2015. december 31., csütörtök

Csak erőre kapok

Ma végre kitettem a lábam gyalogosan a lakásból karácsony előtt óta.... Azóta is voltam kint, de csak 4 keréken, és december 27 óta abszolút nem is. Csak feküdtem, ha tehettem. Most viszont kigurult az ágyúgolyó pár elmaradást intézni, mint posta, kozmetikus, petrezselyemzöld és tejföl vásárlás :). Illetve erősen fonom az agyam Lóci Maki szülinapja miatt... Mert bevállaltam, és megígértem, hogy idén Maki Torta lesz, és minimális maki dekoráció. Már, amikor meglátta a PS-ban a maki képet, felcsillant a szeme. Viszont az enyém egyelőre elég homályos torta ügyileg. Mert szeretném, ha hasonlítana is rá. Mózi felbuzdulva azon, hogy kívánhat bármit, mert valszeg úgyis kivitelezem, zebra tortát kért... Még számomra sem eldöntött, hogy a 2 fiúnak összevonva tartunk-e egy nagy családos szokásos hepajt vagy ne kísértsem a sorsot, és inkább lazuljak, készüljek a kb két hét múlva esedékes szülésre. Mert én azt mondom, hogy ha addig kibírjuk, akkor jók vagyunk.

2015. december 29., kedd

Még néhány kiegészítés érkezett

Hogy teljes legyen az idei beszámoló és képarzenál is, Saniykám mellékelt pár fotót szíves felhasználásra a lányos karácsonyról: Íme :)






Karácsony 2015

Elég részletesen beszámoltam a karácsony előtti napokról, viszont eltűntem utána. Nyilván. Összerázódott a család, térerő nélkül voltunk pár napig - hál' Istennek, utána 26-án még karácsonyoztunk Mamáéknál, anyáéknál, itthon. Jött a belga sörözős este, és 27-én a lányos karácsony is. Mindig úgy érzem, hogy alaposan felkészültünk minden fronton, és hogy az utolsó napok "megőrülése" szükséges ahhoz, hogy a maradék pár nap nyugiban és zökkenőmentesen teljen. Mert hiába mondja nekem bárki, hogy minek ennyi készülés, meg sütés-főzés, pakolás, takarítás stb. Csak azt tudom mondani, hogy ez ÜNNEP. Akkor is ha pizsiben telik, mert az év többi része öltönyös, akkor is, ha kiöltözős. Nekem hozzátartozik a sütés és a főzés, és nem a bolti sütemény, félkész, melegíthető ennivaló. Hiába marad az ünnepek utánra is, én szeretem, hogy még szilveszterig marad mézes, keksz, bejgli, töltött káposzta stb. Még szerencse, hogy nem fogy el és szublimál minden 2-3 nap alatt, mert így van levezetése a sok-sok rákészülésnek. Szeretem ha az ajándékok becsomagolva a fa alatt várakoznak, még akkor is ha 2 perc alatt megfosztják a fiúk az ünnepi gúnyájuktól. Szeretem a fenyő, gyertya és mézes illatot, ami nem elektromos pláza jellegű csillogás. Szeretem az adventi várakozást, készülést. És igen. Nyilván nem megy plusz erőbedobás nélkül. De egyébként mitől lenne megérdemelt ünnepi hangulat? Pont kell a másság, legyen az bármilyen irányú, de térjen el a hétköznapoktól. Így idén sem bántam meg egyetlen éjfél utáni percet, ami sütéssel vagy csomagolással vagy egyébbel telt. Az lehet, hogy most jól esik a döglés. De ez is része a levezetésnek, a lassan felszívódó ünnepi hangulatnak :). 
Nálunk továbbra is a Jézuska és az Angyalok díszítik a fát és az ajándékokat, ezért nehéz a (rá)készülés a fiúk miatt. Illetve hál' Istennek elég terebélyes családdal vagyunk megáldva, és ha nem is nagy dolgokat, de mindenkiről megemlékezünk valamilyen szinten. Szerencsére van 3 nagyon jó-nagyon közeli-nagyon szoros barátság és hagyomány, amely szintén megemlékezésért ordít.
A határidő, minden puccba vágásra, és előkészítésre dec. 23 este. Ekkor ugyanis indul a menet Hutára. Mindegy mikor, de még 23-án este fel kell jutni, hogy a 24 és 25 totális nyugalomban teljen. Sikerült idén is. Igaz akkora ködben Tokajig, hogy bennem komolyan felmerült, hogy valahol aludjunk inkább meg... Valamint volt egy szorongató érzés bennem, hogy én ramatyul vagyok némileg. Ami nem tudtam biztosra, hogy nem valami korai szülési előjel-e. Mert nap közben még nem volt semmi, de alig bírtam ülni az autóban. Hányinger, hasfájás, szuszogás, levegőhiány, valami x. dimenzióba szorult érzés előjött. Meg lett a megoldása éjszaka. Egy kiadós gyomorrontás, ami nálam nem szokott játszani olyan bivalyerős gyomorom van. Most az ebéd, amit rendeltünk 23-ára, hogy ne kelljen főzni igencsak meghatott... Reggelre viszont kisimultam, és megnyugodtam, hogy nem szülök még ennyivel hamarabb :D. Huta egy áldás nekünk (is). Az hogy így el lehet bújni, az hogy ennyire nincs forgalom, hogy ennyire a világvége és ennyire békés. Attila 24-én délelőtt még lekapcsolta a fiúkat, így volt időm aludni, felrakni a fácán levest, kicsit összerántani magam estére. Aludtunk délután, utána bedurrantottak a fiúk a kemencébe, cserépkályhába, olvastunk, játszottunk, és nem volt sürgető nyomás, hogy rajta-rajta díszítsünk, siessünk. Legalább volt fél 8 mire beröppentek az angyalok. Mindennel előkészültünk, megterítettem, felöltöztünk stb, mire "kiderült", hogy nincs erős Pista a leveshez ;-). Na ki jön el velem venni? Nanááá, hogy mind a 2 fiú akart menni Attilával, én meg Marika nénihez mentem át megkérdezni, hogy neki van-e. Természetesen nem járt szerencsével egyikőnk se, de mire visszaértek Újhelyből a fiúk, én feldíszítettem a fát, amit Attila bekészített a helyére, miután a kicsiket beültette az autóba, és a délutáni alvás idejében belefaragta a talpba is. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy felöltöztessem és az ajándékokat alárendezzem, felporszívózzak, terepet csinosítsak, zenét kapcsoljak... Kisétáltam eléjük, de a komódon meggyújtottam 3 gyertyát, hogy kiszűrődjön a fénye az utcára is (a fán nem mertem úgy, hogy ott is hagyom). Mózi egyből észre is vette, és olyan izgatott lett, hogy csuda :D. Még azt éppen kibírta, hogy legalább egyetlen egyet énekeljünk, utána lehámozták az ajándékokat fél másodperc alatt. Meg se nézte mit rejt a doboz vagy csomagolás :).
Csak később kezdtek eszmélni, amikor elfogytak, akkor kezdte feltérképezni, hogy valójában mit is hozott a Jézuska. Igyekeztünk úgy szortírozni az ajándékokat, hogy minden helyszínre (Huta, Mamáék, én Anyáék és itthon) jusson olyan ajándék, amit kifejezetten szerettek volna. Utólag, meg picit menet közben is szoktam érezni, hogy elvetjük a sulykot az ajándékok mennyiségét illetően, de mi nem nagyon szoktunk év közben ajándékozni. Pl a névnap nem túl erős nálunk, se gyereknap (mert olyankor inkább élményre koncentrálunk), se Mikulás, mert az inkább édességes, apróságos. Most is tettünk félre a születésnapokra is, hogy már januárban nem kelljen a beszerzéssel, agyalással bíbelődni. Szóval volt öröm. Mózi azért már dörzsölt, és biztosra vette, hogy itthon is lesz fa és ajándék...
Nagyon jó ajándékokat kaptunk, adtunk, volt hosszú délutáni alvás, mesélés, gyurmázás (intelligens és gyurma-homok), társas szétdíbolás, mert azt nem avattuk még fel. Attila elvitte őket a játszira 25-én és malacot nézni, így én még ebéd előtt is aludtam egyet :)). Nagyon jóóóó volt. Én bárhol, bármikor tudok aludni, szerencsére nem fáj, nem nyom, nem szúr, nem rúg éjszaka semmi. Vagy ha igen, akkor is tudok :D.




