Ezt pedig akárhányszor meghallgattam

... a héten, borsózik a hátam. Továbbra is imádom a zenét és a táncot hallgatni, nézni (is).

Jajj nekem, ha kialszom magam :)

Illetve, ha marokszám nyelem a "lesz@rom" tablettát, ami önbizalom növelő ;-). Vagy lehet, ezt más nem lesz@romnak nevezi, hanem egyből-a-tettek-mezejére-lépésnek? Én viszont nem azzal foglalkozom így, hogy más mit fog szólni hozzá, vagy ha nem lesz jó, akkor az kudarc. Egy fotóművész lányaként úgy tűnik, lenn a mélyben csak hatnak rám a fényképezőgépek. Sütöttem már vagy 8 éve mézeskalácsból is. Félálomban mindig olyan jó ötletek rohannak meg, amit persze vagy elfelejtek totálisan, vagy csak az érzés marad reggel, hogy annyira felvillanyozva aludtam el, és mi lehetett az. Olykor lejegyzem gyorsan, ha nem alszom még elég mélyen, és erősebb a késztetés, mint az álmosság, hogy fogok én erre még reggel is emlékezni. Hiába igazolja a tapasztalat, hogy többször nem, mint igen. Egyébként ez a héten már sokszor elkapott. Úúúgy szeretem, amikor külső idegenek mondják, hogy valami de tök jó ötlet, vagy de jó hogy így-úgy csinálom. Ilyenkor tényleg túlbuzog bennem a 'most azonnal ki akarom próbálni', és mindent meg tudok csinálni. (Halkan itt  a blogon azért megsúgom, hogy eddig egy-két dolog haladta meg úgy igazán a nyers valójában a képességemet, amire tényleg azt érzem, hogy nincs az a 4C modell, ami működhetne. Ez pedig az, amikor szoptatás közben kattogást, halk kerregést hallok, majd gyerekkel az ölembe nézek alá a légkondinak, hogy a gyerekek vaj' mit pituszkáltak el a távirányítóval a gépezeten, és hirtelen a szép tiszta falon, a fényesen csillogó legömbölyített légkondi alól kikandikál egy egér farok, majd azzal a fürge mozdulattal visszarántja és megint ki (!!!!) - na, hát ez nekem sok. Ehhez férfi ember kell a házhoz, mert én inkább rácsukom az ajtót, de nincs az az Isten, hogy megoldjam. Mert az egér ragacs és csapda gondolata is borzaszt, hogy utána azzal mit kezdek. Szóval inkább hamarabb kiugrok ejtőernyővel, mint egérre vadásszak itthon. Ki is költöztem a hálóból, hiába nincs elvileg már. Ahol kettő valaha volt, ott biztosan van több is, még akkor is ha csak a padláson...).

Szóval a héten több löketet is kaptam, és lehet, csak jobban tudom értékelni vagy komolyan venni a reakciót, de egyszerre több fronton is pörgök, mert nálam - akár ki, akár mit tanácsol, hogy előbb fejezzek be egy dolgot, utána kezdjek másikba pl - csak ez működik. Mert vagy az affinitás vagy az eszköz vagy gyermeki akadály miatt ütközök falba egy dologgal, és ekkor előrántom azt a darabot, ami a szőnyegen ülve is működik vagy alma reszelés előtt és után, vagy éppen altatás közben telefonon keresve, jegyzetelve. Egy német online babanapló tuningoló magyar csapat keresett meg, pontosabban onnan Ági :)), hogy egy egyórás skype keretében tudnék-e beszélni a tapasztalataimról, az inspirációmról, a hogyanokról és a megoldásokról valamint egyéb ötletről, amikor blogolok vagy a gyerekek naplózásával foglalkozom. Küldtem külön bejáratú viselkedésnapló excelt, amit Lócikáról vezettem/vezetek (nyilván csak a vázát), és közben annyi új ötlet rugaszkodott el a fejemben. Ági pedig többször felsóhajtott, hogy ez de jóó, és mekkora segítség vagyok ;-). És ja.

Ma reggel pedig, hiába nem találom még mindig a dolgaimat, kisiskolás módjára össze akartam technikaórázni egy papír fényképezőgépet. Pusztán az arányok miatt. Nem találtam több fajta papírt, hiába van nekem csuda sok, fogtam egy magazint, és bevetettem azt is, meg a gyerekek rajzfüzetét, ragasztóját, mert az enyém szintén nem került elő. És nem érdekel többé, hogy nem néz ki azonnal úgy, mint egy több évtizedes hagyományra visszatekintő szakmabelié. Majd idővel alakul minden. 

