. (Itt újból ujjonganék egy zárójeles hangosat, hogy fürdőruhát is szoktam már felvenni, pedig ezek is kb tiltólistás darabok voltak nálam, ráadásul az öltözködés sem feszélyezett már a végére.) Totálisan megadtam magam, hogy olyan ruhát is felpróbáljak, amihez én nem nyúltam, mert sok címkém és kategóriám alá besorolható :(. Felvéve mégis feltűnt a szemem kékes-zöldje és csillogása. A végére különösen belelazultam a dologba, úgy éreztem, mintha egy-egy páleszt bekaptam volna egy-egy szett között :))). Nagyon eltelt az idő a tervezetthez képest, gyorsan kellett döntenem, bár magamban ezek hamar megszülettek Áginak köszönhetően. És mivel próba közben sem néztem, fittyentettem árcímkét, hogy ne befolyásoljon semmiben, 6 alap darab hazajött velem Debrecenbe ❤️.

Amikor fizettem, és megkérdezte Ági, hogy milyen érzés ennyit kifizetnem ruhára, csak sóhajtani tudtam. Hogy ALIG VÁRTAM. Hogy elégedettséggel tölt el, mert azt érzem, ez megint egy természetesen érkező fennsík, nem megerőszakolt “átváltoztató” program, hanem egy megdolgozott fejlődésnek a megállója. Köszönöm, jól érzem magam tőle :).

Ági hozott-vitt, várt reggeli üzenet, kísért esti ❤️. 

2022. február 7., hétfő

Házi gyerekkönyvtár

 Rég írtam kedvenc gyerekkönyvről, de ma délelőtt ahogy bepakoltam párat az ágyunk végéből, és kikerestem a helyüket a polcon, elhűltem :). Kis falatokban, de nagyon sok-sok mesét felfaltuk közösen. Soksok folytatásost, és ‘magányos farkast’. Magyart és nem magyart. Voltak kevésbbé telitalálatosak, és volt soook, amit alig akartunk letenni. Mostanában megsuhint, hogy kifut ez a mesélő-hallgató időszak… Egy-egy alkalmat éltem meg kipipálandó napi rutinként, amikor az időbeosztás nem engedte volna, mert alapból ez a legtáplálóbb és leghidratálóbb tevékenységem, ami engem is tölt és én is a gyerekeket és iszonyatos vasaló, lecsendesítő hatása van ránk. Ha túl háborús a hangulat a fiúk között, akkor bár a kezdésig az utolsó pillanatig tudnak veszekedni, hogy ki melyik oldalamon fekszik/ül, ki ült/feküdt már visszamenőleg többet egyik-másik oldalamon, melyik párna, takaró kell nekik, milyen szögben világít a lámpa, kinek a meséjével kezdem ha nem közös, kinek hova lóg a lába, karja és hozzáér-e a másikhoz, szuszog-e, taknyos-e, közbeszól-e, kérdez-e stb…. Mese után ezek a fölöslegesen túlgerjesztett érzések eltompulnak, sokszor még kooperációt is szül. Ez a legtisztább, legönzetlenebb cselekedetem feléjük. Nincs bennem menet közben jobbító, tanító szándék, csak az ott és akkor élmény.

Van olyan sorozat, ami az én életemből totál kimaradt, mert nem hozott lázba, és valszeg csak a magam kedvért most sem olvastam volna, de még sem tudtuk letenni, és nagy bizonytalanságot hagyott maga után, hogy mi lesz a következő, ami ennyire jó lesz nekünk. Leginkább a fiúknak és nekem, mert Lolának még külön mesélek, és próbálok újakat levadászni, hogy nekem se legyen uncsi. Ilyen volt a Harry Potter összes kötete például. Vagy annak idején az összes Rumini. Az összes Pathera (itt Lócika volt aktívabb hallgató), de a Matyi és Sári, Berg Judit dínói, a Berg Judit-Kertész Erzsi kollabok. Lolával a legkedvesebb felfedezésünk Pettson és Findusz. Mind annyira cuki. 

Gyűlt viszont olyan félelmem, hogy nem kényelmesítem-e el őket, és fognak-e akarni majd maguktól olvasni, de pszichológus nyugtatott meg, hogy ilyentől nem kell tartanom és ha ez mindannyiunknak ilyen jó, akkor miért ne lehetne minél tovább. Móziban egyébként már felsejlik, hogy nem mindig ez a legkecsegtetőbb opció, nem is szoktam erőltetni. Pont ezt a zökkenőmentes ‘elfogyást’ szeretném.