26-án délelőtt összecuccoltunk, és Mamáékhoz mentünk ebédre, Poszika főzött, volt Dédipapa is, karácsonyfa, sok ajándék. Utána alvás nélkül áttáboroztunk anyáékhoz, ahol volt nagynéni, keresztapu, dédik, összes sok unokatestvér, nagy hepaj, nagy zabálás, majd jöttek az újabb dédik és rokonok, kapcsolt részek. Ezt is nagyon élvezték a fiúk, majd az itthoni végső eresztést is. 
27-én tartottuk a lányos karácsonyt a fiúkkal, ahol az én kettő fiam erősen begerjedt, Bori saját terepen is nehezen tudott feloldódni... :). 

Én pedig mióta betettük a lábunkat Debrecenbe érzem úgy, hogy mostantól felmentésem van minden alól. Persze a kötelező mosás, teregetés, etetés, pakolás stb örök, de ezentúl enyém a döglés, a fürdés, a fekvés, a Lola születési értesítőjének hímzése, olvasás, blogolás ;-), babavárás.

Nagyon Boldog Új Évet kívánok még, és remélem velem maradtok jövőre is.


2015. december 28., hétfő

December 24, és ami utána következett...

Engem kiütött teljesen az idei karácsony. Vagy inkább a karácsony előtti időszak. Vagy inkább most adtam át magam a fáradtságnak és a semmittevésnek. Ami persze nem semmittevés két fiú gyermek mellett a 8. hónapban, de szívem szerint az összes maradék időt vízszintben tölteném annyira kiszállt belőlem a szusz... Ettől függetlenül beszámolok majd, mert szerintem egy nagyon jól sikerült ünnepen vagyunk túl. Azóta is meggyújtjuk az adventi gyertyákat, mert Mózi is nehezen emészti meg, hogy ennek most vége.

2015. december 20., vasárnap

Én még őszinte ember voltam...

... és csacsogtam mindenkinek, aki rám mosolygott. 

Este még kimentünk a fiúkkal a TESCO-ba, mert volt annyi szabad kapacitás, hogy a nagy bébi ruházati kiárusítás és kupon tengerből felhasználjunk valamit karácsony előtt. Sokszor érzem úgy, sőt egyre égetőbben, hogy turbó mód rendbe kellene vágni a lakást és a körítést Lola várás végett, mert sehol nem bírjuk ki a február elejét. És addig még karácsony, szilveszter, Lóci szülinap, Lóci ovi szoktatás, Attila névnap, Mózi brüsszeli kiruccanás, Sári névnap, Mózi szülinap, Mama műtét, Attila elutazás vár ránk. Sűrű január lesz, remélem, csomómentes.
Így összerántottam a fiúkat, és pelenkát valamint pár hiányzó ruhát, zoknit, sapkát beszereztünk. Amíg én válogattam, addig ők a bébi osztályon tébláboltak. A téblábolásból aztán polcszervizes munka is alakult. Besegítettek az ott rakodó néninek labdákat, pelenkákat, játékokat pakolni :)), és mint ilyenkor szokás megindult a pletyó a részükről. Nem voltam mindig hallótávolságban, de azt elkaptam, ahogy Mózi meséli, hogy Mi most pici babát várunk, Anya azért vásárol babaruhát..
Utána hallom, és látom, ahogy mutogat, hogy Nézd, az az én anyukám :))). A következő körnél már a néni kérdezett engem, hogy valóban kislány lesz a harmadik és Lola? Na akkor ő is elmesélte, hány unokája van, és hogy ugye, jobban örülök, hogy végre kislány lett a harmadik... Grrrrrrrrr.. - erre már nem is reagáltam :). Egyébként egy nagyon kedves néni volt, Mózi kérdései révén megtudtunk, hogy évek óta ott dolgozik a bébi osztályon, és mondta is büszkén Mózi, hogy majd jövünk máskor is, és hozzuk Lolát is :D.
Na kisült a mézes, megyek is feküdni. Szép álmokat!