A vallásom??! - Ja, az kitűnő ;-)

Lassan, de biztosan szokom a bogarakat, gyíkokat, imádkozó sáskát, egeret a lakásban és körülötte, a gyerekek viszont abszolút nem akadnak fönn a dolgon. Este Mózi kiabál a fürdőkádból, hogy anya, volt a falon egy poloska. Beletettem a vízbe, kitéptem az összes lábát, és kidobtam az ablakon...

Kiabálok vissza miközben etetem Lolát, hogy 

- Elég lett volna, ha kevésbé kínzod szegényt...

- Neeeeeeem, nem hízott. Kicsi volt

:)))

Mert nekünk olyan jó

Az utóbbi hetekben megint nem nagyon volt időm hallgatni, ahogy nő a fű a kertben, annyit futkostam fejben is, amit élvezek, főleg hogy nem tologatom a dolgokat, de ez a Kádár Annamária Mesepszichológia előadás úgy kellett nekem és a - hozzám képest két körrel lemaradt - lelkemnek, hogy nagyon nem bántam meg, hogy félredobtam mindent. Pedig még fél órával előtte is vacilláltam, hogy mi a fontosabb. És egyértelműen ez volt. Most megint majdnem egy síkban jár a téglatestem és a szellemem. A jó előadások kapcsán mindig azt érzem, hogy de kár, hogy ezt nem hallja Attila, vagy a barátnők, vagy Anya, vagy épp aki. Vagy de jó lenne utána még kivesézni, eszmét cserélni, rákérdezni a közben felmerült dolgokra. És ahogy öregszem, úgy szeretem az ilyen beszélgetéseket megspékelni egy kis rozéval. Nem kell nekem sok, azt szopogatom egész este.

Picit úgy éreztem egyébként magam, mint a túlbuzgó diákok, akiket sosem bírtam, mert már óra előtt és óra végeztével is a tanári asztalt támasztották, hogy tudjanak az előadóval pár szót váltani. Na így voltam én is :D. De ez most célirányos látogatás volt. A témát pedig megéri sokszor hallani. 

Amit pedig újból megállapítottam, hogy engem annyira jól feltarisznyáztak a szüleim hamuba sült pogácsával, olyan jó példát és kitartást láttam az öreg nagypapáktól is, olyan jó képességem van a dolgok átkeretezéséhez is (reframing). És újból és megint és mindig megállapítom, hogy rettenetesen érdekel a pszichológia kontár módjára. 

ezt pedig csak azért pótlom ide utólag, mert egy fordítás kapcsán került elő,
és annyira a szívemhez nőtt a Little Nutbrown Hare...

Kézműves délután az oviban tegnap

Mert Lolának olyan jó...

... két ilyen bátyóval :)

Sally Hansen

Ez most elég bugyutácskán fog szólni és hangzani :), de amíg szárad a körmöm nem nagyon tudok semmi mást csinálni, max ujjbeggyel pötyögni. Aki ismer, azt tudja, hogy nem a körömreszelésről szól az életem, de egy-egy szép körömlakk mellett nem tudok elsétálni, és nálam a mindennapi luxus itt kezdődik. Ez a pihenés. Mert amíg szárad, nincs más. Se párhuzamos se keresztező tevékenység. Lola alszik, ilyenkor szabad a pálya. A kis 9 hónapos beteg. Már egy hete. 4 nap láz után már csak merő takony és guszti köhögés. Ezt leszámítva tündér. Éjszaka rosszabbul alszik, nap közben nyűgösebb, de ez még az elfér kategória. Rájöttem, hogy azt leszámítva, hogy Mózi sokkal-sokkal izgágább volt,  és az összes ajtót be kellett reteszelni, gumizni, kötözni, semmivel sincs könnyebb dolgom, csak sokkal edzettebb vagyok, és nincsenek elvárásaim. Belejöttem, hogy így működik a gyerek, ha van. És legyen ;-). Lola még most is fogatlan mámesz, hősi katona módjára kúszik és madamme rökamié pózba kikönyököl vigyorogva hurkásan. Belőlem pedig csak még többször bújik ki hangosan előttük, hogy olyan jó, hogy ez az összes gyerek van nekem. 

Meg is száradt. Végeztem.

Ez pedig épp friss Mózi bölcsesség

- Anya, elmegyek kakálni.

- Jó Mózikám, ki tudod törölni... (?) - mostanában szoktam már kérni, hogy próbálkozzon, mert eddig csak kikurjantott a WC-ből, hogy Ányáááá?!! Kakáááltam... Mostanában bőszen próbálkozik, csoda, hogy nem dugul el a WC a sok papírtól :)

- Nem tudom (hogy sikerül-e), még 'tanuló kaka' vagyok

:))))

És mellesleg ez a tanuló kaka olyan szerelmes Lolába, hogy meg is mondta. Anya ha nagy leszek, én Lolába leszek szerelmes. Picit elkámpicsorodtam, mert volt ugyan anya-fétis korszaka, de egyszer sem mondta, hogy én anyának leszek a férje. 

Örökösen ölelgeti, puszilgatja, bújik bele, fürdeti. Reggel az első ébredő Lola-hangra hajítja el a kanalat, reggelit, áll meg a ruha öltözés közben a kezében, és robog be hozzá. Oda kucorodik szorosan, mostanában cipeli ölben a lakáson belül ide-oda. Mikor öltöztetem, és meglát egy-egy ritkább vagy új bodyt/ruhát rajta, akkor tényleg azzal az őszinte lelkesedéssel kiált fel, hogy Lola, de szép body van rajtad (Igazi férfi :)). De Lola is el van olvadva. Vigyorog a hangjára, kacag ha játszanak.

Madárijesztő Manó

Gyorsan, amíg tölt a telefonom és használhatom, szórok ide pár betűt, rakjatok ki belőle értelmeset, kössétek össze, fűzétek fel. Tegnap este előbányásztuk a vetítőt, és vetítettünk több mindent is. Lócika Hamupipőkét kért, és éreztem a hangszínemen is, mintha az én Anyukám mesélné belőlem a Lehel utcai étkezőben. Csak most Lócika volt a villanyfelelős, ő kapcsolta le és fel :). Nagy kedvenc volt ez a film, hiányzik is az első pár kocka, le van vágva, törve, de csak sikerült befűzni. Mózi Madárijesztő manót választott... Bár ne erre esett volna a választása. Olyan mélyről jövő zokogást produkált utána, olyan gyász lepte el, hogy hirtelen azt sem tudtam, mivel oldozzam fel. Még az is kicsúszott a számon, hogy De Mózikám, ez csak mese, ennyire komolyan érintett? Pedig ilyet nem szabad mondani. "CSAK MESE". Ez a legtöbb. Ez nem lehet "csak" mese. Mindig valami meséhez kapcsolódó feloldozás, befejezés, megoldás kell, mert ők igenis beleélik ebbe nagyon magukat, és nem mese, hanem valóság.

Hát erről a filmről volt szó. Ami tömören annyi konkrétan, hogy a madárijesztő öreg, szétosztja a kertjében lévő gyümölcsfákat a madarak között, és mire jön a tél a szél elviszi a kabátját, kalapját, ő meg kidől a földből, és elmúlik. Nem is tudom igazán, szükség van-e ilyen mesére. Pontosabban, aminek az egész része csak elmúlásról szól. Ahogy befűztük a filmet, Mózi kinevette a rajzot, hogy milyen öreg a bábu. És később ez adta a masszív sírás alapját. Rázta a zokogás, hogy ő ezt a madárijesztőt kinevette az elején, pedig öreg volt, és aki meg fog halni nem szabad kinevetni, és potyogott a könnye, és úgy függött rajtam. Sírva mosta a fogát, alig tudtam megnyugtatni, elaltatni. Ezzel a diafilmmel aludt a markában. Végül az segített, hogy mondtam neki, a mesének itt nincsen vége, nem fejeződik be azzal, hogy a film kicsúszik a vetítőből. Találjunk ki hozzá folytatást. Talán hozott megnyugvást. Hogy az évszakok múlásával, télen már nincs szükség a kertbe madárijesztőre, tavasszal meg újra tömik, új botot szúrnak (sőt betonoznak, sőt, nem is bot, hanem vas rúd lesz a gerince, hogy a szél ne csavarja ki) Átöltöztetik, és ezzel tovább él. Azért nem ment ez ennyire simán. Felbugyogott belőle, hogy de milyen jószívű volt, mert szétosztotta a madarak között a kertjét... Egyemmmeg.... Reggel már jobb kedvvel ébredt. És bár én nem használtam ilyen szavakat este, ő így fejtette meg magában a mesét. Anya, a madárijesztő ugye meghalt, de a lelke beleszáll az új testébe, amikor a fa elkorhad, és kidönti a szél... És nem baj ha legközelebb is kidől a fa, mert az csak a fa meg a kabát és a lelke átköltözik másik madárijesztő testbe!!! Annyira megkönnyebbülten láttam, hogy békességre talált belül. Azt mondanám, milyen szépen vizsgázik az itthon hallottakból, de nem használunk ilyen kifejezéseket. Le vagyok döbbenve mindig rajta. És azon, hogy Lóci mennyire érezte, hogy ez nem mű sírás, olyan félénken szemlélte és kérdezgette Mózit és engem, hogy Mózika miért sír. Ez azért bennem is mély nyomot hagyott. Ennek a gyermeknek akkora hatalmas lelke és szíve van, és olyan érzelmi képességei, ami belőlünk hiányzik. Pontosabban a kifejezési módja. Annyira szeretem hogy ilyen, és csak azért nem teszek szivecske kódjeleket, mert megöli a HTML-t, és kriksz-krakszokat ír bele a bloggerbe.