2015. december 19., szombat

Üzenet a Jézuskának

Erről még megemlékezem, mert olyan aranyos volt Mózi... Ebéd után lapozgatta a LIDL katalógust az asztalnál, amiben volt napelemes, építhető 6 modelles kütyükészlet propellerrel, illetve gyurmakinyomók különféle fajta színben, szagban. Vele szemben a konyhaablak. Égnek emelt tekintettel sulykolta a Világmindenségbe bele, hogy Jézuska, én ilyen-és-ilyen propellert szeretnék karácsonyra, meg ezt és ezt a gyurmát. Kérlek, nagyon akarom ... 
Közben bökdöste az újságot :). 

A múltkor amikor skype-oltak a fiúk Attilával, az üzletben a háttérben Mózi kiszúrta a rollereket, hogy ő olyat akarna, mert, ami van ezt már kinőtte. Attila próbálta kicselezni, hogy írt-e már a Jézuskának. Mondta elfancsalodva, hogy ő nem is tud még írni. Hát akkor rajzold le :)! 2 másodperc alatt olyan rollert rittyentett, hogy elámultam. Tud rajzolni a gyerek...? Tud. Hátha tényleg hoz a Jézuska. Kitettük az ablakba a művet. 

Maratoni Ridikül

Lehet, az ÖTYÉt át kellene nevezni Ridiküllé, hogy kevésbé legyen öreges és divatjamúlt, persze a téma szigorúan maradna női világmegváltó...
Onnan jött a Ridikül ötlet, hogy felhívtak bő hete, hogy nyitott lennék-e egy farsangi kiadásra, mert a Tűkkelütött profilja, mint "ügyes kezek" anyuka elférnék benne jelmez ötlettel, praktikával :). Viszont szimplán 1-2 perces bejátszásról lenne szó most ezen a héten egy stúdió felvétel anyagából összevágva... Elsőre nagyon felcsillant a szemem, utána visszahívtam őket, és megköszöntem a megtisztelő 'rámgondolást', de nem ért meg annyit, hogy a karácsonyi finishben nagy hassal vonattal 1-2 perc Tűkkelütött reklámért bevállaljam, és a gyerekeket megint lepasszoljam, megzakkantsam. Majd jön még hasonlóan jó, sőt jobb ajánlat, ami nem a családi blog köré épül.
Ebből kifolyólag neveztük át, egyelőre egy este erejéig az ÖTYÉt. Mert csak sikerült még összeröffenteni nálunk a lányokat az ünnepek előtt. Még Marika is átjött, pedig Ő Pestről esett be, és csak 22:00 után csatlakozott. De így volt teljes a csapat. A fiúk még jó darabig nem aludtak, járkáltak ki különféle ürüggyel, de érthető. Engem is érdekelt mindig, mikor az én anyukámhoz jöttek az 'öreg' barátnők, és olyan jókat rötyögtek a konyhában. 
Egy kis lassítás volt számomra, mert bár fél 3 is volt, mire feküdtünk, végül se nem vasaltam, se nem gyúrtam be süteményt közben, se nem varrtam vagy alkottam. Ritkán jövünk össze, s olyan jó vegyes felvágott vagyunk. Mind munka és munkahely, személyiség, életszakasz tekintetében, így volt multis, fiatalos vs. öreges karácsonyi buli beszámoló éjjeli pillangókról :D, váci multis részleges karácsonyi vacsi beszámoló, többnyire anyukákkal és gyerekfotókkal, londoni munka kiruccanás, első és második WAMP élmény megosztás és sok-sok egyéb hasznos pótolnivaló. Természetesen a két tiszteletbeli Sándor/Sanyika miatt a Sanyi videót is meg kellett néznünk, és egyéb régi gyöngyszemet.



Bevégezte a bölcsit Lóci

Tegnap szerencsés hullámban kapott el a búcsúzás, nem hagytam magam elmerülni, belegondolni, nosztalgiázni, mélazgatni. Talán jól is jött a sok egyéb teendő, mert így nem kellett pityeregnem, sóhajtoznom. Olyan jól esett viszont látni (már eddig is), hogy imádják bent Lócit a gondozók, konyhás nénik, a volt bölcsis Erzsike néni (aki még mindig az, csak szeptembertől átkerült másik csoportba), a szomszéd óvoda óvónői... Átsütött a Lócika ragaszkodása is elbúcsúzáskor, végig ölelgetett Mindenkit, elvitték a konyhára is, kapott Erzsike nénitől útravalóul egy sárga kutyust, ami az oviban is pajtása lehet, ezen túl megkapta az egyen kis tarisznyát, mondókás könyvecskét, mappában a rajzait, üzenőfüzetet (majd 2 ünnep között). Készült pár kép az utolsó napról, kiskirályként ünnepelték meg a közelgő 3 éves születésnapját is. Nekem pedig olyan jó ezeket látni, visszaolvasni. Megköszöntük Karolinának, Erzsike néninek, Andi néninek, Ildikó néninek is az áldozatos munkáját. Nem nagy dolgokkal, nincs arányban sajna azzal a bizalommal és hála érzettel, ami uralkodott bennem, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy két óvodás fiunk lesz januártól, és egy lányunk :)).
Lóci már az öltözőben tudakolta, hogy ugye jövünk még bölcsibe. Mondtam, hogy már járni nem fog. Kérdezett is kapásból vissza, hogy de látogatni? Úgy persze... :)

És akkor pár kép az utolsó napról.

a kis kiflis váltócipő
reggeli öltözés-vetkőzés




Jobbján Szabikával a legjobb baráttal
(Domi lebetegedett, ő ülne a balján ;-))
az ünneplő sereg

meghatódás (?) :)



Karolinával




Erzsike nénivel "tüdő" nadrágban :)

A megunhatatlan Róka Koma...


2015. december 18., péntek

2015. december 17., csütörtök

Gurulunk...

Ma újból ki kellett mennünk a Klinikára, mert a 2 héttel ezelőtti UH-ot megismételték, hogy biztos, ami biztos a vasajtó nem tett kárt bennünk. És valóban nem. Viszont az akkori 2 kg-os gyerek némi aggodalomra adott okot, de Hajnika az Otiban megnyugtatott, hogy nincs az akkora... Remélem is. Most viszont majd' 2,5 kg-ot mértek. Szerintem ez kizárt, hogy ilyen ütemben növekedjen bennem egy kislány. Mindenesetre fel vagyok készülve bármire :). Vagy legalábbis nagyon sok mindenre.
Én már messziről kerülöm a mérleget, majd max ha kijöttünk a klinikáról, akkor rádübbenek, hogy lássam, mekkora projekt áll előttem... Addig viszont jó karácsonyi készülődést Mindenkinek!

2015. december 16., szerda

Jó napunk volt, flottul ment minden

Ma két olyan simulékony és segítőkész, ölelgetős, bújós fiam volt, hogy mindenkinek ilyet kívánnék :). Nagyon kis pöpec excel táblát rittyentettem a teendőimről karácsonyig, amibe napi beosztás és lokációk is fel vannak tüntetve, sőt költségkeretek is ;-). Szuperül tudok benne szűrni, pipálni, és ennek mentén ügyesen haladtam ma. Még a 4 fajta süteményhez is kiruccantunk a fiúkkal este vásárolni, illetve a Lóci bölcsi búcsúztatójára, ahol megünneplik előre a szülinapját is. Olyan simán ment minden, mint vajban a kés. A napirendi csúszásba így is fért diavetítés, adventi éneklés, vacsi, fürdés, mesélés, bebújás megzizzenés nélkül. A fiúk meg csak ölelgetnek, puszilgatnak, hogy Nagyon szeretlek Anya... Megszokták azért ilyenkor azt is kérdezni, hogy, De anya, amikor mérges vagy akkor is szeretsz minket...? :)) Egy-egy bajusz összeakasztás után, amikor nem akarom, hogy úgy feküdjenek le, hogy éppen összevesztünk mindig megerősítem bennük még az esti bebújásnál, hogy attól, hogy rájuk szólok/kiabálok/türelmetlenebb vagyok attól még ugyanúgy szeretem őket közben is. Innen veszik a kérdést, amit már maguktól tesznek fel megerősítésként. Annyira jó, hogy ez az érzelmi dömping csak fokozódik idővel, gyerekszám növekedéssel.
Ennek örömére nem is húzom ma sokáig az időt, hanem hamar nyugovóra térek, hogy holnap végre 8 előtt beérjünk a bölcsibe, mert utána sorakoznak a teendők, hogy a nehezével készen legyek a héten, sőt csüt-péntek, amíg tart a műszak a gyermek intézményekben...
Péntek délelőttre töltött káposzta-főző kurzusra megyek, mert nem kísérletezek netes receptekkel, mikor az anyukám káposztájánál nincs jobb. Ideje lenne megtanulni az apró árnyalatokat.
És ideje lenne fényképeznem sokat-sokat, többet-többet.