Olvadjatok már el Ti is :)

100* elővettem már ezt a képet a délután folyamán, amit a klinikán lőttem Loláról. Van ennél szebb nyolc hónapos kislány?

Montessori kétnyelvű óvoda Budapesten

Egy csöppet megint beszürcsölt a föld, de jól vagyunk, munkálkodok valamin mindig. Tegnap este például véletlenül megoldódott, hogy a gyerekek adventi kalendáriumát hogyan fogom összeeszkábálni. Szokták kérdezgetni a fiúk, hogy megtalál-e vajon az új házban a Jézuska meg a Mikulás, hol lesz az adventi kalendárium stb. Nem csak én gondolkozom ennyire előre :).

Ne gondoljatok nagy dologra, előkapom majd a meglévő - illetve varrok még hozzá - lenvászon kis tasakokat (ami már egyszer korábban szerepelt az oldalon is), és ezeket applikálom fel. Nyilván a frissel festett falakat nincs szívem agyon lyuggatni, kalapálni, ezért a tegnap velem szembejött ötletet fogom felhasználni. Ágyrács újraértelmezve, innen. Én ezekre fogom idén felakasztani a zsákocskákat, van elfekvő rácsunk is.

Ezen túl egy montessori elveken alapuló ovi keresett meg, hogy az előtérbe szeretne ilyen-olyan dekorációt, vállalnám-e. Persze. Most azokat tesztelgetem, mert nem akartam meglévő sablonokból dolgozni. Itthon majd beüzemelem próbaként, mielőtt felkerül Pestre. Majd megmutatom itt is, ha tudok róla minőségi képet is produkálni.

És akkor álljon itt egy kis tudás is az elvekről, illetve játékötlet is:

Maria Montessori szerint a gyermek a fejlődés valamennyi szakaszában egy-egy területre különösen fogékony, vagyis van egy intenzív érdeklődési területe. Ha a pedagógus felismeri ezt, a gyermek spontán aktivitására építheti az egész pedagógiai folyamatot. Ennek hogyanja a Montessori-pedagógia lényege. Az aktivitáson alapuló tanuláshoz biztosítani kell azokat a fejlesztő eszközöket, melyek illeszkednek az adott érzékeny periódushoz, s a szabad, önálló munka érdekében valamennyi eszköznek önellenőrzésre is módot kell adnia. Szintén a szabad, önálló munka feltétele, hogy a pedagógus bemutassa a gyermekeknek az adott eszköz használatát, hogy utána zökkenőmentesen használhassák azt.

A gyermekek környezetét úgy kell kialakítani, hogy az illeszkedjen az aktuális fejlődési szakaszhoz. Segítse lelki és fizikai fejlődésüket, s lehetőséget adjon arra, hogy szabadságukkal élhessenek. A gyermek szabadsága a választás szabadságát jelenti (a felkínált tevékenységek, eszközök közül ő választ). A pedagógus feladata segíteni, hogy a gyermek ezt az eredendő jogot megőrizhesse, és élni tudjon vele. Az így szervezett tanulás során a gyermek megtapasztalja és megtanulja, hogy mire képes és hogy miért mennyit kell tennie. Ez fejleszti önismeretét, erősíti önbizalmát.

Forrás és bővebb ismertető a Kölöknetről

Játékok pedig itt, a FB-on.

Magyarország vezető üzleti magazinja

Minden debreceninek kötelező ;-)

Büszkeségünk AttilApa