Karácsonyi kézműves délutánok

Lassan lenyugszik a vérem az esti csúcsforgalom után, és saját magam számára is hitelesebb lesz így megörökíteni a ma délutánt, mintha egyből a hazacuccolás-vacsi-könyörgés-fürdés-feltörlés-pakolás-könyörgés-vetítés-skypeolás-odaszólás-fektetés-könyörgés-pisilés-itatás-na_mostmar_aztan_eleg_ebbol sorozat után tettem volna meg. Az a büdös nagy helyzet, hogy most is párhuzamosan két felé koncentrálok, de a másik tevékenységben megfeneklettem, így ez a feloldozás :).
Szentimentális belsőm hátha felére csökken szülés után, mert már magam számára is sok az ad hoc meghatódás :). Elkapott ma (is) egy. A bölcsibe igyekeztem a kézműves délutánra, már sötétedett. Ahogy elértem az ojjektum területét olyan nyugalom lett úrra rajtam. Annyira jó volt ahogy bentről, az ablakokon át kiszűrődött a sárga fény, olyan bölcsis stílusban fel voltak már az ablakok dekorálva. Hóemberek, pingvinek, Mikulás, csoportonként más és más. Az árnyékok picit látszottak, ahogy bent megy a nyüzsi, de hang még nem szűrődött ki. Nem jöttem még rá, hogy milyen régi emlékhez, élményhez kötöttem ezt a békességet, de olyan jól esett. Belépve aztán ez a fajta nyugalom elpárolgott, és nem is talált rám egyelőre :)). 
Lócika már várt. A másik szobában játszottak azok, akikért még nem jött az anyukája. Viszont kifigyelhette a terülj-terülj asztalkámat, mert átlibbenve az ikercsoportba egyből evett-ivott. Készítettünk parafából a Lóci kis tenyere alapján rénszarvast, ami ki lett vágva, és van agancsa, szeme, piros orra, filc szivecske a testén, és fel lehet akasztani. Ezen kívül tömtünk szaloncukrot, ami annyira Lócinak nem feküdt, mert azt mondta, hogy ehetőt tömjünk :)). Nem is ő lenne. Buzgólkodtunk még pepita szív karácsonyfa díszt is, utána elég gyorsan szublimáltunk, mert az oviban szintén ma fél 5-től kezdődött a családi ünnepi délután. Később értünk oda, Mózi már szaladt elém, hogy Anya, nagyon vártalak, már azt hittem, hogy nem jössz.... Mondtam neki pedig előre is, hogy lehet picit késünk, jeleztem az óvó néniknek is. Utána ott ölelgetett, és még este az ágyban is elmondta, hogy olyan jó hogy mentünk a kézműves délutánra, mert ő már azt hitte, hogy én nem megyek és elfelejtettem. Egyemmeg... Mintha bármikor is elfelejtettem volna, vagy elhagytam volna őt valamerre. Érzik a fiúk most ezt a hosszított csonka felállást, én vagyok a zenit jelenleg, és valszeg egyből elbizonytalanodnak, ha nem vagyok azonnal kéznél. Mózi addig sem lustálkodott, mert alkotott ragasztópisztollyal gyertyából, termésekből, tobozokból asztali díszt, amit én a végén még utó-tunningoltam, festettünk mécsest, aminek az alján havazik, mártott/öntött gyertyát (azt is közösen), tekertünk méhviasz gyertyát, volt közös éneklés pici mécsesekkel és nagy koszorúval, volt apuka, aki gitározott karácsonyit, kínálgattak finom mézeskaláccsal, amit a gyerekek nyújtottak, szaggattak, kentek és díszítettek. Nagyon kitett magáért a csoport, annyira szeretem ezeket a délutánokat. A végére persze felgyorsult a társaság, Lóci egyébként is kis kerge birka, így már akkor éreztem, hogy (jöjjön valaki...) fogy az energia (jöjjön valaki, szökik a pénz... :)). Sikerült összeterelni, és csomagolni őket, de így is utolsók között jöttünk el. Úgy szeretem , amikor megfogalmazódik bennem konkrétan, hangosan, hogy nagyon jó ovit választottunk. 

2015. december 15., kedd

Az idei év kedvenc képe :)

Ezt most leltem meg nyárról, a CAMPUS fesztiválról. Szombat délután csak Attilával voltak kint a fiúk. Igazi fesztivál feeling. Annyira cukik, hogy muszáj vagyok feltapasztani. Szép álmokat!


2015. december 14., hétfő

Kíméljetek

Úgy el tud szomorítani, amikor 1-2 gyermekes édesanyák úgy reagálnak gömbölyödő pocakomra, hogy Pfííí, de jó neked, hogy Te ilyen jól bírod a terhességet... Nekem nyűg volt az egész... vagy Én még egyszer be nem vállalnám... Másik gyöngyszem: Ha tudnám, hogy a két veszedelem után egy tündi-bündi jógyerek jön, akkor sem kellene a harmadik... :(( Azt is csak kell etetni meg öltöztetni (és itt sajna nem az anyagi dolgokra gondolt az illető, hanem a "nyűgre", ami a minimumnál is kevesebb). Nagyon sok elismerő böccintést is kapok és mosolygást a két fiúval kézen fogva sétafikálva, max utánam kiabálnak, hogy de remélem a harmadik már lány lesz... Vagy azzal zárják a beszélgetést, hogy De azért csak jobb ez így. Mármint, hogy a harmadik kislány és nem kisfiú lesz. Ki nem állhatom ezt hallgatni, kíméljetek. És higgye el mindenki, hogy ha a harmadik is kisfiú lett volna akkor is ugyanennyire örültem volna, sőt, ha előre tudtam volna, akkor is akartam/akartuk volna a harmadikat. 

Azt hiszem, ez hiányzik mindannyiunknak...

Csak hosszú ez a december... Még szerencse, hogy mindenki ilyen fene nagy kitartással van megáldva a családban. Kibírjuk Hutáig ezt a pár 10 napot már fejen állva is AttilApa nélkül.

Ez még Advent első vasárnapja volt

2015. december 11., péntek

A két kis szuszogi

Ezt AttilApának küldjük még.

Lócika pár napja így alszik, hogy az összes fellelhető párnát a szobában maga köré gyűjti, és fészket rak. Szó szerint :).

Mózi remélhetőleg szebbet álmodik, mint amennyire a mozdulata kifejezi :)


Mára elfáradtam....

Most érzem elsőnek, hogy gyors ez a december, és én meg öreg vagyok ehhez a ritmushoz. Szuszogok, és alig várom, hogy a kicsik bebújjanak az ágyba, és csak én maradjak és a pipálandó feladatok. Vagy még az se.
Takarítónőt keresek, üzenjetek, írjatok, ha van megbízható ismerős, aki rendszeresen tud jönni és segíteni x órát a háztartás ganézásában. Elértem ezt a szintet, hogy nem akarok én ezzel foglalkozni. Bőven sok a hét közbeni pakolás és a többi.

Azért ezek mindig feldobnak :)))







2015. december 10., csütörtök

Mózi száj

Múlt szombaton reggel elég kómásan ültünk autóba, Attila vezetett sorozatos 3 órás alvások után, viszont én sem lettem volna jobb egy Transporter volánjánál... :). Mózi nagyon örült, hogy elől és magasan ül, lelkesen csacsogott. Igyekezett Attilát ébren tartani a következővel: Apa, Te csak vezessél és aludjál, majd én nézem az utat :D. Szerencsére apa nem fogadott szót.

A másik, amit találtam egy októberi Huta volt. Reggeli után nem sokkal:

- Anya, én nagyon éhes vagyok.
- Most ettél Mózikám, majd ebédre eszel.
- De én nem tudom visszatartani az ebédet

:))

2015. december 9., szerda

Télapóka, jujj, jujj, jujj...

Az arcomba havat fúj.
Szakállából szerteszét
Rázza a sok pelyhecskét.

Kacagnak a gyerekek
Kapkodják a pelyheket.
Nem baj, nem baj, ez a jó,
Rázd a havat Télapó!

Ilyet nem szoktam, de most párhuzamosan eszem, és írok. A délelőttöm eddig nem sok tárgyiasult eredménnyel telt, viszont széthordtam reggel a fiúkat, aztán haza jöttem. Majd fél 10 után elrobogtam Lóciért a bölcsibe, elvittem az oviba a Miku várásra. Megnéztünk egy bábelőadást, egyedül nem akart maradni, sőt érezhetően tartott a sok gyerek tapsikolástól és kiabálástól. Vigyázzz, mögötted!!! Kb :)
Aztán a csoportszobába mentek, mert letakarva ott várta őket egy hatalmas kipic-kupac ajándék, amit az oviba hozott Miklós. Majd azzal játszottak kb 3/4 órát, én itt lógtam ki a városba legalább elintézni, amit el akartam, de pucoltam vissza, hogy Lóci ne ijedjen meg a Télapótól, mivel ő direktbe még nem találkozott vele, és mondta, hogy nem is akar... Visszaértem, bár 100* lefőttem addigra. Ott csücsültek a szőnyegen, kivéve Lóci, mert ő az én ölembe telepedett, és mondták-mondták a gyerekek a verseket, dalokat. Amiket Lócika ismert azt fennhangon ő is kántálta, énekelte. Olyan cukik voltak. Majd ..... dörömbölés az ajtón. Lóci felugrott az ölemből,  hogy kitárja a kis kaput, de mondtam neki, hogy ez már biztosan a Mikulás. Nem szerettem volna, ha megijed, így tudtam, hogy nem fogja kinyitni az ajtót, és visszaiszkolt hozzám :). Jó fej volt az öreg, énekeltek neki a gyerekek, Lóci volt az első, aki rázendített a Hull a pelyhesre... De végül közösen nem azt énekelték, ami láttam, hogy picit kedvét szegte. Mert ahogy vége lett a dalnak, megint belecsapott a húrokba a hull a pelyhessel, de megint nem az volt... Sutyorogtam neki, hogy nem baj, majd Mózika megtanítja velünk ezeket az újakat is. Utána Miklós kiporciózta a csomagokat, nagy bátran állt fel Lóci is, és vette át vigyorogva. Úgy vettem észre, hogy nagyon jó volt, hogy ott voltam neki, de szerencsére jó élményként csapódott le benne, nem félelem és rettegés a következő évi miklós-váró. Kb felmarkoltuk a csomagot, és iszkoltunk vissza a bölcsibe, hogy legalább az ebéd végét elkapjuk. Még éppen jó időben estünk be. 
Úgy veszem észre, a beszoktatással nem lesz gondunk, ismeri már az össze gyerek, illetve Ő is a többieket, óvó néniket, dajka néniket, a terepet, játékokat. Pont ideális lesz a január eleji kezdés, mert akkor még nem tervezek szülni, akkor még át tud állni, és én is tudom támogatni ezt a fene nagy projektet ;-).

Ebédidőnek pont vége, búcsúzom gyerekek! Ho-ho-hóóóó

2015. december 8., kedd

Lócika hamarosan ballag...

Próbálom magam körül rendezni az elmaradásokat, mint pl a bölcsis üzenő füzet, amit a nyár végi gondozó (néni) váltás után eléggé elhanyagoltunk. Most visszaolvastam a füzet tartalmát, és nagy kár volt... Tudom,  hogy én ilyen vagyok, nem is kell megállítani, de annyira rettenetesen meg tud hatni valaminek a lezárása és annak elképzelése, hogy hol is kezdtük, milyen is volt akkor az élet, a helyzet, a gyerek, a személyiség, a körítés. Tök mindegy, hogy tudom, mi jön utána, tök mindegy, hogy mi volt előtte, tök mindegy, hogy tudom, hogy jó lesz, nem befolyásolja a torokszorító és felbugyogó belsőmet. Csak ez a fránya lezárás és elbúcsúzás, megköszönés ne lenne... Olyan nagyon megbíztam a bölcsiben, olyan jó helyen volt, olyan szépen belesimult a napjainkba, hogy látom lesznek itt még párás szemek az elkövetkező hónapokban. A szülésről és az újabb lépcsőfokról már ne is beszéljünk... Úgy érzem, hogy szó szerint lépcsőn mászok felfele a gyerekekkel és a családdal, nem szimplán egy emelkedőn. És ezekben az érzékelhető "töréspontokban" eszmélek, hogy nincs ráhatásom az időre. Különben is olyan tyúkanyó típus lettem (meg valójában voltam is), hogy hiába vágyom néha gyermektelen programra is, annyira tudnak hiányozni. Azt szeretem, ha minden családtag karnyújtásnyira van, ha melengethetem a szárnyaim alatt. Utána max kicsit besokallok :).

Na megyek, mert még lenne mit tevékenykedjek itthon. Holnap jön az oviba a Mikulás, ahova már Lócit is várják, megyünk is. Valszeg ezért, de még mindig megy a szobában a karattyolás, nem aludtak el, hiába tudtam 9 után kiosonni.

Állomási budi (?)

Csak három férfi él a családban, aki közül kettő vagy viccből, vagy magasságból adódóan, vagy figyelmetlenségből elég jól körbe szokta jelölni a WC-ben a területét... Néha háborgok, főleg mikor látom, hogy elmerengés miatt túl céloznak a csészén, és elkapják a mosógép oldalát vagy ami "útban van". Ok, fog ez a technika még finomodni.... Reméljük :D.
Annak, hogy Lóci éjszaka sem pisil már be, hanem kibírja vagy nagy ritkán felkel, nagyon örülök, dicsérem is érte minden reggel. Ma viszont... Mikor elkezdtem reggel öltöztetni, az ágya lábvégében a parkettán gyanús nedvességre lettem figyelmes. Ami már picit száradásnak indult körben, de volt még jócskán csillogó felülete is. Nem hatalmas mennyiség, de ott volt rendesen. Néééézem, hogy mi a manó folyhatott ide, bent nem szoktak inni, max az ágyban este, de viszem is ki egyből a poharat, meg ezen látszott, hogy nem víz... Kérdezem Lócit kíváncsian, hogy ez itt mi, tud-e róla. Ő pedig Akelaként a világ legtermészetesebb módján közli, mintha ez itthon bevett szokás lenne, hogy este, amikor már Mózika elaludt odapisilt!!!! Hmmmmmm........???!!! Kérdezem, hogy mit csinált???! Azóta is eszembe jut, hogy honnan jött az ötlet, hogy a pucér parkettára az ágya végébe pisiljen a földre. Mondom neki, hogy ilyet nem csinálunk, ébresszen fel nyugodtan, kiabáljon, szóljon, stb. Most vagy annyira nagyon kellett neki, hogy addig jutott. Bár utóbbit erősen kétlem, mert 2* jött ki pisilni még este, és nem volt szétfröcsögve se, szóval azt sem tudom elképzelni, hogy csak úgy előhalászta a kis szerszámot, és odalőtt vele :)). Viszont mindig állva pisil, nadrág nem volt nedves. Talány és döbbenet, hogy ezt így is meg lehet oldani. Állatias ösztönökkel. Egy igazi kis Maugli. Lesz itt még mit csiszolni :D.

2015. december 7., hétfő

Hát az úúúúgy volt,....

....hogy hozzánk idén 1 nappal hamarabb jött Miklós. Mivel hétvégére esett, nem csináltam belőle semmi extra lelkiismeret fOrdulást, mert tudtam, hogy a gyerekek még nincsenek képben, hogy hányadika is van, az oviban sem lövi le Mózi a poént a többiek előtt, hogy ez még korai, a bölcsiben meg egyébként is pénteken járt. A december felénk sűrű szezon, és ez volt az a reggel, amikor mindenki itthon aludt és itthon kelt. Az más kérdés, hogy Mózi annyira izgatott volt, hogy este fél 11-ig nem tudtam "lelőni" őket, mert ment a nyüzsgés és kijárkálás, hogy ő ugyan már elaludt, meg Lócika is, de most felébresztette, és megnézték, és még mindig nem jött a Mikulás... :). "Reggel" pedig fél 5!!!-kor jött, hogy Anya, eltűnt a csizmája a konvektor mellől (túl vizes lett, és muszáj volt szárítás alá venni mielőtt Miklós belepakol), biztosan itt járt a Mikulás... Mondta, hogy kinézhet-e a konyhába. Na ez volt az a pontja az ünnepvárásnak, amit soha nem szeretnék elfelejteni. Vagy ami számomra az egész gyermeki csodában való hitet és őszinte lelkesedést, boldogságot takarja. Az ágyból ráláttam, ahogy kisettenkedik a sötétben pizsiben olyan kíváncsisággal telt lopakodó mozdulatokkal, amiben azért benne volt picit a kétely még, hogy vajon tényleg jött-e, és mire számíthat... Hallottam, ahogy nyújtózkodik a villanyért, kattan, és kint világos lett. Látom az egész kis testét ahogy meglátja az ajándékokat. Látszik az örülés, hogy egyből felkiáltana, de semmihez nem nyúl... Lekapcsolja a villanyt, és szalad be hangosan, hogy Anyaaaaa, SZÍNÜLTIG vannak a csizmák!!! Lócika, színültig vannak a csizmák! Mert éjszaka vmikor Lóci is átcuccolt, és fél 5-kor 4-en feküdtünk az ágyban. Mondtam Mózinak, hogy próbáljunk még meg egy picit aludni, és még ne költse fel Lócit. Bebújt közénk és ficergett. Hol erre-hol arra. Nyilván olyan izgatott volt, hogy nem tudott visszaaludni. 5-kor végleg feladta, és kitrombitált mindenkit az ágyból. Ő volt a legfürgébb, így sajnálom, hogy most nem teljesen elölről van megörökítve videón a Mikulásra eszmélés, de azt a mozdulatsort nem akarom soha elfelejteni annyira rettenetesen cuki volt osonva-örülve a konyhában. Azért most is felvette Attila, utána próbáltam még visszaterelni őket az ágyba, mert tudtam, hogy alapból hosszú nap vár ránk. Nem sikerült :). A legnagyobb öröm Mózinak a PEZ cukoradagoló volt, amilyet eddig még nem kaptak, de szeretett volna már, Lócinak meg egyértelműen a HEXBUG robot bogár volt.
Azóta is ezzel alszik, viszi magával, és mindenhol üzembe helyezné :). Ma pl leesett az első emeletről a bogárka a Városháza pince szintjére, de köszöni szépen, jól van...
IMÁDOM a Decembert!!! Még annál is jobban, mint gyerekként. Hát még ha hullna nagy lusta pelyhekben a hó is.

2015. december 4., péntek

Adventi Kalendárium

Még ezt fel sem tettem, pedig a gyerekeknek hatalmas öröm. Főként Mózinak. És most érzem először, hogy nagyon számon tartja, emiatt kel, egyből ez az első dolog, amit meg kell nézni. Idén a kalendárium "bélése" Prém Legó lett a fiúknak. Abból is a karácsonyi kalendárium fajta, ráadásul kettő, és minden nap tökéletesen egyforma, hogy ne legyen vita. Nekem ez a napi meglepim, hogy nem gerjed a visíttatási forrás :). Ezen túl minimális édesség is került bele. A lakás dekoráció csak ma került ki, de Mózi számára sem eldöntött, hogy akkor ezeket ki hozza, ki díszíti. Én pedig még ezen a területen sem akartam kihúzni alóla a csodát. Annyira látszik rajta, hogy hisz benne, persze elég furmányos, és kérdez jókat. Pl hogy hány Mikulás van a világon, és hogy ér oda mindenhova... Az, hogy a téren ki van állítva egy fa szán, ami elvileg a Mikulás szánja, meg sem próbáltam neki azt mondani, hogy ez tényleg az. Helyette csökkentettem a támadási felületet, hogy ez csak a mása annak. Mert egyébként mivel közlekedne, ha ki van állítva. Okos... :). A fő, hogy vannak olyan egyértelmű helyzetek itthon, amikre még nem figyel, viszont vannak olyanok, amikre meg én nem elég jól :D. 

2015. december 3., csütörtök

Sikerült csatolnom a hanganyagot :))

Az előző posztba szúrtam be, én már kismilliószor meghallgattam, annyira cukik.

Ma volt egy "bónusz" UH-unk a Klinikán, mert kedden éjszaka egy tűzzáró vasajtó szembe találkozott a pocakommal. Meglehetosen nekem ütközött, pontosabban az éle a hasam bal oldalát kapta el. Sejtettem, hogy nem lehet nagy gáz, elég jól ki van ez a pacakban albérletezés találva, de összerándított, és egy szakaszon még most is fájdogál. Baba mozog szépen, de a szülésznő javaslatára ma reggel csak ott kezdtem, hogy mindenki nyugodt legyen. Valóban nem sérült senki és semmi. Lola Baba 2 kg-nál tart a mérések alapján, ami azért remélem, nem pontos, mert 2 hónap alatt még hatalmasak leszünk. Szerintem én cirka 3 kg-os gyerekekre vagyok kalibrálva, és jönni fog hamarabb. Judit is úgy gondolja, hogy a február 5-öt biztosan nem várja ki :D. Ezt a kis ütközést leszámítva minden szép és jó, itthon szalad a lakás, este picit rendbe kell rántanom, babaruhákat is ráncba kellene szedni, hogy pontosan lássam, mi hiányzik még. No és persze, a kicsi fiúknak még holnap futnom kell egy fél kört a Mikulás csomag miatt. Mert vannak már meg dolgok, apróságok (nem is szoktunk ilyenkor nagyot lőni), de még hiányzik némi elemózsia a csizmába. Jelentem ide a nagyszülőknek is, hogy 2016 a visszatérés éve lesz. Mármint nekem a szigorúbb, minőségibb táplálkozás és tudatosabb fogyasztás irányába. Minden felesleget felajánlok szorgalmasan a REFOMIX rászoruló konténernek, ahogy ezt egyébként már eddig is tettem :).

2015. december 1., kedd

Ünnep a földön, ünnep a mennyben....



Elérkezett advent. Olyan jó látni a fiúkat, hogy várnak valamit. Hogy érzékelik a készülődést, az ünnepre hangolódást és várakozást. Hiába van Attila kevesebbet itthon, ha van, akkor azt ki is használjuk. Pl Nem szoktunk (egyszer voltunk mióta a két fiú megvan) abszolút cukrászdába járni, de már ígértem a fiúknak, hogy majd egyszer elmegyünk. Tökéletes időzítés volt vasárnap délutánra, advent első vasárnapjára. Kb 7 percig ültek is egy helyben és majszoltak, majd megindultak összetapogatni az üveg vitrineket, Lócika odahúzott egy széket a PRIVÁT bejárathoz, és nyomogatta a beléptető kódot az ajtón, így nagyon sokáig nem ücsörögtünk a Kismandulában :). Vasárnap délelőtt befejeztük az adventi "koszorút", szombat estére felkerültek a gesztenyék az ajtó díszre is, amit ragasztott pisztollyal Lócika is, Mózi is, én is. Elmentünk a térre az adventi gyertyagyújtást is megnézni, de olyan tömeg volt, és olyan sokat kellett várni, hogy a lényeg előtt elfogyott a gyerekekből a türelem, hazamentünk, majd 6 után újra kimentünk, amikor már világítottak a fények is. Futkorásztunk kicsit a szökőkútban, megnézegettük a vásárt és este pedig körbeültük a koszorút, és énekeltünk, mint szokták Sereséknél advent idején. Olyan lelkesen, ragyogó szemmel énekelnek Télapós és Jézuskás dalt, kivéve Attila, amit Mózi szóvá is tett :))). Remélem tudom a hanganyagot csatolni, mert azóta szállóige lett, hogy Ha Apa még egyszer nem énekel, akkor kiáll a sorból. 
.......
Sajna ezt nem sikerül csatolnom, majd nézek más módozatot hozzá, ha otthoL leszünk. Addig meghallgatom még egyszer, még sokszor :D
.
.
.
S I K E R!!!